A férfi

9. fejezet: A férfi

Milyen hibákat követett el a férfi fejlődése során? Mikor és mivel kezdődött elferdülése? Még az ősi  Atlantisz -melyet tévesen tartunk mítosznak- idejében eresztett gyökeret. Ez ugyanis egy hosszú keskeny földsávként valóban létezett az Atlanti óceánban Grönlandtól egészen a Déli sarkig. Azokon a térképeken, melyek az óceánok fenekét is ábrázolják, ennek a földrésznek a maradványai világosan láthatók, és Észak-atlanti illetve Dél-atlanti gerinc néven ismertek. Az atlantiszi idők kezdetén a nő valódi nőiségben és tisztaságban élt. Erényei ellenére a férfi nem tisztelte, hanem gyengesége és érzelmessége miatt még alá is becsülte.

A rossz már abban az időben kezdett elhatalmasodni a férfin, mára olyan méreteket öltött, hogy már nem is tudatosítjuk, mert elfogadtuk mint életünk természetes velejáróját. Mi ez a rossz valójában, amely évezredek óta működik és rejtőzködik közöttünk oly módon, hogy már nincs is terhünkre? Külsőleg barátként és nélkülözhetetlen segítőként lép fel. Csakhogy ezt a szerepet csak megjátsza, olyan álarc mögé rejtőzik, ami valami egészen mást takar. A valóságban az ellenségünk. Arra törekszik, hogy korlátlanul uralja egész életünket, bár egyáltalán nincs hozzá elegendő képessége.

Hol kell keresni ezt a kártevőt, hogy megismerhessük? Keressük a saját fejünkben, mert ott székel. Azzal a megtisztelő névvel illettük, hogy - ész. Talán most valakinek kiszalad a száján: Ez hihetetlen! Hogy lehet ellenségünk az ész? Tudjuk ezt valamivel bizonyítani?

Győződjenek meg róla. Kezdjük azzal, mi volt az eredeti szerepe. Az észnek meg kell könnyítenie az ember földi életét, a természet és az élőlények bölcs urává kell őt tennie. Egyúttal az észnek kellett volna ellensúlyozni a szellemet, hogy földközelben tartsa, hogy ne szökjön meg a valóságtól, mikor kapcsolatba lép a magasabb szférákkal. Habár az ész az agy finom terméke, mégiscsak anyagi jellegű. Ezért lényegében az anyaghoz, és így a földi tevékenységhez tartozik. Csakhogy az ember az ész által akarta irányítani a lelki, sőt, még a szellemi életet is, melyek az azonneműség törvénye szerint teljesen más jellegűek. Mikor az emberi elme képtelen volt megérteni a szellemi jelenségeket, gyerekesen kezdett reagálni: kigúnyolta azt, amit nem értett.

Bár a szeretetet és gyűlöletet nem látjuk, megnyilvánulásait és következményeit mint realitást mégis elismerjük, mivel érezhetőek. De másként van ez a szellemmel. A materialista azt állítja, hogy a szellem nem létezik, egyszerűen azért, mert nem látja. Ha lehetővé tenné, hogy a szellem megnyilvánuljon jóval sokoldalúbb -időt és teret is meghaladó- képességeket fejlesztene ki Anyagtalan lényege következtében a lélek ugyanis e fogalmak fölött működik, ezért sokoldalúbb és gazdagabb mint az ész. A múlt életek tapasztalatából is merít. Az érett szellemhez képest az ész fiatal és tapasztalatlan, mint egy gyerek. Csak egy élet -ez is csak földi- ismereteit gyűjti és tárolja. Ennek ellenére uralkodni akar a szellem fölött.

Képzeljük csak el egy felnőtt ember életét, aki alárendeli magát egy gyermeknek, és mindenben átengedi neki a döntést és a hatalmat, ezt akarja tenni az ész a szellemmel. Eredményezhet az ilyen viszony kölcsönös előnyöket és növekedést? Ez olyan képre emlékeztet, mint mikor a csibe vezeti a tyúkot. Mi lesz ennek a vége? Csak értelmetlen tévelygés, értetlenség és zűrzavar. Ha a gyermek uralkodik, képességeinek megfelelő dolgokat művel: játszik és szertelenkedik. Az ész is csak saját képességein belül gondolkodik, nem lépheti át saját felfogóképességének határát. Mivel az anyag terméke, csak azt ismeri el, ami vele azonos fajtájú, tehát anyagi.

