48. Figyelmeztetően zengnek a karácsonyi hangok a világegyetemen át
A karácsonyi harangok ezúttal egy világkorszak végének kezdetét zengik! Az emberiség kényelmességében hagyja, hogy ezek a tónusok kellemesen átjárják őket, arra gondolva, hogy az ő Megváltójuk létéről szólnak, aki egyszer eljött a földre és harcolt, szenvedett és meghalt értük.
Ezekből a hangokból vigasztalást hallanak, belső elégedettséget, melynek igyekeznek átadni magukat, mert úgy vélik, hogy ebben rejlik a hit.
De mindez nem más, mint az emberi szellemi lustaság félig öntudatlan állapota, amely a szellemi halálba akarja altatni őket, s így mint hasznavehetetlent kitörölni őket ebből a teremtésből.
És a földi emberek közül sokan már elszunnyadtak! Másokat kerget a szükség. Földileg eltelve nem örülhetnek a hangoknak, melyek a boldog elégedettség állapotába vezetik őket. Számukra ez a harangozás új gondokat, új bánatot és új felháborodást jelent a sorssal szemben, ami őket látszólag igazságtalanul annyira elhanyagol és megkínoz. Ugyanakkor lassan növekszik bennük a keserűség embertársaikkal szemben, akik véleményük szerint jobban állnak, mint ők.
Olyanok is sokan vannak, akik kórházban fekve zúgolódnak a gondviselés elkerülhetetlensége miatt, ami éppen elvette tőlük az ünnepek tiszta örömét.
+És mások beletemetkezve a munkába egyáltalán nem gondolnak semmire, legfeljebb a nyereségre, amit igyekeznek munkájukkal megszerezni.
Ebben a harangzúgásban az összes ember közül egy sem hallja azt a nyugtalanító hangot, ami benne rezeg, és amit a félelmükben remegő lényszerűek igyekeznek utolsó figyelmeztetésként kibocsátani a baljós vihar előtt! Egy világkorszak hirtelen végét hirdetik!
De az emberek ebből nem hallanak semmit, túl elfoglaltak saját magukkal. Valami másra nincs idejük, legkevésbé a befelé fordulásra és az önmegismerésre, ami ezekben az órákban annyira szükséges lenne. Így a veszéllyel szemben vakok maradnak, és nem törődnek a feléjük hömpölygő hullámokkal, melyeknek pusztító erejét a lényszerűek már intuitívan érzékelik.
De amikor a nagy fájdalom végigsöpör ezen a földön, akkor többé már nem lesz se megállás se visszaút. A véget meg kell ízlelni, ha mégoly keserű is.
Hallgassátok a harangok hangját, és ismerjétek fel, mit akar nektek ezúttal mondani! Van benne valami, ami eddig soha nem volt. Ti azonban elfelejtettetek ebből valamit hallani. Régóta elzárkóztatok minden szövéstől a teremtésben, és ezért többé már nem hallhatjátok az összes figyelmeztetést, hanem figyelmetlenül tántorogtok a halálos szakadék fölött, ahol minden bizonytalan lépés a pusztulást hozhatja rátok.
Miközben ráadásul szorosan bezárjátok a szemeteket, mivel a fényt már nem tudjátok elviselni, mert elvakít titeket és fáj ahelyett, hogy felfrissítene és megerősítene.
Szegények, kik ezért többé már nem fogadhatjátok be a Fényt, és akiknek csak a sötétség tűnik boldogítónak; menjetek, szedjétek össze minden erőtöket és hallgatódzatok magatokban, magatok körül, amíg fel nem fedezitek a fenyegető veszélyt; mert különben egész váratlanul tör rátok. De most már sietnetek kell; mert ehhez kevés időtök maradt.
