Az Isten Fia

15. fejezet: Az Isten Fia

Az első emberi fajok közül az atlantisziak a többihez képest szinte mérföldes léptekkel tökéletesedtek. Más népektől magasabb termetükkel különböztek, ami akkor összefüggött szellemük fejlettségével. Éppen az Atlantiszra inkarnálódtak a magasabb szellemek, hogy minden irányban segítsék az emberek előrehaladását. Mikor Lucifer küldetésében csődöt mondott, a fentről jövő folyamatos segítség elengedhetetlenné vált. Pusztító hatalmának éppen a legfejlettebb ország, Atlantisz fölött bontott szárnyat. Befolyásra ugyanis ott lehetett legkönnyebben szert tenni, mert Atlantisz lakosainak volt legkifejlettebb az eszük. Ezen a hídon keresztül, az értékek elferdítésével, már nem volt nehéz elérni fokozatos bukásukat. A sötétség intenzív hatására meg lett sértve az egyensúly törvénye: az ész fokozatosan fölénybe került a szellemmel szemben, melyet kezdett nemcsak elhanyagolni, hanem lebecsülni is. A választott nép a fentről jövő segítség ellenére hanyatlani kezdett, mert csupán az ész által nem volt képes felfogni ennek a felsőbb segítségnek az értelmét.

Az atlantisziak földi luxusukban, amit főleg a teremtett szellemeken keresztül értek el, maximálisan önellátónak tartották magukat. Úgy viselkedtek, mint a hálátlan gyerekek, akiknek a szülők házat építettek, és még szépen be is rendezték. De mikor a gyerekek beköltözködtek, már nem akarták ismerni szüleiket. A legfejlettebb ország lakosai elutasították a további szellemi segítséget, és így nem ismerték meg a sötétség veszélyes hatását. Azt hitték, hogy földi fegyverekkel legyőznek minden ellenséget. A láthatatlan ellenfelet, akire elutasító hozzáállásuk ellenére is állandóan figyelmeztetve voltak, egyáltalán nem vették komolyan. A sötétség gyomja, ami benőtte az atlantiszi népet, fokozatosan olyan erős gyökereket eresztett, hogy már nem lehetett kitépni.

Ebben az volt a legrosszabb, hogy az atlantisziak ezt egyáltalán nem tudatosították, mivel lelki és testi téren mindenből volt elegendő. Szellemük a testben annyira el volt nyomva, hogy nem érezte a sötét erők negatív hatását, és így ezt nem is érthette meg. Mivel “hajójuk” -szárazföldjük- óriási volt, és csak lassan haladt a katasztrófa felé, mindezt természetesnek vették. A mentésre nem láttak okot. Mikor a Teremtő látta, hogy a “hajó” személyzete nem kíván megmenekülni, sőt, még el is utasítja a segítséget, sorsukra hagyta őket.

Az óriási Atlantisz, amely elpusztíthatatlan világrésznek tartotta magát, egyetlen nap és egyetlen éjszaka alatt elsüllyedt. Királyát az árvíz előtt negyvenkilenc évvel álmában egy angyal figyelmeztette, hogy ha népe nem változik meg, és szellemileg nem ébred föl, akkor a Teremtő elpusztítja. A próféták intései is hiábavalók voltak. Senki sem hitt a korlátlan hatalmú Atlantisz és a választott nép pusztulásában.

A beavatottak és a legfejlettebb egyének, akik hittek a próféciáknak, előre elköltöztek a világ más tájaira, főleg Egyiptomba, ami Atlantisz utódja lett. A magasabb tudás gyöngyszemei stafétaszerűen, fokozatosan átszálltak más népekre is.

E népek, miután átvették őket, bizonyos időre földileg és szellemileg is felvirágoztak. De virágzásuk csúcsán úgy jártak mint egykor az atlantisziak: elfajultak és a sötét erőkkel szemben alulmaradtak. Ebből látható, hogy az anyagi jólét nem volt képes egyensúlyban maradni a szellemi fejlettséggel.

Viszont egyes kultúrák pusztulását, például az indiai és az indián kultúráét, ellentétes tényező okozta. Ezeknél a mérleg serpenyője fordítva, nem az anyag, hanem a szellem oldalára billent át. Elferdültségük abban nyilvánult meg, hogy minden földit, anyagit zavarónak, fölöslegesnek és fejlődésre érdemtelennek tartottak. Ez a kiegyensúlyozatlanság megbosszulta magát, mivel a hódító népek könnyű prédájává lettek.

Mikor így az egész Föld a sötétség láthatatlan hatására “rákban megbetegedett”, és egy darabka egészséges hely sem volt rajta található, az ember fölösleges, sőt, káros teremtménnyé vált rajta. Elherdálta a Teremtő ajándékát, vagyis a saját örök szellemét, melyet az anyagban kellett volna tökéletesítenie.

Mindent ami beteg, ami hasznosíthatatlanná, fölöslegessé vált, el kellett távolítani. A Teremtő utasítást adott az elemek uralkodóinak, hogy úgy mint annakidején Atlantiszt, borítsák árvízzel az egész Földet. Csak egyetlenegy család, az összes többitől eltérő, volt az azonneműség törvénye szerint kizárva a pusztulásból. A különböző módon elferdült lakosoktól eltérően, Noé családostól a szellem uralma alatt élt. Fentről jött figyelmeztetés alapján Noé előre felkészült az özönvízre. Mikor fiaival a bárkát építette, mindenki kinevette, mert nem hittek a szegény bolondnak. Csak későn hitték el, mikor már nem létezett se menekülés, se mentés. A szilárd Földön minden az árvíz martaléka lett, kivéve az úszó bárkát, rajta a választott családdal és a választott állatokkal.

A kísértő szándéka sikerrel járt: az emberiségnek ez a generációja elpusztult. A szörnyűségek és a szenvedés idején sokan tudatosították elferdültségüket és romlottságukat. Sajnálat ébredt bennük az eddigi értelmetlen életért, és megbocsátást kértek a Teremtőtől. Az átélt szenvedés vágyat vésett szellemükbe egy jobb és természetesebb élet után, ezért az új nemzedékben lehetőséget kaptak újból a Földre inkarnálódni. Noé utódai fokozatosan benépesítették az egész földet.

»»» «««

Lucifer az új nemzedéknél is folytatta a csapdák állítását. Az emberek lassan elfelejtkeztek az özönvízről és ennek okairól, és ismét “ferdülésnek” indultak: kezdték előnyben részesíteni az anyagi életet. Mikor megszűnt a kötődésük a lényszerű segítőkhöz, a Teremtő elküldte hozzájuk követeit, hogy szellemileg műveljék őket és figyelmeztessék a hanyatlásra. De az emberek nem hallgattak rájuk. Nem is tehették, mikor a sötétség hamis prófétái túlharsogták a követeket. Arra tanították az embereket, hogy csak egy életük van, itt a Földön, és hogy ez legyen az egyetlen céljuk, létük értelme. Ettől az elferdített igazságtól már nem volt messze a szellem -mint valami szükségtelen- elutasítása. “Mi végre nekünk a szellem, ha csak egy életünk van?” gondolták az elcsábítottak. És így élvezték az életet, és nem gondoltak az örökkévalóságra, mert ezt fejletlen szellemük képtelen volt elképzelni, vagy megérteni. Az értékek elferdülésének megint ugyanaz lett a következménye: hanyatlás, és a sötét szellemek idevonzása a Földre.

