39. A lényszerűség

ÜZENETEMBEN gyakran beszéltem a lényszerűségről a Teremtésben. Beszéltem a jellegéről és működéséről, jelentőségéről is az emberi szellem számára, melynek egyengeti az útját a Teremtésben, hogy egészen a tökéletességig fejlődhessék.

Mindez már ismeretes számotokra.

Ennek ellenére szükségesnek tartom, hogy még egyszer nagyon részletesen beszéljek az egész lényszerűségről, hogy az embernek így alkalma legyen befogadnia a működés teljes képét. –

A „lényszerűség” olyan kifejezés, melyet én magam adtam nektek, mert ez fejezi ki a legjobban azt, ami megértésetek számára egy meghatározott formát képes adni a Teremtés ezen alkotórészének működéséről és jellegéről, mely mindennemű alkotás számára fontos.

A „lényszerűséget”, nevezhetjük a Teremtés számára „lényegesnek” is, vagy még inkább: annak, ami a Teremtésben „láthatóan szembetűnő”; így majd talán érthetőbb lesz, hogy voltaképpen mit is akarok a „lényszerűség” kifejezéssel mondani.

Felhasználhatjuk még nyelvkincsetek más fogalmait is, hogy azt még jobban kialakítsuk. Ide tartoznak az olyan kifejezések, mint: „az a jelleg, mely összeköt” vagy csak röviden, „mely összeköt” és ezért éppen az, „ami kötött”.

Valamennyi átmeneti kifejezés után nyugodtan azt is mondhatom, hogy az, ami „formákat alkot”, anélkül hogy közben arra gondolnátok, hogy a lényszerűség saját akarásából kiindulva alkotja a formákat; hiszen ez téves lenne, mivel a lényszerűség csak akkor tud formákat alkotni, ha mögötte hajtóerőként Isten akarata, a Teremtés eleven őstörvénye működik.

A lényszerűséget éppúgy nevezhetjük a formaalakítás végrehajtó és fönntartó hajtóerejének is! Így lesz talán a legkönnyebb megközelítőleg helyes fogalmat adni gondolkodási képességeteknek.

Lényszerű – tehát az, ami formában látható módon nyilvánul meg, és ezért képileg is ábrázolható – minden, ami Istenen kívül van. Egyedül maga Isten lénytelen. Így nevezhető, hogy meg lehessen különböztetni a lényszerű fogalmától.

Ennél fogva minden, ami a lénytelen Istenen kívül van, lényszerű és formával rendelkezik!

Ezt fogadjátok el a megértés alapfogalmaként.

Tehát minden, ami Istenen kívül van, lényszerű. És mivel Istenen kívül csak Isten kisugárzása létezik, így a lényszerűség Isten természetes és elkerülhetetlen kisugárzása.

Tehát a lényszerűség sokkal átfogóbb és magasabb szinten álló, mintsem azt gondoltátok volna. Mindent felölel Istenen kívül, azonban sok fokozatra tagolódik, mindenkor a lehűlés fokának és a vele együtt járó Istentől való eltávolodásnak megfelelően.

Ha valóban ismeritek az Üzenetet, akkor tudni fogjátok, hogy már beszéltem az isteni-lényszerűségről, mely az isteni szférában található, távolabb a szellemi-lényszerűségtől, mely az ős-szellemi-lényszerűségre és a szellemi-lényszerűségre osztható; megemlítettem a csak lényszerűség szintjét, melyhez tovább haladva lefelé csatlakozik az összes különböző átmeneteivel a finomanyagúság és végül a durvaanyagúság.

De mivel magán Istenen kívül minden lényszerű, a különböző jellegeket egyszerűen isteniségnek, ős-szellemiségnek, szellemiségnek és lényszerűségnek neveztem, továbbá finomanyagúságnak és durvaanyagúságnak, melyek lefelé haladva a különböző szinteket alkotják.

Ám mégis csak két nagy alapjelleg van: lénytelen és lényszerű. Isten lénytelen, míg kisugárzását lényszerűnek kell nevezni. Más ezen kívül nem létezik; hiszen minden, ami Istenen kívül van, pusztán Isten kisugárzásából származik és fejlődik ki.

Bár az Üzenetből, ha helyesen vizsgáljátok, ez máris egészen világosan kitűnik, ám sok hallgató és olvasó a lényszerűségen egyelőre mégis csak a Teremtésnek a szellemiség és finomanyagúság között elterülő régiójára gondol, ahonnan az olyan elemi lények származnak, mint a tündérek, sellők, gnómok, szalamanderek; továbbá az állatok lelkei is, melyek semmilyen szellemiséget nem hordoznak magukban.

