82. Istenek - Olümposz - Valhalla

 

Milyen régóta próbálja már az ember megtalálni a régmúlt korok ismert isteneinek helyes értelmezését és kapcsolatba hozni őket a jelenkorral. Elhivatottak és tudósok keresik a megoldást, mely teljes magyarázatot hozna.

Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ez a megoldás ugyanakkor egy hiánytalan, teljes áttekintést is nyújt valamennyi korszakról! Az emberiség hajnalától kezdve egészen mostanáig. Különben újra csak fércmű marad. Nincs értelme egyszerűen csak azt a korszakot kivenni, amikor a görögök, rómaiak vagy a germánok mindenki által ismert isteneinek kultusza virágkorába jutott. Ameddig a magyarázatok egyúttal nem fogják át a fejlődés és elmúlás teljes folyamatát, mint ami magától értetődő, teljesen természetes, addig tévesek. Az eddig végzett kutatások, a sok felhasznált okosság ellenére, végül mindig újra és újra csak sikertelenségüket bizonyították, nem állták ki a mélyebb intuíció próbáját, a levegőben lebegtek, minden kapcsolat nélkül az előbbi és az utána következő időszakokkal.

Mást egyáltalán nem is lehet várni, ha alaposan szemügyre vesszük az ember fejlődését. —

Üzenetem hallgatóinak és olvasóinak már maguknak rá kellett jönniük, hogy mi is voltaképpen az igazság ezekkel a részben már a regék és legendák birodalmába száműzött, vagy csak vallási nézetek olyan fantáziaképeinek tartott dolgokkal kapcsolatban, melyeket az emberek a természettel és a napi történésekkel való összefüggések megfigyeléséből alakítottak és gondoltak ki.

A gondolkodó és kutató embernek nem szabad nehézséget okoznia, hogy többet találjon, többet lásson az istenekről szóló régi tanokban, mint regéket. Sőt világosan kell látnia az igazi történést! Aki akar, az kövessen. Azt elvezetem a megértéshez.

Itt visszautalok az „Atyám, bocsáss meg nekik; hiszen nem tudják, mit cselekszenek” című előadásomra. *(Lásd 81. előadás) Ebben röviden ábrázoltam az emberiség történetét a kezdetektől egészen napjainkig. Kitekintést nyújtottam az események további menetébe is. Közben rámutattam, hogy a Teremtés körforgásának közepén a szellemiségnél alacsonyabb szinten álló lényszerűség képességei csúcsán állva teljesítette feladatát az alatta elterülő anyagiságban, és ezzel szabad utat nyitott a magasabb szinten álló szellemiség behatolása előtt, ami olyan folyamat, mely a Teremtésben állandóan ismétlődik. Azt is elmagyaráztam, hogy a lényszerűség révén a legmagasabb fejlettségi szintre jutott ősembernek nevezett állati testekben csak ekkor teremtődött meg a lehetőség a szellemi csíra behatolásához, ami meg is történt, és a Teremtés fejlődésének e pontján újra és újra meg fog történni. Az akkor legmagasabb fejlődési szintre jutott állatba tehát valami új költözött, szellemi jelleg, mely addig nem volt meg benne.

De e folyamatból nem szabad újra elhamarkodottan azt a következtetést levonni, hogy az ilyen történés a Világegyetem ugyanazon részének további fejlődése során ismétlődik állandóan; ez nem így van! Ugyanabban a részben csak egyszer történik meg.

