26. Lásd ember, hogyan kell vándorolnod ezen a teremtésen át, hogy sorsfonalaid felemelkedésedet ne akadályozzák, hanem segítsék!

ANNAK ELLENÉRE, hogy az Üzenet mindent magában foglal ahhoz, hogy megmutassa az embereknek azt a Teremtésen át vezető utat, amelyen haladniuk kell, ha felfelé, a fényes magasságokba akarnak jutni, az egyénekben mindig újra és újra megismétlődik az aggodalmat magában rejtő kérdés: „Mit kell nekem tennem, hogy valóban helyesen éljek?”

Ez az érzés sokakat gyötör, mivel az ember szívesen próbál mindent körülményesebbé tenni, mint amilyen az a valóságban. Szüksége van e különös szokására, hogy mindent megnehezítsen magának, mivel bensőjében nincs erő, hogy komolysággal és lelkes igyekezettel kövesse az egyszerűt. Ehhez már összes képessége sem elegendő.

Ha nem lát maga előtt nehézségeket, sosem képes erejét megfeszíteni s felhasználni; hiszen a nehézségek hiánya gyorsan kényelmessé teszi, és végül tevékenységét teljesen lebénítja. Ezért nem is figyel az egyszerűre, hanem mihelyt teheti, saját maga tesz érthetetlenebbé minden egyszerűt elferdítve azt, csak azért, hogy nehéz legyen, s később ugyanabban, amit elferdített, végül újra felismerje a helyeset, mely mindig csupán az egyszerűben fog gyökerezni. Így vesztegeti el az ember állandóan erejét és idejét!

Az embernek akadályokra van szüksége, hogy eljusson céljához, mert csak így szedi össze erejét, amire ha a dolgokat egyszerűen látja maga előtt, nem képes.

Ez elsőre úgy hangzik, mintha valami nagy dolog lenne, de csak a legmélyebb gyengeség jele! Ahogy a legyengült testnek serkentőszerekre van szüksége, hogy tovább tudjon működni, úgy az emberi szellemnek is, mint serkentőszerre, előbb szüksége van a tudatra, hogy célja elérése érdekében le kell valamit győznie, s így feszíti meg erejét! Ebből keletkezett egykor az úgynevezett tudomány is, mely elutasít mindent, ami egyszerű, és ebben egészen a nevetségességig megy, csak hogy valamiben túltegyen másokon, hogy így tündökölhessen.

Ám nem pusztán a tudomány teszi ezt már régóta, és épített fáradságosan egy látszatépületet, melynek olyasvalamit kell nagynak láttatnia, ami a Teremtés számára alacsonyrendű, mesterkélt, görcsös és torz, ráadásul gyakran még akadályozó is.

Az egyén már az alapkő lerakásától tévesen építette fel földi életét! Túlontúl bonyodalmas ahhoz, hogy egészséges legyen, s csak azért, hogy a rest szellemet elbizakodottságában még inkább arra ösztökélje, hogy mások előtt kitűnjék; hiszen pusztán ez az igyekezet annak is a valódi oka, hogy az emberi szellem megcsonkítson és összezavarjon minden természetességet és egyszerűséget. A becsvágy, hogy kitűnjék, a beképzeltség, hogy kutasson, és a kutatás során olyan tudásból kiinduló törvényeket állítson fel, mely addig sosem lehet igaz tudás, amíg az ember nem hajlandó Isten nagysága előtt érzett odaadással alázatosan, egyszerűen fogadni. Mindez azonban alacsonyan tartja őt.

Nincs semmi, amit az ember valóban anélkül tudna megteremteni, hogy abból venne, ami Isten akarata által már létrejött! Ő maga egyetlen homokszemet sem lenne képes újonnan megalkotni anélkül, hogy a Teremtésből venné a szükséges anyagot!

Most még nem ismerheti fel, mennyire nevetségesen cselekszik, de eljön az az idő, amikor majd kimondhatatlanul szégyellni fogja magát, és szívesen kitörölné azt az időt, amikor oly nagynak és tudónak képzelte magát!

Elnézően, néha bizony még gúnyos mosollyal az arcán megy most el az ember az isteni törvények hatalmas egyszerűsége mellett. Nem tudja, hogy így legnagyobb gyengeségét tárja fel, melyet emberként mutatni képes; hiszen ezzel valamennyi teremtmény közül a legalacsonyabb szinten áll, mert egyedül ő felejtette el, hogyan kell a Teremtésből helyesen fogadni és felhasználni az ajándékokat. Az ember túl nagynak és túl fennköltnek képzeli magát ahhoz, hogy Teremtőjétől hálásan fogadja mindazt, amire szüksége van, s ezért már nem érdemli meg, hogy továbbra is élvezze az adományokat.