»»» «««

Az elnyomás, a rossz és az igazságtalanság formájában megnyilvánuló erős sötét hatás csak egy népnél fordult az ellenkezőjére - jóra. Minél több igazságtalanságot élt át ez a nép, annál jobb és alázatosabb lett, várva a segítséget a Magasságostól. Tudták, hogy önmagukon már nem képesek segíteni, s ezért hittek a fentről jövő segítségben. A zsidók nagyon szenvedtek az igazságtalan és szellemileg korlátolt egyiptomiak fogságában, de ezzel egyúttal szellemileg is érlelődtek. Egy nép végre képes volt ellenállni a sötétségnek, mert bár szegény, de erős és romlatlan volt. A gazdag, pszichikailag gyönge népek könnyen alulmaradtak az erkölcsi hanyatlással szemben.

Egy bizonyos ideig a Teremtő hagyta a zsidók elnyomását. Csak mikor már kibírhatalanná vált, és a nép szellemileg a csúcsra jutott, akkor avatkozott be. Egy magasabb szellemet -Mózest- küldött a Földre, akinek az volt a küldetése, hogy egy új földre vezesse a választott népet, ahol szabadon fejlődhet.

Az új hazába - Kánaánba - vezető út nem volt hosszú. Ennek ellenére Mózes, az állandóan jelenlévő angyal irányítása alatt, negyven évig tartó kerülővel vezette őket oda. A menekültek a nehéz körülmények között szellemileg kudarcot vallottak, megszűntek hinni Istenüknek, aki új nemzedékként őket választotta ki. Ezért szükséges volt, hogy még út közben tovább érlelődjenek és osztályozódjanak. Egyúttal szellemileg is művelődtek, parancsolatok formájában ismerkedtek az örök törvényekkel. Csak a legtisztábbaknak adatott meg, hogy az ígéret földjére lépjenek, ahol a legkedvezőbb éghajlati viszonyok között élhettek. A bolygó legjobb részét kapták, ahol a fentről és a földből jövő szellemi sugárzás a legerősebb, ami segítségükre lehetett volna a sötétség elleni védekezésben.

Az új ország betelepítésével kellett volna megkezdődni az áhított földi “paradicsomnak”. De megismétlődött a választott népek történelme: a jólétben az emberi akarat gyengülni kezdett, és alulmaradt a sötétek hatásával szemben, akik többistenhitre és bálványimádásra csábították az embereket, csak azért, hogy eltereljék őket Istenüktől, és az ő segítségétől. A Teremtő tudta, hogy “gyermekei” a csábítás hatása alatt cselekszenek, ezért prófétákat küldött hozzájuk, hogy vezessék vissza őket a helyes útra. De senki sem hallgatott rájuk, mert azt követelték az emberektől, hogy változzanak meg.

Mikor a Teremtő látta, hogy követeit nem veszik komolyan, egy Messiást ígért az embereknek, a saját fiát. Remélte, hogy rá hallgatni fognak. Tehát a próféták meghirdették, hogy Isten elküldi nekik a Megváltót, aki megtanítja őket hogyan éljenek, hogy halhatatlanokká, örökéletűekké váljanak. Az emberek tudatlanságukban nem sejtették, hogy már olyan fuldoklóra hasonlítanak, aki csak úgy menekülhet meg, ha megtanul úszni, vagyis helyes módon élni. A hamis próféták túlharsogták az intő szavakat, és azt állították, hogy senkit sem fenyeget semmiféle veszély, így hát nem szükséges változtatni életfelfogásukon és szokásaikon. Ezt kellemesebb volt hallgatni, mint a figyelmeztetéseket és az intéseket.

A Teremtő, hogy meggyőzze az embereket a próféták valódiságáról, felruházta őket a közeli események előrejelzésének képességével. De a sötétség befolyása nagyobb volt. Úgy hatott, hogy maguk az emberek járassák le, üldözzék és öljék meg Isten követeit.

»»» «««

Mikor már fenyegetett, hogy a sötétség megfojtja a Földet, a Teremtő végre elküldte Jézust, a megígért Megváltót. Legmagasabb szellemi erejével egyedül ő győzhette le a kísértő erős hatását, és gyógyíthatta meg a Földet. Jézus lénytelen szeretetéből egy kis rész ki lett küldve az anyagba, és az azonneműség törvénye szerint beburkolta magát a megfelelő rétegekkel, ugyanis másképp nem létezhetett volna emberként a Földön. Keresztelő Jánosnak kellett közvetlenül nyilvános fellépése előtt meghirdetni eljövetelét, hogy a zsidók felismerjék Megváltójukat, akire évszázadok óta vártak. Az Isten Fia tehát küldetéssel inkarnálódott a Földre: megmenteni azokat, akik nem akarták magukat alávetni és szolgálni a sötétséget. Emberré lett, hogy küldetése minél érthetőbb legyen az emberek számára.

Mielőtt megérett volna feladatára, gondosan védeni kellett a kísértővel szemben, aki már születése óta igyekezett őt likvidálni. Ezért szüleinek tudniuk kellett, hogy a várt Messiás fog megszületni, és hogyan kell őt védeni a sötétséggel szemben. Máriának egy angyal jelent meg, aki emlékeztette arra, amit szellemként már földi inkarnálódása előtt is tudott: hogy az Isten Fiának lesz az anyja. Ezzel a feladattal a Föld legszellemibb emberi nőszemélye lett megtisztelve. Máriának tudatosan kellett megvalósítania feladatát, hasonlóképpen mint Keresztelő János anyjának. Ezért voltak mindketten látható módon emlékeztetve feladatukra.

A Teremtő tudta, hogy Fiának nemcsak az a nehéz feladat jutott a Földön, hogy “kigyomlálja a sötétség által benőtt kertet”, hanem hogy közvetlenül Lucifer fogja őt veszélyeztetni. Hogy meg ne hiúsíthassa Jézus életét, a Teremtő sok segítőt küldött neki, akik vele együtt abban az időben inkarnálódtak, hogy védjék őt a sötétség csapdáival szemben. Az asztrálban sok szellemnek volt karmikus vétke a prófétákkal szemben -akiket üldöztek és meggyilkoltak- ezért kérték, hogy újból inkarnálódhassanak, és segítségükkel leróhassák az előző vétkeket. Kérésük meghallgatásra talált, és Jézushoz közeli családokba születtek.

A három legjelentősebb segítő befolyásos királyi családba inkarnálódott, hogy később gazdagságukkal és pozíciójukkal megvédjék Jézust a sötétség ármányaival szemben. Mikor ez a három király észrevette Jézus születésekor a csillagot, eszükbe jutott feladatuk, és eljöttek meglátogatni az újszülöttet. Hoztak ugyan ajándékokat, de ezzel teljesítve érezték feladatukat. Szellemi fejlődésük a jólétben és a bőségben annyira visszamaradt, hogy nem tudatosították az egész esemény, és ezen belül saját feladatuk komolyságát. Otthagyták Jézust védelem nélkül, aminek az elkövetkezőkben meg kellett volna akadályozni azt, ami végül is megtörtént vele. A kísértő ezt előre látta, és ezért úgy hatott rájuk, hogy eltérítse őket ettől a segítségnyújtástól. Szándéka sikerült, a három király elfelejtette feladatát. Hozzájuk hasonlóan eltérítette a többi, kisebb segítőt is. Jézus teljesen egyedül, támasz és segítség nélkül maradt küldetésével az idegen világban, amit nem ismert, mivel első életét élte a Földön.