Az azonos jellegűek vonzásának törvénye a fejlődés során itt szintén megváltoztathatatlanul megakadályozza, hogy a történés a Világegyetem ugyanabban a részében újra megismétlődjék. Ebben az esetben az azonos jellegűek vonzása egyet jelent a bebocsáttatással a fejlődés egy egészen pontosan meghatározott szakaszában, amikor az anyagiság félérett állapotának köszönhetően a szellemi magok, melyek az anyagiság határán kavarognak, bele tudnak zuhanni, akár a hullócsillagok, a befogadásukra megfelelő állapotban található anyagiságba, hogy itt felszippantsák, körülfogják, tehát magukba zárják és megtartsák őket az erre befogadó képes helyek, ebben az esetben az akkori legmagasabb szintre fejlődött állati testek. Éppen úgy, mint kicsiben a kémiai kötések létrejöttekor, az idegen anyag megkötése csak a befogadó anyag egy pontosan meghatározott hő- vagy izzási fokán lehetséges, miután a meleg vagy forróság előidézte az anyag egy egészen jellegzetes, csak egy bizonyos hőmérsékleten elérhető különleges állapotát. A legkisebb változás is lehetetlenné teszi az összekapcsolódást, és az anyagok taszítani fogják egymást, kölcsönösen megközelíthetetlenek lesznek egymás számára.

Az azonos jelleg ebben az esetben a két rész egy pontosan meghatározott érettségi állapotában rejlik, amelyben csak látszólag feszül óriási ellentét, mert ezt a két összekapcsolódó rész magasan és mélyen lévő szintjeiben lévő különbözőség kiegyenlíti. A szellemiség legalacsonyabb pontjának érettsége hasonlít az alatta található lényszerűség legmagasabb pontjának az érettségéhez. Az összekapcsolódás csupán a találkozásnak pontosan ezen a pontján lehetséges. És mivel az anyagiság fejlődése során mindig óriási körpályán mozog, melyen belül kihajt, virágzásba jut, beérik és túlérve széthullik, mialatt a szellemiség marad változatlanul felette, ezért ez az összekapcsolódás mindig csak egy egészen pontosan meghatározott helyen lobbanhat lángra, amely mellett az anyagiság forgása közben elhalad. Ez az erre a célra a lényszerűség működése révén előkészített és felforrósított anyagiság szellemi megtermékenyítése.

Ha egy forgása közben előre haladó világrész túllépi ezt a pontot, akkor megszűnik számára a szellemi csíra általi szellemi megtermékenyítés lehetősége, s helyébe lép az utána következő világrész, ám az előbbi világrész számára egy új szakasz következik, amikor az érlelődő szellemeknek van lehetőségük belépni az anyagiságba és így tovább. Ezen előadás keretén belül nincs hely arra, hogy a világ teljes képét felvázoljam. Ám a komoly kutató biztosan jól el tudja képzelni a további folyamatot. —

A szellemiség, ahogy belépett az anyagiságba, magasabb rendű származása következtében már akkori öntudatlan állapotában is azonnal eleven, érezhető befolyást gyakorolt minden másra, belépésével uralkodni kezdett az anyagiságban. Az, hogy a szellemiség hogyan emelte fel fokozatosan az állati testet a mai emberi test szintjére, egyetlen olvasó számára sem érthetetlen többé. *(Lásd 7. előadás: Az ember teremtése)

Ám az egykori legmagasabb szintre kifejlődött állatfaj, melybe nem inkarnálódott szellemi mag, testi fejlődése megállt, mivel a lényszerűség már elérte bennük a legmagasabb szintet, viszont a további fejlődéshez hiányzott a szellemiség ereje, és a beállt nyugalmi állapottal gyorsan fellépett a túlérettség, mely beindította a visszafejlődést a felbomlás felé. E fajnak csak két lehetősége volt, vagy felemelkedik, és a szellem révén emberi testté alakul át, vagy kihal, felbomlik. És így ez az érett állatfaj teljesen megszűnt létezni. —

Kövessük most a kezdetben öntudatlan szellemi mag lassú öntudatra ébredésén keresztüli emberi szellemmé válását, és lélekben hatoljunk át vele együtt lépésről lépésre az őt körülvevő burkokon és környezeten.

