27. Az ima

Ha az imáról egyáltalán beszélni kell, akkor magától értetődő, hogy e szavak csak azoknak szólnak, akik foglalkoznak az imával. Aki nem érez magában indíttatást az imára, az azt nyugodtan mellőzheti, mert szavainak vagy gondolatainak semmivé kell foszlaniuk. Ha valaki egy imát nem érez át igazán, akkor annak semmi értéke, és ezért semmi eredménye sincs. A nagy örömben fellobbant hálaérzet pillanata, miként a szenvedésben átélt legmélyebb fájdalom érzése is, a legjobb alapot szolgáltatja az olyan imához, mely eredményre számíthat. Ilyen pillanatokban áthatja az embert egy bizonyos érzés, ami minden másnál erősebb. Ezáltal lehetséges, hogy az ima fő óhaja, legyen az akár köszönet vagy kérés, tiszta erőt nyerjen.

Az emberek különösen gyakran alkotnak téves képet az ima folyamatáról, alakulásáról és annak további fejlődéséről. Nem minden ima jut el a világok legmagasztosabb irányítójához. Ellenkezőleg, csak nagyon ritka kivétel, amikor egy ima valóban képes egészen a trón lépcsőfokaihoz hatolni. Alaptörvényként ebben az esetben is az azonos jellegek vonzereje játssza a legnagyobb szerepet.

Egy komolyan gondolt, mélyen átérzett ima maga is vonzást kifejtve és az azonos jellegtől vonzva, olyan jellegű erőközponttal kerül kapcsolatba, amely az ima fő tartalmát is áthatja. Az erőközpontokat éppúgy lehet szférarészlegeknek vagy máshogy is nevezni, alapjában véve azonban mindig ugyanarról lesz szó. A kölcsönhatás pedig azt eredményezi, ami az ima fő kívánsága volt. Vagy nyugalmat, erőt, felépülést, vagy az ember bensőjében hirtelen felmerülő terveket, nehéz kérdések megoldását vagy egyéb dolgokat. Valami jó mindig kikerekedik belőle, legyen az csupán az ember saját nyugalmának és összeszedettségének a megerősödése, amely azután ismét kiúthoz, szabaduláshoz vezet.

Az is lehetséges, hogy ezek a kiküldött imák, az azonos jellegű erőközpontok kölcsönhatása révén felfokozott erővel, finomanyagú utat találnak olyan emberekhez, akik általuk indíttatva valamilyen módon segítséget hoznak, és így előidézik az ima beteljesedését. A finomanyagú élet figyelembe vétele mellett mindezen folyamatok könnyen érthetőek. Az igazságosság itt ismét abban rejlik, hogy az ima közben mindig az imádkozó benső állapota marad a mérvadó, mely mindig mélysége, bensőségessége szerint fogja meghatározni az ima erejét, tehát életképességét és hatékonyságát.

A Világmindenség hatalmas finomanyagú történésében az intuíció minden jellege a maga meghatározott azonos jellegére talál rá, mivel a más jellegűek nemcsak hogy nem tudnák azt magukhoz vonzani, hanem még el is taszítanák. Csak akkor jön létre kapcsolat és ezáltal erősítés, ha egy azonos jellegű intuíció érkezik. Egy olyan ima, mely különböző intuitív érzéseket rejt, melyek tagoltságuk ellenére az imádkozó nagy elmélyülése által mindamellett még bizonyos erőt hordoznak magukban, tehát egy ilyen ima különböző jellegeket fog magához vonzani, és a kölcsönhatásban különböző jellegeket fog visszahozni. Hogy azután a kölcsönhatásban benne rejlik-e majd a teljesítés, az teljesen az egyes részek jellegétől függ, melyek egymást támogatva vagy akadályozva is kihathatnak. Azonban minden esetben jobb, ha az ember egy ima alkalmával csak egy gondolatot küld ki intuitív érzésként, hogy ne keletkezhessék zűrzavar.

Ezért Krisztus egyáltalán nem akarta, hogy az emberek a „Miatyánkot” feltétlenül egyszerre, az elejétől a végéig imádkozzák el, hanem ezzel az imával csupán összefoglalva adta mindazt át, amit az ember komoly akarása mellett a teljesítés biztos tudatával elsősorban kérhet.