»»» «««

Jézusnak teljesen közönséges gyerekkora volt. Az anyja és az apja a nagyszámú család gondjaival voltak elfoglalva, mert rajta kívül több gyerekük is volt. A sötétség hatására kezdtek kételkedni a kinyilatkoztatások valódiságában. Hiszen Jézus semmiben sem tért el a többi gyerektől, eltekintve néhány kivételes pillanattól, mikor átlagon felüli bibliaismereteket tanúsított. Apja, József, csak a halottas ágyán ismerte fel Jézus származását. Mikor már agonizált és finomanyagú látásával megpillantotta mögötte az aranykeresztet - az univerzális Igazság jelét -, így kiáltott: “Hát mégis te vagy az!” Jézus nem értette a felkiáltást, mert akkor még maga sem tudta, hogy ki ő. Anyja és testvérei képtelenek voltak meglátni benne a magasabb szellemet. Ráadásul még akkor is kételkedtek küldetésében, mikor már elismert Messiás volt.

Amikor a környéken prófétaként megjelent Keresztelő János, Jézus vonzódást érzett hozzá. Tudat alatt érezte, hogy ez fontos számára. Mivel kételkedő anyja származásáról semmit sem árult el, Jézusnak hiányzott az önbizalom saját képességeiben és feladata megvalósítását illetően. Amikor János vízzel keresztelte Jézust, észrevette fölötte a régóta megjövendölt jelet: a fehér galambot és meghallotta az égi hangot, hogy Isten Fia áll előtte. Ezzel az aktussal Jézus felébredt származása iránti tudatlanságából, és teljesíteni kezdte küldetését: tanítani és gyógyítani az embereket.

Érezte, hogy egyedül nem valósíthatja meg küldetését. Ugyanis kinyílt a belső látása, és sok sötét embert és szellemet vett észre maga körül, akik nemcsak erkölcsileg, hanem fizikailag is el akarták pusztítani. Segítségre volt szüksége. Amikor senkit sem talált a családban, sem legközelebbi környezetében, aki hitt és segített volna neki, a szegény halászok között talált pótsegítőkre, mert az igaziak el voltak csábítva. Ez a választás ahhoz a téves elképzeléshez vezetett, hogy Jézus szegény családból származott. Ellenkezőleg, József, az apja gazdag ács volt, aki segédeket is alkalmazott. Ma azt mondanánk róla, hogy jól menő vállalkozóként élt.

Tehát mikor Jézus egyenrangú segítői kudarcot vallottak, az egyszerű embereknél keresett segítséget. Ők szellemi tisztaságuk által hittek küldetésében, és habozás nélkül követték. A tizenkét apostol élő védőfala mindenütt éjjel-nappal védte. Odaadó tanítványai, segítői és védelmezői is voltak.

Mielőtt Jézus megkezdte nyilvános fellépését -rögtön azután, hogy János megkeresztelte- magányba vonult a pusztába, hogy tisztázza feladatát, származását és felébressze rejtett képességeit, melyekre a gyógyításhoz szüksége volt. Negyven napig böjtölt és imádkozott Istenhez, saját mennyei Atyjához, hogy jobb és tartósabb kapcsolatot létesítsen vele.

Akkor maga Lucifer kísértette meg. A bibliában leírt megpróbáltatásokat össze sem lehet hasonlítani a tényleges kísértéssel, melyről Jézus nem is beszélt, mert tudta, hogy senki sem értené meg. Ellenfele igyekezett őt lelkileg és testileg ártalmatlanná tenni. Ám Jézus föntről nagy védelmet élvezett, és saját tisztasága is védte, így elhárította Lucifer és a vadállatok támadásait, melyeket az ráuszított.

Lukács evangéliuma szerint Lucifer negyven nap után “egy időre” eltávozott tőle. Ez világosan utal arra, hogy tulajdonképpen nem hagyta el soha, és állandóan igyekezett meghiúsítani Jézus küldetését. Közvetlenül őrá, az apostolokra, a népre és a befolyásos személyiségekre sugárzott negatív szuggesztiókat, hogy pszichikailag meggyöngítse őket. Jézus valószínűleg látta vagy érezte Lucifert, mert János evangéliumában a 14. fejezet, 30. versében ezekkel a szavakkal szakítja meg apostolokhoz intézett beszédét: “ ... már nem sokat beszélek veletek, mert jön e világ fejedelme”, azaz Lucifer.

»»» «««

Jézusnak az egyszerű nép soraiban -még a “bűnösök” között is- volt a legtöbb követője. A mai korban ezeket az embereket már nem neveznénk így, mert tulajdonságaik általánosan elterjedté váltak. Ma már senkinek sem jut eszébe elítélni a csalást, a becstelenséget, az őszinteség hiányát, a mammon imádatát és az erkölcsi züllöttséget. Ezeknél az egyszerű embereknél viszont a bűnök nem az észből és a számításból fakadtak, ahogy ez a művelt emberekkel gyakran megesett, hanem a tudatlanságból. Az írástudók, vagyis a művelt zsidók, akik jól ismerték az Ószövetséget, és túlságosan törődtek annak betartásával, nem rendelkeztek annyi szellemi tisztasággal, hogy felismerjék annak a fiát, akinek a törvényét elismerték.

Jézus szellemének túlzott kisugárzását, amit az egyszerű emberek pozitívumként éreztek, éppen fordítva magyarázták. A lénytelen isteni mag olyan erősen sugározta át Jézus anyagi testét, hogy a feszültség kellemetlen érzését váltotta ki bennük. Ezt csak az azonosabb nemű, finomabb, tisztább, kevésbé anyagi szellem tudta elviselni. Mivel ők főleg eszükkel tanulmányozták az Írást, szellemük túlzottan be volt burkolva anyaggal, ami nem bírta ki az erős fényt.

Az egyes szellemi világok szigetelő övezeteiben is uralkodik ez a természetes korlát: egy feszültség, ami elválasztja az egyes világokat. Meggátolja, hogy alacsonyabb szintről szellemek hatolhassanak be a magasabbakba. Így ott nincs szükség semmiféle őrökre, mivel az erősebb fény természetes feszültsége nem engedi közelebb a vele nem azonos nemű szellemeket.

Mivel az írástudók és a farizeusok nem értették ezt a feszültséget, magukból kiindulva negatív hatásként értelmezték. Ennek az ellenkezőjéről nem győzte meg őket sem Jézus bölcsessége, sem természetfeletti gyógyításai. Bámulat helyett egyre nagyobb gyűlöletet tanúsítottak iránta, mert irigyelték dominanciáját, és a tömegekre gyakorolt hatását. Nem tudták elhinni, hogy ő az, akit a régi próféták meghirdettek. Jézus ugyanis új módon magyarázta az Ószövetséget, és ők azt akarták, hogy pontosan úgy magyarázza -a régi módon- mint Mózes. Nem értették, hogy ő a régiből semmit sem akar megszüntetni, csak erről más, abban az időben használt kifejezésekkel beszél, és egyúttal kipótolja a hézagokat.