Ugyanakkor ez most már nem is lesz számotokra megkönnyítve, mert nem akartátok hallani Isten figyelmeztetéseit, hanem minden Fényből jövő figyelmeztetés előtt elzárkóztatok, mihelyt közben elváratott és megköveteltetett, hogy a szellemileg lusta létből végre felébredjetek, hogy szellemileg együtt rezonáljatok a mozgás törvényében!
És ez a követelmény mindig a Fényből való, míg a sötétség minden csábítása továbbra is a szellemi kényelmességre irányul. Ezt itt megkülönböztetni számotokra nem olyan nehéz, ha megvan a hozzávaló akarat. De éppen ez az, ami nektek hiányzik.
A kényelmesség mindig a teremtés törvénye ellen való marad, amely Isten akaratát hordozza és megköveteli a mozgást; mert az emberi szellem kényelmessége lustasággá válik, ami a halálos alváshoz, és ezzel a teremtésbeli kudarchoz és a pusztuláshoz vezet. Egyetlen út sem létezik, mely elkerülhetővé tenné ezeket a következményeket. Az ügyes üzleti érzék nem szellemi mozgás.
És ez a sötétség szándéka, hogy feltétlenül belesodródjatok ezekbe a legsúlyosabb következményekbe. A Fényből jövő hívás mindig megköveteli az elevenséget; mert egyébként a teremtésben minden emberi szellemnek úgy megy a dolga, mint az úszónak az áramlatban. Állandó mozgással kell magát megtartania azon a helyen, amit elért, mihelyt pihenni akar, az áramlat visszaveti őt, és aztán meg kell sokszoroznia erőfeszítését, hogy végül teljesen kifáradva visszajusson ugyanarra a helyre, amit kisebb erőfeszítéssel játszva megtarthatott volna. A régi pozíció visszaszerzésével még a nagy erőfeszítés ellenére sem nyert semmit.
Szabadítsátok meg magatokat végre egyszer valóban szellemileg egyetlen mozdulattal! Akkor megismeritek és mindenhol csak Isten nagy, kimondhatatlan szeretetét találjátok, bárhová is néztek. Mindenütt körülvesz benneteket, de nem törődtök vele, mint az elkényeztetett gyerekek, akik morcosan ülnek a gazdagon terített asztal előtt, mert már nem vágyakoznak az ínyencfalatokra, amiket ehetnek minden nap, amikor csak akarnak.
Ti is e teremtés terített asztalánál ültök, és megszoktátok, hogy mindig csak tekintetlenül vesztek belőle! A követelőző vétel és a tiszta akaratú befogadás között azonban nagy a különbség.
A teremtésben túl jól ment a sorotok. De a szabad akarás lehetősége titeket, földi embereket, büszkévé tett. Önhittségetekben játszottatok vele, és — most a végén ezt a játékot elvesztettétek! Most hamarosan tudatára ébredtek milyen érték volt a kezetekben a szabad akarat lehetőségével, amivel soha nem törődtetek; legfőképp nem gondoltatok arra, hogy az ilyen érték kötelezettségeket is kiró, melyek a felelősség megismerésében rejlenek ezért a nagy adományért.
Könnyelműen kezeltétek az akarás lehetőségét, ezért most meg kell vonni tőletek mindaddig, amíg nem adjátok bizonyítékát, hogy újra érdemesek vagytok arra, hogy megkapjátok. Sajnos az ember furcsa módon csak azt képes értékelni, amit fáradsággal kellett megszereznie, vagy csak akkor, ha hirtelen elvették tőle azt, amit régen megszokott. Csak a megvonás ébresztette fel benne az érték fogalmát!
Mindez lényének elferdüléseiben rejlik, melyben önteltségre talált, és eközben teljesen elfelejtette, hogyan lehet igazán elfogadni!
Az elfogadás lehetőségében olyan felbecsülhetetlen nagyság rejlik, amit ma még nem vagytok képesek megérteni, különben nem tudnátok folyamatosan oly megvetően lábbal tiporni vagy figyelmen kívül hagyni. Ez maga az igazi emberség! Tudatosan, igazán elfogadni Isten kegyelmeit, csak ez teszi az embert emberré!
