Elferdült lelkek

8. fejezet: Elferdült lelkek

Minden szellemcsírának megvan a maga jellegzetes lényege - vagy pozitív, vagy negatív. A csíra a szellemi lecsapódásból származik, amely még a magasabb világokban nehezebb (férfi) és könnyebb (női) részre hasad. Míg a szellemcsíra fentről “legurul” a szellembirodalom alsó részébe már egy kompakt kis golyót képez, melyből rendeltetésszerűen női vagy férfi szellem lesz.

Honnan tudja a szellemcsíra, hogy milyen nemű, ha még nincs emberi formája? A szellembirodalomban a szellemeknek nincsenek nemi szerveik, mivel ott ilyen módon nem kerül sor szaporodásra. És mégis, ott már első látásra feltűnő a női és férfi szellemek közti eltérés. A finomanyagúságban sincs a gyerek lelkének -mint az ember első burkának- nemi szerve. Majdcsak a fejlődés során szerez női vagy férfi formát, ám e nélkül.

Mi okozza valójában, hogy a szellemcsíra férfi vagy női szellemmé változik? Már tudjuk, hogy a “Nyugodj békében!” sírfelirat nem fejezi ki a lélek valódi életét a halál után. A “túlvilágon” mindenki aktív lesz: átéli a szenvedést, vagy a kreatív tevékenységet. Éppen ez a tevékenység, aktivitás és az általános megnyilvánulás alakítja ki a férfi vagy női formát. Bizonyos típusú tevékenységekre való hajlam már magában a szellemcsírában rejtőzik, mivel vagy pozitív vagy negatív. Ezért már a gyermeklélek a finomanyagúságban aszerint fejlődik, hogy milyen típusú tevékenységet folytat illetve hogyan nyilvánul meg, ez teszi férfivá vagy nővé.

Hogyan nyilvánul meg tulajdonképpen az örök törvények szerint a valódi férfiasság, vagy a valódi nőiesség a Földön?

A férfi tevékenység  aktív, végrehajtó és durva - anyaggal, erővel és ésszel dolgozik.

A női tevékenység  passzív, uralkodó, anyagilag gyenge és lágy - főleg érzelmileg és szellemi téren nyilvánul meg.

Szellemi szemszögből a nő az uralkodó, mert finomabb lényegének és áteresztőbb testének köszönhetően az azonneműség törvénye szerint kapcsolódhat a finomabb, magasabb szférákhoz. Így széleskörű szellemi ismereteket, és ezáltal hatalmat is szerez. Uralkodása inkább passzív módon nyilvánul meg, ő csak kiérez, inspirál, irányt szab és tervez. A férfi ezeket az ösztönzéseket feldolgozza, és összeköti őket saját döntéseivel, a nő terveit ő hajtja végre.

Manapság csak kevés nő uralkodik ilyen passzív módon. Többnyire aktívan, férfiként nyilvánul meg, ami annak a következménye, hogy nem él pusztán női életet. A körülmények kiváltották az egyenjogúság -az emancipáció- vágyát, s ez akarva-akaratlanul bevonta a férfiélet forgatagába.

»»» «««

Az emancipáció fogalma szó szerint azt jelenti, hogy hátrányos állapotból egyenrangúba jutni. Ennek törvényes elismerését nemcsak az elnyomott nők sérelem érzete provokálta ki, hanem a szellemileg érettebb emberek befolyása is, akik kiérezték, hogy az emberiség további növekedéséhez szükséges az emancipáció. De az egyenjogúság igazi lényege a meg­valósítás során észrevétlenül elillant, és teljesen más irányba lett térítve.

Az emancipáció értelme az igazi férfiasság és az igazi nőiesség elfogadása, és kölcsönös egyenjogúsítása lett volna. Ezzel az aktussal kellett volna eltörölni a férfiak felsőbbrendűségét, és a nők hátrányos helyzetét és lebecsülését.

Csakhogy az egyenjogúságot -ahogy ma megvalósul- támogatói úgy értelmezték, hogy a nő csinálhat és csináljon is mindent, amit a férfi, a férfinak pedig legyenek ugyanolyan jogai és kötelezettségei, mint a nőnek.

A szocialista társadalomban az alkotmány munkára kötelezte a nőt, kivéve az anyaság és a gyermekgondozás nagyon korlátozott idejét. Emiatt sok nő kényszerült elhagyni otthonát, és ismeretlen vizekre evezni, különböző szakmákban próbálkozni, beleértve a férfi szakmákat is. A kapitalizmusban a nők az egyenjogúságnak ezt az útját önként, többnyire becsvágyból, unalomból vagy anyagi kényszerből választották.

