43. Egy lélek vándorol…

AZ UTOLSÓ két előadásban elmagyaráztam az emberek földi létezésével közvetlenül összefüggő folyamatokat a közepes durvaanyagúság szintjein, melyet az ezekről tudó emberek eddig asztrális szintnek neveztek.

Az ott megnevezett folyamatokon kívül van még sok másféle, mely szintén a lényszerűek tevékenységi köréhez tartozik. Mivel azonban az ilyen jellegű munkák csak közvetve kerülnek érintkezésbe az emberi lélekkel, ma még hallgatni fogunk róluk, és előbb a legközelebbivel fogunk foglalkozni: magával az emberi lélekkel a már elmagyarázott dolgokkal összefüggésben.

Ezért hát kövessetek az út egy rövid szakaszán, melyen földi testéről való leválása után kell járnia a léleknek. Az első lépéseket fogjuk megfigyelni.

A közepes durvaanyagúságban állunk. Magunk előtt különböző színű és erősségű sorsfonalakat látunk, melyekről az utolsó előadásokban beszéltünk, amikor a kis lényszerűek tevékenységét figyeltük. Most minden mást figyelmen kívül hagyunk; hiszen a valóságban bizony sűrűn egymás mellett és egymáson át futva még sokkal több minden létezik e szakaszon, mint csupán e fonalak. Minden a legszigorúbb rendben együtt rezegve a törvényekkel a Teremtésben. De nem nézünk sem jobbra, sem balra, hanem csak e fonalak mellett maradunk.

A fonalak látszólag csak gyengén mozognak, amint tovafutnak, minden különösebb tevékenység nélkül; hiszen ezek olyan fonalak, melyeket már régen fontak. Az egyikük hirtelen megremeg. Egyre jobban és jobban rezeg és mozog, duzzad, színe elmélyül és minden tekintetben élénkebb kezd lenni … Egy lélek oldódott le földi testéről, mely e fonallal van összekötve. Közeledik a helyhez, ahol várakozunk.

Ez a kép hasonlít a tűzoltótömlőhöz, melybe hirtelen vizet eresztenek. Közben pontosan meg lehet figyelni a közelgő víz útját, ahogy a tömlőben egyre tovább, előre hatol. Ilyen a folyamat azoknál a sorsfonalaknál, melyek működésbe jönnek, amikor a léleknek az így előre kijelölt úton kell vándorolnia. A lélekben található szellem kisugárzása a lélek előtt áramlik és megeleveníti útja fonalát, még ha e fonal eddig csak gyengén működött is. E megelevenítéssel növekszik a feszültség, és erélyesebben húzza a lelket oda, ahol e fonál legközelebbi rögzítése tálható.

E rögzítési helyen hemzsegnek az azonos jellegű fonalak, melyek szintén lelkekkel vannak összekötve, akik még a Földön, durvaanyagú földi testükben tartózkodnak. Más lelkek pedig, akik már korábban eltávoztak a Földről, már meg is érkeztek ide, és most itt, ezen a helyen kell élvezniük a gyümölcsöket, melyek a kis lényszerűek tevékenysége révén és oltalma alatt értek meg a fonalak jellegének megfelelően, amelyek úgy hatnak, mint a magszárak.

E gyümölcsök formája e helyen egészen pontosan meghatározott, egységes jellegű. Tegyük fel, hogy ez az irigység helye, mely bizony a Földön nagyon el van terjedve, és a földi embernél kitűnő talaja van.

Ezért e fonalak rögzítésének helye is iszonyatosan nagy és sokrétű. Táj táj után, városok és falvak a hozzájuk illő mindenféle, a helynek megfelelő tevékenységgel.

Ám undorítóan mindenhol az irigység leselkedik. Átjár mindent. Torz alakokat öltött, melyek e környéken mozognak és hatnak. Hatnak az összes lélekre, melyeket e helyek vonzanak, a leghatározottabban, fokozott erővel, hogy ott magukon hatványozottan tapasztalják meg azt, amivel embertársaikat erőszakosan zaklatták itt a Földön.

