A lényszerű birodalom

5. fejezet: A lényszerű birodalom

Az anyagi és finomanyagú világűr fölött egy további -finomabb jellegű- világ van, ami az egész világűr hajtó erejét képezi, ennek körforgását okozza. Ez a lényszerű birodalom. Szintén hét szintje van, melyekben különböző életformák nyilvánulnak meg. Sokféle lénynek és teremtménynek ad otthont, melyek két alapvető kategóriába oszlanak: a tudattalan és tudatos teremtményekre aszerint, hogy tudatosítják saját személyiségüket, vagy sem.

A tudattalan teremtmények közé az ásványok és a növények tartoznak. Élő szervezeteknek tartják őket, mert már van bennük bizonyos életforma, növekednek és elpusztulnak. Törvény védi őket, mely szerint testük a külső beavatkozástól nem szenved, bár ez halálukat okozhatja vagy bomláshoz vezethet. Ugyanis nincs lelkük, ami átéli az érzéseket. Amikor egyesek képesek beszélgetni a fákkal és a növényekkel, konkrétan nem velük beszélnek, hanem a lényekkel, akik bennük laknak.

A tudattalan teremtmények közé tartoznak az állatokat is, ebben a kategóriában a felsőbb osztályt képezik. Már van lelkük, ezért érzik a fájdalmat. Mikor zsákmányukat megölik ösztönösen az ölés törvényének vetik alá magukat. Ez azt jelenti, hogy minden fajnál a legkíméletesebb módon történik, hogy az áldozat minél kevesebbet szenvedjen. Halála után az állat már nem érzi, hogy testét szaggatják és felfalják. Komolyan fontolóra kellene venni ezt a törvényt, és a vágásra szánt állatok leölésénél be kéne tartani, mert ha az ember megszegi, viselni fogja a következményeket, betegség vagy nehéz halál formájában.

Az állatoknak csoportos lelkük van. Az emberi lélekkel ellentétben, ez a halál után szétesik eredeti összetevőire, és begyűjtődik az azonos fajta gyűjtőhelyére, ahol később új állati lélek jön létre.

Viszont az olyan állat, amelyik az emberrel szoros kapcsolatban él, és odaadó szeretettel ragaszkodik hozzá, halála után nem veszti el lelkének integritását; az ilyen megtartja formáját, és más kvalitásokkal újra inkarnálódik. Ez a felgyorsult érlelődés, mert mindenütt érvényesül a folyamatos erőfeszítés a tudattalan élettől a tudatos felé.

»»» «««

A lényszerű birodalomban a tudatos lények emberi formával bírnak. Sokan élnek közülük a Földön is. Ezek azonban az átlagember számára láthatatlanok, mivel anyagi testük nincs, csak lelkük. A hierarchia szerint a tudatos lények két alapvető csoportra osztódnak: a kicsikre és a nagyokra, közös néven lényszerűeknek nevezzük őket.

A kis lényszerűek a lényszerű csírákból származnak, amiket egy önműködő áramlat a Föld különböző elemeibe sodor. Bennük fejlődnek ki a különböző típusú lényszerűek, akik tűzben, vízben, levegőben, földben, virágokban, fákban, sziklákban, felhőkben stb. élnek. Női és férfi formájuk van. Feladatuk fenntartani az elemeket -a természetet- olyan állapotban, ahogy ezt az örök törvények megkövetelik. Viszont az elemek urainak utasítására természeti katasztrófákat, például árvizeket és földrengéseket, hurrikánokat, viharokat, esőzéseket okoznak, vagy éppen ellenkezőleg, pozitív természeti jelenségeket: egy jótékony esőt, szivárványt, stb..

Bár ezek a természetes folyamatok tudományosan is megmagyarázhatóak, hogy bizonyos feltételek mellett szükségszerűen létre jönnek, ez nem jelenti azt, hogy önmaguktól történnek. Azért jutottunk erre a következtetésre, mert nem látjuk a folyamatok aktőreit, csak a következményeket, melyek szervezettek, szükségszerűek és pontosak.

A méhek élete is szükségszerű, pontosan megszervezett szabályok szerint zajlik, de mivel a méhek szabad szemmel is láthatók, nem állítjuk, hogy a virágpor gyűjtése és a méz készítése automatikusan történik.