Az önteltséget azonban teljesen ki kell zárni, különben nincs igazi elfogadás. Az önteltséggel a háttérben ez nem is lenne lehetséges. És az, aki egyszer megtanulta a helyes elfogadást, az aztán éppoly szívesen és helyesen meg is oszt. Ezzel teljesíti a tiszta szeretet meghatározó alaptörvényét, amely fényesen, ragyogóan és diadalmasan vonul az egész teremtésen: hogy csak az adásban rejlik az igazi elfogadás is!
Ez a folyamat szilárdan rögzítve van minden szellemi történésben, de áthat egészen a durvaanyagúságba. Lásd a karácsonyi ünnepeket!
Milyen kevés az olyan ember, akik képes a helyes formában adni, vagy egyáltalán képes adni! Ez a határtalan felületesség elterjedésének jele; mert a meggondolatlan adás felületesen történik, ami csak a szellemi lustaság következménye, amit sok ember magáévá tett. Aztán éppenséggel nem meglepő, hogy az ilyen ajándékozás gyakran csak kevés örömöt hoz.
Ha azonban megfontoltan, belső megértéssel ajándékoztok, akkor ez az adás valódi örömmel és szeretettel keveredik, ami viszont titeket mint adományozókat gazdagon megjutalmaz az adásban lévő öröm által, amit ezzel ébresztettetek, legyen ez akár csak egy jó szó a megfelelő időben!
Aki helyesen ad, az választásában szigorú. Például soha nem támad olyan gondolata, hogy ajándékként pénzt adjon egy könnyelmű embernek, aki ezt mindig csak saját könnyelmű módján önmaga és esetleg mások kárára használná, legyen az csak a földi test egészségének károsítása dohányzással, ivással vagy más kicsapongással, amihez aztán ti járultatok hozzá a helytelenül alkalmazott ajándékkal.
Oly hihetetlen, hogy milyen gyakran éppen ebben vétkeznek az adásbeli felületesség által, amelyből hiányzik minden szeretet. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy az adományozónak csak az volt fontos, hogy ezt megtéve gyorsan megszabaduljon a terhelő szokástól.
Ezért adjatok mindent, amit adni szeretnétek megfontoltan és szeretettel; mert az éreztetni fogja veletek, mi a helyes.
Az emberek saját elferdüléseiket a legkönnyebben azon ismerhetik fel, hogy hogyan állnak a teremtésben. Végtére is az mind a legtisztább szeretet, ami ebből számotokra kivirul, még akkor is, ha csak magát a földet veszitek figyelembe. Kivéve azt, ami az emberektől származik.
De maguk az emberek már nem képesek elfogadni, hanem minden ajándékhoz zsarnoki módon akarnak közelíteni, azt követelve, amit maguk alkottak: Pénzt!
Azt sokkal többre tartják, mint mindazokat a dolgokat, amiket vehetnek érte, hogy maguknak vagy másoknak örömet szerezzenek. Ezért a pénzért kínozzák magukat, üldözik egymást, harcolnak és csalnak, rágalmaznak, lopnak, rabolnak, gyilkolnak, nem e teremtés szépsége és ajándékai végett, melyeket önként és könnyen juttatnak nekik, hanem csak a pénzért, amiért vagyon vehető; meg az élvezetekért is, amiket így megszerezhetnek, az élvezetekért, melyeket az eszük alkotott!
