20. A beszéd hatalma

20. A beszéd hatalma

Arról már korábban szóltam, milyen nagy jelentőséggel és fontossággal bír az emberi szó is e teremtés szövevényében, a durvaanyagú szintek birodalmában.

Ám közben nem lett megértve, hogy ez a formáló hatás milyen messzire megy, és milyen pusztító hatása lehet a beszédbeli hanyagságnak. Nemcsak az egyes szó önmagában befolyásolja és alakítja erősen a ti környezeteteket, hanem annak a módja, ahogy a szavakat csoportosítjátok és illesztitek, és ahogy igyekeztek kiejteni őket.

Tehát maga a beszédmód erősen befolyásolja környezeteteket. Ti tudjátok, hogy minden a Szóból, az Igéből ered! Kezdetben volt az Ige! Erre már utaltam. Még ha ebben a mondatban Isten Igéjére is hivatkoztak, amely magában rejti az ősi szent teremtő erőket, azért mégis rezegnek az emberi szóban is, amely az emberrel egyszerre jött létre majdcsak Isten Igéje révén, ha nem is olyan teremtő erőben, azért mégis van bizonyos formáló ereje, amely egészen a finomanyagúságig kihat, majd onnan visszahat a durvaanyagúságba.

Ezért tanuljatok meg nagyon odafigyelni a beszédmódotokra! Úgy állítsátok össze a szavaitokat, hogy helyesen rezegjenek a teremtés törvényeiben, vagyis hogy harmóniában legyenek. Minden teremtésbeli keringés egyenletes ritmusának meg kell szólalnia a mondataitokban, ha a beszédet olyan hatalommá akarjátok fejleszteni, amelyet Isten ezzel nektek adott!

Szeretnék segíteni nektek a hanyagság veszélyeinek megismerésében, hogy hűségesen teljesíthessétek velem együtt az Úr parancsolatát, amely érvényes az ítélet napjaira, és amelyet már régóta ismertek e szavakban: „Mindennek újjá kell lennie!”

Mindennek, nem csak valaminek! És mivel csak a hamisnak kell újjá válnia, ezek a szavak világosan és egyértelműen azt mondják, hogy most minden kivétel nélkül hamis; mert különben nem kellene újjá válnia. Minden! Ebben az esetben ezek nem olyan szavak, amelyek hétköznapinak tekinthetők, hanem ez Isten parancsolata, melyet a maga teljes értelmében, rövidítetlenül kell elfogadni, korlátozás nélkül; mert különben nem lett volna erre felhasználva.

És ez az, amit eddig nem akartatok helyesen felfogni a maga teljes komolyságában, amiről túl felszínesen gondolkodtatok. Buzgó akarásotok kivétel nélkül ebbe betegedett bele, és egyedül ez tart vissza benneteket ettől a feltétlenül szükséges lépéstől, amely nélkül soha nem teljesíthetnétek a most eljövendő földifeladat még egy részét sem, ami nélkül nem lehet befejezni a fejlődéseteket.

Ez a minden számára oly döntő lépés a következő: Minden régit, de valóban mindet maga mögött hagyni, és ne próbálkozni azzal, hogy ebből valamit is átvigyetek az újba, vagy ezt összekeverjétek az újjal! Bármilyen próbálkozás az új elfogadására és életre keltésére a bensőtökben már előre reménytelen és hiábavaló, ha csak egy porszemnyit is, ami még rátok tapad a régiből, szeretnétek meghagyni. Függetlenül attól, hogy ez a fogalmaitokban vagy a képességeitekben, a megtanultakban vagy a véleményeitekben rejlik. Az új aztán csak akkor lép hozzátok, ha minden régi el lesz vetve.

Minden erővel beilleszkedni ebbe az újba, ez a legközelebbi, legszükségesebb kötelességetek! Megkérdezitek, hogy mi ez az új, azzal a kitevéssel, hogy ebbe szívesen és örömmel beilleszkednétek, csak ha ezt előbb helyesen megismerhetnétek!

Én viszont azt mondom nektek: Ti sok új dolgot tudtok, mégis önkényesen ragaszkodtok a régihez, és sok esetben csak vonakodva fogtok kezet az újjal! Vagy enyhébben fogalmazva: Belső vonakodással közelítetek az újhoz. Még sok-sok mindent tudnék megnevezni. Legyen az most a régi formájú családérzet, a divat iránti hajlam, amiről semmilyen körülmények között nem akartok lemondani, vagy a ... vagyis szinte minden, amiben megőrzitek a régit az újjal társítva, még a legjobb akarat mellett is az új elfogadására.

