8. A megszokásból hívők

AZ EMBEREKNEK fel fog tűnni, hogy az ész korlátlan uralmát és a nagy szellemi restséget nevezem oly gyakran a bajok okozójának, de ez szükséges; hiszen a két folyamat elválaszthatatlanul együtt jár egymással, és sok rossz kiindulópontjának mondhatjuk, sőt a kifejlődöttek hanyatlásának és bukásának tényleges, a Fénnyel ellenséges okának.

A Fénnyel ellenséges, mivel megakadályozza a Fényből kiinduló összes történés és segítség felismerését, mivel a földhöz kötött ész, ha uralkodásra jut, kölcsönhatva elsőként vágja el a kapcsolatot a Fény felismerésének a lehetőségével, és így a durvaanyagú burokban a fejlődésre várakozó szellemet burkához köti, melynek szolgálnia kellene őt.

A folyamatnak, mely célirányosan teljesen teremtéstörvény-szerűen hat ki, olyan iszonyatos a jellege, amilyet az ember jóformán nem is képes igazán elképzelni; hiszen különben össze kellene omlania a félelemtől.

Éppen azért különösen borzasztó, mert mindennek a pusztulás felé kell fejlődnie, és egyáltalán nem lehet másképpen, amióta a földi emberi szellem bűnös önkényével Isten legszentebb Akarata ellenére téves irányba fordította saját fejlődését; mely minden bajt létrehoz a Teremtés önműködő törvényeinek a nyomására, melyek működésének megismerésére szolgáló lehetőségétől az ember önmagát fosztotta meg.

Az ember meggondolatlanul és erőszakkal átállított egy váltót Isten tökéletesen futó gyönyörű hajtóművében, úgy hogy az ő sorsvonatának a továbbhaladásában be kell következnie a kisiklásnak, mint elmaradhatatlan történésnek.

És a történés, mely elsősorban a földi emberiséget érinti, ugyanakkor a legnagyobb mértékben veszélyezteti az emberiségnek e mulasztásában részt nem vevő környezetét is, melynek már amúgy is mindig szenvednie kellett miatta, és visszatartotta a fejlődéstől.

Gondoljatok csak bele egyszer nyugodtan magatok, hogy vajon mit is kell jelentenie annak, ha az eszköz, vagyis az ész, melyet a Teremtő mint segítséget adott kegyelemteljesen minden földi emberi szellem szükséges fejlődéséhez a durvaanyagúságban, ellentétben feladatával a szellemet csak korlátozza a Fény emelő erőáramlatával való összekapcsolódás mindennemű lehetőségében, ami a ti tettetek következménye, ahelyett hogy alárendelve magát neki szolgálná őt, és a Fény akarását terjesztené az anyagi környezetben, s így egyre jobban nemesítve földi Paradicsommá alakítaná, melynek létre kellett volna jönnie.

Ez a szabad akarásban a vágyak és önhittség által kierőszakolt mulasztás oly hallatlan, hogy a rest földi emberi szellem ilyen vétke minden ébredező számára most túl nagynak tűnik ahhoz, hogy valamikor is megbocsátást nyerhessen a Mindenható szeretetében.

Csak a kárhozatnak – valamennyi Fényből érkező kegyelem megtagadása által – és a felbomlásnak kellene a földi emberi szellemek kiérdemelt végzetének lennie, akik elbizakodott makacssággal mindig belehajtották volna a Teremtés egy egész részét az elmaradhatatlan megsemmisülésbe, ha a Mindenható szeretete ugyanakkor nem lenne összekapcsolva a tökéletes igazságossággal, mivel ez Isten szeretete, mely az emberi szellemek számára örökre érthetetlen marad.

És Isten igazságossága nem engedheti meg, hogy valami teljesen ki legyen téve a pusztulásnak, amíg olyan szikrák parázslanak benne, melyek ezt nem érdemlik meg.