Önmagában véve nem gondolták ezt eddig tévesen, mivel a szellemiség és a finomanyagúság közötti régió egyszerűen csak lényszerűség, melyből már kivált az isteniség, ős-szellemiség és a szellemiség. Ez a legnehezebb a még önmagában mozgásra képes rétegek közül, míg a további lehűlés során kiválik még belőle az anyagiság és lesüllyed, mely első lehűlésében, mint nehézkes finomanyagúság marad vissza, s erről még azután leoldódik az önmagában mozgásra képtelen durvaanyagúság tömege.

De mindkét, jellegében kölcsönösen idegen anyagiságban is létezik még sok különálló fokozat. Így például a Föld nem ezek legnehézkesebbike. A durvaanyagúságban vannak még olyan fokozatok, melyek sokkal nehezebbek, sokkal sűrűbbek, ahol ezért az ehhez kapcsolódó még lassúbb mozgásképességben, és ezáltal a fejlődés még nehézkesebb lehetőségében is a tér- és időfogalom jóval szűkebbé, egészen másmilyenné válik, mint itt a Földön.

A tér- és időfogalmak a régiókban a mozgáskészség jellegei szerint alakulnak ki; hiszen a nagyobb sűrűség és súly hatására nem csupán az égitestek vándorolnak lassabban, hanem a hús-testek is ormótlanabbak és zömökebbek, tehát az agy is kevésbé mozgékony, röviden: minden másmilyen az ezáltal teljesen más jellegű és kihatású kölcsönös besugárzásokkal, melyek a hajtóerőt alkotják a mozgáshoz, és ugyanakkor az átalakulás után a mozgás következményeit is.

Éppen azért, mert a Teremtésben minden egyetlen törvénynek van alárendelve, az egyes régiókban a formáknak és a fogalmaknak mindig másképpen, mindenkor a mozgáskészség jellege szerint kell megnyilvánulniuk, mely ismét a mindenkori lehűléshez és az ebből következő sűrűséghez kapcsolódik.

Így azonban ismét túlságosan elkanyarodok; hiszen előbb a lényszerűségről szóló fogalmat akarom egy kicsit jobban kitágítani.

Közben egy képszerű kifejezéshez nyúlok vissza, ami korábban egyszer már elhangzott, s amit röviden elmondok:

Lénytelen Isten. A lényszerűség Isten palástja. Más ezen kívül egyáltalán nem létezik. És Istennek e palástját azoknak kell tisztán tartaniuk, akik azt szövik vagy akik elrejtőzhetnek redőiben, akikhez hozzátartoznak az emberi szellemek is.

Tehát lényszerű minden, ami Istenen kívül van, ezért a lényszerűség beér egészen az isteni szférába, igen, e szférát magát is lényszerűnek kell hívni.

Ezért most egy finomabb különbséget kell tennünk, nehogy tévedések keletkezzenek. Az a legjobb, ha különválasztjuk a „lényszerűség” és a „lényszerűek” fogalmát!

A „lényszerűségátfog mindent, ami Istenen kívül található, mivel ez a lénytelenség ellentéte. De a lényszerűség közben még magában hordozza az isteniséget, ős-szellemiséget, szellemiséget annak összes különleges fokozatával, melyekre eddig még nem tértem ki, mert jelenleg még túl messze vinne a megértéstől. Szükséges, hogy előbb az emberi szellem tudatában megingathatatlanul le legyenek fektetve a pontos alapok, melyekből kiindulva mindig csak fokozatosan, kis lépésekben lehet a tudást tágítani, amíg az emberi szellem számára lehetséges megértés elég átfogóvá nem vált.

Ha tehát a jövőben a lényszerűségről beszélünk, akkor ezen az Istenen kívül található mindent felölelő lényszerűség értendő. Hogy ez milyen nagy, azt csak a további előadások során fogjátok látni: hiszen nem csupán a már ismert lefelé vezető fokozatok léteznek, hanem egymás mellett különböző fontos válfajok is, melyek tevékenysége révén a Teremtés fejlődik.

De ha „lényszerűekről” többes számban beszélünk, akkor azok a lényszerűek értendők, melyek alatt eddig a lényszerűséget képzeltétek el.

Ide tartoznak mindazok a lények, akik azzal foglalatoskodnak, amit az emberek nagyon felületesen természetnek neveznek, ahová tehát a tengereket, hegyeket, folyókat, erdőket, réteket és mezőket lehet sorolni, ahová a föld, a kövek, a növények tartoznak, míg az állat lelke ismét más valami, ám szintén a csak-lényszerűség régiójából származik.