Ha a gyermek nem ismeri el a felnőtt bölcsességét, nem fogja respektálni tanácsait, tapasztalatait sem, melyek növekedését és fejlődését segíthetnék. Hasonlóképpen az ész is - korlátozottságánál fogva- szembe szegül a nála fejlettebb és sokoldalúbb szellemmel. Mivel megérteni képtelen -mert más a lényege- határozottan kijelenti, hogy a szellem nem létezik! Nem tudja, hogy ezzel annak a fának az ágát fűrészeli, amelyiken ül. Hiszen csak a szellem támogatja az anyag -így az emberi test- fejlődését is. A magzattest az anya testében szellem nélkül nem fejlődhet tovább, elpusztul.

Térjünk vissza a férfihoz abba a korba, mikor először kezdte helytelenül használni az eszét. Abban az időben Atlantisz volt a legfejlettebb civilizáció a Földön. Olyasféle pozíciója volt a világban, mint amilyen ma az USA-nak. A férfiak teljes mértékben a földi élet tökéletesítésére használták ki eszüket, a nők pedig teljesen az érzelmeknek és a szellemnek éltek. Ez életüknek kölcsönösen szépséget adott, és gyorsította a fejlődés folyamatát, mert az igazi férfiak és az igazi nők -az egység kiegészítésének törvénye szerint- megteremtették a harmonikus együttélést. Később a férfi ott is az észt kezdte használni, ahol nem kellett volna: a nőt is az eszével kezdte értékelni. Azt hitte, hogyha az életben elsősorban érzelmeken keresztül, mint gyermekgondozó és a háztartásvezető nyilvánult meg, akkor alsóbbrendű, alkalmatlan, mivel eszével nem tudta felbecsülni a nő külsőleg láthatatlan szellemi hozományát. A magasabb szférákhoz való szoros kapcsolatával a nő hidat alkotott, hogy magasabb szellemek inkarnálódhassanak, és egyúttal előképeket vonzott az asztrálból a Földre.

A férfi a mai napig kitartott tévedése mellett. A tudományos és technológiai fejlesztést a fejlődés csúcsának tekinti, mert ez által tökéletesítette az anyagot és saját eszét.

Annak érdekében, hogy felszínen tartsa magát az ész elnyom mindent, ami uralmi pozícióját zavarhatná, főleg a szellemet. Sok ember nem is tudja, hogy az első-agyon kívül hátsóagya is van, ami a szellemből veszi a szellemi impulzusokat, és tárolja a múlt életek tapasztalatait is. A hosszan tartó kényszerű tétlenség következtében térfogata annyira csökkent, hogy elsatnyult. Kezdetben az agy mindkét része egyforma volt, mert egyenletesen, harmonikusan dolgozott, mint például a két vese.

A logikus gondolkozás előnyben részesítése, az érzelmek és a szellem elhanyagolása az első-agy térfogatát annyival növelte meg, amennyivel csökkent a hátsóagy térfogata. A gyerekek már ilyen deformált aggyal születnek. Ezt a jelenséget nevezik az emberiség bukásának, az “örökletes bűnnek”. Kényszerű örökségről van szó, amit az újszülött magával hoz a földi életbe. Ez az agy-deformáció már eleve korlátozza és késlelteti a hátsóagy használatát. Szerencsére mindenki, aki ezt az akadályt megismeri és erőfeszítést tesz legyőzésére, újra intenzívebb tevékenységre ébresztheti hátsóagyát.

Mióta az emberiség felkente az észt, hogy határozza meg minden dolog értékét, a fejlődés teljesen más irányba indult el: az emberiség ahelyett hogy szellemileg emelkedne, állandóan hanyatlik. Mindenekfelett tiszteli és elismeri az észbeli ismereteket és a testi képességeket, a tulajdont és a hatalmat. Mivel a növekvő jövedelemmel növekszenek az ember anyagi követelményei is, állandóan keményen kell dolgoznia. Ajándékként megint csak olyan anyagi élvezetekhez jut mint az étel, a szex, a szórakozás és a játék. Ezt az életet, melyben a kemény munka az élvezetekkel váltakozik, tartja a boldogság csúcsának. De ami a maximális csúcshoz közeledik, az egyúttal közeledik a pusztuláshoz is. Általában így végződnek az ész uralmára, az anyagra -melyre az állandó átalakulás, a keletkezés és a pusztulás jellemző- alapozott civilizációk.

