62. A nemi erő jelentősége a szellemi felemelkedésben

 

Újból hangsúlyozom, hogy a Teremtésben minden életnek két fajtája van. Tudatos és nem tudatos. A tudatos előrehaladottabb, mint a nem tudatos. Csak a tudatossá válással alakul ki a Teremtő képmása, amin az ember formáját értjük. Formálódása kéz a kézben halad a tudatossá válással.

Tehát az első tulajdonképpeni Teremtésben – mely csak szellemi lehet, mert a teremtő Szellemhez a legközelebb áll – az elsőnek megteremtett tudatos szellemi emberrel párhuzamosan létezik a még nem tudatos szellemiség is. E nem tudatos szellemiségben, a tudatos szellemiség azonos tulajdonságai mellett, természetszerűleg az ösztönzés is jelen van a fejlődésre. Ez azonban csak a tudatosság fokozásában történhet meg.

Ha tehát ezekben a nem tudatos szellemiekben a tudatossá válás felé hajtó ösztön egy bizonyos szintre emelkedett, a fejlődés legtermészetesebb menetében beindul egy folyamat, mely egy földi születéshez hasonlít. Elég, ha környezetünkre figyelünk. Itt a durvaanyagú test önműködően kilök minden kifejlődött utódot. Mind az állatoknál, mind az embereknél. A fák is mind lehullajtják gyümölcsüket. Ez a folyamat a fejlődés ismétlése, melynek ősképe az első Teremtésben rejlik.

Ez azonos módon történik ott is: a tudatossá válás egy bizonyos érettségi fokán az erre ösztönzött, még nem tudatos szellemek önműködően ki vannak taszítva, el vannak választva azoktól, akik nem éreznek ösztönzést a tudatossá válásra. Ezek a kitaszított, nem tudatos szellemi részecskék alkotják a fejlődő emberek szellemi magvát!

Ez az a történés, ami képletesen a Bibliában is le van írva, mint kiűzetés a Paradicsomból!

E folyamatnak le kell zajlania, mert ahol nincs tudatosság, ott felelősség sincs, míg a tudatossá válással együtt a felelősségérzet is fejlődik.

Az érésben lévő nem tudatos részecskék elszakadása szükséges tehát a szellemi jelleg számára, mely természetes ösztönétől hajtva tudatossá akar fejlődni. Ez egy lépés előre, nem pedig hátra!

Mivel ezeket az élő csírákat felfelé, a tökéletesség felé nem lehet kitaszítani, egyetlen út marad számukra: lefelé. Itt azonban a súlyát tekintve nehezebb lényszerű birodalomba lépnek, mely semmi szellemiséget nem tartalmaz.

Ezzel a tudatossá válásra ösztönzött szellemi csíra hirtelen egy vele nem azonos jellegű, tehát idegen környezetben találja magát, és ezért olyan, mintha fedetlen lenne. Lévén szellemi eredetű, úgy érzi a sűrűbb lényszerűségben, hogy csupasz és meztelen. Ha itt akar időzni, vagy tovább akar jutni, akkor természetesen lényszerű burokkal kell magát befednie, mely ugyanolyan jellegű, mint a környezete. Különben nem tud benne sem tevékenykedni, sem pedig tartózkodni. Tehát a felismeréshez vezető úton nem csupán igénye az, hogy befedje meztelenségét, ahogy azt a Biblia képekben kifejezi, hanem ez itt is egy szükséges fejlődési folyamat.

A fejlődő emberi szellem csírája ezután a természetes úton tovább van vezetve az anyagiságba.

Itt újra egy szükséges, az új anyagi környezetének minőségével megegyező burok zárul köré.

Ekkor a finomanyagúság legkülső peremén áll.

A Föld azonban az a durvaanyagú pont, ahol minden összetalálkozik, ami a Teremtésben nyugszik. A Teremtés valamennyi részének áramlatai itt találkoznak, melyek jellegüknél fogva különben szigorúan el lennének egymástól választva. Minden szál, minden út a Föld felé fut, mintha egy központi találkozóhely volna. Itt egymással összekapcsolódva és új hatásokat is teremtve, szilaj lángnyelvekben lövellnek ki az erőáramlatok a Világmindenségbe! Úgy, ahogy az anyagiság egyetlen másik helyén sem.

