51. Kerüljétek a farizeusokat!

Grál-kereszt hordozók, kerüljétek a farizeusokat, akik most majd közeledni akarnak hozzátok; mert nekik nem jut semmiféle segítség az Igéből!

A farizeus kifejezés olyan fogalommá vált, mely semmi jót sem hordoz magában, hanem szellemi önhittséget jelent, képmutatást, alattomosságot és helyenként álnokságot is.

Olyan embereket, akik rászolgáltak erre az elnevezésre, manapság mindenhol találtok, minden országban és minden csoportban. Ennek nincs köze sem fajhoz, sem nemzethez, és ma sokkal több van belőlük, mint korábban. Minden foglalkozás fel tudja mutatni a saját farizeusait. Ám legtöbbször mégis ott lehet őket megtalálni, ahol már korábban is mindig nagy számban voltak: a templomok és egyházak szolgálói és képviselői között.

És milyen különös: Ahol a Fény valamilyen követének Isten akarata szerint az Igazságot kellett hirdetnie, ott az ilyet elsősorban a mindenkori uralkodó istenszemlélet képviselői és szolgálói támadták, mocskolták, rágalmazták és üldözték; azok, akik azt állították, hogy Istent szolgálják, és az olyan emberek, akik ráadásul merészelték magukról azt tartani, hogy az isteni akarat képviselői.

Ez mindig is így volt, a legegyszerűbb sámánoktól és varázslóktól egészen a legmagasabb rangú papokig. Mindnyájan kivétel nélkül úgy érezték, hogy fenyegeti őket az Igazság, és ezért titokban áskálódtak vagy nyíltan bujtogattak minden olyan ember ellen, akit Isten rendelt, részesített kegyelemben vagy küldött, hogy Fényt hozzon a földi embereknek.

E tény cáfolhatatlansága ellen nem segít a tagadás, elfordulás, a szépítgetés; hiszen ezt bizonyítja a világtörténelem! Tisztán és világosan, kitörölhetetlenül bizonyítja, hogy ez sosem volt másképpen, és a számtalan eset között nem akadt egyetlen kivétel sem. Mindig, de mindig, éppen a papok voltak a Fény leghatározottabb ellenzői, és ezért ellenségei Istennek, akinek akaratát nem akarták betartani, sokkal inkább harcoltak ellene, és szembeállították vele saját akarásukat.

Mit használ, ha utólag néha felismerésre jutottak, gyakran akkor, amikor sok mindenhez már túl késő volt.

Ellenkezőleg, ez azt bizonyítja, hogy éppen a papok nem voltak képesek sosem időben felismerni az Igazságot és a Fényt.

A felismerésre mindig csak a nép közül jutottak el néhányan, de nem a papok vagy azok, akik Isten megismerésével pusztán hivatásszerűen foglalkoztak.

És e kevesek a nép közül kitartottak e felismerés mellett, mígnem később a papok is okosabbnak gondolták, hogy kövessék őket, nehogy elveszítsék vezető szerepüket. Soha egyetlen vallás szolgálói és követői sem fogadták el önszántukból és örömmel Isten követeit. Jellemző, hogy sem Isten követei, sem az Isten Fia nem kerülhetett ki soraikból! És különös módon senki sem gondol arra, hogy Isten ezzel mindig ítéletét mondta ki, és ezzel világosan kinyilvánította akaratát.

Sok ezer éves tapasztalat igazolja egyre újra és újra, hogy a papok sosem voltak képesek felismerni Isten Igazságát, hanem önhittségükben mindig elzárkóztak előle, néha félelemből vagy rest kényelemszeretetből. Ezt mindig újra be is bizonyították, mivel Isten minden követe ellen mindig a legtisztátalanabb eszközökkel harcoltak, amit ember egyáltalán használni képes. Ez vitán felül áll; hiszen maga a múlt szolgáltatja rá a megdönthetetlen bizonyítékot!

Mindenféle eszközzel, még az Isten Fia esetében is: nem is az emberek szeretete volt az, mely erre indította a papokat, hanem a szakmai irigység, semmi egyéb! Az Igazság zavarta őket, mivel az Igazságra, melyet maguk nem is ismertek, még sosem tanítottak híven.

És emberileg túl gyengék voltak, képtelenek arra, hogy bevallják, sok mindent még nem tudtak, és ezért több dologban téves nézetet terjesztettek, mert attól tartottak, hogy tekintélyük meginog.