Jelenleg nem tudjuk a lényszerűek tevékenységét teljesen megérteni, mert elvesztettük a képességet, hogy érzékeljük őket. Az emberiség irányt váltott az ”észre-szabott” civilizáció felé, ezzel eltompította azt a képességét, hogy nemcsak fizikai, hanem más érzékszervekkel is láthat. A tündérmesékben és a legendákban azonban továbbra is megőrződött néhány lelkileg fejlett elődünk hagyatéka, akik ezeket a lényeket látták, és kommunikáltak velük. Segítették egymást, ahogy ezt számos példa tanúsítja az óriásokról, törpékről és tündérekről szóló mesékben.

Ma úgy gondoljuk, hogy a tisztánlátás kivételes képesség, mert ritkán fordul elő, de valamikor általános emberi tulajdonság volt. Rendkívül tiszta egyének hasonlóképpen ma is látják a lényszerűeket, de senki sem hisz nekik, mert ez a jelenség ritka. Csak az új nemzedék kerül közel ismét a kis segítőkhöz, mert látni fogja őket, és jobban megérti ezeket a finom történéseket.

A kis lényszerűek fejlődéssel szerzik meg az emberi formát. A lényszerű csírából lelkük fokozatosan formálódik az alacsonyabb teremtményektől a tökéletesebbig, a törpéktől, elfektől egészen a gyönyörűen fejlett tündérekig és óriásokig. Kinézetük tökéletesedik, és saját énjük, személyiségük tudatosításával emberi formát nyernek. Ez egy további örök törvény. Mivel kinézetük fokozatosan, fejlődés útján formálódik, kifejlődött lényszerűeknek nevezzük őket. (Melléklet – 5. kép)

Az állatnak is van lelke, tudatos, de nem tudatosítja önmagát - a személyiségét -, ezért nincs emberi formája. A kis lényszerűek sokkal szebbek, mint az emberek, mert nem ismerik a rosszat és a tökéletlenséget, összhangban élnek az örök törvényekkel. Állandóan munkálkodnak közöttünk mint korábban, nem haltak ki, de mi már nem látjuk őket. A baktérium is, amit a mikroszkóp feltalálása után fedeztünk fel, mindig létezett, és hatással volt ránk, és mégsem tudtunk róla korábban.

Tudatlanságból egyesek a kis lényszerűeket földönkívülieknek tartják, mert nem tudnak róluk semmi közelebbit. Léteznek egészen apró, hüvelyknyi kis lényszerűek, de az embertől nagyobbak is, ezek az óriások, akik többnyire a sziklákban, a hegyekben, a nagy vizekben és a felhőkben tartózkodnak.

Hierarchia uralkodik közöttük, melynek mindegyikük önként aláveti magát. Alá vannak rendelve az egésszel való egységtörvényének, amely szerint az egyén nem létezhet egyedül, csak mint a közösség része; akkor erős és hasznos. A hierarchia nagyjából néz ki:

A fa alatt élő kis lényszerűek az erdő királyának (királynőjének) vannak alárendelve. Fölötte az egész hegység uralkodója áll. Ez a király pedig alá van rendelve az összes hegység országos uralkodójának. A hierarchia tovább emelkedik a bolygó, és végső soron az egész világűr uráig.

Minden lényszerűre jellemző, hogy tevékenységüket kimagaslóan, nagy pontossággal és felelőség tudattal végzik. Felettesükkel szemben feltétel nélküli szeretetet és tiszteletet éreznek. Az emberektől eltérően a lényszerűek nem választják az uralkodókat. Az uralkodói pozíciót tökéletességük mértéke határozza meg, ami automatikusan -szükségszerűen- történik. Erről majd később beszélünk. A munkához való derűs hozzáállás, és a felettesek szeretete boldoggá és széppé teszi őket.

A kis lényszerűek különböző feladatokat látnak el. Egyesek az anyaggal foglalkoznak, az átalakítással, a fenntartással és a bomlással. Ezáltal az anyag állandóan nemesedik és finomodik. Tehát egyúttal a természet teremtői és pusztítói is. Az embernek úgy tűnik, hogy a természet önmagát hozza létre, mert látja, hogy automatikusan változik és szaporodik. Ez természetes jelenség. Ha egy növény vagy állat az érettség fázisába jut, az egység kiegészítésének törvénye szerint összekapcsolódnak a negatív és a pozitív pólusok, és így kerül sor a szaporodásra. Ezeket az automatikus folyamatokat a lényszerűek csak segítik.

Kezdetben az ember a természettel összhangban élt, csak kis mértékben avatkozott bele, általában csak a saját telkén házépítéskor. Később kezdte fosztogatni a természetet, és most az ipar eredményeként teljes mértékben pusztítja. Semmit sem tud a természet alkotóiról, és ezért nem is működhet velük együtt.