Mindezeket együttesen a „lény” kifejezéssel egészen pontosan ki lehet fejezni. A tündérek, sellők, gnómok, szalamanderek szintén lények, melyek működésük során egyedül az anyagisággal foglalkoznak. Ebben rátaláltunk a felosztás valódi lehetőségére is.

Vannak viszont olyan lények is, akik a szellemiségben tevékenykednek, továbbá olyanok, akik az ős-szellemiségben működnek, és akik magában az isteniségben tevékenykednek.

Ennek tudatosítása el kell, hogy vegye az eddigi fogalom minden támaszát, mivel azt feltételeztétek, hogy a szellem a lényszerűség felett áll. Ez azonban csak a lényszerűek egészen pontosan meghatározott jellegére vonatkozik, arra mely csak az anyagiságban tevékenykedik, mint a már említett tündérek, sellők, gnómok, szalamanderek és éppígy az állatok lelkeire is. De másra nem.

Biztosan nem tudjátok elképzelni, hogy valamilyen lény, mely az ősszellemiségben, sőt az isteniségben tevékenykedik, nektek emberi szellemeknek legyen alárendelve.

Hogy ezt jobban meg lehessen érteni, előbb pontosabban el kell magyaráznom a szellem és a lény közötti különbséget; hiszen csak így tudom nektek átadni a helyes fogalomhoz a kulcsot.

A szellem és a lény között, mint teremtmények között, önmagában véve nincs a Teremtésben értékbeli különbség. Különbség csak az eltérő jellegben rejlik, és működésük ennek következtében adott más jellegű szükségességében! A szellem, mely szintén a nagy lényszerűséghez tartozik, saját választása útját járhatja, és ennek megfelelően működhet a Teremtésben. De a lény közvetlenül Isten akaratának nyomása alatt áll, tehát nincs saját döntési lehetősége, vagy ahogy azt az ember fejezi ki, nincs saját szabad akarata.

A lényszerűek Isten Házának, tehát a Teremtésnek az építői és gondnokai. A szellemek a vendégek benne.

Jelenleg azonban valamennyi lény magasabban áll az Utó-Teremtésben, mint az emberi szellemek, mivel azok szabad akaratukból nem helyezkedtek Isten akaratába, ahová a fejlődés normális folyamata magától vezetett volna, hanem másféle irányt adtak akaratuknak és azt – megzavarva a harmóniát és az építést – közbeékelték, és másféle utakra tértek, mint amit Isten akart.

Tehát a működés jellege a teremtmény értékének egyedüli mércéje a Teremtésben.

De az emberi szellemek téves akarásukkal végzett zavaró munkájától az anyagiságban működő kis lényszerűek nagyon szenvedtek. Most azonban buzgón merítenek abból az eleven erőforrásból, mely Isten akaratával érkezett a Földre, és minden, az emberi szellemek létrehozta baj most visszazúdul azokra, akik azt előidézték.

De erről is majd később szólok. Ma az a fontos, hogy a fogalom kialakuljon a további megértés alapjához.

Az arkangyalok az isteniségben lévő lények, mivel Isten közelségének legnagyobb nyomása alatt nem lenne lehetséges semmilyen másmilyen akarás azon kívül, ami tisztán és rendíthetetlenül Isten akaratában lüktet.

Csak az iszonyatos eltávolodás hatására, mely számotokra felfoghatatlan, egészen az isteni szféra határán, ott, ahol a Grál-vár az isteniségben, mint ellenpólus van rögzítve, tud első alkalommal létrejönni az én-tudat az Örökkévalókban vagy a Vénekben, ahogyan szintén gyakran nevezik őket, akik ugyanakkor a Szent Grál isteni őrzői is. Csak az Isten közelségétől való eltávolodással vált ez lehetővé.

És csak innen tovább haladva lefelé, az Isten közelségéből való egyre nagyobb eltávolodásban tudtak kifejlődni a kisebb én-tudattal rendelkezők is, akik sajnos ezzel együtt elvesztették a tényleges támaszt, és végül elfordultak a tiszta isteni akarat rezgésétől.

Csak az egyre növekvő eltávolodás által tudott egykor Lucifer is megváltozni, és tudta önös akarásával elvágni a kapcsolatot, minek következtében önműködően szakadékokat hozott létre, melyek idővel áthidalhatatlanokká váltak, míg sötétebbé, súlyosabbá válva egyre lejjebb süllyedt. Így vált a besűrűsödés és lehűlés által szellemmé, akinek szabad akarata volt, és roppant adottságaival, melyeket származása biztosított, végül a legerősebb szellemként működött az anyagiság alatt.

