26. A szétrombolt híd

SIRALMAS látni, ahogy buzgón dolgozik a földi ember saját hanyatlásán és vele együtt pusztulásán, abban a téves hitben, hogy így felfelé halad.

Földi ember! Keserű íz tapad e teremtmény nevéhez mindenért, ami Isten akaratában szövődik a Teremtésben, és az emberek számára alighanem jobb volna, ha többé ki sem lenne ejtve, mert e név minden elhangzásakor ugyanakkor felháborodás és kellemetlen érzés vonul át a Teremtés egészén, ami nyomasztóan telepszik a földi emberiségre; hiszen e felháborodás, a kellemetlen érzés élő vád: önműködően alakul ki, és ellenségesen kell az egész földi emberiséggel szembehelyezkednie.

A földi ember helytelen működésével, mely akadályozón, zavarón, folytonosan kárt okozva hívta fel magára a figyelmet a Teremtésben, ma nevetséges, mindent jobban tudni akarásával jogfosztottá tette önmagát. Kitaszítottságát makacsul maga kényszerítette ki, mert képtelenné tette magát arra, hogy alázattal, egyszerűen fogadja Isten kegyelmét.

Teremtővé akart válni, végrehajtóvá, teljesen saját földi akarata alá akarta kényszeríteni a Mindenható működését.

Nincs szó, mely az ilyen önhitt arroganciát annak határtalan ostobaságában megfelelően tudná jellemezni. Ha csak egyszer is belegondoltok e szinte hihetetlen viselkedésbe, elképzelitek a földi embert, ahogy fontoskodóan magát az isteni Teremtés csodálatos művének a számára eddig még ismeretlen hajtóműve fölé akarja állítani, hogy ő irányítsa azt, ahelyett hogy készségesen beleilleszkedne, mint annak egy apró része … akkor majd nem tudjátok, hogy nevessetek-e vagy sírjatok!

Még a varangyos béka sem hat olyan nevetségesen, mely egy magas szikla előtt áll, és meg akarja annak parancsolni, hogy álljon félre útjából, mint a mai ember Teremtőjével szemben beteges becsvágyában.

Az elképzelésnek utálatot kell keltenie még abban az emberi szellemben is, aki most, az Ítéletkor ébred fel. Iszonyat, remegés és borzalom fogja majd el, amikor hirtelen, a fényes Igazság felismerésekor mindent úgy pillant meg maga előtt, amilyen már régóta ténylegesen volt, habár eddig ezt így még nem volt képes megfigyelni. Akkor majd szégyennel telve szeretne egészen a világ végéig menekülni.

És a takaró fátyol most szét lesz szaggatva, s ide oda száguldozó szürke darabjai addig lesznek tovább morzsolva, míg a Fény sugara teljesen be nem áradhat a bánattól mélyen megkínzott lelkekbe, melyek újonnan ébredt alázatukban meg akarnak Uruk és Istenük előtt hajolni, akit többé már nem tudtak felismerni a zűrzavarban, amit a földhöz kötött ész mindig akkor idézett elő, amikor korlátlanul uralkodhatott.

De az utálatot a földi emberek magatartása és gondolkodása iránt előbb magatokon és magatokban kell alaposan átélnetek, mielőtt még megszabadulhattok tőle. Úgy kell elszenvednetek az utálatot, ahogy a Fénnyel ellenséges, utálatos elvetemültségével azt a földi emberiség a Fény valamennyi küldöttével mindig megtapasztaltatta. Másképpen nem nyerhetitek el a megváltást!

Ez vétketek egyedüli oldozó kölcsönhatása, melyet most magatoknak kell átélnetek, mert azt máskülönben nem lehet nektek megbocsátani.

Ezt már a közeljövőben megkezditek átélni; minél korábban érint benneteket, annál könnyebb lesz számotokra. Bárcsak ugyanakkor utat nyitna nektek a fényes magasságok felé.

És itt ismét a nőiségnek kell elsőnek éreznie a szégyent, mert hanyatlása most rákényszeríti, hogy ki legyen e dolgoknak téve. Önmagát helyezte könnyelműen egy olyan szintre, mely immár az eldurvult férfiság lábai elé kényszeríti. Haragra lobbanva és megvetéssel fogja most a földi férfiság lenézni mindazokat a nőket, aki már nem képesek azt nyújtani, amire a Teremtő kiválasztotta őket, amire működésében a férfinak oly sürgetően szüksége van.