Csak mélyedjetek el egyszer a világtörténelemben, és komolyan kutassatok benne, majd meglátjátok, hogy ez sosem volt másként. De még egyetlen ember sem akarta levonni belőle a tanulságot. Senki sem engedi, hogy figyelmeztetésül szolgáljon, mivel az önmagában véve mindig ugyanolyannak maradó dolog örökösen valamilyen új alakban mutatkozik, úgy hogy az ember ismét csak kényelemszeretetből azt gondolja, hogy ez éppen az ő korában másmilyen. De amilyen volt, olyan ez ma is. A jelen semmiben sem különbözik a múlttól. Semmi sem változott e tekintetben, legfeljebb kiéleződött!

Csak menjetek, és kérdezzetek meg komoly embereket, akik az egyházakat szolgálják, és ennek ellenére van merszük nyilvánosan bevallani legbensőbb érzéseiket, akik nem szégyellnek tisztességesnek lenni önmagukkal szemben… az ilyeneknek mindnek be kell előttetek ismernie, hogy az egyház még ma is vérlázítónak akar beállítani minden olyan embert és áskálódik minden olyan ember ellen, aki veszélyesen megingathatja a merev dogmákat, melyekre az egyházak támaszkodnak! Még akkor is, ha most Jézus Krisztus hirtelen ismét földi emberként azonos alakban járna közöttük, mint egykor! Ha nem ismerné el, hogy övék az egyedüli helyes nézet, akkor minden további nélkül ellenségnek tekintenék, és egyáltalán nem haboznának istenkáromlással vádolni! Mocskot szórnának rá, és nem hiányoznának közben a visszataszító rágalmazások sem.

Így van ez, és nem másképpen! E helytelen cselekvés oka azonban nem a benső késztetés, hogy Istent, a Mindenhatót tiszteljék, hanem a harc az emberi befolyásért, a földi hatalomért és a földi megélhetésért! –

Ti emberek azonban e sok tényből, melyeket akár az egyházak egymás elleni viaskodásából oly könnyen fel lehet ismerni, semmilyen hasznavehető következtetést nem vontok le magatok és keresésetek számára. Könnyelműen belenyugodtok.

Csak ne gondoljátok, hogy miattatok Isten is beletörődik ebbe szentséges törvényeiben! Hirtelen és durván lesztek majd e felelőtlen restségből felébresztve. –

Az Igazság ellenségeinek második körébe tartoznak azok a szellemileg önhitt emberek, akiket nem lehet a papok kasztjába sorolni.

Ezek a valamilyen okból önelégült emberek. Van olyan közöttük, akinek a maga módján talán valamilyen benső átélésben volt része, mindegy, hogy mi váltotta ki. Nem szükséges, hogy ez mindig szenvedés legyen. Sokszor ilyen az öröm, valamilyen kép, egy ünnep, röviden sok minden kiválthatja.

Ebbe az egyszeri átélésbe, mely annyira meg tudta indítani, kapaszkodik azután mit sem sejtve arról, hogy ez az átélés nagyon valószínű, hogy belőle magából indul ki és ráadásul nem is volt valóságos átélés. Ő azonban igyekszik gyorsan embertársai fölé emelkedni, így nyugtatni meg magát: „Nekem volt egy megtapasztalásom, és ezért tudom, hogy Isten igaz felismerésében élek!”

Szegény ember. Az emberi szellemnek ezerféle átélése kell, hogy legyen, ha valóban éretté akar válni a magasabb felismerésre! Az ilyen szellemileg rest, saját magát nagyra tartó földi emberi szellem ezt az egyetlentapasztalatot mintha valamiféle ereklyetartóban őrizné, és nem próbál tovább lépni, mert azt gondolja, hogy ezzel már mindent elintézett, és már eleget tett egész életére. A balgák, akik így cselekednek, most föl fognak ébredni; hiszen észre kell venniük, hogy aludtak.

Helyes ugyan, ha az embernek van valamilyen élménye, de ezzel még nem tett meg mindent. Nem szabad megállnia, hanem tovább kell mennie, rendületlenül, szellemében ébernek kell maradnia. Ha így tesz, akkor ezen az úton már nagyon gyorsan felismerhette volna, hogy átélése csak egy átmenet volt, és arra szolgált, hogy igaz felismerésre ébredjen.

Így azonban kivirágzik benne a szellemi gőg, melyben többre tartja magát, mint másokat, akik nem az ő útján haladnak és másmilyen a hitük. Ez a felfuvalkodottság elveti őt, és nem engedi, hogy az ítéletben helyt álljon.