És mégis, a törvényeknek a Teremtésben minden teremtmény számára teljesen magától értetődőeknek, egyszerűeknek kellene lenniük, mentesnek minden zavarosságtól, mert minden teremtmény belőlük keletkezett.

De mit tett velük beképzeltségében az ember!

Hogy milyen mértékben képes dolgokat érthetetlenné és körülményessé tenni, azt a társadalmi rend valamennyi ember alkotta törvényén ti magatok is felismerhetitek! Még egy emberöltő sem elég arra, hogy akár csak egyetlen állam összes törvényét a megfelelő módon át lehessen tanulmányozni. Külön tudósok kellenek ahhoz, hogy a törvényeket helyesen megmagyarázzák. És a tudósok gyakran még vitatkoznak is azon, hogy hogyan és mikor lehet őket alkalmazni. Ez azt bizonyítja, hogy valós értelmüket tekintve még e jogtudományi szakemberek között sem uralkodik világosság.

De ahol egyáltalán vitatkozni lehet, ott világosság sincs. Ahol nincs világosság, ott hiányzik a pontosság és vele együtt a jogosultság is.

Most minden egyénnek előbb az emberek által felállított törvények tudósává kellene válnia, hogy megtámadhatatlanul tudjon élni! Micsoda értelmetlenség rejlik e tényben! És ez mégis így van. Hiszen épp elégszer lehet szakértőktől azt a kijelentést hallani, hogy a földi törvények szerint a Földön élő összes embert meg lehetne támadni és valamilyen módon vétkesnek találni, ha ez kívántatna. És ez sajnos igaz! És mégis minden egyes ember alá van vetve e törvényeknek, anélkül hogy megfelelő ismeretekhez juthatna róluk.

Ennek is magától kell romba dőlnie, mert a legegészségtelenebb zavarosság lehetetlenségei közé tartozik.

Az emberi szellem alaposan bebizonyította alkalmatlanságát e tekintetben. Méltatlan szolgaságot alkotott általa, mivel a földi törvényeket nem kapcsolta össze az őstörvényekkel a Teremtésben, melyeket sosem igyekezett megtanulni. Ám csak e törvények alapjaira építve keletkezhet valami hasznos, bármi legyen is az! Az igazságosság is! És ez, ahogy az összes alaptörvény, ismét csak a világos, hatalmas egyszerűségben rejlik.

Amiben nincs egyszerűség, az sosem maradandó! Az isteni törvények egyszerűsége nem engedi, hogy másként legyen! Hát sosem fog az ember megtanulni érteni?

Egészen pontosan felismerheti minden kor történésében, hogy csak akkor lehetett nagy sikert elérni, amikor minden erő egyetlen pontra összpontosult! Hiszen ez világosan rámutat az egyszerűsítés szükségességére! Végre valahára mégiscsak találnotok kell benne valamit! Hiszen minden ember ismeri azt a fenyegető veszélyt, mely a szétforgácsolódásban mindig megmutatkozik.

Lássátok meg benne az egyszerűsítés erejének a törvényét! A diadalmas nagyságot, mely csak az egyszerűségben jut kifejeződésre.

De már nem tudjátok többé értékelni az egyszerűséget. Csak az egyszerűségben mutatkozik meg az igazi erő, valódi előkelőség, tudás és kellem. A kifejezőkészség és a mozgás egyszerűségében is.

Ez közületek mindenki számára egészen pontosan ismert! És a tényleges értéket mégsem tanuljátok meg becsülni, ezért azt nem is tudjátok megérteni, nem tudjátok átvinni gondolkodásotokba, hogy azután kifejezésre juthasson beszédetekben és cselekedetekben.

Az ember képtelen egyszerű lenni, olyan egyszerű, amilyennek a Teremtésben meg kellene tanulnia lenni. Az egyszerűség nagyságát gondolkodásában és cselekvésében nem csak nehéz elérnie, hanem már egyáltalán nem is képes rá! Mindez már elérhetetlenné vált számára.

Ezért már annak a nyelvnek és a magyarázatoknak az egyszerűségét sem érti, mely az Üzenetben található. Gondolkodása eltorzultságában azt képzeli, hogy ez az egyedül helyes és nagyságot rejtő kifejezésmód számára túl gyermeteg, és ezért nem tartalmazhat semmi értékeset. Az Üzenet tényleges értékei így zárva is maradnak előtte, mivel nem képes arra, hogy befogadja azokat. Ha egyszerű szavakba van öltöztetve, már nem látja és nem ismeri fel azt, ami nagyságot rejt, ami hatalmas.

