23. Meghitt otthon
23. Meghitt otthon
Ezerfélék az összefonódások, melyekben az emberek látszólagos kényelemben tekerednek. Csak azok, akik kiérzik magukban a szellemi mozgás isteni törvényét, és vágynak a felébredésre, akik a bilincseket rendkívül fájdalmasan érzékelik, mert azok ugyanis csak akkor vágnak beléjük, amikor egy ilyen bebábozódott megpróbálja magát kiszabadítani.
És ez a kiszabadulás az egyetlen, ami menekülést hozhat a szellemileg halálos álomba süllyedés elől!
Ma még aligha fogjátok e szavaim teljes, mélyreható Igazságát helyesen megérteni, mivel az emberiség túlságosan beszűkítette magát, és aligha lesz még valamilyen módja, hogy szabadon széttekintsen vagy teljesen megértse azt.
Ezért most Isten végrehajtó igazságossága szétvágja a bilincseket, még ha ennek az emberek számára is nagyon fájdalmasnak, keservesnek kell lennie, ha ez egyáltalán nem megy másképp. Majd csak azután, ha a szorító bilincsek szét lesznek vágva és lehullnak, lesztek képesek helyesen megérteni szavaimat, miután iszonyodva visszatekintetek eddigi téves gondolkodásotokra!
Ám ennek ellenére a sok példa közül néhány kisebbet szeretnék kiragadni, melyek ezt talán mégis megsejtetik, amennyiben már valóban magatokban hordozzátok az Üzenetet; mert nélküle minden, még a legkisebb megértés is teljesen lehetetlen lenne. Hiszen most már az Üzenet révén helyesen érthetitek meg az egész földi életet is mindazzal, amivel közben ti magatok találkoztok, és ami megérint titeket.
Most az egyszer pillantsatok be velem a mai emberi életbe:
Helyes, ha a gyermekeket híven védelmezve és őrizve vezetik a gyermekkoron át, ha a serdülő fiatalok megfelelő képzettséget szereznek, ami fegyverzetnek számít a földi életen át vezető útjukon.
Ám azután minden embernek meg kell hagyni, sőt meg kell adni a lehetőséget, hogy egyedül, saját erejéből dolgozza fel magát a legszerényebb kezdetektől fogva. Nem szabad neki mindent eleve kényelmessé tenni! Egy ilyen lehetőség biztosítása pedig az állami vezetés feladata kell, hogy legyen.
A dolgok kényelmessé tételében vagy megkönnyítésében rejlik a legnagyobb veszély, hiszen ez a szellemi restség közvetlen támogatása! És a jóakaró családi összetartásban máig állandóan ez történik.
Az emberi szellem számára már az méreg, ha gyermekként abban a hitben van nevelve, hogy tulajdonjoga van a földi javakra, melyeket a szülei szereztek.
Most a károk tisztán szellemi vonatkozásáról beszélek, ami az ember valamennyi tevékenységénél a leglényegesebb. Ezt a jövőben is mindig tudatosítania kell, ha azt akarja, hogy ő maga és az őt körülvevő viszonyok valóban meggyógyuljanak.
De a változás földi vonatkozásban is nagyon sok mindent azonnal átalakítana, és sok rossz dolgot takarítana el az útból. Tételezzük például fel, hogy a gyermek a törvény szerint csak arra tarthatna igényt, hogy egy pontosan meghatározott korig az ennek megfelelő oktatással együtt élvezhesse a szülők védelmét és gondoskodását, de azután egyedül a szülők szabad akaratán múlik, hogy mit tesznek majd saját vagyonukkal.
Már csak pusztán ezáltal is mennyire megváltozna sok gyermek! Mennyivel több saját törekvésnek kellene létrejönnie, mennyivel több komolyságnak a földi élethez, mennyivel több szorgalomnak. És nem utolsósorban több szeretetnek is a szülők iránt, mely távolról sem maradhatna olyan egyoldalú, mint amilyennek manapság gyakran bizonyul.
Még a szerető szülők áldozata is jóval nagyobb értéket nyer, mert így majd ténylegesen csak szabad akaratú szeretetből következhet, míg ma az ilyen áldozatot a gyermekek gyakran egyáltalán nem értékelik, hanem csak elvárják és megkövetelik, mint valami teljesen magától értetődő dolgot, anélkül hogy igazi örömet tudna nekik okozni.
Itt a változás már minden további nélkül hozzájárulna ahhoz, hogy értékesebb, nagyobb öntudattal, erősebb szellemmel és fokozottabb tetterővel rendelkező embereket lehessen nevelni.
De gyakran a bűncselekményeket is el lehetne kerülni, ha nem létezne öröklődő tulajdonjog valaki mások személyes vagyonára.
