34. A lélek

34. A lélek

Sokan vannak, akik ugyan Üzenetemet nagyon jól fogadták, még sincsenek tisztában a „lélek” kifejezés jelentésével! Ám szükséges, hogy ez is világos legyen.

Éppen a lélekről beszélt az emberiség mindig túl sokat, és ezáltal egy szokványos képet alkotott róla, mely felületességével egy olyan általános fogalommá vált, amely semmit sem hordoz magában.

Amikor elhangzik, akár egy kifakult és összefogdosott festmény, úgy kel életre az emberek előtt a szó lélek. Fakón és tartalmatlanul vonul mellettük tova. Semmit sem mondhat az egyénnek, mert túlságosan elhasználódott.

De éppen azért, mert már nem tud többé semmit mondani, ragadják szívesen magukhoz azok, akik semmitmondó ékesszólásukkal olyan területeken akarják csillogtatni látszat fényüket, melyeket nem tárhatott fel az emberi tudás, mivel a mai ember elzárkózik előle.

Azok az emberek is hozzájuk tartoznak, akik azt állítják, hogy komolyan foglalkoznak vele. Elzárkóznak előle téves keresni akarásukkal, ami nem keresés, mivel az ilyen munkához előre megalkotott, túlságosan szűkre behatárolt nézetekkel fognak hozzá, és ezt a munkát bele akarják préselni a földhöz kötött ész felfogásába, mely sosem kaphat lehetőséget, hogy önmagából kiindulva megértsen belőle valamit.

Tegyetek a messzelátó szem elé olyan lencsét, melyet rövidlátók számára csiszoltak... látni fogjátok, hogy az a szem semmit sem tud vele felismerni.

Nincs ez e keresőkkel sem másképpen tevékenységük során, melyet téves alaptételekből kiindulva próbálnak végezni. Ha valaha lehet egyáltalán valamit találni, akkor az csak elmosódva és eltorzulva fog látszani, semmi esetre sem úgy, ahogy az a tényeknek megfelel.

És az ember a „lélek” kifejezést is belökte a látszólag zavaros és az elégtelen segédeszközök által mindig csak torznak tűnő ismeretlenbe, és tette ezt úgy, mintha biztos tudás létezne róla.

Meg merte tenni, mivel mindenki azt mondta, hogy hiszen nincs senki, aki ezt az állítást megcáfolhatná.

Mindez azonban olyan erős gyökereket vert, hogy senki sem akarja elhagyni, mivel ez a megalapozatlan és behatárolatlan kép a lélek szónál mindig újra megmutatkozik.

Az ember bizonyára azt gondolja, hogy ha a kép a lehető legátfogóbb, akkor nem lehet benne olyan könnyen hibázni, mint mikor a határ biztosan ki van jelölve.

Az átfogó azonban egyúttal nem mond semmi konkrétat, áttekinthetetlen, sőt alaptalan és homályos, mint ebben az esetben. Semmit sem ad, mivel nem az igazi.

Ezért még egyszer világos szavakkal ki akarom fejezni, hogy valójában mi is a lélek, hogy végre teljesen világosan lássatok benne, és többé ne használjatok olyan pontatlan kifejezéseket, melyek igaz értelmét egyáltalán nem ismeritek.

Az, hogy oly sokat beszélnek a lélekről, azért is van, mert az ember szellemenem mozgott eléggé ahhoz, hogy megmutassa, ő szintén létezik.

Hogy az ember mindig csak a lélekről beszélt, és a szellemen inkább a Földhöz kötött ész egyfajta termékére gondolt, voltaképpen a legjobb és legbeszédesebb bizonyítéka volt az emberek valódi, szomorú állapotának a jelenkorban!

A lélek számított a legbensőbbnek és tovább nem volt más, hiszen a szellem tényleg alszik vagy túl gyenge és rest, hogy észre lehessen venni. Ezért játszotta látszólag jogosan a mellékszerepet. Ő, a szellem, mely pedig valójában minden,és az egyetlen, ami az emberben valóban él, vagy jobban mondva, aminek élnie kellene, de sajnos alszik.