Mindebben nem találtok semmilyen vágyat a békés, dolgos földi életre egy olyan ember részéről, aki csendesen hálát adva Istennek még örül e teremtés szépségének! Az ilyen embert, akiben nincs semmi vágy valami „magasabb” iránt, gúnyosan csodabogárnak nevezik. A magasabb alatt azonban minden alantas értetődik, ami a földi vagyon értelmetlen felhalmozásában rejlik, csak ennek birtoklása végett, hogy ezzel magának és talán néhány közelállónak még bujább életmódot biztosítson, amely minden esetben sokféle szellemi kárt okoz; mert vagyonosnak lenni elkötelez nemcsak a földi emberekkel, hanem a Teremtővel szemben is!
E földi emberek közül sokan jobban haladnának szellemileg előre, ha nem élvezhetnék oly kényelmesen földi életüket! Ami mindenre érvényes, az áll a gazdagságra is: a jövőben csak annak marad, akik képes Isten akarta módon kezelni, aki így áldásossá teszi. Ilyen kézben aztán folyamatosan gyarapodni fog.
Ez a bálvány a végső ítéletben a földi ember vesztét okozza, hogy az érte folytatott őrült hajsza átélésével olyannak ismerje meg, mint amilyen: méltatlan az emberiséghez, kinek a Teremtőjével szemben kötelességei vannak!
Ha kétezer évvel ezelőtt az emberiség helyesen elfogadta volna Jézus, az Isten Fia szent Igéjét, akkor ma mindennek másképp kellene kinéznie, mint ahogy ez sajnos találtatik!
Az embernek akkor, ahogy ma is, hiányzott az akarat az igazi elfogadás iránt! Többé már nem képes elfogadni, mert az önteltsége az ehhez szükséges talajt teljesen megmérgezte. És így az Igét is már eleve elferdítve fogadta. Ám időközben ezen semmi sem lett kiigazítva vagy újra helyrehozva, éppen ellenkezőleg, még inkább meg lett változtatva az emberi akarat által, amely csak egy célt ismer: mindent úgy értelmezni, hogy ez a legkényelmesebben hozzon számára hasznot, és főképp úgy, hogy ez őt semmi esetre se nyugtalanítsa.
Az ember közben nem gondolkozik, hogy ez Isten Igéje volt, és nem emberi ige, ezért nem is értelmezhető az emberi gondolkodásmód szerint. Fentről jött le erre a földre, és nem ebből a földből származott.
Számomra nehéz erről sokat beszélni, mert nekem kellemetlen fényt deríteni a korlátozó merevségre, amellyel Jézus nagy szavait még ma is tanítják, s közben az emberiség kívánalmai szerint értelmezik, míg ezek a szavak mindent átfogóak.
A földi emberek ma oly mélyre süllyedtek Isten valódi megismerésében, hogy azt is felülmúlták, amire maguk is ellenszenvvel tekintenek, még akkor is, ha a földi népek távoli múltjának tanulmányozása közben valami hasonlót feljegyzést találtak, csak más formában, miközben Krisztus szavainak hatalmas mondanivalójából ők maguk alkottak karikatúrákat, amelyek pontosan megfelelnek az ő szellemi kényelmességüknek, és a földi birtoklás és a földi befolyás iránti hajlamuknak, igen, ezt még támogatják is, és megszerzését rendkívüli módon megkönnyítik. Ilyen irányban lett Krisztus szavainak nem egy csodálatos jelentése átformálva.
Isten ítélete ebbe most hamarosan beleszól, jobban és világosabban, mint a földi szavak tehetnék, és csak az, ami igazán valódi volt és most is az, lesz minden létezőből továbbra is megtartva. –
Így a szeretet nagy áldozata, amit Jézus meghozott, teljesen hiábavaló volt, amikor a betlehemi csillag hírül adta az ő földi születését az emberiségnek. Az akkori emberek többé már nem voltak képesek igazán és tiszta alázatban elfogadni ezt a kimondhatatlan Isteni szeretet ajándékát; mert az ő beképzeltségük túl nagy volt!
