78. A nemek

A földi emberek nagy részére nyomasztóan hatnak a két nem, a férfi és nő közti kapcsolatra vonatkozó gondolatok. Kivételt ez alól csak azok a könnyelmű emberek képeznek, akik egyáltalán nem hagyják, hogy bármi is nyomassza őket. Mindenki más, bármennyire különböző is legyen, gyakran nyíltan vagy csendesen magába zárkózva valamilyen megoldást keres. Szerencsére sokan vannak, akik pontosan ilyen irányban vágyódnak helyes útmutató után. Hogy aztán követnék-e azt, az persze kérdéses. Az azonban tény, hogy ez őket nagyon foglalkoztatja, és nagymértékben nyomasztja az a tudat, hogy tudatlanul állnak e kérdéssel szemben.

Ezt néhányan megpróbálták a házasság kérdésében megoldani, vagy ahhoz kötni, de még ezzel sem jutottak az alapgondolat elfogadható közelségébe, hiszen itt is, mint mindenhol, pusztán az a fontos, hogy az ember tudja, mivel van dolga! Egyébként soha nem tudja feldolgozni. Számára marad a nyugtalanság.

Közben sokan gyakran már eleve összetévesztik a „nem” szó helyes fogalmát. Általános értelemben veszik, miközben a szó valódi értelme sokkal mélyebb.

Ha erről helyes képet akarunk szerezni, akkor nem lehetünk annyira egyoldalúak, hogy ezt olyan meghatározásokba erőltessük, melyek tisztán csak a földi társadalmi rendet szolgálhatják, míg a Teremtés törvényeinek sok szempontból teljesen ellentmondanak. Ilyen komoly dolgoknál szükséges elmélyedni a Teremtésben, hogy megragadjuk az alapgondolatot.

A női és férfi fogalmát egyszerűen kétféle nemnek nevezzük. A nem szó azonban az emberek többségét eleve kimondottan tévútra vezeti, mivel számos gondolatban akaratlanul is felmerül a kapcsolat a nemzéssel. És ez téves. A női és férfi ebben az értelemben vett különválasztása a Teremtés nagy elgondolásában csak a legtávolabbi, legsűrűbb durvaanyagúságban játszik szerepet. Az alapvető történésben nem.

Mi a nem? A szellemcsíra, amikor kilép a szellemi birodalomból, nemtelen. Semmi hasadásra nem kerül sor, ahogy azt gyakran feltételezik. A hasadások különleges kivételek, melyekre ennek az elmélkedésnek a végén majd visszatérek. Alapvetően egy szellemcsíra mindig önmagában zárt marad. Tudatossá válásával a szellemcsíra az Utóteremtésen – vagyis a tényleges Teremtés automatikus másán – át történő vándorlása során magára veszi, ahogy már többször említettem, tudatossá válásának mértéke szerint a számunkra ismert emberi formákat, melyek Isten képeinek, az ősteremtetteknek a másai.

Itt a szellemcsíra tevékenységének jellege a döntő. Vagyis, hogy az ilyen szellemi csíra a tudatossá válás során milyen irányba igyekszik fejleszteni a benne szunnyadó képességeket, hogy túlnyomórészt pozitív, erőteljes vezetési módra, vagy negatív, csöndesen fenntartó módra. Ahová fő vágyakozása serkenti.

Eredetének megfelelően képes mindkettőre, mert a szellemcsíra az összes képességet magában hordozza, az egyiket úgy, mint a másikat, maradéktalanul. Önmagában tökéletesen osztatlan. Csak az a fontos, hogy ebből mit fejleszt ki. És ebben az általa végzett tevékenységben alakul ki a forma, még akkor is, ha ez a tevékenység kezdetben csupán az erős vágyban rejlik, ami késztetéssé fokozódik. Ami pozitív az a férfi formát alakítja ki, ami negatív az a nőit. A férfi és női a forma révén külsőleg már itt felismerhetően megmutatkozik. Mindkettő a maga formájában a tevékenység egy bizonyos jellegét fejezi ki, amit választott vagy amit kívánt.

A női és a férfi kifejezésnek tehát semmi köze a nemiség megszokott fogalmához, hanem csupán a Teremtésben folytatott tevékenység jellegét mutatja. Csak az emberek számára jól ismert durvaanyagúságban fejlődnek ki a formából a szaporodási szervek, ami alatt férfit és nőit értünk. Csakis a durvaanyagú testnek, tehát a földi testnek van szüksége saját szaporodáshoz ezekre a szervekre.

Tehát a Teremtésben folytatott tevékenység jellege alakítja ki a valóságos test formáját, mely férfi vagy női, és amelynek a durvaanyagú földi test megint csak egy durván megformálódott másolata.

Ezzel a nemi aktus is arra a szintre van állítva, ahová tartozik, tehát a Teremtésben található legalacsonyabb szintre, vagyis a tiszta durvaanyagúságba, ami távol esik a szellemiségtől.

Annál szomorúbb, ha egy emberi szellem pusztán a maga legkülső burkához tartozó tevékenység jármába hajtja a fejét olyannyira, hogy ennek a rabszolgájává válik! És sajnos ez ma már annyira általánossá vált, s olyan képet mutat, hogy a felbecsülhetetlen értékű és magas szinten álló szellemi jelleg önként hagyja magát eltiporni és elnyomni a legdurvább anyagiság borítása alatt.