Ha az emberiség önként átadta volna az uralmat élete fölött a magasabb komponensnek, tehát a szellemnek, megszabadult volna az anyag -és az átváltozások- negatív következményeitől, és a Földön is az “örök” életben élne, a civilizációk szükségszerű pusztulása nélkül. Bekövetkezne az emberiség újjászületése, és ezzel a felfelé ívelő fejlődés is, bekövetkezne a földi “örökkévalóság”. Ez aránytalanul hosszabb élettartam lenne, mint az anyagi lét. Az embert nem tartóztatná fel a fölösleges szenvedés és a megerőltetés. A Földön hasonló módon élhetne, mint a paradicsomban -szeretetben, örömteli tevékenységben és kreativitásban-, mert az örök törvények nem büntetnék saját hibáit.

Azonban már az ókorban kezdtek az emberek az “örökletes bűn”, az ész uralmának hatása alatt élni. Ezért már a biblia predesztinálta a férfit, hogy “arca verítékével fog dolgozni, és a nő pedig fájdalmakban fog szülni”. A megerőltetés, a fájdalmak és a betegségek csak következmények, melyeket bukásával az ember saját maga okozott, mikor almát kóstolt és evett a tudás -az ész- fájáról. Az ember akkor lett tulajdonképpen materialistává, mikor az észt a szellem fölé emelte.

»»» «««

A férfi a nemi ösztön helytelen értelmezésével további ferdítést követett el. Éppúgy, mint az észt, ezt is a legmagasabb helyre állította, a nemi erő fölé. A nemi erőnek kellett volna vezetnie az embert, nem pedig a nemi ösztönnek. A helyesen használt nemi erő átszellemesíti az emberi testet. Ez a jelenség a tiszta szeretetben és a nemes érzelmekben mutatkozik meg. Ilyen esetben a nemi erő összekapcsolja és tökéletesíti az ember mindhárom alkotóelemét: a testet, a lelket és a szellemet.

Viszont az érzékiség az anyagot csak az anyaggal köti össze: a nemi szerveket az aggyal, ahol a kéjérzést éli át. A szellem érintetlen, használatlan marad. Ezért az ember soha sincs “jóllakva” és megelégedve, vagy csak rövid időre. Nem tudja, hogy a hosszantartó elégedettség érzete csak akkor jöhet el, ha mindhárom létszinten átéli a kéjt.

A nemi ösztön -éppúgy mint az ész- elengedhetetlen része az életnek. Ezért nem kell belőle kizárni. Csak át kell helyezni oda, ahová tartozik: a nemi erő mögé. Mit jelent ez a gyakorlatban? Elsősorban megszabadulni attól az értelmetlen nézettől, hogy a férfi csak akkor igazi férfi, ha túl gyakran és túl hosszan adja át magát a szexuális élvezeteknek. Az evéssel is így vagyunk: enni muszáj, de nem az a legférfiasabb férfi, aki leggyakrabban és legtöbbet eszik. Mindig az arany középút a legjobb.

Majd ha a férfi a nőben nem a szórakozás és az ösztönök levezetésének tárgyát fogja látni, hanem olyan lénynek fogja tartani, aki hamisítatlan tiszteletre és igaz szeretetre érdemes, “istennővé” teszi, aki viszonozza szerelmét és feledhetetlen, örök gyönyörökben részesíti testi, lelki és szellemi szinten is.

»»» «««

A férfi mindig saját alaptulajdonsága - az aktivitás által nyilvánult meg. De itt is eltérésre került sor. A tolerancia és az emancipáció leple alatt a férfi eleresztette az aktivitás gyeplőjét és hagyta, hogy a nő fokozatosan átvegye. Így az aktív férfiból kényelmes vagy engedelmes “jófiú” lett, aki még örült is annak, hogy ez a szerep jutott neki. Aktivitását nemcsak otthon adta át önként a nőnek, hanem olyan téren is, ahol neki kellett volna tartani a gyeplőt.

A megcsökkent férfiaktivitás legkomikusabb módon talán a kapcsolatok terén nyilvánult meg. Úgy látszik, hogy lassan a nőnek kell megpályázni a férfi rokonszenvét, hogy a közeledés sikerrel járjon. Az egér ragadozóvá, a macska áldozattá lett.

