53. Kérjetek, és adatik nektek!

AZ EMBERNEK még mindig kételyei vannak az ima formájáról. Helyesen akar cselekedni, és semmit sem akar elmulasztani. A legkomolyabb akarással töpreng, és nem talál megoldást, mely bizonyosságot ad neki arról, hogy nem jár téves utakon.

De a töprengésnek semmi értelme, csak azt mutatja, hogy mindig csak eszével próbálja Istent megközelíteni, és ez sosem fog neki sikerülni; hiszen a Legmagasztosabbtól így mindig távol marad.

Aki Üzenetemet helyesen fogadta be, annak világos, hogy a szavak túlságosan szűk korlátokkal rendelkeznek ahhoz, hogy jellegükben felemelkedjenek a fényes magasságokba. Csak az érzések, melyeket a szavak rejtenek, emelkednek tovább a magasba, a kimondott szavak határán túlra, mindig erejük és tisztaságuk szerint.

A szavak részben csak útjelzőknek tekinthetők, melyek azt az irányt mutatják, amelyen az érzés sugárzásának kell haladnia. A szavak másik része a sugárzás jellegét váltja ki, magában az emberben, aki a kimondott szót mint támaszt és mint burkot használja. Az imakor gondolt szó visszafelé vibrál az emberben, ha azt átéli magában vagy törekszik azt élővé alakítani magában.

E magyarázatnál máris két fajta imát láttok magatok előtt megelevenedni. Az egyik az érzésből kel életre bennetek, gondolkodás nélkül, magában az átélésben, mely tehát valamely pillanat erős érzése, mely csak miközben feltör, ölt magára szavakat; és azután a másik fajta ima, mely gondolkodva előbb szavakat alkot, és a szavak által visszafelé hatva próbálja csak kiváltani a megfelelő érzést, mely tehát a már kialakított szavakat akarja érzéssel megtölteni.

Mondanom sem kell, hogy melyik ima számít erőteljesebbnek; hiszen magatok is tudjátok, hogy a természetesebb mindig a helyesebb. Ezekben az esetekben tehát az az ima, mely egy hirtelen érzés feltörésekor jön létre, és majd csak utána igyekszik szavakba szorítani magát.

Tegyük föl, hogy váratlanul egy nagyon súlyos sorscsapás ér benneteket, mely megrázza legbensőbb bensőtöket. Az aggodalom valakiért, akit szerettek, szíven markol. Azután szükségetekben olyan hévvel emelkedik fel bennetek egy segélykiáltás, hogy beleremeg a test.

Ebben látjátok az érzés erejét, mely képes egészen a fényes magasságokig emelkedni, ha … ez az érzés alázattal teli tisztaságot hordoz magában; hiszen e nélkül minden felemelkedésnek már útközben meg kell állnia egy meghatározott ponton, bármennyire erős és hatalmas. Alázat nélkül teljesen lehetetlen a számára, és soha nem is tudna egészen addig a Tisztaságig hatolni, mely világokat befogadó ívekben ölel körül minden istenit.

Az ennyire erős érzés mindig is csak dadogást fog eredményezni, mivel ereje egyáltalán nem engedi meg, hogy korlátolt szavakba legyen belepréselve. Az érzés ereje messze kiáramlik valamennyi szó határán túlra, zúgva rántja le a gátakat, melyeket a földi agy korlátolt működésével a szavak igyekeznek felállítani.

Létezése során ezt közületek már mindenki átélte valamikor. Ezért meg tudjátok érteni, hogy mit akarok vele mondani. És ez az az érzés, amelyre szükségetek van az imában, ha azt várjátok, hogy egészen a tiszta Fény magasságáig legyen képes felemelkedni, ahonnan valamennyi teljesítés érkezik hozzátok.

De nemcsak akkor kell a magasságok felé fordulnotok, ha félelem fog el titeket, hanem a tiszta öröm, a boldogság, a hála is azonos erővel törhet föl belőletek! És ez az örömteli jelleg még gyorsabban szárnyal fel, mivel kevésbé válik zavarossá. Az aggodalom nagyon könnyen zavarossá teszi érzésetek tisztaságát, és téves jelleget épít. Túl gyakran kötődik hozzá a csöndes szemrehányás, vagy akár a harag, hogy ami oly fájdalmasan szíven ütött titeket, éppen veletek kellett megtörténnie, és ez magától értetődően nem helyes. Kiáltásotokat majd alacsonyan fogja tartani.

Nem szükséges szavakat alkotni az ima közben. A szavak számotokra vannak, hogy nektek, érzésetek számára biztosítsanak támaszt, hogy koncentráltabb maradjon, és ne vesszen el a sok-sok jellegben.

