33. Ideális emberek

De talán helyesebb, ha azt mondjuk: emberek, akik ideálisak akarnak lenni! Azonban itt is előbb főként azokat kell nagyon gondosan kizárnunk, akik ugyan magukat így hívják, vagy szívesen hagyják, hogy mások így nevezzék őket, de nem tartoznak az ideális emberekké válni akarók közé. Ez azoknak a puhány, lelkendező nőknek és férfiaknak a nagy csoportja, akikhez még a fantáziával megajándékozott emberek is tartoznak, akik azonban sosem tudták megtanulni, hogy uralják és hasznot hozó módon alkalmazzák tehetségüket. Azoknak is ki kell esniük, akik a jelenlegi viszonyokkal mindig elégedetlenek, és elégedetlenségüket arra vezetik vissza, hogy ők mindenki másnál ideálisabbak, ezért nem illenek a korukba. Azután itt van még az úgynevezett „meg nem értett emberek” tömege, melynek nagy részét lányok és nők alkotják. Az emberek e típusa azt képzeli, hogy nem értik meg őket. Ez magyarán annyit jelent, hogy folyamatosan abban a tévhitben élnek, hogy olyan értékes kincset hordoznak magukban, melyet a másik fél, akivel épp közvetlen kapcsolatban vannak, nem képes felismerni. A valóságban az ilyenek lelkében semmilyen kincs sem rejtőzik, csupán a mérhetetlen, szűnni nem akaró kívánságok kiapadhatatlan forrása.

Minden úgynevezett meg nem értett embert nyugodtan „használhatatlan” embernek lehet nevezni, mivel használhatatlannak bizonyul arra, hogy helyesen, a jelenkorban éljen, és csak a valótlan, sőt részben kétes dolgokat hajszolja. De mindig azt, ami nem illik az egészséges földi életbe. Az ilyen örökké meg nem értett lányok és nők útja sajnos nagyon gyakran olyan életbe vezet, amit az ember „könnyelműnek”, erkölcstelennek szokott nevezni, mert mindig nagyon szívesen, nagyon könnyen és nagyon is gyakran „vigasztaltatni” akarják magukat, aminek a férfiak egy bizonyos típusa természetesen érti a módját, és amit lelkiismeretlenül kihasznál. De éppen ezek a meg nem értett emberek lesznek mindig minden tekintetben megbízhatatlanok, és azok is maradnak. Azt képzelik, hogy ideálisak, de tökéletesen értéktelenek, úgyhogy a komoly ember, akinek nincs alantas szándéka, a legszívesebben kitér az ilyenek útjából. Értelmetlen lenne segíteni rajtuk. Ezért aztán szinte mindig csak rossz szándékú „vigasztalók” közelednek hozzájuk, miközben a kölcsönhatás nagyon gyorsan bekövetkezik; hiszen az ilyen meg nem értett leány vagy nő az úgynevezett vigasztaló szívén vagy karjai között néhány nap vagy hét után már újra azt fogja érezni, hogy „nem értik meg”, és újra arra fog vágyakozni, hogy valaki megértse, mivel egyáltalán nem tudja, hogy voltaképpen mit is akar. Mindeme hasznavehetetlen csoportokhoz végezetül még az ártalmatlan álmodozók is csatlakoznak! Látszólag ártalmatlanok, akár a gyermekek. Az ilyen álmodozó azonban csak az önmagára, saját személyiségére gyakorolt hatás tekintetében ártalmatlan, de nem környezetére és valamennyi emberre nézve, akikkel kapcsolatba kerül. Sokakra már közvetlenül a beszélgetéssel úgy hat az ilyen ártalmatlan álmodozó, mint a lassan ölő méreg, szétrombolja, szétbomlasztja, mivel gondolatmenetével képes másokat kitépni a normális, és ezért egészséges földi életből, hogy a földi idő számára felhasználhatatlan, megvalósíthatatlan dolgok birodalmába vezesse őket. De azért félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy egy ilyen álmodozó tisztátalan, vagy rossz volna. Ellenkezőleg, a legjobbat akarhatja, de mindig úgy, hogy az a Föld számára valószerűtlen, gyakorlatilag keresztülvihetetlen, és ezért a földi létet nem támogatja, hanem akadályozza, rombolja.