És ahogy ebben, úgy van az még ezerféle dologban, amelyeket másodlagosnak tekintenek, és mégis átütőnek mutatkoznak, élességük teljesen meglepő. Ezért soha ne becsüljetek le valami jelentéktelen dolgot, mert az váratlan következményként a legsúlyosabb csalódást készíthetné elő számotokra!

De ezekről a külső dolgokról csak mellesleg beszéljünk; mert hiszen ezek még mindig könnyen megváltoztathatók, bár most is sok esetben fékezik az örömteli, felemelő fejlődést. Ártalmasak azonban azok a régi fogalmak, melyek ezerféleképpen befészkelődtek az emberekbe, belétek is, akiknek elsőként kell újjá lennetek az összes ember között.

És ti mindig hamis úton jártok, olyan úton, ami soha nem vezethet célhoz!

Igen, ti sok új dolgot ismertek, ami talán kicsinek tűnik számotokra, és mégis döntő jelentőségű, és ebbe az újba mégis állandóan igyekeztek sajnálatraméltó önámítással és szánalmas önigazolással belecsempészni a régit! Ez azonban megakadályozza az összes lépésből a legszükségesebbet, ami titeket sikerre vezethet, az első lépés az, ami bátran ledobja a régit a fedélzetről, eleve széttöri az összes régi formát, könyörtelenül veletek szemben, hogy aztán elfogadhassátok az újat!

Soha sem lesztek képesek az újból akár csak a legkisebb részt is beilleszteni a régi formába abban a tévhitben, hogy ezzel újjá lesz!

Az újat egyáltalán nem ismerhetitek meg, annál kevésbé érthetitek addig, amíg előbb teljesen össze nem törtök és magatok mögött nem hagytok minden régit. Ez az új létrejöttének alapfeltétele minden egyén számára, és alapfeltétel az egész emberiség számára.

Csak a régi fogalmak teljes szétverése után, amelyek mind hamisak voltak, jöhet létre valódi ismeret és az Isten adta új és helyes megértése!

Éppen ebben nincsenek átmenetek, semmi kivezető út, hanem Isten teremtő mindenhatóságában új keletkezésnek kell létrejönnie, teljes újjászületésnek, amely azonban nem valósulhat meg a hamisból történő átalakulással, miáltal sok hamis képes lenne ismét új erővel gyomként belenőni.

Először ezt értsétek meg, mint ami számotokra a legfontosabb, és ezt igyekezzetek maradéktalanul megvalósítani, azután, de nem korábban, létre jöhet az új ti magatokban! Csak akkor fogjátok ezt valóban megérteni anélkül, hogy fenyegetne annak a veszélye, hogy ismét visszacsúsztok a régibe.

Megpróbálok nektek segíteni; mert úgy látom, hogy nektek ugyan nem hiányzik a nagy akarás és a buzgóság az új elfogadásához, de még nem érthetitek meg, hogy a régit valóban teljesen el kell hagynotok, még annak a veszélynek az árán is, hogy felebarátaitok kezdetben furcsának fogják találni a ti nézeteiteket.

És ez a félelem, amelyet nem akartok beismerni, nagyon sok esetben fennáll.Egyedül csak ez késztet gyakran titeket arra, hogy késlekedjetek az Igém beteljesítésével! Úgy gondoljátok, hogy közben túl feltűnőek lennétek ebben vagy abban, és minden lehetséges kifogást megnyugtató ürügyként megragadtok, hogy miért nem teljesítitek az Igémet és követelményeimet teljes mértékben úgy, ahogy ez a Fény szent győzelméhez szükséges lenne itt a földön!

Az emberekre és egyéb kellemetlenségekre való tekintettel szűkítitek a teljesítés határát, és nem gondoltok arra, hogy aztán egyáltalán nincs teljesítés, ha akár a legkisebb is hiányzik az egészből!

Soha nem lesztek az emberek előtt nevetségesek, ha hiánytalanul teljesítitek azt, amit a Fény követel! De elpusztultok az emberekkel és a hibáitokkal, ha tekintettel akartok lenni rájuk.