Ez nem annyira nehéz, mivel a fejlődés folyamatát külsőleg is egészen jól lehet látni. Elég csupán megfigyelni azokat az emberi fajokat, melyek még ma is a Földön vannak.

Például a legprimitívebb emberek szellemei, akikhez az úgynevezett vademberek, busmanok, hottentották stb. is tartoznak, nem mintha rövidebb ideje volnának az anyagiságban, csupán nem fejlődtek vele együtt, vagy a már elért felemelkedés után, akár a túlvilágon, akár a földi világban, újra olyannyira visszafejlődtek, hogy csak ebben az alacsony környezetben inkarnálódhattak! Tehát saját vétkük miatt, természetes történés következtében, vagy még mindig, vagy már újra nagyon alacsony szinten vannak, aminek következtében a nem durvaanyagú környezetükről alkotott felfogásuk sem lehet éppen emelkedett jellegű.

A szellemi késztetés, hogy az ember többet lásson, mint saját szintje, már a szellemi magban megtalálható, annak legsajátabb természetéhez tartozik, és ezért erőteljesen kihat már a fejlődés legalacsonyabb szintjein is. Ez az, ami élteti, hajtja a szellemet, ez az a különleges valami, ami a Teremtésben a másféle jellegekből vagy fajokból hiányzik. De az érzékelni vagy látni akarás lehetősége az emberi szellem számára mindig csak saját szintjénél egy szinttel magasabbra adott, tovább nem. Ezért van az, hogy ezek a legalacsonyabb szinten álló emberi lelkek, akik fejlődésük során mulasztást vagy bűnt követtek el, szintén csak alacsony lényeket sejthetnek vagy tisztánlátás révén pillanthatnak meg.

Hiszen mediális képességekkel rendelkező vagy tisztánlátó emberek valamennyi emberi fajban vannak, mindegy, hogy e fajok milyen fejlettségi szinten állnak!

Itt még újra külön meg akarom említeni azt, hogy a „látni” vagy „érzékelni” kifejezéseken e magyarázatnál mindig csak azt értem, amit a tisztánlátó emberek valóban „saját maguk” pillantanak meg. De amit a minden idők „látnokai” láttak, annak mindig csak legfeljebb negyedrésze volt az, amit saját maguk láttak. És erre is érvényes, hogy csak egy szinttel lehet magasabban saját benső érettségük szintjénél, nem többel. Ez másként nem lehetséges. Ez a tény azonban ugyanakkor minden tisztánlátó ember erős természetes védelmét jelenti, ahogy azt már többször említettem. A hallgatóknak nem kell tehát a médiumokat és tisztánlátókat feltétlenül bensőleg olyan érett és magas szinten álló embereknek tekinteni, mint amilyen az, amit „látottként” írnak le; hiszen a tisztább, fényesebb magaslatokat, folyamatokat és szellemeket csupán eleven képekben mutatják meg nekik szellemi vezetőik és magasabb szinten álló szellemek! A tisztánlátók azonban tévesen azt képzelik, hogy mindent valóban maguk élnek át, és ezzel becsapják magukat. Ezért csodálkoznak az emberek gyakran több médium gyenge jellemén, akik úgy írnak le dolgokat, mint amit maguk éltek át és láttak, melyek saját jellemükkel egyáltalán nem, vagy csak kevéssé egyeztethetők össze. —

Itt tehát csak arról a szűk területről beszélek, melyen belül a médiumok és a tisztánlátók valóban saját maguk látnak. Más most nem jön számításba.

Minden kor tisztánlátóinak és médiumainak voltaképpen csak azt a célt kell szolgálniuk, hogy adottságuk révén egyre messzebb, felfelé segítsék az emberiséget, nem mint vezetők, hanem mint eszközök. Egy mediális ember sose tudna vezető lenni, mivel túlontúl függ az áramlatoktól és más dolgoktól. Olyan kapunak kell lenniük, melyek a további fejlődés érdekében időnként megnyílnak. A felemelkedés létrafokainak.