De még a maradék „eszménykép felé törekvő” embereket is külön kell választanunk, pontosan megfigyelnünk. Még így is két fajtát találunk: az eszmények után „vágyakozó” embereket és az eszményekre törekvő embereket. Az eszmények után vágyakozó emberek főleg puhányok, akik mindig valami olyan után áhítoznak, amit sohasem lehet elérni. Legalábbis a Földön nem, és akik ezért sohasem tudnak igazán boldogok lenni vagy akár örülni. Nagyon közel állnak a „meg nem értett emberek” csoportjához, és idővel beteges szentimentalizmusba esnek, ami semmi jóhoz sem vezet. De ha már ilyen alaposan átrostáltuk őket, akkor azokat, akik végül még maradnak, képletesen mondva még fényes nappal is tényleg lámpással kell keresni, olyan kevesen vannak. E keveseket nem lehet még ugyan „ideális embereknek” nevezni, hanem, ahogy már mondtam, „eszményekre törekvő” embereknek. Az eszményekre való törekvést a Földön megnyilvánuló személyes tulajdonságnak kell tekinteni. Csak ezeket az emberek lehet teljes értékűeknek nevezni, akik szeme előtt ugyan egy nagy, gyakran óriási cél lebeg, de sose járnak a fellegekben, hanem szilárdan, két lábbal állnak a földi életben, nehogy elvesszenek a Föld számára valótlan dolgokban. Fokról-fokra haladnak előre egészséges szemlélettel, és jó gyakorlati érzékkel iparkodnak a távoli cél felé anélkül, hogy közben más embereknek meg nem érdemelten ártanának. A haszon, melyet az ilyen emberek hoznak, csak ritkán fog egyetlen embernek szólni. Semmilyen kihasználás sem jön számításba, mert akkor az eszményekre törekvő kifejezésnek nem lenne létjogosultsága. És mindenkinek eszményekre törekvő embernek kell lennie, és lehet is, mindegy, hogy mivel foglalkozik itt a Földön. Bármilyen munkát megnemesíthet, és távoli célokat tűzhet ki elé. Csak közben nem szabad elfelejtenie, hogy mindennek a földi élet keretei között kell megmaradnia. Ha túllép rajtuk, akkor valótlanná, és ezért egészségtelenné válik a Föld számára. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a felemelkedés, mely alapfeltétele és ismertetőjele marad mindennek, ami eszményekre törekszik, sose érhető el. Az embernek az a kötelessége a Földön, hogy célként az elérhető legmagasabb célt tűzze maga elé, és minden erejével azon legyen, hogy ezt a célt elérje. Emberként! Ez már eleve kizárja, hogy mint egy állat, csak azzal törődjön, hogy legyen mit ennie és innia, mint azt sajnos oly sok ember teszi, vagy engedje, hogy az ész hajtsa őt, hogy pusztán földileg nagy ember legyen belőle, vagy népszerűségre tegyen szert, anélkül hogy fő célként a közjó és az emberiség felemelését tartaná szem előtt. Az ilyenek mind értéktelenebbek a Föld számára, mint az állatok, mert az állat mesterkéltség nélkül teljes egészében az, aminek lennie kell, még ha létével csak azt a célt szolgálja is, hogy a teremtményeket éberségben tartsa, nehogy beálljon a gátló elernyedés, melynek hanyatlás és bomlás lehet a következménye, mert a mozgás létfeltétel a Teremtésben. Ébernek lenni! Azt az embert, aki valóban eszményekre törekszik, arról lehet tehát felismerni, hogy a Földön létező dolgokat igyekszik felemelni, persze nem az ész értelmében úgy, hogy nagyobbá és hatalmasabbá törekszik tenni, hanem úgy, hogy megnemesíti azt! De az ilyen ember minden gondolata magában fogja hordozni a földi megvalósítás lehetőségét is, mely hasznára van az egyénnek, miként az egyetemességnek is, míg azok az emberek, akik az eszményeket csak kívánják, olyan gondolatokat forgatnak a fejükben, melyeket az egészséges földi életben gyakorlatilag lehetetlen felhasználni, csak eltérítik attól az embert, és egy álomvilágba csalják, ami pedig megkárosítja, mert a jelent nem használja ki szelleme érésére, melyet saját jelenkori életében kell minden embernek kialakítania és fejlesztenie.

Szigorúan véve azok az emberek is az emberiség kártevői, akik ideál-kommunista gondolatokkal foglalkoznak, mivel ennek megvalósítása csak egészségtelen eredményre vezethet, még ha ők maguk jót is akarnak. Azokhoz az építőmesterekhez hasonlítanak, akik nagy gonddal állítanak össze egy házat a műhelyben, melynek máshol kell állnia. Takaros házacska, és jól is néz ki... a műhelyben. De amikor átviszik a tényleges építkezési helyére, ferdén áll és imbolyog, és ezért senki sem tud benne lakni, mert a talaj göröngyös volt, és a legnagyobb igyekezettel és erőfeszítéssel sem lehet kiegyengetni. Az építőmesterek ezzel elfelejtettek számolni. Elmulasztották helyesen felbecsülni azt, ami már létezik, ami ehhez az építményhez megváltoztathatatlan feltételként adva volt! Ilyet nem tesz egy olyan ember, aki igazán törekszik az eszményekre!

Az ideál-kommunista gondolatok nem tudnak megvalósításukkor a talajból kinőni, éppoly kevéssé gyökeret verni benne, vagy egyáltalán összekapcsolódni vele, mert az alap – az emberek – egyáltalán nem illik hozzá! Túl egyenetlen, és az is marad mindig, mert lehetetlen elérni, hogy valamennyi ember egyforma érettségre tegyen szert a Földön. A mindenkori érettségben mindig is nagy különbségek lesznek, mert az egyének szellemileg teljesen önálló személyiségek, és azok is maradnak, csakis egymástól eltérő módon tudnak fejlődni, mert ezeket a szellemi személyeket sohasem lehet megfosztani szabad akaratuktól, hogy saját magukról döntsenek! Az eddigi kifelé irányuló szabad akarat meg lett vonva az emberiségtől a világfordulóval, Isten akaratának földi megtestesülésével, mely ezentúl egész természetesen uralkodni fog az emberi akarat fölött, mivel fölötte áll és erősebb! Csak belsőleg dönthet minden egyén még egyszer a saját szellemi útjáról, ami elvezeti a megőrző Fényhez vagy az elbomlás sötétségéhez! Igyekezzetek hát felismerni a valóban eszményekre törekvő embereket a Földön, hogy támogatni tudjátok tevékenységüket, mert az építkezés, melyet végeznek, csak hasznot fog hozni. —