54. A szeplőtelen fogantatás és az Isten Fiának születése

A szeplőtelen fogantatás nem csupán testi szempontból értendő, hanem mindenekelőtt, mint sok más a Bibliában, tisztán szellemi értelemben. Csak az, aki a szellemi világot ténylegesen létező és élőn működő világnak ismeri el és intuitíven érzékeli, az tudja megtalálni a Biblia megértéséhez a kulcsot, csak ez képes majd élővé tenni az Igét. Mindenki más számára mindig hétpecsétes titok fog maradni.

Testi értelemben vett szeplőtelen fogantatás minden olyan fogantatás, mely tiszta szeretetből, őszintén és szívből jövően a Teremtőre tekintve történik, amikor az alapot nem az érzéki ösztönök adják, hanem ezek csak közreműködő erők maradnak.

Ez a folyamat valójában annyira ritka, hogy indokolt volt ennek külön hangsúlyozása. Az érzéki ösztönök háttérben maradását az angyali jelenés és az általa hozott hír tette lehetővé, mely emiatt külön meg is van említve, mert különben hiányzott volna egy szem a természetes történés láncolatából, és a szellemi világgal történő szoros együttműködésből. Mária, a szűz, aki már amúgy is minden adottsággal fel volt ruházva arra, hogy teljesíteni tudja magasztos feladatát, szellemi vezetése révén a megfelelő időben olyan személyekkel került kapcsolatba, akik elmélyülten tanulmányozták az eljövendő Messiásról szóló kinyilatkoztatásokat és jövendöléseket. Ez volt Mária első felkészítése a Földön, mely őt a tényleges cél felé vezető útra vitte, és megismertette mindazzal, amelyben egykor neki magának oly nagy szerepet kellett játszania anélkül, hogy erről már akkor tudott volna.

A kiválasztottak szemén lévő kötést csak lassanként, óvatosan lazítják meg, hogy ne vágjanak a szükséges fejlődés elébe; mert minden közbenső szintet valóban át kell élni ahhoz, hogy végül a feladat teljesítése lehetővé váljon. A tényleges feladat túl korai tudatosítása olyan hiányosságokat hagyna a fejlődésben, melyek a feladat későbbi teljesítését megnehezítik. Ha valaki mindig a végcélra emeli tekintetét, akkor fennáll a veszélye, hogy túl gyorsan rohan előre, és közben sok mindent nem vesz észre, vagy csak felületesen tanul meg, amit voltaképpeni rendeltetése teljesítéséhez feltétlenül valóban meg kell tapasztalnia. Valóban megtapasztalni azonban az ember mindig csak azt tudja, amire mindenkor úgy tekint, mint a tényleges életfeladatra. Így volt ez Máriával is.

Azon a napon, amikor lezárult külső és belső felkészítése, a teljes kipihentség és lelki kiegyensúlyozottság pillanatában tisztánlátóvá és tisztánhallóvá vált, vagyis, bensőleg megnyílt a más anyagú világ előtt, és átélte a Bibliában leírt angyali jelenést. Ezzel lehullott szeméről a kötés, és tudatosan fölvállalta küldetését.

Az angyali jelenés és az általa hozott hír Mária számára oly roppant nagy és megrázó szellemi élmény volt, hogy az e pillanattól kezdve teljes lelki életét kitöltötte. Ezután már csak arra készült lelkileg, hogy a magasztos, isteni kegyelmet befogadhassa. A Fény akarata volt, hogy Mária az angyali jelenés és az általa hozott hír által ebbe a lelkiállapotba kerüljön, hogy ezáltal az alantas ösztönök rezdülései már eleve messze a háttérbe kerüljenek, és létrejöhessen a talaj, melyben kialakulhat a tiszta földi edény (a gyermeki test) a szeplőtelen lelki fogantatáshoz. A természettörvényeknek megfelelő testi foganás Mária e rendkívül erőteljes lelki ráhangoltsága révén vált „szeplőtelenné”.

Azt, hogy Mária küldetése végrehajtásához már minden adottságot magával hozott, tehát még születése előtt ki lett választva arra, hogy az Igazság érkezendő hírnökének, Jézusnak a földi anyja legyen, nem nehéz megérteni, ha az embernek van valamennyi tudása a szellemi világról, és annak szerteágazó működéséről, mely játszva átlendül az évezredeken minden nagy történést előkészítve.

