2. A félhomály országában

ENGEDD, hogy vezesselek, emberi lélek, és megtegyünk néhány lépést a finomanyagú birodalomban! Az árnyak országán sietünk át, anélkül hogy megállnánk; hiszen erről már beszéltem. Ez az az ország, ahol azoknak kell időzniük, akik még túl buták ahhoz, hogy helyesen használják finomanyagú testüket. Éppen azoknak, akik itt a Földön kiváltképp okosnak képzelték magukat. A finomanyagú birodalomban ők némák és vakok és süketek, mert a földi ész, mint durvaanyagú testük terméke, nem jöhetett ide velük, hanem megmaradt azok között a szűk határok között, melyeket földhöz kötöttsége miatt sosem léphet át.

Az emberi lélek számára földi halála után rögtön világossá válik súlyos tévedésének első következménye, mégpedig azáltal, hogy a finomanyagú birodalomban alkalmatlan az életre, gyenge és tehetetlen; helyzete sokkal rosszabb, mint egy újszülött gyermeké a durvaanyagú Földön. Árnyaknak nevezik ezért őket. Olyan lelkek ők, akik ugyan még érzik, hogy léteznek, ám képtelenek azt tudatosítani.

Menjünk most tovább, s hagyjuk e balgákat, akik ezen a Földön mindent jobban tudni akarván eleget fecsegtek lényegtelen dolgokról, és most hallgatniuk kell. A félhomály szintjére lépünk! Suttogást hallunk, ami egészen illik a félhomály fakó fényéhez, mely körülvesz bennünket, és lehetővé teszi, hogy felismerjük a dombok, rétek, bokrok homályos körvonalait. Ezért itt minden következetesen a félhomály állapotának felel meg, mely ébredést hozhat. De csak hozhat, nem pedig hoznia kell!

Itt nem lehet hallani egyetlen szabad, örömteli hangot sem, és lehetetlen tisztán látni. Csak a félhomály állapotában lehet időzni vagy megmaradni úgy, hogy az ember gátolva van, azon lelkek állapotának megfelelően, akik itt tartózkodnak. Mindegyikük vonszolja magát, fáradtan csúszik, közömbösen valamilyen meghatározhatatlan belső késztetéstől hajtva egyetlen irányba, ahol a távolban finom rózsaszínű derengés látszik emelkedni, mely fényt hirdetve édes varázsként hat a látszólag olyannyira fáradt lelkekre. Csak látszólag fáradt lelkekre, hiszen szellemük rest, ezért gyenge finomanyagú testük. –

A rózsaszínű derengés a messzi távolban sokat ígérőn int! Reményt ébresztve élénkebb mozgásra ösztökél. A vággyal szívükben, hogy elérjék e derengést, finomanyagú testük egyre jobban megfeszül, szemük az erősebb tudatossá válás kifejezését tükrözi, és egyre biztosabban haladnak ezen egyetlen cél felé. –

Együtt haladunk velük. A lelkek egyre többen lesznek körülöttünk, minden mozgékonyabbá és világosabbá válik, a beszéd valamivel hangosabb lesz, erős mormolássá fokozódik, s a szavakból felismerjük, hogy az előre nyomulók imákat mondanak, megállás nélkül, lázas sietségben. Egyre sűrűbbé válik a tömeg, az előrenyomulásból lökdösődés lesz, csoportok torlódnak össze előttünk, az elöl állók visszanyomják őket, hogy az így hátrakényszerített emberek ismét csak előrenyomuljanak. Így hullámzanak a földuzzadt tömegek, az imákból a kétségbeesés kiáltásai emelkednek, a könyörgő félelem, félénk követelés szavai és néha a legnagyobb reménytelenség elfojtott nyöszörgése is! –

Gyorsan átlendülünk a lelkek millióinak küzdelmén, és egy torlaszt pillantunk meg, mely hidegen és mereven állja útját továbbhaladásuknak, s melyre hiába vetik rá magukat, melyet hasztalanul öntöznek könnyeikkel.

Magas, erős, sűrűn álló rudak parancsolnak könyörtelenül megálljt előrenyomulásuknak! –

És a távolban a rózsaszínű derengés erőteljesebben ragyog fel, s a fokozódó vágyakozástól tágra nyílik azok szeme, kik ezt el akarják érni. Esedezve nyúlnak ki a kezek, melyek görcsösen rózsafüzéreket szorongatnak, s motyogás közepette egyik szemet a másik után morzsolják ujjaik! A rudak azonban rendíthetetlenül állnak, mereven, elválasztva őket vonzó céljuktól!

Közelebb megyünk a sűrű sorokhoz. Mintha végtelen hosszúak lennének. Nem százezrek, hanem milliók! Mind olyanok, akik a Földön azt gondolták magukról, hogy komoly „hívők”. Mennyire másképpen képzeltek el mindent! Azt gondolták, hogy majd örömmel várnak rájuk, tisztelettel fogadják őket.