»»» «««

Tulajdonképpen hogyan is gyógyított és kúrált Jézus? Honnan vette “csodálatos” képességeit? Ha már ismerjük az azonneműség törvényét, nem fogunk csodálkozni, hogy miután felismerte származását, közvetlenül az Isteni erőre kapcsolódott rá, és ezáltal gyógyított. Lénytelen szellemi magja a Teremtő legmagasabb erejével azonos nemű hidat alkotott. Nem volt szüksége se gyakorlatra, se iskolázásra semmiféle szellemi praxisban, ahogy ezt néhány életrajzírója igyekszik megindokolni. A gyógyíthatatlan esetek orvoslása -mint képesség- része volt küldetésének, ezzel kellett kihangsúlyoznia származását. A korabeli embereknek erre úgyszólván szükségük volt. Hiszen sokakat szellemileg éppen a kikúrálás ébresztett fel.

Mivel Jézus jól ismerte Atyja törvényeit, képes volt ezeket helyes módon kihasználni, és belső erejével uralni. Ő csak felgyorsította az öngyógyítás természetes folyamatát, ami az örök törvények keretében játszódott le. Érintéssel vagy csak szóval gyógyított, aminek nagyobb hatása volt, ha a beteg hitt az ő mindenhatóságában. Így a beteg, rákapcsolódva az alaperőre, támogatta saját gyógyulási folyamatait.

A halottak életre keltése szintén a törvényekkel összhangban játszódott le. Jézus szellemi tekintetével látta, hogy el van-e már vágva a halott asztrális zsinórja, vagy nincs. Lázárt azért volt képes négy nappal halála után is feltámasztani, mert gyöngén fejlett szelleme még a testben maradt. “Lázár, jöjj ki!” kiáltással felébresztette lusta szellemét, amely újból átvehette az irányítást a test fölött, és így felállt. Ha Lázár szellemileg fejlettebb lett volna, ilyen hosszú idő után Jézus már nem támaszthatta volna föl. Ugyanis szelleme nem maradt volna a testben olyan sokáig, hanem már korábban elhagyta volna. De ebben az esetben Lázárnak a nehéz és fejletlen szellem szerencsét jelentett.

»»» «««

Jézus ténykedésének korában, úgy mint ma is, a Föld sötét szellemektől volt fertőzött, akik ártottak, ahogy csak tudtak az ártatlan és a szellemileg tiszta embereknek. Az volt a céljuk, hogy az a maroknyi elkötelezett ember ezentúl már ne higgyen az igazságosságban, és maradjon alul a sötétség hatásával szemben. A sötét szellemek a szellemileg gyönge emberek testében is rejtőzködtek, és különféle nehézségeket, rossz érzéseket és megnyilvánulásokat, lelki betegségeket okoztak nekik. Ezért Jézus a testi betegségek gyógyításán kívül kiűzte a sötét szellemeket is. Ezzel megszabadította az embereket a testi és lelki gyötrődéstől, valamint a kísértésektől, amiket a rossz szellemek sugalltak nekik. Ezek az emberek hálából Istenhez fordultak, jobbá lettek, és a szellemi megismerés számára megközelíthetőbbé váltak.

Lucifer is elküldte a hamis prófétákat és a tanítókat, akik szintén gyógyítottak, csakhogy minél több embert térítsenek el az igazi tanítótól. Ám Lucifer prófétái közül senkinek sem volt olyan ereje, mint Jézusnak. Gyógyításaik többnyire csak ideiglenesek voltak, mert nem emberszeretetből fakadtak, hanem csak a befolyás és a hatalomszerzés szándéka motiválta. Akárhol és akárkit nem szabadítottak meg a betegségtől. Kijelentéseik csak töredékes, lopott igazságok voltak, haszontalan ballasztba és hazugságba csomagolva. Hiszen egyikük sem meríthetett a tiszta forrásból, közvetlenül a Teremtőtől.

Jézus szónoklatai ebben az időben annyira újak és rendkívüliek voltak, hogy közvetlenül az emberek szívét érintették. Beszéde felébresztette és fejlesztette szellemüket, ezért imádták és elhitték, hogy az Isten Fia. Rövididejű nyilvános működése során emberek ezreit “ébresztette fel” és tökéletesítette szellemileg, és ez volt földi eljövetelének értelme. Szellemük megismerésével, halhatatlanságuk tudatosításával az emberek ellenállóbbak lettek a sötét hatásokkal szemben, és legyőzték ezeket, bár gyakran csak anyagi testük elvesztése árán. Tudták, hogy személyiségüket, szellemüket nem veszíthetik el, és Isten iránti hűségükkel elnyerik az örök életet a szellembirodalomban - a paradicsomban. Ezt a tudást el kellett hozni az embereknek. Ebben a korban a sötétség már annyira hatalomra jutott, hogy ha Jézus nem jött volna el, ezek a tiszta emberek erőszakos módon haltak volna meg, még tökéletlen szellemmel, s ezzel elvesztették volna az örök élet lehetőségét.

Jézus halála után a keresztények üldözése volt a sötétség következő alattomos lépése. Jézus lett volna szerencsétlenségük oka, és evvel akarta a sötétség eltanácsolni a további követőket. Az üldözések idején sok ember csak látszólag szenvedett igazságtalanul. Szenvedésük és vértanúságuk azt eredményezte, hogy gyorsítva tisztultak meg a bűnöktől. Ily módon megspóroltak néhány további életet, és sokan közülük a szellembirodalomba -a paradicsomba- vezető gyorsabb úttal lettek megajándékozva.

A sötétség diadala marad az a kitörölhetetlen tény, hogy a választott nép, ennek legműveltebb tagjai -az írástudók- a sötétség hatása alatt nemcsak hogy nem ismerték fel a várva várt Megváltót, hanem ráadásul ők maguk hagyták őt meggyilkolni.

Érthetetlennek tűnik, hogyan süllyedhettek ilyen mélyre, miként vallottak ekkora kudarcot. Már említettük, hogy a legnagyobb jó mellett -az egyensúly törvénye szerint- a legnagyobb rossz is hat. Mivel Lucifer személyesen nem likvidálhatta Jézust, ezt más embereken keresztül akarta elérni. Ő maga és a többi bukott angyal ez idő tájt fokozott erőfeszítéssel hatott a zsidó népre. Szüntelenül pszichikailag befolyásoltak mindenkit, hogy kételkedjen Jézus küldetésében. Azt szuggerálták nekik, hogy Jézus nagyságát vegyék magasztalásnak és istenkáromlásnak. A írástudók ráadásul még a sötétség szolgájának is nevezték. Nem sejtették, hogy saját kételyeik következtében éppen ők lettek azzá. Számukra a sátán csak bibliai, allegorikus figura volt, ezért hatását nem vették elég komolyan, és így könnyen áldozatul estek neki.

Bár Lucifer legyőzte Jézust azzal, hogy keresztre juttatta, és elpusztította anyagi testét, hatását mégsem sikerült teljesen meghiúsítania. A tiszta emberek szívében tűzként világított, és elterjedt az egész világon -a sötétség befolyása és akadályoztatása ellenére-, mint az új remény lángja

Halála előtt Jézus jelképes módon búcsúzott tanítványaitól: megmosta lábukat. Mikor az apostolok ezt el akarták utasítani, megmagyarázta nekik, hogy ezzel az aktussal csak azt akarja megmutatni, hogy akik legmagasabb az emberek között szolgáljanak a többieknek ismereteik szétosztásával. Arra kérte őket, hogy halála után is szolgálják az embereket azzal, hogy gyógyítani fognak, és terjesztik tanítását.

Jézus halála után a Péter által vezetett apostolok -és később további követők is- hirdették tanítását az egész Földön. Ismereteik hatása alatt minden szellemileg nyitott ember tovább tökéletesedhetett és növekedhetett. Így az eredetileg csak a választott népnek szánt krisztusi tanítás eljutott a többi nép -a pogányok- közé is, akik mindeddig csak a bálványokat és a többistenhitet ismerték el.