Ezzel a kialakuló gyermeki testtel, mely ilyen körülmények között a legtisztább edényként szolgált, adottak voltak a földi feltételek egy „szeplőtelen szellemi fogantatásra”, az inkarnációra, mely a terhesség félidején történik.

Ez most nem egy a sok inkarnációra várakozó lélek vagy szellem-szikra közül, akik fejlődésük érdekében szeretnék, vagy akiknek át kell vándorolniuk egy földi életet, akiknek finomanyagú teste (vagy köntöse) többé-kevésbé zavarossá vált, tehát be van szennyezve, és így a Fénnyel való közvetlen kapcsolat elhomályosodik, és időnként teljesen megszakad. Egy Istenből kiinduló sugárzási folyamatról volt szó, mely a sötétben tévelygő emberiség iránti szeretetből adatott, és elég erős volt ahhoz, hogy soha ne engedje megszakítani a közvetlen kapcsolatot az Ősfénnyel. Ennek eredményeként szoros kapcsolat jött létre az Istenség és az emberiség között ebben ez Egyetlenben, aki olyan volt, mint a kimeríthetetlen tisztaság és erő fényoszlopa, melyről minden alantasnak le kellett peregnie. Így jött létre a lehetőség a színtiszta, Fényből merített Igazság elhozatalára is, valamint az erő olyan tettekre, melyek csodáknak tűnnek.

A pusztában lejátszódó kísértésekről szóló elbeszélés mutatja, hogyan lett visszaverve a tiszta intuícó beszennyezésre irányuló sötét áramlatok igyekezete anélkül, hogy kárt okozhatott volna.

Tehát miután megtörtént Mária szeplőtelen testi fogantatása, sor kerülhetett a terhesség félidejében lezajló inkarnációra közvetlenül a Fényből, olyan erővel, mely a Fény és az anyai test közötti közbenső lépcsőfokokon nem hagyott semmilyen zavaró hatást érvényre jutni, vagyis lehetővé tette a „szeplőtelen szellemi fogantatást” is.

Ezért teljesen helyénvaló szeplőtelen testi és szellemi fogantatásról beszélni Jézus nemzésénél, mely anélkül történt meg, hogy a Teremtés akár egyetlen törvényét is meg kellett volna kerülni, vagy változtatni, vagy e különleges eset miatt át kellett volna alakítani.

Az embernek nem szabad azt gondolnia, hogy itt ellentmondás rejlik, mert az ígértetett meg, hogy a Megváltónak szűztől kell születnie.

Az ellentmondást csupán az ígéretben használt „szűz” kifejezés helytelen értelmezése okozza. Amikor szűzről beszél, akkor ezen nem egy szűk fogalmat ért, még kevésbé az állam nézetét, hanem csakis egy tág értelemben vett emberi fogalmat.

A leszűkített szemléletnek szükségszerűen meg kellene állapítania azt a tényt, hogy a megszokott értelemben vett szüzesség állapota már önmagában kizárja a terhességet és a szülést, anélkül hogy az ember közben a nemzésre gondolna. Az ígéret azonban nem ezt akarja mondani. Arról szól, hogy Krisztus feltétlenül egy szűz első gyermekeként fog születni, tehát egy olyan asszonytól, aki még sohasem volt anya. Egy ilyen nő esetében minden szerv, mely egy emberi test kifejlődéséhez szükséges, szűzi, vagyis ilyen minőségben eddig még sohasem működött, e méhből még egyetlen gyermek sem jött a világra. Hiszen az anyai testben lévő szerveknek minden első gyermek esetében még szűzinek kell lenniük. Egy ilyen távoli eseményre utaló jövendölés esetében kizárólag csak ez jöhetett számításba, mivel minden ígéret csak a működő teremtéstörvények abszolút következetességében teljesedik be, és ebben a megbízható előreláthatóságban van adva! *(Lásd 48. előadás: Világesemények)

Az ígéret tehát „az első gyermekről” szól, ezért lett megkülönböztetve a szűz az anyától. Másféle különbség nem jön számításba, mert a szűz, illetve hajadon és az asszony fogalmak csupán a házasság állami vagy társadalmi intézménye révén keletkeztek, melyekről egy ilyen ígéret esetében semmi esetre sem lehet szó.