Téves akarása hozta azután a bajt az egész szellemiségre az anyagiságban; hiszen a szellemiség előbb úgy érezte, vonzódik hozzá, majd szabad akaratából áldozatul esett a csábításnak. Szabad akaratából, hiszen a Teremtésben – a törvénynek megfelelően – maguknak az emberi szellemeknek kellett a döntést saját bukásukról meghozniuk. Saját döntésük nélkül nem tudtak volna elsüllyedni, és most nem kellene elpusztulniuk.

Ám itt is csak a tökéletes törvény tartatott be következetesen. ‒

Tehát olyan szellemek, akiknek saját akarásuk van, egyáltalán nem lehetnek Isten közvetlen közelében. Ezt az eleven Fény mindenható ereje törvényszerűen megkívánja! ‒

Ahol tehát arkangyalok vannak, ott még más angyaloknak is lenniük kell. Ez benne van már a szóban. Nagyon sokan vannak az isteniségben, ugyanígy az ős-szellemiségben és a szellemi területeken is, de ők mindannyian lények.

A lények, akiket angyaloknak neveznek, Isten akaratában lüktetnek, és ők Isten küldöttei. Végrehajtják és terjesztik akaratát.

De az angyalokon kívül még számtalan lény van, melyek egymásba kapcsolódva és mégis látszólag önállóan, mint egy óriási mű kerekei, megbízhatóan működnek az egész Teremtés építésén és fönntartásán, mivel szilárdan rögzülnek a törvényben. És ezek felett mind egyedi vezetők állnak, akik az ember számára felfoghatatlan hatalommal vannak felruházva, és felettük ismét magasabb és hatalmasabb vezetők állnak, az előbbiektől mindig idegen jelleggel.

Így megy ez egyre tovább és tovább, egészen az isteniségig. Olyan ez, mint egy óriási lánc, melyek szemei eltéphetetlenül, örömmel működve húzódnak át a Teremtés egészén, mint egy dicshimnusz versszakai, mely Ura tiszteletére és dicsőítésére zeng.

Gondoljátok meg, hogy mindaz, amit itt magatok körül láttok, az annak csak a durva képmása, ami magasabban található, ami mindig annál szebben, nemesebben és fényesebben van kialakítva, minél közelebb szabad lennie az isteniség köréhez. Mindezekben a körökben azonban a lények mindig pontosan az Isten akarata szerint alkotnak, mely a törvényekben nyugszik!

Valamennyi lény Isten szolgálatában áll, amihez a szellemeknek előbb saját szabad akaratukból kiindulva maguknak kell eljutniuk, ha áldást hozóan akarnak működni a Teremtésben. Ha azon az úton járnak, mely a Teremtésben pontosan előre ki van számukra jelölve, és melyet könnyen fel tudnak ismerni, ha akarják, akkor a boldogság és az öröm útja jut osztályrészükül; hiszen akkor együtt lüktetnek a lényekkel, akik segítenek egyengetni útjukat.

De a szellemeknek minden téves útra teljesen önálló döntésükkel kell magukat rákényszeríteniük. Így azonban csak bajt csinálnak, és szenvedést okoznak maguknak, végül előidézik bukásukat, és a Teremtésből ki kell löketniük a bomlás örvényébe, mint olyanoknak, akik alkalmatlanok mindannak az Isten által akart és törvényszerűen megkövetelt további fejlődésére, ami eddig keletkezett.

Egyedül a kifejlődött szellemiség fejlődött a téves irányba, a harmónia zavarása felé. Most az ítélet után, az Isten által megkívánt Ezeréves Birodalom révén még egyszer biztosíttatik számára egy határidő a változásra. Ha addig nem éri el feltétlen szilárdságát a jóra, akkor a kifejlődött emberi szellemiségnek ismét vissza kell vettetnie egészen addig a határig, ahol nem tud kifejlődni az önmagát tudatosítottságig, hogy Isten birodalmaiban a teremtmények számára végre béke és öröm uralkodjék!

Így tehát te vagy, ember, az egyedüli, aki zavaróan működsz a Teremtés megkívánt szépsége közepette, amikor most a Teremtésnek fel kell emeltetnie, hogy megtörténjék benne a szükséges változás, s létrejöjjön a durvaanyagú Paradicsom állapota. Igyekezzetek; hiszen, ti, emberek, csak a tudás segítségével vagytok képesek még fellendülni a magasba! Az erőt azonnal elnyeritek, ha lelketek megnyílik iránta.

2011.
By: Fresh Joomla templates