25. A házasság
A házasságok a mennyekben köttetnek! E szavakat gyakran haraggal és keserűséggel ejtik ki a házaspárok. Azonban e mondatot álszent módon olyan emberek is idézik, akik az égtől a legmesszebbre távolodtak el. Mindennek az a természetes következménye, hogy az emberek e mondás hallatán már csak megvonják vállukat, mosolyognak, csúfolódnak vagy akár gúnyolódnak is.
Mindazon házasságok tükrében, amiket egy ember az évek során szűkebb vagy tágabb környezetében megismer, ez érthetővé válik. A gúnyolódóknak igazuk van. Csak jobb lenne, ha nem a mondáson gúnyolódnának, hanem magukon a házasságokon! Ezek azok, melyek többségének nem csak a csúfolódás és a gúny, hanem még a megvetés is kijár.
Az olyan házasságok, mint amilyenek ma, és amilyenek már évszázadokkal ezelőtt is voltak, tönkreteszik a mondás igazságát, s nem engedik, hogy bárki is higgyen benne. E házasságok, sajnos csak nagyon ritka kivétellel, kimondottan erkölcstelen állapotot jelentenek, aminek nem lehet elég gyorsan véget vetni, hogy ezreket lehessen megóvni e szégyentől, melybe a mai kor szokásának megfelelően vakon rohannak bele. Úgy vélik, hogy mindezt nem lehet másként, mert így szokás. Ehhez még hozzájön az is, hogy éppen a mai korban minden egészen a szégyentelenségig a szerint van beállítva, hogy zavarossá tegyen és elfojtson minden tiszta intuíciót. Egy ember sem gondol arra, hogy a személyiséget a testi dolgok iránti tisztelettel is azzá tegye, aminek lennie kellene, ami lehetne és aminek kötelessége, hogy legyen.
A testnek ugyanúgy, mint a léleknek, valami értékes, ezért érinthetetlen dolognak kell lennie, amit nem tesznek közszemlére, hogy csábítsanak vele. Valami nemes, szentséges! És ezért itt a Földön ebben a vonatkozásban sem lehet elválasztani a testet a lélektől. Mindkettőt egyidejűleg érinthetetlenként kell becsülni és óvni, ha az ember azt akarja, hogy valamilyen értéke legyen. Különben limlommá válik, amivel az ember beszennyezi magát, ami csak azt érdemli, hogy a sarokba dobják, hogy olcsón az első arra járó zsibárusé legyen. Ha ma ilyen zsibárusok és kupecek serege özönlené el a Földet, akkor ilyen limlomok nem is sejtett tömkelegére lelnének. Minden lépéssel újabb csoportjukra találnának, melyek már várják őket. És ilyen kupecek és zsibárusok ténylegesen is már csapatostul kószálnak. A Sötétség küldöttei és eszközei ők, akik mohón magukhoz ragadják az olcsó zsákmányt, hogy azt győzedelmesen egyre mélyebbre vigyék sötét birodalmukba, mígnem egyszer majd minden sötét dolog összecsap a fejük fölött, és soha többé nem fognak tudni újra visszatalálni a Fényhez vezető útra. Nem csoda hát, hogy mindenki nevet, ha valaki még komolyan beszél arról, hogy a házasságok a mennyekben köttetnek!
A polgári esküvő nem más, mint józan üzletkötés. Az általa egybekelők nem úgy tekintenek rá, hogy együtt komolyan hozzálátnak egy műhöz, mely az érintett személyek belső és külső értékét növeli, mely magasztos célok együttes elérésére sarkallja őket, és ezáltal önmaguk, az emberiség, miként az egész Teremtés áldására válnak, hanem egyszerű szerződésnek tekintik, mellyel anyagilag kölcsönösen biztosítják magukat, hogy a kölcsönös testi kiszolgáltatás számító latolgatás nélkül történhessen. Hol marad a test szentsége, amit mindkét félnek hoznia kell a házasságba, és ennek során meg is kell tartania? Ezt egyáltalán nem veszik figyelembe.
