23. Meghitt otthon

EZERFÉLÉK a kúszóindák, melyekbe az emberek látszólagos megelégedettséggel tekerednek bele. Csak azok érzik a megkötözöttséget a lehető legfájdalmasabban, akik sejtik magukban a szellemi mozgás isteni törvényét, és vágynak a felébredésre; a kúszóindák ugyanis csak akkor vágnak a beléjük fonódott emberbe, amikor az megpróbálja magát kiszabadítani.

És e szabadulás az egyedüli, ami menekülést hozhat a szellemi halálba süllyedéstől!

Ma még aligha fogjátok e szavaim teljes, mélyreható igazságát helyesen megérteni, mivel az emberiség túlságosan belegabalyította magát ahhoz, hogy szabadon kitekintsen belőle vagy teljesen megértse azt.

Ezért most Isten igazságossága szétvágja a kötelékeket, még ha ennek az emberek számára nagyon fájdalmasnak, gyötrelmesnek kell is lennie, ha egyáltalán nincs más lehetőség. Majd csak azután, ha e kötelékek szét lesznek vágva, és lehullanak, lesztek képesek helyesen megérteni szavaimat, miután iszonyodva visszatekintetek eddigi téves gondolkodásotokra!

Ám ennek ellenére a sok példa közül néhány kisebbet szeretnék kiragadni, melyek ezt talán mégis megsejtetik.

Csak pillantsatok be velem a mai emberi életbe:

Helyes, ha a gyermekeket híven védelmezve és őrizve vezetik a gyermekkoron át, ha a serdülő fiatalok a megfelelő képzés által felszerelést kapnak a földi életen át vezető útjaikra.

Ám azután minden embernek meg kell hagyni, sőt meg kell adni a lehetőséget, hogy önmaga tudjon felkapaszkodni a legszerényebb kezdetektől elindulva. Nem szabad neki mindent az elejétől kényelmessé tenni!

A dolgok kényelmessé tételében vagy megkönnyítésében rejlik a legnagyobb veszély, hiszen az a szellemi restség támogatása! És a jóakaró családi összetartásban eddig mindig ez történt.

Már az méreg az emberi szellemnek, ha gyermekként abban a hitben van felnevelve, hogy tulajdonjoga van a földi javakra, melyeket a szülei szereztek.

Most a károk tisztán szellemi vonatkozásáról beszélek, ami az ember valamennyi tevékenységénél lényeges. Ezt a jövőben is tudatosítania kell, ha azt akarja, hogy ő maga és az őt körülvevő viszonyok valóban meggyógyuljanak.

De a változás földi vonatkozásban is nagyon sok mindent azonnal átalakítana, és sok rossz dolgot takarítana el az útból. Tételezzük például fel, hogy a gyermek a törvény szerint csak arra tarthatna igényt, hogy egy pontosan meghatározott korig az ennek megfelelő képzéssel együtt élvezhesse a szülők védelmét és gondoskodását, de azután egyedül a szülők szabad akaratán múlik, hogy mit tesznek majd saját személyes vagyonukkal.

Már csak pusztán ezáltal is mennyire másmilyenné válna sok gyermek! Mennyivel több saját törekvésnek kellene létrejönnie, mennyivel több komolyságnak a földi élethez, mennyivel több szorgalomnak. És nem utolsósorban több szeretetnek is a szülők iránt, mely távolról sem maradhatna olyan egyoldalú, mint amilyennek manapság gyakran bizonyul.

Még a szerető szülők áldozata is jóval nagyobb értéket nyer, mert így majd ténylegesen csak szabad akaratú szeretetből következhet, míg ma az ilyen áldozatot a gyermekek gyakran egyáltalán nem értékelik, hanem csak elvárják és megkövetelik, mint valami teljesen magától értetődő dolgot, anélkül hogy igazi örömet tudna nekik okozni.

Itt a változás már minden további nélkül hozzájárulna ahhoz, hogy értékesebb, nagyobb öntudattal, erősebb szellemmel és fokozottabb tetterővel rendelkező embereket lehessen nevelni.

De gyakran a bűncselekményeket is el lehetne kerülni, ha nem létezne öröklődő tulajdonjog valaki másnak a személyes vagyonára.

A gyermekek számára az a jobb, ha kiérdemlik szüleik szeretetét, ahelyett hogy a gyermeki mivoltukra és annak jogaira hivatkoznának, melyeknek amúgy is teljesen más az értelmük, mint ahogyan azt ma gondolják, hiszen a gyermekeknek hálásnak kell lenniük azért, hogy a szülők lehetőséget adtak nekik a földi inkarnálódásra, még ha az oldások és a támogatások közben kölcsönösek is, mint mindenben Isten törvényeinek a kihatásánál.