Az Atlanti civilizációban a hatalmas építkezéseken az embereknek óriások segítettek, akik elvégezték helyettük a nehéz munkát. Az atlantisziaknak nem volt szükségük semmi berendezésre, technikára, ilyennel nem is rendelkeztek. Csak hisszük, hogy technikailag olyan fejlettek voltak, mint a mi civilizációnk. Nem voltak közlekedési eszközeik sem, és mégis bejárták az egész világot - óriási madarakon. A mesék tehát nem csak a fantázia szülöttei.

»»» «««

Másfajta kis lényszerűek tevékenysége jobban kapcsolódik az emberhez. Feladatuk láthatatlan szálakat fonni minden emberi tettből, gondolatból és érzelmi megnyilvánulásból. A szálak minőségét és típusát szinük szerint lehet egymástól megkülönböztetni. Ezeken a szálakon - utakon mennek a lelkek a halál után az asztrálba és a finomanyagú környezetbe, amit a lényszerűek emberi szándékokból és tettekből fontak meg. Így szövik a kis lényszerűek, az örök törvények szerint, az ember sorsát, ami a Földről vagy lefelé, az alsó világokba, vagy felfelé, a magasabb szférákba vezet. Számunkra ez elképzelhetetlen tevékenység, amit nem tudunk megérteni, mert aktivitásaink között semmi ehhez fogható nem fordul elő.

A lényszerűek így az örök törvények élő végrehajtói is, ezeket azonban nem irányítják és nem is értékelik. A sors szálait szövik anélkül, hogy személyes érdekeltségük fűződne az emberekhez. Szövésük eredményét, ami elárulja minden ember legrejtettebb belsőjét, más hierarchiák értékelik. Jobb megértés kedvéért a lényszerűeket úgy is elképzelhetjük, mint a gépírókat, akik felülírják a hallgató szakdolgozatát. Annak tartalmába -amit ő alkotott- nem avatkoznak bele.

Ezenkívül a lényszerűek a visszahatás törvénye szerint azokat a szálakat is fonják, melyek egymáshoz kötik az embereket. Tevékenységüket több –náluk tökéletesebb- uralkodó ellenőrzi, ezért nem történhet igazságtalanság vagy mulasztás. Takácskodásukkal a kis lényszerűek úgy hatnak, hogy az anyagi és az anyagtalan világűrt összekapcsolják. Mivel magasabb szintről származnak, mint a világűr -egészen a lényszerű birodalomból- hő és fény formájában több alaperő van bennük. Ily módon hevítik, alakítják, éltetik és tökéletesítik az anyagot - a világűrt.

Az embernek is tökéletesítenie kell az anyagot, de tevékenykedése a lényszerűektől eltérő. Ezek előkészítenek és segítenek, míg az ember szerepe az anyagban az lenne, hogy ezt folytassa, és legyen az anyag ura. Sajnos, az ember ”pusztító” uralkodóvá lett, mert uralmát rosszul értelmezte.

»»» «««

A nagy lényszerűek még finomabb jellegűek, mint a kicsik, mivel a lényszerű birodalom legmagasabb, így a legfinomabb szintjén élnek. A kis lényszerűektől eltérően nem fokozatos fejlődés során fejlődtek ki, hanem azonnal megformálódtak a lényszerű csírákból - földöntúli szépségű férfi vagy női alakot vettek fel.

Az örök törvények értelmében minden, ami tökéletes azonnal formát ölt, és ezáltal vezető pozícióba kerül.

Ősteremtett lényszerűeknek nevezzük őket, mert ebben a birodalomban elsőként lettek megteremtve, és örökéletűek. Az ókori civilizált népek néhány lelkileg fejlett tagja látta őket, és rendkívüli méretük, szépségük, valamint emberfeletti képességeik alapján isteneknek nevezték őket. A görögök és a rómaiak eltérő neveket adtak nekik, pedig ugyanazokról a lényekről volt szó, például Zeusz - Jupiter, Afrodité - Vénusz. (Melléklet – 6. kép) Más népek is látták és névvel illették őket, de ezeket jobbára nem ismerjük.

Végül, amikor a túlzott materializmus következtében az ember elvesztette érzelmi tisztaságát, már nem érzékelte őket, és megszűnt kommunikálni velük. Létezésükről és működésükről mítoszok maradtak fenn, melyekben fokozatosan egyre inkább elföldiesedtek, és még emberi gyengeségekkel és hiányosságokkal is fel lettek ruházva. Az ember ezzel csökkentette értéküket és hitelességüket.