Az egyes helyek leírásával nem fogunk foglalkozni; hiszen jellegük megszámlálhatatlan s egy nagyon konkrét kép nem elégséges ahhoz, hogy visszaadja a valóságnak akár csak az árnyékát is. De az utálatos kifejezés egy szelíd és módfelett szépítő megnevezés.

Ide vezet a fonal, melyet figyeltünk, és melyet hirtelen annál mozgékonyabbnak, színében erőteljesebbnek, frissebbnek láttunk, minél közelebb jött a Földről eltávozott lélek.

Ahogyan a lélek közeledik magához a helyhez, ott is egy egészen pontosan meghatározott ponton, ahol a fonal szilárdan le van rögzítve, minden fokozatosan mozgékonyabbá és színesebbé, nyugodtan mondhatjuk, elevenebbé válik. Minden lángra lobban.

E feléledés azonban teljesen önkéntelenül a lélek szelleméből indul ki; annak kisugárzása által jön létre, jóllehet e lélek, mint az a legtöbb esetben történik, csukott szemmel teszi meg az utat. Majd ott, azon a helyen ébred föl, amely közeledésére a kisugárzás által éppen most vált elevenebbé; hiszen itt annak a fonalnak, vagy talán különböző fonalaknak a gyümölcsei találhatók, mely vagy melyek éppen ezzel a lélekkel vannak összekötve, mivel a lélek maga hozta létre azokat.

A felélénkülés által, melyet az illető lélek saját kisugárzása idézett elő, a lélekben lakó szellem egy bizonyos saját személyes jegyet nyom új környezetére, mely már vár rá. Egy olyan jegyet, mely mindig más, mint a többi léleké. Így ez mindig minden lélek számára úgymond egy egészen különálló világ, jóllehet minden össze van egymással fűzve, kölcsönösen már-már a megcsömörlésig zaklatja egymást, és mindent egyetlen, hatalmas egységes szintnek lehet tekinteni.

Ezért van az is, hogy bár az élményt, melyet ezen a helyen sok lélek ugyanabban az időben szerez és alapjában véve azonos formában is, mégis minden egyes lélek mindig csak az egyedül rá jellemző módon éli meg és éli át! Tehát minden lélek egy egészen másféle benyomást szerez róla, mint más lelkek, melyeknek ugyanazt kell vele együtt átélniük. Sőt még látni is másképpen fogja, mint egy másik vagy harmadik lélek, mely előtt ugyanaz a kép van.

Csak képzeljétek el! A lélek felébred egy ilyen helyen. Ennek a helynek vagy ennek a szintnek a formájában és mindenben, ami benne mozog, egy pontosan meghatározott képe van. A benne zajló folyamatokat is egységesnek lehet nevezni, mivel azok is egyetlen, hatalmas törvény alá vannak vetve és általa hatnak ki.

Ez a lélek, akire gondoltunk, látja a már ott található, vagy utána érkező lelkeket, amint átélik ugyanazt, amit ő is átélni kényszerül. De ő ezt magából kiindulva látja, és másokat is egy pontosan meghatározott módon lát, mely csak neki sajátja, és ezt ezzel összhangban fogja átélni is.

Ebből azonban nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a többi lélek is mindent pontosan úgy lát és él át, mint ez az egy, általunk megnevezett lélek; hiszen ez nem így van: a lelkek mindegyike azt az ő saját, személyes jellegének megfelelően éli át, teljesen másképp, mint a többiek! Máshogy látja a folyamatokat, ahogy a színeket és a tájakat is.

Ez azért van, mert a saját szellem kisugárzása csak erre az egyetlen szellemre jellemző személyes kifejezést ad ottani környezetének, tehát saját jellegének megfelelően kelti életre. Ez első pillantásra nagyon furcsának tűnhet számotokra.

De talán adhatok nektek néhány, igaz, sokkal nehézkesebb hasonlatot a nehéz földi durvaanyagúságból, melyek ezt sejteni engedik, és segítségükkel könnyebben megérthetitek.