Ez az önbecsülés, mely minden igaz férfit férfivá tesz! Önbecsülés, nem önhittség. De a férfinak csak akkor lehet önbecsülése, ha fölnéz a női méltóságra, mely – azzal, ha védelmezi – megadja neki, és megtartja önmaga megbecsülését is!

Ez a nagy, eddig még ki nem mondott titok a nő és a férfi között, mely a férfit itt a Földön nagy, tiszta tettekre képes sarkallni, tisztítóan átizzítja az egész gondolkodást, és így az egész földi létezés fölé a Fény utáni fennkölt vágy szent ragyogását árasztja.

De mindezt a nő elvette a férfitől, aki az ész nevetséges hiúságai révén gyorsan engedett Lucifer kísértéseinek. E nagy vétek felismerésének felébredésével a férfi már csak annak fogja tekinteni a nőiséget, amivé önös akarása által valóban válnia kellett.

De e megszégyenülés, bár fájdalmas, ismét csak erős segítség azon női lelkek számára, akik az igazságos Ítélet csapásai alatt még felébredve és felismerve látják, hogy téves hiúságukkal milyen iszonyatosan megrabolták a férfit; hiszen majd latba vetik minden erejüket, hogy újra megszerezzék azt a méltóságot, melyet így elvesztettek, a méltóságot, melyet ők maguk dobtak el mint értéktelen javat, mely akadályozta őket a maguk választotta, lefelé haladó úton.

Még nem teljesen világos számotokra a káros következmények súlya, melynek rá kellett zuhannia az egész emberiségre, amikor a földi nőiség nagy része téves magatartásával lázasan igyekezett lerombolni a hidakat, melyek a fényáramlatokkal kötötték őket össze.

A káros következményeknek nagyon sok különféle fajtája és formája van, és az élet minden területén megtalálhatók. Elég, ha csak megpróbáljátok magatokat beleképzelni az elkerülhetetlen, teremtéstörvény-szerű kihatások folyamatába. Ezután majd egyáltalán nem lesz nehéz a felismerés.

Csak gondoljatok magára az egyszerű folyamatra, mely szigorú törvényszerűséggel megy végbe:

Mihelyt a nő gondolkodásában és magatartásában megpróbál elférfiasodni, akkor akarása ezzel összhangban fog kihatni. Elsőként abban, ami benne szoros összeköttetésben van a lényszerűséggel, majd a finomanyagúságban, ahogy egy pontosan meghatározott idő után a finom durvaanyagúságban is.

Ennek az a következménye, hogy a feladatával ellentétben álló pozitív működésre tett kísérleteikor, női jellege valamennyi finomabb alkotórészei, mint passzívak, el vannak nyomva, és végül leoldódnak róla, mert azzal, hogy nincsenek használva, fokozatosan erejüket vesztik, és az azonos alapjelleg elvonzza azokat a nőtől.

Ezzel pedig összeomlott a híd, mely képessé teszi a földi nőt, hogy passzív jellegével magasabb szintről érkező sugárzásokat vegyen fel, és azokat a durvább anyagiság felé továbbítsa, melyben teste által egy egészen pontosan meghatározott erővel rögzül.

De ez a híd az a híd is, melyre a léleknek szüksége van, hogy földi testben inkarnálódhassék a Földön. Ha hiányzik ez a híd, akkor a lelkek számára lehetetlen a belépés a fejlődésben lévő testbe; hiszen maga nem képes átlépni e szakadékot, melynek így létre kellett jönnie.

Ha azonban a híd csak részlegesen van lerombolva, ami a nő tevékenységében megnyilvánuló szándékos elférfiasodás jellegétől és erejétől függ,akkor ennek ellenére még inkarnálódhatnak általa lelkek, de ezek azonos módon szintúgy sem nem egészen férfiasak, sem nem egészen nőiesek, tehát szépnek nem nevezhető, diszharmonikus keverékeket alkotnak, melyek később mindenféle csillapíthatatlan vágyat rejtenek magukban, földi életükben folytonosan úgy érzik, hogy senki sem érti meg őket, és ennek következtében maguk és környezetük számára az állandó nyugtalanság és békétlenség forrásává válnak.