Elérte a nő az emancipációval, hogy végre egyenjogú legyen a férfival? Korántsem. Ami a munkahelyi kötelességeket illeti ott többnyire megvalósult az egyenjogúság, de az anyagi elismerés és a pozíció nem tartott lépést az elért eredményekkel. A nők annak érdekében, hogy ezt kiharcolják markánsabban hangsúlyozták egyenjogúságukat a férfiakkal. Férfiöltözettel, nadrágviseléssel kezdődött majd átvették a férfi szokásokat és a viselkedésmódot is. A nők végül már képesek voltak férfi módon gondolkodni, csakhogy minél kisebb legyen a nők és a férfiak közti különbség.

Ha tetszett a férfiaknak, ha nem, a háztartásban oda kellett állni a tűzhely mellé, és mindenféle házimunkát végezni, ha a nő a család eltartása terén alkalmasabbnak vagy legalább egyenrangúnak bizonyult. Az egység kiegészítésének törvénye elferdült. Hogyan uralkodhatott volna a kapcsolatokban a harmónia, ha már nem léteztek tiszta negatív és pozitív pólusok, ha a férfi már nem volt igazi férfi, és a nő sem volt igazi nő? Hogy mit eredményezett a köztük lévő eltérések eltörlése, ezt látjuk és érezzük otthon is és a munkában is: mindenki mindennel foglalkozik, ahogy bírja és ahogy tudja. Az állandó hajsza és a felületesség a modern ember részévé vált, aki már el sem tudja képzelni, hogy az élet lehetne más milyen -nyugodtabb- is. A mai kor szimbóluma a szüntelen időhiány és a nyugtalanság. Se a férfi, se a nő nem érzi úgy, hogy ura lenne lehetőségeinek és képességeinek, mert erre nincs idő. Az állandó mozgás és nyugtalanság megfosztja őket a lelki kiegyensúlyozottságtól és a nyugalomtól.

Bár ezeket a negatívumokat sok emancipált nő tudatosítja, bizonyára felháborodva fognak tiltakozni az előző állításokkal szemben: “Térjünk megint vissza a fazékhoz és a kisgyerekhez? Azt már nem!” Nem kell tartani a visszaúttól, nincs rá szükség. De előre egyenesen kell menni, kerülők nélkül, melyek eltérítenek az igazi céltól.

A helyes út harmóniához és kreatív tevékenységhez vezet, nem pedig hajszához és felületességhez. Egyenjogúságával a nőnek a férfihoz hasonló műveltséget kellet volna szereznie, hogy bizonyítsa észbeli érettségét, ami mindig meg volt tőle tagadva. Ez gyakori oka volt a nő lenézésének és lebecsülésének. A művelt nő a férfi egyenrangú partnere lett volna. Olyan nők esetében, akik teljes mértékben a munkának akarták szentelni életüket, az emancipáció tette volna lehetővé, hogy egyenértékű módon felhasználhassák képességeiket a társadalom javára.

A szocializmusban a kötelező foglalkoztatottság volt az a kerülő, ami sok nőt félrevezetett a helyes útról. Szabad döntés helyett, hogy anya akar-e lenni, vagy inkább a munkában valósítja meg magát, a nő többnyire kénytelen volt mindkét terhet a vállára venni. Ha a férfi nem akarta, hogy a nő tönkretegye egészségét, úgy neki is alkalmazkodnia kellett, aktív segítséggel az otthoni munkákban, gyakran kimondottan női szerepekben is.

»»» «««

A mai embernél a szabad akarat vezetett volna a tulajdonképpeni partnerválasztáshoz, személyes elképzelés szerint, nem ahogy a szülők szeretnék, vagy az anyagi viszonyok alapján. Bár ezzel a szabad akarattal majdnem mindenki él, mégsem jobbak a kapcsolatok, mint a múltban voltak. Miért? Hiszen az emancipáció célja a házasságban a áhított harmónia és egyenrangúság lett volna! Csakhogy a helytelen értelmezés következtében előnyök helyett romláshoz vezetett.

A szüntelen egyenjogúsítás folyamata, ami helytelenül van értelmezve, mint a nemek közti különbségek kiegyenlítése, rövid időn belül teljesen új típusú, eddig nem létező partnerek létrejöttét tette lehetővé. A férfiak és a nők új prototípusát egyetlen szó kötötte össze - elferdültség. A férfiak többé nem voltak férfiak, a nők nem voltak nők, mert szükség szerint mindkét szerepet ellátták. Életünkből kizártuk a tiszta ellentéteket. A fehér színbe feketét kevertünk, és szürkét kaptunk. A feketéhez pedig fehéret adtunk, és megint csak szürke színt nyertünk. Az egész életünk elszürkült - unalmas és közben zavaros is lett, mert kizártuk belőle az egyértelmű ellentéteket, melyek tisztaságukkal inspiráltak és erőt adtak volna.