A gyermekek számára az a jobb, ha kiérdemlik szüleik szeretetét, ahelyett hogy a gyermeki mivoltukra és jogaikra hivatkoznának, melyeknek amúgy is teljesen más az értelmük, mint ahogyan azt ma gondolják, hiszen a gyermekeknek hálásnak kell lenniük azért, hogy a szülők lehetőséget adtak nekik a földi inkarnálódásra, még ha az oldások és a támogatások közben kölcsönösek is, mint mindenben Isten törvényeinek a kihatásánál.
Hiszen a valóságban valamennyi ilyen gyermek idegen szellem szüleik számára, önálló személyiségek, akik csupán azonos jellegükből adódóan vagy valamilyen korábbi kapcsolat révén lehettek idevonzva az inkarnálódásra.
A földi szülők védelmet és segítséget nyújtanak arra az időre, amelyre a szellemnek szüksége van, hogy új földi testét teljes értékének megfelelően és saját felelősségének tudatában használja, de azután a földi embernek teljesen szabadnak, önmagára utaltnak kell maradnia, máskülönben sosem lesz képes úgy megerősödni, ahogyan az az isteni törvények nagy rezgésében számára hasznos lenne. Harcolnia kell, és ellenállásokba ütköznie, hogy legyőzésük által szellemileg meggyarapodva feljuthasson a magasba.
De a változásnak a gyermek jogigényében a szülők tulajdonára még sokkal több kihatással kellene lennie, mint a már megnevezettek, feltéve, hogy az állam építő jellegű vezetése működésével azt követné, ami a nép számára megfelelő, és segítene utat törni a szülők és a gyermekek számára is.
Másképpen kell fejlődnie az egyén vagyonszerzéssel kapcsolatos felfogásának is. Ma sokan csak azért próbálnak egyre nagyobb vagyonra szert tenni, hogy majd könnyebb életet biztosítsanak a gyermekeiknek, és hogy ezt rájuk hagyják. Az egész gondolkodásuk és törekvésük csak ezen alapszik, és a földi javak önző felhalmozását eredményezi.
Még ha ez nem is szűnik meg teljesen, mert egyik-másik ember mégis csak ezt a felfogást követi egész életműködése során, még akkor is lennének sokan mások, akik földi tevékenységük elé, sokak áldására, magasabb és általánosabb célt tűznének ki.
Azután majd megszűnnének az erkölcstelen érdekházasságok, ahogy a szánalmas hozományvadász csalások is. Ezzel a lépéssel oly sok rossz önmagától szétfoszlana, és helyébe az egészségessé válás lépne, a benső érzés őszintesége érvényesülne, és a házasságok valódiakká lennének! Már eleve sokkal több komolysággal állnának hozzá a házastársi kapcsolatokhoz.
A serdülő fiataloknak alkalmat kell adni arra, hogy szellemi erejüket ki kelljen, s ne csak ki lehessen, bontakoztatniuk az élethez szükséges dolgok megszerzéséhez az Üzenet értelmében! Egyedül ez lenne a helyes; hiszen akkor, de csakis akkor juthat szellemileg előre, ha szellemileg mozognia kell.
Ehelyett azonban a szülők vagy más hozzátartozók oly sok gyermeknek túlságosan megkönnyítik ezt a szellemi egészségessé váláshoz szükséges utat, és az érintettnek olyan kényelmessé teszik, amennyire csak lehet. Ezt családi összetartásnak és szeretetnek, esetleg családi kötelességnek nevezik.
Nem akarom a károkat felsorolni, melyek még a legjobb akarás mellett is keletkeznek; hiszen még a jó embernek is itt-ott szüksége van a külső ösztönzésre és kényszerre, hogy megerősödjön. Önként csak ritkán vállalna olyan helyzetet, melyben arra kényszerül, hogy megfeszítse és latba vesse összes szellemi erejét, s így ura legyen a helyzetnek, és jól oldja azt meg. Az esetek zömében, ha választhatna, a legkényelmesebb utat választaná, hogy számára könnyű legyen, ami azonban szellemileg semmi hasznot nem hoz neki.
Önbecsülése, önbizalma azonban megnő, ha fáradsággal és szorgalommal földileg egyedül küzdi föl magát, és ez mind saját munkájának az eredménye.
Azután majd sokkal jobban, a helyes értelemben fogja becsülni a tulajdont, megbecsüli a munkát és minden legkisebb örömet is; a megfelelő módon értékel minden másoktól kapott szívességet, és az öröme is sokkal elevenebb lesz, mint azé az emberé, akinek annyi minden van fáradság nélkül az ölébe szórva, és akinek az időt csak azzal kell kitöltenie, hogy szórakozást találjon magának.