Az ilyen lelkek számára, ahogy későbbi földi környezetük számára is, jobb volna, ha egyáltalán nem találnának alkalmat az inkarnálódásra; hiszen így csak vétekkel terhelik magukat, és sosem vezekelnek le semmit, mivel nem a Föld az, ahol tartózkodniuk kellene.

Az alkalmat és a lehetőséget az ilyen jellegű, a Teremtés által, tehát Isten Akarata által nem kívánt inkarnálódásra csak azok a nők szolgáltatják, akik szeszélyességükkel és nevetséges hiúságukkal, ahogy lealacsonyító vágyukkal, hogy látszólag valakinek számítsanak, bizonyos mértékig az elférfiasodás felé hajlanak. Mindegy, hogy ennek milyen a jellege.

Gyengéd, igaz női lelkek sosem inkarnálódnak ilyen nőietlen nők által, és így a női nem fokozatosan teljesen megmérgeződik, mivel e fonákság egyre jobban elterjedt, és egyre újabb ilyen jellegű lelkeket vonz magához, melyek sem teljesen nők, sem teljesen férfiak nem tudnak lenni, és ezzel olyat terjesztenek a Földön, ami hamis, diszharmonikus.

Szerencsére maguk a bölcs teremtéstörvények ilyen dolgokban is egy éles határt vontak meg; hiszen az ilyen jellegű, erőszakkal, téves akarás által kierőszakolt elferdüléssel előbb nehéz vagy koraszülések lépnek fel, betegségre hajlamos, ideges gyermekek születnek zilált érzésekkel, és végül egy bizonyos idő eltelte után beáll a meddőség is, úgy hogy az olyan nép, mely hagyja, hogy nőisége a hozzá nem illő elférfiasodás felé törekedjen, a lassú kihalásra van ítélve.

Ez természetesen nem történik máról holnapra, hogy a mindenkor élő embereknek nagyon feltűnne, mert egy ilyen történésnek is a fejlődés útján kell haladnia. Még ha lassan is, de biztosan! És szükséges, hogy néhány generáció eltűnjék, mielőtt a nőiség ilyen bajának következményeit fel lehet tartóztatni, vagy jóvá lehet tenni, hogy a népet a hanyatlásból ismét az egészséges fejlődés felé lehessen vinni, és meg lehessen menteni a teljes kihalástól.

Rendíthetetlen törvény, hogy ott, ahol a Teremtéskereszt mindkét szárának nagysága és ereje nem tud teljes harmóniában és tisztaságban rezegni, tehát a pozitív férfiság, ahogy a negatív nőiség nem ugyanolyan erős és eltorzul, és ennek következtében eltorzul az egyenlő szárú kereszt is, ott be kell következnie a hanyatlásnak és végül a pusztulásnak is, hogy a Teremtés ismét megszabaduljon az ilyen jellegű fonákságoktól.

Ezért egyetlen olyan nép sem tud felemelkedni, vagy boldog lenni, mely nem rendelkezik a valódi, hamisítatlan nőiséggel, mert kizárólag az ilyen nőiség követése révén fejlődhet ki, és kell kifejlődnie a valódi férfiságnak.

Ezer és ezer dolog van, melyet az igaz nőiség így tönkretesz. Ezért a következmények is nagyon eltérőek káros hatásaiban, többé vagy kevésbé erősek. De mindig, minden esetben megnyilvánulnak!

Most még nem akarok beszélni a nőknek a rossz férfiszokások könnyelmű utánzásáról, ahová elsősorban a dohányzás tartozik; hiszen ez egy önálló járvány, mely olyan bűncselekményt jelent az emberiség ellen, amire az ember most még gondolni sem mer.

Ha majd jobban megismeritek a törvényeket a Teremtésben, akkor nagyon gyorsan el fog tűnni a dohányos alaptalan és meggondolatlan igénye, hogy még a szabadban is hódoljon bűnös szenvedélyének, ami megmérgezi a friss, éltető levegőt, Isten ajándékát, melynek minden teremtmény számára hozzáférhetőnek kell maradnia; mindenekelőtt akkor tűnik majd el, amikor meg fogja tudni, hogy ez a rossz szokás alkotja megannyi betegség gócát, melyek csapásaitól nyög a mai emberiség.