Kiáltsátok oda nekik: „Mit használ nektek imátok, hívők, ha nem hagytátok, hogy az Úr szava tetté, magától értetődőséggé váljon bennetek!

A rózsaszínű derengés a távolban a vágy Isten Birodalma után, mely bennetek izzik! A vágyat magatokban hordozzátok, de az oda vezető utat eltorlaszoltátok a téves nézetek merev formáival, melyek most rudakként, mint egy rács áll akadályozón előttetek! Vessétek el a téves nézeteket, melyeket földi időtök alatt fogadtatok el, s amit ti magatok építettetek hozzá! Dobjatok el mindent, és merjetek szabadon elindulni az Igazság felé, amilyen az a maga hatalmas, egyszerű természetességében! Akkor majd szabadokká váltok, hogy elérjétek vágyatok célját!

De látjátok, nem meritek megtenni, állandóan attól féltek, talán hibát követnétek el, mivel eddig másként gondolkodtatok! Így saját magatokat akadályozzátok, és addig kell egy helyben vesztegelnetek, míg késő nem lesz a továbblépésre, és a pusztulás martalékává kell válnotok! Nem lehet nektek ebben segíteni, ha nem ti magatok kezditek el a téves dolgokat magatok mögött hagyni!”

Kiáltsatok hát! Kiáltsátok oda nekik, hogy mi a szabaduláshoz vezető út! Látni fogjátok, hogy teljesen hiábavaló; hiszen csak egyre hangosabbá válik a szakadatlanul mormolt imák zaja, és ez megakadályozza, hogy az imádkozók akár egyetlen szót is meghalljanak, mely előre, a rózsaszín derengés és a fény felé haladásra ösztönözhetné őket. Így most meglévő jó akarásuk ellenére, saját restségük áldozataiként kell elveszniük, mely nem engedett templomaik, szentélyeik és mecseteik külsőségeinél többet felismerni, többet befogadni. –

Elszomorodva tovább akarunk menni. – Ám megpillantunk egy női lelket, akinek arcára hirtelen békés nyugalom száll, s szemébe, melyen eddig belső vívódás, aggódó töprengés tükröződött, új ragyogás költözik; tudatosabbá válva kiegyenesedik, fényesebbé válik … a legtisztább remény erős akarása arra készteti, hogy elinduljon … és fellélegezve a rudak előtt áll! E női lélek számára a rudak már nem jelentettek akadályt, mert mélyen elgondolkodott, s finom érzésével arra a meggyőződésre jutott, hogy annak, amit eddig gondolt, tévesnek kellett lennie, és e tévedést Isten szeretetébe vetett boldog hittel bátran elvetette magától.

Csodálkozva látja most, milyen könnyű volt. Hálásan emeli fel kezeit; a boldogság kimondhatatlan érzése akar belőle ujjongásban kitörni, ám az élmény túl nagy, túl hatalmas, teljesen betölti a lelkét, az ajkak némák maradnak, könnyű remegéssel lehajtja fejét, szemei lezárulnak, és nehéz könnycseppek gördülnek végig lassan az arcán, míg keze imára kulcsolódik. Másmilyen imára, mint eddig! Köszönetre! Egy mélyen átérzett közbenjáró imára mindazokért, akik még e kemény rudak mögött vannak! Saját nézetük miatt, melyet mint téveset nem akarnak feladni!

Mély együttérzés sóhaja tör fel a lelkéből, és ezzel együtt úgy hullik le róla minden, mint egy utolsó gyűrű. Most már szabad, szabad, hogy megkezdje útját a vágyott célja felé!

Amint felpillant, egy vezetőt lát maga előtt; boldogan követi lépteit az új, ismeretlen országba, az egyre erősebbé váló rózsaszín fény felé! –

Így válik még ki néhány lélek ezekből a tömegekből, melyeknek téves nézeteik, saját döntésük és elhatározásuk rácsa mögött kell várakozniuk; hiszen elhatározásuk továbbvezetheti, vagy egészen addig visszatartja őket, míg el nem érkezik a megsemmisülés órája mindazok számára, akik nem képesek erőt venni magukon, hogy elvessenek mindent, ami téves. Csak kevesen fogják megszabadítani magukat a téves nézetek szorításából! Túlságosan belegabalyodtak. Amilyen mereven ragaszkodnak e téves nézetekhez, melyek megakadályozzák továbbhaladásukat a felemelkedés felé, olyan merevek a rudak is. Lehetetlen segítséget nyújtani nekik, hogy legyőzzék ezt az akadályt, mert ehhez feltétlenül szükség van a lelkek saját elhatározására. A saját benső átélés az, mely végtagjaikat mozgatja.