Ha az ember belegondol, hogy alacsonyabb szellemi fejlettségi szinten álló emberi fajok csak ugyanolyan alacsony környezetet láthatnak, felfelé egy nagyon szűkre szabott látótérrel, akkor nem nehéz megérteni, hogy az alacsonyabb emberi fajok között túlnyomórészt csak a démonoktól való félelmet és a démonok imádását találhatjuk. Ez az, amit képesek látni és érzékelni.

Ilyen a kép, ha felületesen szemléljük. Ám magyarázatomban még mélyebbre akarok hatolni, még ha el is kanyarodunk az egész tiszta áttekintésétől.

Az alacsony szinten álló emberi fajok kifejletlenül maradt vagy ismét elsatnyult szelleme természetesen szellemileg még mindig, vagy már újra vak és süket. Az ilyen ember nem képes szellemi szemével látni, ami sajnos máig voltaképpen egyetlen ember számára sem volt lehetséges.

A még alacsony szinten álló ember azonban lényszerű szemével sem képes látni, éppoly kevéssé a finomanyagúval, hanem pusztán a durvaanyagú szemével, mely a vadonban embertársaival, az állatokkal és a természeti elemekkel folytatott nélkülözhetetlen személyes harca által egyre élesebbé válik, s ezért fokozatosan meg tudja különböztetni a finomabb és legfinomabb durvaanyagúságot is.

Legelőször fantomokat vesz észre! Ezek olyan képződmények, melyeket az emberek félelme és szorongása hozott létre és az is tartja őket fenn. Ezek a fantomok, melyeknek nincs saját életük, teljes függésben vannak az emberek intuitív érzéseitől. Az emberek érzései vonzzák vagy taszítják el őket. Itt az azonos jellegűek vonzási erejének a törvénye hat ki. A félelem állandóan vonzza a félelem és szorongás e képződményeit, annyira, hogy látszólag egyenesen rávetik magukat a félős emberekre.

Mivel a fantomok az előállítóikkal, tehát azokkal az emberekkel, akik erősen félnek, rugalmas táplálózsinórral vannak összekötve, minden félelemmel telt ember közvetetten kapcsolatba kerül a többi félelemmel telt és szorongó emberek tömegével, a rezgések új hullámai érkeznek tőlük, mely saját félelmét és szorongását még jobban növeli, és végül egészen a kétségbeesésbe, őrületbe kergetheti.

Aki nem ismer félelmet, tehát a bátor emberek, természetes módon feltétlenül eltaszítják az ilyen fantomokat. Ezért a félelmet nem ismerő embernek, ez köztudott, mindig előnye van.

Lehet-e hát azon csodálkozni, ha az alacsony szinten álló emberi fajok közül úgynevezett sámánok és varázslók nevelődtek ki, akiknek kasztját a tisztánlátók alapították meg, mivel ők meg tudták figyelni, hogyan lehet „elűzni” az ilyen, tévesen valós lényeknek tartott képződményeket bizonyos lelki összeszedettséggel, a félelem ugrándozás és rángatózás általi legyőzésével, esetleg koncentrációval vagy bátorságot ébresztő varázsigékkel?

Még ha közben számunkra lehetetlen gondolatokra is jutnak, melyek nevetségesnek tűnnek, mit sem változik a tény, hogy saját látókörükhöz és saját felfogóképességükhöz mérten valami egészen helyes dolgot csinálnak, és csak mi vagyunk azok, akikből a tudatlanság miatt hiányzik a megértés.