A nő eközben olyan megalázó helyzetben van, hogy el kellene fordulnunk tőle. Százból nyolcvan esetben a férfi szolgálatába áll, vagy eladja magát neki, aki nem egy egyenértékű társat keres benne, hanem a szemlélődés tárgyán túl egy olcsó és készséges házvezetőnőt, aki lakályossá teszi neki az otthont, és akivel közösen, a hamis tisztességesség palástja alatt, vágyainak is zavartalanul hódolhat.
Gyakran a legsemmitmondóbb okok miatt hagyják el fiatal lányok a szülői házat, hogy házasságra lépjenek. Olykor megelégelik a szülői házat, és olyan tevékenységi kör után vágyódnak, ahol ők maguk rendelkezhetnek. Mások vonzónak képzelik, hogy fiatalasszonyt játszhatnak, vagy abban reménykednek, hogy mozgalmasabb lesz az életük. Talán azt is hiszik, hogy jobb anyagi helyzetbe kerülnek. Éppúgy vannak olyan esetek is, amikor fiatal lányok dacból azért lépnek házasságra, hogy ezzel valakit bosszantsanak. Pusztán testi ösztönök is szolgáltatnak indítékot a házasságkötésre. Helytelen olvasmányok, helytelen szórakozás és játszadozás által élesztették fel, majd természetellenes úton felerősítették őket.
Ritkán fordul elő, hogy valódi lelki szeretet indítja a fiatal lányokat a földi élet e legkomolyabb lépésére. A lányok sok szülő hű segédletével állítólag „túl okosak” ahhoz, hogy csupán a tisztább intuíciók által hagyják magukat vezetni, azonban éppen ezáltal rohannak a boldogtalanságba. Az ilyenek ezért a felületességért részben már magában a házasságban elnyerik jutalmukat. Azonban csak részben! A kölcsönhatás keserű átélése, amely az ilyen helytelen házasságok következménye, sokkal később érkezik; a legrosszabb ilyenkor ugyanis abban rejlik, hogy könnyelműen elmulasztották az előrelépés lehetőségét. Megannyi földi élet veszik így el teljesen a személyes lét voltaképpeni értelme számára. Ráadásul még jelentős visszaesést is eredményez, amit fáradságosan újra be kell hozni.
Mennyire más, ha egy házasság helyes alapokon köttetett, és harmonikusan alakul! Egymás önként vállalt szolgálatában, örömmel növekednek a házastársak egymás mellett a szellemi nemesedés felé, váll váll mellett, nevetve tekintenek a földi nehézségek elé. A házasság így a boldogságból fakadóan nyereséggé válik az egész lét számára. A boldogságban pedig felemelkedés rejlik, nem csupán az egyének, hanem az egész emberiség számára is! Jaj ezért azoknak a szülőknek, akik gyermekeiket rábeszéléssel, fondorlattal vagy kényszerrel ésszerű okokból helytelen házasságba hajszolják. A felelősség terhe, mely ebben az esetben messzebbre nyúlik, mint csupán a gyermekükért viselt felelősség, előbb vagy utóbb oly tartósan fog visszazúdulni rájuk, hogy azt kívánják majd, bárcsak sohase jutottak volna ilyen „ragyogó gondolatokra”.
Az egyházi esküvőt sokan csupán egy tisztán földi ünnep részének tekintik. Maguk az egyházak vagy azok képviselői a következő mondást használják: „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Vallási kultuszoknak az az alapgondolata, hogy a két házasulandó fél az esküvő e szertartása révén Isten által köttetik egybe. „Haladó szelleműek” ehelyett azt a nézetet is elfogadják, hogy a két házasulandó fél így Isten előtt köttetik egybe. Az utóbbi értelmezésnek még mindig több létjogosultsága van, mint az előbbinek.
E szavak célja azonban nem egy ilyen értelmezés volt! Valami egészen mást hivatottak mondani. E szavak azon a tényen alapulnak, hogy a házasságok valóban a mennyekben köttetnek.