Hogy a szellemnek meg kellett elégednie egy mellékszereppel, azt nagyon világosan mutatja sok ismert megnevezés. A szellemen az ember például elsősorban kísérteteket ért, azt mondják, itt szellemek „kísértenek”.

Mindenhol, ahol a népnyelv a „szellem” kifejezést használja, mindig van valami, ami vagy nem szívesen látott és jobb lenne elkerülni, vagy aggasztó, nem teljesen tiszta, vagy akár rosszindulatú, röviden, ami alárendelt jelleggel és módon mutatkozik meg és hat ki. Hacsak a „szellem” kifejezés nincs az ésszel összefüggésben használva.

Az ilyen esetekben, amikor a kifejezés az ésszel van összefüggésbe hozva, ráadásul valamiféle tisztelet is érvényre jut benne. Ennyire el van ferdülve a tudni akarás e területeken. Elég csak e két kifejezést végiggondolnotok, és a mai fogalmak szerint értelmezni:

Átszellemült és lelkes!

A régi megszokást követve akaratlanul ennél a két szónál is az „átszellemült” kifejezést állítjátok közelebb a földi, ridegebb működéshez, mégpedig a férfias tevékenységhez, nevezetesen az észbeli tudáshoz, és a „lelkes” kifejezést nőiesebbnek, több meleget adónak fogjátok érezni, fennköltebbnek, ugyanakkor azonban elmosódottabbnak is, kevésbé földinek, amit nem lehet szavakba önteni. Másként szólva tehát: bensőségesebbnek, de határozatlannak, tehát szilárd határok nélkülinek, nem földinek. Csak próbáljátok meg, s már önmagatokban meg fogjátok találni ennek igazolását!

Ezek a gyümölcsei az emberek eddigi oly téves nézeteinek, melyeknek téves fogalmakat kellett eredményezniük, mivel elvágták a szellem kapcsolatát szellemi hazájával, és ezzel a Fényből érkező erő pótlásától is!

A szellemnek el kellett sorvadnia és feledésbe kellett merülnie, mivel a Földön befalazva maradt a testben, és magától értetődően minden nézetnek is ennek megfelelően kellett változnia.

Azt az embert, aki egy teljes életre eltűnik a fogságban, a nyilvánosság gyorsan elfelejti, míg mindazok, aki nem éltek vele közvetlenül együtt, egyáltalán nem tudnak róla semmit.

Nincs ez másképpen a szellemmel sem földi fogsága ideje alatt!

De az Üzenetből már tudjátok, hogy egyedül a szellem teszi az embert emberré, hogy az ember csak általa tud emberré válni!

Ez számotokra azt bizonyítja, hogy ma valamennyi földi teremtmény, aki szellemét fogva tartja, a Fényből nézve nem is tekinthető embernek!

Az állatban nincs semmi a szellemből, ezért sosem válhat emberré. És az az ember, aki eltemeti szellemét, és nem hagyja működni, éppen azt, ami őt emberré teszi, az valójában nem ember!

Itt egy olyan tényhez érkezünk, mely még túl kevés figyelmet kapott: Azt mondom, hogy a szellem a meghatározó, az teszi őt emberré. A kifejezés „emberré tenni” arra utal, hogy a szellem csak működésével teszi a teremtményt emberré!

Tehát ahhoz, hogy emberré váljék, nem elegendő, ha a teremtmény hordozza magában a szellemet, hanem csak akkor válik emberré, ha a szellemet mint olyat működni engedi magában!

Ezt vegyétek alapul földi létezésetekhez! Ezt tegyétek a jövendő élet alapfogalmává itt a Földön! Szellemetek azután a durva anyagiságon kívül, amikor már földi testeteket többé nem hordozzátok, magától megmutatkozik.

Aki azonban szellemét működni engedi magában, az sosem engedi meg, hogy a sötétség újra feléledjen benne, éppoly kevéssé hagyja, hogy a sötétség foglyul ejtse.

