9. A megmentő vágy

Egy nagy vágyakozás hatja át minden földi ember szívét, aki belsőleg még nincs teljesen elveszve: a szellemének felszabadítására törekvő vágy!

Hogyan kell ennek a felszabadításnak végbemennie, az senkinek sem világos. Mindenki csak vágyat érez utána, ami feltűnő módon egyre jobban erősödik.

És ami furcsa: ez a vágy oly sokféle formában mutatkozik meg. Sok lélekre rátelepszik a fáradtság, mások szomorúságot éreznek, amit nem képesek megérteni; sokon eluralkodik a nyugtalanság, ami aggasztja őket, de ennek ellenére még vannak olyanok is, akik magukban hordozzák a nagy boldogság érzetének sejtését anélkül, hogy tudnák ennek okát.

Viszont nagyon sokan szinte mámorosan mennek, rendkívül robbanékonyak, bizalmatlanok, ingerlékenyek, és annyi sok álmatlan éjszaka során alsóbbrendűségük rémisztő képe alakul ki előttük, melynek vigyori kifejezéstelensége tanácstalanná teszi őket, és ez ismét felkorbácsolja a befolyás és a hatalom iránti vágyukat, hogy ezt az egyre nyilvánvalóbb rést ezzel töltsék ki.

Az ilyen típusú ember minél jobban látja magát, hogy szellemileg menthetetlenül elsüllyed, annál görcsösebben ragaszkodik a látszathoz! Teljes gondolkodásmódja csak a nagy szavakba öltöztetett üres felszínességre törekszik, hogy az élvezetek vagy ünnepségek kimerítő mámorában egy pillanatra elfojthassa saját alacsonyabbrendűsége egyre inkább előtörő érzetét.

Közben nem mindig csak a testi örömöket kell keresni, hiszen léteznek a helytelen uralomvágy élvezetei is, kielégítendő a hatalom illetve a hiúság iránti vágyat, amely különféle formákban jelentkezhet, az ellenőrizetlen, önkényes brutalitástól a legnevetségesebb mókázásig, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, de a valóságban mégsem maradnak ártalmatlanok, ha az ilyen játszadozás útjába valami akadályt igyekeznek gördíteni.

Közismert, hogy minden gyermetegség kegyetlenséget rejt magában, mihelyt a kielégítés kikényszerítéséről van szó.

Végül mindezeknél a süllyedőknél, saját alacsonyabbrendűségük érzetében elveszetteknél, gyűlölködő harag robban ki indokolatlanul azokkal az emberekkel szemben, akik még mindig hordoznak magukban valami értékeset, és valódi képességeket nyilvánítanak.

Az irigység nem engedi, hogy az ilyen emberekkel aztán békés kapcsolatba lépjenek, és hogy képességeiket áldásos módon kihasználják, hacsak ezek előre fel nem esküdnének a teljes rabszolgaságra.

De az ilyen belsőleg felkorbácsoltaknak még ez sem hozná el a békét, mert mások szavait ők a saját hibáik szerint ítélik meg, nem bíznak bennük, sőt még attól is tartanak, hogy e képességekkel szemben hamar alulmaradnának.

Félnek, hogy a mások képességei nem maradhatnak tartósan rejtve, és világosan megmutatkoznak, s ezáltal az ő saját alkalmatlanságuk csak még élesebben nyilvánul meg. Ezt viszont a hiúság a legkevésbé tolerálja. Ennek a puszta gondolata olyan felháborodást ébreszt, hogy csak a pusztításra gondolhatnak.

Így fokozódik az irigy gyűlölet egészen a szellemileg süllyedők utolsó kicsapongásaiig: a teljes meggondolatlanság kiszámíthatatlan és igazságtalan dühöngéséig: ez a zsarnokok sorsa!

De az ilyen zsarnokok között nemcsak a nagy nemzetek vezetőit kell elképzelnetek; mert ezzel nem az egyes személyekre utalok, és ne hagyjátok Nérót sem magatok elé képzelni, vagy az úgynevezett kereszténység legnagyobb szégyenét az istenellenes egyházi inkvizíciók idején, hanem csak a jelenben kell figyelnetek és tanulnotok, hogy szellemileg szabad emberekké váljatok, olyanokká, amilyeneket Teremtőtök akar!