Nem vagytok hozzászokva ahhoz, hogy szavak nélkül tudjatok világosan gondolkodni és elmélyedni anélkül, hogy el ne veszítenétek az egyenes irányt, mivel önmagában véve a túl sok beszéd által túl felületessé és szétszórttá váltatok. Még szükségetek van a szavakra mint útmutatókra és burkokra, hogy így összefogjátok az érzéseitek adott jellegeit, hogy azt, amit imába akartok foglalni, a szavak segítségével világosabban el tudjátok képzelni.

Ilyen az imádkozás jellege, ha az érzésekből jön létre hozzá az ösztönzés, ha tehát az ima szellemetek akarása! De a mai embereknél ez ritkán fordul elő. Csak ha valamilyen nagyon erős ösztönző erő éri a szenvedés, az öröm vagy esetleg más testi fájdalom által. Önszántából, ösztönző erő nélkül már senki sem veszi a fáradságot, hogy néha Istenre, minden kegyelem adományozójára gondoljon.

Térjünk rá most a másik fajta imára. Ezek olyan imák, melyeket meghatározott időben mondanak anélkül, hogy olyan indítóoka lenne, mint amiről az imént beszéltem. Az ember elhatározza, hogy imádkozik. Ez egy kigondolt, külön akart ima.

Ezzel a folyamat is megváltozik. Az ember az ima bizonyos szavaira gondol, vagy szavait mondja, melyeket ő maga állított össze, vagy melyeket megtanult. Az ilyen imák általában érzésszegények. Az ember túlságosan figyel arra, hogy helyesen kövessék egymást a szavak, és már egyedül ez eltereli a figyelmét arról, hogy valóban átérezze azt, amit mond vagy amit gondol.

E magyarázat helyességét minden további nélkül fel fogjátok magatokon ismerni, ha visszagondoltok rá, és ha egyszer figyelmesen megvizsgáljátok ennek alapján magatokat. Nem könnyű az ilyen imába belevinni a tiszta érzés képességét. Már a legcsekélyebb kényszer is meggyengíti, az összeszedettség egy részét önmaga számára veszi igénybe.

Közben a kialakított szavaknak előbb bennetek kell élővé válnia, a szavaknak kell kiváltaniuk bennetek az érzés jellegét, melyet formájukkal fejeznek ki. A folyamat azután nem belülről tör fel a kisagyon keresztül a nagyagyhoz, mely gyorsan kialakítja hozzá a benyomásnak megfelelő szavakat, hanem előbb a nagyagy kezdi meg a szavak kialakítását, melyeket azután visszafelé hatva előbb a kisagynak kell fölvennie és feldolgoznia, hogy majd innen gyakoroljon megfelelő nyomást a napfonat idegrendszerére, mely csak további folyamatok után tudja kiváltani a szónak megfelelő érzést.

Jóllehet mindez olyan iszonyatosan gyors egymásutánban zajlik, hogy a megfigyelőnek úgy tűnik, mintha egyszerre történne, ennek ellenére azonban az ilyen imák nem annyira erőteljesek, nem olyan eredetiek, mint amelyek a fordított úton keletkeznek. Ezért olyan hatást sem érhetnek el, és a legtöbb esetben érzés nélkül maradnak. Már akkor is elvesztik erejüket, megszokássá válnak, és ezzel jelentéktelenekké, ha naponta mindig újra ugyanazokat a szavakat ismétlitek.

Ezért legyetek természetesek az imában, emberek, fesztelenek, mesterkéletlenek! Amit betanultok, túl könnyen válik felmondássá. Ezzel csak megnehezítitek a dolgotokat.

Ha a napot Isten iránt érzett igaz hálával kezditek, és a hála igaz érzésével fejezitek be, még ha e hála csak a tanulságért van, melyet az adott napon az átéléssel kaptatok, akkor helyesen éltek! A szorgalom és gondosság által váljon minden, amit tesztek, hálaimává, tükrözze minden kimondott szavatok azt a szeretetet, mellyel Isten ajándékoz meg benneteket, így majd hamarosan örömmé változik a létezés a Földön mindenki számára, akinek élnie szabad rajta.

Ez egyáltalán nem olyan nehéz, és nem rabolja el az időtöket. A hálaérzés egyetlen rövid pillanata sokkal jobb, mint órákig tartó betanult imádkozás, melyet érzésetekkel aligha tudtok követni. Ezen kívül ilyen felszínes imádkozás csak időtöktől foszt meg benneteket, hogy az örömteli tettel mondjatok igaz köszönetet.