A női szív és a gyengéd simogatás, ami a férfinak és a gyermekeknek járt volna, az igényes munkahelyi kötelességek teljesítése közben “megkeményedett”. Az erőteljes férfitámasz ledőlt, mert elvesztette egyensúlyát és szilárdságát a könnyű, de egyhangú házimunkában és a gyerekek mellett. Ezt neveztük haladásnak - emancipációnak.

Ha a háztartási feladatokhoz való kölcsönös “alkalmazkodás” mindkét partnernél egyenletesen fejlődik, látszólagos harmónia érzetét kelti, pedig mindketten az ellenkező oldalra lendülnek át. De ha valamelyikük védekezik lényege elferdítése ellen, állandó problémák okozójává válik, amik többnyire veszekedésekbe és válásokba torkollnak. Megoldásként sokan másik “elferdültet” keresnek, akit néha -furcsa mód- meg is találnak. Az óvatosabbak egyszerűbb kiútra leltek: inkább egyedül élnek. Megtalálni a kiegészítő “elferdültet” számukra túlságosan igényesnek és valószínűtlennek tűnik.

Minden elferdült dolog nehezen használható, nem kompatibilis és nem praktikus. Képzeljük csak el, hogy az egyenes tárgyak - az ajtók, asztalok vagy a tollak - mind görbék lennének. Nehezen tudnánk velük bánni, és sok időveszteséggel is járna. Az elferdült partnerek is éppoly nehezen találnak összhangra a kapcsolatban. Ez a diszharmónia mindkettőjüket rengeteg gondolati és érzelmi energiától fosztja meg, ami aztán más területen hiányzik, és így fogytán az életöröm és a kreativitást.

Sok sikeres nő kezdte alábecsülni férjét olyan alkalmatlanság miatt, amit a férfi saját közömbössége és gyöngesége okozott. Más nők pedig kénytelenek voltak átvenni az aktív szerepet, ha férjük nem tudott, vagy nem akart igazi férfi lenni. További emancipált nők más módon vesztették el finomságukat. A két igényes műszak -otthon és a munkában, megfelelő segítség nélkül- megfosztotta őket testi és lelki erejüktől, és ezzel igazi nőiségüktől is. Nem korunk iróniája-e, hogy sok munkanélküli férfi nem dolgozik, míg némelyik dolgozó nő majd megszakad a két műszakban?!

»»» «««

A férfiak és a nők elferdült viselkedése, ami a rosszul értelmezett emancipáció következtében elterjedt a Földön, nemcsak a mai kor problémája. Már évszázadokkal ezelőtt éltek emberi testekben “elferdült lelkek”, csak görbeségük a külvilág felé nem volt annyira látható, mert hiányzott a társadalmi szabadság, ami ezt ma elősegíti.

Ha valakinek lehetősége volt megismerkedni előző életeivel, bizonyára meglepődött, és szinte hihetetlennek tartotta, hogy valamikor más nemű testben is élt. Hogyan eshet meg, hogy ugyanaz a személy egyik életében férfi, a másikban pedig nő, ha a szellemcsírák vagy negatívak, vagy pozitívak? Itt az egyik örök törvény játszik döntő szerepet - a szabad akarat. Eszerint az ember saját maga dönti el, hogy mit fog tenni.

 

Például, ha egy női szellem nőnek születik a Földre, és élete során úgy dönt -a körülmények hatására vagy saját akaratából-, hogy túlnyomóan férfi módon, tehát aktívan és harciasan, ész orientáltan és küzdelmesen fog élni, ez nem jelenti azt, hogy testileg azonnal férfivá változik. Az anyag, vagyis a földi test képtelen ilyen gyors változásra. De halála után, mikor ez a lélek a túlvilágra távozik, oda már férfiként lép be. Ugyanis a lélek finomabb lényegének köszönhetően gyorsabban változott át férfi lénnyé, mint a fizikai test.