A valóságban e gyermekek bizony mind idegen szellemek szüleik számára, önálló személyiségek, akiket a szülők csupán azonos jellegükből adódóan vagy valamilyen korábbi kapcsolat által tudtak magukhoz vonzani az inkarnálódásra.

A földi szülők védelmet és segítséget nyújtanak arra az időre, amelyre a szellemnek szüksége van, hogy új földi testét teljes értékének megfelelően és saját felelősségének tudatában használja, de azután a földi embernek teljesen szabadnak, önmagára utalva kell maradnia, máskülönben sosem lesz képes úgy megerősödni, ahogyan az az isteni törvények nagy lendítő erejében számára hasznos lenne. Harcolnia kell, és ellenállásokba ütköznie, hogy legyőzésük által szellemileg felfelé, a magasba juthasson.

De a változásnak a gyermek jogigényében a szülők tulajdonára még sokkal több kihatással kellene lennie, mint a már megnevezettek, feltéve, hogy az állam építő szellemű vezetése működésével azt követi, ami a nép számára megfelelő, és utat törve hozzásegíti a változáshoz a szülőket, ahogy a gyermekeket is.

Másképpen alakulna az egyén vagyongyűjtéssel kapcsolatos felfogása is. Ma sokan csak azért próbálnak egyre nagyobb vagyonra szert tenni, hogy majd könnyebb életet biztosítsanak a gyermekeiknek, s azt rájuk hagyják. Ez egyetlen törekvésük, és a földi javak önző felhalmozásának az alapjává válik.

Még ha ez nem is tűnik el teljesen, mert egyik-másik ember mégis ezt a felfogást követi egész életén át, még akkor is lennének sokan mások, akik földi tevékenységük elé – sokak áldására – magasabb és általánosabb célt tűznének ki.

Azután majd megszűnnek az erkölcstelen érdekházasságok, ahogy a szomorú hozományvadászatok csalása is. Oly sok rossz fog így önmagától szertefoszlani, és helyére majd egészség lép, a benső érzés őszintesége fog érvényesülni, és a házasságok igaziak lesznek! Már eleve sokkal több komolysággal fognak a házassághoz közelíteni.

A serdülő fiataloknak alkalmat kell adni arra, hogy ki kelljen, s ne csak ki lehessen bontakoztatniuk szellemi erejüket az élethez szükséges dolgoknak a megszerzésével! Egyedül ez volna a helyes; hiszen ezután, de csakis ezután juthat szellemileg előre, mivel mozognia kell szellemileg.

Ehelyett azonban a szülők vagy más hozzátartozók oly sok gyermeknek túlontúl megkönnyítik ezt a szellemi egészségük számára szükséges utat, s olyan kényelmessé teszik, amilyenné csak lehet. Ezt családi összetartásnak és szeretetnek, esetleg családi kötelességnek nevezik.

Nem akarom a károkat felsorolni, melyek még a legjobb akarás mellett is keletkeznek; hiszen még a jó embereknek is szüksége van időnként a külső ösztönzésre és kényszerre, hogy megerősödjék. Önként csak ritkán vállalna olyan helyzetet, melyben arra kényszerül, hogy megfeszítse és felhasználja összes szellemi erejét, s így ura legyen a helyzetnek, és jól oldja azt meg. Az esetek zömében a legkényelmesebb utat választaná, hogy könnyű legyen, ami azonban szellemileg semmilyen hasznot nem hoz neki.

Önbecsülése, önbizalma azonban megnő, ha fáradsággal és szorgalommal földileg egyedül küzdi föl magát, és ez mind saját munkájának a következménye.

Azután majd sokkal jobban, a helyes értelemben becsüli a tulajdont, értékeli a munkát és mindent, még a legkisebb örömöket is; a megfelelő módon értékel minden másoktól kapott szívességet, és az öröme is sokkal élőbb lesz, mint annak az embernek, akinek annyi mindent fáradság nélkül szórnak az ölébe, és akinek az időt csak azzal kell kitöltenie, hogy szórakozást találjon magának.

Ha az ember valóban segíteni akar, akkor a másikat a helyes küzdés lehetőségéhez kell hozzásegítenie. Akkor senkinek sem szabad konkrét kötelességek nélkül az ölébe szórni azokat a gyümölcsöket, melyeket valaki más saját fáradozásával érdemelt ki.