Ezek a kérések tartalmazzák az alapot mindahhoz, ami az embernek jó testi közérzetéhez és szellemi felemelkedéséhez szükséges. Azonban még többet adnak! A kérések egyidejűleg megmutatják annak a törekvésnek az irányelveit is, amit az embernek földi életében követnie kell. A kérések összeállítása önmagában egy mestermű. A „Miatyánk” önmagában lehet minden a kereső ember számára, ha elmélyed benne és helyesen megérti. A „Miatyánknál” többre egyáltalán nem is lenne szüksége. Ez az ima a legsűrítettebb változatban mutatja meg neki az egész evangéliumot. A kulcsot jelenti a fényes magasságokhoz annak, aki helyesen át tudja élni. Mindenki számára támasz és ugyanakkor lámpás lehet az előre és a felfelé haladáshoz! Oly mérhetetlenül sokat hordoz magában. *(Lásd 28. előadás: A Miatyánk)

Már e gazdagság megmutatja a „Miatyánk” voltaképpeni értelmét. Jézus a „Miatyánkban” átadta az emberiségnek Isten országához a kulcsot! Üzenete magvát. Ezzel azonban nem az volt a szándéka, hogy az emberek egyszerre, érzések és gondolatok nélkül elhadarják.

Elég, ha az ember megfigyeli, amikor imádkozott, és magától fel fogja ismerni, hogy milyen gyakran elkalandozott a figyelme, és mennyire meggyengült intuitív érzéseinek mélysége azáltal, hogy sorra vette az egyes kéréseket, még ha azok oly folyékonyan is mennek neki.

Lehetetlen számára, hogy a helyes imához szükséges áhítattal vezesse át sorjában egyik kérést a másikba! Jézus a maga módján mindent megkönnyített az emberiségnek. Olyan könnyűvé tette, hogy „gyerekjátéknak” lehet helyesen nevezni. Kiváltképpen utalt erre: „Legyetek olyanok, mint a gyermekek!” Tehát oly egyszerűen gondolkodók, oly kevéssé a nehézségeket keresők. Ő sohasem várt volna el olyan lehetetlen dolgot az emberiségtől, mint amit a Miatyánk valóban elmélyült elimádkozása megkövetel. Ennek az emberiséget arról is meg kell győznie, hogy Jézus ezzel az imával valami mást akart, valami nagyobbat. Isten országához adta meg a kulcsot, nem egy egyszerű imát adott!

Ha egy ima sokoldalú, az mindig meggyengíti azt. Egy gyermek sem áll egyszerre hét kéréssel apja elé, hanem mindig csak azzal, ami a szívét éppen a legjobban nyomja, legyen az bánat vagy valamilyen kívánság.

Így kell az embernek is a bajban azzal a kéréssel fordulnia Istenéhez, ami nyomasztja. A legtöbb esetben ez azonban mindig csupán egyetlen különleges dolog lesz, nem több egyszerre. Olyan dolgot, ami éppen nem nyomasztja, ne is kérjen. Mivel egy ilyen kérést bensőjében nem képes eléggé élőn átérezni, ezért az üres formává válik, és természetszerűleg meggyengít egy, talán valóban szükséges másik kérést.

Ezért mindig csupán azért imádkozzon az ember, amire valóban szüksége van! Csak semmi üres forma, aminek szét kell forgácsolódnia, és idővel növelnie kell a képmutatást!

Az ima a legmélyebb komolyságot követeli meg. Nyugalomban és tisztaságban imádkozzon az ember, hogy a nyugalom által fokozódjék az átérzés ereje, és a tisztaság révén megkapja azt a fényes könnyedséget, ami az imát képes felvinni egészen ama magasságokig, ahol minden fényes, minden tiszta. Ekkor majd megérkezik a kérés azon teljesítése is, mely a kérő embernek a leginkább hasznára van, mely valóban előre viszi őt egész létében!

Az ima ereje az imát nem képes a magasba lendíteni vagy felfelé vinni, csak a tisztaság a neki megfelelő könnyedségben. Az imában azonban minden ember elérheti a tisztaságot, még ha nem is minden imájában, ha élővé válik benne a kérésre a vágy. Ehhez nem szükséges, hogy az ember már egész életével a tisztaságban álljon. Ez nem képes őt megakadályozni abban, hogy legalább időnként, imitt-amott egyszer az ima közben odaadása tisztaságában másodpercekre fel ne emelkedjék.