Vegyünk például két embert és tegyük fel, hogy ellátogatnak egy szép parkba. Ritkán fordul elő, hogy mindketten különösebb megegyezés nélkül a park egyazon helyét mondják a legszebbnek, még ha a parkot egymás mellett haladva barangolják is be. Mindegyik valami mást talál szépnek. Az egyik talán egyáltalán semmit sem, s csak udvariasságból mondja annak, miközben a vad erdő jobban tetszik neki a gondozottnál.

Ezt az emberek egyszerűen azzal intézik el, hogy ez azt jelenti, hogy az egyiknek semmi „érzéke” sincs ahhoz, amit a másik szépnek tart. Ebben azonban van némi igazság. A másik ember „érzékelése” egyszerűen más irányba halad! Ezért tűnik neki a kép is másmilyennek, mint kísérőjének.

A kép megismerésében, tehát abban, ahogyan látják, az ember tisztán személyes érzékelése vagy az érzékelés iránya a meghatározó, s nem maga a megfigyelt kép vagy táj. Az egyik ember másképpen éli meg, mint a másik.

Ami itt, az ilyen jellegben nehézkesnek mutatkozik, az az anyagiság könnyen mozgó rétegeiben elevenebb, erőteljesebb hatást keltő. És ezért van az, hogy ugyanaz a hely, ugyanazokkal a folyamatokkal az egyes lelkekből különböző átélést vált ki, mindig legsajátabb jellegüknek megfelelően. Ezen a ponton azonban mélyebbre hatolhatunk.

Vegyünk példaként újra két embert. Fiatalkorukban mutattak nekik egy színt és elmagyarázták, hogy ez a kék szín. E két ember az általuk látott, pontosan meghatározott színt mindig kéknek tartja. Ez azonban nem bizonyítja, hogy e bizonyos színt mindketten azonos módon látják! Ellenkezőleg. Mindegyik ezt az általa kéknek nevezett színt a valóságban másnak látja, mint a másik. Már itt a durvaanyagú testben is!

Mégha pontosan meg is vizsgáljátok a durvaanyagú szemet és fölépítését tekintve tökéletesen azonosnak is találjátok azt, ez az azonos felépítés akkor sem lesz mérvadó a színek észlelési módjának a meghatározására. Ebbe beleszól az agy és ezen túl, mint legfontosabb, magának az emberi szellemnek a személyes jellege!

Megpróbálom a magyarázatot tovább szélesíteni. Maradjunk a kéknél. Egy egészen pontosan meghatározott szín van előttetek, melyet valamikor valamennyi árnyalatával együtt kéknek mondtak nektek. És ha embertársatok, akit ugyanúgy tanítottak, kérdésetekre az összes szín közül mindig azt az azonos színt keresi ki, melyet ti magatok kéknek neveztek, úgy ez nem bizonyítja, hogy az általa is kéknek nevezett színt ő is pontosan úgy látja, mint ti!

Hiszen számára éppen ez egy egészen jellegzetes kék. Hogy ezt a valóságban ő hogyan látja, azt nem tudjátok. Természetesen mindent, ami az általa látott és így nevezett színt hordozza, kéknek fog nevezni és kéknek is kell neveznie, ahogy a fehér színt feketének hívná, ha a kezdettől fogva annak nevezte volna. Mindig kéket fog mondani arra a bizonyos színre, amit ti is kéknek neveztek. De mégse látja ugyanúgy, mint ti!

Nincs ez másképpen a hanggal sem. Egy bizonyos hang, melyet hallotok, számotokra például „E”. Mindenki számára! Mert ilyennek tanulta meg hallani és nevezni. Szájával maga is így fogja képezni. De mindig saját érzéke szerint, mely természetesen mindig ugyanazt a hangot fogja hallatni, mely számotokra is „E” hang. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy azt valóban úgy is hallja, ahogyan ti halljátok. A valóságban a hangot mindig saját szelleme jellegének megfelelően hallja, másképpen, mint embertársa.

Most elérkeztem ahhoz, amit meg akarok így magyarázni. A Teremtésben maga a szín állandó, és mindegyik önmagában véve változatlan, éppen így van ez a hanggal is. De ezeket a színeket és hangokat minden ember saját jellegének megfelelően másmilyennek él át. Ez nem egységes!