A varázslók és sámánok soraiban természetesen előfordul, hogy sok utódjuknak se mediális adottságaik nincsenek, se nem tisztánlátók, nevezetesen azért, mert e hivatalhoz ugyanakkor befolyás és jövedelem társul, melyet a legalacsonyabb szinten álló emberek éppúgy gátlás nélkül hajszolnak, mint a magasabb szinten lévő fehér fajok. Ezek a semmit sem látó varázslók és sámánok egyszerűen értelmetlenül utánozták elődeik minden cselekedetét, sőt még néhány értelmetlenséget is hozzátettek, hogy nagyobb hatást érhessenek el, ugyanis csak embertársaik tetszésére helyezték a hangsúlyt, és így ravaszkodó csalókká váltak, akik csak saját előnyüket keresik, de hogy tevékenységüknek mi az igazi jelentősége, arról semmi elképzelésük sincs, jóllehet a mai időkben az emberek azok szerint próbálják az egész kasztot értékelni és elítélni.

Így adódik az is, hogy az alacsony szinten álló emberi fajok között elsősorban csak a démonoktól való félelmet és a démonimádást lehet megtalálni. Ez az, amit látni tudnak, és mint más jellegű lényektől, félnek tőlük. —

Menjünk most valamivel magasabb fejlődési szintekre, ahol távolabb tudnak látni, legyen ez akár tisztánlátó emberek révén vagy öntudatlanul az érzékelés révén, ami szintén a belső látáshoz tartozik. E magasabb szintre fejlődött embereknél az egyre jobban ébredező szellem belülről kiindulva, az őt körülzáró további burkokból egyre többet tör át felfelé.

Ezért már jobb szándékú lényeket látnak, vagy ilyenekről intuitíve tudnak, mert érzékelik őket, és lassan elhagyják a démonok imádását. Így megy ez tovább. Egyre feljebb és feljebb. Fényesebb és fényesebb szintekre. A szellem normális fejlődése esetén egyre tovább hatol előre.

A görögök, a rómaiak, a germánok például még többet láttak! Belső látásuk az anyagiságon túl egészen a magasan lévő lényszerűségig ért. További fejlődésük során végül még a lényszerűek és a természeti elemek vezetőit is megpillanthatták. Néhány mediális ember adottsága révén még közelebbi kapcsolatba is lépett velük, mivel az ilyenek, mint tudatos-lényszerű teremtettek, bizonyos rokonságban állnak azzal a lényszerűséggel, amelyből egy részt az ember is magában hordoz a szellemin kívül.

Megpillantani, érezni és hallani a lényszerűeket: ez volt a legtöbb, amit a népek akkori fejlettsége lehetővé tett. Magától értetődő, hogy ezek a népek a természeti elemek hatalmas vezetőit tevékenységükben és eltérő jellegükben a legmagasabbaknak tekintették és isteneknek nevezték. Az istenek magasztos, valóban létező várhoz hasonló székhelyét pedig Olümposznak és Valhallának.

A bensőleg látottak és hallottak kifejezése azonban mindig a mindenkori személyes felfogóképességtől és kifejezőkészségtől függ. Ebből adódik, hogy a görögök, rómaiak és a germánok a természeti elemek azonos vezetőit és minden lényszerűt formailag és fogalmilag az akkori környezetük mindenkori nézete szerint ábrázoltak. Ugyanazok voltak, még ha az ábrázolásukban található is néhány eltérés!

Ha ma például öt vagy ennél több valóban jó képességű tisztánhalló ember összejön, és mindegyikük egyszerre egy pontosan meghatározott mondatot hall, mely a túlvilágon hangzott el, akkor csak a hallottak értelme lesz egységes, amikor elmondják, de nem a szavak tolmácsolása! Mindenki másképpen fogja a szavakat tolmácsolni, és mást is fog hallani, mivel a szavak befogadásakor fontos szerep jut a személyes jellegnek, éppen úgy, ahogy a zenét a közönség teljesen eltérően érzi, jóllehet alapjában véve ugyanazt váltja ki. Mindezekről a jelentős mellékjelenségekről, melyek a földi embernek a Világegyetemmel való kapcsolatát kísérik, idővel még részleteseb­ben kell beszélnem. Ma még túl messze vezetne minket a témától. —

Mint később a kiválasztott, tehát a bensőleg legmagasabb szintre fejlődött népek (itt nem az észbeli fejlettség számít), az átéléssel szerzett érettség segítségével át tudták lépni a lényszerűség határát, s tekintetük vagy intuitív érzékelésük egészen a szellemi birodalom küszöbéig hatolt el.

