20. Odaadás
„LEGYEN MEG a Te akaratod!” Istenben hívő emberek odaadással mondják e szavakat! Ám közben mindig egyfajta mélabú rezeg hangjukban, vagy rejlik gondolataikban, érzéseikben. Szinte kizárólag akkor használják e szavakat, ha beköltözött a fájdalom, amely elkerülhetetlenné vált. Akkor, amikor az ember felismeri, hogy már semmit sem tudott tenni ellene.
Ekkor, ha hívő, tétlen beletörődéssel így szól: „Legyen meg a Te akaratod!”
Ezt azonban nem az alázat mondatja vele, hanem önmagát akarja megnyugtatni egy olyan helyzetben, amikor ő maga tehetetlen volt.
Ez a megadás eredete, amit az ember ilyen esetben kifejezésre juttat. Ha azonban a legkisebb lehetőség is kínálkozna arra, hogy valamit változtasson rajta, akkor nem kérdezné, hogy mi Isten akarata, hanem megadása gyorsan ismét a következőképpen módosulna: „Legyen meg az én akaratom!”
Ilyen az ember! – – –
„Uram, cselekedj velem úgy, ahogyan Te akarod!” és ehhez hasonló kántálásokat gyakran lehet temetéseken hallani. Bensőjében azonban minden gyászoló ember ott hordozza a rendíthetetlen akarást: „Ha változtatni tudnék rajta, azonnal megtenném!”
Az emberi megadás sohasem igazi. Az emberi lélek legmélyén ennek az ellenkezője rejlik. Lázadás a sors ellen, amely utoléri, s éppen ez a lázadozás változtatja számára szenvedéssé, ami „nyomasztja” és megtöri.
E történés egészségtelen mivolta abban rejlik, hogy tévesen használják a szavak értelmét: „Legyen meg a Te akaratod!” E szavak nem oda valók, ahol az emberek és az egyházak használják őket.
Isten akarata e Teremtés törvényeiben rejlik! Amikor tehát az ember azt mondja: „Legyen meg a Te akaratod!”, akkor ez megegyezik annak megerősítésével, hogy „Tisztelni és követni akarom a törvényeidet a Teremtésben!” Tisztelni azt jelenti: figyelembe venni, ez viszont megkívánja, hogy az ember szerintük éljen! Csak így tudja az ember Isten akaratát tisztelni!
Ha azonban figyelembe akarja venni Isten akaratát, ha szerinte akar élni, akkor mindenekelőtt ismernie kell azt!
Ám éppen ez az a pont, ahol a földi emberiség a legsúlyosabban vétkezett! Az ember eddig sohasem törődött Istennek a Teremtésben lévő törvényeivel! Tehát Isten Szent Akaratával! És mégis újra és újra azt mondja: „Legyen meg a Te akaratod!”
Látjátok, hogy a földi ember mily meggondolatlanul lép Isten elé! Mily értelmetlenül próbálja Krisztus magasztos szavait használni. Rimánkodva, gyakran fájdalomban vergődve, a sors által megvertnek érezve magát, de sohasem örömteli fogadalomban!
„Legyen meg a Te akaratod” – ez a valóságban azt jelenti: „Tetteimet eszerint akarom irányítani” vagy: „A Te akaratodat akarom!” Éppúgy ezt is lehetne mondani: „Engedelmeskedni akarok a Te akaratodnak!”
Ám aki engedelmeskedik, az tesz is valamit. Az engedelmes ember nem tétlen, ez már benne rejlik magában a szóban. Az engedelmes ember megvalósít valamit.
Amikor azonban a mai ember azt mondja: „Legyen meg a Te akaratod!”, akkor ő maga semmit sem akar tenni, hanem érzéseiben a következő értelem jelenik meg: „Én nem mozdulok, tedd meg Te!”
Ebben érzi magát nagynak, azt hiszi, legyőzte magát, és „feloldódik” Isten akaratában. Sőt az ember úgy véli, hogy ez által mindenkit felülmúlt, azt hiszi, óriási lendületet vett.
Mindezek az emberek azonban hasznavehetetlen nyápicok, semmittevők, ábrándozók, képzelődők és fanatikusok, de nem hasznavehető részei a Teremtésnek! Azok közé tartoznak, akiknek az Ítéletkor el kell vettetniük; ugyanis nem akarnak munkások lenni az Úr szőlőjében! Az az alázat, mellyel dicsőítik magukat, csak restség. Lusta szolgák!
Életet kíván az Úr, ami a mozgásban rejlik! –
Megadás! Ennek a szónak egyáltalán nem is kell léteznie az Istenben hívők számára! Állítsátok csak helyére az „örömteli akarást”! Isten nem tompa beletörődést, nem megadást akar az emberektől, hanem örömteli munkálkodást!
Nézzétek meg egyszer alaposan azokat az embereket, akik úgymond „meghajlanak Isten akarata előtt”. Képmutatók, akik nagy hazugságot hordoznak magukban!