A szülők természetesen még mindig gyermekeiknek ajándékozhatnak mindent, ha akarják, vagy téves szeretettől vezérelve, teljes földi életük értelmét és idejét rájuk áldozhatják, rabszolgáikká tehetik magukat; hiszen ebben megmarad szabad akaratuk, de mivel földi törvény semmi ilyesmire nem kényszeríti őket, az isteni akarat kölcsönhatásában egyes egyedül ők hordozzák a teljes felelősséget saját mulasztásukért a Teremtésben, és részben a szellemi károkért is, melyek így a gyermekeket érik.

Az emberek elsősorban nem a gyermekek miatt vannak a Földön, hanem saját magukért, hogy szellemileg maguk fejlődhessenek és erősödhessenek. De hamis szeretetből ezt már nem tartják be. Csak az állatok élnek még e tekintetben a törvény szerint!

Csak nézzetek bele egyszer szigorúan a családi szokásokba:

Két ember házasságot akar kötni, közös háztartást akarnak alapítani, hogy együtt vándoroljanak a földi léten át, és ezért eljegyzik egymást.

Az eljegyzés tehát az első lépés a házassághoz. Ez az egymásnak tett ígéret és elkötelezettség, hogy az ígéretet követhessék a háztartás létrehozásának komoly előkészületei.

Az eljegyzés nem más, mint a földi alap az új otthon kialakításához, és mindannak az előteremtésének a kezdete, amire ehhez földileg szükség van.

Itt azonban ismét rögtön téves szokások lépnek föl.

A valóságban ez az eljegyzés egyedül azt a két embert érinti, akik közösen akarnak háztartást alapítani. Az, hogy a családok vagy a szülők részt vesznek minden földileg szükséges tárgynak az előteremtésében, egy független dolog, melynek tisztán külsődlegesnek kellene maradnia, hogy helyes lehessen. Ajándékozhatnak, ha akarnak, vagy segíthetnek másféleképpen. Mindez külsődleges marad, és nem köti, csomózza a sorsfonalakat.

De az eljegyzésnek feltétlenül az utolsó, legkülsőbb határnak is kell maradnia mindennemű családi kötelék számára. Ahogy az érett gyümölcs leesik a fáról, ha a fa és a gyümölcs teljesíteni akarják létük feladatát, anélkül hogy kölcsönösen károsítanák egymást, úgy kell az embernek is elválnia érett kora elérése után a családtól, a szülőktől; hiszen a szülőknek is, ahogy neki magának, megvan a saját feladatuk!

De a családok ezt másképpen látják, sőt még a legutolsó ponton is, vagyis miután két ember találkozik és eljegyzi egymást. Ilyenkor nagyon gyakran olyan jogokat formálnak maguknak, melyekkel egyáltalán nem rendelkeznek.

Egyedül Isten erejéből ajándékoztatott nekik minden gyermek, melyet bizony óhajtottak; hiszen máskülönben nem kaphatták volna meg őket. Ez pusztán kívánságuk teljesítése, mely két ember bensőséges összekapcsolódásában ölt formát!

Semmilyen joguk sincs a gyermekre, mely csak gondjaikra van bízva, de sosem volt a tulajdonuk! Hiszen el is vétetik tőlük anélkül, hogy vissza tudnák tartani, vagy hogy előbb kikérnék róla véleményüket! Ebből világosan látható, hogy erre a Fényből, minden élet Ősforrásából semmi jogot sem kaptak.

Az, hogy egészen az érettségig kötelességeket is vállalnak magukra, magától értetődő és kívánságuk teljesítésért járó kiegyenlítés; hiszen nem kaptak volna gyermeket, ha erre maguk nem szolgáltattak volna alkalmat, ami a Teremtés őstörvényei szerint egyenlő a kéréssel. És a kötelességekért, mint kiegyenlítés, örömben részesülnek, ha e kötelességeket helyesen teljesítik.

Ám a szülőknek gyermeküket az érett kor elérése után azon az úton kell hagyniuk vándorolni, mely nem a szülőké.

Az eljegyzéssel és a házassággal a két ember mindenképpen kilép a családból, hogy együtt, egymással szövetkezve saját háztartást hozzon létre. Ehelyett azonban mindkét család úgy véli, hogy az eljegyzés és esküvő által ők is össze vannak egymással kapcsolva, mintha a felekhez tartoznának, jóllehet, ha tárgyilagosan nézzük, ez önmagában véve nincs így, és már a gondolata is nagyon furcsa.