Az egyistenhit utat tört az egész világba.

»»» «««

Miről ismerheti fel a mai ember - a materialista, hogy Jézus valóban az Isten Fia volt? Életéről sok könyv íródott, melyek róla -mint az Istenről is- egymással ellentmondó elképzeléseket alakítanak ki. Vagy természetfölötti személyiségként ábrázolják, vagy ellenkezőleg, közönséges embert csináltak belőle, aki jógával és titkos tanokkal emberfeletti képességeket fejlesztett ki. A cél persze az volt, hogy tagadva legyen annak lehetősége, hogy ezeket a képességeket közvetlenül önmagából, saját isteni lényegéből merítette. Csak azok voltak képesek így írni róla, akik nem ismerték a vallástörténetet és az ókori prófétákat, akik évszázadokkal előre meghirdették Isten Fiának eljövetelét. Földi ténykedése tehát nem a véletlen, hanem a Teremtő régóta tervezett aktusa volt.

Aki őszintén keresi, és aki valóban meg akarja ismerni az igazságot, az megtalálja az Ó- és Újszövetségben is. Az evangéliumok -vagyis Jézus életéről és tanításáról szóló feljegyzések- alapos tanulmányozása során megérti, hogy bár minden evangélium ugyanazt a történetet beszéli el, minden szerző saját látószögéből írja le őket. Az olvasónak éppen ezek a különböző rálátások adnak végülis egyre pontosabb képet Jézusról, mint igazsággal és meggyőződéssel teli igazi karakterről.

Az egész Biblia, az Ó- és az Újszövetség “Isten igéjének” gyűjteménye, ami szellemi tudást nyújt annak, aki átengedi magát, és aki olvasás közben hagyja, hogy a szellem vezesse, ne csak az ész, mely mindenben kételkedik. Ez persze nem azt jelenti, hogy muszájból kell elfogadni, amit a szellem még nem képes felfogni. Az embernek csak azt kell elsajátítania, ami meggyőzi, a többi kételyt az időre kell bízni. A megfelelő időpontban -esetleg más forrásból is- megtudja az igazat, ami felől kételyei voltak. De ennek van egy feltétele: az embernek ezt akarnia kell. Így az igazság csírája a tudatalattijában marad, és bizonyos feltételek mellett megnyílik az új tudás számára.

Jézus küldetése enyhítette, de nem likvidálta a Földön a sötétséget, mivel tanítását csak egy maréknyi ember fogadta el. A következő kétezer év során a sötétség gyöngítette küldetését. Jézus kijelentéseinek és tetteinek magyarázatát elferdítette, hogy a jövő generációk számára érthetetlen és elfogadhatatlan legyen.

A sötétség annak érdekében, hogy eltántorítsa azokat, akik mégiscsak hittek, az egyház képviselőit a hívők üldözőivé és gyilkosaivá “tette”. Az a rossz és az a gyűlölet, amivel a keresztes hadjáratok és az inkvizíció idején gyilkoltak és kínoztak, világos bizonyítékai annak, hogy az egyházba sötét szellemek inkarnálódtak. Hiszen közönséges ember, méghozzá az egyház képviselője, nem lenne képes olyan kegyetlenségre, amilyet az elvetemült szellemek követtek el Isten nevében. Senki sem tudta, hogy ezek inkarnálódott sötét szellemek és bukott angyalok voltak, s tetteiket az a szándék vezette, hogy eltántorítsák az embereket az Istentől. A sötétségnek valóban sikerült elérni a célját. E bűntettek áldozatainak tudatalattijába a mai napig “be van vésődve” a szenvedés, és közülük sokan éppen ezért lettek későbbi életeik során inkább ateistává.

»»» «««

Mai szemmel nézve Jézus kijelentései, és tanítása egyáltalán, számunkra nagyon egyszerűnek, sőt, naivnak tűnhet. Ránk már nem lehet olyan döbbenetes hatással, mint ahogy a korabeli emberekre hatott, mivel mi más generáció vagyunk. Ezenkívül Jézus igazságait különböző formában, sokféle művészeti vagy filozófiai irányzatba illesztve, mi már kétezer éve ismerjük. Viszont működése során ezek új igazságok voltak, melyeket előtte ilyen komplex módon senki sem ismert, és nem tálalt ilyen egyszerűen és világosan. A valóságban Jézus annál sokkal többet mondott, mint ami le van írva. Maguk az apostolok is ezt állítják. Az is a sötétség hatása, hogy csak a minimum lett megőrizve és leírva. De még ez a kevés is meghozta később a gyümölcsét.

Miért beszélt Jézus példázatokban? Ezt sokan azzal magyarázzák, hogy a korabeli emberek ebben a formában jobban értették. Ennek valódi célja azonban teljesen más volt. Maga Jézus mondta apostolainak, hogy példázatokban kell beszélnie, hogy azok ne értsék, akiknek nem kell érteniük. Tanítványainak és néha nagyobb csoportoknak is azután elmagyarázta jelentésüket. Ebből az következik, hogy a példázatok feladata az volt, hogy valamit eltakarjanak, ne pedig érthetővé tegyék. Valójában kinek nem kellett megérteni?

Jézus mindig megérezte, kik veszi körül, és mikor mit adhat. Ha maga Lucifer nem zaklatta, úgy állandóan a szolgái -a sötét szellemek, de a sötét emberek is- vették körül, akik igyekeztek Jézust utánozni, vagy ellenkezőleg, becsmérelni. Lukács evangéliumának 8. fejezetében a 10. versben ő maga mondja: “ ... a többieknek példázatokban beszélek, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.”

A sötét emberektől így óvott:

“Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket.”

Figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ne tévessze meg őket azok kedves viselkedése, akik elismételték kijelentéseit, és hozzátették saját igazságaikat. A gyümölcs, vagyis tetteik, később önzőnek, hamisnak mutatkoztak, mert céljuk az volt, hogy elcsábítsák az embereket, meggazdagodjanak rajtuk és megragadják a hatalmat. Jézus ténykedése idején több helyen fellépett néhány hamis Messiás, akik csodákat is tettek. Küldetésüknek az volt a célja, hogy a nép hozzájuk kötődjön, és mikor eljön az igazi, azt hamisnak tartsák. Ezért a hamis próféták - a bukott angyalok - sok helyen Jézus előtt jártak, és jövőbeni kijelentéseit terjesztették, hogy amikor eljön, már ne legyenek újak a népnek. Mikor ezt Jézus leleplezte, óvatos lett, és a sötét emberek jelenlétében kezdett példázatokat használni.

A szellemileg művelt zsidók, vagyis a farizeusok, az írástudók és a szadduceusok szemére vetették Jézusnak, hogy az embereket becsapó vámszedőkkel, adószedőkkel és parázna, erkölcstelen nőkkel érintkezik. Azt válaszolta:

“Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.”

Jézus naponta meggyőződött arról, hogy ezek az egyszerű bűnösök, miután elfogadták szavait, próbáltak megváltozni, “meggyógyulni”, és hogy a rosszat, amit előzőleg tudatlanságból tettek, őszintén megbánták.

