49. Az Őskirálynő

MINDIG IS élt az emberekben a tudás az Őskirálynőről, akit sokan Ősanyának vagy az Égi Királynőnek is hívnak. Még más elnevezéseket is használnak rá, és az emberek, mint mindig, az elnevezéssel valami egészen konkrétat képzelnek el, ami az adott elnevezésnek fog nagyjából megfelelni, mely csupán arra szolgál, hogy egy képet ébresszen fel az emberek szellemében.

E kép azután természetesen mindig az elnevezés mindenkori jellege és nem utolsósorban erősen annak az embernek lénybeli és műveltségbeli jellege szerint irányul, akiben az elnevezés hallatára felébred a kép. De más elnevezések mindig más képet is fognak felébreszteni. Az emberi szellemnél ez másképpen egyáltalán nem lehetséges. A szavakból álló elnevezés egy képet ébreszt fel, és a kép azt követően kialakítja a fogalmat. Ebben a sorrendben rejlik a földi ember vagy jobban mondva a Földre inkarnálódott emberi szellem mozgásköre.

Amikor eltávozott a Földről, megszűnik számára a szóbeli megnevezés, ahogy azt a földi tartózkodás megkívánja és ismeri, és már csak a kép marad meg neki, melynek majd a fogalmat kell nála kialakítania.

Tehát a földi szó és kép, mely a szellemben keletkezik, az emberi szellem számára segédeszköz, hogy kialakítsa vele a fogalmat. E segédeszközökhöz csatlakozik végül még a szín és a hang, hogy teljessé tegyék a fogalmat. Minél magasabb szintre jut az emberi szellem a Teremtésben, annál hangsúlyosabbá válik a szín és a hang hatása, melyek a valóságban nem két egymástól elválasztott dolgok, hanem csak egy. Csak az embernek tűnik úgy, mintha kettő lenne, mert földi alkatával nem képes őket egynek felfogni.

De a szín és a hang hozzájárulását a fogalom kialakításához megtaláljuk itt a Földön, már e durvaanyagúságban is, jóllehet viszonylag csak gyengén jelezve; hiszen valamely emberről alkotott fogalom esetén gyakran nem lebecsülendő, bár a legtöbb esetben öntudatlan szerepet játszik az, hogy az adott ember milyen színeket választ környezete és öltözéke számára.

És az ember a beszéd közben használt változó hanghordozással öntudatlanul vagy szándékosan is valósággal aláhúz, kiemel, és ahogyan nagyon helyesen mondják, „hangsúlyoz” a mondottakban egyes dolgokat, hogy egészen különleges „benyomást” keltsen, ami nem jelent mást, mint hogy a helyes fogalmat akarja így az ember a hallgatóban kiváltania.

Ezt legtöbbször el is éri, mivel a hallgató számára a megfelelő hangsúlyozás tényleg megkönnyíti, hogy helyes „elképzelést” alkosson magának a mondottakról.

Nincs ez másképp természetesen az Őskirálynőről alkotott különböző elnevezések következményeivel sem. Az Őskirálynő elnevezéssel egy egészen másféle kép jön létre, mint az Ősanya elnevezéssel. Az Őskirálynő azonnal egy bizonyos távolságot is eredményez, ami helyénvaló, míg az Ősanya bensőségesebb kapcsolatot sugall.

Ezen felül éppen erről mindennek mindig csak valamiféle árnyszerű fogalomnak kell majd az ember számára maradnia, mivel a fogalom megértésére tett minden próbálkozás csak a ténylegesen létezőnek az iszonyatos leszűkítését és megkicsinyítését tudja előidézni, mely nem azt adja neki, ami!

Mégis akarok róla valamit mondani, mert máskülönben az emberek egészségtelen, önhittségük által ösztönözött és irányított fantáziája olyan elképzeléseket alkot róla, melyek – mint mindig – ismét a földi emberi szellem valamiféle fontosságát és értékességét igyekeznek feltűnő módon előtérbe helyezni.