Ennek az volt a természetes következménye, hogy ezzel az eddigi isteneknek, mint isteneknek meg kellett dőlniük és magasabbak léptek a helyükbe. Ennek ellenére az emberek azonban, sajnos nem jutottak olyan messzire, hogy szellemileg láthassanak.

Így a szellemi birodalom feltáratlan maradt, mivel a normális fejlődés folyamata ezen a ponton nem haladt előre, mert akadályozta az egyre jobban növekvő észbeli önteltség.

Csak néhány kivétel tudta elkerülni, hogy megtorpanjon a fejlődésben, mint például Buddha és még mások, akiknek azzal, hogy lemondtak a világi dolgokról, sikerült normális módon folytatni fejlődésüket, és bizonyos fokig szellemileg is látókká válni!

E lemondás, tehát az emberektől való visszavonulás, az ész általában egyre jobban eluralkodó, a szellemmel ellenséges, egyoldalú művelése miatt vált csak szükségessé a szellem további fejlődése érdekében. Ez az egyre jobban elterjedő szellemi ellaposodással szembeni természetes önvédelem volt, ami az általános normális fejlődés esetében egyáltalán nem volna szükséges. Ellenkezőleg; hiszen, ha az ember szellemi fejlődésében elér egy bizonyos szintet, akkor ezen a szinten tevékenykednie kell, tovább erősödnie, különben ernyedtség lép fel, és vele együtt gyorsan megszűnik a lehetőség a további fejlődésre. Beáll a nyugalmi állapot, melyből könnyen elindul a visszafejlődés.

Annak ellenére, hogy a szellemi fejlődés Buddhánál és másoknál is csak egy bizonyos fokig jutott el, tehát nem teljesedett ki, mégis ezáltal jelentősen megnőtt köztük és az emberek közötti távolság, és így az ilyen normálisan fejlett szellemeket Isten küldötteinek tekintették, míg azzal, hogy szellemük messzebbre jutott, teljesen természetszerűleg csupán egy új világnézet alakult ki.

Ezek a szellemileg megtorpant és részben visszafelé haladó tömegekből kiemelkedett szellemek azonban mindig csak a szellemiség nyitott ajtajában álltak, bár képesek voltak valamit homályosan megérezni, ám azt tisztán nem látták! De világosan megsejtettek és intuitíve kiéreztek egy hatalmas, tudatos egységes vezetést, mely fentről, egy olyan világból jön, melybe nem tudtak bepillantani.

Engedve ennek az intuíciónak, megformálták az egy, láthatatlan Istent! Anélkül hogy tudtak volna róla valami közelebbit.

Ezért érthető, hogy e csupán megsejtett Istent a legmagasabb szellemi lénynek vélték, mivel a szellemiség volt az az új régió, melynek küszöbén most álltak.

Így történhetett meg, hogy e láthatatlan Istenről szóló új világnézetben csak magára a tényre tapintottak rá helyesen, de nem a fogalomra; ugyanis az Istenről alkotott fogalmuk téves volt! Az emberi szellem sohasem úgy képzelte el az Istent, amilyen az a valóságban! Csak a legmagasabb szellemi lénynek vélték. Az elmaradt fejlődés hiánya még ma is abban mutatkozik meg, hogy sok ember feltétlenül ragaszkodni akar ahhoz, hogy Azzal hordoz magában azonos jelleget, akit Istenének érez!

A hiba a szellemi fejlődés megállásában rejlik.