Hiszen példaként kell járnotok minden ember előtt! Nem kell arra várnotok, amíg a régi önmagától összeomlik, hogy aztán készségesen csatlakozzatok minden újhoz, ezt már most el kell kezdenetek magatokon!

És ehhez feltűnőnek kell lennetek, ez akarva van, hogy minden ember beszéljen rólatok!

Ha ez nem így lenne, akkor itt nem létezne semmi különbség. Ezeknek a szembeszökő különbségeknek a hiánya, akár ruházatban, tevékenységben, akár lényetekben, csak azt mutathatná meg nektek, hogy másokhoz hasonlóan ti is még a régiben, a hamisban álltok, és hogy még nem voltatok képesek megszabadulni tőle!

Ha ti így cselekedtek, akkor mit akartok elvárni másoktól, akiknek a földön kell állniuk, távolabb a Fénytől, és akik nem kapták meg az erőt sem, ami nektek megadatott!

Az én segítségemmel kell most kezdenetek! És ezért szeretnék fátylat fátyol után felfedni az Isten törvényeinek működésével kapcsolatos misztériumokról a teremtésben, amelyek a többszörös magyarázat ellenére még nem látszanak számotokra elég világosnak; mert túl kevés jelentőséget tulajdonítotok nekik. Vegyétek ma az emberi szóra tett utalásomat, amellyel fokozatosan fejlesztettétek beszédeteket!

A szó törvénnyé formálódott, és ezért sokkal nagyobb jelentést hordoz magában, mint amennyit el mertek fogadni. Ezért mutattam már rá a könnyelmű fecsegés vagy az istenkáromló beszédek veszélyére, és beszéltem arról a termésről, aminek ebből kell kinőnie a teremtés őstörvényeinek az egyénekre, valamint a nemzetekre és a fajokra gyakorolt hatása következtében.

Az egyes szavaknak ez a hatása azonban sokkal tovább megy, egészen az aprónak tűnő részletekig. Ezért csak az a nemzet ér fel tartósan a csúcsra, melynek nyelve az Isten teremtő törvényeinek ritmusában rezeg! Maradandóan azonban csak akkor, ha beszéde állandóan ebben a rezgésben marad, és ha nem hagyja magát a mesterkéltség és az észbeli okoskodás által kiszorítani belőle.

Talán már sejtitek, mennyi rossz lett már ebben elkövetve, oly sok nemzet körforgásában milyen akadályok keletkeztek már csak emiatt is.

A hangbeli megnyilvánulások beszéddé fejlődése kezdetben viszonylag egyenletesen haladt a természeti törvények rezgésében.

Itt minden rendben volt és az is maradt, míg az ész ebbe is belekavart, és a tiszta rezgéseket teljesen félrelökte és megszakította.

De erről nem szabad túl felszínesen elmélkedni! A néhány hangkifejezéssel bíró legegyszerűbb természeti népek így sokkal harmonikusabban rezeghetnek a törvényekben, mint az észbelileg legfejlettebb népek a maguk kimesterkélt módján, melyen keresztül másokkal tárgyalnak vagy kifejtik véleményüket.

Önmagában nem a kifejezési formák száma a meghatározó, hanem a használat módja és az összeállítás, és csak az egyes szavak kölcsönös elrendezése okozza a helyes vagy hamis rezgést, és hozza a megfelelő következményeket. Ez azonban most ugyanolyan elferdített és ezért hamis, mint minden, amit az emberi szellem az utóbbi időben megformált.

De ebben különbséget tenni az nem megtanulható, az csak kiérezhető! Ezt csak akkor érhetitek el, ha újból felébresztitek érzéseteket, és hagyjátok, hogy ti bennetek szabadon uralkodjon!

Szeretnék azonban olyan bizonyítékot adni, amit próbakőnek vehettek. Évszázadokon keresztül volt már a Fényből előkészítve az Ember Fiának eljövetele itt a földön mindenben, ami az ő feladata számára szükséges volt.

Így a nyelv is, ami a Fényből jövő Üzenethez szükségeltetett, hogy ezt földileg világosan elérhetővé tegye e földi emberiség számára.

Ehhez a földön egy nyelvet kellett előkészíteni, amely a lehető legtisztábban rezeg a teremtés törvényeiben, amelynek kifejezései később nem lehettek volna ismét elferdíthetők, hogy az Üzenet örökre tiszta maradjon!