Az a gyermek, aki valóban szereti szüleit, lényével bizonyítja szeretetét, tetteivel, és nem hízelgő szavakkal, melyek sok esetben csak a máshoz hozzásimuló tetszelgés kifejezései maradnak, ha ráadásul nem az önzés követelődzése. Az úgynevezett hízelkedő széptevőknek csak ritkán van valami értékük, és mindig csak magukra és kívánságuk kielégítésére gondolnak.

Nem másképpen álltok Istenetek előtt! Bizonyítsátok tettel azt, amit mondani akartok neki! –

Most tehát tudjátok, hogyan kell imádkoznotok, és újra aggodalmaskodva álltok a kérdés előtt, hogy vajon mit is kell imádkoznotok.

Ha föl akarjátok ismerni a helyes módot, akkor az imát előbb el kell választanotok a kéréseitektől. Tegyetek különbséget az ima és a kérés között! Ne próbáljátok kéréseiteket imának nevezni.

Az imának és a kérésnek két külön dolgot kell jelentenie; az ima az imádáshoz tartozik, míg a kérést nem lehet ehhez számítani, ha valóban a fogalmat akarjátok követni.

És szükséges, hogy mostantól ehhez igazodjatok, és ne keverjetek mindent össze.

Adjátok önmagatokat az imában! Ezt az egyet akarom még nektek mondani, és a magyarázatot már magában a szóban megtaláljátok.1Adjátok az imában magatokat az Úrnak, adjátok magatokat teljesen és fenntartás nélkül! Legyen az ima szellemetek kitárulkozása Isten lábai előtt, mélységes tisztelettel, dicsérettel és hálával mindazért, amit nagy szeretetében nyújt nektek.

Ez oly kimeríthetetlenül sok. Csak eddig még nem értettétek meg, elvesztettétek az utat, mely megengedhetné, hogy teljes tudatossággal élvezzétek szellemetek valamennyi képességét!

Ha majd megtaláltátok ezt az utat Üzenetem összes értékének a felismerése révén, akkor nem marad több kérésetek. Ha a magasba, a Legmagasztosabb felé emelitek kezeiteket és tekinteteteket, akit a szeretetben ismerhettek fel, akkor majd csak dicsérni és köszönni fogtok. Akkor majd állandóvá válik számotokra az ima, ahogyan azt az Úr nem is várta el másképpen; hiszen a Teremtésben mindent megtaláltok, amire szükségetek van. Az asztal mindig meg van benne terítve.

És szellemetek képességei által válogathattok róla. Az asztal mindig mindent kínál, amire szükségetek van, és ehhez nem kellenek a kérések, ha helyesen törekedtek arra, hogy Isten törvényeiben mozogjatok!

Mindez már benne van a jól ismert szavakban: „Keressetek, és találtok! Kérjetek, és adatik nektek! Zörgessetek, s ajtót nyitnak nektek!”

E szavak megtanítanak benneteket az emberi szellem szükséges tevékenységére a Teremtésben, mindenekelőtt képességeinek helyes alkalmazására. Pontosan megmutatják neki azt a módot, ahogyan a Teremtésben viselkednie kell, és az utat is, mely előre fogja benne vinni.

E szavakat nem szabad csupán hétköznapi módon értékelni, mélyebb az értelmük, átfogja az emberi szellem létét a Teremtésben a szükséges mozgás törvénye szerint.

A „Kérjetek, és adatik nektek!” világosan rámutat a szellemnek a „Sugárzások körforgása” című előadásomban leírt képességére, mely arra ösztönzi, hogy mindig egy bizonyos, le nem rázható késztetés hatására akarjon vagy kívánjon valamit, ami azután sugárzásával azonnal magához vonzza az azonos jellegűt, ami önműködően megadja neki azt, amit kíván.

Ám a kívánság indítékának mindig kérésnek kell maradnia, nem szabad, hogy egyoldalú követeléssé váljék, amihez sajnos minden ma élő ember hozzászokott már. Hiszen ha kérés marad, akkor az alázat is megtalálható benne, és ezért mindig jót fog magában rejteni, és jót fog maga után vonni.

Jézus e szavakkal világosan megmutatta, hogyan kell az embernek viszonyulnia, hogy a helyes pályára vezesse szelleme valamennyi önműködő képességét!

Így van ez valamennyi kijelentésével. De sajnos az emberek azokat belekényszerítették az emberi földi ész szűk korlátai közé, és durván elferdítették, ezért soha nem értették meg és értelmezték helyesen.