A Földön a legintenzívebb a tapasztalás a Teremtés valamennyi jellegének az összekapcsolódása révén, amit az anyagiság segít elő. Ám kizárólag a Teremtés valamennyi jellegének az összekapcsolódása révén, ebben pedig nincs jelen isteni, vagy egy rész a Szent Szellemből, mert ez a jelleg a Teremtés fölött és a Teremtésen kívül áll. —

A Földön szerzett élmények utolsó nyúlványai szembeáramlanak a szellemi csírával, ahogy belép a finomanyagúságba. Az élmények hatásai körülnyaldossák, mint víz hullámai a sziklát. Ezek a hatások azok, melyek csalogatják, jóllehet közben segítően felébresztik tudatossá válását, és fejlődésre késztetik.

Az anyagiság küszöbén még kötelékek, tehát vétek nélkül érzi az erős élmények rezgéseinek nyúlványait, mely élmények az egész anyagi világ keletkezésében és pusztulásában játszódnak le. Ezalatt felébred benne a vágy, hogy közelebbről megismerje őket. De amint formát ölt e kívánsága, a kívánság létrejöttével szabad akaratából ráhangolja magát valamelyik rezgésre, legyen az a rezgés jó vagy rossz. Ekkor az azonos jellegűek vonzerejének törvénye által rögtön magához vonzza egy vele azonos jelleg, melynek ereje nagyobb, mint a sajátja. Ez egy olyan pont felé hajtja, ahol a kívánt jellegnek erősebben hódolnak, mint amilyen saját kívánsága volt.

Az ilyen benső vágyódással, a vágyódás jellegének megfelelően, azonnal sűrűbbé válik finomanyagú burka, és a nehézségi erő törvényének hatására tovább süllyed lefelé.

A benne nyugvó vágyódás tényleges megtapasztalását végül azonban csak a durvaanyagú Föld kínálja! — —

Ezért ez egyre tovább, egészen a földi születésig hajtja, mert a kóstolásból át akar váltani az élvezetbe. Minél erősebbé válnak a kóstolgatásban ébredező szellem vágyai a földi élvezetek után, annál sűrűbbé válik a finomanyagú burok, melyet hordoz. Ezáltal azonban egyre nehezebb lesz, és lassan lesüllyed a Föld szintjére, ahol alkalma nyílik kívánságai megvalósítására. Ha azonban eljutott egészen a földi szintig, akkor meg is érett a földi születésre.

Itt az azonos jelleg vonzerejének a törvénye is szembeötlőbben nyilvánul meg. Az éretlen szellemek mindegyikét, pontosan saját kívánságának vagy hajlamának megfelelően, melyet magában hordoz, mintha mágnesesen vonzana egy pont, ahol kívánságának lényegét a földi emberek megvalósítják. Ha például az a kívánsága, hogy uralkodjék, akkor nem olyan körülmények közé fog születni, ahol megélheti kívánsága teljesülését, hanem olyan ember fogja magához vonzani, aki erős uralkodni vágyást hordoz magában, tehát aki azonos módon érez vele, és így tovább. Ezzel már részben levezekeli a rosszat, vagy örömre lel abban, ami helyes. Legalábbis alkalma nyílik rá.

Ebből a folyamatból feltételezik helytelenül a tulajdonságok vagy szellemi képességek öröklődését! Ez tévedés! Kívülről lehet, hogy úgy tűnik. A valóságban azonban az ember saját eleven szelleméből semmit sem adhat át gyermekeinek.

Nem létezik szellemi öröklődés!

Egyetlen embernek sem áll módjában, akár egyetlen porszemnyit sem átadni saját eleven szelleméből!

E tekintetben az emberek tévedésben élnek, mely sok mindenre ráveti akadályozó és zavart keltő árnyait. Egyetlen gyermek sem köszönheti szellemi képességeit szüleinek, de ugyanúgy nem vetheti szemükre hiányosságait sem! Ez téves lenne és egyben igazságtalan!

