12. A szellemi szintek III

 ŐSTEREMTETTEK! A szót ismeritek, de semmit sem tudtok róla elképzelni, vagy az, amit elképzeltek, sosem tud a valóságnak megfelelni.

Ezért közelebb akarlak benneteket vezetni a megértéshez, hogy tudókká válhassatok e téren, már amennyire ez az ember számára lehetséges.

Ha az ősteremtettek birodalmáról akarok beszélni, akkor újra Parsifalnál kell kezdenem, akiből az Ősteremtés keletkezett.

A legfontosabbat Parsifalról már tudjátok. Tudjátok, hogy honnan jön és ki ő.

Az Istenség lénytelen fénymagvához ‒ aki az egységet alkotó hármasság ‒ csatlakozik Isten ereje közvetlen kisugárzásának az összes teremtett számára felfoghatatlan szintje, a szféra, mely az örökkévalóságtól az örökkévalóságig Isten erejének vissza nem tartható kisugárzásában él. Így volt ez mindig.

És amikor a Teremtésnek az Isten Atya Akaratából létre kellett jönnie, minden csak az ehhez szükséges cselekvés vagy történés folyamatában fejlődhetett ki, melyet ma az Üzenet által következetesen végig tudtok gondolni.

A Teremtésnek az Isten Atya teremtői Akarata által kellett létrejönnie! Az Isten Atya teremtői Akarata, Imanuel, amikor teremt, személyes, és mégis teljesen az Atyában van, vagy marad, és az Atya ő benne van a teremtéskor.

Azt hiszem, így számotokra sok minden egyre érthetőbbé válik.

Éppúgy, ahogy a teremtő Akarat, Imanuel, személyes, úgy vált személyessé a Szeretet is Jézusban.

Mindkettő, mint az Atya részei, egyek vele, és az Atya bennük van. Örök időktől fogva, örökkön-örökké.

Jézus Isten Szeretete, Imanuel pedig Isten Akarata! Ezért a Teremtés az ő nevében rezeg. Minden, ami a Teremtésben történik és beteljesül, bele van írva a névbe, melyet a Teremtés visel, a legkisebb folyamattól egészen a legnagyobbig! Semmi sincs, ami ne e névből jönne, és aminek nem e névben kellene beteljesednie.

Nektek, embereknek, sejtelmetek sincs a nagyságról, ami ebben rejlik; hiszen eredetében és teljesülésében e név az eleven törvény, a világmindenséget hordozza mindazzal, ami benne van.

E névben rejlik minden egyénnek a sorsa, mivel általa kell ítéltetnetek, hiszen mindnyájan szilárdan benne rögzültök.

És e név létezik! Eleven és személyes; hiszen a név és viselője elválaszthatatlanul egyek.

A Teremtés művének a teremtői Akaratra kellett hárulnia, tehát Imanuelre, aki a teremtői Akarat Istenben!

És mivel a Teremtésnek csak az Ősfény közvetlen, már örök idők óta létező és vissza nem tartható sugárzásán kívül kellett keletkeznie, ebből következett a szükségszerűség, hogy magának Isten teremtői Akaratának egy kicsiny része ki legyen helyezve a közvetlen sugárzás határán túlra. Egy rész, mely örökre egyesülve marad a teremtői Akarattal a lénytelenségben, és mégis az isteni szférán kívül maradva hat, hogy kisugárzása által a Teremtés meg tudjon alakulni, és fenn tudjon maradni.

És e kis rész, mely ki lett helyezve Isten teremtői Akaratából, hogy a Teremtés az ő sugárzásából tudjon alakulni és fennmaradni, Parsifal!

Imanuelből származó lénytelen magva Elisabeth Őskirálynő által nyert formát, tehát egy burkot, mely horgonnyá vált ahhoz, hogy meg tudjon maradni az isteni szférán kívül! És e burok, e forma a Szent Edény, melyben Imanuel van rögzítve és melyből hat.

Abd-ru-shinban Parsifal járt egykor a Földön, míg a beteljesülés órájában azután Imanuel e burok fáradságos megtisztítása után birtokba vette Parsifal földi burkát.

Majd csak ezután szállhatott alá fokozatosan az egész erő a burokba, hogy beteljesedjenek az embereken a kegyelemből fakadó isteni ígéretek!

Így még egyszer kigöngyölítem szellemetek előtt e mérhetetlen történést, mint alapot Parsifal megértéséhez!

Végtelenül fáradságos világos képet adni a földi felfogásnak, és ha ezt el akarom érni, akkor nem szabad megriadnom az előadások mennyiségétől.

Ezért már az első előadásnál világosan előrebocsátottam, hogy a magyarázatok csak azon embereknek szólnak, akik az Üzenetet már teljes átéléssé tudták alakítani! Csak az ilyenek tudnak engem követni, ha minden erejükkel ezen fáradoznak, egyre újra, amíg fel nem tudják fogni; hiszen megkicsinyítve adom, oly módon, hogy az szellemetek számára lehetséges legyen.