A Teremtésnek mint Isten művének tökéletessége miatt a nemzés föltétlenül szükséges; hiszen a Teremtő végtelen bölcsessége már a kezdet kezdetén úgy rendezett el mindent a Teremtésben, hogy semmi se legyen szükségtelen vagy felesleges. Aki másként gondolkodik, ugyanakkor azt is mondja, hogy a Teremtő műve nem tökéletes. Ugyanez vonatkozik arra is, aki azt állítja, hogy Krisztus születése a Teremtő által az emberiségnek előírt normális nemzés nélkül zajlott le. Mindig kell egy földi testben lévő ember általi normális nemzésnek történnie! Még ebben az esetben is.

Minden ember, aki ennek tudatában van, és helyesen fogja fel, jobban dicsőíti a Teremtőt és az Urat, mint az olyanok, akik mást akarnak lehetségesnek tartani. Az előbbiek olyan rendíthetetlenül bíznak Istenük tökéletességében, hogy meggyőződésük szerint az általa létrehozott törvényekben kivétel vagy változtatás egyáltalán nem lehetséges. És ez a nagyobb hit! Ezen kívül minden más történés is föltétlen e mellett szól. Krisztus földi emberré lett. E döntéssel alá kellett vetnie magát a durvaanyagú szaporodást szolgáló, Isten által akart törvényeknek is, mert Isten tökéletessége ezt feltételezi.

Ha pedig erre azt szokás mondani, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen”, akkor az ilyen homályos magyarázat nem elegendő; hiszen e kijelentésnek megint csak teljesen más az értelme, mint azt sok ember kényelemszeretetében képzeli. Ahhoz, hogy meg lehessen cáfolni, ami az általános felfogás szerint a mondat szó szerinti értelme, elég lenne csak azt mondani, hogy Isten számára lehetetlen a tökéletlenség, logikátlanság, igazságtalanság, önkényesség és sok minden más. Úgy is megindokolható, hogy ha Isten számára ilyen értelemben nincs lehetetlen, akkor akaratának egyetlen tettével éppolyan jól hívővé tehette volna a Föld minden emberét! Akkor nem kellett volna Fiát az emberré válással kitennie a földi viszontagságoknak és a kereszthalálnak. Megkímélhette volna e hatalmas áldozattól. De, hogy ez mégis így történt, az a Teremtésben a kezdet kezdetétől érvényes isteni törvények rendíthetetlenségéről tanúskodik, melyekbe valamilyen változás érdekében történő erőszakos beavatkozás éppen tökéletességük miatt lehetetlen.

Erre az elvakultan vitatkozó oldal pedig csökönyösen azt válaszolhatná, hogy Isten akarata volt, ahogy történt. Ez valóban így van, de semmiképpen sem ellenbizonyíték, hanem a valóságban az előbbi indokolásnak az elismerése, ha az ember eltekint a naivabb felfogástól, és mélyebb magyarázatot követ, melyet minden szellemi jellegű kijelentés feltétlenül megkíván.

Isten akarata volt! Ennek azonban semmi köze sincs az önkényhez, épp ellenkezőleg, nem jelent mást, mint az Isten által a Teremtésbe fektetett törvények igazolását, melyek akaratát hordozzák, és a vele járó feltétlen beilleszkedést a törvényekbe, melyek kivételeket vagy a törvények megkerülését nem teszik lehetővé. Éppen a teljesítés szükségességében mutatkozik meg és működik Isten akarata.

Ezért küldetése végrehajtásához Krisztusnak is elkerülhetetlenül alá kellett vetnie magát az összes természeti törvénynek, tehát Atyja akaratának. Azt, hogy Krisztus mindezt megtette, bizonyítja egész élete. Normális születése, növekedése, a nála is fellépő éhség és fáradtság, a fájdalmak és végül a kereszthalál. Ő is alá volt vetve mindannak, aminek a földi emberi test alá van vetve. Miért kellene tehát egyes egyedül a nemzésnek másfélének lennie, ha egyáltalán semmi szükség sem volt rá. Éppen a természetességben válik a Megváltó feladata még nagyobbá, és semmiképpen sem kisebbé! Épp így Mária sem volt kevésbé áldott magasztos elhivatottságában.