A Teremtés e csodálatos műve sosem olyan hézagos és tökéletlen, hogy megengedje az önkény cselekedeteit vagy a szellemi öröklés véletlenjeit!

Az azonos jellegek vonzereje, mely olyan fontos szerepet játszik a születésnél, kiindulhat az apától, az anyától, ahogy olyan valakitől is, aki a leendő anya közelében van. Ezért kellene a leendő anyának ügyelnie arra, hogy kit tűr meg maga körül. Itt figyelembe kell venni, hogy a benső erő döntően a gyengeségekben rejlik, nem a külső jellemben. A gyengeségek azok, melyek a benső átélés legfontosabb pillanatait eredményezik, melyek erős vonzerőt fejtenek ki.

Az ember a nemzés, inkarnáció és születés lépcsőin érkezik a Földre. Az inkarnáció, vagyis a lélek testbelépése, a terhesség félidejében történik. A leendő anya és az inkarnálódásra készülő lélek kölcsönösen növekvő érettségi állapota még egy különleges földibb kapcsolatot is előidéz. Ez egy sugárzás, melyet a kölcsönös érettségi állapot vált ki, és természetes ritmusban, feltartóztathatatlanul egymás felé törekszik. A sugárzás egyre erősödik, s a lelket és a leendő anyát a kívánt módon egyre erősebben egymáshoz köti, míg végül az anyaméhben fejlődő test, érettségének egy bizonyos fokán, szó szerint magába szívja a lelket.

A belépés vagy a magába szívás pillanata természetszerűleg maga után vonja a kis test első erős összerezzenéseit is, mely rángásokban nyilvánul meg, és a gyermek első mozgásainak hívnak. Közben nagyon gyakran változás áll be a leendő anya érzéseiben. A testbe lépő emberi szellem jellegének megfelelően vagy boldogítóan, vagy nyomasztóan. —

A fejlődés útján idáig eljutott emberi szellem a kis testtel felveszi a durvaanyagúság köntösét, mely szükséges ahhoz, hogy a földi durvaanyagúságban mindent teljes mértékben át tudjon élni, hallani, látni és érezni tudjon, ami csupán azonos anyagú, azonos jellegű burok vagy eszköz által válik lehetségessé. Csak ekkor tud az ízlelgetésből a tényleges kóstolásra váltani, és ezzel ítéletet alkotni. Hogy a léleknek először meg kell tanulnia ezt az új testet úgy használni, mint egy eszközt, meg kell tanulnia uralnia, érthető.

Ilyen röviden összefoglalva az ember fejlődése az első földi születéséig.

Mivel az események természetes folyásában már régóta egyetlen lélek sem érkezhet első inkarnálódásra a Földre, olyan lelkek születnek, akik már legalább egy földi életet átvándoroltak. Így már a születéskor szorosan behálózza őket a sokféle karma. A lehetőséget arra, hogy ettől megszabaduljanak, a nemi erő kínálja.

A durvaanyagú testnek mint buroknak köszönhetően az ember lelke a gyermekkor ideje alatt el van szigetelve azoktól az áramlatoktól, melyek kintről próbálnak bejutni a lélekhez. Minden sötétnek, rossznak, ami a földi szintet benépesíti, a durvaanyagú földi test elvágja az útját a lélekhez. Ezért az nem is tud befolyást gyakorolni a gyermekre, nem okozhat neki kárt. Az a rossz azonban, amit az újonnan inkarnálódott lélek korábbi tapasztalásából hozott magával, természetesen gyermekkorában is tovább kötődik hozzá.

A test alkotja ezt a válaszfalat, míg a lélek nincs felkészülve és még éretlen. Olyan, mintha a lélek egy várba vonult volna vissza, melynek felvonóhídja fel van emelve. Egy áthidalhatatlan szakadék tátong ezen évek alatt a gyermeki lélek és a finomanyagú Teremtés között, ahol a bűn és bűnhődés finomanyagú rezgései élnek. Így a lélek a földi burok védelmét élvezi, miközben érlelődik a felelősségvállalásra, és várakozik a pillanatra, amikor a felvonóhíd leereszkedik, és kiviszi őt az anyagiságban található valódi életbe.

