19. Krisztus mondta… !

EZERFÉLEKÉPPEN, ájtatosan lehet a mai korban e szavakat hallani. Krisztus mondta! E bevezetésnek már eleve el kell vetnie minden ellentétes véleményt. De mindenki, aki így beszél, a személyes felelősséget is el akarja magától hárítani. Ehelyett azonban iszonyú felelősséget vesz magára … Isten előtt!

Ám erre nem gondol egészen addig, amíg oly erővel rá nem zúdul, mely örökre el kell, hogy némítsa! Ez az óra hamarosan eljön, már gurulnak is az elszámolás kövei! Az elszámolás legnagyobb köve azonban sok emberi szellem számára a bevezető szavak által jöttek létre: „Krisztus mondta!” ‒ ‒

Majd e szavak után valamilyen mondat következik a „Szentírásból”, mely vigasztaló megnyugtatásra szolgál, ösztönzésre, figyelmeztetésre, sőt fenyegetésre vagy védekezésre és vitázásra. Balzsamként használják és kardként, pajzsként és a nyugalom gyengéd vánkosaként!

Mindez szép és nagyszerű lenne, sőt ez lenne a helyes, ha az itt idézett szavak még ugyanabban az értelemben élnének, ahogyan azokat Krisztus valóban mondta!

De ez nincs így! E mondások közül sokat, rendkívül hiányosan visszaemlékezve, az emberek saját maguk alkottak, és így nem tudták visszaadni a krisztusi szavak eredeti értelmét.

Hiszen elég csak azt megnéznetek, hogyan van ez ma. Aki a Grál-üzenetből, mely még nyomtatásban is megjelent és én magam írtam, saját szavaival akar valamit elmagyarázni vagy csupán emlékezetből leírni, az már ma sem adja vissza az eredeti értelmét. Valaki másnak a szájából, valaki másnak a tollából mindig változtatások erednek; az új szavakkal az eredeti értelme elferdül, néha egészen eltorzul, még az ügy védelmezését szolgáló legjobb akarás mellett is. Ez sohasem az, amit én mondtam.

És mennyivel rosszabb volt a helyzet egykor, minthogy az Isten Fia maga nem jegyezte le Igéjét, és az utókorra minden csak másod-, harmadkézből szállhatott. Csak jóval később, azután, hogy Krisztus elhagyta a durvaanyagúságot! Minden csupán a hiányos emberi emlékezetből keletkezett, a lejegyzések és elbeszélések, és mindazok a mondások, melyekről az ember most megszokásból határozottan azt feltételezi, hogy: „Krisztus mondta!”

Lucifer művének – az emberi ész bálvánnyá emelésének – baljós növekedése már annak idején is elérte, hogy Krisztus Igéje ne találhassa meg azt a talajt, mely lehetővé teszi a helyes megértést. Ez a Sötétség részéről egy páratlan sakkhúzás volt. Hiszen mindennek a helyes megértése, ami nem a durvaanyagúságról szól, csak az érzésagy meg nem gyöngített együttműködésével lehetséges, mely azonban már Krisztus Földi idejében minden embernél nagyon el volt hanyagolva, és így el volt csökevényesedve, és nem tudott teljes értékűen működni.

Így bizony a földi emberiség is Lucifer hatalmába került!

És ez volt az ő fegyvere a Fény ellen! –

Torzítás nélkül csupán az emberi érzésagy, tehát a kisagy képes megőrizni az emlékeket, nem pedig a nagyagyban található ész!

Az emberiség örökletes bűne ezalatt mélyre behatolva éppen magán az emberiségen bosszulta meg magát; mely könnyelműen hagyta kisagyát csúnyán elcsökevényesedni, amely egyedüliként képes arra, hogy az összes történést és élményt úgy rögzítse képekben és érzésekben, mint amilyenek azok valójában, hogy azok mindenkor pontosan úgy ébredjenek fel, mint amilyenek eredetileg voltak, változatlanul, sőt gyengülés nélkül.

A nagyagy erre nem képes, mert jobban kötődik a durvaanyagú tér és idő fogalmához, és nem a befogadásra, hanem a földi világba történő kibocsátásra lett teremtve.

Így hát a Krisztus földi ideje alatt átélt és hallott események leírásai is csupán a földi-emberi nézetekkel összekeveredve, emlékezetből, teljesen önkéntelenül földileg átalakítva keletkeztek, és nem abban a tisztaságban, ahogy az erős érzésagy azokat megőrizte és látta volna. Lucifer csatlósainak karmai már túl mélyre hatoltak, az ész rabszolgáit a menekvés lehetősége nélkül fogva tartották, s ezért a legnagyobb kincset, Isten Üzenetét, a megváltás egyedüli lehetőségét már nem tudták helyesen megragadni vagy megtartani, és hagyniuk kellett, hogy felhasználatlanul elmenjen mellettük.