A nagy lényszerűek éppúgy léteznek ma is, mint a kicsik, és szerepkörükben aktívak, csakhogy mi már nem tudjuk érzékelni őket. Székhelyük, az Olimposz sem a fantázia szüleménye, hanem létező hely a lényszerű birodalom legmagasabb szintjének legmesszibb határán. Az ősteremtett lényszerűek számos tevékenységet irányítanak:

1. Az anyag -a természet- létrehozását, fenntartását és bomlását. Ezt a tevékenységet a kis lényszerűek végzik a nagy lényszerűek -az elemek urainak- irányítása alatt. Például az univerzum összes vizét a vizek ura, Neptunusz illetve Poszeidón irányítja. Alatta, a folyókban, tengerekben, óceánokban, az országokban, az egyes bolygókon stb. még sok kisebb uralkodó létezik és működik.

Az ősteremtett lényszerűek nem a legfőbb istenek és istennők, ahogy ezt az emberek egykor gondolták. De sokkal tökéletesebbek, mint a földi ember, mivel egy magasabb világban élnek, mint a világegyetem – a lényszerűek birodalmában.

2. A nagy lényszerűek -az ősteremtettek- uralma alá tartozik az örök törvények teljesítése is. Itt nincs irányító szerepük, csak közvetítenek, mert átadják alárendeltjeiknek a másoktól -a magasabb szférák uralkodóitól- kapott feladatokat.

3. Az ősteremtett lényszerűek további feladata segíteni az ember tökéletesedését. Ezért egyesek az erényeket testesítik meg, például Afrodité a szeretetet és a szépséget, Pallasz Athéné a bölcsességet és az igazságosságot. A lényszerű birodalomban minden tulajdonság egy ősteremtett személlyé -egy tökéletes lénnyé- formálódik, aki ezeket a jellemzőket lefelé sugározza, és az ember példaképe. Ez a tevékenység számunkra elképzelhetetlennek tűnik, pedig az életünkben találunk rá analógiát: a szülő a gyermek számára példakép, akit tudatosan vagy ösztönösen utánoz. Bár az ősteremtetteket nem látjuk, sugárzásukat érezzük és ez állandóan rendelkezésünkre áll. Ha szükségünk van valami erényre, vagy vágyunk rá, akarásunkkal -az azonneműség törvénye szerint- rákapcsolódunk.

»»» «««

A primitív népek számára,akik a lelki fejlődésben megrekedtek, és a földi fejlettség terén is alacsony fokon állnak, a kis és a nagy lényszerűek nem láthatók. Csak a fejlett kultúrnépek láttak fölfelé, a lényszerű birodalomba, míg a lelkileg fejletlen népek csak az alsó világok asztrális lényeit érzékelik: a démonokat és a fantomokat, melyek az ember negatív érzelmeiből és gondolataiból jöttek létre. Elűzésükre elrettentő zenét és táncot használnak. Számukra ezek “istenek”, mert eredetüket és jelentőségüket nem értik.

A lényszerűek további tevékenységéről később lesz szó. A mi materialista szemszögünkből hihetetlennek tűnik, hogy körülöttünk minden él és jól szervezett. A kis lényszerűek nem csak a lényszerű birodalomban élnek, hanem a finomanyagú és a durvaanyagú világűrben is. Mivel a lelki fejlődés bizonyos területein fejlődésünk nem volt párhuzamos az anyagival, megszűnt a lelki látás képessége, és a láthatatlan világokat inkább mesének, valótlanságnak tartjuk.

Ahogy elődeink sem tudták elképzelni a jövőt, és nem hittek a tisztánlátóknak, hogy egyszer majd a Földön fémmadarak -repülőgépek- fognak repülni, házak -hajók- fognak úszni, vagy keréken guruló lovak -autók- fognak járni, úgy már mi sem hiszünk a múltban, és ezzel lelki látásunk elhomályosult. Amit az ember nem akar látni, azt nem is látja, és generációkon keresztül már ezzel a korlátozással születik.

Ma már a kis gyerekek sem látják a lényszerűeket, pedig a közelmúltban még látták. Ezen ne csodálkozzunk. Hogyan is érzékelhetnék az anyagtalant, ha már nem látnak jól az anyagi szemmükkel sem? Gyermekkorban szinte általánossá vált a szemüveg. Ez testi és lelki vakságunkat fejezi ki, mert vele szemben sokan közömbösek, felületesek, és így “vakok” is vagyunk.