Lehetőséget kaptatok a felismerésre, és látnotok kell mi lesz a vége, hogy hová vezet minden, ha a szellem nem tud működni az emberben, mert gúzsba van kötve, és elszakítva az erőutánpótlásától Isten legszentebb Fényéből!

Ahogyan a Fényből nézve csak azt lehet embernek tekinteni, aki a szellemet működni hagyja magában, úgy kell ennek lennie a jövőben a Földön is! Ez a fölemelkedés és a béke alapja!

Hiszen aki hagyja, hogy szelleme működjék benne, az csak a Fény felé vezető úton tud haladni, mely egyre jobban megnemesíti és emelkedettebbé teszi, s így végül áldást terjeszt maga körül, bármerre járjon is.

Most még egyszer el akarom mondani, hogy mi a lélek, hogy magatok mögött hagyjatok minden régi, téves nézetet, és a jövőben szilárd támaszul szolgáljon.

Az a legjobb, ha előbb azt mondjátok magatoknak, hogy a szellem teszi az embert emberré a Földön a durvaanyagú teremtmények előtt.

De éppúgy jól és joggal magyarázhatjuk, hogy a szellem a voltaképpeni ember, akinek különböző burkokban a csírától egészen a teljes érettségig kell fejlődnie, mivel ennek a vágyát mindig magában hordozza.

Fejlődésének legkülsőbb pontja Efezusban a Föld durvaanyagúsága, mely a Fénytől a legmesszebbre eltávolodott pontként az a pont is, ahol a szellemnek a legnehezebb, legsűrűbb burok nyomása alatt a legnagyobb erőre kell fejlesztenie saját akarását, és ezzel izzásba jöhet és kell is jönnie, hogy majd ismét felfelé tudjon emelkedni, közelebb a Fényhez.

Ezzel a földi tartózkodás az egész vándorlás fordulópontjává válik! Tehát különösen fontos.

És éppen a Földön, a lopakodó sötétség befolyása alatt maga az ember bilincselte meg és falazta be téves akarásával a szellemet, s így ahelyett, hogy az a legelevenebb, legerősebb tevékenység által a legsugárzóbb izzásba jutott volna, már elejétől fogva tétlenségre volt kényszerítve, ami maga után vonta az emberiség kudarcát.

És ezért ennél az emberiség számára annyira fontos fordulópontnál a legélénkebb a sötétség tevékenysége, ezért folyik itt a harc, melynek vége meg kell hogy hozza a sötétség teljes vereségét és megsemmisítését, ha a földi emberiségnek még egyszer egyáltalán segíteni kell, nehogy teljesen elvesszen.

A sötétség tevékenysége tehát itt, a Földön volt mindig a legélénkebb, mivel itt van az emberi szellem vándorlásának fordulópontja, és másodsorban azért, mert a sötétség éppen itt volt képes a legkorábban beavatkozni, hiszen az ember itt van a legmesszebb eltávolodva a Fény segítő erejének a kiindulópontjától, és ezért lehet könnyebben hozzáférhető más befolyások számára is.

Ennek ellenére az elbukó emberi szellem számára ez nem mentség; mert csak akarnia kellett őszinte ima által, hogy azonnal tiszta kapcsolatot nyerjen a Fény erejével. Ezen kívül még durvaanyagú teste is, sűrűsége által, külön védelmet jelent számára az olyan befolyások ellen, melyek más jellegűek, mint azok, amelyeket kívánságai által maga igyekszik magához vonzani.

Ám az Üzenetem által mindez már ismeretes számotokra, ha meg akarjátokbenne találni.

Tehát úgy képzeljétek el a szellemet, mint az ember valódi mivoltát, mely mint mag, a fejlődés és saját ereje kibontakoztatása érdekében sok burkot hordoz, s ennek az erőnek a durvaanyagú test általi legnagyobb terheléspróbáig folyamatosan fokozódnia kell, hogy eljuthasson a diadalmas betetőzésig.