Hogy ez ne történhessék meg, és el lehessen kerülni a félrevezetéseket, beszélni akarok róla, mert már a ma létező elképzelésekben is sok minden téves.

Az embereknek túl sok saját gondolkodása és kívánsága játszik benne közre. És ez mindig zavarosságot eredményez, ha olyan dolgokról van szó, melyeket az ember egyáltalán nem tud kigondolni, hanem egyszerűen csak fentről nyújtva tud megkapni, feltéve, hogy ennek átvételére előkészítette magában a talajt, amihez alázat tartozik, mely a jelenkor emberének nincs birtokában.

Hogy a zűrzavar még nagyobb legyen, sok ember Jézus földi anyját is az Égi Királynőnek nevezi, ami, ha némi fogalmuk van a szigorú teremtéstörvényekről, egyáltalán nem lett volna lehetséges, mert egy olyan földi emberi szellem, amilyen a Názáreti Mária volt, sosem válhat az Égi Királynővé!

Így az olyan sugallatok és jelenések, melyeket több művész és mások kaptak az Égi Királynőről koronával a fején, sosem a Názáreti Máriáról szóltak, ha egyáltalán fentről kapott képekről volt szó. Sok esetben bizony csak az ilyen emberek saját fantáziája volt.

Az igaz látomások azonban mindig Elisabethről mutattak képeket a gyermek Parsifallal vagy akár nélküle. Ezek csupán élő képek voltak, melyeket vezetők mutattak, sosem maga Elisabeth, akit az emberek nem pillanthatnak meg.

Az emberek azonban sosem értették meg ezeket a képeket. Abban igazuk volt, hogy az Égi Királynő volt; hiszen vágyakozásukat és kéréseiket is főként feléje irányították, de ez az Égi Királynő nem volt azonos a Názáreti Máriával. Itt ismét az emberek maguk raktak valamit össze anélkül, hogy a voltaképpeni és igaz összefüggést megtalálták volna. Sajnos mindig úgy csinálják, ahogyan azt ők maguk gondolják, és úgy vélik, hogy ennek igaznak is kell lennie, holott gondolkodásukban egyáltalán nem képesek eljutni egészen az isteniségig.

A földi emberek saját látszat tudásuknak az elbizakodottságával itt is sok bajt okoztak, és kimondhatatlanul megnehezítették a Názáreti Mária útját. Kész gyötrelem volt számára, hogy a földi emberek e téves útjaival kellett maguk a földi emberek miatt kényszer útján összekötve lennie.

Az ilyen tévedések teljesen érthető eredete ismét az emberi szellemek legnagyobb, a Fénnyel ellenséges ragálya, a szellemi restség, mely az ész uralma alatt vagy önhitt, földhöz kötött emberekké teszi őket, vagy vallásos akarás esetén ennek ellentétébe, a mindent lehetségesnek tartó gyermeteg képzelgésekbe csap át. Hangsúlyozottan gyermetegnek nevezem, mivel ez nem gyermeki; hiszen a gyermekinek sokkal egészségesebb formái vannak, míg az önhitt földhözkötöttség, miként a gyermeteg képzelődések is csak egészségtelen, szakadozott fércművet eredményeznek.

Ezért mondom újra ma is: emberek, tanuljatok meg fogadni, s majd csak akkor válhattok valóban hatalmassá a Teremtésben!

Ebben rejlik számotokra minden, ha boldogokká, tudókká akartok válni. De erre nektek kell hajlandónak mutatkoznotok, különben semmit sem kaphattok. És eddig ezért lett tőletek megtagadva, hogy élvezzétek a Teremtés igazi gyönyörűségeit.

Ma oly sok mindent elmagyarázhatok nektek, tinektek, akik kapni akartok, ha helyesen értettétek meg a „Lényszerűek” című előadásomat; hiszen éppen ez az előadás tesz benneteket képessé arra, hogy megértsetek. Meg kellett előznie azokat a magyarázatokat, melyek most fognak fokozatosan egymás után következni.