Ha az ember valóban segíteni akar, akkor a másikat a helyes igyekezet lehetőségéhez kell hozzásegítenie. Akkor senkinek sem szabad konkrét kötelességek nélkül az ölébe szórni azokat a gyümölcsöket, melyeket valaki más saját fáradozásával érdemelt ki.
A szülők természetesen még mindig gyermekeiknek ajándékozhatnak mindent, ha akarják, vagy hamis szeretettől vezérelve, teljes földi életük értelmét és idejét rájuk áldozhatják, rabszolgáikká tehetik magukat; hiszen ebben megmarad a szabad akaratuk, de mivel semmi földi törvény ilyesmire nem kényszeríti őket, az Isteni akarat kölcsönhatásában egyes egyedül ők hordozzák a teljes felelősséget saját mulasztásukért a teremtésben, és részben a szellemi károkért is, melyek így a gyermekeket érik.
Az emberek elsősorban nem a gyermekek miatt vannak itt a Földön, hanem saját magukért, hogy szellemileg ők maguk érlelődjenek és megerősödhessenek. De hamis szeretetből ezzel már nem törődnek. Csak az állatok élnek még e tekintetben a törvény szerint!
Csak nézzetek bele egyszer éles szemmel a családi szokásokba:
Két ember házasságot akar kötni, közös háztartást akarnak alapítani, hogy együtt vándoroljanak a földi léten át, és e célból eljegyzik egymást.
Az eljegyzés tehát az első lépés a házassághoz. Ez az egymásnak tett ígéret és elkötelezettség, hogy az ígéretet követhessék a háztartás létrehozásának komoly előkészületei.
Az eljegyzés nem más, mint a földi alap az új otthon kialakításához, és minden olyan dolog beszerzésének kezdete, amire ehhez földileg szükség van.
Itt azonban ismét rögtön hamis szokások lépnek föl.
A valóságban ez az eljegyzés egyedül azt a két embert érinti, akik közösen akarnak háztartást alapítani. Az, hogy a családok vagy a szülők részt vesznek minden földileg szükséges tárgy megvásárlásában, egy teljesen független dolog, melynek tisztán külsődlegesnek kellene maradnia, hogy helyes lehessen. Ehhez ajándékozhatnak, amit akarnak, vagy másféleképpen segíthetnek. Mindez külsődleges marad, és nem köt kapcsolatot, nem fűzi össze a sorsfonalakat.
De az eljegyzésnek feltétlenül a legutolsó, legkülső határnak is kell maradnia bármiemű családi kötelék számára. Ahogy az érett gyümölcs lehullik a fáról, ha a fa és a gyümölcs teljesíteni akarják létük feladatát, anélkül hogy kölcsönösen ártanának egymásnak, úgy kell az embernek is elválnia érett kora elérése után a családtól, a szülőktől; mert a szülőknek is, ahogy ő magának, még saját feladataik is vannak!
De a családok erre másképp tekintenek, még az utolsó pillanatban is, vagyis amikor két ember egymásra talál és eljegyzi egymást. Ilyenkor nagyon gyakran olyan jogokat tulajdonítanak maguknak, melyekkel soha nem rendelkeztek.
Egyedül Isten erejéből ajándékoztatott nekik minden gyermek, akit persze óhajtottak; hiszen máskülönben nem kaphatták volna meg. Ez pusztán kívánságuk teljesítése, mely két ember bensőséges kapcsolatában nyilvánult meg!
Semmilyen joguk sincs a gyermekre, mely csak gondjaikra lett bízva, de sosem az ő tulajdonuk! Hiszen el is vétetik tőlük anélkül, hogy ezt késleltethetnék, illetve hogy előbb kikérnék róla a véleményüket! Hiszen ebből világosan látható, hogy erre a Fényből, minden élet ősforrásából semmi jogot nem kaptak.
Az, hogy egészen az érettségig kötelességeket is vállalnak magukra, magától értetődő és kívánságuk teljesítésért járó kiegyenlítés; hiszen nem kaptak volna gyermeket, ha erre maguk nem szolgáltattak volna alkalmat, ami a teremtés őstörvényei szerint egyenlő a kéréssel. És a kötelességekért kiegyenlítésképpen örömben részesülnek, ha ezeket a kötelességeket helyesen teljesítik.
Ám az érett kor elérése után minden embert hagyniuk kell, hogy a maga útján haladjon, mely az övékével nem azonos.
Az eljegyzéssel és a házassággal a két ember így is úgy is kilép a családból, hogy egymáshoz kapcsolódva saját háztartást vezessenek. Ehelyett azonban mindkét család úgy véli, hogy az eljegyzés és esküvő által ők is össze lettek egymással kapcsolva, mintha egymáshoz tartoznának, jóllehet, ha tárgyilagosan nézzük, ez egyáltalán nincs így, és ennek már a gondolata is nagyon furcsa.