Ezen egészen csekély számú, a Fény után vágyakozó szellemi szikra kedvéért hozatott el, a Teremtésnek ebbe a felbomláshoz közel álló részébe még egyszer az Úr Igéje, hogy mindazok meg tudjanak még menekülni, akik magukban hordozzák hozzá a helyes akarást, és ezért valóban tesznek minden erejükkel, ami még megmaradt.

De ennek az akarásnak másmilyennek kell lennie, mint ahogyan azt számtalan istenhívő a Földön gondolja!

Az ész uralma teljesen elvágja a szellemet a szükséges fejlődés minden lehetőségétől. Ez önmagában véve nem az ész gonoszsága, hanem csak egy teljesen természetszerű kihatás.

Csupán saját jellegének megfelelően cselekszik, mivel mást nem is tud, mint hogy saját jellegét felvirágoztassa, és ereje teljébe fejlessze, ha egyoldalúan nevelik, és a téves helyre állítják azáltal, hogy az ember fenntartás nélkül alárendeli neki teljes földi létét!

És e jellege földhözkötött, soha nem is lesz másmilyen, mivel a földi test termékeként annak határain belül kell maradnia, tehát tisztán földi durvaanyagú; hiszen a durvaanyagúság nem hozhat létre szellemiséget.

A hibát egyedül az ember követte el azzal, hogy átadta az uralmat az észnek, és ezáltal fokozatosan önmagát is rabszolgává tette, tehát a Földhöz kötötte. Ezzel teljes mértékben elvesztette földi léte valódi célját, a szellemi felismerés és érlelődés lehetőségét.

Egyszerűen már nem tudja többé felfogni, mivel a hozzá vezető csatornák el vannak záródva. A szellem úgy van a földi testben, mint egy zsákban, melyet felül az ész kötött be. Így a szellem már nem is láthat, nem is hallhat többé semmit, s a hozzá vezető utak éppúgy el vannak vágva, mint a kifelé vezető útja.

Hogy a földi ész ilyen erősen el tudta zárni a szellemet, azért van, mert a bekötözés megtörténik már a testi érettség elérése előtt, tehát még mielőtt a serdülő fiatal számára elérkezne az az idő, amikor a szellemnek a testen keresztül hatásosan el kell jutnia a külvilághoz, hogy akarása megacélozása érdekében vezető kapcsolatot vegyen fel a körötte lévő anyagisággal.

De ebben az időszakban az ész a téves oktatás által máris egyoldalúan, túlontúl erőssé van fejlesztve, és a durvaanyagú burkot már biztosan zárva tartja a szellem körül, s az egyáltalán nem tud fejlődni, vagy érvényre jutni!

Micsoda vészt hozó egyoldalúsága ez az oktatásnak, melyből hiányzott a szellemi kiegyenlítés! A szellemre csak egy merev dogmát kényszerítettek rá, ami semmit sem adhat neki, nem hozta tűzbe, hogy saját és szabad meggyőződésre jusson mindarról, ami Istennel összefügg, mivel az is nélkülözi az élőt, amit tanítottak, és nem áll kapcsolatban a Fénnyel, mert az oktatásban a földi ember esze és önhittsége már mindenütt sok pusztítást okozott.

A Teremtőről szóló tudás eddigi oktatása a túlságosan gyenge lábakon, vagy jobban mondva, az emberek által meggyengített lábakon állt ahhoz, hogy lépést tudott volna tartani az egyoldalú foglalkoztatása által egyre gyorsabban erősödő ésszel.

A szellem, tehát az érzés erős működése számára előirányzott tanítás mindig merev, és így élettelen maradt, ezért szellemileg nem is lehetett soha valóban befogadni.

Így mindent csak a megtanulás irányába erőltettek, melyben nem lehetett átélés, s ennek következtében azt is, ami főként a szellemnek volt szánva, mint minden mást, az észnek kellett befogadnia, és az ész visszatartotta anélkül, hogy eljuthatott volna a szellemhez! Ezért az élő víz cseppjei, ha mégis voltak egy-egy alkalommal ilyenek, elvesztek a homokban.