A mai férfi annyira fél a sikertelenségtől és a megalázástól a nő részéről, hogy inkább passzív és magányos marad, csak ne kelljen elviselnie a visszautasítást, vagy kitennie magát valami kockázatnak. Azzal, hogy a kapcsolatok terén megszűnt igazi férfi lenni, elvesztette férfiasságát másutt is. Itt közvetlen az összefüggés. Összességében gyengült, elfinomodott és egyensúlytalanságot teremtett, amit a nők -tudatosan vagy önkéntelenül- kezdtek kiegyenlíteni: átvették a férfiszerepet.

Ha azonban egy férfi saját aktivitásával mégiscsak elérte célját, és kiharcolta élete asszonyát, ez sok esetben eltemette további erőfeszítéseit. Nem hiába mondják, hogy a házasság a szerelem sírja. Zsákmányában annyira biztos volt -különösen ha jó és hű feleséget kapott-, hogy már nem látta okát, hogy aktív legyen. Amikor a meghódított vár elesett, már nem érezte a helyreállítás és az ismételt hódítás szükségességét. Elvesztette iránta való érdeklődését, feladta a harcos szerepét, és kényelmessé - “papuccsá” lett.

Más férfi, ha mégiscsak aktív maradt, és nem vett rajta erőt a lustaság, aktivitását nem otthon, hanem más téren vezette le. Idegen várakat hódított meg, romokat hagyva maga után.

»»» «««

Majd, ha a férfi megint igazi férfi lesz, fekete és nem szürke, akkor lesz a partnernője is igazi nő, fehér nem pedig szürke. Beteljesül az egyensúly és az egység kiegészítésének törvénye, és beáll a harmónia, megjelenik a kölcsönös inspiráció és a vonzalom, ami állandósulhat, ha mindkét fél igyekezni fog.

Ha a férfi a kapcsolaton belül aktív partner akar maradni, nem tetszeleghet rendszeresen női szerepekben, melyek teljesen eltérő hozzáállást és megnyilvánulást követelnek, mint amivel diszponál. Amennyiben partnernője betegsége, távolléte vagy kimerültsége idején nekifog a házimunkának, az csak dicséretére válik, mert ezzel bizonyítja iránta való tapintatát, tiszteletét és szeretetét. De ha ez a férfi állandó szerepkörévé válik, akkor nyilvánvaló, hogy ez a kapcsolat elferdült egységet képez.

A kapcsolaton belül ma sok férfi, sajnos, olyan stádiumba jutott, hogy partnerük nem értékeli sem jóságukat, sem szelídségüket. Az igaz, hogy a háztartásban a nőnek kell uralkodnia, ez az ő királysága. Ez nem jelenti azt, hogy rabszolga helyzetbe juttassa a férfit. A férfi asszisztáljon a megerőltetőbb házimunkáknál, például az ablakmosásnál, szőnyegtisztításnál, nehéz bevásárlásoknál stb. Az ő vállán kéne nyugodni a lakásban az összes javításnak, a legkisebbtől a legnagyobbig, ő gondoskodik az autóról, a hivatali elintéznivalókról stb. Nem elég, hogy manapság sok férfi nem tudja megjavítani a vízcsapot, de a szerelőt sem nem tudja kihívni. Erre nyilvánvalóan már nem futja az erejükből, ha a női munkák felemésztették...

A másik szélsőséget azok képezik, akiknek erre látszólag nincs idejük, mert mindet a munkahelyen töltik. Ezért nem ismerik a háztartás anyagi kiadásait, s azt sem tudják hogyan működik egyáltalán. Ezek a férfiak nem szeretnek hozzájárulni a kiadásokhoz, és ha igen, csak ellenszenvvel teszik. Azt hiszik, hogy ennek nélkülük is mennie kell, hisz a háztartás csak gyerekjáték az ő munkájukhoz képest. Az otthoni munkát valójában nem is tudják értékelni. Ezzel szemben büszkén állítják, hogy ők igazi férfiak, mert még a porszívóhoz sem nyúlnak hozzá.