Ez az ő gyengeségének köszönhető! Az egyszerűségnél és világosságnál a szellemnek saját magában kell erőt kifejtenie, míg a zavarosság által létrejött akadályok esetén az erő kibontakoztatásához kívülről jön az ösztönzés! A ma élő emberi szellemeknek azonban sajnos külső ösztönzésre van szükségük, hogy legalább valamelyest elevenek lehessenek. Ezért nem viselik el az egyszerűséget és világosságot. Az egyszerűség elálmosítja, megbénítja az embert, mivel túl lusta ahhoz, hogy magától, saját magában fejlesszen ki erőt, mely az egyedüli, ami valódi hasznot hozhat neki, és felfelé segíti.

Ha egyszerűség és világosság veszi körül, nem képes eleven maradni. Ehhez saját ereje már nem elég, mert sosem fejlesztette azt. E restség révén azonban teljesen természetesen állandóan fellépnek azok az akadályok, melyeket így teremt magának. Ezek az akadályok némelyeknek a már elmagyarázott módon izgatószerként, serkentőszerként szolgálnak. De ahhoz, hogy e maguk alkotta akadályokat legyőzzék, felhasználják azt az önmagában véve siralmasan kevés erőt, melyet az akadályok látványa ébreszt, és a valódi előrelépésre és felemelkedésre, mely csak az akadályok legyőzése után kezdődhetne meg, semmi sem marad belőle.

Ha az út ismét egyszerűen és világosan látható előttük, az egyszerűség kifárasztja őket, nem elég „érdekes” számukra, mivel akkor már nem büszkélkedhetnek saját nagyságukkal, és ismét újabb zavarosságot hoznak létre, hogy amit tesznek valahogy „kinézzen” vagy valahogy „hangozzék”.

Mindez állandóan újra és újra megtörténik, mert a jelenkorban az emberi szellemekből hiányzik a saját, valódi nagyság.

Testi vonatkozásban ezt a tornászoknál is megfigyelhetitek. A tornagyakorlatok bemutatása alatt a mozgás kecsességének megtartása mellett erőről és ügyességről tesznek tanúságot, amiben megmutatkozik a test uralása. De a Föld minden tornásza között csupán kevés az olyan, aki folyamatosan, tehát a hétköznapok során is bizonyítja, hogy ura testének.

Gyakran, amikor ülnek vagy beszélgetnek, amikor állnak vagy járás közben is siralmas a tartásuk. Ez a bizonyítéka annak, hogy csak akkor fejtenek ki erőt, ha gyakorolnak vagy bemutatón vesznek részt, tehát mutatni akarnak valamit. De ahhoz, hogy az ember egész nap erőteljesen uralja testét, amihez valódi erő szükséges, és amiből a testnek tízszer több haszna van, mint néhány óra tornázásból, külső ösztönzés nélkül képtelen összeszedni az erejét; hiszen ez többet, jóval többet kíván!

Minden torna és különleges gyakorlat nyugodtan elmaradhatna, ha az ember valóban uralná saját magát és testét; hiszen akkor minden izomnak folyamatosan mozgásban kell lennie, és ez erőt és akaratot kíván. Az összes különleges gyakorlat mindig csak siralmas pótlása a hatalmas egyszerűség tudatos erejének, mely a magától értetődő, állandó önuralomban rejlik.

Ahogy a tornával, úgy van ez minden dologgal. Az embernek nincs szüksége arra, hogy valami különlegeset vigyen véghez, ha helyesen vándorol a Teremtésen át. Egyszerűen megadatik neki minden, és benne magában megvan minden anélkül, hogy közben művileg bárminek is elő kellene segítenie a fejlődését. Ahogy az emberek táplálkozásukhoz is felhasználnak minden lehetséges és lehetetlen serkentőszert, hogy testüket felélénkítsék, s ahogy olyan dolgokra van szükségük, mint a dohányzás és a kábítószerek, hogy a testhez tartozó idegeket és az agyat nagyobb teljesítményre serkentsék, miközben azzal ámítják magukat, hogy ezzel gondolkodásukat segítik, úgy a szellem számára zavarosságot használnak, hogy az önhittségnek szolgáljanak vele.

Ez engem arra kényszerít, hogy mindig újra meg újra olyan dolgokról beszéljek sokat, melyeket a valóságban egy egészen egyszerű fogalomnak azonnal át kellene fognia, csak azért, hogy azokat valamelyest érthetővé tegyem számotokra! Állandóan a már elmondottak új ábrázolásáért küzdök, mivel képtelenek vagytok elfogadni az Igazság, az Élet és a Teremtés egyszerűségét, melyben utatok és teljes létezésetek is gyökerezik.

Egyáltalán nem kellene megkérdeznetek, hogy mit kell tennetek és mit kellene elhagynotok! Csak az útvesztőt romboljátok szét magatokban, melynek oly nagy figyelemmel viselitek gondját, miközben gondolataitokkal egyre csak újabb vadont hoztok létre! Túl sokat gondolkodtok, ezért egyáltalán semmit sem tudtok kigondolni, ami hasznos lenne számotokra.