Magától értetődik, hogy egy ilyen természetellenes történésnek rosszul kell végződnie. Ez természetellenes, mivel a szellemi jelleg már természeténél fogva a legmagasabb az egész Teremtésben, és a Teremtésben csak akkor létezhet harmónia, amíg a szellemiség – mint a legmagasabb – uralkodik, és minden más alatta marad, még akkor is, ha összekapcsolódik a durvaanyagú földi jelleggel.

Bizonyára nem szükséges külön rámutatnom arra, hogy ezek szerint mily szomorú szerepet játszik az olyan ember, aki szellemét a legdurvább anyagi köpeny uralma alá hajtja. Egy olyan köpeny uralma alá, mely csak a szellem által nyeri el érzékenységét, és ezt a szellem levetésével újra el is kell veszítenie, egy eszköz a szellem kezében, mely ugyan gondozásra szorul, hogy használható maradjon, de mindig csak uralt eszköz maradhat; mert a Teremtés rendjében nincs semmi kommunizmus! Ahol ennek a belopakodása fenyeget, ott összeomlás lesz a szükségszerű következmény, mert a rendellenest ki kell utasítani, hogy a diszharmónia ne találjon további bemenetet. Ilyesfajta összeomlással hozza helyre a kölcsönhatás a Teremtésben a meghibásodott helyeket.

A test szellemi, lényszerű és finomanyagú formája megváltozik, mihelyt a szellemi csíra megváltoztatja tevékenységét. Ha a negatív tevékenységből túlnyomóan pozitívba megy át, akkor a női formának férfi formává kell változnia és fordítva; hiszen a tevékenység uralkodó jellege alakítja ki a formát. A földi durvaanyagú burok azonban nem képes ilyen gyorsan követni a változást. Ez annyira nem rugalmas, ezért is van csak egész rövid időre szánva. Itt a változás aztán az újbóli inkarnálódáskor mutatkozik meg, melyből az esetek zömében sok van.

Így előfordul, hogy egy emberi szellem sok esetben felváltva, egyszer férfi másszor női testben vándorolja át földi életét attól függően, hogyan változott meg belső hozzáállása. És ez azért szükséges, hogy a szellemcsíra minden képessége fokozatosan kifejlődjön.

Már említettem, hogy a forma létrejöttében az a meghatározó, ami az akaratlagos tevékenységben túlnyomó, ugyanis a szellemcsíra nem mindig feltétlenül egész pozitívan, és nem is teljesen negatívan nyilvánul meg.

A nem működtetett képességek szunnyadó állapotban maradnak, de bármikor felébreszthetőek.

Ha időnként mégiscsak megtörténik, hogy a szellemcsíra minden pozitív részt kifejleszt, akkor ez oly erősen hat a negatív, még kifejletlen képességekre, hogy sor kerülhet ezek kiszorítására, és ezzel kivetésükre is, amivel megvalósul a kettéhasadás. Az így kivetett más jellegű részek azután kénytelenek magukra ébredni, majd teljességüknél fogva természetesen felveszik az ellenkező, vagyis a női formát. Aztán ezek azok a kettéhasadt csírák, amelyeknek megint egymásra kell találniuk, hogy egészet alkossanak. Az ilyen folyamat azonban nem általános és kivételnek számít.

Az emberek felismerése, hogy minden egyes emberhez tartozik egy őt kiegészítő lélek, önmagában véve helyes, de nem abban az értelemben, hogy ezt kettéhasadás előzte volna meg. A duál lélek valami egészen más. „A házasság” című előadásomban ezt már hangsúlyoztam. *(Lásd 25. előadás) A duál lélek pusztán egy másik lélekhez illő lelket jelent. Vagyis ez egy olyan lélek, mely éppen azokat a képességeket fejlesztette ki, melyeket a másik szunnyadni hagyott magában. Ezáltal sor kerül a teljes kiegészítésre, megvalósul a szellem valamennyi képességének, az összes pozitívnak és az összes negatívnak, a közös munkája. Ilyen kiegészítés azonban nem csak egyszer fordul elő, hanem sokszor, úgyhogy a kiegészítést kereső ember nincs ráutalva csupán egyetlen, egész bizonyos másik emberre. Sok ilyennel találkozhat földi létében, ha intuitív képességét tisztán és éberen tartja.

A boldog élet feltételeit tehát egyáltalán nem olyan nehéz teljesíteni, mint ahogy az első pillantásra a féltudással bíróknak tűnik. A boldogságot sokkal könnyebb elérni, mint azt oly sokan gondolják. Az emberiségnek előbb csupán meg kell ismernie a törvényeket, melyek a Teremtésben rejlenek. Ha azok szerint él, akkor boldognak kell lennie! Ma még azonban nagyon messze áll ettől, és ezért azoknak, akik közelebb kerülnek a Teremtésben rejlő Igazsághoz, többnyire magányosnak kell érezniük magukat, ami azonban egyáltalán nem teszi őket boldogtalanná, ellenkezőleg, nagy békességet hordoz magában.