Ha e mondattól eltávolítunk minden téves fogalmat és értelmezést, akkor azonnal megszűnik minden ok a nevetésre, a csúfolódásra vagy a gúnyolódásra, és értelme a maga teljes komolyságában és megváltoztathatatlan igazságában áll majd előttünk. Ennek azonban az a felismerés is a természetes következménye, hogy a házasságok teljesen másképp értendők és más a céljuk, mint a mai házasságoknak, tehát hogy a házasságkötésnek csak egészen más feltételek mellett, egészen más nézetekkel és meggyőződéssel, és teljesen tiszta szándékkal szabad megtörténnie.
A mondat: „A házasságok a mennyekben köttetnek”, elsősorban arra utal, hogy minden egyes ember már a földi életbe való belépésekor bizonyos tulajdonságokat hoz magával, melyek harmonikus fejlődését csupán a hozzájuk illő tulajdonságokkal rendelkező emberek eredményezhetik. Az ember meghatározott tulajdonságaihoz illő tulajdonságok azonban nem ugyanazok a tulajdonságok, hanem olyanok, melyek kiegészítik azokat, és e kiegészítés által teljes értékűvé teszik azokat. A teljes értékűségben pedig minden húr egyetlen harmonikus akkordban szólal meg. Ha tehát az egyik felet a másik teljes értékűvé teszi, akkor ez a másik, kiegészítő fél is éppoly teljes értékűvé válik a másik által, kettőjük egyesüléséből pedig, tehát együttélésükben és közös tevékenységükben ez a harmonikus akkord szólal majd meg. Ilyen a házasság, mely a mennyekben köttetett.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy ember számára a harmonikus házasság megteremtésére csak egy pontosan meghatározott másik ember alkalmas a Földön, hanem legtöbbször létezik legalább néhány olyan ember, akik magukban hordozzák a másik fél kiegészítését. Az embernek tehát nem kell évtizedekig vándorolnia a Földön, hogy ezt a másik, valóban hozzá illő és őt kiegészítő felet megtalálja. Mindössze arról van szó, hogy a szükséges komolysággal álljon hozzá, tartsa nyitva szemét, fülét és szívét, mindenekelőtt pedig tekintsen el azoktól a követelményektől, amiket eddig előfeltételként támasztottak egy házassággal szemben. Éppen annak nem kell megtörténnie, ami ma érvényes. A közös munka és a magas célok ugyanolyan elengedhetetlen feltételei egy egészséges házasságnak, mint az egészséges testnek a mozgás és a friss levegő. Aki kényelemre és a lehető legnagyobb gondtalanságra számít, és erre próbálja építeni az együttélést, az végül csak egészségtelent fog aratni, annak minden mellékjelenségével. Ezért igyekezzetek végre olyan házasságokat kötni, melyek a mennyekben köttettek. Akkor majd elnyeritek a boldogságot!
Az, hogy a mennyekben köttetett, azt jelenti, hogy a felek a földi életbe való belépés előtt vagy a belépéskor már egymásnak vannak szánva. Azonban az, hogy két ember egymásnak van szánva, csupán a magukkal hozott tulajdonságokban rejlik, melyekkel kölcsönösen teljesen kiegészítik egymást. Az ilyen emberek ezáltal egymásnak vannak rendelve.
Azt, hogy egymásnak vannak rendelve, éppen olyan jól ki lehet fejezni azzal is, hogy „illenek egymáshoz”, tehát valóban kiegészítik egymást. Ebben rejlik az egymásnak rendeltség.
„Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Már nem kevés bajt okozott, hogy Krisztus e szavait nem értették meg. Eddig sokan úgy vélték, hogy a szavak: „amit Isten egybekötött” a házasságkötést jelentik. A házasságkötésnek a szavak értelméhez sohasem volt semmi köze. Az, amit Isten egybekötött, az egy szövetség, melyben teljesítettek azok a feltételek, amiket a teljes harmónia megkövetel, tehát egy olyan szövetség, mely a mennyekben köttetett. Hogy az ilyen szövetséghez adatik állami és egyházi engedély vagy sem, az mit sem változtat a dolgon.