Ennek az volt és annak kellett lennie a következményének, hogy a szellem semmit sem kapott, mindent az ész! Így végül abba az állapotba jutott, hogy a szellem már egyáltalán nem volt képes befogadni. Ez a szellemi csíra nyugalmi állapotát okozta, és elkerülhetetlen visszafejlődését, mely a kívülről érkező ingerek nélkül amúgy is mindig a tétlenség felé hajlik.

A tétlenségben és a súrlódás hiányában egyre jobban elbágyadt, mígnem ma egy siralmas kép tárul elénk a Földön: a földhözkötött észbeli okosságtól megcsömörlött emberek, akiknek szelleme teljesen elbágyadt, és legnagyobb részükben már valóban alszik!

Az alvás sokaknál máris halálos álomba váltott át. Ezek azok a halottak, akiknek most föl kell ébredniük, hogy ítéltessenek! Ezek azok, akikről már meghirdettetett: Eljön, hogy ítélje az élőket és a holtakat! Ezen a szellemileg élőket és a szellemileg holtakat kell érteni; hiszen más nincs, mert a földi testet nem lehet élőnek vagy holtnak tekinteni. Sosem volt élő, csupán bizonyos időre megelevenített.

Ti emberek egyáltalán nem ismeritek a veszélyt, melyben vagytok, és ha most fel kell ismernetek, sokak számára már túl késő lesz; hiszen az ilyeneknek nincs többé erejük felrázni magukat e bágyadtságból, mely oly iszonyú rosszat okozott.

Ezért kell visszatérnem az emberiség minden bajánál egyre újra a valóságos okra: az ész uralmára és a hozzá kapcsolódó szellemi restségre, mely annak közvetlen következményként lépett fel.

A jelenlegi istenhívők legnagyobb része is elsősorban a szellemi restekhez sorolható, akik olyanok, mint a lagymatagok, akik az Ítéletkor elvettetnek!

Ha egy kis akarással helyesen vizsgálnátok meg a mai állapotot, majd megfelelő következtetéseket akarnátok belőle levonni, akkor világosan kellene látnotok, és erről minden kétség nélkül helyes ítéletet kellene tudnotok alkotni. Csak logikusan kell közben gondolkodnotok, semmi többet.

Nézzétek meg magatok körül, hogy hogyan fogadják ma az emberek a teremtéstudásnak a számukra szükséges kiszélesítését! Már pusztán ebből elég következtetést le lehet vonni igazi állapotukról.

Ha ma a szellemi tudás előrelépésének szükségességéről beszélnek, mert az emberek számára eljött ennek az ideje, akkor a Fényből érkező új kinyilatkoztatás visszautasítására szolgáló mindenféle lehetséges okot hallotok!

Nem akarom itt mindet megnevezni; hiszen szerteágazó aljellegeikkel túl sok van belőlük, és sosem érnénk a végére, de voltaképpeni jelentése mindnek ugyanaz, mert csak egyetlen eredetük van: a szellemi restség!

Vegyünk közülük csak egyetlenegyet; hiszen nem egy látszólag nagyon jóakaró keresztény egyházhívő mondja:

„Az Üzenet Igéje önmagában véve sok dologban helyes, de semmi újat sem mond nekem!”

Aki így beszél, az az eddigit, amiről azt hiszi, hogy az iskolában vagy a templomban már megtanulta, nem érti s nem is tudja, noha ezt elhiteti magával; hiszen máskülönben tudnia kellene, hogy az Üzenetben nagyon sok teljesen új dolog van, ami azonban magától értetődően nincs ellentétben azzal az Üzenettel, melyet Jézus hozott, mivel mindkettő ugyanabból a forrásból ered, az eleven Igazságból!

Az új nem jelenti mindig a korábbinak a tagadását, mert az új benne rezeghet a régiben, és ugyanakkor vezetheti tovább az építést, úgy, ahogy Jézus eredeti Üzenete egyesül az enyémmel!