Tovább, tovább kell az embernek mennie a Teremtésen át vezető útján, egyre tovább mindannak a felismerésében is, amit a Teremtésben talál. Sosem szabad biztonságban éreznie magát, és egyetlenátélésben sütkéreznie, melyben egyszer része volt. Tovább, csak tovább, előre minden erejével. Ha állva marad, akkor lemarad. És a lemaradókat viszont veszély fenyegeti. A felemelkedés folyamán azonban a veszélyek mindig minden egyes emberi szellem mögött vannak, sosem előttük; ennek legyen mindenki tudatában.

Ezért hagyjátok nyugodtan egy helyben állni azokat az embereket, akik annyira öntudatosan próbálnak magukról beszélni. Nézzétek meg cselekedeteiket, lényüket, és gyorsan felismeritek, hányadán álltok velük. Sokan, nagyon sokan vannak, akik körükbe tartoznak. Ők a rossz gyümölcsök, melyeket el kell dobni; hiszen semmit sem fogadnak már be, mivel önhittségükben úgy vélik, hogy már mindenük megvan. –

A hasznavehetetlen emberek harmadik nagy csoportját a fantaszták és az álmodozók alkotják, akik mivel könnyen lázba jönnek az új dolgokért, minden valóban jónak ártanak. Mindig azonnal meg akarják hódítani a világot, de gyorsan magukba rogynak, ha arról van szó, hogy kitartással kell erejüket bizonyítaniuk, szakadatlanul önmagukon dolgozniuk.

Olykor ostromlóknak lennének jók, ha az ellenállás nem tartana soká, és ha arról volna szó, hogy embertársaikra rontsanak és tanítsák őket anélkül, hogy nekik maguknak meg lenne hozzá a szilárd alapjuk. Olyanok, mint a tűzijáték, mely gyorsan lángra gyúl, és hamar kihuny. Azok közé a könnyelmű emberek közé tartoznak, akiknek nincs sok értékük.

Ide tartozik még egy csoport, melyben olyan emberek vannak, akik nem tudják elviselni, hogy a nekik adottakhoz hozzá ne fűzzék a saját gondolataikat, s maguk is szert ne tegyenek valamilyen dicsőségre az Igazság egyetlen cseppje terjesztésében, melynek befogadására alkalmat kaptak! Nem tudják megállni, hogy az olvasottakba vagy a hallottakba bele ne szőjék saját nézeteiket, és mindent tovább ne fonjanak, úgy, ahogy az fantáziájukban életre kel.

Az ilyen emberek száma szerencsére nem nagy, ám annál veszélyesebbek, mivel az Igazság egyetlen magocskájából tévtanokat gyártanak és terjesztenek. Így működésük állandóan változó formáival nemcsak saját magukra, hanem sok embertársukra nézve is nagyon kártékonyak. Vegyünk egy kis példát, melyet mindenki ismer. A fantasztikus regényeket és novellákat. Mi mindent írnak itt össze bűnös módon látszólag az Igazság magocskáinak az alapján, vagy jobban mondva, mi mindent enged meg magának oly sok fantáziával megterhelt ember!

Nem lehet mindig azt venni alapul, hogy az író csak pénzt akar vele keresni, ha embertársai beteges fantáziálgatását elégíti ki, és a leghihetetlenebb történeteket kínálja nekik, melyekben borzongva úszkálhatnak. Ennek a legtöbb esetben mélyebben található az oka. Az ilyen emberek műveikkel és kinyilatkoztatásaikkal legfőképp tetszést akarnak aratni. Szellemüket akarják csillogtatni mások előtt, távlatokat akarnak adni a kutatások számára, és kiemelkedő tettekre ösztönözni.

Ám micsoda értelmetlenségek jönnek oly gyakran napvilágra! Csak vegyünk egyszer szemügyre néhány fantasztikus elbeszélést, melyeket a marslakókról írtak és nyomtattak ki! Minden soruk Isten törvényei ismeretének a hiányáról tanúskodik. Pedig a Marsot, mint minden mást, a Teremtéshez kell sorolnunk.

Olyan lényekről írnak, melyek valóban beteges fantáziából születtek, mivel az egész abban a gondolatban gyökerezik, hogy az embereknek ott teljesen másmilyeneknek kell kinézniük, mint itt a Földön, hiszen a Mars egy másik bolygó.

Ennek a magyarázatát a Teremtés törvényeinek megismerése adja majd az Ezeréves Birodalom idejében. A törvények ismerete a tudósok és műszaki emberek előtt teljesen más, pontos alapokkal rendelkező távlatokat nyit, és ezzel az összes területen teljesen másmilyen haladást és sikereket eredményez. Mindez az Ezeréves Birodalom idején fog megvalósulni!