Arra az időszakra, amíg a szabad akarat nem működik, annak helyébe a Teremtő a természetes törvények által minden egyes teremtménybe az utánzási ösztönt helyezte. Ezt általában „a fiatalság fogékonyságának” nevezik. Az utánzási ösztön készíti elő a fejlődést a földi életre egészen addig, amíg azt – az állatok esetében – nem gazdagítják és támogatják a tapasztalatok, az emberek esetében pedig, amíg a szellem a szabad akaratban azt nem emeli a tudatos cselekvés szintjére!

A gyermeki testben, az inkarnálódott szellemnek hiányzik egy sugárzási híd, mely csupán a testi érettség idejében, a nemi erővel tud kialakulni. A szellemnek hiányzik e híd a teljes értékű, ténylegesen cselekvő tevékenységre a Teremtésben, melyet csak a Teremtés valamennyi jellege által kialakuló hiánytalan sugárzási lehetőség révén lehet elérni. Hiszen csak a sugárzásokban van élet, és csak belőlük és általuk jön létre mozgás.

Ezalatt az idő alatt a gyermek, aki csak lényszerű részéből kiindulva tud teljes mértékben és hiánytalanul hatni környezetére, de nem szellemi magvából kiindulva, valamivel több felelősséget hordoz a Teremtés törvényeivel szemben, mint a legfejlettebb állat.

Eközben a fiatal test serdül, és fokozatosan felébred benne a nemi erő, mely csak a durvaanyagúságban létezik. A nemi erő a durvaanyagúság legkifinomultabb és legnemesebb virága, a legmagasztosabb, amit a durvaanyagú Teremtés egyáltalán kínálhat. Finomságával a durvaanyagúság, tehát minden földi csúcsát alkotja, és az anyagiság legkülső élő nyúlványaként legközelebb áll a lényszerűséghez. A nemi erő az anyagiság pulzáló élete, és egymaga megteremtheti a hidat a lényszerűséghez, mely pedig a szellemi világ felé közvetít.

Ezért a durvaanyagú testben olyan a nemi erő ébredése, mint az eddig lezárt vár felvonóhídjának a leeresztése. Ekkor a vár lakója, tehát az emberi lélek, teljes fegyverzetében, harcra készen vonulhat ki, de a várat körülvevő barátok vagy ellenségek ugyanúgy be tudnak hozzá jutni. Ezek a barátok vagy ellenségek elsősorban a jó vagy rossz jellegű finomanyagú áramlatok, de olyan túlvilágiak is, akik csak arra várnak, hogy az ember valamilyen kívánsága által kezet nyújtson nekik, így lehetőségük nyílik erősen megkapaszkodni, és azonos jellegű hatásukat kifejteni.

De a Teremtő törvényei a fejlődés természetes folyamatában nem engedik meg, hogy a külső hatás erősebb legyen, mint amilyen erővel bentről ellen lehet állni, így az egyenlőtlen harc addig teljes mértékben ki van zárva. Ameddig nem követnek el valamilyen bűnt. Hiszen minden művi izgatással előidézett természetellenes nemi ösztön még idő előtt megnyitja ezt az erős várat, miáltal áldozatul esik a nem megfelelő erőre szert tett lélek. Vereséget kell szenvednie az ostromló rossz finomanyagú áramlatoktól, melyeknek különben feltétlenül ellent tudott volna állni.

Normális érés esetében, a természetes történésből adódóan, mindkét oldalon mindig csak azonos erő állhat. De közben a várlakó akarata a döntő, nem pedig az ostromlóké. Ha akarása jó, a finomanyagúságban mindig győzedelmeskedni fog. Vagyis a túlvilág folyamataiban, melyet az átlagember, míg a Földön tartózkodik, nem láthat, amely azonban szoros és sokkal elevenebb kapcsolatban van vele, mint a durvaanyagú, számára látható környezete.