Igen, az emberek el vannak kényeztetve! Ezért nem látják többé Isten nagy szeretetét az összes ajándék bőségében, amiből meríthetnek; hanem önteltségükben vagy zsarnokivá vagy konokká lesznek. Mindkét esetben maguk rontják el az örömet, amit érezhetnének, mert így megmérgeznek magukban minden tiszta élvezetet, amit csak az igazi elfogadás képessége adhat nekik.
Ennek megint kishitűség a következménye, mihelyt már nem meríthetnek a bőségből. Aztán szoronganak, mert a valós értelemben nem bíznak az Istenben, s erre a bizalomra szüksége van annak, aki bátran szembe akar szállni a viharokkal! Aki kemény viharokban még nem képes vezetni a hajóját, az nem teljes értékű kapitány.
Az Istenbe vetett bizalom, ha jól szemlélitek, engedelmesség Istennek! És az Isten iránti engedelmesség az, amit az ember teljesen elfelejtett. Nincs messze attól a tévhittől, hogy ő e föld ura. Közben nem veszi észre, hogy csak az igazi uralkodó nagyon rossz karikatúrájává lett, hiszen az ész nyomása alatt mindenhol csak szűkre korlátozott karikatúrákat hozott létre ahelyett, amit meg kellett volna valósítania.
És így a teremtésben nem bölcs uralkodóvá, hanem tudatlan, önkényes despotává lett, aki ellen most minden ágaskodik, ami Isten akaratában helyesen rezeg, és ami rezegni akar.
Despotikus és konok! Ezek a tulajdonságok jellemzik azokat az embereket, akik a lassan vánszorgó, szellemileg lusta tömegek fölé emelkedtek. De ezek között a szellemileg lusta emberek között természetesen sok az észbelileg okos, mert az ész és a szellem nem tekinthető azonosnak. Léteznek nagyon buzgó agyafúrt éleseszűek, akik szellemileg mégis szunnyadnak, mivel szellemük szilárdan be van falazva, a legsúlyosabb formákba van beszűkítve.
Ezzel szemben vannak szellemileg erős emberek, akik rendkívül értékesek a teremtés számára és a teremtésben, anélkül, hogy az embertársaik ebből durvaanyagúlag valamit látnának. Ez azért van, mert az emberek nem tartják az ilyen csodálatos sugárzásokból származó közvetett, gazdag gyümölcsöket, olyan emberek szellemi sajátossága következményeinek, akiket földi tekintetben nem tartanak különösebben sokra, mert észbeli tevékenységükkel nem tűntek ki.
Ami valóban magasabb, azt a mai ember nem tudja értékelni, mert erre többé már nem képes. A szellemnek mégiscsak nagyon jól össze kellene férnie az ésszel, igen, együtt kellene működniük a földön, amennyiben az ember durvaanyagúlag nagy dolgokat akar elérni a közvetlenül látható következményekben. A szellemnek azonban az ész felett kell állnia, és azt irányítania kell.
Akkor majd a szellem jósága fog frissen lüktetni a földi ész minden cselekedetében áthevítve azt, s így a büntetés is, a legnagyobb szigorúság mellett, szeretetet fog rejteni magában. Olyan szeretetet, amely minden büntetésben csak a segítséghez vezető utat látja, ahogy ez Isten bölcs törvényei szerint egyedül helyes! A büntetés nem tekinthető olyasvalaminek, ami csupán azonos módon megtorol valami vétséget. Nem találtok semmi ennyire egyoldalúan létrehozottat és kigondoltat az egész teremtésben, kivéve azokat a gondolatokat és cselekedeteket, melyeket az emberi szellem alkotott!
Ebben azonnal fel kell ismernetek, hogy nem gondolkodtok és nem cselekszetek Isten akaratának megfelelően, de most ebben is kénytelenek lesztek teljesen megváltozni, hogy egyáltalán beszélhessünk Isten birodalmáról a földön!