Ebből a célból a német nyelv lett évszázadokon át gondosan vezetve olyan tökéletességig, amely összeolvadt e teremtés egyenletes rezgésével, és így a legerősebben volt képes befogadni a Fény erejét, és zavarosodás nélkül tovább is tudta adni.

Ezért a Fény Üzenete most német nyelven íródott; mert egy másik nyelv egyáltalán nem lett volna képes ilyen világosan és találóan, korlátozás nélkül átadni, ha egyáltalán lehetséges az élő Igét durvaanyagú formába szorítani!

A német nyelv, az évszázadokon keresztül folyó előkészítés révén, sok külön e célra kiválasztott és felruházott ember által, legalábbis lehetőséget adott, hogy az élő Ige Hordozója most ezt a nyelvet arra használhassa, hogy ezzel is teljesítse feladatát itt a földön.

Ennél fogva az Üzenetem német nyelve a mondatok és szavak összeállításában az egyetlen példaértékű kifejezésmód az egész jövő számára, mivel tisztán rezeg a teremtés törvényeiben!

Formájában és kifejezési módjában egyszer alapmodellje lehet és lennie is kell a csúcspontja felé haladó német nyelvnek, melyet később itt a földön a vezetőnemzetnek kell használnia, mert csak ebben a formában, és semmi másban, hordozza magában a felépítés és a fenntartás legmagasabb képességét, megkapva ezáltal a teremtés szövéséből származó összes hatékony segítséget!

Tisztázzátok most, hogy ezzel mi lett mondva. A beszéd ebben a formában a leghatalmasabb erőkből merít, és így kreatívan működik, és formálja környezeteteket, és mindenekelőtt helyesen formálja olyanná, amilyennek a Teremtő akarja, ami mindig és csakis a legnagyobb hasznotokra van, a béke és a boldogság érdekében.

Ha ismét elferdítitek ezt a beszédmódot, akkor az többé már nem merít olybőséggel az összes erőből, és ismét csak hasonló módon elferdült dolgokat alkot.

Ezért próbáljátok helyesen megérteni a beszédet, és használjátok érzésetek természetes rezgésében mindenben, amit gondoltok illetve a beszédben megformáltok. Ezzel az anyagiságban támogatóvá lesztek; mert a tiszta formák csak tiszta beszéddel hozhatók létre!

tiszta módja a teremtésben való rezgésnek példaként adatik nektek az Üzenet által! Őrizzétek meg az emberiség számára, és hűen gondoskodjatok róla, soha ne hagyjátok, hogy elferdüljön, és ti magatok igyekezzetek ezt a jelleget elsajátítani, akkor majd sikeresen fogtok működni a földön, példás létezéssel minden nemzet javára!

Ebből már számotokra is világos, hogy a beszéd dialektusai hamisak, és csak kárt okozhatnak, mert ez ilyen beszédnek hiányzik a tisztaság, amely mint mindenhol, csak a szabatosságban nyilvánulhat meg.

Minden dialektus oka vagy a pongyolaság, amely érzéketlenségében újból lerántotta a beszéd eredeti tisztaságát, vagy pedig az adott beszéd megrekedése a fejlődés egyik szükséges, természetes szakaszában, ami további előrehaladásának végét jelenti, ellenszegülést a tartós fejlődés törvényével szemben, mely a tisztaság legnagyobb virágzásához vezet mindenben, tehát a beszédben is.

Mindkét lehetőség elvetendő és a teremtés őstörvényei ellen irányul, éppúgy a nyelvjáráshoz való ragaszkodás is szeretetteljes tiszteletből vagy ... lusta megszokásból. Ebben minden hamis, lényegtelen, hogy milyen okból történt! És mivel a hamis soha nem képes építeni, hanem csak kárt, vagy legalábbis akadályokat okozhat, ami önmagában is kárt jelent, ezért fokozatosan el kell kerülni, hogy a jövőben az ember is csak hasznos módon működjön a teremtésben, és ne legyen többé kártevő.

Vagyis a nyelvjárás művelése is ragaszkodás a tökéletlenséghez, amely megint csak tökéletlent képes létrehozni. És ez minden esetben alkot, formál, függetlenül attól, hogy a nyelvjárásaitokat gondolatlanságból, vagy tudatosan és akarva szándékoztok művelni, ez a ti akaratotokkal vagy anélkül is megformálódik. És mivel ez csak tökéletlent formálhat, saját jellegének megfelelőt, így a nyelvjárások károsak, soha nem hasznosak!