Az ima erejéhez azonban nem csupán a teljes nyugalom és az általa lehetővé tett elmélyült figyelemösszpontosítás segít hozzá, hanem minden erős érzelmi felindulás is, mint a félelem, az aggodalom, az öröm.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ima teljesítése mindig feltétlenül megfelel a földileg kigondolt elképzeléseknek és kívánságoknak, és ezekkel összhangban áll. A teljesítés jóakarón messze túlnyúlik ezen, és az egészet vezeti a legjobb felé, nem a földi pillanatot! Ezért gyakran egy kérés látszólagos nemteljesítését kell később az egyedüli helyes és legjobb teljesítésként elismerni, és az ember boldog, hogy kérése teljesítése nem pillanatnyi kívánságai szerint történt.

Most essék szó a közbenjárásról! A hallgató gyakran tűnődik azon, hogy egy közbenjárásnál, tehát egy másik ember kérése esetén, hogyan tudja megtalálni a kölcsönhatás az utat egy olyan emberhez, aki maga nem imádkozott, mivel a visszahatásnak a kiépített úton magára a közbenjáróra kell visszaáramlania.

Itt sincs semmilyen eltérés a szilárdan álló törvényektől. Egy közbenjáró imája alatt oly intenzíven gondol arra, akinek a részére kér valamit, hogy kívánsága ezáltal a másik emberben először lehorgonyozik vagy szilárdan rögzül, majd ezután onnét kezdi meg útját felfelé, így tehát ahhoz a személyhez vissza is tud térni, akiért a közbenjáró erős kívánságai már amúgy is élőkké váltak, és körülveszik őt. Közben azonban az mindenképpen feltétel, hogy a talaj abban a személyben, aki számára kérnek valamit, szintén befogadóképes legyen, és az azonos jelleg által alkalmas a lehorgonyzáshoz, és ez elé nem gördít akadályokat.

Amennyiben a talaj nem befogadóképes, tehát méltatlan, akkor abban, hogy a közbenjárás lecsúszik az illető személyről, ismét csupán az isteni törvények csodálatos igazságossága rejlik, melyek nem engedhetik meg, hogy egy teljesen terméketlen talaj számára kívülről, valaki más által segítség érkezzék. A közbenjárás megkívánt lehorgonyzásának ezen lepergése vagy lecsúszása az olyan személyről, akiért a kérés szól, aki azonban benső állapota révén méltatlan, magával vonja azt, hogy egy ilyen embernek lehetetlen segítséget nyújtani. Ebben az önműködő és magától értetődő működésben is újra valami olyannyira tökéletes rejlik, hogy az ember ámulva áll az ezzel összefüggő tény előtt, hogy mindenki maradéktalanul és igazságosan megkapja mindannak a gyümölcsét, amit ő maga akart!

Ha ez nem történne ilyen kérlelhetetlenül, akkor a Teremtés gépezetében rés mutatkozna, ami megengedné az igazságtalanság lehetőségét az ilyen méltatlan emberekkel szemben, akik nem rendelkezhetnek semmilyen közbenjáróval, mivel a közbenjárók is a csak az előzőleg nyújtott barátság kölcsönhatásaként vagy hasonló módon támadnak.

Az olyan emberek közbenjárásainak, akik azt az igaz intuitív érzések saját benső indíttatása nélkül teszik, nincs sem értéke, sem eredménye. Csak üres pelyva.

Az igaz közbenjárás megvalósulásának létezik még egy módja. Ez pedig az útmutató ember közbenjárása! Az ima közvetlenül felfelé emelkedik, és rámutat arra, akinek segítségre van szüksége. Amennyiben e megmutatott út alapján kiküldetik egy szellemi hírnök, hogy támogatást biztosítson, akkor a segítségnyújtás lehetősége ugyanazon törvényeknek van alárendelve, tehát hogy a személy bensőleg méltó vagy méltatlan-e a segítségre, azaz képes-e befogadni vagy eltaszítja magától a segítséget. Amennyiben a segítségre szoruló személy bensőleg a Sötétség felé fordul, akkor a közbenjárás hatására segíteni akaró hírnök nem tud vele kapcsolatot teremteni, nem képes hatást gyakorolni rá, és dolgavégezetlenül kell visszatérnie. A közbenjárást tehát nem lehetett teljesíteni, mert azt a törvények elevenségükben nem engedték meg. Ha azonban adott hozzá a talaj, akkor egy igaz közbenjárásnak felbecsülhetetlen értéke van! Vagy segítséget hoz, még ha a segítségre szoruló személy arról mit sem tud, vagy egyesül a segítségre szoruló kívánságával vagy imájával, és így jelentősen megerősíti azt.