Ezzel szellemi látásotokat akarom megnyitni; mert a Teremtő ebben az időben minden eseményben szól hozzátok, olyan világosan, mint még soha, hogy ezen szellemileg érlelődjetek!

Zsarnokokat mindenhol találhattok, a szakmákban, a társadalomban, a családokban! Most sokkal több van belőlük, mint bármikor; mert minden ember az ítéletben áll! Ezért is fejlődik minden gyorsabban, erősebben, mint valaha.

Figyeljetek az időre és a jelekre is, melyekről magyarázataimban beszélek. Nagyon hasznos lesz számotokra, ha mindezt magatokban átélitek!

Ezzel a leírással megmutatom nektek a jelenlegi emberiség állapotát, olyannak amilyen ma, anélkül, hogy ezt ők maguk tudatosítanák.

Már két meghatározott csoportra lett felosztva. Az egyik csoport az először említettekből áll, akiknek vágyakozással átitatott lelke öntudatlanul vár valamire, amit ők maguk még nem képesek megnevezni, mert ennek az ideje még csak ezután fog eljönni.

A második csoport az utószor említettek alkotják, akik a pusztulás felé haladnak, amit Isten legszentebb akarata szerint maguknak kell előkészíteniük. Ebbe a csoportba tartoznak még mindazok is, aki lustaságból vagy szabad akaratból összebratyiztak a süllyedésben lévőkkel.

Ez már az egész földi emberiség felosztása kecskékre és juhokra, ahogy az valamikor megígéretett!

A nagy alapvető beteljesülés az ítélethez már befejeződött, de az embereknek erről fogalmuk sincs! Saját elképzeléseik mámorában élnek, saját létük nagyságáról és jelentőségéről álmodozva ... és a vég felé közeledve, ami nagyon gyorsan ráébreszti őket a valóságra, s ezzel a felelősségvállalásra minden gondolatért, minden szóért és minden cselekedetért!

Az emberek számára mindez elképzelhetetlen, mert ezt sokkal kisebbnek képzelik, mint ahogy történik, miközben önmagukat igyekeznek sokkal nagyobbra értékelni, mint amilyenek valójában.

Teljesen haszontalan lenne átfogó képet adni a jövőről. Számotokra csak az hoz hasznot, ha megtudjátok, hogy mi történik most, ha megértitek a jelent, és ebből a jövő számára gazdag termést arattok!

Legyetek éberek, figyeljetek és vizsgáljatok anélkül, hogy ebbe ti magatok beleragadnátok! És erre adok magyarázatot nektek; mert képesnek kell lennetek arra, hogy tudatosan éljétek meg az összes változást. Aki ezt elszalasztja, fogalma sincs, milyen nyereségről mondott le a maga részéről.

Értsétek meg a szavaimat és nézzetek szét magatok körül! Aztán ez pikkelyként hullik le a szemetekről.

Mindannak az eredete, amit ma elmondtam, és ami a különválasztódást egyre nyilvánvalóbbá teszi, az emberek számára ismeretlen, annak ellenére, hogy ezt a történést saját magukon kell átélniük. Az is teljesen kizárt, hogy valamilyen módon megvédjék magukat a következményektől, vagy ezen valamit változtathassanak, hacsak saját magukat nem változtatják meg! Egyedül ez hozhatna számukra megkönnyebbülést, különben semmi más a világon.

Mindenki alá van vetve ennek a történésnek, akár vonakodik tőle akár hajlandóságot mutat, éppúgy ti is, minden egyén. Ennek feltétel nélkül ki vagytok szolgáltatva. Mindez azonban csak a kezdet, amely végül félelmetes sebességgel felfokozódik. A vég, amely sokak számára csak a legnagyobb borzalmakkal teli vég lehet és lesz, kevesek számára lesz olyan vég, ami elhozza a szellemi megszabadítást azoktól a bilincsektől, amelyek évezredek óta szorították őket, mint az önmaguk által kikényszerített balvégzet, amelynek ma ki kell tenni őket.