Két ember eljegyzése nem hoz az egyik családnak, tágítva annak körét, leánygyermeket és a másiknak pedig fiúgyermeket, hanem a két különálló ember teljesen egyedül lép kapcsolatra, egyáltalán nincs szándékukban, hogy mindegyikük magukkal vonszolja eddigi családját.
Ha az emberek sejtenék, milyen károsan kell e különös nézeteknek és szokásoknak kihatniuk, akkor ezeket maguktól elvetnék; de nem tudják, mennyi bajt okoznak ezzel.
A hamis szokások nem kerülhetik el, hogy kötődések jöjjenek létre a finom durvaanyagúságban. Ezzel fonalak hurkolódnak a pár köré, mely készül a saját otthon megalapítására, és ezek a fonalak akadályoznak, egymásba fonódnak és idővel egyre jobban összegabalyodnak, és gyakran kellemetlen dolgokhoz vezetnek, melyek eredetét az emberek aztán nem képesek megmagyarázni, bár ők maguk szolgáltattak rá okot, gyakran egészen a nevetségességig és zaklatásig vezető szokásaikkal, melyekből mindig hiányzik a valódi mély komolyság .
Túlzás nélkül mondható, hogy mindig hiányzik; mert aki valóban megérti két ember kölcsönös kapcsolatának a komolyságát, mely összefügg az eljegyzéssel és a házassággal, az közben messzire elveti a szokványos családi szokásokat, és inkább a benső elmélyedés csöndes óráihoz tartja magát, melyek sokkal inkább vezetnek boldog együttéléshez, mint az összes külsőséges patália; hiszen erkölcsösnek nem lehet nevezni őket.
Az eljegyzés után a párnak, ha a körülmények megengedik, a lehetőségek szerint berendezik az otthonát, mely kezdettől fogva nem hagy maga után sok kívánnivalót, aminek tehát a boldog fölemelkedést már kezdettől fogva ki kell zárnia, vagy legalábbis hosszú időre, mivel mindenre gondolva volt, és már semmi sem hiányzik.
Ettől a pártól megvonnak minden lehetőséget, hogy saját szorgalmával és iparkodásával megszerzett dolgokkal vegye ki részét otthona feldíszítésében, hogy örüljön annak, hogy földi célként együtt törekednek saját otthonuk tökéletesítésére, hogy azután büszkeséggel és szeretettel becsüljenek meg minden egyes saját maguk által megszerzett darabot, melyhez megannyi kedves szó, megannyi szükséges küzdelem emléke fűződik, melyeket örömmel telve, vállvetve bátran kiharcoltak, meg számos békével teli boldogság emléke is!
Sokaktól már eleve megvonják ezt az örömet, és arra vannak tekintettel, hogy minden olyan kényelmesen legyen berendezve, ahogy csak lehet. De közben a két ember mindig idegen marad benne, míg nincsenek olyan dolgaik, melyeket ők maguk szerezhettek.
Erről nem kell többet beszélnem; mert idővel ti magatok fogjátok ebben fokozatosan felismerni azt, ami hamis és mindenekelőtt azt, ami szellemileg, és földileg is káros, akár akarjátok, akár nem; mert végre ebben is mindennek újnak és helyesnek kell lennie, olyannak, ami nyilvánvalóan benne rejlik Isten törvényeiben.
Emberek, adjátok meg a fiatal pároknak a lehetőséget a saját felfelé törekvésükhöz, csak ez lesz számukra tartós örömmé, mert ez növeli az önbecsülést és az önbizalmat is, hogy felébressze a saját felelősség érzetét, és így cselekedtek helyesen! Ezzel többet adtok nekik, mint amikor minden életben adódó gondtól meg akarjátok szabadítani őket, vagy azt legalább meg akarjátok könnyíteni, amennyire csak lehet, amivel csak meggyengítenétek őket és visszatartanátok a szükséges megerősödéstől.
Akkor ellenségeik vagytok, nem pedig igaz barátaik, akik lenni szeretnétek. Kényeztetéssel és a dolgok megkönnyítésével sokkalta többet raboltok el tőlük, mint ahogyan azt ma szavaim hallatán esetleg gondolnátok.
Oly sok embert fog ez fájdalmasan érinteni, de egy tömegsírból rántom így őket vissza, azáltal hogy megszabadítom a hamis, szellembénító és káros családi kötődéstől, mely teljesen téves feltételekből kiindulva fokozatosan alakult ki.
Itt is végre mindennek újjá kell lennie; hiszen ebben a teremtésben nem létezhetnek ilyen zavaró gócok a megtisztítás után.