18. Földhöz kötve

E kifejezést sokszor használják. De ki az, aki valójában érti, hogy mit is mond vele? „Földhöz kötve” úgy hangzik, mint valami rettenetes büntetés. A legtöbb ember enyhe irtózatot érez, fél azoktól, akik még a földhöz vannak kötve. Miközben e szó jelentése nem ennyire rossz. Biztos, hogy sok sötét dolog van, mely ezt vagy azt az embert a földhöz köti. Az esetek túlnyomó részében azonban egészen egyszerű dolgokról van szó, melyeknek a földhöz való kötöttséghez kell vezetniük.

Vegyünk például egy esetet: az apák bűnei egészen harmad- és negyedíziglen bosszulják meg magukat!

A gyermek a családban feltesz egy kérdést a túlvilágról vagy Istenről, amit az iskolában vagy a templomban hallott. Az apa röviden ezzel a megjegyzéssel utasítja el: „Ugyan menj már az ilyen butaságokkal! Ha meghalok, akkor mindennek vége.” A gyermek meghökken, és kételkedni fog. Az apa vagy az anya elutasító kijelentései megismétlődnek, majd ugyanazt hallja másoktól is, és végül elfogadja nézeteiket.

Elérkezik a pillanat, amikor az apának távoznia kell ebből a világból. Megdöbbenésére felismeri, hogy nem szűnt meg létezni. Ekkor forró vágy ébred benne, hogy felismerését tudassa gyermekével. Ez a kívánság gyermekéhez köti. A gyermek azonban nem hallja őt, és közelségét sem érzi; hiszen most abban a meggyőződésben él, hogy apja többé nem létezik, és ez szilárd, áthatolhatatlan falként áll közötte és apja igyekezete között. Az apa gyötrelme azonban, hogy látnia kell gyermekét, amint az ő indíttatására most téves úton jár, mely egyre távolabb tereli őt az Igazságtól, s félelme, hogy a gyermek ezen a téves úton az egyre mélyebbre süllyedés veszélye elől nem lesz képes kitérni, és mindenekelőtt sokkal inkább ki van téve ennek, egyidejűleg most úgynevezett büntetésként hat az apára, amiért a gyermeket erre az útra vezette. E felismerést ritkán sikerül neki valamilyen módon a gyermek értésére adni. Látnia kell, hogy gyermekéről hogyan száll tovább a téves elképzelés annak gyermekeire, és így tovább, s mindez az ő saját téves hozzáállásának következményeként. Nem szabadul addig, ameddig gyermeke gyermekeinek valamelyike fel nem ismeri a helyes utat, rá nem lép, és ugyanakkor hatást nem gyakorol a többiekre is, ami által az apa egyre jobban leoldódik, és saját felemelkedésére gondolhat.

Egy másik eset: egy megrögzött dohányos magával viszi a túlvilágra erős dohányzási vágyát is; mert e késztetés olyan hajlam, amely az átérzést érinti, tehát az ember szellemi részét. E késztetés égető vággyá válik, és ott tartja, ahol kielégítésre találhat... a Földön. Ezt azáltal éri el, hogy dohányosokat követ, és velük, azok átérzéseiben, ő is élvezi a dohányzást. Ha az ilyen embereket nem köti súlyos karma valamilyen más helyhez, még egészen jól is érzik magukat, és nagyon ritkán tudatosul bennük, hogy ez voltaképpen büntetés. Csak aki átlátja az egész létet, az ismeri fel a büntetést az elmaradhatatlan kölcsönhatásban, mely abból áll, hogy az illető addig nem tud feljebb jutni, ameddig őt az állandóan „az átélésben” vibráló kielégülésre törekvő vágya más, még földi testben a Földön élő emberekhez köti, akik érzése révén egyáltalán még kielégülésre találhat.

Ugyanez vonatkozik a nemi kielégülésre, az ivásra, sőt még az evés iránti különös vonzalomra is. Ebben az esetben is sokan kötődnek e különös vonzalom által oly módon, hogy konyhákban és pincékben kutatgatnak, hogy aztán ők is jelen legyenek, amikor mások az ételeket élvezik, hogy legalább az élvezet egy kis részét ők is átérezhessék. Komolyan véve ez természetesen „büntetés”. Azonban a „földhöz kötöttek” kényszerítő vágya nem engedi, hogy ezt átérezzék, mert az túlharsog minden mást, és ezért a nemesebb, a magasztosabb iránti vágy nem képes bennük úgy megerősödni, hogy mindenek felett álló átéléssé váljék, megszabadítva őket ezáltal a többi vágytól, és felemelve őket. Hogy ezzel voltaképpen mit is mulasztanak el, az addig egyáltalán nem is tudatosul bennük, míg a kielégülés vágya – éppen azáltal, hogy mindig csupán mások általi részleges kielégülésről lehet szó, hasonlóan, mint a leszokás esetén –, csillapodik bennük és olyannyira elhalványul, hogy a még benne nyugvó, kisebb erővel bíró vágyakkal teli érzések fokozatosan egyenrangúvá válnak, majd az első helyre kerülnek, ami által azonnal átéléssé válnak, így pedig a valóság erejére tesznek szert. Az életre kelt érzések jellege aztán oda viszi őt, ahol az azonos jelleg van, magasabbra vagy mélyebbre, míg ezek az érzések is, mint az első, fokozatosan ki nem alszanak benne a leszokás által, azután pedig érvényre jut a következő, még benne nyugvó érzés. Így tisztul meg lassan mindattól a sok salaktól, amit a túlvilágra magával vitt. És nem áll meg egyszer valahol az utolsó érzésnél? Vagy nem szegényedik el érzőereje? Nem! Hiszen amikor végre fokozatosan kiélte vagy levetette az alacsony érzéseket, és magasabbra jut, felébred benne az állandó vágyakozás az egyre magasabb és az egyre tisztább iránt, ami folytonosan felfelé hajtja. Ez a folyamat normális menete! De ezernyi köztes fokozat van. A zuhanás vagy a megakadás veszélye sokkal nagyobb, mint földi testben a Földön. Ha már magasabban vagy, és átadod magad egy alacsonyabb érzésnek, akár csak egyetlen pillanatra is, akkor ez az érzés közvetlen átéléssé, ezáltal pedig valósággá válik. Besűrűsödsz és nehezebbé válsz, majd lesüllyedsz a veled azonos jellegű régiókba. Látóhatárod így leszűkül, és lassan újra fel kell magad küzdened, ha meg nem esik veled, hogy még mélyebbre, egyre mélyebbre süllyedsz. Ezért az „Őrködjetek és imádkozzatok!” nem üres szavak. A benned lévő finomanyagúságot most még szilárd támaszként védelmezi tested. Amikor azonban az úgynevezett halállal és a test bomlásával bekövetkezik a leoldódás, akkor e védelem nélkül maradsz, és finomanyagú testként ellenállhatatlanul magához fog vonzani az azonos jelleg, le a mélybe vagy fel a magasba, nem menekülhetsz előle. Csupán egy hatalmas hajtóerő képes téged felfelé segíteni, a te erős akarásod, amely a jóra és a magasztos dolgokra irányul, amely vággyá és intuícióvá, ezáltal pedig átéléssé és valósággá változik a finomanyagú világ törvénye szerint, amely csak az intuitív érzékelést ismeri. Ezért készülj hát, s már most kezdj hozzá e jó akaráshoz, nehogy azt az átváltozáskor, amely bármely órában bekövetkezhet, túlharsogja valamilyen túl erős földi vágy! Védd magad, ember, és őrködj!