Ha a szellemi fejlődés tovább folytatódott volna, akkor az érlelődő emberiség a lényszerűségből származó régi istenektől való átmenetkor nem rögtön ezt az egy láthatatlan Istent gondolta volna ki, hanem ismét megsejtve, előbb intuitíve megpillanthatta volna a szellemi ősteremtetteket, akik az isteneknek nevezett természeti erők vezetői felett állnak, székhelyük a Grál-vár, a szellemiség legmagasabb vára! És kezdetben ismét isteneknek tekintették volna őket, míg bensőjükben olyanokká váltak volna, hogy az ősteremtetteket, Isten valódi képmásait, nem csupán megsejtve pillanthatták volna meg, hanem szellemileg, közvetítők segítségével hallhatták volna őket. Tőlük hírt kaphattak volna a Teremtésen kívül álló „egyetlen Isten létezéséről”!

Ha intuitív érzésüket ebbe az irányba vezették volna, végül megérett volna bennük a szellemi képesség, hogy a továbbfejlődéshez örömmel fogadják az Isten küldöttétől, a valódi isteniségből érkező isteni üzenetet! Tehát a Teremtésen kívülről és következésképpen látási képességükön túlról érkező üzenetet.

Ez lett volna a normális út!

Így azonban a fejlődés már a szellemiség küszöbén megállt, sőt az emberek hibája miatt gyorsan visszafelé haladt.

Ezért érkezett el az idő, amikor a szükséghelyzetben a názáreti Jézus személyében egy erős, isteni küldöttnek kellett inkarnálódnia, hogy segítő kezet nyújtva egy isteniségből származó üzenetet hozzon el tanításként az erre még nem érett emberiségnek, hogy a keresők éretlenségükben átmenetileg legalább a hitben támaszra leljenek.

Ezért a vesztébe rohanó emberiség megsegítésére kiküldött Isten Fia számára nem maradt más, minthogy ideiglenesen csak azt kívánja, hogy az emberek higgyenek és bízzanak Igéjében.

Kétségbeejtő feladat. Krisztus nem is tudta elmondani mindazt, amit el akart mondani. Ezért sok dologról nem is beszélt, mint például a földi újraszületésről és más dolgokról. Ehhez túl nagy szellemi éretlenséggel találta magát szemben. És szomorúan mondta ő maga tanítványainak: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem értenétek meg!”

Tehát még a tanítványok sem, akik sok mindenben félreértették őt. És ha még földi idejében maga Krisztus sem tudta magát tanítványaival megértetni, akkor világos, hogy később Igéje továbbadásakor sok tévedés keletkezett, melyekhez az emberek sajnos még ma is kitartóan próbálnak ragaszkodni. Annak ellenére, hogy Krisztus az emberektől akkori éretlenségük miatt csak az Igéjébe vetett hitet követelte meg, a komoly akarással rendelkező emberektől mégis megkívánta, hogy e kezdeti hitet meg is „elevenítsék” magukban!

Ez azt jelenti, hogy a hit révén jutottak el a meggyőződéshez. Hiszen az, aki bizalommal követte Jézus Igéjét, szellemi fejlődésében újra előre haladt, és az ilyen ember a hitből, miközben fejlődött, lassan meggyőződésre jutott arról, amit Jézus mondott!

Ezért az Ember Fia most hit helyett meggyőződést fog követelni! Azoktól is mind, akik Krisztus üzenetét akarják magukban hordozni, és azt állítják, hogy őt követik! Hiszen az, akiben Krisztus isteni üzenetének igazságáról nem él meggyőződés, mely egységet alkot a Grál-üzenettel és tőle elválaszthatatlan, e meggyőződést még nem tudja hite helyett magában hordozni, az nem jutott el arra a szellemi érettségre, mely a Paradicsomba történő belépéshez szükséges! Az ilyen ember elvettetik! Teljesen visszafordíthatatlanul!