Ezek az egyre jobban fokozódó terheléspróbák azonban a kölcsönhatás által ugyanakkor a fejlődés támogató lépcsői is, míg a Föld a fordulat legkülsőbb területe.

Mondjuk ki tehát nyugodtan, a szellem a voltaképpeni ember, minden más csak burok, viselésük által a szellem erősödik, és az így fokozódó mozgás révén egyre jobban áthevül.

Az izzás, melybe a szellem így kerül, nem alszik ki, miután a burkokat később leveti, hanem emeli s vezeti a szellemet felfelé, a szellemi birodalomba.

Hiszen éppen azzal, hogy burkai súlya alatt kell mozognia, válik annyira erőssé, hogy a szellem birodalmában tudatát megőrizve el tudja viselni az erősebb nyomást, amire szellemi csíraként képtelen lenne.

Ez fejlődésének a folyamata, mely a szellem érdekében történik. Magukat a burkokat közben csak a célt szolgáló eszközöknek kell tekinteni.

Ezért semmi sem változik meg, ha a földi ember leveti a durvaanyagú testet. Még mindig ugyanaz az ember, csak durvaanyagú burok nélkül, melyen még az úgynevezett asztráltest is megmarad, melyre a durvaanyagú földi test kialakításához volt szükség, és amely a középső durvaanyagúságból származik.

Amikor a súlyos földi test az asztráltesttel együtt lehullik, a szellem már csak a finomabb burkokat viseli. Ebben az állapotban hívják a szellemet „léleknek”,megkülönböztetésül a hús-vér földi embertől!

További felfelé emelkedése során azután fokozatosan leveti minden további burkát, míg végül már csak a szellemi testet tartja meg egy szellemi burokba öltözve, és így más lényszerű jellegek burkai nélkül lép be mint szellem a szellemi birodalomba.

Ez egy magától értetődő folyamat, mivel azután már semmilyen idegen burok nem tudja többé visszatartani, és ezért természetszerűen saját lényegének jellege által fel kell emelkednie.

Ez tehát a különbség, mely nagyon gyakran nehézségeket okoz a megértésben, mivel nem láttátok tisztán, és ezért az elképzelés róla ködös maradt.

A valóságban az embernél kizárólag csak a szellem jön számításba. Az összes többi megnevezés pusztán burkai szerint igazodik, melyeket visel.

A szellem jelent mindent, ő a valódi, tehát az ember. Ha a többi burokkal együtt viseli a földi burkot is, akkor földi embernek nevezik, ha a földi burkot leveti, akkor a földi ember léleknek tartja, de ha leveti még a finom burkokat is, akkor megmarad egyes egyedül szellemnek, mely a maga jellegében mindig is volt.

A különböző megnevezések tehát pusztán a burkok jellegéhez igazodnak, melyek önmagukban, a szellem nélkül, mely átizzítja őket, semmik sem lehetnének.

Az állatoknál ez másképp van; mert lélekként van bennük valami lényszerű, mely lényszerű jelleggel az emberek nem rendelkeznek!

Talán azért keletkezett oly sok tévedés, mert az emberek azt gondolják, hogy az állatoknak is van lelkük, mely lehetővé teszi, hogy megnyilvánuljanak. Ebből adódóan az embernél, akinek még szelleme is van, a szellemnek és a léleknek két különálló dolognak kell lennie, és talán még egymástól függetlenül is működhetnének.

De ez tévedés, hiszen az állati lélek jellegéből az emberben nincs semmi. Az ember esetében maga a szellem izzítja át az összes burkot, sőt még azután is, ha be van falazva és meg van kötözve. A szellem megbilincselésekor az ész a szellem éltető hőjét téves vágányra vezeti, melyet a torzítatlan szellem maga, ha szabad kezet kapna, sosem választana.

De az emberek valamennyi ferdültségét és hibáját világosan megmagyarázza az Üzenet, mindenekelőtt azt, hogy miként kell az embernek gondolkodnia és cselekednie, ha a fényes magasságokba akar jutni.