De éppen ezért, mert Üzenetem teljesen összhangban van Jézus igazi szavaival, az olvasáskor sokaknak az az érzése, hogy semmi új nincs benne! De csak azért, mert Jézus Üzenete és az én Üzenetem a valóságban egy!

Ennek okán rezeg minden egységesen, kivéve azt, amit az emberek, mert okosak akartak lenni, hozzáírtak a Jézus által hozott szavakhoz, ami legtöbbször téves. E hozzá írott vagy másként leírt dolgokkal szavaim természetesen nem egyezhetnek. De Jézus szavaival feltétlenül!

És az egyazon forrásból érkező azonos rezgések megérzése miatt, melyeket a szellem az ész számára tudatossá nem válva ismer fel, gondolják azt megfontolás nélkül, hogy semmi új nincs benne.

Ilyen az emberek egyik része. Mások viszont az újat is úgy veszik, mint a már korábban adottat, és ami magától értetődő, mivel a régit, amiről azt hitték, hogy elsajátították, nem ismerik helyesen, és ezért egyáltalán nem tudják, hogy mi az az új, ami számukra Üzenetemben áll.

Mindazonáltal Üzenetemben nincs olyan előadás, mely az emberi szellem számára ténylegesen ne hozna valami teljesen újat, általa eddig még nem ismert dolgot!

Sok ember sem azt nem ismeri, amiről azt képzelik, hogy birtokolják, sem azt nem, amit én hozok nekik! Túlságosan restek ahhoz, hogy egyáltalán bármit is valóban magukba fogadjanak belőle.

De mindazok számára, akiknek szelleme legalább arra képes, hogy észlelje mindkét Üzenet egységes rezgését, éppen e körülménynek kell bizonyítékul szolgálnia arra, hogy a kettő egyetlen forrásból ered.

Ám a restek ezt nem fogják tudatosítani. Egyszerűen összehordanak hetet-havat, és így feltárják gyenge pontjaikat, úgyhogy mindenkinek azonnal, mint szellemileg rest embereket, kell őket felismernie.

Más hívők viszont berzenkednek attól, hogy tudásukat tágítsák, mert azt képzelik, vagy attól félnek, hogy valami helytelent tesznek! De csak ritkán van szó félelemről. Ez inkább gőg, mely a butaságban gyökerezik, és kizárólag ilyen talajon képes egyáltalán növekedni; hiszen a gőg már önmagában véve butaság, a kettőt nem lehet elválasztani.

De a butaság is szellemi vonatkozásban értendő, nem földileg, mert éppen az ilyen emberek, akiket földileg ész-szerűen különösen erősnek és okosnak tartanak, a legtöbb esetben szellemileg ernyedtek, és Isten előtt, mint embereknek, a Teremtésben semmilyen értékük nincs; hiszen kudarcot vallottak voltaképpeni létükre nézve, és nem képesek az örökkévalóság számára észbeli tudásukkal valamilyen értéket létrehozni, vagy ehhez eszüket felhasználni.

De tegyünk most félre mindenki mást, vegyük csak azokat a keresztények között található hívőket, akiket amúgy sem lehet igaz hívőknek tekinteni; hiszen zömmel bensőleg üres, csak vasárnapi keresztények, semmi egyebek.

Az ilyenek bizonyos értelemben ugyanazt mondják, mint akikről elsőként szóltam, vagy bizonyos színpadias kifejezéssel ‒ melynek félő tisztelet benyomását kell kelteni, ahogyan azt legalábbis megpróbálják magukkal elhitetni ‒ elmagyarázzák:

„Nekünk megvan a mi Jézusunk, a mi Üdvözítőnk, nem tagadjuk meg őt, és másra nincs is szükségünk!”

Körülbelül ez szavaik értelme, még ha maguk a szavak a beszélő személye szerint másként vannak is megválasztva.