Nem segít neki besurranni még az ész legnagyobb tudása sem! Természetes, hogy vissza kell maradnia és elvész mindörökre. — —

Az, hogy a Világegyetem e részében élő emberiség fejlődésében csak a szellemi birodalom küszöbén áll, sőt többségében még messze alatta, pusztán abban rejlik, hogy saját maga nem akart tovább menni, s azt képzelte, hogy az ész mindent jobban tud. Ezen kellett a normális fejlődés megvalósulásának teljesen megfeneklenie, ahogy azt közben már többen tudatosították. —

Az emberiség különböző vallási kultuszai egyáltalán nem a fantáziából erednek, hanem az úgynevezett túlvilági élet egyes szintjeit tükrözik. Még a fekete bőrű vagy indián törzs sámánjának is létjogosultsága van népe alacsony fejlettségi szintjét tekintve. Az, hogy szélhámosok és csalók keverednek közéjük, nem ránthatja magát az ügyet a sárba.

A démonok, erdei nimfák és szilfek, és az úgynevezett antik istenek is, még ma is változatlanul ugyanazon a helyen vannak, ugyanazzal a tevékenységgel foglalkoznak, mint korábban. A természeti elemek hatalmas vezetőinek legmagasabb helyen fekvő erődítményei – Olümposz és Valhalla – sem voltak soha mesék, hanem valóban látták őket. Az azonban, amit a fejlődésükben megállt emberek már nem voltak képesek látni, az az Isten képmására teremtett tiszta szellemek, akiknek szintén egy magas helyen található erődítményük van, melyet Grál-várnak neveznek, és ami a tiszta szellemiség és következésképpen a Teremtés egészének is a legmagasabb szintjén álló vár! E vár létezéséről a szellemiség küszöbén álló emberiségnek már csak sugallat útján érkezhetett hír, mivel szellemileg nem voltak annyira érettek, hogy intuitív érzékelés útján azt meg is tudták volna pillantani.

Minden él! Csak az emberek, akik azt képzelik magukról, hogy haladó szelleműek, ahelyett hogy előre haladnának, letértek az útról, vissza a mélységek felé. —

Nem szabad azt gondolni, hogy a Krisztus és az én Grál-üzenetem által tanított istenfogalom újra megváltozna az ember további fejlődése során! Ez a fogalom immár örökre megmarad, mivel más nincs. A szellemiségbe való belépéssel és a benne való tökéletesedéssel – ami ma még hiányzik – minden emberi szellem olyannyira fel tud emelkedni, hogy belső megtapasztalása révén végül feltétlenül elnyeri meggyőződését e tényről. Akkor majd végre tudatosan, az isteni erőben állva meg fogja tudni valósítani azokat a hatalmas dolgokat, melyekre már kezdettől fogva hivatott volt. Ám akkor sohasem fogja magáról azt képzelni, hogy isteni jelleget hordoz magában. Ez a rögeszme pusztán mai éretlenségének a jele és pecsétje!

De a helyes tudatosságban benne rejlene az igaz alázat, felébredne benne a felszabadító szolgálás, melyet Krisztus tiszta tana mindig megkövetelt.

Csak ha majd a misszionáriusok, prédikátorok és tanítók az egész Teremtésben fellelhető természetes fejlődésről való tudás, és ezért az isteni akarat törvényeinek pontos ismerete alapján kezdenek tevékenykedni, anélkül hogy az ugrásszerű és hézagos lenne, akkor fognak tudni felmutatni valóban szellemileg élő eredményeket.

 

Ma sajnos minden vallás nem több merev formánál, mely nehézkesen tartja össze az elfásult tartalmat. Ám ha majd bekövetkezik a szükséges változás, az eddigi elfásult tartalom megelevenedik és erőt nyer, szétrobbantja a rideg, halott, merev formákat, és ujjongó morajlással elárasztja az egész világot és valamennyi népet! —