Ha ennek a nőnek tetszik a férfiviselkedés, így működik a finomanyagúságban is, és a következő életben már férfinak születik. Viszont az is megtörténhet, hogy ebben a férfiéletben a nagyobb követelmények nyomására szenvedni fog ebben az állapotban. Persze a szerepet végig kell játszania, hogy teljesen átélje a férfi pozitívumait és negatívumait is, és már ne érezze szükségét, hogy megismételje ezt az átváltást. Ha belül tudatosítja, hogy számára a női tevékenység a természetesebb, halála után finomabb testének köszönhetően ez a vágya gyorsabban teljesül. A további földi életekben már nőként működhet. Egyes szellemek egyszerűen a saját testükön akarják kipróbálni, valójában kivé akarnak lenni.

 

A szabad akarat törvénye szerint az ember csinálhat az életben hibákat is, elronthatja életét, sőt, okozhat sérelmeket és tehet rosszat is, de éppúgy dönthet e törvény szerint fordítva, hogy ellenkező módon fog élni, mint ahogy természeténél fogva hivatott. A döntések következményeit természetesen kénytelen önmaga elviselni, mert a szabad akarat szorosan kötődik a felelősséghez.

Régen, mikor a nők számára bizonyos foglalkozások hozzáférhetetlenek voltak, a nő önként úgy döntött, hogy férfiként születik a Földre, ha például orvosként akart az emberiség hasznára lenni. Lehetséges, hogy több előző élete során füvesasszonyként vagy bábaként szerzett értékes tapasztalatokat, és ezeket át szerette volna vinni a tudományos orvoslásba is. Hasonló módon más képességek is rávették a nőket, hogy a Földön férfiként legyenek hasznosak a társadalomnak, vagy saját fejlődésüknek - mint papok, szerzetesek, aszkéták, de gyakorlati ismeretekkel is, mint jogászok, filozófusok, tanítók. Nem mindig a lélek elferdüléséről volt szó.

A nem megváltozása néhány esetben a bűnhődés bizonyos formája is lehet, ilyenkor nem a szellem saját akaratából kerül rá sor. Például, ha egyes férfiak szándékosan, rosszindulatúan megalázták és elnyomták a nőket, a visszahatás törvénye nemük megváltoztatásával hagyja, hogy átéljék azt, amit okoztak. Csak saját bőrükön tudják majd megérteni korlátolt nézeteiket és előítéleteiket. Csak tudatlanságból és büszkeségből állt a férfi a nő fölé, és használta arra -visszásan- fizikai erejét, hatalmát és eszét, hogy lenézze és megalázza ahelyett, hogy tisztelte és védelmezte volna.

Az emancipáció és az előrehaladás ellenére sok országban a nők még ma is olyan megalázó és korlátozó körülmények között élnek, hogy az elképesztő. De ez a helyzet egyének és csoportok téves viselkedésének a gyümölcse hasonlóképpen, mint az éhség, a háborúk és a szerencsétlenségek

 

Voltak nők, akik visszaéltek szabad akaratukkal és a partnerek toleranciájával, ezért nőiségük helytelenül fejlődött. Így nemcsak saját lelki növekedésük rekedt meg és ferdült el, hanem élettársaik fejlődése is, akik az egyensúly érdekében kénytelenek voltak elnyomni saját férfiasságukat. Az ilyen asszonyok “kiegyenesítése”, hogy ellássák valódi szerepkörüket, csak erősebb nyomás alatt történhet meg, tehát olyan helyzetben ahol kényszerítve vannak nőként viselkedni és cselekedni, mert saját akaratukból megint helytelenül cselekednének. Majd ha az ilyen asszony megérti és elfogadja saját nőiségét, csak akkor születik szabadabb viszonyok közé.

 

Az összes példa csak utalás a szellemek karmikus inkarnációjának ezerféle lehetséges variánsára. Az említett okokból a nő földi fejlődéséhez egyenlőre célszerű és kivánatos különböző társadalmi pozíciók betöltése. Addig fog tartani, míg általánosan meg nem javul a nőkhöz való hozzáállás, ami főleg a férfiaktól, de a nőktől is fog függni, amíg nem tudatosítják valódi nőiségüket.

Az örök törvények úgy segítenek “kiegyenesíteni” az embert, hogy olyan dologba “viszik bele”, ami számára a legjobb. Saját szabad akaratuktól befolyásolva sokan mennének -csak tudatlanságból- a fejlődéssel ellenkező irányban. A magasabb szellemek előrelátó vezetését többnyire csak bizonyos idő után értik meg, amikor már túl vannak a dolgon. A “Minden rossz jó valamire” népi bölcsesség megerősíti ezt a tapasztalatot.