Ezek a Jézus által már szigorúan és gyakran megrótt farizeusok igazi másai a valóságban nem egyebek, mint szellemileg rest emberek, ám itt ráadásul még rendkívül önelégültek is. Már sokszor a visszataszító beszédmodoruk is elég világosan árulkodik erről.

Ha mélyen elgondolkodtok az ilyen embereken, akkor rájöttök, hogy nem igaz meggyőződés az, amit magukban hordoznak, hanem fiatal koruktól csak egyszerű, üres szokást! Nem akarják, hogy restségükben bárki is zavarja őket; hiszen szellemileg nyugtalanságot okozhatna nekik, ha ezzel behatóan foglalkoznának.

Amit megpróbálnak gondosan kikerülni, anélkül hogy tudatában lennének, hogy ezzel Isten fontos törvénye, a szellemi mozgás törvénye ellen vétkeznek, amely lelkük, miként testük fenntartását is kínálja nekik, s ha be van tartva, már pusztán hatásában benne van a felemelkedés és a tökéletesség felé érlelődés lehetősége!

Éppen az, amit nagynak tartanak, és büszkén próbálnak mutogatni, csak hogy önmaguk előtt az erkölcsi tartás látszatát keltsék, melyet egyáltalán nem hordoznak magukban, az válik végzetükké és pusztulásukká!

Ha a törvénynek engedelmeskedve szellemileg csak egy kicsit is összeszednék magukat, akkor nagyon gyorsan föl kellene ismerniük, hogy eddigi hitük egyáltalán nem hit volt, hanem megtanult valami, ami kedves szokássá vált, mivel néhány külsőségen kívül semmi egyebet nem kívánt meg tőlük, és ennek következtében kellemesnek és helyesnek tartották.

A nyugtalanságot azonban nem volna szabad kikerülniük, hanem hálásnak kellene érte lenniük; hiszen ez szellemük ébredésének a legjobb jele, melyet magától értetődően meg kell a nyugtalanságnak előznie, mielőtt még feltámadhat a valódi, szabad meggyőződés bizonyossága, mely csak a komoly és szorgalmas vizsgálódásban, és az ezzel szorosan összefüggő valódi, a szellemben történő átélésben bontakoztatja ki erejét.

Ahol nyugtalanság támad, ott ez annak a cáfolhatatlan bizonyítéka, hogy a szellem elaludt, és föl akar ébredni, de ahol azzal a büszke utalással történik meg az elutasítás, hogy Jézusra személyi tulajdonjoga van, ott ez csak azt bizonyítja, hogy ezen emberi szellem máris agóniába esett, mely a halálos alváshoz vezet.

Továbbá ez azt bizonyítja, hogy éppen ezek a szellemek Jézus földi idejében is ugyanezzel az üres nagyképűséggel, görcsösen ragaszkodva a korábban tanultakhoz, szigorúan visszautasították volna őt magát és Igéjét, ha azt, mint az új kinyilatkoztatást és a saját döntés lehetőségét az akkori szükséges fordulatkor felajánlották volna nekik!

Ugyanabból a kényelmes okból ragaszkodnak a régihez, melynek át kell engednie a terepet az előrehaladásnak, nehogy nyugalmi állapot jöjjön létre.

Ők minden újat elutasítanak, mivel nem érzik magukat képesnek vagy elég erősnek ahhoz, hogy komolyan és előítélet nélkül vizsgálják meg a lényegbevágó dolgokat, vagy mivel máris túl restek hozzá, és szívesebben próbálnak ragaszkodni az eddigi szokáshoz.

Bizonyossággal feltételezhető, hogy határozottan elutasították volna Jézust, ha már gyermekkoruk óta nem kényszer útján tanították volna nekik!

Nincs ez másképpen azokkal sem, akik minden újat a hamis próféták feltűnéséről szóló jövendölésre való utalással igyekeznek elutasítani! Ebben sincs más, mint ismét csak szellemi restség, hiszen e jövendölésben is, melyekre hivatkoznak, ugyanakkor nagyon világosan az is ki van mondva, hogy az igazi, a megígérettetett is éppen a hamis próféták feltűnésének idejében fog eljönni!

