13. A szeretet vallása

A szeretet vallását a szeretet fogalmának sokoldalú torzítása és ferdítése miatt tévesen értelmezik; hiszen az igazi szeretet legnagyobb része szigorúság! Az, amit most neveznek szeretetnek, az minden más, csak nem szeretet. Ha az ember minden úgynevezett szeretetet könyörtelenül és alaposan megvizsgálna, akkor nem maradna más, mint önzés, hiúság, gyengeség, kényelemszeretet, beképzeltség vagy az ösztönök.

Az igaz szeretet nem lesz tekintettel arra, hogy mi tetszik, mi kellemes a másiknak, és mi okoz neki örömöt, hanem csak a szerint fog irányulni, ami a másiknak használ! Mindegy, hogy ez a másiknak örömöt okoz-e vagy sem. Ez az igaz szeretet és szolgálat.

Ha tehát az áll az Írásban, hogy: „Szeressétek ellenségeiteket!”, akkor ez azt jelenti: „Tegyétek azt, ami használ nekik! Büntessétek is meg őket, ha másként nem tudnak felismerésre jutni!” Ez azt jelenti: szolgálni nekik. Csak uralkodjék közben igazságosság; hiszen a szeretetet nem lehet elválasztani az igazságosságtól, egyek! A nem helyénvaló engedékenység az ellenség hibáit még nagyobbra engedné nőni, és hagyná, hogy azok tovább csússzanak lefelé a lejtőn. Hát szeretet lenne ez? Ellenkezőleg, bűnnel terhelné magát az ember!

A szeretet vallása kizárólag az emberek kimondatlan vágyai miatt vált az erőtlenség vallásává, miként az Igazság hírnökének, Jézus Krisztusnak a személyiségét is olyan puhánysággá és engedékenységgé alacsonyították le, ami sohasem volt sajátja. Éppen mindenre kiterjedő szeretete miatt volt az észemberek számára szigorú és komoly. Szomorúsága, amit gyakran érzett, tekintettel magasztos küldetésére és az ezzel szembeszegülő emberiségre igazán magától értetődő volt. Egyáltalán semmi köze sem volt a puhánysághoz.

A szeretet vallása valamennyi ferdítés és dogmatikus *(a hittant illetően) korlátozás félretevése után a legszigorúbb következetesség tanává fog válni, amelyben nem található semmiféle gyengeség és logikátlan engedékenység.