Az úgynevezett “klasszikus” férfiak most elégedetten simogatják terjedelmes pocakjukat. Azt hiszik, hogy helyes módon élnek, ha dogozó feleségüknek nem segítenek a háztartásban, ezt ugyanis rangon alulinak tartják. Jól keresnek, és képesek bebiztosítani a családot, és otthon csak pihenni akarnak. Ez nem baj, ha olyan feleségük van, aki jól tud főzni, és meghitt otthont teremt, mivel nem dolgozik. Ellenkezőleg, kellő módon kiegészítik egymást. Az a rossz, ha partnerüket nem engedik otthon maradni, de akkor sem akarnak neki segíteni, ha kimerülten jön meg a munkából.

»»» «««

Sok férfi és nő helytelenül úgy véli, hogy a nő csak akkor maradjon otthon, ha kis gyermekei vannak. Ez nagy tévedés. A legtöbb gyermek egészen felnőtt korig elfogadná a szerényebb életformát, csak az anyjuk ne járjon munkába. Nem azért, hogy velük játszon és tanuljon, hanem hogy megteremtse az állandó meleg, a szeretet és az otthon érzetét. Némelyik nő csak ebben a szerepben érzi jól magát, és ha nem lenne szükséges, nem menne el dolgozni. Szívesen beérné kevesebbel is, és csak az otthonnak meg a családnak élne. A partnereknek ezt meg kellene beszélni, kihasználva a mai lehetőségeket. Nem kell állandóan a jövőtől, a nyugdíjtól, a betegségtől tartani. A jelennek kell élni, és a dolgok maguktól is megoldódnak úgy, ahogy az ember megérdemli, a visszahatás törvénye szerint. A szeretet szeretetet szül, a pénz csak pénzt.

Vannak viszont olyan nők is -bár nem anyák- akiknek erősen fejlett érzékük van az otthonhoz, és a háztartáson kívüli munka nem elégíti ki őket. Amennyiben valóban a meghitt otthon megteremtése a céljuk, s nem az üzletekbe, kávéházakba való futkosás, és az önmagukkal való túlzott törődés, szintén meg kellene fontolniuk a férjükkel, hogy nem lenne-e mindkettőjüknek előnyösebb, ha otthon maradnának.

Más típusú nők jó anyák és jó gazdasszonyok, mérsékelt érzékkel az önmegvalósításhoz. Ők csak részmunkaidőben dolgozzanak, és szenteljenek időt hobbijaikra is.

Némelyik nő azt állítja, hogy a világért sem maradna otthon, mert őt a háztartás ”nem érdekli”. Érdemes lenne őszintén átgondolni, vajon a házimunka iránti ellenszenv nem csupán a munkahelyi kimerültség eredménye, ahol majdnem minden erejét elhasználja. Ezt a komplexust -a házimunka iránt érzett ellenszenvet- azzal az állítással takarják, hogy azért dolgoznak, hogy a család anyagilag jobban be legyen biztosítva. Mit ér az, ha a családnak tökéletesen berendezett lakása, a legmodernebb autója van, és megengedhet magának mindent, amit csak lát, ha pár év múlva valamelyik családtag idő előtt távozik. Az élet nem csak állandó hajsza, kemény munka és jó étel. A földi paradicsomot már most is építhetjük: komolyan át kell gondolni eddigi életünket és meg kell szabadulni attól, ami terhünkre van és ami kimerít.

A pénznek nincs olyan nagy értéke, mint amilyet általában tulajdonítunk neki. Mindenkinek elég lenne kisebb összeg is, ha saját szükségletét őszintén megfontolná és átértékelné. Egy kis jóakarattal és időráfordítással még a mai drágaságban is meg lehet venni olcsóbban is ugyanazokat a dolgokat. Így kisebb kereset mellett is lehet elégedetten élni. Ha az otthonba visszatér a nyugalom, a szeretet és a szerénység, megszűnik a jövőtől való félelem és a bizonytalanság. Ez a legtöbb esetben csak a kimerültség és a hajsza megnyilvánulása.

A háztartás olyan, mint az a cég, ahol nem egy ember csinál mindent. A munka különböző területekre van osztva, ezeket valaki irányítja, más végrehajtja és felelős is értük. A nő a háztartásban is lássa el az egyes családtagokat -a gyerekeket is, már kiskoruktól fogva-megfelelő feladatokkal és kötelességekkel. Legyen elég ideje és türelme megmutatni, hogyan kell ezeket elvégezni, és ellenőrizze, hogyan lettek teljesítve.