Csak képzeljétek bele magatokat, nem kerül sok fáradságotokba, hogy átlássátok. Sokan jöttek Krisztushoz, akik kérdéssel fordultak hozzá, tanácsot kértek tőle, s ő szívesen adott is tanácsot nagy szeretetében, mely sohasem vallott kudarcot, mert ő volt az Élő Szeretet és még ma is az!

Tehát olyan felvilágosítást adott a kérdéssel és kéréssel hozzá fordulónak, amilyenre annak volt szüksége. Vegyünk egy példát.

Vegyük példának azt a gazdag ifjút, aki tudásra szomjasan azt kérdezte, melyik út vezethetné őt el a Mennyek Országába! Az Isten Fia azt tanácsolta neki, hogy ossza szét egész vagyonát a szegények között, majd kövesse őt.

Krisztust követni azonban nem jelent mást, mint pontosan Igéje szerint élni.

A körülállók tüstént tudomásul vették ezt az epizódot, ahogyan sok mást is, hogy majd úgy adják tovább, ahogyan azt mindegyikük emberi módon saját maga számára értelmezte. És ez csak ritkán vagy sosem felelt meg az eredeti krisztusi szavak tényleges értelmének. Hiszen már néhány más alakban kimondott szó képes megváltoztatni a mondandó teljes értelmét.

Akik elsőként mondták tovább amit átéltek, beérték azzal, hogy elmesélték, egyszerűen beszámoltak róla. Ám később az egyes embereknek adott tanácsokat az egész emberiségre érvényes alaptörvénnyé emelték! Ám ezt már az emberiség tette, nem Krisztus, Isten Fia!

És ez az emberiség merészelte egészen egyszerűen azt állítani: Krisztus mondta! Olyanokat mondat vele, amit maguk az emberek csupán emlékezetből és helytelenül értelmezve öltöztettek formákba és szavakba, amelynek a keresztények számára ma Isten érinthetetlen Igéjeként kell, hogy számítson.

Ebben Isten Fia igaz Igéje ellen elkövetett ezerszeres gyilkosság rejlik!

Minden ember egészen pontosan tudja, hogy hetek, esetleg hónapok múltán képtelen még hibátlanul elbeszélni azt, amit egykor átélt, amit hallott! Sohasem képes azt egészen pontosan szó szerint elismételni. És ha ketten, hárman, négyen vagy akár tízen is vannak, akik egy időben ugyanazt hallották vagy látták, akkor annak elbeszélése ugyanolyan változatos lesz. E tényben ma már senki sem kételkedik.

Itt bizony nagyon nyilvánvaló, hogy ha ezt felismeritek, akkor a következtetéseket majd visszafelé kell levezetnetek! Olyan következtetéseket, melyek kényszerítő erejűek, megkérdőjelezhetetlenek.

Hiszen nem volt ez másképpen az Isten Fia földi életében sem! Az evangélistáknál ezt elég világosan látjátok! Beszámolóik gyakran szemmel láthatóan hordozzák ennek bélyegét. Például amikor Péter, elsőként a tanítványok közül, elmondta felismerését az Isten Fiának: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!”

Az evangélisták ugyan beszámolnak e jelentős kijelentésről és Krisztus válaszáról is, de nem teljesen egységesen. Máté arra mutat rá, hogy az Isten Fia Péternek ezt követően képletesen egy kulcsot ad a Mennyek Országához, sziklává teszi az eljövendő egyházközösség számára, míg a többi evangélista általánosabbnak tartja Krisztus válaszát, ami helyesebb.

Péter csupán elsőként öntötte szavakba e meggyőződését. És az ilyen történések nem csupán szavak maradnak, hanem azonnal tetté válnak a Teremtésben! A finomanyagúságban gyorsan, közvetlenül a szavak elhangzása után formát öltenek! Az őszinte meggyőződés, melyet Péter így szavaival, vallomásával rögzített az anyagisághoz, finomanyagúlag ugyanabban a pillanatban sziklává változott, mely alapkőül szolgált egy későbbi egyházközösség felépítéséhez, mindazok számára, akik ugyanolyan egyszerű és őszinte meggyőződéssel képessé tudnak válni az Isten Fiában való hitre!

És így volt Péter kezében a kulcs a Paradicsomhoz. Hiszen a meggyőződés, hogy Jézus az Isten Fia, természetesen magával hozza a vágyat is, hogy az ember az ő Igéje szerint éljen! Ez azonban minden ember számára egyben a kulcs a Mennyek Országához! Ez a vallomás a kulcs, feltéve, hogy az ilyen vallomást tévő ember torzítatlanul fogadja be Isten Igéjét, helyesen megérti, és szerinte él. Krisztus ismerte a Teremtés törvényei szerint lejátszódó folyamatot, mely Péter meggyőződésből mondott szavainál finomanyagúlag zajlott le, és ezt a tanítványoknak kifejtette és elmagyarázta. A finomanyagú folyamatok törvényszerűségét ismeri Grál-üzenetem minden olvasója.