Ám a megmentő vágynak, valamint a kezdődő önpusztítás éles határához előrehaladó fejlődésnek az oka ugyanaz az erő: az Ősfényből származó Fény nyomása, az Istentől jövő Szent akarat!

Az emberiség nagy fordulatához ez annyira fel van erősítve, hogy most tisztítóan hat és mindent újra a teremtés harmonikus törvényeivel egységes vibrálásra kényszerít, áthatol a világokon, és most utolsó tettként megragadja ezt a Földet, kérlelhetetlenül szorításában tartva, a kör bezárásával mindent feloldva, ami rajta lejátszódott, és ezzel pusztít vagy felemel, hogy megsemmisítse mindazt, ami már nem akar az Ő rendíthetetlen törvényeiben vibrálni, és életre keltve azt, ami örömmel hajlandó ezekbe beilleszkedni.

Amiket e magyarázatok alapján látni fogtok, hogy ezen érlelődjetek, az a Fény óriási, a Földön még soha elő nem forduló nyomásának első, földileg látható hatásai!

Hamarosan és egymást egyre gyorsabban követő sorrendben fog következni a többi hatás, feltartóztathatatlanul, míg végül a ti Földetek is meg lesz tisztítva minden hamistól és mindentől, ami nem akart beilleszkedni Isten törvényeibe, hanem saját akaratát és gondolkodásmódját részesítette előnyben.

Ebben az időben számotokra csak az a tudás lehet hasznos, amit ti magatok képesek vagytok megfigyelni, és ezért felhívom a figyelmeteket a jelenlegi alapvető történésre, mely az ítélet végéhez fűződik; mert ez választja külön az összes embert azokra, akik elbuknak, és azokra, akik megmenekülhetnek!

Számtalan jel hirdeti a végső ítélet kezdetét, ám az emberek elrohannak mellette abban a hitben vagy önámításban, hogy mindez már gyakran megtörtént.

De közben elfelejtik kölcsönösen összehasonlítani azokat a körülményeket, amelyek között ez vagy az korábban már megesett. Ebben nagyon nagy különbségek vannak, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha helyes megítélésre törekszünk.

Mindenekelőtt az embernek nem szabad annyira félénknek, gyávának vagy felületesnek lennie, hogy figyelmen kívül hagyja a jelenlegi, kétségkívül szembetűnő események sokaságát, legyenek ezek természeti vagy gazdasági katasztrófák, gyilkosságok és öngyilkosságok, politikai zavarok, harcok a földi hatalomért az államok és az egyházak között és még sok minden más.

Mindez még soha nem volt egyszerre ilyen gazdagon felhalmozódva, mint ma. Már csak ennek minden gondolkodót figyelmeztetnie kellett volna a felgyorsult működésre, amely láthatóan felhalmozódik, és fel kellett volna keltenie annak a gyanúját, hogy az óriási világgyűrű erőteljesen bezáródik az emberi akaratnál és képességnél nagyobb hatalom által, és hogy ezzel elégtétel jár.

Ebben az ami hamis elpusztul, csak a jó marad meg. A jó vagy hamis értéke azonban nem az ember, hanem csak az Isten mércéje szerint méretik!

Az emberek a maguk akaratából mindezt nem is gyanítják, mert ők maguk nem akarnak tudni! Félelemből, felületességből és meggondolatlanságból, vagy önteltségből. Közben a szellemi lustaság sem áll az utolsó helyen. Még sok fénykereső sem képes ettől teljesen megszabadulni. Az utolsó előadásban már rámutattam a szellemi lustaságra, amely olyan messzire megy, hogy még az éles eszűek sem akarnak valóban „elgondolkodni” az olyan dolgokon, amelyek ambiciózus földi céljaikkal nem függnek össze!

Az emberek ezt nem akarják érteni, és csak akkor ismernek fel mindent, amikor e tudásnak számukra már nem lesz semmi értelme. Ezért hiábavaló minden Fényből jövő felhívás, hogy ébredjenek fel.