Ha azonban a vár lakója szabad akaratából, tehát saját kívánsága vagy szabad döntése révén kezet nyújt a váron kívül található finomanyagú barátoknak vagy ellenségeknek, esetleg finomanyagú áramlatoknak, akkor természetesen egészen más a helyzet. Mivel ezáltal ráhangolódik a váron kívül várakozó ostromlók bizonyos jellegére, azok ezért játszva akár tízszeres vagy százszoros erőt is ki tudnak ellene fejteni. Ha jóról van szó, segítséget kap, áldásban részesül. De ha rosszról, akkor pusztulást fog aratni. E szabad választásban nyilvánul meg az ember szabad akarata. Ha egyszer döntött valamiről, akkor feltétlenül alá van vetve döntése következményeinek. E következményeket pedig már nem befolyásolhatja szabad akaratával. Saját választásával összhangban kötődik hozzá jó vagy rossz karma, melynek magától értetődően addig alá van vetve, ameddig bensőleg meg nem változik. —

A nemi erőnek az a feladata és arra hivatott, hogy a lélek teljes szellemi érzését földileg „átizzítsa”. A szellem csak általa nyer helyes kapcsolatot az anyagi teremtés egészével, és ezért csak ekkor válik földileg teljes értékűvé. Csak ekkor képes felölelni mindent, ami szükséges, hogy teljes mértékben érvényesülni tudjon az anyagiságban, szilárdan tudjon benne állni, áthatón és erőteljesen tudjon működni, védelme legyen, és teljes fegyverzetben diadalmasan védekezzék.

Van valami hatalmas e kapcsolatban. Ez a fő célja e talányos és mérhetetlen természetes ösztönnek! Neki kell segítenie a szellemit, hogy teljes hatóereje kibontakozzék az anyagiságban! A nemi erő nélkül lehetetlen lenne, mert hiányozna az átmenet, mellyel megeleveníthetné és uralhatná az anyagiság egészét. A szellemnek az anyagi világ számára túl idegennek kellene maradnia, hogy komoly hatást tudjon benne kifejteni.

Ezzel az emberi szellem eljut ereje teljébe, melegséget és elevenséget nyer. Csupán e folyamattal válik földileg felkészültté a harcra.

Ezért itt lép fel a felelősség! Komoly fordulópont ez minden ember életében.

Ám Isten bölcs igazságossága e jelentős fordulóponton ugyanakkor nem csupán lehetőséget ad az embernek, hanem még természetes ösztönzést is arra, hogy könnyedén és fáradság nélkül rázza le magáról teljes karmáját, melyet egészen eddig teherként rakott szabad akaratára!

Ha az ember elpazarolja idejét, az az ő hibája. Gondolkodjatok el egyszer a következőn: a nemi ösztön fellépésével elsősorban egy hatalmas, felfelé, az eszmények, a szépség és a tisztaság felé irányuló lendítő erő kezd el működni! Ezt pontosan meg lehet figyelni a romlatlan fiatalokon. Ez okozza a felnőttek által sajnos gyakran megmosolygott ifjúkori lelkesedést. A megmagyarázhatatlan, enyhén búskomor érzések is ezért jelentkeznek ezekben az években.

Nem alaptalanok a pillanatok, amikor úgy tűnik, mintha egy ifjúnak, vagy egy leánynak a világ összes fájdalmát hordoznia kellene, amikor magával ragadja a mélységes komolyság megsejtése. A valóságban az annyira gyakori meg nem értettség érzése is sok igazságot hordoz magában. Ez környezetük téves felépítésének időnkénti felismerése, mely nem akarja, és nem is tudja megérteni a tiszta magassági repülés megszentelt szárnypróbálgatásait, és csak akkor elégedett, ha a serdülő lélek ezen erőteljes, figyelmeztető intuíciói be lettek préselve az emberek számára érthetőbb, „reálisabb” és józanabb dolgok közé, melyet az emberiséghez jobban illőnek vélnek, és egyoldalú észbeli értelmezésükből adódóan az egyedüli normálisnak tartanak!