Hogyan gondolják, hogy felismerik majd, ha kényelemszeretetükben mindent egyszerűen könnyelműen elintéznek ilyen utalással! Ezt az alapvető kérdést még egyetlen ember sem tette föl magának!

De az Igében nekik maguknak kell tanúbizonyságot találniuk, amit az emberek eddig, nagyon kevés kivételével, Jézusnál sem akartak figyelembe venni, hanem még másféle bizonyítékokra vártak.

Az Igazság Jézus által hozott Igéjének, mely a valódi tanúbizonyság volt, akkoriban még nem volt számukra értéke. Bárhová néztek, mindenhol az egyén szellemi restségét találjátok, és ahogy egykor volt, úgy van ez ma ismét, csak még sokkal rosszabb a helyzet; hiszen ma minden szellemi csíra majdnem teljes mértékben be van temetve.

A mai hívők mindent csak mint tanítást fogadtak be,semmit sem dolgoztak belőle föl magukban, vagy semmit sem tettek magukévá! Szellemileg túl erőtlenek, hogy megérezzék: hitük nem más, mint a gyermekkorból eredő szokás, melyet most teljes tudatlansággal meggyőződésnek neveznek.

Viselkedésük embertársaikkal szemben nagyon gyakran világosan megmutatja, hogy nem valódi keresztények, hanem csak bensőleg üres, szellemileg rest, vasárnapi keresztények!

Szavaimmal Istenhez és Jézushoz is vezetek! De élőbb módon, mint az eddig ismeret volt, és nem azon az úton, amit az emberek szellemi kényelemszeretetükre való hajlamukkal kialakítottak maguknak.

Utalok arra, hogy Isten eleven és saját felelősségük tudatában lévő szellemeket akar a Teremtésben, úgy ahogyan az a Teremtés őstörvényeiben rejlik. Hogy mindenkinek magának és teljes mértékben felelősnek kell lennie mindazért, amit gondol, beszél és tesz, és hogy ezt nem lehetett eltörölni az emberiség által egykor az Isten Fián elkövetett gyilkossággal.

Hiszen Jézust meggyilkolták, mivel azonos követelései miatt őt is terhesnek érezték, és veszélyesnek tűnt a papok számára, akik mást tanítottak, sokkal kényelmesebbet, hogy egyre nagyobb tömege kövesse őket csupán földileg, aminek a növekvő földi befolyás által ugyanakkor a földi hatalmuk növekedését kellett maga után vonnia és megtartania.

Ezt nem akarták feladni! Az emberek a kényelemszeretetet, a papok pedig a befolyást, hatalmukat. A papok egyáltalán nem akartak tanítók és segítők lenni, hanem csak uralkodók!

Mint igaz segítőknek az embereket benső önállóságra, szellemi méltóságra és szellemi emelkedettségre kellett volna nevelniük, hogy ezek az emberek szabad meggyőződésből illeszkedjenek be Isten akaratába, és örömmel cselekedjenek annak megfelelően.

A papok az ellenkezőjét tették, és megkötötték a szellemet, hogy az engedelmes maradjon földi céljaik számára.

De Isten teremtéstörvényeiben megköveteli az emberektől a szellemi tökéletesedést! Állandó haladást a Teremtésről szóló tudás bővítésében, hogy helyesen álljanak és működjenek benne, és ne váljanak akadállyá a lüktető mozgás körzéseiben!

De aki manem akar tovább jutni, és megpróbál kitartani amellett, amiről máris azt hiszi, hogy tudja, és ezért elutasítja az Istentől jövő új kinyilatkoztatásokat, vagy ellenségesen szembefordul velük, az le fog maradni, és a Világítéletkor kivettetik; hiszen a Világítélet lerombol minden akadályt, hogy végre újra világosság legyen a Teremtésben, mely a jövőben támogatni fogja az előre haladó fejlődést, s e fejlődés Isten Teremtése számára az Ő akaratában nyugszik.