Így súlyos következmény éri utol mindazokat, akik másoknak téves elképzeléseket tanítanak Isten Teremtésben működő akaratáról, melyet az Üdvözítő Igéjében meg lehetett egykor találni, de a Bibliában nem maradt fenn tisztán, s még kevésbé a földi magyarázatokban.

Hagyjátok őket, hadd darálják konokul tovább az imákat abban a tévhitben, hogy a sok ima elmondása segíthet, segítenie kell, mert az egyház így tanította, mintha Isten akarata megengedné, hogy üzérkedjenek vele.

Továbbmegyünk a Félhomály Országában. Végtelennek tűnik a rudakból álló erődítmény; mögötte áttekinthetetlenül tülekednek mindazok, akiket feltartóztat. –

Ám ezek mások. Olyan csoportok, melyek a rózsafüzérek helyett a Bibliát tartják kezükben, és kétségbeesetten kutatnak benne. Körbeállnak egy-egy lelket, akik a tanító szerepében felvilágosítást akarnak adni, miközben minduntalan részleteket olvasnak fel a Bibliából. A lelkek közül többen követelődzve nyújtják előre Bibliájukat, térdelve újból és újból a magasba emelik, mint az imában … de a rudak nem mozdulnak megakadályozva továbbhaladásukat.

Sok lélek hivatkozik bibliaismereteire, mások viszont arra a jogukra, hogy belépjenek a Mennyek Országába! Ám a rudak mozdulatlanok maradnak!

Ekkor mosolyogva furakodik át a sorokon egy férfilélek. Kezével diadalmasan int.

– Balgák – kiáltja –, miért nem akartok hallgatni rám? A földi életem felét arra fordítottam, hogy tanulmányozzam a túlvilágot, azaz számunkra most az evilágot. A rudakat, melyeket most magatok előtt láttok, gyorsan eltünteti akaratotok, a képzelet termékei. Csak kövessetek, majd én vezetlek benneteket! Mindez egyáltalán nem új számomra!

A körülötte álló lelkek félreállnak az útjából. Úgy lép a rudakhoz, mintha ott sem lennének. Fájdalmas kiáltással mégis visszatántorodik. Az ütközés túl kemény volt, és nagyon gyorsan meggyőzi őt a rudak létezéséről. Mindkét kezével homlokát fogja. A rudak rendíthetetlenül állnak előtte. Hirtelen dühösen megragadja, és erőteljesen megrázza őket. Haragosan felkiált:

– Akkor a médium félrevezetett! És én éveket pazaroltam erre!

Arra nem gondol, hogy a tévedéseket ő maga hozta létre, és terjesztette szóban és írásban, miután a képeket, melyeket a médiumtól kapott, saját nézetei szerint értelmezte anélkül, hogy előbb tanulmányozta volna Isten törvényeit a Teremtésben.

Ne próbáljatok ennek a férfinek vagy másoknak segíteni; hiszen mindnyájan annyira elfogultak saját magukkal szemben, hogy egyáltalán nem akarnak mást hallani, mint ami megfelel saját felfogásuknak. Előbb bele kell ebbe fáradniuk, fel kell ismerniük vagy be kell látniuk a kilátástalanságot; hiszen egyedül e felismerésben gyökerezik annak lehetősége, hogy a hosszú tévelygés után a Félhomály Országában még kiszabaduljanak a téves meggyőződések hálójából.

Ezek nem rossz emberek, csak ahelyett, hogy mindent a leggondosabban átérezve megvizsgáltak volna, hogy vajon helyesnek lehet-e tekinteni azokat, vagy rejtenek-e hiányosságokat, melyeket – lévén nem természetesek – az egészséges átérzés révén rögtön fel lehet ismerni, keresésük során téves nézetekhez kötődtek, vagy túlságosan restek voltak ahhoz, hogy mindent alaposan átgondoljanak. Ezért vessétek el az üres felületességet!

Minden misztikust utasítson el az emberi szellem, mivel az sosem hozhat neki hasznot. Csak amit ő maga tisztán át tud érezni, és ezáltal saját átélésévé válik, segíti szelleme érését.

A kifejezés „Ébredj fel!”, melyet Krisztus gyakran használt, azt jelenti: „Élj át mindent!”, ne járj alva vagy ábrándozva földi életeden át! Az „Imádkozz és dolgozz” azt jelenti: „Tedd munkádat imává!”, hasd át szellemeddel azt, amit kezeddel alkotsz! Váljék minden munka Isten tiszteletteljes imádásává, hálát adva Isten ajándékáért, hogy az Utó Teremtés valamennyi teremtménye között rendkívüli dolgokat vihetsz végbe, ha tényleg akarsz!

Kezdj el még időben felébredni, bensődben mindent átélni, ami ugyanazt jelenti, mint tudatosan átérezni, azt is, amit olvasol vagy hallasz, nehogy a Félhomály Országában kelljen ragadnod, melyből ma csupán egy egészen parányi részt mutattam be.