Egy romlatlan leány vagy romlatlan ifjú titokzatosan sugárzó bája nem más, mint az ébredező nemi erő tiszta felhajtó ereje a magasztosabb, nemesebb felé, mely frigyre lép a szellemi erővel, amit környezetük kiérez!

A Teremtő gondosan ügyelt arra, hogy ez az embereknél csak olyan korban történjék, amikor akarásuk és cselekedetük teljes tudatában tudnak lenni. Ekkor elérkezett az a pillanat, amikor az ember, kapcsolatba lépve a benne nyugvó erő teljességével, játszva le tudja rázni, és le is kellene ráznia mindent, ami múltjához tartozik. Sőt, az magától is lehullana, ha az ember a jónak az akarását megtartaná, amire ekkor szakadatlanul ösztönözve van. Akkor, ahogyan azt az intuíciók helyesen sejtetik, fáradság nélkül fel tudna emelkedni arra a szintre, ahová emberként tartozik! Nézzétek a romlatlan fiatalok álmodozását! Nem más ez, mint a felhajtóerő megérzése, a minden szennytől való szabadulni akarás, az ideális utáni hő vágyakozás. Ám az ösztökélő nyugtalanság annak a jele, hogy az időt nem szabad elpazarolni, hanem határozottan le kell rázni a karmát, és el kell kezdeni a szellem felemelését.

Van valami gyönyörűséges ezen erő teljességében állni, és benne és vele működni! Ám csak addig, míg az irány, melyet az ember választ, jó. De nincs is attól szánalmasabb, amikor az ember egyoldalúan, vak érzéki bódulatban tékozolja el ezeket az erőket, és így szellemét lebénítja.

De sajnos, sajnos az ember az esetek zömében elpazarolja ezt az értékes átmeneti időt, hagyja, hogy „bölcs” környezete téves utakra vezesse, melyek alacsony szinten tartják, és lefelé vezetik. Ezért nem képes levetni a rá akaszkodó, tisztátalan rezgéseket, ellenkezőleg, saját jellegükkel megegyező erőtöbbletet kapnak, és szabad akaratát egyre jobban behálózzák, míg azt a szükségtelen indáktól fel sem lehet többé ismerni. Úgy, mint a kúszónövények, melyeknek a kezdetben egészséges törzs támaszt, segítséget kínál, ám amikor azt egyre jobban benövik, fojtogató szorításuk végül kioltja életét.

Ha az ember jobban vigyázna magára és az egész Teremtésben lejátszódó történésekre, semmilyen karma sem lehetne erősebb, mint ereje teljébe jutó szelleme, amely a nemi erő révén hiánytalan kapcsolatra tesz szert az anyagisággal, melyhez pedig a karma tartozik.

Még ha az ember el is pazarolja az időt, még ha jobban be is hálózza magát, sőt talán mélyre süllyed, még ezután is kínálkozik számára alkalom a felemelkedésre: a szeretet!

Nem a durvaanyagú világ vágyakozó szeretete, hanem a magasztos, tiszta szeretet, mely semmi mást nem ismer és nem akar, mint a szeretett ember javát. A szeretet is az anyagisághoz tartozik, és nem kíván lemondást, aszkézist, hanem a másiknak mindig csak a legjobbat akarja. És ez az akarás, mely soha nem magára gondol, nyújtja a legjobb védelmet minden túlkapás ellen.

A szeretet alapját a legidősebb korban is – mindig újra a romlatlan ifjak ideálok után vágyakozó érzései jelentik, melyet e fiatalok a nemi erő fellépésekor éreznek. Ám a szeretet másképpen mutatkozik meg: az érett embert arra sarkallja, hogy ereje teljébe vigye minden képességét, sőt a hősiességig fokozza. A kor itt nem jelent akadályt. A nemi erő megmarad még akkor is, amikor az alacsony nemi ösztön már nem működik; hiszen a nemi erő és a nemi ösztön nem ugyanaz.