Mindenekelőtt a „fiú” kifejezést nem szabad emberi módon felfognotok, úgy, mint egy fiút egy emberi családban.

Az isteniség számára a „fiú” „részt” jelent, az Atya egy önállóan működő részét. A Fiú és az Atya tökéletesen egyek, és sosem lehet őket elválasztani!

Tehát ezt ne emberi módon képzeljétek el; hiszen akkor ennek tökéletesen téves képet kellene eredményeznie! Tévedésekhez vezetne a fogalmakban, melyek kizárnák a valós dolgokat, és már ezáltal sem engednének benneteket soha közelebb jutni az Igazsághoz!

Talán jobb lenne így mondani: Minden csupán az Isten Atya, ő hat háromságként, mint Egyetlen!

Képileg valószínűleg ez jobban megközelíti felfogásotokat. És eredetéből kiindulva is helyesebben van így ábrázolva; hiszen csak egy Isten van! Amit az Isten Fia tesz, azt az Atyából, az Atyában, az Atyáért teszi! Az Atya nélkül nem lenne; hiszen ő az Atya egy része, és maga az Atya is benne van és benne hat.

Itt talán valamivel ismét közelebb kerülhetünk a földi megértéshez, ha elképzelitek: Az Atya nem, úgymond, a Fiúból hat, tehát nem általa, hanem benne! Ebben rejlik az, ami a földi felfogás számára titok és bizony fáradozásaim ellenére is mindig titok marad; hiszen ezt nem lehet földi szavakkal ábrázolni. A szavak végeredményben csak szavak maradnak, élesen behatárolva, nem tudják visszaadni azt, ami mozog, ami az Igazságban él, ami mindenben benne rejlik, ami Istenre és az isteniségre vonatkozik.

Az, ami Istennél van, sosem lehet az embereknél. A fiú az emberi családban önálló, és az atya is önálló, ketten vannak, és ketten is maradnak, legfeljebb néha működésükben válhatnak egységessé, de sosem eggyé. Az Isten Fia kifejezésnél ez másképp van! Éppen fordítva! Az Isten Atya és az Isten Fiú egyek, és csak működésükben számíthatnak kettőnek, ahogy a két Isten Fiú, Imanuel és Jézus, egyek az Atyában és csak működésükben, működésük jellegében vannak ketten.

Megpróbáltam így még egyszer elmagyarázni nektek Parsifal eredetét, aki Imanuel által Istenben van, és ezzel Isten őbenne.

Most azt is megpróbálom, hogy őt magát, mint képet, mint személyt mutassam meg, úgy, amilyen. És azután működésében.

Nehéz lesz majd elképzelnetek, hogy a fényes várnak is ‒ mely az ős-szellemiségben, az Ősteremtésben védelmezőn körülveszi ‒ az ő kisugárzásából kellett keletkeznie. Annak a várnak tehát, melyet egy új szárnyként kell elképzelni, mely ahhoz a várhoz kapcsolódik, mely örök időktől fogva az isteni szféra határán található, ahol a Vének, az Örökkévalók otthona és működése van az isteniségben. Az isteniségben, tehát Isten közvetlen kisugárzásában, nem magában Istenben!

Magyarázataimba nem foglalom bele az isteniségben lévő a várat, mivel az emberiségnek semmi köze sincs hozzá, hanem mindig csak az ős-szellemiségben található várról beszélek, mely az egész Teremtés csúcsa és kiindulási pontja.

A várat az ős-szellemiségben, az Ősteremtésben, az isteniségben található vár új szárnyának lehet tekinteni. Legfelsőbb végén található az aranyrács és az ősteremtettek számára átléphetetlen függöny, mely a határt alkotja.

E határon képzeljétek el Parsifalt, mint a Legelsőt és a Legfelsőbbet a Teremtés egészében, mely belőle indult ki. Egy oszlopcsarnokban, mely az összes ősteremtett leghívebb, legtisztább akarásában és azok szeretetében a Fény iránt zárult köréje!

Az első ősteremtettek, az Ősteremtés legfelsőbbjei, csupán Parsifal teremtői kisugárzásában és kisugárzásából kioldódva tudtak tudatossá válni, az isteni szféra határán kívül, tehát Isten közvetlen kisugárzásán kívül!

Azért ismétlem oly gyakran a kifejezéseket és megnevezéseket, hogy biztos fogalomként vésődjenek belétek!

Tehát Parsifal áll ott mint Első. Kilépett az isteni szférából! Kisugárzásából oldódtak ki előbb tudatossá válva a legmagasabb ősteremtettek, és ezek szeretete és hűsége a Fény iránt, Parsifal iránt, alakult akarásukban gyönyörűséges teremmé, szentéllyé, várrá.

Ám ezeket az eleven formákat és működést ma csak futólagosan fogom megemlíteni. Talán később kimerítő magyarázatot adok még róla. Most ezt csak a kép egészéhez kell megemlíteni, melyet adni akarok nektek.