Az emberek gondolkodás nélkül mindennél, ami számukra új, a hamis próféták elleni figyelmeztetésre hivatkoznak az igazi nagy Fényből való segítő földi létezésének idején, aki egyúttal beindítja az ítéletet.

Mindenről gondolkodás nélkül beszélnek, és közben látható a lelkek üressége és éretlensége, az ilyen emberi szellem értéktelensége a további fejlődés céljából, mert lustaságukkal a felemelkedés minden lehetőségét elszalasztják, és akadályként gördülnek az új kinyilatkoztatások útjába, úgyhogy a Fényből jövő szeretet nem találhat hozzáférést a megmentéshez.

Ki jön rá az emberek közül, hogy nem lehet csak azokat egyoldalúan hamis prófétáknak tartani, akik új kinyilatkoztatásokat hoznak, hanem hogy ez minden egyént érint azok közül, akik úgy tesznek, mintha képesek lennének akárcsak egy részét is elvégezni annak a munkának, amely a megígért Fényküldött erejére vár.

Ez nem is csak azokra utal, akik állítják, hogy újjászületett Megváltók akarnak lenni, ami önmagában nemcsak egyértelműen mutatja a megígért Ember Fiának feladatával kapcsolatos tudatlanságukat, hanem sokkal többet érint közülük.

Ahhoz azonban, hogy ezt megítélhessük, előbb egy másik tudás szükségeltetik: Tudás a megígért Ember Fiának valódi földi feladatáról!

Már ezen minden elakad, ha jól megfontoljátok. Egy ember sincs a földön, akinek erről tényleges ismerete lenne! Bár erről sokan már évszázadok óta beszélnek, de erről a valós ismeret hiányzik. Minden kérdezőnek a Bibliából vett meg nem értett szavakkal válaszolnak, amelyek nem adnak semmi magyarázatot, és ismét csak előtérbe nyomul minden tudni vágyó ember tétova tapogatózása, hogy ez láthatóan megnyilvánuljon.

Valójában az az ember a hamis próféta, aki azt merészeli állítani, hogy képes megtenni valamit abból, ami Isten megígért Küldötte számára van fenntartva!

És manapság sok az ilyen, mert földi tevékenységről van szó, nem csupán oktatásról; mert ez a megígért követ lesz az emberiség egyetlen és igazi segítője az ő lelki és földi szükségleteiben!

Az embereknek nem lesz túl nehéz felismerni a hamis prófétákat a kellő órában, mert ezt saját magukon kell átélniük, hogy megszerezzék a tudást, mivel a szavaknak előre nem hittek volna.

Azoknak az embereknek az összes munkája, akik mint hamis próféták ígértek valamit az embereknek, amit nem képesek nekik adni, most tarthatatlanul összeomlik vagy egyáltalán nem jön létre, amiből az emberiségnek fel kell ismernie, bár keserves tapasztalatként, hogy hamis ígéretekben bízott, és hitt a színlelt, nem létező képességeknek.

Tehát ezek a valódi hamis próféták, akikre a próféciák utalnak, mert akik hittek nekik, azoknak fájdalmas csalódások révén keserű tapasztalatokban kell részesülniük.

Azokat viszont, akik az újjászületett Jézusnak adják ki magukat, egyáltalán nem lehet a hamis próféták közé sorolni, ezek csak hazugok, akiknek fogalmuk sincs az Ember Fiának feladatáról, annál kevésbé rendelkeznek olyan képességgel, hogy belefoghassanak ennek akár csak a legkisebb részébe. Még azt sem tudják, hogy Jézus és az Ember Fia nem egy személy, hanem két különböző személy, emberileg kifejezve, bár egyek abban az értelemben, ahogy ezt Jézus önmagáról mondta: Én és az Atya egyek vagyunk!

Furcsa, hogy ezt oly sok keresztény sem akarja megérteni, annak ellenére, hogy természetesen mindig és helyesen a hármasságot alkotó Istenről beszélnek, aki három és mégis egy! És Jézust, aki ennek a háromságnak a része, gondolkodás nélkül, mint aki önmagáért egyedül áll és működik, elválasztják mint az egyedüli Megváltó személyét. Ebben nem is téved teljesen, viszont ezt nem érti! Ezen nem is gondolkodik, mert szellemileg túlságosan lusta.