Mit használ egy felfelé irányuló megadó tekintet, ha az ugyanakkor alattomosan, sóvárgóan, gőgösen és beképzelten, rosszindulatúan tekint a környezetére! Ez csak megkétszerezi bűnét.
Az „önmagukat megadó, feltétel nélkül engedelmeskedő” emberek hazugságot hordoznak magukban; a megadás ugyanis sohasem egyeztethető össze a „szellemmel”! Tehát az emberi szellemmel sem! Mindaz, ami „szellem”, egyáltalán nem képes magában életre kelteni a valódi megadás képességét! Bárhol is próbálkoznak vele, művinek kell maradnia, tehát önámításnak, vagy akár tudatos képmutatásnak! De sohasem lehet igazán átérzett, mert erre az emberi szellem, szellemi lévén, nem képes. Az a nyomás, amely alatt az emberi szellem áll, nem engedi, hogy a megadás képessége tudatossá váljék benne, mert a nyomás ehhez túl erős. És az ember ezért nem is képes azt gyakorolni.
A feltétel nélküli engedelmesség, a megadás egy olyan képesség, amely csak a lényszerűségben van meg! Csupán az állatoknál nyilvánul meg valódiként. Az állat feltétel nélkül engedelmeskedik gazdájának! A szellem azonban nem ismeri ezt a fogalmat! Ezért mindig is természetellenes marad az ember számára.
A rabszolgákba fáradtsággal és szigorral nevelték bele a feltétel nélküli engedelmességet, a megadást, mivel az állatokkal tették őket egyenértékűvé azzal, ahogy adták-vették őket, akár egy személyes tulajdont. Azonban a megadás ezekben a rabszolgákban sohasem volt képes valóban igazivá válni. Eltompultság, hűség vagy szeretet volt az, ami a feltétel nélküli engedelmesség, a megadás mögött rejlett, és azt kifejezésre juttatta, sohasem igazi megadás. A rabszolgaság természetellenes az emberek között.
A lényszerűek feltétel nélküli engedelmessége a tudatosan akart hűségben talál rá fokozására a szellemiben! Ami tehát a lényszerűségben a megadást jelenti, az a szellemiben a hűség!
A megadás nem illik az emberhez; mert az ember szellemből való! Ügyeljetek csak figyelmesebben magára a nyelvre, amely szavaiban már a helyeset fejezi ki, a valódi értelmet hordozza magában. Megadja nektek a helyes képet.
„Add meg magad!” mondja például a győztes is a legyőzöttnek. E szavakban a következő értelem rejlik: „Szolgáltasd ki magad nekem kényemnek kedvemnek, tehát feltétel nélkül, hogy saját szándékom szerint rendelkezhessem feletted, akár életed vagy halálod felett is!”
A győztes azonban helytelenül cselekszik ilyenkor; az embernek ugyanis a győzelemben is szigorúan Isten törvényei szerint kell irányulnia. Különben minden ebben elkövetett mulasztással vétkezik az Úr előtt. A kölcsönhatás ezután biztosan eléri! Így van ez az egyes embereknél, mint ahogyan egész népeknél is!
S most elérkezett az idő, amikor mindennek, mindennek fel kell oldódnia, ami eddig a világban történt! Mindennek, ami helytelen volt, mindennek, ami ma a Földön történik, egyetlen szó sem marad büntetlenül!
Ez a vezeklés azonban nem egy késői jövő számára van fenntartva, hanem már a jelenben kezdetét veszi!
Valamennyi kölcsönhatás gyors oldozása nem hogy ellentétben áll a Teremtés törvényével, hanem teljesen helyesen benne rejlik magában a törvényben.
A fogaskerék-rendszer működése most fel lesz gyorsítva a Fény felerősödött sugárzása által, amely végső kihatásokat kényszerít ki azáltal, hogy előbb mindent a gyümölcsérésig és a túlérésig fokoz, hogy a helytelen magától széthulljon, és kipusztulásával ítélje önmagát, miközben a jó felszabadul a rossz eddigi nyomása alól és megerősödhet!
A közeljövőben úgy felerősödik ez a sugárzás, hogy nagyon sok esetben a kölcsönhatás azonnal bekövetkezik, közvetlenül!
Ez az a hatalom, amely a földi embereket hamarosan meg fogja rémíteni, s amit azután a jövőben félniük kell! Azonban csak azoknak kell joggal félniük, akik rosszat tettek. Hogy ezt közben ők maguk helyesnek érezték, vagy ezt csak másokkal akarták elhitetni, nem menti meg őket a kölcsönhatás csapásától, amely Isten törvényeiben működik!
Még ha az emberek más törvényeket találtak is ki a Földön, melyek védelme alatt sokan tévesen, helytelenül cselekszenek abban a tévhitben, hogy ezáltal igazuk is van, ez egy porszemnyi vétkük alól sem menti fel őket.