A Messiás igazságai sok embernek kellemetlenek voltak, rossz volt hallgatni őket, sőt, viszályokat és félreértéseket is kiváltottak. Jézus tehát tanításával nem a békét és a szeretetet terjesztette, hanem ellenkezőleg: a nyugtalanságot és problémákat, mert napvilágra került, ami eddig jól rejtőzködött, és nem akarta, hogy megismerjék. A sötétség egyszer csak megjelent a vallási vezetők között is, és szinte minden családban. Jézus tudta mit okozhat a valódi igazság, ezért mondta:

“Ne gondoljátok, hogy békességet hoztam a Földre.”

Saját magát és küldetését a magvetőhöz hasonlította, mert az igazságot jött elvetni.

1. “Kiment a magvető vetni. Vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták. 2. Mások sziklás helyre estek, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben, 3. de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, mivel nem volt mély gyökerük. 4. Mások tövisek közé estek és megfulladtak. 5. A többi pedig jó földbe esett és többszörös termést hozott.”

1. Azoktól, akik legalább egy kevés igazságot a szívükbe fogadtak, ezt a sötétség -kételyeik miatt- elvette. 2. Mások az ő szavait gyorsan, gondolkozás nélkül elfogadták, 3. de mikor jöttek a nehézségek és az üldöztetés, azonnal elfordultak tőlük. 4. Azoknak, akiknek sok földi gondjuk volt, “megfulladt” a tanítás, és így haszon nélkül maradt. 5. Aki a tanítást helyesen értelmezte és a mindennapi életben megvalósította, annak sokszoros termést - örök életet hozott.

A további példázatban Jézus arról beszélt, miért nem szünteti meg a Teremtő azonnal a rosszat.

1. A jó ember búzát vetett a szántóföldjére. 2. Amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége és konkolyt vetett a búza közé. 3. A szolgák megkérdezték a gazdát, hogy kitépjék-e a konkolyt. Ő azonban így válaszolt: “Nem, mert kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig.” 4. Aratás idején azt mondta a gazda az aratóknak: “Szedjétek össze először a konkolyt és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be a csűrömbe”.

1. A Messiás elhozta a Földre az Igazságot. 2. Lucifer elküldte az ő hívei közé a sötét szellemeket, hogy gátolják tanítása terjedését. 3. A Messiás figyelmeztette híveit, hogy addig ne távolítsák el környezetükből a sötéteket, míg a világos emberek meg nem érnek, és meg nem szilárdulnak meggyőződésükben olyannyira, hogy ne hagyják magukat eltéríteni. Ezért kellett sok életen keresztül egymás mellett élni a világos és sötét szellemeknek az aratás -az ítélet- időpontjáig. 4. Az ítélet idejében el lesznek pusztítva azok, akik gátolták az Igazság terjedését. A többiek vagy az új birodalomban fognak élni a Földön, vagy már a paradicsomban - a szellembirodalomban.

Az ítélet idején nézeteiben mindenki annyira kiforrott lesz, hogy már nem lesz nehéz elkülönülnie a rokonoktól és a közelállóktól, ha szellemileg nem lesznek azonos neműek.

“A prófétát mindenütt tisztelik, csak saját hazájában és otthonában nem.”

Jézus saját családja nem ismerte fel az ő valódi lényegét, mert csak az emberit látta benne. Nem volt meg a képességük, hogy észrevegyék az istenit, amit hívei láttak és éreztek. Ezzel a kijelentéssel Jézus reményt akart adni az embereknek, hogy hitükben ne lankadjanak, ha a családban vagy a környezetükben emiatt alábecsülik vagy sértegetik őket.

“Kérjetek és adatik nektek!”

Jézus azt tanácsolta az embereknek, hogy szerencsétlenségben és gondok között, melyeket nem tudnak maguk megoldani, keressék a segítséget a Magasságosnál - a Teremtőnél. Az őszinte segítségkérés által rákapcsolódnak segédeire, és aztán a problémák szinte maguktól megoldódnak. Az ember sugallatokat kap, melyek szerint tudni fogja, hogy mit kell tennie.

“Keressetek és találtok!”

Az embereknek állandóan keresniük kell az Igazságot. Ha nem keresik, nem találják meg, és könnyű prédájáva lesznek azoknak, akik hamis utakra csábítanak. Keresni azt jelenti, hogy az új elfogadásánál aktívnak kell lenni, a vakhittel és a felületességgel szemben pedig ellenállónak.

“Zörgessetek, és megnyittatik nektek!”

Az embernek különböző módon kell követelni jogait. Nem kell lemondania arról, ami megilleti. Ha ez nem megy földi módon, segítséget kell kérni a Teremtőtől, aki gyakran segít, de néha teljesen más formában, mint ahogy az ember várta. Ennek a segítségnek az értelmét többnyire csak később érti meg.

Mikor a farizeusok megkérdezték Jézust, melyik szabály a legfontosabb az életben, azt válaszolta, hogy az aranyszabály a következő:

“Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.”

Ennek a kijelentésnek a mélységét és nagyságát csak azok képesek felmérni és megérteni, akik elfogadták a visszahatás törvényét. Különben értelmetlennek tűnhet. Hiszen ez a Földön többnyire fordítva működik: a jót rosszal jutalmazzák. Aki jót osztogat, azt bolondnak vagy gyöngének tartják.

A sötét emberi szellemek nem ismerik a visszahatás törvényét, és így nem értik, miért kellene jót tenni másokkal, ha nekik akkor is jól megy a soruk, ha rosszat tesznek. Habár saját “Istenüknek” Lucifert tartják - mert azon a bolygón, ahonnan jöttek, valóban ő uralkodik -, az ítélet idején és haláluk után alá kell vetniük magukat a Teremtő törvényeinek. A lényszerűek fonalakká szőttek mindent, amit másokkal tettek, s ezek a fonalak haláluk után a szenvedés és a bomlás szférájába vezetik őket. Amit elkövettek azt saját magukon fogják többszörös mértékben elviselni. Ezen alapszik az igazságosság, amely nem látható azonnal.

Aki tiszta szívből megérti és elfogadja az aranyszabályt, megértette az örök élet értelmét. Hiszen ki tenne rosszat saját magának?

Egy további hasonlatban Jézus a kölcsönös megbocsátás fontosságát magyarázza:

“Egy úrnak volt egy szolgája, akinek nagyobb pénzösszeget kölcsönzött. A szolgának nem volt miből visszafizetnie, ezért az úr megparancsolta, hogy adják el őt az egész családjával. De a szolga nagyon esedezett, hogy legyen türelemmel, és igyekezni fog tartozását minél előbb visszafizetni. Az úr pedig megszánta és elengedte az adósságát.

Mindjárt ezután a szolga elment egy szolgatársához, és követelte tőle a pénzt, amit régebben kölcsönzött neki. Szolgatársa kérlelte, hogy legyen még türelemmel, mert nincs pénze. De a szolga nem engedett és feljelentette. Amikor ezt ura megtudta, ráripakodott: Miért nem engedted el a tartozását, mikor én elengedtem a tiédet? Most te is adósom maradsz.”

Hasonló módon a Teremtő is megbocsátja az emberek bűneit és vétkeit őszinte megbánás esetén, mely a változás iránti igazi vágyból fakad. Nekünk is meg kell bocsátani azoknak, akik velünk szemben elkövetett vétküket megbánták, és igyekeznek jóvá tenni. Ezzel megszabadulunk a karmikus szálaktól, melyekkel hozzájuk kötődünk, és amik visszahoznak minket a Földre.

“Aki a legnagyobb mindnyájatok között, az legyen mindenki szolgája.”