És az átéléshez hozzátartozik a látás is, legyen ez durvaanyagú, annak különböző jellegeiben, vagy finomanyagú, lényszerű, esetleg szellemi. Ahogy az a színnel és a hanggal van, úgy van ez a formával is.

Mindegyikőtök másképpen éli meg, látja és hallja környezetét, mint embertársa. Csakhogy megszoktátok, hogy egységes elnevezéseket találtok, melyekből azonban hiányzik az elevenség! Így azt, ami mozgásban van, merev formákba préseltétek, és azt gondoljátok, hogy nyelvetek e merev formáival minden mozgásnak is meg kell dermednie a Teremtésben!

De ez nincs így. Minden ember teljes egészében a saját jellege szerint él és él át! Tehát egykor majd a Paradicsomot is másképpen fogja látni és megismerni, mint embertársa.

És mégis, ha valaki egy képet készítene róla, úgy, ahogy azt ő maga látja, akkor a többiek a képen azonnal helyesnek ismernék fel és látnák azt, amit mint Paradicsomot ők maguk is átéltek; hiszen ők a képet ismét saját személyes jellegük szerint látják és nem úgy, ahogy azt az látja, aki a képet megfestette.

A tárgy önmagában véve mindig ugyanaz, csak az emberi szellem látása különbözik. A szín az szín; de az emberi szellemek különböző módon fogadják azt be. A hang az hang, és a forma az forma, s az egész Teremtésben ennek is, annak is pontosan meghatározott jellege van; az egyes emberi szellemek azonban különböző módon élik azt meg, mindig saját érettségüknek és saját jellegüknek megfelelően.

Ezért van tehát az is, hogy valaki a tavaszt és a természetben az egész ébredést hirtelen egészen másképpen, másmilyen módon élheti át, mint az eddig évtizedekig történt, úgy, mintha azt még soha igazán nem figyelte volna meg, vagy „élvezte” volna. Ez különösen akkor történik, ha az embernek át kellett mennie valamilyen meghatározó változáson, mely bensőleg érlelte!

A természet és a tavasz mindig is ilyen volt; ő azonban megváltozott és mindenkor saját érettsége szerint, másképpen éli azt át!

Minden egyedül tőle függ. És így van ez az egész Teremtéssel. Ti emberek változtok, nem a Teremtés! Ezért már itt, a Földön, Paradicsomban élhetnétek, ha érettségetek ezt lehetővé tenné. A Teremtés megmaradhat ugyanolyannak, de nektek, nektek és újra és újra csakis nektek kell változnotok, hogy másképpen lássátok, és így másképp éljétek át. Hiszen a látás, hallás, érzés hozzátartozik az átéléshez, annak egy része.

Ezért van az is, hogy az emberi szellemek a világot millióféleképpen látják és élik át. Ezeket a különbségeket azonban csak az emberek helyezték bele; hiszen a Teremtésnek magának megvannak az egészen egyszerű, mindig ismétlődő alapformái, melyek egyetlen egységes törvény szerint épülnek föl, érlelődnek és bomlanak fel, hogy ugyanazokban a formákban újra létrejöjjenek. Minden, ami valóban létezik, egyszerű, de ezt az egyszerűt az emberek ezerféleképpen élik meg.

Most már közelebb juttok tudásotokkal a folyamathoz, hogy mi történik a lélekkel, amikor leválik a nehéz földi anyagiságról. Amilyen bensője, úgy éli át az úgynevezett túlvilágot; hiszen saját kisugárzása által kelti életre a formákat, melyeknek összeköttetésbe kell vele lépnie, saját jellegével eleveníti meg őket, mely jellegnek bennük kell kiélnie magát!