Jézus új kinyilatkoztatás volt, Igéjében további kinyilatkoztatásokat hozott. Az akkori időkre nézve mindez új volt, és egy éppoly szükséges előrelépés, mint ma, melynél azonban nem kellene örökre megrekedni.

Jézust, mint Isten Fiát, nem kell Üzenetem által feladni, hanem éppen most kell őt helyesen, mint olyat, felismerni. De nem úgy, mint a megromlott emberiség szolgáját vagy rabszolgáját, hogy annak bűneit hordozza vagy őket megváltsa, hogy az emberiségnek kényelmesebb legyen!

És éppen azok, akik Jézust, mint Isten Fiát, valóban befogadták, egyáltalán nem tehetnek mást, mint hogy Üzenetemet és a hozzá kapcsolódó, Isten kegyelméből kapott új kinyilatkoztatásokat örömteli köszönettel üdvözöljék! Az sem fog nehezükre esni, hogy helyesen értsenek meg és magukévá tegyenek mindent, amit mondok.

Aki nem teszi, vagy nem képes megtenni, az sem Jézus, az Isten Fia Üzenetét, sem tulajdonképpeni létét nem ismerte fel, hanem csak valami idegent, téveset épített föl saját megítéléséből és beképzeltségből és … nem utolsósorban … kényelmes szelleme restségéből kiindulva, mely irtózik az Isten által megkívánt mozgástól!

A Fényből általam érkező Üzenet értelme és célja, Isten legszentebb Akaratát teljesítve, a tudás bővítése az emberiség számára.

Itt nem számítanak a szellemileg rest emberek kifogásai, a hiú farizeusság frázisai, és az alattomos rágalmazásoknak és támadásoknak is helyet kell adniuk a Szentháromság Istene igazságosságának, és úgy eltűnnek, mint a pelyva; hiszen nincs nagyobb és hatalmasabb, mint Isten, az Úr, és ami Akaratából jön!

A földi emberi szellemnek végre élővé kell válnia és meg kell erősödnie Isten Akaratában, mert csupán Isten Akaratát szolgálva szabad ebben a Teremtésben időznie. Itt az idő! Isten nem fogja többé eltűrni a rabszolga szellemeket! És az ember önös akarata megtöretik, ha nem hajlandó önszántából beilleszkedni Isten őstörvényeibe, melyeket a Teremtésbe helyezett.

Ehhez tartozik azonban az állandó mozgás törvénye is, mely megkívánja az akadálytalan előrelépést a fejlődésben. Ehhez kapcsolódik a tudás kiszélesítése! A Teremtés ismerete, a szellemi ismeret az élet egészének a valódi tartalma!

Ezért részesültetek új kinyilatkoztatásokban. Ha azokat szellemetek restségében visszautasítjátok és hagyni akarjátok, hogy szellemetek nyugodtan aludjon tovább, akkor az Ítéletkor fog felébredni, hogy azután a bomlásban pusztuljon el.

És jaj mindazoknak, akik az emberek szellemét még kötve akarják tartani! Az ilyenek tízszeres kárt fognak elszenvedni, és az utolsó pillanatban, túl későn kell majd iszonyattal felismerniük, hogy mit is raktak magukra, hogy azután összeroppanva a teher alatt elsüllyedjenek a borzalmakkal teli mélységekben!

Felvirradt a nap! A Sötétségnek el kell pusztulnia! Isten gyönyörűséges Fénye megtör minden téveset, és kiégeti a restséget a Teremtésből, hogy fényben és örömben vonulhasson útján, valamennyi teremtmény áldására, mint egy ujjongó hálaima Teremtője minden kegyelméért, Isten, az Egyetlen, a Mindenható tiszteletére!

2011.
By: Fresh Joomla templates