Isten törvényei, tehát Isten akarata, nem törődik a földi emberek nézeteivel, melyeket a földi törvényekben rögzítettek, még akkor sem, ha most az egész világ helyesnek is érzi azokat. Arra, ami nem Isten törvényei szerint való, most lesújt a kard csapása! Ítélve a kihatásban!
Most örülhetnek mindazok, akik Isten törvényei szerint ártatlanul szenvedtek az emberek között; ugyanis immár igazságot szolgáltatnak nekik, mialatt ellenfeleik vagy bíráik kiszolgáltatnak az isteni igazságszolgáltatásnak.
Örüljetek; mert közel van Isten igazságossága! Máris működik a Föld valamennyi országában! Nézzétek a sok zűrzavart! A közelgő isteni akarat következményei! Ez a kezdődő megtisztulás!
Ez az oka annak, hogy már most minden önmagában halott dolog életre kel, minden, ami téves az emberek között, a gazdaságban, az államban, a politikában, az egyházakban, a szektákban, a népek körében, a családokban és az egyes emberekben is! Most minden, minden a Fény elé lesz kényszerítve, hogy megmutatkozzék, és hogy ugyanakkor ítélje általa önmagát! Annak is, ami eddig még rejtőzködve nyugodhatott, meg kell mutatkoznia, olyannak, amilyen valójában, meg kell nyilvánulnia s így végül kétségbe esnie saját maga és mások felett, önmagában széthullania és szétporladnia.
Ily forrongás tapasztalható a Fény nyomása alatt ma már minden országban, mindenütt. Ínség ínséget követ, s ez egészen a kétségbeesésig fokozódik, míg végül már csak a reményvesztettség marad azzal a tudattal, hogy önző vágyaik mellett csak üres szavaik voltak azoknak, akik menteni akartak, de nem tudtak segítséget hozni! Szellemi harcosok süvítenek át az egész emberiség felett, és keményen lesújtanak oda, ahol valaki nem akar fejet hajtani.
Majd csupán ekkor jön létre megfelelő talaj, amely ismét Isten segítségéért könyörög! Gyilkosság és tűzvész, éhínség, járványok és halál után, miután az emberek felismerték saját tehetetlenségüket.
Megkezdődik a nagy építkezés.
Azután majd szabaddá kell válniuk a megtörteknek, szabaddá a Sötétség nyomásától! De önmagukban is szabaddá kell válniuk! Azonban minden ember csak egyedül tudja elérni a belső szabadságot. Ehhez viszont tudnia kell, hogy mit jelent a szabadság, hogy mi is az valójában.
Csak az az ember szabad, aki Isten törvényeiben él! Így és nem másképpen élhet nyomasztó érzések és beszűkítettség nélkül ebben a Teremtésben. Akkor majd minden segíteni fogja, ahelyett hogy az útjába állna. „Szolgálja” őt, mert helyesen használja.
Istennek a Teremtésben lévő törvényei a valóságban csupán mindazt jelentik, amire minden embernek szüksége van az egészséges, örömteli élethez a Teremtésben. Mintegy táplálékul szolgálnak számára a jó közérzethez! Csak az szabad valóban, aki ismeri Isten akaratát és szerinte él! Mindenki másnak e Teremtés törvényeinek sok szálával kell megkötnie magát, mert beléjük gabalyodik.
A Teremtés csak Isten akaratában keletkezett, annak törvényeiben. Együtt hatva, egyre mélyebbre süllyednek a törvények ezen szálai, s mindenütt mozgást kényszerítenek ki a fejlődéshez, a fejlődésben pedig szükségszerűen maguk is egyre jobban és jobban elágaznak, miközben a szálak körül a folyamatos mozgásban állandóan új Teremtés alakul ki. Így szolgáltatják a törvények egyidejűleg a Teremtés támaszát, fennmaradásának és további kiterjedésének lehetőségét.
Semmi sincs Isten ezen akarata nélkül, amely egyedül teremti meg a mozgást. A Teremtésben minden hozzá igazodik.
Egyedül az emberi szellem nem illeszkedett be ezekbe a szálakba! Összekuszálta őket, s ezáltal önmagát is, mert saját akarata szerint új utakon akart járni és a készeket, meglévőket nem vette figyelembe.
A Fény felerősödése most változást hoz ebben. Isten valamennyi törvényének a szálai a Teremtésben fokozott erővel töltődnek fel, hogy erőteljesen megfeszüljenek. Ez által a roppant megfeszítés által visszalendülnek eredeti helyzetükbe. Közben az összekuszált és összecsomózott dolgok oly hirtelenséggel és feltartóztathatatlansággal lesznek kibogozva, hogy a történés egyszerűen romba dönti azt, ami a Teremtésben nem képes többé a helyes állapothoz alkalmazkodni!
Bármi legyen is az, akár növény akár állat, hegyek, folyók, országok, államok vagy egy ember, összeroppan, ami az utolsó pillanatban nem tud igaznak és Isten akaratában nyugvónak bizonyulni!