De menjünk még valamivel tovább. Annak a személynek, aki elutasítóan rámutat a hamis prófétákra, azt is tudnia kell, hogy a felbukkanó hamis próféták éppen egy a sok jel közül, amelyek az igazi Küldött megjelenését hirdetik!

Igen, hiszen akkor az igazi keresőnek legalább őrködnie kellene, hogy ne szalassza el az igazit! Nem szabad, hogy ez nyugton hagyja, és a legkomolyabb vizsgálódásra kell ösztönöznie minden felajánlottal szemben, hogy habozás nélkül segítője lehessen az eljövendőnek, és ne legyen esetleg akadály az ő útjában! Vagy éppenséggel nyűg!

Őneki, a földi embernek kell igyekeznie, hogy felismerje őt! Ez az egyik Isten által neki szánt feladat, hogy ezúton bizonyítsa, hogy méltó a Szent Igére. Ebben még az a személy is, aki keresőnek nevezi magát, túl felületesen jár el, amennyiben a keresőket megfigyeljük illetve megvizsgáljuk. Ennek azonban nemcsak a könnyelműség vagy jobban mondva a szellemi lustaságból fakadó megszokott felületesség az oka, hanem a keresőkből elsősorban a hiúság, a beképzeltség szól!

Ez a gyengeség önmagában elpusztítja azon emberek nagyobb részét, akik fénykeresőnek nevezik magukat! És ezekért nem kár; mivel ők képmutatók, mert nem azzal az Isten Igéjét megillető komolysággal állnak hozzá, és csak a hiú törekvésben akarnak sütkérezni, amelyből teljesen hiányzik az alázat.

És egyedül az alázat nyitja meg a kaput mindannak a megismeréséhez, ami a Fényből érkezik!

Ha azonban figyelmen kívül is hagyjuk ezt a tényt, akkor még mindig marad egy, sokak számára látszólag felülmúlhatatlan pont: Hogyan képzelik el a keresők ezt a megígértet a földi életében és az „eljövetelében”! Az „eljövetel” kifejezés ebben az esetben „fellépést” jelent; mert az talán mindenki számára világos, hogy nem esik le durvaanyagúan, már férfiként az égből, és hogy gyermekként sem fog megjelenni.

Valójában semmit sem képzelnek! Ennek azonban kezdettől fogva elég szűkre szabott feltételeket írtak elő megformálatlan reményeikkel illetve elvárásaikkal!

Mindjárt az első helyen áll az a kívánságuk, hogy a megígért az ő saját köreikből kerüljön ki! Máshogy nem is tudják elképzelni, mert úgy gondolják, hogy nekik erre előjoguk van, mivel ők korábban hittek az ő eljövetelében mint a többiek.

Természetesen fel kell karolnia őket, ez az ő kötelessége; mert azért jön mint a rászorulók segítője, talán még hagynia is kell vezetni magát általuk; végül is ő idegen a földön, és szüksége van a gondos tanácsokra, melyeket a már megszerzett földi tapasztalataik révén kínálnak neki! Tehát olyan jövőt szeretnének biztosítani számára, amiért hálával fog tartozni nekik, és akkor a visszaható áldás már őket sem hagyná ki.

Rövidre fogva, minden gondolkodás, minden akarás tisztán földi, kicsinyes földi gondolkodásmódjukra és sok rejtett vággyal megkevert földi fogalmaikra korlátozódik,.

Azzal nem számolnak, hogy őneki már kezdettől fogva saját tapasztalatokkal kell rendelkeznie, és hogy addig teljesen ismeretlennek kell maradnia, hogy bármiféle befolyásolás teljesen ki legyen zárva, hogy az embereknek kelljen megmutatkozniuk olyanokként, amilyenek a valóságban, minden gyengeségükkel, hibáikkal és minden gonoszságukkal! Még vele szemben is.

