71. Gyógyító magnetizmus

 

A gyógyító magnetizmus az egyik vezető pozíciót fogja betölteni az emberi faj további fejlődésében.

Ha magnetopatákról beszélek, akkor csak komoly szakemberekre gondolok, akik őszinte akarással készek segíteni az emberiségnek. Nem arra a tömegre, akik úgy vélik, hogy jelentéktelen, átlagos sugárzással, sok beszéddel és titokzatos gesztusokkal valami nagy dolgot hajtanak végre.

Ideges nyugtalanság fut ma végig a bátor emberek sorain, akik már évek óta oly sok esetben a tőlük telhető legjobb földi ajándékot hozták el embertársaiknak: a felépülést oly sok betegségből saját testük úgynevezett magnetizmusa segítségével, vagy hasonló áramlatok átvitelével a finomanyagúságból, a túlvilágról.

Sajnos állandóan új kísérletek történnek a magnetopaták csoportját alsóbbrendűnek vagy valami még rosszabbnak minősíteni, gátolni és elnyomni őket. Sok lármával az egyes kivételeket mértéktelenül felnagyítják, amikor az alacsony nyereségvágy tisztességtelen jellemeket hozott létre, vagy ahol már kezdettől fogva a csalárd szándék volt az alap, mivel e gyógymód gyakorlóiban ez a szép ajándék egyáltalán nem volt meg.

Csak nézzetek körül: hol nincsenek csalók, szélhámosok! Mindenhol meg lehet őket találni! Más foglalkozásokban ráadásul még sokkal inkább. Ezért az ilyen rágalmazásokban mindenki azonnal világosan láthatja a gyakran szándékos igazságtalanságot.

De az irigység, még inkább a félelem, növeli a magnetizmussal gyógyító emberek ellenzőinek és ellenségeinek számát. Sörözgetés és borozgatás közben természetesen nem lehet a gyógyítás e művészetét elsajátítani.

Ez komoly, és mindenekelőtt szilárd jellemű és egészséges embereket követel!

Bizonyára ebben található minden irigység legmélyebb gyökere, amely aztán kiváltja a heves támadásokat; hiszen az ilyen feltételeket jelenleg nem lehet egykönnyen teljesíteni. És ami ebben a tekintetben egyszer el lett mulasztva, azt nem lehet újra bepótolni.

Ezenkívül a valódi, erős gyógyerőt nem lehet tanulással megszerezni. Ez egy ajándék, mely az így megajándékozott embereket elhivatottakká teszi.

Aki az ilyen embereket el akarja nyomni, ezzel azt bizonyítja, hogy az emberiség javát nem tartja szem előtt, még kevésbé viseli szívén. Közben még vétekkel is terheli magát, aminek végzetessé kell számára válnia.

A bátrak kis csapatának nem kell félnie. Ők is az új korszak előfutárai. Az akadályok csak látszólagosak, jelentéktelenek és átmenetiek. A valóságban ők a hamarosan bekövetkező örömteli és büszke felemelkedés biztos jelei.

2011.
By: Fresh Joomla templates