Fontoljátok csak meg, mit okoztok ezzel, és aszerint járjátok el. A hatások pusztítók lehetnek.

Gyakran mondják, hogy a nyelvek elég hűen mutatják az embertípussal való rokonságot is, és ez igaz. Ez azonban most nemcsak a különféle nemzeteknél, hanem magában a német nemzetben is megtalálható, minden nyelvjárásnál, az egységes nyelv különféle fajtáinál!

Azonban nem az ember típusa formálja ezt a beszédmódot, hanem a beszédmód teremti meg az embert! A formálás és teremtés hatalma csak a szóban, a beszédben rejlik, vagy pontosabban kifejezve ebben a beszédmódban, az embereken keresztül! A különböző dialektusú emberek egyes csoportjainak ilyen jellegzetes, feltűnő sajátosságai ezekből a dialektusokból jöttek létre, hatásukra az idő múlásával tájjelleggé fejlődtek, nem pedig fordítva.

A nehézkes dialektus nehézkes embereket teremt, a kellemes dialektus, ami egyáltalán nem létezik, mert csak a tökéletes beszéd lehet igazán kellemes, soha nem lesz képes nehézkes, esetlen embereket létrehozni, míg a felszínes beszédmód felszínes emberekhez vezet.

Így mindenki egész könnyen pontosan megfigyelheti a legkisebb finomságokig, ha ebből valamit tanulni akar. Gyorsan felismeritek, milyen hallatlan a maga erejében a ti emberi szavatok hatása az egész anyagiságra, különösen, hogy ez milyen visszahatással van a ti közvetlen környezetetekre.

Ezek a következmények azonban nemcsak a durvaanyagúságban láthatók, hanem hamarosan felismerhetitek a földileg láthatatlan áramlatokat is. Ha beszédetek teljesen harmonikus az teremtés rezgésével, akkor fokozatosan érvényesül körülöttetek a harmónia, miáltal feltámad és felvirágzik a szépség és a báj.

A legnagyobb szépség és báj azonban azonnal megrontódik a nyelvjárás vagy az helytelen kiejtés révén, ebből minden esetben hiányzik a tisztaság és ez nyilvánvalóvá válik!

Végtelenek lennének a magyarázatok, ha erről részletesen szeretnék beszélni, de egy rövid bemutató elegendő lehet ahhoz, hogy most tovább léphessetek a megfigyelés, a kutatás és a megismerés terén. Az átélésben mindenhol megerősítésre találtok.

Azonban szinte semmi sincs, ahol ne próbálnátok abba az újba, amit már nektek adtam, örömteli akarással ismét beleszőni a régit! Különösen az olyan apró kívánságoknál, amelyeket oly gyakran adtam nektek tanácsként.

Ebben újra és újra figyelmen kívül hagyjátok azt, amit oly gyakran említettem: hogy a valódi nagyság a kicsiben és az egyszerűben rejlik!

És mivel sok aprót, egyszerűt, igyekeztek nagy szívóssággal szilárdan megtartani a régiben, talán meggondolatlanul, a nagyra, a távolira fordított tekintettel, így soha nem lesztek képesek valóban indítani a nagy felé, vagy ami számotokra nagynak tűnik, és ez végül is az összes kicsi következménye.

Ezért most próbáljátok meg először megtalálni minden elferdítettnek az alapvető hibáit, és elsőként ezt kell eltávolítani, ezzel szüntessétek meg, zúzzatok össze magatokban minden régit, hogy aztán teljes mértékben megérthessétek az újat, anélkül, hogy ezt elhomályosítanátok a régiből való maradványokkal, amelyek többé már nem létezhetnek Isten szent parancsolata szerint!

A látszólag jelentéktelen és apró dolgokban gyakran találtok emelőt a legnagyobb dolgok megvalósítására, ami Isten törvényeinek nagy egyszerűségéből következik. Ezért ha az érzésben egyszerűek lesztek, akkor számotokra nagyon gyorsan minden megvilágosul, és egyáltalán nem tévedhettek el, mint korábban. Ehhez azonban már előrehaladott az idő, sőt ennek itt a legfőbb ideje, ha teljesíteni akartok Isten szent erejében; mert egyszerűség nélkül ezt nem szerezhetitek meg, még kevésbé hasznosíthatjátok!

2011.
By: Fresh Joomla templates