Az emberi gondolkodás olyan messzire nem ér el, hogy felismerje, hogy mindez csak a legtermészetesebb és legegyszerűbb mindennapiság keretében, a legrealisztikusabb átélésen keresztül történhet. Ilyen alaptalan felületességben és valódi közömbösségben tart a különleges, nem földi, rendkívüli eseményvárás! Méghozzá nagyon feltűnő történésre.

Miért? Ezzel senki sem törődik. Azon sem gondolkodik el senki, hogy éppen a feltűnővel szállna azonnal szembe minden, ami úgy véli, hogy van itt bizonyos hatalma és befolyása, teljesen eltekintve attól, hogy a feltűnő soha nem kaphatna lehetőséget a mélyebb betekintésre.

Az nem úgy van, hogy a Fényből jövő könnyen átláthatja vagy teljesen megértheti a földi emberek kicsinyes gondolkodásmódját és rosszakarását; mert a rossz a Fény számára idegen és érthetetlen. Hiszen a szülők sem értik meg gyakran saját gyermekeiket, akik velük azonos fajtájúak, miközben a Fény minden emberi számára teljesen idegen marad.

Csak nagy fáradozás árán, saját tapasztalatai és szenvedései alapján szerezhet a Fény Küldötte ismereteket a földön lévő összes gonoszságról és elsősorban az összes rosszakaratról, bár ezt soha nem érti meg, mivel a gonoszt egyáltalán nem lehet megérteni, mert ennek létezését a teremtésben semmi sem indokolja.

Tehát ezt az „eljövetelt” már hosszú földi időnek kell megelőznie, hogy megismerje az összes emberi gonoszságot és az összes emberi gondolkodást is, mert ezzel az eljövetellel már el kell kezdődnie az ítéletnek, és aztán a segítségnek. És csak olyasvalaki tud segítséget nyújtani, aki pontosan ismeri a gyengeségeket és az erősségeket.

Mindez nagyon egyszerű, és mindenki mondhatná, sőt mondania kell, ha ehhez nem lenne szellemileg túlságosan lusta és még túl közömbös is. És ő közömbös, mert mint kereső ugyan beszél róla, de nem próbálja meg a legbelső lényében egyúttal közösen átélni.

Hiányzik a belső érzés és a szavak bármiféle kapcsolata, és így minden valódi támasz is. Ő keres! Nála ez az egyetlen, amit nem lehet hazugságnak nevezni. A „keres” megjelölésben már benne rejlik a válasz is, hogy nem talált semmit.

Mivel azonban a Fényből megígéretett, hogy aki komolyan és alázattal keres, az a törvény szerint talál is, ez azt mutatja, hogy a keresők, akik ma így nevezik magukat, nem igazi keresők, hogy ehhez mindegyiküknek hiányzik a legfőbb dolog, az alázat!

Ez azoknál, akik ma keresőnek nevezik magukat, valóban nem található, és legkevésbé éppen ott, ahol az alázatról beszélnek! Az emberek már egyáltalán nem tudják, mi az a szellemi alázat, mert a szellemet bezárva tartják magukban az eszük által, amely csak a beképzeltséget és a hiúságot ismeri, és az alázaton csak mosolyog.

De erről elég. Eljött az idő, amikor minden beképzeltség szánalmasan magába omlik nyomorúságos szenvedés közepette, úgyhogy az embernek kell önmagából eljutnia az alázatig vagy össze kell omlania, hogy soha többé ne támadhasson fel. Még az átélés az egyedüli segítség az emberiség számára, amely nem akar hallani!

A keresők vagy azok, akik a beteljesülésre várnak, annyira beleélték magukat a saját gondolataikba, hogy már semmi mással nem törődnek, és mindenhez már előre bizalmatlanul közelítenek, már a nyelvükön van annak az elutasítása, ami nem esik egybe az ő kívánságaikkal. A legnagyobb szükség nélkül sosem jutnak el a felismerésig!

Több ezer dolog már előre ellene van, mellette nincs semmi! Sokan kétséget kizáróan előre feltételezik a mai élet hasonlóságát Jézusnak, az Isten Fiának kétezer évvel ezelőtti korával! Elvárják a lemondásokkal teli, országokon át vezető vándorlást anélkül, hogy elgondolkodnának azon, mit szólnának ehhez ma a hatóságok!

