77. A Szent Szellem kiáradása
A Bibliában leírt folyamat a Szent Szellem kiáradásáról az Isten Fia tanítványaira sok ember számára még egy megmagyarázhatatlan történés, és gyakran rendkívülinek, csupán egyetlen egyszer előforduló, és ennél fogva önkényes eseménynek tartják.
De éppen ebben, a tévedésen alapuló nézetben rejlik az esemény látszólag „megmagyarázhatatlan” voltának oka is.
A folyamat nem egyedülálló, nem külön a tanítványok számára előidézett esemény volt, hanem a Teremtés fennállása óta rendszeresen ismétlődő történés! Ha az ember ezt fölismeri, rögtön megszűnik az esemény megmagyarázhatatlan volta is, és a Grál-üzenet komolyan kereső olvasói számára érthetővé válik anélkül, hogy fontossága kárt vallana, sőt éppen ellenkezőleg, még sokkalta nagyobb lesz.
Aki Grál-üzenetemet figyelmesen tanulmányozta, valószínűleg a megfejtést is megtalálta már benne; hiszen olvasta már a „Szent Grál” magyarázatát is. Itt már említettem a Teremtés egésze számára minden évben rendszeresen ismétlődő erőmegújulást. Ez az a pillanat, amikor a Szent Grálba új isteni erő áramlik, hogy fenntartsa a Teremtést!
Ekkor néhány pillanatra feltűnik a Grál felett a „Szent Galamb”, mely a Szent Szellem jelenlétének a szellemileg látható formája; a „Szent Galamb” közvetlenül hozzátartozik a Szent Szellem „formájához”, tehát formájának egy részét alkotja.
Ahogy a Kereszt az isteni Igazság szellemileg látható alakja, úgy a „Galamb” a Szent Szellem látható alakja. Valóban ez a formája, nem pedig csak gondolják róla, hogy az! Mivel erről már részletesen beszéltem, utalok az előadásra. *(Lásd 44. előadás: A Szent Grál)
Ez a Szent Szellem – tehát Isten eleven akarata, aki maga az Erő – általi erőmegújulás minden évben bekövetkezik egy pontosan meghatározott időben, a legmagasztosabb vár vagy templom legszentebb termében, ezért ezt a templomot, mely a Szent Grált, a Teremtésnek a Teremtővel való egyetlen összekötőpontját rejti, Grál-várnak is nevezik.
Az erőmegújulást az erő kiáradásának is lehet nevezni, tehát a Szent Szellem kiáradásának, vagy még pontosabban, a Szent Szellem általi erőkiáradásnak; hiszen nem a Szent Szellem áramlik ki, hanem a Szent Szellemből árad ki az erő!
Mivel a tanítványok összegyűltek, és mennybe emelkedett Urukra emlékeztek e napon, aki megígérte, hogy elküldi nekik a Szellemet, tehát az élő Erőt, így ebben az emlékezésben adott volt egy horgonyzási pont ahhoz, hogy az ebben az időben a tiszta szellemiségben lejátszódó folyamat egy bizonyos és megfelelő mértékben közvetlenül a Földön áhítatban erre ráhangolódott tanítványokra kifejtse hatását! Elsősorban azért, mert az Isten Fia földi léte lehetővé tette és egyengette a tanítványokig vezető utat.
És ezért történt a csoda, ami a Földön egyébként nem lett volna lehetséges, melynek átélését a Biblia leírja. Az evangélisták az élményt tudták leírni, s nem a tényleges folyamatot, melyet ők maguk nem ismertek.
Pünkösd a keresztények számára a megemlékezést jelenti e folyamatra anélkül, hogy egyáltalán sejtésük lenne arról, hogy körülbelül ebben az időben ténylegesen is minden alkalommal a Szent Galamb napja van a Grál-várban, vagyis az erőmegújulás napja a Teremtés számára, a Szent Szellem által! Természetesen nem mindig pontosan a Földön erre kiszámolt pünkösdkor, ám körülbelül akkortájt.
Akkoriban a tanítványok összejövetele éppen egybeesett a tényleges folyamattal! Később itt a Földön is rendszeresen, és a megfelelő időben, az emberiség legfontosabb és legszentebb ünnepeként, a „Szent Galamb”, tehát a Szent Szellem napjaként, az Isten Atyának szóló hálaimaként lesz megünnepelve, amikor a Teremtő mindig újból a Teremtésnek ajándékozza fenntartó erejét!
Azok az emberek fogják megünnepelni, akik végre tudatosan állnak e Teremtésben, melyet immár helyesen, kihatásainak teljességében ismertek meg. Áhítatos hozzáállásuk révén a megfelelő időpontban majd az is lehetséges lesz, hogy ha az ember megnyílik előtte, a kölcsönhatásban az élő áldás ismét eljusson le, egészen a Földre, és megöntözze a szomjúhozó lelkeket, mint egykor az a tanítványokkal történt.
Békét és örömöt hoz majd ez az idő, mely nincs már olyan messze, ha az emberek nem buknak el, és nem akarnak örökre elveszni.