Az Üzenetben már én is beszéltem a nőiség

Őskirálynőjéről, akit „Elisabeth-nek” hívnak. Az Ősanya elnevezést is nagyon helyesen használják rá, de közben annak is helyesnek kell lennie, amit az ember elképzel róla, ha közel akar kerülni a fogalomban lévő igazsághoz.

Az „elképzelés” az a kép, melyről beszéltem, mely a segédeszközt alkotja a fogalom kialakításához az emberi szellem tevékenységében.

Előbb hagyjátok, hogy felébredjenek bennetek előadásaim a lényszerűségről, melyekben elmondtam, hogy a nőiség, tehát a nő is, alkotja mindig az átmenetet, a hidat a Teremtés egyik fokáról a másikra, felfelé és lefelé!

Ez egy törvény, mely azon a szinten lép életbe, ahol fel tud lépni az egyes lényi jellegek éntudata. És e szint legelőször az isteniségben van, az isteni régióban!

Hiszen már tudjátok, hogy egyedül Isten lénytelen!

Minden más lényszerű. Ide tartoznak elsősorban az arkangyalok, mint trónja oszlopai. Az arkangyalok még tökéletesen és kizárólag Isten akaratában rezegnek, anélkül, hogy maguk valami mást akarnának. És mivel nincs semmi, ami a Teremtésben Isten törvényei szerint önműködően formát ne öltene, ezért ezek az angyalok, akik nem cselekednek saját akaratukból kiindulva, hanem csak Isten akaratában rezegnek, szárnyakat viselnek!

A szárnyak jellegük formát öltött kifejezése, és annak a bizonyítéka, hogy tisztán Isten akaratában rezegnek, és semmi mást nem akarnak. Ha ebben megváltoznának, ami csak Istentől világokat felölelő eltávolodás esetében lenne lehetséges, mint egykor Lucifer esetében, akkor szárnyaiknak önműködően el kellene csökevényesedniük, és végül teljesen megmerevedve lehullaniuk, amikor már nem áll fönn az Isten akaratában lévő rezgés.

És minél tisztábban vibrálnak Isten akaratában, annál fénylőbbek és tisztábbak szárnyaik is!

Ahol azonban feléledhet az éntudat, ott elmaradnak e szárnyak, és a szellemeknél már eleve egyáltalán ki sem fejlődtek, mivel a szellemiségnek saját akaratát kell kifejlesztenie, és nem rezeg feltétlenül Isten akaratában.

Elég, ha közben hozzászoktok a gondolathoz, hogy a Teremtésben minden további nélkül minden valóságos, és a lényszerűségben még határozottabban, mivel ott saját akarás egyáltalán nem jöhet számításba, hanem fenntartás nélkül minden beilleszkedik Isten akaratába.

De éppen e körülményben rejlik egy olyan erő, melyet el sem tudtok gondolni. Az önfeladásban vagy az odaadásban gyökerezik az a hatalom, mely képes átalakítani azt is, amit természetnek neveztek. –

De én az Őskirálynőről akarok még nektek beszélni!

Az isteniségben, az arkangyalok és az öntudatossá vált Örök-teremtmények között, akiket az isteniségben véneknek hívnak, s akik Isten trónja előtt léteznek, ott, ahol a Grál-vár az isteni szférában található, egy olyan átalakulásra van szükség, mely világokat ölel föl.

Nem szabad túl kicsinek elképzelnetek e képet. Világokat befogadó távolságok találhatók az arkangyalok és az isteni szféra kiindulási pontja között, ahol ősidőktől fogva rögzítve van a Grál-vár az isteniségben, ahol tehát Isten kisugárzása közvetlen hatásának a határa van.

Ennek semmi köze sincs a Grál-vár azon részéhez, melyet eddig képileg úgy hoztak tudomásotokra, mint ami a Teremtés legmagasabb pontján található; hiszen ez az ábrázolások által ismertté vált rész csak az ős-szellemiségben található, Isten közvetlen kisugárzásán kívül.

De odáig már egyedül Isten trónjának a lépcsői is világokat befogadó távokat ölelnek föl, és a valóságban világok is.