Ma sem lehetséges, hogy az ember csendesen elvonuljon, mint azelőtt, hogy a magányban megszerezze a felébredéshez szükséges koncentrációt. Ez nála nagy nehézségekbe ütközne, amelyek részben teljesen leküzdhetetlenek!

Ez azonban még az összes nehézség leküzdése után sem lenne lehetséges anélkül, hogy betegség vagy éppen háborodottság gyanúját ne keltené. Nem is beszélve sok újság ártó és gátlástalan szenzációhajhászásáról, amely gyakran bármiféle erkölcs és a legegyszerűbb jogi érzék hiányában hihetetlen dolgokra képes.

Az is, amit a múltban tiszteletben tartottak és mindenkinek személyes jogként elismertek, ami ezekben a dolgokban még érthetőnek és természetesnek számított, ott ma csak gyanúra való okokat találnánk, melyek a félelemből erednek, különös tekintettel a másféle gondolkodásra, vagy a legőszintébb akaráshoz csak a legcsalárdabb szándékokat csatolnák, mert a mostani idők minden gondolkodása meg van mérgezve!

Az azonban vitathatatlan bizonyosság, hogy csak az képes mindig rosszat gondolni az embertársairól, akik maga hordozza magában a rosszat! Ezt senki sem tagadhatja. Csak az, aki megszegi a szavát, az fogja elvárni, vagy feltételezni, hogy a másik nem tartja be a szavát, csak a hazug várja el a hazugságot, csak az áruló az elárulást! És így van ez mindennel, ez megdönthetetlen törvény!

Ez ma sokkal rosszabb, mint amikor Jézus itt vándorolt a földön, és abból ma semmi sem ismétlődhet. Most mindennek teljesen másképp kell lejátszódnia, ez magától értetődő.

Ennek ellenére az emberek nem akarják Isten Követét frakkban vagy autóban elképzelni, bár tudniuk kell, hogy Jézus sem papi ruhában jött, hanem az akkori viselethez mérten jól öltözve járt, és korának megfelelő módon élt. Minden, amit az emberek közben elvárnak, gyenge lábakon áll, és ezek egyike sem fog beteljesülni, mert Isten nem igazodik az emberi vágyakhoz amikor teljesít.

Az emberek azonban túlságosan távol állnak minden Isteni történéstől, és túl földiesen, kis léptékben gondolkodnak ahhoz, hogy elképzeléseikben még megközelíthessék az elkövetkező beteljesülést. Az Igazságtól távol állnak, mint mindig. Legtöbbjüknek azonban úgy sincs ideje vagy kedve, hogy ezzel foglalkozzon! Mint mindig, amikor arról volt szó, hogy az emberiség valamit elfogadjon a Fényből, vagy maga tegyen valamit a saját megváltása érdekében.

A földi dolgok kerülnek előtérbe, és az egyre növekvő rohanás közepette másra nem marad idő! És ha egyszer mégis van egy nyugodt órájuk, akkor ezek az oly feleslegesen agyonhajszolt emberek kompenzálásként csak a szórakozást vagy a sportot akarják, semmi mást.

Mondom néktek, ti emberek, elszalasztottátok a számotokra legfontosabb dolgot, és az ítélethez való szétválasztásotok már befejeződött! Ti magatok váltatok külön a Fény megnövekedett nyomása alatt, ami mindent elintéz Isten legszentebb akarata szerint. Ez most megállás nélkül a vég felé tart! Ez a vég azonban csak egy kis rész számára jelent új életet Teremtőtök szeretető kegyelmének ragyogásában, mindenki más számára azonban az örök kárhozatot és a bomlásba esést. Számotokra már nem marad semmi idő a szokásos hosszú fontolgatásra, amely eddig még soha nem szülte meg a döntést. Túl lusták vagytok a valódi élethez, és a dolgok fordultához az alázattal együtt nektek minden hiányzik.

ÁMEN.