A legrátermettebbek és a legokosabbak nem hagyhatják meg bölcsességüket maguknak, s nem fordíthatják csupán saját hasznukra, hanem oda kell ajándékozniuk másoknak is, hogy ők is növekedjenek és tökéletesedjenek. Ennek az áldozatnak a fejében kapjanak méltányos, őszinte tiszteletet, másképpen csak olyan bolonddá tennék magukat, akit mindenki kihasznál. Ezért a jó ne legyen gyönge és tolakodó.

A földi emberek a sötétség hatására többnyire nem tisztelik azokat, akik szellemileg fejlettebbek. Gyakran úgy bánnak velük, mintha alkalmatlanok, sőt a legrosszabbak lennének. Erről beszél Jézus a szőlőművesekről szóló példázatban:

1. “Egy gazda szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe majd elutazott. 2. Mikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a termésből. 3. De a munkások üres kézzel küldték el, és még meg is verték. Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel küldték vissza. A további szolgákat már megölték. 4. A gazda úgy döntött, hogy elküldi szeretett fiát azzal, hogy “őt talán meg fogják becsülni”. De a szőlőmunkások őt is megölték. 5. Mit tett velük végül is a szőlő ura? Elveszítette ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adta.”

1. A Teremtő az embereknek adta a Földet, hogy rajta munkálkodjanak. 2. Mikor az emberek érésre fordultak, elküldte hozzájuk a prófétákat, akiknek szellemileg kellett őket művelni, hogy örök szellemként visszatérhessenek a paradicsomba. 3. De az emberek nem hallgattak rájuk, gyalázták és megölték őket. 4. A Teremtő fiával -Jézussal- ugyanazt tették, megölték. 5. Ezért a Teremtő az ítélet idején elpusztítja a sötéteket, és a Földet azoknak adja, akik érdemesek arra, hogy itt éljenek.

“Aki kér tőled, annak adj lehetőséged szerint, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el.”

Ha csak azoknak segítünk, akiktől várható, hogy ezt vissza is adják, nincs semmi érdemünk. Ezt nem a szeretet aktusa, hanem a számításé.

Viszont különbséget kell tenni, és ne kölcsönözzünk olyannak, aki ezzel csak visszaél.

“Aki hűséges a kevesen, a sokon is hűséges az. Aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.”

Ezzel a kijelentéssel Jézus arra késztet, hogy igyekezzünk jók és becsületesek lenni kis ügyekben is, mert különben a nagyokban sem leszünk képesek ilyenek lenni. Ezt azonnal el kell kezdeni, nem kell a nagy lehetőségekre várni.

“Nem magamtól jöttem, hanem Atyám küldött.”

Jézus azt magyarázza, hogy sem küldetését, sem földi életét nem maga határozta el, hanem Atyjának, a Magasságosnak az akaratára hallgatott.

“Aki megtartja az én szavamat, sose hal az meg.”

Jézus ezt úgy értette, hogy aki Isten Igazsága szerint él, annak szelleme sosem pusztul el, és a halál után, mint személyiség, tudatos életet fog élni a szellembirodalomban - a paradicsomban.

“Aki szereti életét, az elveszti azt, aki pedig nem szereti életét, az megmenti azt.”

Jézus azokra gondolt, akik a földi értékek miatt megfosztják magukat az örök élettől. Akik nem félnek feláldozni életüket -anyagi testüket- hitükért, örök életet nyernek.

Viszont nem kell mindenkinek a földi test korai és erőszakos elvesztésével bizonyítani hitét. Ez csak bizonyos krízis helyzetekben, üldöztetés, háborúk vagy elemi csapások idején elkerülhetetlen.

“Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, eki elküldött engem - a Magasságosban.”

Ezzel a kijelentésével Jézus azt bizonyította, hogy bár az Isten Fia, csak közvetítője Atyjának, aki fölötte áll.

“Azért jöttem a Földre, hogy tanúságot tegyek az Igazságról. Mindenki, aki az igazból való, hallgatja hangomat.”

Jézus életének az volt az értelme, hogy elhozza az embereknek az Igazságot, az örök törvények ismeretét. Az azonneműség törvénye szerint ezt mindenki, aki az életben helyes irányban halad, vagy legalább is igyekszik, könnyen megérti és elfogadja.

A következő kijelentés bizonyítja, hogy a Teremtő nem ismeri el az imádságokat, vagy a szellemi művelődést, ha ezt nem erősítik meg ugyanolyan tettek:

“Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”

Ezt a követelményt a következő kijelentés igazolja:

“Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. A zápor és a szél hatására az ilyen csakhamar összeomlik.”

Arról az odaadásról, amellyel Jézust követték az egyszerű emberek, a materialisták, de a bűnösök is, tanúskodik Lukács evangéliumának 19. fejezete, Zákeus története:

“Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott, és szinte az életét kockáztatva felmászott egy száraz vadfügefára. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: “Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: “Bűnös embernél szállt meg.” Zákeus pedig előállt, és ezt mondta: “Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.”

Jézus tudta, hogy amit Zákeus mondott, azt meg is teszi, és ezért kijelentette: “Ma lett üdvössége ennek a háznak, mert a Megváltó azért jött, hogy megmentse az elveszettet.”

»»» «««

Hogyan hatott a sötétség Krisztus küldetésére? Lucifer már gyerekkorától állandóan figyelte, és mivel személyesen nem árthatott neki, másokon keresztül próbálkozott. Ő maga és szolgái állandóan azt sugallták Jézus hozzátartozóinak és barátainak, hogy ő csak egy közönséges ember, akinek nincs szüksége semmiféle segítségre, se tiszteletre. Hatásuk eredménye képpen Jézust mindenki elhagyta, és magányosnak érezte magát. Szinte nem is voltak igaz, őszinte barátai, akik vele éreztek volna, és mint embert szerették volna. Csak csodálói és ellenségei voltak. Egy kézen meg lehetett számolni azokat, akik képesek voltak legyőzni a sötét hatást, és valóban őszinte és odaadó barátai voltak.

Az, hogy rátalált az apostolokra, még nem jelentette azt, hogy a kísértő lemondott ártó szándékáról. Állandó értetlenséget, viszályokat és vitákat váltott ki közöttük. Ezért időnként a hozzá legközelebb álló tanítványok is csalódást okoztak neki, bár nem tudták miért. Jézus viszont tudta, ezért megbocsátott nekik.

Az apostolok közül egyedül Júdásnak volt némi műveltsége, észbelileg ő volt a legfejlettebb, s ezért ő viselte a pénztár gondját is. Éppen ez a jól fejlett ész okozta, hogy egyedül őt szólította meg Lucifer gondolata - amelyik már hosszú ideje az összes apostol feje fölött lebegett - hogy árulja el Jézust. A legokosabbikból a legrosszabbik lett – eladta az Urát, és megsemmisítette küldetését.

Kár, hogy az emberek mélyebben nem tudatosítják, hogy mennyire káros az ész túlfejlesztése a szellem rovására, és hogy nem hiszik el, hogy Lucifer és sötét szolgái ma is éppen ezen az úton szereznek befolyást az emberekre. Nem minden gondolat származik a saját eszünkből.

A sötétség hatására az apostolok is kudarcot vallottak az utolsó pillanatban, mikor Jézus elfogatásánál mindenfelé szétszaladtak, és letartóztatása után is, amikor életféltésből megtagadták őt. Jézus tudta, honnan származik ez a félelem és az aggodalom, de még így is fájt neki, hogy elárulták. Lukács evangéliumának 22.fejezetében, a 31.versben így sóhajtott: “A Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.”