Mihelyt az ember teret ad a tiszta szeretetnek, legyen az akár a férfi nő iránti szeretete, vagy fordítva, esetleg barát vagy barátnő, a szülők gyermek iránti szeretete, mindegy, csak tiszta legyen, mert akkor első ajándékként alkalmat teremt, hogy levesse karmáját, mely képes nagyon gyorsan, „szimbolikusan” feloldódni. „Elszárad”, mivel nem talál az emberben azonos jellegű visszhangra, táplálékra. Megszabadul tőle! És így megkezdődik a felemelkedés, a megszabadulás a méltatlan béklyóktól, melyek leláncolva tartották.

Az első érzés, mely a tiszta szeretet sugarában felébred, hogy az ember nem érzi magát méltónak a szeretett másikhoz. E folyamatot a szerénység és az alázat megjelenésének is lehetne nevezni, tehát két hatalmas erény elnyerésének. Ezt követi a vágy, hogy az ember oltalmazón a másik felett tartsa a kezét, hogy egyik oldalról se bánthassák, hanem útja virágokkal övezett, napfényes ösvényen vezessen. Az, hogy „a tenyeremen akarlak hordozni”, nem üres mondás, hanem egészen pontosan jellemzi a feltörő érzést. Ebben az érzésben azonban benne rejlik az ember saját személyiségének a feladása, a szolgálat erőteljes akarása, ami már maga is elég lehetne ahhoz, hogy rövid időn belül levessen minden karmát, ha akarása kitart, és esetleg nem pusztán érzéki ösztönöknek ad helyet. Végül a tiszta szeretet felébreszti a hő vágyat, hogy a szeretett másikért valami igazán nagyot és nemeset tehessen, a másikat még pillantásával, gondolattal vagy szóval se sértse vagy bántsa meg, még kevésbé durva cselekedettel. A leggyengédebb figyelmesség elevenedik így meg.

Ezután meg kell őrizni az intuitív érzések tisztaságát, és minden más fölé kell állítani. Ilyen lelkiállapotban sohasem fog senki rosszat akarni vagy tenni. Egyszerűen képtelen lesz rá, az intuíciókban ezzel szemben rátalál a legjobb védelemre, a legnagyobb erőre, a legjóindulatúbb tanácsosra és segítőre.

A Teremtő bölcsességében ezzel egy mentőövet dobott a Teremtésbe, hogy az ember megkapaszkodjék benne, és segítségével a magasba lendítse magát, s ezzel minden ember nem csupán egyszer találkozik földi életében!

E segítség mindenki számára elérhető. Sosem tesz különbséget fiatal és idős, férfi és nő, szegény és gazdag, előkelő vagy jelentéktelen ember között. Ezért a szeretet Isten legnagyobb ajándéka! Aki ezt megértette, az biztos lehet abban, hogy megmenekül minden ínségből, és minden mélységből!

A szeretet a vihar roppant erejével képes magával ragadni a Fényhez, Istenhez, aki maga a Szeretet. —

Mihelyt az emberben felébred a tiszta szeretet, mely arra törekszik, hogy a másiknak fényt és örömet hozzon, tisztátalan kívánsággal ne húzza le, hanem védelmezve a magasba emelje, akkor szolgálja őt anélkül, hogy tudatában lenne; hiszen így önzetlen adakozóvá válik, örömteli ajándékozóvá. És e szolgálat szabaddá teszi!

Hogy megtalálja közben a helyes utat, mindig csak egy dologra kell figyelnie. Minden földi ember felett ott lebeg egy nagy és erős kívánság: hogy saját maga előtt is valóban olyan tudjon lenni, mint amilyennek azok tartják, akik szeretik. És ez a kívánság a helyes út! Egyenesen a magasba vezet.

Sok alkalom kínálkozik az embereknek, hogy összeszedjék és fellendítsék magukat anélkül, hogy kihasználnák azokat.

A ma embere csupán olyan, mint egy férfi, akire egy birodalmat bíztak, és aki idejét mégis inkább gyerekjátékokra pazarolja.