Hiszen azt, hogy itt nem az emberekkel való érintkezés értendő, bizonyára mindenki számára könnyen érthető, hiszen az emberek viszonyulása sem akkor, sem ma nem olyan, hogy azt lehetne várni, hogy ők teljesítik az ilyen jellegű utalásokat.

Menjetek az emberekhez és kérjetek, s majd nem adatik nektek. Zörgessetek, s majd nem nyitnak nektek ajtót! Keressetek az emberek és műveik között, és nem találjátok majd, amit kerestek! –

Jézus nem is az ember Istenhez való személyes viszonyulására gondolt, kifelejtve mindazokat a hatalmas világokat, melyek közötte és az emberek között húzódnak, és melyeket nem lehet félretolni, mintha nem léteznének. Nem egyedül az eleven Igére gondolt vele, mert ő mindig az ősbölcsességből kiindulva beszélt, és azt soha sem kényszerítette a kicsinyes földi gondolkodásba és viszonyok közé. Amikor beszélt, látta maga előtt az embereket a Teremtésben, és úgy választotta meg szavait, hogy azok mindent átfogjanak!

De valamennyi tolmácsolásnak, fordításnak és értelmezésnek az a baja, hogy erre nem gondol. Mindig földi, kicsinyes emberi gondolkodással készültek és keveredtek össze, s ezért elferdültek és eltorzultak. És amikor nem értették, saját gondolatokkal egészítették ki, amivel sosem érhették el céljukat, bármilyen jó szándékkal csinálták is.

Az emberi mindig megmaradt kicsinyes emberinek, az isteni azonban mindig mindent felölelő! Így a bort nagyon felhígította a víz, és végül valami más lett belőle, mint ami eredetileg volt. Ezt sosem szabad elfelejtenetek.

Jézus a „Miatyánkkal” is, a benne megnevezett kérésekkel, a legegyszerűbb formában csupán olyan irányba igyekezett vezetni az emberi szellem akarását, mely az emberi szellemnek csak azt engedi kívánni, ami felemelkedését támogatja, és azt, hogy azt a Teremtésből meg is kapja.

Ebben nincs semmi ellentmondás, mert akkoriban ez volt a legjobb útmutató, a csalhatatlan támasz minden ember számára.

A ma emberének azonban a teljes szókincsére szüksége van, melyet az eltelt időben alkotott, és minden egyes fogalom felhasználására, mely keletkezett belőle, ha kiutat akar találni észbeli okoskodásának zavarosságából.

Ezért kell most nektek, a mai idők embereinek, további magyarázatokat adnom, melyek a valóságban újra pontosan ugyanazt mondják, csak a ti jellegeteknek megfelelően!

Ezt most a ti kötelességetek megtanulni; hiszen olyanokká váltatok, akik jobban ismerik a Teremtést! Amíg a tudást birtokolva nem teljesítitek kötelességeiteket, melyeket szellemetek képességei rónak rátok a fejlődés érdekében, addig nincs is jogotok kérni!

De ha a Teremtésben híven teljesítitek kötelességeteket, a kölcsönhatás által mindent megkaptok, és akkor majd nem lesz okotok semmilyen kérésre, mert lelketekből ezután már csak a hála tör fel az iránt, Aki végtelen bölcsességében és szeretetében minden nap egyre újra gazdagon megajándékoz benneteket!

Emberek, bárcsak tudnátok végre helyesen imádkozni! Valóban imádkozni! Milyen gazdag lenne akkor létezésetek; hiszen az imádkozásban rejlik a legnagyobb boldogság, melyet elnyerhettek. Mérhetetlenül magasra emel benneteket, és az öröm érzése boldogítón áramlik rajtatok át. Bárcsak tudnátok imádkozni, emberek! Ez az én kívánságom.

Akkor majd kicsinyes gondolkodásotokban többé nem kérdezitek, hogy kihez kell és szabad imádkoznotok. Csak egyvalaki van, akinek imátokat szentelnetek szabad, csak egyvalaki: ISTEN!

Áhítattal teli pillanatokban szent érzéssel közeledjetek Hozzá, és öntsétek elé mindazt a hálát, amit szellemetek elő tud hozni magából! Csak Őhozzá forduljatok imátokkal; hiszen egyedül Őt illeti a köszönet, és te magad is egyedül az Övé vagy, ó, ember, mert te is az Ő nagy szeretete által jöhettél létre!

1 : A német nyelvben az adni (geben - gebet) és az ima (Gebet) szavak azonos alakúak.

2011.
By: Fresh Joomla templates