»»» «««

Lucifer még a Jézus halála előtti utolsó pillanatban is bizonyította befolyását az emberek többségére. Megmutatta, hogy a sötét sugallatokra valóban jobban hallgatnak, mint a világosakra. Mikor Jézus az Atyához imádkozott, hogy kímélje meg a kereszthaláltól, Isten kihasználta hatalmát, hogy azt megakadályozza. Az őt fogságban tartó Pilátusnak -őrszellemén keresztül- azt sugallta, hogy Jézus ártatlan, és hogy bocsássa szabadon. Pilátus meghallotta ezt a sugallatot, és valóban ki akarta őt szabadítani. Ezt tanácsolta neki a felesége is, akinek állítólag rossz álmai voltak. Pilátus érezte, hogy a zsidók gyűlölik Jézust a nagysága miatt, ezért meg akarta akadályozni az ártatlan halálát. Bár hatalmában állt elengedni Jézust -ahogy ez sugallva volt neki- mégsem tette.

A sötétség befolyása szintén kimutatta erejét, és azt a tanácsot sugalmazta neki, hogy ebben az esetben ne saját maga viselje a felelősséget. Pilátus szabad akarata, amit senki sem korlátozhatott, végül is a sötét javaslatot fogadta el, hogy ezt a döntést hagyja a tömegre, a zsidó népre. Ő római polgárként nem akart beavatkozni a zsidó hit dolgaiba. Jézus tanítását nem ismerte, ezért nem volt sem őszinte, odaadó híve, sem pedig ellenfele. A sötétség hatására úgy döntött, hogy felszólítja a népet, válasszon saját maga, kit bocsásson szabadon, a bűnöző Barabbást vagy Jézust. A sötét szellemek és emberek, akik jelen voltak a tömegben és az írástudók között is, Barabbást választották. Mikor Pilátus tudni akarta, hogy hát mit tegyen Jézussal, a felajzott tömeg megismételte, amit a sötétség sugalmazott neki: “Feszítsd meg!” Pedig Jézust sokan nem is ismerték, de gondolkozás nélkül, tömegpszichózisban azt kiabálták, amit a többiek, és ezzel betetőzték Lucifer művét. Sajnos, a sajátjukat is. Sejtelmük sem volt, hogy ezzel a döntéssel mennyire megváltoztatták további életeiket. Az Istentől kapott utolsó lehetőség veszendőbe ment - a sötétség legyőzte Jézus testét.

A Magasságos nem használta fel teljesen mindenhatóságát. Ahogy Fián keresztül képes volt gyógyítani az idült és gyógyíthatatlan betegségeket, úgy képes lett volna meggyógyítani az ő sebeit is. De ez mi végre lett volna, ha a farizeusok nem ismerték el Jézust, mint az Isten Fiát és a várva várt Messiást? Semmiféle csoda sem akadályozta volna meg őket abban, hogy őt újból, akár százszor is, megfosszák életétől. Jézus hatása ugyanis veszélyeztette pozíciójukat, egész egzisztenciájukat. A Jézus megmentésére irányuló összes Isteni beavatkozás csak valamiféle bújócskázás lett volna. Felgyógyulása után újból rátámadtak volna, és ismételten megpróbálták volna őt elpusztítani.

Nem volt értelme Jézust továbbra is életben tartani: már teljesítette küldetését legjobb tudása szerint. Mivel befolyásos segítői -a három király- teljesen kudarcot vallottak, egyedül vagy az apostolok támogatásával már nem lett volna képes megvédeni magát. Ezért az Atya Isten hagyta őt meghalni, méghozzá fájdalmak között, hogy az emberek évszázadok múlva is emlékezzenek erre a bűncselekményre, és nem Jézus áldozatára, ahogy ezt sok hívő kiemeli.

Azáltal, hogy Jézus mindig össze volt és van is kötve az Atyával, ő is érezte a gyötrelmeket Jézus haldoklása közben. Hiszen a Fiú egyúttal az Atya is, vagyis Isten. Fiában a Teremtő tulajdonképpen magát küldte el. Az emberek tehát Istent gyilkolták meg, akinek létezésüket köszönhetik.

Ha Jézus természetes halállal halt volna meg, küldetése nem váltott volna ki az emberi tudatban olyan visszhangot, mint az ártatlan megfeszítése. Az embereknek nagyobb szükségük volt halálára mint tanítására, mivel éppen az ő ártatlan megfeszítésére alapozzák nagyságát. A Teremtő ismerte alantasságukat és a tragikus eseményekben való kedvtelésüket, ezért arra áldozta fel saját Fia szenvedését, hogy küldetése valóban segítsen a keresőknek, és felébressze őket a szellemi gyöngeségből és tudatlanságból.

»»» «««

Jézus közelében senki sem menekült meg a sötétség hatása elől, még a legtisztább sem az emberi szellemek közül: Keresztelő János. Az ő életén is látható, hogy a sötétség intelligens módon és türelmesen dolgozik. Bár János látta Jézus megkeresztelésekor a fehér galambot, és hallotta Isten hangját, egy idő után mégis kételkedni kezdett saját látomásának valódiságában. Erről tanúskodik Lukács evangéliumának 7. fejezetében, a 19. versben leírt szöveg: János, mikor halála előtt be volt börtönözve, elküldött tanítványai közül kettőt, hogy kérdezzék meg Jézust: “Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Ezek a kételyek nemcsak János, hanem Jézus küldetését is gyöngítették. Hogyan kételkedhetett az, aki egyedül látta a jelet? Ez csak a sötét sugallatok hatására történhetett, melyek állandóan arról akarták meggyőzni, hogy ez csak képzelődés volt, és hogy az igazi majd csak ezután jön el. Ő sem volt jó ismerője a sötétség alattomos módszereinek.

A sötétség az ő halálát is eltervezte. Keresztelő János nyilvánosan pellengérezte a király erkölcsi botlását, hogy “ellopta” testvére feleségét. Ezzel kiváltotta a királyi feleség gyűlöletét, aki ennek a tulajdonságnak a felébresztésével azonos nemű negatív utat teremtett egy sugallat vételéhez: bűncselekmény elkövetéséhez.

A királyné lányán keresztül -aki bármit kérhetett a királytól- Keresztelő János fejét kérte. Heródes ez a kívánságot bűntett számba vette, mert tisztelte Jánost, de amikor tétovázott, a sötétség rá is hatással volt. Azt sugallta neki, hogy nem utasíthatja el, amit ígért, mert ezzel a többiek előtt lejáratná magát. Csak ebből a hiú és önző okból -bár bűntudattal- fejeztette le Keresztelő Jánost. Ez a cselekedet meggyöngítette Jézus erejét és önbizalmát, mert segítőjével szoros kapcsolatban állt, és így megsejtette saját közeli halálát is. Egymás kölcsönös támogatásának szilárd fonala el lett vágva.

Miért is nevezzük Lucifert Antikrisztusnak? Jézus a Krisztus előnevet kapta, ami azt jelenti Messiás vagy Felkent. Ő volt az a Megváltó, akire a választott nép várt. Mivel Lucifer elpusztította Krisztust, és állandóan igyekszik pusztítani az ő művét és a többi követőjét is, Antikrisztusnak nevezzük, tehát annak, aki Krisztus ellen van.

Az Isten Fia

ÖRÖK TÖRVÉNYEK I.

ÖRÖK TÖRVÉNYEK II.

ÖRÖK TÖRVÉNYEK III.