Az csak természetes, mást nem lehet várni, minthogy a roppant erőknek, melyek az embernek adattak, szét kell őt zúzniuk, ha nem tudja őket irányítani.

A nemi erőnek is meg kell semmisítenie az egyént, egész népeket, ahol visszaélnek főfeladatával! A nemzésnek csak másodlagos szerepe van.

És micsoda segítséget ad a nemi erő minden embernek, hogy felismerje fő feladatát és a szerint éljen!

Gondoljon csak az ember a testi szégyenérzetre! Egyszerre ébredezik a nemi erővel, s védelemre adatott.

Ez itt is, mint az egész Teremtésben, egy hármashangzat, és ahogy egyre alacsonyabbra ereszkedik, meg lehet figyelni, ahogy egyre durvábbá válik. A szégyenérzetnek, mint a nemi erő első következményének, átmenetként a nemi ösztönhöz egy gátat kell alkotnia, hogy az ember abban a magasságban, mely sajátja, ne állat módjára adja át magát a nemi ösztöneinek.

Jaj annak a népnek, mely erre nem ügyel!

Az erős szégyenérzet gondoskodik arról, hogy az embert soha ne győzze le az érzéki bódulat! Védelmez a szenvedélyektől; hiszen a teljesen természetes történés folyamán sohasem ad lehetőséget arra, hogy az ember, akár a pillanat töredékére is, megfeledkezzék önmagáról.

Csak erőszakkal, szándékosan képes az ember e gyönyörű ajándékot félrelökni, hogy állati módon viselkedjen! De átokká kell válnia az ilyen erőszakos beavatkozásnak a Teremtő világrendjébe; hiszen az így szabadjára engedett testi nemi ösztön ereje, amikor az fékevesztetté válik, már többé nem természetes a számára.

Ha hiányzik a szégyenérzet, az ember úrból szolgává válik, ledöntetik emberi szintjéről, és az állatok közé állíttatik.

Az ember vegye fontolóra, hogy csakis az erős szégyenérzet zárja ki a bukás lehetőségét. A legerősebb fegyvert kapta általa.

Minél nagyobb e szégyenérzet, annál nemesebb az ösztön, és annál magasabban áll szellemileg az ember. Ez a legjobb mérce benső szellemi értéke számára! Ez a mérce csalhatatlan, és minden ember könnyen felismerheti. A szégyen külső érzetének az elfojtásával vagy eltávolításával együtt a finomabb és legértékesebb lelki tulajdonságok is mindig el lesznek fojtva, és így a benső ember értéktelenné válik.

Az a mély bukásnak és a biztos hanyatlásnak a csalhatatlan jele, ha az emberiség haladásnak álcázott hazugsággal arra kezd törekedni, hogy a szégyenérzet e minden tekintetben segítő ékszere fölé „emelkedjék”! Történjen ez a sport, higiénia, divat, gyermeknevelés leple alatt, vagy sok más egyéb szívesen fogadott dolognak az ürügyén. Ilyenkor a süllyedést és a zuhanást nem lehet feltartóztatni, és csak a legnagyobb borzalom téríthet még néhány embert jobb belátásra.

A földi embernek pedig könnyűvé van téve, hogy megkezdje útját a magasba.

Elég „természetesnek” lennie. De természetesnek lenni nem azt jelenti, hogy félig meztelenül, vagy feltűnést keltő ruhában, mezítláb kóboroljon! Természetesnek lenni azt jelenti, hogy gondosan ügyeljen benső érzéseire, és ezen érzések figyelmeztetései elől ne zárkózzon el erőszakkal! Csak azért, hogy ne tűnjön divatjamúltnak.

Az emberiségnek több mint fele azonban ma már sajnos ott tart, hogy túl érzéketlenné vált ahhoz, hogy még megértse a természetes intuíciókat. Ehhez már túlságosan leszűkítette magát. A borzalom és rettenet kiáltása lesz a vége!

Boldog, aki akkor a szégyenérzetet újra fel tudja ébreszteni! Pajzsa és támasza lesz, ha minden más romba dől.