Két ember eljegyzése nem hoz az egyik családnak, tágítva annak körét, leánygyermeket és a másiknak pedig fiúgyermeket, hanem a két különálló ember teljesen egyedül lép szövetségre, nincs is szándékukban magukkal vonszolni eddigi családjukat.

Ha az emberek sejtenék, milyen károsan kell e különös nézeteknek és szokásoknak kihatniuk, akkor maguktól elvetnék azokat; de nem tudják, mennyi bajt okoznak így.

A téves szokások kötődések létrejöttével járnak együtt a finom durvaanyagúságban. Fonalak hurkolódnak a pár köré, mely hozzáfogott, hogy megalapítsa saját otthonát, és e fonalak akadályoznak, egymásba fonódnak és idővel egyre jobban összecsomózódnak, és gyakran kellemetlen dolgokhoz vezetnek, melyek eredetét az emberek nem tudják megmagyarázni, bár maguk szolgáltattak rá okot, gyakran egészen a nevetségességig és zaklatásig vezető szokásaikkal, melyekből a voltaképpeni mély komolyság mindig hiányzik.

Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy mindig hiányzik; hiszen aki valóban megérti két ember összekapcsolódásának a komolyságát, mely az eljegyzéssel és a házassággal jár, az messzire kerüli a rossz családi szokásokat, és inkább előnyben részesíti a benső elmélyedés csöndes perceit, melyek sokkal biztosabban vezetnek boldog együttéléshez, mint az összes külsőségben kimerülő rossz szokás; hiszen jó szokásnak nem lehet nevezni. –

Az eljegyzés után a párnak, ha a körülmények megengedik, a lehetőségek szerint berendezik otthonukat, mely kezdettől fogva nem hagy maga után sok kívánnivalót, aminek tehát a boldog fölemelkedést már kezdettől fogva ki kell zárnia, vagy legalábbis hosszú időre, mivel mindenre gondoltak, és már semmi sem hiányzik.

A pártól megvonnak minden lehetőséget, hogy saját szorgalmával és iparkodásával megszerzett dolgokkal vegye ki részét otthona feldíszítésében, hogy örüljön neki; hogy együtt törekedjenek saját otthonuk lassú tökéletesítésére, mint egy földi célra, hogy azután büszkeséggel és szeretettel becsüljenek meg minden egyes saját maguk által megszerzett darabot, melyhez megannyi kedves szó, és oly sok békével teli boldogság emléke fűződik, megannyi szükséges küzdelem, amit örömmel telve, bátran, vállvetve csináltak végig!

Sokaktól már eleve megvonják ezt az örömet, a figyelem arra összpontosul, hogy az otthont olyan kényelmessé alakítsák számukra, amilyenné lehet. A pár azonban mindig idegen marad benne, míg nincsenek olyan tárgyaik, melyeket saját maguk szerezhettek.

Erről nem kell többet beszélnem; hiszen idővel ti magatok fogjátok felismerni azt, ami téves és mindenekelőtt azt, ami szellemileg, ahogy földileg is káros benne, akár akarjátok, akár nem; hiszen végre ebben is mindennek újnak és helyesnek kell lennie, úgy, ahogy világosan benne rejlik Isten törvényeiben.

Adjátok meg a fiatal pároknak a lehetőséget a saját felfelé törekvésükhöz, csak ez fog nekik tartós örömöt okozni, mert ez növeli az önbecsülést és az önbizalmat is, mivel felébreszti a saját felelősség érzését, és így cselekedtek helyesen! Többet adtok így, mint amikor az életben adódó minden gondot le akartok róluk venni, amennyire csak lehet, könnyíteni, amivel csak gyengíteni tudjátok őket és visszatartjátok a szükséges megerősödéstől.

Ellenségeik vagytok, s nem igaz barátok, akik lenni akartok. Kényeztetéssel és a dolgok megkönnyítésével sokkalta többet raboltok el tőlük, mint ahogyan azt ma szavaim szerint talán gondolnátok.

Oly sok embert fog ez fájdalmasan érinteni, de egy tömegsírból rántom így őket vissza, azáltal hogy megszabadítom a téves, a szellemet lebénító és kártékony családi kötődéstől, mely teljesen téves feltételekből kiindulva fokozatosan építődött ki.

Itt is végre mindennek újjá kell válnia; hiszen a Teremtésben nem létezhetnek ilyen zavaró gócpontok a megtisztítás után.

2011.
By: Fresh Joomla templates