»»» «««

Az a kommunista eszme, hogy minden ember egyforma körülmények között éljen, a gyakorlati életben nem mutatkozott reálisnak. Ezt az emberek eltérő szellemi érettsége okozza. Míg a finomanyagú világban a lelkek olyan helyen élnek, ahová a nehézkedés és az azonneműség törvénye szerint tartoznak, a Földön ez másként van. Itt együtt élnek a fejlettebb és a kevésbé fejlett emberek. Ezt saját maguk okozták, mert figyelmen kívül hagyták az azonneműség törvényét. A kevésbé fejlettek gyakran visszaélnek a fejlettebbek jóságával, és szenvedést illetve károkat okoznak nekik. Nem tudják, hogy ezzel egy új, negatív karmát hoznak létre, amit később sorscsapásként fognak elviselni. Az alacsonyabb szellem durvább körülményeket és erősebb csapásokat igényel a fejlődéshez, mint a fejlettebb szellem, aki testi gyötrődés és megaláztatás nélkül is érti a dolgokat és tökéletesedik.

A kasztok megszüntetésével -melyek eredeti értelemben legtovább Indiában maradtak fenn-, és mivel a negatív hajlamok Földre vonzották az alacsony szellemeket, kapcsolat alakult ki a különböző fejlettségű emberek között. A kasztok a finomanyagú világ utánzatai voltak, ahol az egyes szintek az azonneműség törvénye szerint részekre vannak osztva. Tökéletes szellemek irányították a lelkek leszületését a szellembirodalomból ezekbe a földi kasztokba, az azonneműség vagyis a lélek minősége szerint.

A szellemileg fejlettebb emberek a legmagasabb kasztban mások tanításával, az ismeretek és tapasztalatok átadásával érlelődtek. Ezek tanítók, papok, orvosok, jogászok stb. voltak.

Mások szellemileg a második kasztban mint lovagok, katonák és hősök fejlődtek saját életük feláldozásával másokért a háborúkban, titkos küldetésekben és katasztrófák idején.

A harmadik kasztot a művészek és a kézművesek alkották.

A negyedik kasztba azok a legkevésbé fejlettek tartoztak, akik másokat szolgáltak. Sokan közülük egyedül, keményebb körülmények között éltek, hogy az élet erős csapásai szellemileg felébresszék őket. De mindenkinek adva volt a magasabb kasztba való átmenet lehetősége, ha saját szintjét valami átlagon fölüli cselekedettel vagy megnyilvánulással szellemileg meghaladta.

Az emberek akkoriban csak saját kasztjukon belül éltek és érintkeztek másokkal. Így volt betartva az azonneműség törvénye, melynek értelmében túlságosan alacsony ember nem fejlődhet jóval magasabb jelenlétében, mert nem érti őt. Ha meg akarják egymást érteni, a nehézkedés törvénye szerint az alacsonyabb szellem -mivel ő a nehezebb- lehúzza a magasabbat. Mivel e törvény szerint az alacsony szellem nem emelkedhet fel, a magasabbnak kell lesüllyednie, hogy megértsék egymást. Ezzel az alkalmazkodással egyikük sem megy többre, éppen ellenkezőleg, mindketten stagnálnak vagy süllyednek.

Ha viszont a kevésbé fejlett ember hasonszőrűek között él, a köztük lévő kis különbség lehetővé teszik a kölcsönös megértést és a növekedést. A szellemek kasztokba osztása születéskor tehát nem a véletlen, hanem az azonneműség és a visszahatás törvénye szerint történt. Ezért a kasztrendszerű társadalomban a házasságok és a kapcsolatok is szellemileg egyenrangúak és jók voltak.

A kasztokon belüli pozíciók elferdülése, és a velük való visszaélés akkor történt, mikor az embereknél kezdett erősödni a materializmus: az anyag és az ész előnyben részesítése. Az uralkodó kasztok maguk okozták pusztulásukat, mert kizsákmányolni kezdték az alacsonyabb kasztokat, és kezdték magukat felmagasztalni. Ezzel általános elégedetlenséget és kiegyensúlyozatlansá­got váltottak ki, ami a kasztok fokozatos eltörléséhez vezetett.

De a demokrácia sem hozta meg a kívánt eredményt, a szellemi fejlődés nem javult. A mai korban az embernek nagyon körültekintően kell vizsgálni, kivel barátkozik össze, mert a kasztok eltörlése után rá van utalva, hogy embertársait saját maga ítélje és különböztesse is meg. Rossz barát- vagy partnerválasztásnál szellemileg stagnál vagy hanyatlik, még ha ennek gyakran nincs is tudatában. Magasabb képességeit nem érzékeli, mert az egyenlőtlen kapcsolatban nem tudja őket érvényesíteni. Örömteli fejlődés helyett csak megnemértést és stresszeket él át, melyek gyengítik.