Parsifal maga csak hullámzó Fény számotokra, lénytelen magva Imanuelből minden mást mélyen beárnyékol, ha a fényes várban lehet egyáltalán árnyéról beszélni. Ezért ezt csak képileg lehet mondani, hiszen itt voltaképpen nyoma sincs árnyéknak.

Az ős-szellemiek, az ősteremtettek szeme számára azonban kialakul a forma, a Fény Fia ős-szellemi formája, melyet vakítóan átsugároz annak lénytelen magva.

Mit mondjak hát még arról, amit földi szavakkal egyáltalán nem lehet behatárolni?

Tündöklő, a legtökéletesebb formájú fő, telve az eleven Fény örök mozgásával, mely térdre kényszerít minden teremtettet, aki rápillant, és megfosztja tudatától. Testét ragyogó burok veszi körül, mely úgy hat, mint valamiféle simulékony pikkelypáncél, feje fölött a galamb tárja szét védelmezőn szárnyait … így képzelhetitek el, hatalmasan, uralkodón, legyőzhetetlenül, megközelíthetetlenül, a testet öltött isteni erőt, a formává alakult isteni Fényt: Parsifalt, a Fény Fiát, az ős-szellemiségben, ahogy a Teremtés csúcsán áll! A tiszta kapu, mely az isteniségből a Teremtés felé nyílott ki, Istentől az emberekhez vezet!

A Parsifal névnek többek között ilyen jelentése van: Istentől az emberekhez! Ő tehát a kapu, vagy a híd Istentől az emberekhez, ő nem az élet szent balgája, hanem tiszta kapuja a Teremtésbe!1

Parsifalnak az Isten Atya által engedélyezett, a Teremtést megtisztító művéhez, melyre az emberi szellem bukása miatt volt az anyagiságban szükség, Parsifal akarása, mint belőle egy rész, formát öltött, hogy végigvándorolhassa az összes világrészt, s így tapasztalatokat gyűjtve felismerje az emberi szellem valamennyi gyengeségét és sebét.

Parsifal mindig a várban maradt, míg eleven akarása, mint belőle egy formát öltött rész, tanulva vándorolta át a világrészeket.

E feladathoz akarása formájának természetesen előbb olyannak kellett lennie a jellegétől idegen közegben, azaz minden tévessel szemben, mint egy gyermek, majd később, mint fiatalember, akinek tanulva kell férfivá érnie, s ez magától értetődően, a mindenkori szint jellegének megfelelően, a teremtéstörvényekben vibrálva külső alakban is megmutatkozott.

Ahogy Parsifal vándorlása során lefelé haladva elérte a határt, mellyel megkezdődött az anyagiság, tehát a szellemi csírából kifejlődött emberi szellem területét, megérkezett oda, ahol a sötétebb áramlatok kihatásai először mutatkoztak meg, melyek már Amfortast is megérintették.

E határon van a vár, melyben Amfortas volt a király és pap. E vár a tényleges Grál-vár legalsóbb mása, mely a vártól és annak jellegétől a legmesszebbre távolodott el. Ezért azonban a Földhöz is ez van a legközelebb, jóllehet az emberi gondolkodás számára alig felfogható messzeségben. E várban a kifejlődött emberi szellemek legtisztábbjai szolgálnak az edény őreiként és lovagjaiként.

Amikor Parsifal belépett e szintre, szükséges volt, hogy mint egy kötést a szemre, felvegye a szinttel azonos, jóllehet még itt is nagyon könnyű anyagi jellegű burkot, mely átmenetileg kitöröl minden emléket a magasabban fekvő szintekről.

Mivel a Fényből érkezett, tiszta jóhiszeműséggel állt a számára teljesen ismeretlen rosszal szemben, és csak azáltal ismerhette meg, hogy szenvedett tőle. Így kellett fáradságosan megtanulnia, hogy mire képesek az emberi szellemek.

Így bár alapos ismereteket szerzett róla, de az ilyet, mint jellegében tökéletesen idegent, sosem tudta megérteni.

Tehát itt rontottak először a vándorló idegenre a Sötétségből az áramlatok, magától értetődően formát öltve, aki az ezzel járó harcokban megerősödött, és felébredt benne önmaga felismerése.

E fáradságos és fájdalmas út az, melyről a földi emberiség hírt kapott, mivel az anyagiságban folyt le, még ha annak a legmagasabb határán is. Ezért keletkezhettek a tévedések is, mivel a Földön tartózkodó emberi szellem sosem volt képes elképzelni ilyen messze jellegén túl lejátszódó folyamatokat.

Minderről azonban később még részletesebb magyarázatokat adok, melyek fényt és ezért világosságot hoznak.

1 : A költemények a „tiszta/szent balgaként” (der reine Tor) utalnak Parsifalra. A német nyelvben a „Tor” jelentése névelőtől függően lehet balga (der Tor) vagy kapu (das Tor). Innen a „tiszta kapu” (das reine Tor) elnevezés.

2011.
By: Fresh Joomla templates