Sok munka vár rátok, de elsősorban nagy munka önmagatokon, mielőtt eljöhet a felépítés Isten akarata szerint, ami magában hordozza az áldást és az erőt a fennmaradáshoz, amihez nektek kell alapot nyújtani szilárd földi támogatásként.
Tudom, hogy készen álltok e célból a végsőkig elmenni! Örömmel dolgoznátok éjjel nappal, fáradhatatlanul, szívesen meghoznátok minden áldozatot, amire képesek vagytok, az igazán jó emberek hajlandóságával, akik vagytok, de hogy elsősorban önmagatokon, magatokban dolgozni, azt keserűen nehéznek érzitek! Ez számotokra nehéznek tűnik, mert az egész gondolkodásotok erre egyáltalán nem volt beállítva.
Mindent meg akartok tenni, meg is próbálkoztok vele, de közben újra és újra visszasiklotok az emberi viselkedés régi megszokott pályáira, melyek már évezredek óta átjönnek ide, gátló teherként még ma is rátok nehezednek.
Ti azonban, akik elfogadtátok az Üzenetemet, közel álltok hozzá, már ébredeztek, és csak egy kis belső rántásra van szükség, hogy szabaddá tegyétek magatokat a nagy munkára.
És ezt a rántást, ami döntő és közben oly egyszerű, ezt nem tudjátok megtenni! Ebben olyanok vagytok, mint egy egészen kis gyerek, aki előtt egy krétával rajzolt vonal van, amit nem akar átlépni, mert azt hiszi, hogy erre nem képes! És más akadály, mint egy ilyen krétavonal már nincs előttetek. Egy krétavonal, ami csak megtéveszt titeket, de soha nem képezheti a legkisebb akadályt sem, ha ez a tétovázás nem belőletek jön, mert túl bátortalanok vagytok megtenni ezt a szükséges lépést.
Ezt azonban meg kell tennetek, az erő ehhez már bennetek van! Ennek kulcsa egyedül az igazi elfogadás képességének különös és mégis oly egyszerű rejtélye, amely csak a valódi alázatból fakad.
Nem kell semmit hozzátanulnotok, hanem csak el kell takarítanotok azt a régit és elhasználtat, ami még mindig csüng rajtatok, vagy ami eltorlaszolja az utat előttetek.
Legyetek magatokban újjá, ti, akik engem követni akartok, akkor a környezetetek is újjá alakul a belőletek áradó és sugárzó erő által! Mert csak az új létezés állapotában fogtok tiszta átjárót alkotni az Isteni erő számára, ami már hosszú ideje átáramlik rajtatok.
Ez csak egy apró, egészen kis lépés, amit ebben még meg kell tennetek, de elkerülhetetlen és olyan fontos, hogy átállítja az egész gondolkodásmódotokat, és a legcsodálatosabb fejleményekig erősíti!
Isten vár rátok! És kegyelemben várt, hogy a szükségetek órájában ne kelljen összeroskadnotok!
Ezúttal egy szilárd, rendíthetetlen alapot kell létrehozni az új korszak számára! Olyan alapot, amely makulátlanul, kristálytisztán és fényesen ragyog minden ember felett. Nem szabad újra leszűkíteni és elferdíteni, ahogy ez valamikor megtörtént, amikor Jézus Krisztus eljött a földre, és az embereknél nem talált az ő nagy szeretetáldozatához olyan talajra, amely képes lett volna tisztaságában elfogadni ezt az Isteni ajándékot!
A mai napi megemlékezést Jézus, az Isten Fia földi megszületéséről vegyétek ösztönzésnek az utolsó lépés megtételéhez, amire még szükségetek van, amihez lábatokat már rég felemeltétek. Rándítsatok magatokon, és bátran lépjetek előre. Ezt nem nehéz megtenni, és aztán mindig hálával fogjátok emlegetni.
Kérjétek az Istent, hogy ez az ünnep most a ti megújulásotok napja is lehessen a ti nagy átalakulásotokhoz!