A mindenható Isten törvénye számotokra ez:

Megengedtetett nektek, hogy átvándoroljátok a Teremtést! Járjatok hát úgy, hogy másoknak ne okozzatok fájdalmat, hogy így teljesítsétek valamilyen kívánságotokat! Különben olyan szálak kerülnek utatok szőnyegébe, melyek visszatartanak benneteket attól, hogy felemelkedjetek a tudatos, örömteli alkotás fényes magasságaiba Istenetek valamennyi birodalmának kertjeiben!

Ez az az alaptörvény, mely mindent magában foglal, amit szükséges tudnotok. Ha betartjátok, semmi sem történhet veletek. Az összes fonal, melyet gondolkodásotok, akarásotok és cselekvésetek teremt számotokra, felfelé fog vezetni benneteket.

Ezért mondta egykor az Isten Fia a lehető legegyszerűbben: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ennek lényegét tekintve pontosan ugyanaz az értelme.

Át szabad vándorolnotok a Teremtéseket! Ebben a folytonos mozgás parancsolata rejlik! Nem szabad megállnotok! Nem is tehetitek meg, mert a magatok alkotta fonalak, melyek utatokat alakítják, mindig előre hajtanak, mindenkor jellegük szerint, vagy felfelé, vagy egy ideig egyenesen, esetleg lefelé. Sosem maradhattok állva, akkor sem, ha ti magatok akarnátok!

És vándorlásotok során ne okozzatok fájdalmat másoknak, akik hozzátok hasonlóan szintén a Teremtést vándorolják át, hogy így teljesítsétek valamilyen kívánságotokat!

Nem nehéz ezt helyesen megérteni; hiszen ha a dolgokat nyugodtan átérzitek, pontosan tudjátok, mikor, hol és hogyan okoztok másnak fájdalmat. Amit még megtehettek, az az, hogy tisztázzátok, mi minden tartozik a kívánságok közé! Ezt azonban már világosan elmondták nektek a parancsolatokban! Nem szükséges még egyszer elismételnem.

Itt a Teremtésben mindent élvezhettek, mindent megízlelhettek, csak nem szabad, hogy az embertársaitok kárára történjék! Ez azonban csak akkor következik be, ha kívánságaitok rabszolgáivá váltok.

Ám a kívánást nem szabad túl egyoldalúan értenetek. Nem csak a földi javak és a test tartozik hozzá, hanem a vágy, hogy a szomszédotok hírnevét aláássátok, saját gyengeségeiteknek teret engedjetek, és még sok minden más!

Azt, hogy a saját gyengeségeinek teret engedjenek, épp ma veszik még túl kevéssé figyelembe az emberek, holott e vágy teljesítése embertársaitok kárára van, vagy fájdalmat okoz nekik! Vastagok a szálak, melyek fonódnak közben, és azután alacsonyan tartanak minden lelket, mely így cselekedett.

Ide tartozik a bizalmatlanság és irigység, ingerlékenység, gorombaság és nyersesség, röviden az önuralom és a finom viselkedés hiánya, melyek nem jelentenek mást, mint az embertársak iránti szükséges figyelmességet, aminek jelen kell lennie a harmónia érdekében. És egyedül a harmónia támogatja a Teremtést és támogat benneteket!

Vastag a szövedék, mely a gyengeségekből keletkezik, s amely révén oly sokaknak kell lezuhanniuk éppen azért, mert még túlságosan kevéssé veszik figyelembe, pedig embertársaiknak nyugtalanságot, nyomást, bosszúságot és gyakran nagyon nagy fájdalmat okoz. Minden esetben azonban kárt.

Ha az emberek hagyják, hogy ez így menjen, a könnyen vagy nehezen felizgatott vér kisugárzása által azonnal egy erősen zavaros réteg keletkezik, mely elválasztja a szellemet fényes vezetésétől! Így az ember rögtön egyedül áll, tökéletesen védtelen, és ez olyan károkat okozhat, melyeket sosem lehet többé jóvátenni!

Ezt vésse emlékezetébe mindenki, aki felfelé akar haladni!

Ez a tanács egy mentőöv, mely megvédhet a megfúlástól, a pusztulástól. Mindenki számára ez a legfontosabb a földi létezés során!

Tudatosan átvándorolhatjátok a Teremtést! Ám közben nem okozhattok másoknak fájdalmat, hogy saját kívánságotokat teljesítsétek! Éljetek eszerint, akkor majd boldogok lesztek, és felfelé fogtok vándorolni Istenetek fényes kertjeibe, hogy ott örömmel működjetek közre a Teremtés további, örökös fejlődésében.