Teljesen eltekintve maguktól a dohányosoktól, a csecsemőknél és a gyermekeknél a dohányfüst belélegzésének a kényszere akadályozza több szerv normális kifejlődését, mindenekelőtt a máj szükséges megerősödését, mely minden ember számára különösen fontos, mert a máj, ha helyesen és egészségesen működik, meg tudja akadályozni a rákos gócok létrejöttét, mint e vész leküzdésének a legbiztosabb és legjobb eszköze.

A mai nő a legtöbb esetben téves utat választott. A nőiességtől való elidegenülés felé halad, legyen ez a sportban, a kicsapongásban, vagy a szórakozásban, főleg azzal, hogy pozitív működési körökben vesz részt, melyek a férfiakat illetik, és számukra kell megmaradniuk, ha a cél az igaz felemelkedés és a béke.

Ezzel a Földön alapjában véve már minden kizökkent, kilendült az egyensúly állapotából. Az egyre fokozódó viszályokat, ahogy a kudarcokat is a Teremtés által csak tisztának megkívánt pozitív és negatív működésnek az önkényes összekeveréséből lehet levezetni; ez valamennyi földi embernél megtalálható, s az így kierőszakolt zűrzavarban szükségszerű, hogy ennek hanyatlás és pusztulás legyen a következménye.

Mégis milyen ostobák vagytok, emberek, hogy nem akarjátok megismerni az isteni törvények egyszerűségét, melyeket feltétlen következetességükben könnyen be lehet tartani.

Vannak ugyan bölcs közmondásaitok, melyeket szívesen hangoztattok. Már pusztán ez az egyetlen mondat is sokat mond: „Kis okok, nagy következmények!” De nem szívlelitek meg azokat. Egyáltalán nem gondoltok arra, hogy mindennél, ami történik veletek, ami fenyeget, szorongat, nyomaszt, előbb a kis okokat keressétek meg, hogy ezeket kerülhessétek el, hogy a nagy következmények létre se tudjanak jönni.

Ez túlságosan egyszerű! Ezért akartok először inkább csak a súlyos kihatásokkal megbirkózni, ha lehetséges, nagy lármával, hogy a tett elismerést nyerjen, és földi dicsőséget hozzon nektek!

De így sosem arattok győzelmet, még ha azt hiszitek is, hogy kellőképpen föl vagytok rá vértezve, ha közben nem vagytok hajlandóak egészen egyszerűen az okokat keresni, hogy az összes ok elhárításával mindenkorra megszüntessétek a súlyos következményeket!

Az okokat pedig nem tudjátok megtalálni, ha nem tanuljátok meg alázattal felismerni Isten kegyelmeit, melyek mindent megadtak nektek a Teremtésben, ami minden szenvedéstől megvédhet benneteket.

Amíg nincs bennetek alázat, hogy köszönettel fogadjátok Isten kegyelmeit, addig megmaradtok belegabalyodva téves magatartásotokba és gondolkodásotokba, egészen az utolsó bukásig, melynek az örök kárhozatba kell vezetnie benneteket. És ez az utolsó időpont elérkezett! Egy lábbal máris a kapuban álltok. A következő lépéssel a feneketlen mélységbe zuhantok.

Jól gondoljátok meg, rántsátok magatokat vissza és hagyjatok fel az egyhangú, alaktalan és melegség nélküli földi létezéssel, melyet eddig előnyben részesítettetek. Legyetek végre azok az emberek, akiket Isten akarata a jövőben továbbra is meg akar a Teremtésben tűrni. Harcoljatok közben saját magatokért, hiszen Isteneteknek, aki kegyelmében biztosította vágyatok teljesítését a tudatos létezés után a Teremtésben, nincs rátok szüksége! Erről sose feledkezzetek meg, és minden lélegzetetekkel, melyet az ő kimondhatatlan szeretetében szabad vennetek, mondjatok Neki köszönetet!

2011.
By: Fresh Joomla templates