Hogy eközben a lélek eljuthat annak felismerésre, hogy amit teremtett, tehát amilyen úton járt, helyes vagy helytelen volt, az önmagában véve Isten külön kegyelme. A kegyelmek egyike, melyet a Teremtő mindenbe beleszőtt, hogy a küzdő szellemnek mindig minden helyen és mindenkor meglegyen a kapaszkodója, hogy a zűrzavarból újra fel tudjon jutni a magasba, és ne kelljen elvesznie, ha akarása valóban jó, és felismerése időben érkezik.

A Teremtésben lévő dolgok sokszoros szükségszerűsége és értéke valamilyen módon még az emberek okozta legnagyobb összevisszaságban is mindig megadja a lehetőséget az újbóli felemelkedésre. Hogy vajon a lélek felismeri-e ezt a lehetőséget és használja-e, az egyedül rajta múlik. A mentőövek ott vannak! Elég, ha jó akarással megragadja őket, hogy segítségükkel fellendíthesse magát. –

Ha megváltozik az ember benső jellege, akkor tehát mindent másmilyennek is lát, így mondja már a népnyelv is. De ez nem csak közmondás, mert az ember azután a valóságban is mindent másképpen lát. Benső megváltozásával bizonyos mértékig megváltozik látása és hallása is; hiszen a szellem lát, hall és érez az egyes különböző jellegű szinteken a szinteknek megfelelő eszközökkel, nem csupán durvaanyagú vagy finomanyagú szemével. Ha megváltozik a szellem, vele együtt megváltozik látásának módja, és ennek következtében átélésének jellege is. Az eszközök közben nem játszanak semmilyen szerepet; azok csupán közvetítők.

A szellem kisugárzása érzékeli az ellenállásokat, melyekkel találkozik, és a kölcsönhatás egy bizonyos módján visszavezeti őket a szellemhez. A visszavezetés e nehéz durvaanyagúságban az erre teremtett olyan durvaanyagú szervekkel történik, mint a szem, a fül, az agy. Az agy közben valamennyi alárendelt szerv közvetítésének a gyűjtőpontja.

Erről majd csak később beszélünk behatóbban.

Ezzel ma csak azt próbálom nektek megvilágítani, hogy a külvilág, tehát a környezet benyomásának a jellege magától az adott szellemtől függ! Ennek okán egy és ugyanaz a forma mindig másképpen hat a figyelők mindegyikére, még akkor is, ha mindegyikük tisztában van annak szépségével. És ha valaki egy bizonyos formát másképpen lát, mint embertársa, akkor az egyik által látott forma megrajzolásakor e formának pontosan olyan képet kell embertársa előtt felidéznie, mint amilyen maga a forma.

E ponton mindennek újra egybe kell esnie; hiszen csak a látás más, nem a tényleges forma.

Az emberek minden formára egy egységes elnevezést alkottak. Kizárólag a megnevezés egységes, nem pedig a megismerés vagy a látás módja!

Nézeteitekkel eddig itt is rossz irányba haladtatok. De ha most ezekből az újonnan mutatott nézőpontokból kiindulva próbáltok közelebb kerülni az átéléshez az úgynevezett túlvilágon, sok minden világosabb lesz. Sok mindent tudtok majd könnyebben megérteni, ha továbbmegyek magyarázataimban, és sok talányos dologra fog fény derülni.

Amit megmutattam nektek, ezen múlik az is, hogy két, esetleg több mediális képességű ember egy és ugyanazt a dolgot teljesen eltérően látja, hallja és adja vissza anélkül, hogy jogos lenne nekik ezért szemrehányást tenni; hiszen azt saját jellegük szerint látják, és ezért mindig másképpen, mint a másik. De magának az illető dolognak mindig csak egy egészen pontosan meghatározott jellege van. És csak az, aki az isteni akarat törvényének az ismerete alapján a Teremtésben megtanult számolni e folyamatokkal, tudja pontosan megtalálni az összefüggést a különböző tudósításokban és közben felismerni az igazat, úgy, amilyen az a valóságban.

De a Teremtést és magatokat is merev, állandó formákba próbáltátok meg belepréselni a nyelv által, mellyel kifejezitek magatokat. Ez sosem fog sikerülni; hiszen a Teremtés mozgékony, ahogy a ti benső életetek is az. Azonban ha megpróbáltok rajta elgondolkodni, akkor nyelvetek szilárdan kialakított szavaiban gondolkodtok!