Az egyenjogúság feladata lett volna eljuttatni a családokat odáig, hogy a női házimunkát egyenrangúnak ismerjék el a férfi hivatásbeli munkájával.

Ha fizetett munkaerő végezné, a kiadások majdnem egyenlők lennének a férfi egész fizetésével. Ezért a házimunka lebecsülése nem helyénvaló. Elhanyagolása a mai korra annyira jellemző állandó zaklatottságot, felületességet és hajszát okoz.

»»» «««

Mit tegyen a mai férfi, hogy újra igazi férfivá legyen? Elsősorban ismerje meg és fejlessze saját rejtett képességeit és tulajdonságait.

Az lenne férfi legfontosabb feladata a családban, hogy megteremtse a pénzügyi biztonságot. Ez óriási aktivitást és felelősséget igényel, ez az ő igazi feladata, ez által lesz igazi férfivá.

Az alapvető férfi kvalitásokhoz elsősorban a következők tartoznak:

- aktivitás,

- felelősség,

- bátorság,

- erő,

- őszinteség,

- a nő és a tekintély tisztelete

- igazságosság.

A férfi ezeket a tulajdonságokat mutassa ki partnerével szemben, de a munkában és társaságban is. Persze néhány férfi a munkahelyén igazi úriember szerepében akar tetszelegni, ezért türelemmel viseli kolléganői vagy beosztottjai rigolyáit, csak azért, hogy el ne rontsa az önmagáról alkotott tökéletes képet. Otthon viszont sok elnyomott emóciótól kell megszabadulnia, hogy ne kapjon infarktust vagy gutaütést. Mikor ezek szabad utat nyernek, főleg a feleség és a gyerekek sínylik meg, annak ellenére hogy a férfi szereti őket.

A nők tisztelete nem jelenti a komoly hibák tolerálását, és a nemtetszés elfojtását. A jó főnök talál megfelelő formát, hogy alkalmazottját ne sértse meg, de amellett figyelmeztesse hiányosságaira. A negatív emóciók elnyomásával nemcsak magának árt, hanem kolléganőjének is, mert ezzel továbbra is támogatja hibáit. Ezen kívül környezetében az igazságtalanság és az erélytelenség érzetét kelti.

Amennyiben a férfinak hiányzik, vagy csak gyengén fejlett némelyik férfitulajdonsága, az biztosan megtalálható partnerénél, aki “odaajándékozhatja” neki. Persze nem bírálattal és alábecsüléssel, hanem úgy, hogy kincseit -a tanácsot, inspirációt, támogatást- önként átadja.

A férfinak nem kell annyi időt fordítani szellemi művelődésre, mint a nőnek. Az ő szelleme azoknak a céloknak a megvalósításával ébred fel és növekszik, melyeket az ideális férfitulajdonságok segítségével vált valóra a gyakorlati életben. A férfi saját céljait és jellemét akaratával kell, hogy bevésse az anyagba. Ez a hajtó erő, ami a szellemből származik, és az ő keze által válik tetté. Tehát tett nélkül az akarat nem jelent semmit. Csak az aktivitás – a tett az, amitől a férfi szellemileg növekszik, legjobban az segít, ha a nő inspirálja.

Azok a férfiak, akik életcélként csak a szellemi életet választják, a gyakorlati életben általában alkalmatlanok. Ezt az állapotot tükrözi az indiai kultúra. Bár a fejlődés bizonyos stádiumában szellemileg magas fokra jutott, fokozatosan stagnálni és hanyatlani kezdett, mert az anyagi életet a Földön már nem tartotta fontosnak. E diszharmónia eredménye az a vitathatatlan tény, hogy a rengeteg aszkéta, jógi és szerzetes közül csak elenyésző számban érik el a “megváltást” - a szellem végső kifejlettségét. Éppen ellenkezőleg, ez a legtöbb esetben fékezve van.

Ugyanis csak az mondhat le a földi örömökről és gondokról, aki már ismeri őket, tehát akinek már volt benne része. Aki idő előtt mond le róluk, az elpazarolja az életét. A szellem és az anyag a Földön egyformán fontos, mindkettőt használni és fejleszteni kell. A szellem csak az anyag legyőzésével fejlődik, növekszik és erősödik.

 

»»» «««