A mai feladat a „lélek” kifejezés újbóli megmagyarázása, hogy véget vessen a téves gondolkodásnak.

Számotokra, emberek, az lenne a legjobb, ha most még egy lépést tennék, és azt mondanám, hogy csak az állatnak van lelke, mely őt vezeti. Az embernek azonban szelleme van!

Ez pontosan és a megfelelő módon jelöli a különbséget.

Ha korábban használtam a lélek kifejezést, az csak azért volt, mert olyan erősen belétek volt gyökerezve, hogy egykönnyen nem tudtok tőle megszabadulni.

De most látom, hogy a tévedések tovább tartanának, ha nem húzok egy éles választóvonalat a kettő közé. Ezért, alapként minden időkre jegyezzétek meg jól:

Az állatnak lelke van, az embernek azonban szelleme!

Így már helyes, még ha most idegennek tűnik is, mivel gyakran magasztaltátok a lelket. De higgyétek el, ez csak a már ismert kifejezéshez való kötődés, mely a lélek szónál a róla írott költemények következményeként emelkedett érzelmeket kelt, amelyet a lélek kifejezés köré mindenkor megpróbáltatok fonni.

Ezért énekeljétek meg most a szellemet, és akkor majd e kifejezés hamarosan teljes ragyogásában fog életre kelni előttetek, sokkal világosabban és tisztábban, mint a lélek kifejezés bármikor.

Szoktassátok rá magatokat, s akkor majd egy lépéssel ismét előbbre juttok a tudásban, mely az Igazsághoz vezet!

De csak mint gondolkodásotok alapját kell most tudatosan magatokban hordoznotok e megkülönböztetést. A lélek kifejezést egyébként továbbra is megtarthatjátok az embernél, mert máskülönben nagyon nehéz lenne helyesen elválasztanotok a fejlődés szükséges fokozatait.

A lélek a durvaanyagúságról már leoldódott szellem, finomanyagú és lényszerű burkaival együtt.

Felfogásotok számára mindaddig léleknek kell maradnia, míg le nem veti magáról az utolsó burkot is, és csak mint szellem, be nem tud lépni a szellemi birodalomba.

Ha ez így van bennetek, akkor a lélek kifejezés az emberekre is használható, és meg lehet tartani.

Az a legjobb, ha a szellemi csíra fejlődését három szakaszban képzelitek el:

Földi ember – emberi lélek – emberi szellem!

Amíg helyes róla az elképzelésetek, rendjén van így, máskülönben azonban nem lenne tanácsos, mivel ténylegesen csak az állatnak van a szó legigazibb értelmében „lelke”. Lelke, mely egy önálló dolog! Az embernek azonban szellemén kívül nincs önálló lelke.

Ám az embernél a lélek helyett nem jól cseng, ha azt mondjuk: A szellem burkaival, éppoly kevéssé a burokban lévő szellem, vagy később a szellem burkok nélkül, a felfedett szellem.

Önmagában véve ugyan helyes lenne, de a fogalom kialakításához túl körülményes.

Ezért meg fogjuk tartani az eddigi kifejezést, ahogy már Jézus is tette, amikor a lélekről beszélt. Utalását a lélek szükséges leoldódására most még sokkal jobban meg fogjátok érteni; hiszen leoldozni a lelket nem jelent mást, mint levetni a még meglévő, a szellemet visszatartó burkokat, és ezzel leoldozni a szellemet a nehezékekről, hogy szabadon tovább tudjon felfelé emelkedni.

De az akkori földi emberekhez nem beszélhetett annyira az észhez igazodva, egyszerűbbnek kellett maradnia a kifejezések használatában, és ezért meg kellett tartania a megszokott jelleget és módot.

Még ma is megmaradhat így, ha pontosan ismeritek a dolgok igaz állását.

Jól jegyezzétek meg:

Az állatnak lelke van, az embernek azonban szelleme!