Természetesen szükséges, hogy az ember az állami rendbe is beilleszkedjék. Ha aztán az ily módon megkötött szövetség esetén az esküvőt megfelelő áhítattal még a mindenkori vallási kultusz szerint is megtartják, akkor teljesen természetes, hogy ez a szövetség az érintettek benső beállítottsága révén egy még sokkal magasabb megszentelésben is részesül, mely valódi és erős szellemi áldást hoz a párra. Ezek után egy ilyen házasság valóban Isten által és Isten előtt lett egybekötve, és a mennyekben köttetett.
Ekkor következik a figyelmeztetés: „azt ember szét ne válassza!” Mennyire leszűkítették azonban e szavak magasztos értelmét is. Pedig az Igazság közben annyira nyilvánvaló! Bárhol legyen is az a szövetség, mely a mennyekben köttetett, tehát ahol két ember úgy egészíti ki egymást, hogy egy teljesen harmonikus akkord jön létre, ott egyetlen harmadik személy se próbálja meg szétválasztani a párt. Nyilvánuljon ez meg abban, hogy hamis hangot visz a harmonikus akkordba, lehetetlenné teszi a két ember kapcsolatát, vagy válást idéz elő, mindegy, egy ilyen kísérlet bűn lenne. Olyan jogtalanság, melynek a kölcsönhatáskor nehéz súlyként kell az előidézőhöz tapadnia, mivel egyidejűleg két embert érint, általuk pedig azt az áldást is, mely boldogságuk révén kiterjedhetett volna a durva- és a finomanyagú világba. Egyszerű igazság rejlik e szavakban, mely mindenfelé észre véteti magát. A figyelmeztetés csupán olyan szövetségek védelmét szolgálja, melyek az imént már említett előfeltételek által a mennyekben köttettek, melyek jóváhagyása a felek magukkal hozott, egymást kölcsönösen kiegészítő tulajdonságaiban van.
Az ilyenek közé semmilyen harmadik személy se férkőzzön, még a szülők se! Magának a két érintett embernek sohasem fog eszébe jutni, hogy válást kívánjon. A közös lelki tulajdonságaik révén alapul szolgáló isteni harmónia nem engedi nekik, hogy ilyen gondolatok merüljenek fel bennük. Boldogságuk és házasságuk tartóssága ezáltal már előre biztosított. Ha az egyik házastárs válást javasol, akkor ezzel a legjobb bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy a szükséges harmónia nincs meg alapként, a házasság tehát nem is köttethetett a mennyekben. Ilyen esetben a házasságot feltétlenül fel kellene bontani; azért, hogy az ilyen egészségtelen szinten élő mindkét házastárs erkölcsi tudatossága emelkedjék. Jelenleg az ilyen helytelen házasságok alkotják a nagy többséget. E visszásság túlnyomórészt az emberiség erkölcsi hanyatlásában, valamint az ész uralkodó imádatában rejlik.
Annak a szétválasztása azonban, amit Isten egybekötött, nem csupán a házasságra vonatkozik, hanem már két olyan lélek házasságot megelőző, egymáshoz való közeledésére is, akik egymást kiegészítő tulajdonságaik révén csak harmóniát képesek kialakítani, akik tehát egymásnak rendeltettek. Ha azután egy ilyen szövetség megköttetik, és egy harmadik személy rágalmazás vagy más hasonló ismert eszköz által megpróbál a két fél közé férkőzni, akkor ez a szándék már teljes egészében házasságtörés!
A szavak értelme: „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza”, oly egyszerű és világos, hogy nehéz megérteni, erre vonatkozóan hogyan merülhetett fel téves felfogás. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy az ember helytelen módon elválasztotta a szellemi világot a földi világtól, miáltal érvényre tudott jutni a korlátolt észbeli felfogás, ami még sohasem eredményezett valódi értékeket.
A szellemiségből adattak e szavak, ezért igaz magyarázatuk is csak a szellemiségből érkezhet!