Ahogyan azt a „Nő és férfi” című előadásból most már némi gondolkodással magatok is kitalálhattátok, szükséges, hogy a Teremtésben minden átalakulásnál feltétlenül jelen legyen a nőiség, mint híd! E törvényt az isteni szférában sem lehet kikerülni.

Az örök Vének az isteniségben, akik az isteni szféra határán ébredhettek öntudatra, mert a nagy eltávolodás Isten közvetlen közeléből ezt lehetővé tette, nem jöhettek volna létre, éppoly kevéssé ölthettek volna formát az arkangyalok, ha előbb, mint közvetítő, mint szükséges híd e változáshoz és kialakuláshoz, nem létezett volna, mint ős-nőiség, az Őskirálynő.

Természetesen ennek semmi köze sincs a földi durvaanyagú jelleghez és gondolkodáshoz. Itt egyáltalán nincs semmi személyes, hanem sokkalta hatalmasabb történés van benne, melyet bizonyára sosem fogtok tudni elképzelni. Meg kell próbálnotok ezt annyira követni, amennyire lehetséges.

Elisabeth a kisugárzás legelső isteni-lényszerű megtestesülése, mely, mint az egyedüli, a legeszményibb női megjelenési formát öltötte fel. Ő tehát az isteni szeretet kisugárzásának az ősalakja, mely elsőként benne öltött formát!

Jézus, mint Istenből egy rész, maga Isten eleven, lénytelen szeretetének a formát öltése.

Csak azért beszélek ezekről a dolgokról, nehogy téves kép keletkezzen bennetek, és hogy onnan, ahol felfogásotokban felfelé haladva meg kell állnotok, legalább megsejthessétek az átfogóbb összefüggéseket, ha közben alapul veszitek, hogy a törvények ott is, tovább felfelé haladva egységesek maradnak, mert hiszen onnan érkeznek. Ott ráadásul még sokkal egyszerűbbek, mivel lefelé haladva csak később kell a sok hasadásban felaprózódniuk, és ezért sokkal szerteágazóbbaknak mutatkozniuk, mint amilyenek a valóságban.

Ha azt mondom, hogy ott fenn minden érzés és minden mozdulat egy történéssé válik, melynek hatása kisugárzik az összes világokba, és alászáll a kisebb személyiségek milliárdjaira, ezek a szavak, melyeket adhatok a folyamatról, melyekből kiindulva meg kell próbálnotok mindezt elképzelni, csak nyelvetek szavai, és a legnagyobb tárgyilagosság mellett is fogyatékosak.

A dolog valódi nagyságát teljesen lehetetlen szavakkal visszaadni, még utalni is alig lehet rá. – Ott van tehát az Őskirálynő.

Eredete az isteniségben van, bírja az arkangyalok hatalmas isteni-lényszerűségét, és ennek ellenére magában hordozza saját éntudatát. Mellette állnak az arkangyalok, és tovább haladva lefelé az erények örök kertjei találhatóak, melyek az ő kisugárzásából keletkeztek, ahol mindig az adott erény egy-egy fő megtestesülése működik, s közülük a legmagasabban a Tisztaság, a „Tiszta Liliom” kertje az Őskirálynő lábainál.

Az isteni szféra legalsó pontján vannak azután a legvénebbek, akiket csak Véneknek vagy Legvénebbeknek hívnak, mivel örök életűek, és így az örökkévalóságtól fogva mindig voltak és lesznek is, ahogyan a Grál-vár az isteniségben, mint Isten kisugárzásának a rögzülése, mely, mint ő maga, örökké volt és lesz, és amilyen Elisabeth is, a nőiség Őskirálynője.

Ám mégis szűz! Annak ellenére, hogy Ősanyának hívják, és Parsifal anyjának nevezi. Ez egy isteni misztérium, amit az emberi szellem sosem lesz képes megérteni, ahhoz ő túlságosan messzire távolodott, és messze is kell maradnia. Elisabeth a nőiség egészének az ősképe az isteniségben, és az ő képmásaként alakult ki az ősteremtettek nőisége.

2011.
By: Fresh Joomla templates