Fontoljátok csak meg, milyen értelmetlen is ez. A szilárdan kialakított nyelv bizony sosem lesz elég arra, hogy helyesen adja vissza azt, ami mozog!

Itt megint az ész jelenti számotokra az akadályt, mely csak pontosan meghatározott szavakban tud működni, és csak pontosan meghatározott szavakat képes befogadni. Ebben látjátok, milyen erősen megkötöttétek és mennyire elnyomtátok magatokat azzal, hogy a legmagasabbnak az észt tartottátok az ember számára, holott az csak e Föld nehéz durvaanyagúságában használható és alkalmazható. És itt is csak korlátolt mértékben, nem minden dologra. Így lépésről lépésre felismeritek, hogy az észemberek a valóságban milyen nyomorúságosak.

Ezen okból már sokszor mondtam nektek, hogy Igémet úgy kell megpróbálnotok befogadni, hogy olvasásakor képeket láttok magatok előtt! Hiszen azt csak képekben érthetitek meg, nem a földi ember szegényes szavaival, melyeket használni kényszerülök, hogy beszéljek róla.

A szavakban sosem tanuljátok meg érteni a Teremtést, azt sem, ami bennetek van, mert minden mozog, és mindennek mozognia kell, míg a szavak mindent szilárd, merev formákba kényszerítenek. És az lehetetlen, teljesen hiábavaló fáradozás mindennél és mindenért, ami mozog. Szavakkal nem érthetitek meg!

De mihelyt a lélek leveti a földi test minden földi súlyát, belép a Teremtés mozgékonyságába. Magába vonzza az állandó hullámzás és örvénylés, és azután sokkal mozgékonyabbnak éli meg környezetét, mely az oldozásokkal, amelyek minden lélekre várnak, gyakran megváltozik, s melyhez a rajta függő összes fonal felelevenedése által vonzva lesz.

És mindez ismét kölcsönhatású. Amikor a lélek visszahúzódik a földi testből, amikor igyekszik tőle eltávolodni és azt hátrahagyja, tehát már nem sugározza át, akkor a lélek kisugárzásai, melyek a megszabadulással felerősödnek, teljes erejükből csak egyfelé irányulnak, a közepes durvaanyagúság felé, ahol a sorsfonalak a legközelebb vannak rögzítve.

Ennek következtében a fonalak sokkal erőteljesebben kelnek életre, amit a lélek most egyetlen irányba vezetett kisugárzása idéz elő, és e felelevenedéssel vonzókészségük is felerősödik, mely visszahatva eléri a hozzájuk kötött lelket és erősebben vonzza magához. Ezek mind teljesen önműködő, teljesen törvényszerű folyamatok, melyeket ti is könnyen megérthettek, ha megpróbáljátok magatokat beleképzelni.

Így a lelket útja során szalagok húzzák, melyeket kisugárzásai által saját maga kelt életre, s melyeket nem tarthat vissza és nem is kerülhet ki. És így halad tisztulása vagy pusztulása felé. Mindezt újra meg újra maga által. A lényszerűek csak alakítanak és építenek a törvényt követve. A formák megelevenedését és működésbe lépését kisugárzásaik által a lelkek teremtik meg maguknak. És a kisugárzások e jellegének megfelelően hatnak vissza a lélekre azután többé vagy kevésbé erősen az ilyen különböző módon életre keltett formák.

Itt is érvényes a mondás: „Amilyen a hang, olyan a visszhang”. Ez esetben ilyen a folyamat: amilyen sugárzás éri a formákat, úgy fognak azok megelevenedni, és ennek megfelelően fognak hatni. Mindebben hatalmas, törvényszerű egyszerűség és megtéveszthetetlen igazságosság van! –

Amit itt ábrázoltam, az kizárólag az emberi szellemre érvényes; hiszen az a szabad akarat tevékenységével jár. A lényszerűeknél ez ismét másmilyen! –

Keltsétek életre szemetek előtt a folyamatot. Erre törekedjetek; megéri a fáradságot, és a kölcsönhatásban gazdagon megjutalmaz benneteket. Így ismét tudás birtokába juttok a Teremtés e részletét tekintve. –

Ilyen volt az eddigi folyamat, melyet leírtam nektek. Most azonban, mint egy villám, úgy érkezik a Fényből! Az isteni erő közvetlenül, váratlanul belecsap az összes földi ember, miként az összes lélek sorsfonalába, akik az Utó-Teremtés szintjein tartózkodnak.