Már gyakran mondtam, hogy egyáltalán nincs okotok azt képzelni, hogy valahol a Teremtésben valami más található, mint a Földön, mert az a Földtől távolabb van, vagy mert durvaanyagú szemmel nem lehet érzékelni. A Teremtés egységes törvényekből keletkezett, fejlődése is egységes, és egységesen is van fenntartva. Téves szabadjára engedni a beteges fantáziát, vagy akár csak figyelni is rá.

Az Utóteremtés minden embere Isten ős-teremtett hasonmásainak a mása. Az emberek az egész Teremtésben ezért csupán a nekik, mint emberek számára meghatározott, többé vagy kevésbé megnemesült formát hordozzák. De a forma önmagában véve mindig felismerhető, és nem lehet mondjuk három lába vagy kivétel nélkül csak egy szeme a feje közepén, hacsak nem valamilyen ritkán előforduló egyedi torzszülöttről van szó. Az ilyen azonban csak kivételt jelent.

Ami nem az alapvető emberi formát hordozza, azt embernek sem lehet nevezni. A szellemi csíra például az egyes különböző fejlődési szintjein még nem ember, ám ennek ellenére mégsem lennének annyira eltérő formái, ahogyan azt a káros fantaszták ábrázolják.

A közepes és finom durvaanyagúság sötétebb vagy sötét szintjein lehet emberi ábrázatú fantasztikus formákat találni, melyek állatokhoz hasonlítanak, és mindig annak a jellegnek felelnek meg, ahogy egy emberi szellem gondolkodott vagy cselekedett a Földön, jóllehet e formákat főleg az emberi gondolkodás hozta létre. Időnként annak az embernek az arcát viselik, aki létrehozta őket, mivel gondolatai gyermekeiként tőle származnak.

És ha az ember maga olyanná vált, hogy szabályosan feloldódik a gyűlöletben vagy irigységben és más rossz indulatokban, akkor megtörténhet vele, hogy a földi nehézségi erőn túl egy ilyen jellegű test alakul ki szelleme körül. De ezzel azután el is játszotta minden jogát az emberi létre, minek következtében többé nem hasonlíthat és nem is tud hasonlítani ahhoz a formához, mely Isten képmásának a másolata. Akkor azután a valóságban sem ember többé, hanem olyasvalamivé süllyedt le, ami a földi emberek számára még ismeretlen, és ezért nem is tudták még névvel illetni. –

Ám a fantaszták téves agyrémei hamarosan nem fognak már tovább terjedni, mert közel az idő, amikor a tudás Isten törvényeiről a Teremtésben olyan szintet ér el, hogy az ilyen valótlan dolgok maguktól eltűnnek. Nevetni fognak az emberek, ha majd visszapillantanak a mai korra, mely annyi mindenben láttatja világosan tudatlanságukat. –

Amikor ez a négy említett kör a közelgő nagy megrostálás során kirekesztődik, és ők nagyrészt ki lesznek rekesztve, mert az ilyen embereknek nem lehet segíteni, akkor azoknak akik megmaradnak, sokkal könnyebb lesz; mert ezekkel az emberekkel sok gátló, zavaros és megtévesztő lehullik. A komolyan keresők csak ezután tudnak majd igazán szabadon fellélegezni. —

De ti, akik tudtok az Igazságról, kerüljétek az Igazság minden ellenségét; mivel mindazok, akik egykor az Isten hírnökei ellen harcoltak, üldözték őket, és így ellenségként mutatkoztak azzal szemben, ami az Istentől küldetett; ők most ebben az időben itt vannak a földön a nagy elszámolás végett, ami ezért most jár nekik!

Legtöbbjük nem változott, hanem még ma is olyanok, mint egykor. Forduljatok el tőlük; mert aki ebben nem változott meg, az nem is akar megváltozni, annak nem is szabad segíteni, hogy teljes mértékben kiélvezze a maga hamis útját, mint a bűnös, aki önző vagy gonosz akarással a szellem ellen cselekedett!

Tartassék tőle távol a szent Ige, hogy még egyszer ne szennyezhesse be. Ezáltal a menekülés lehetősége is, amire nem méltó, amit már régen elvesztett, távol marad tőle.

Most utasítsátok el az ilyen embereket, és már ne igyekezzetek szeretetből vagy együttérzésből tanítani őket, hogy ti magatok szabaddá válhassatok! Velük foglalkozni csak időpocsékolás, és nektek többé már nem kell egy órát sem elpazarolnotok.