Ezért most közvetlenül és váratlanul minden működésbe lép! A lényszerűek újonnan megerősítve hallatlan hatalomra tesznek szert. Működésükben majd szembefordulnak az összes emberrel, akik cselekedeteikkel és ügyködésükkel eddig arra kényszerítették őket, hogy a Teremtés törvényének engedelmeskedve visszataszító dolgokat alakítsanak ki. De most az emberek minden akarása felett áll az isteni erő, az isteni akarat az egész Teremtésben, mely csak tiszta, jó, szép formákat enged kialakítani, és minden mást elpusztít!

Az isteni erő már behatolt az Utó-Teremtésbe, hogy most itt maga hasson, és valamennyi lényszerű, támogatva e legmagasztosabb erő által, gyorsan, örömmel és büszkén ragadja meg az emberek összes sorsfonalai szövedékének számtalan szemét, hogy örvendezve a végkifejletükbe vezessék azokat!

Engedelmeskedve a Fény parancsának, szétszaggatják a fonalakat, melyek csak gyengén rögzültek a szellemiségben, hogy a lelkek teljesen el legyenek választva a Fénytől, amikor a sötét zsinórok visszapattannak okozóikra mindazzal, ami rajtuk függ!

De e fonalak széttépése is teljesen törvényszerűen történik, aminél a döntő körülmény az ember jellege, hiszen a lényszerűek nem cselekednek önkényesen.

Az isteni Fény ereje most villámszerűen fut végig az összes fonálon! Azok a fonalak, melyek jellegüket tekintve hasonlóságokat mutatnak a Fény felé törekvő fonalakkal, és azoknak a valóban erős akarása révén, akik e fonalakkal össze vannak kötve, elég erősekké is váltak ahhoz, hogy elviseljék a Fény e szokatlan erejét, ezáltal megszilárdulnak és felfrissülnek, úgy hogy a velük összekapcsolt emberi lelkeket az erős vonzás kiragadja a Sötétség veszedelmeiből, és így annak a veszélyéből is, hogy a Sötétséggel együtt magába vonzza őket a bomlás.

De a gyenge fényszálak, azaz csak gyenge akarás által létrehozott fonalak, nem bírják ki az isteni erő hirtelen, iszonyatos nagy nyomását, hanem megégnek, és ezalatt a lényszerű segítők leoldozzák őket, s így a velük összekapcsolt lelkek továbbra is ki lesznek szolgáltatva a Sötétségnek. E természetes történés oka langyosságuk, mely nem alkothatta a fonalakat elég szilárddá és erőssé.

Így minden történésben csak igazságosságot találtok! Ezért lett megígérve, hogy a langyosak kivettetnek, ahogyan az most a Fényből kiindulva meg is történik.

Az összes kis és nagy lényszerű segítő fel van most mentve az alól, hogy a törvény teljesítésekor a rossz vagy téves emberi akarás kényszere alatt sötét dolgokat alakítson ki. És most a Fény ereje a leválasztott Sötétségből ugyanakkor visszavonzza az összes lényszerűt, akik örömükben ujjongva szorosan csatlakoznak a Fényhez, hogy csak olyat alakítsanak és tartsanak fenn, ami a Fény által óhajtott. Közben megerősödnek az új erőben, hogy Isten özönlő Fénye közepette, zengő akkordban lüktessenek együtt az egész Teremtéssel!

Dicsőség Istennek, aki csak szeretetet vet! Szeretetet még a Sötétség megsemmisítésének a törvényével is!

2011.
By: Fresh Joomla templates