Péter tehát csupán átérzett és elsőként kimondott vallomása által volt az első, aki ezzel elnyerte a kulcsot a Paradicsomhoz. És akinek később a Földön közvetíteni tudta ugyanezt a meggyőződést, annak ezzel mindig meg is nyitotta a Mennyek Országát. Akik azonban nem akarták osztani e meggyőződését, azok számára zárva kellett maradnia. Mindez teljesen természetes, önműködő történés, világos és egyszerű, és nem kötődik Péterhez, és nem is függ tőle.

Krisztus csupán egy ilyen meggyőződésre, nem egy személyre akarta alapítani és alapíthatott egy közösséget! Éppen Péter volt az a személy, aki ezt igaz meggyőződésében elsőnek juttatta kifejezésre. A meggyőződés hozta létre, alakította ki a sziklát, vált sziklává, de nem Péter, mint személy!

Máté azonban – saját személyes nézetéből kiindulva – Krisztus válaszának pusztán személyes jelleget ad, mintha az csak Péterre vonatkozna.

Éppen Máténál látható, hogy sok mindent félreértett, amit később – a rá jellemző módon feldolgozva – gondatlanul továbbad. Ahogy írása elején is:

Máté 1,21 (Az Úr angyala megjelenése Józsefnek):

„Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”

Ezután Máté a 22. és 23. versben ezt a következtetést vonja le:

„Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Íme a szűz méhében fogan és Fiút szül, és nevét Imanuelnek fogják hívni, ami azt jelenti: Velünk az Isten!«”

Máté itt Izajás jövendölését magyarázza, s akarja azt szoros kapcsolatba hozni az Isten Fia születésével, mely nagyon is világosan mutatja, hogy feljegyzéseiben egyedül saját személyes véleményét szólaltatja meg, tehát nem marad tárgyilagos.

Ennek mindenki számára figyelmeztetésül kellett volna szolgálnia, hogy ezen írásokat nem szabad, úgymond, Isten Igéjének tekinteni, hanem csupán a szerző személyes véleményének!

Máté például egyetlen egyszer sem látja a különbséget Izajás jövendölése, melyet ő maga idéz, és az angyal jövendölése között, hanem gyermeki ártatlansággal keveri össze egymással a kettőt, mivel ezt ő így gondolja, s egyáltalán nem törődik azzal, vajon ez egyúttal helyes-e. Még azt sem látja, hogy a feltüntetett nevek különböznek.

De nem minden ok nélkül voltak e nevek egészen pontosan kijelölve!

Izajás „Imanuelt” hirdeti. Az angyal azonban „Jézust”! Tehát az, akit Mária szült, nem Imanuel, és ezért nem is az, akit Izajás jövendöl!

Izajás „Imanuelt”, az Ember Fiát hirdeti, az angyal viszont „Jézust”, az Isten Fiát! Világos, hogy két különböző jövendölésről van szó, melyek két különböző beteljesülést kívánnak, amit pedig két különböző személynek kell megvalósítania. E két folyamat összekeverése lehetetlen, amit csupán szándékos emberi akarással, valamennyi alapvető tény megkerülésével lehet csak fenntartani.

Mátét nem a rossz szándék vezette, ez pusztán az ő saját, egyszerű, nagyon felelőtlenül lejegyzett nézete volt. Könnyen megeshetett vele, hogy a kettőt összekötötte, mert akkoriban az emberek jobban várták a régi próféták jövendöléseinek a beteljesülését, mint ma, és e beteljesülésekre vágyakozva éltek. Nem sejtette, hogy micsoda szerencsétlenség, még nagyobb félreértés származik belőle.

Az „Imanuelről” szóló jövendölés beteljesüléséről nem szükséges ezen a helyen többet mondanom, mert erről a Grál-üzenetben már többször részletesen beszéltem. –

A félreértés tehát Jézus földi idejében is éppolyan volt, mint most! Hiszen épp eleget panaszkodott ő maga, hogy tanítványai nem értették meg! Nem tudták megérteni! Gondoljátok, hogy amikor Jézus már nem volt velük, ez megváltozott?

„Később leereszkedett rájuk a Szent Szellem”, mondják erre sokan, akik keveset vagy egyáltalán nem gondolkodnak! De a Szent Szellem nem változtatta meg egyúttal az agy hiányosságait is. Így gondolkodni pedig bűn, tartják a gyenge jellemű emberek, holott ez csupán szellemük restségére szolgáló kifogás, amit – azt hiszik – így megszépíthetnek.

Ám hamarosan fel lesztek ébresztve az ilyen gondolatok langyosságából! „De ha majd eljön az Ember Fia …”, jövendölte Krisztus figyelmeztetőn, fenyegetőn. Gondoljatok erre most, amikor elérkezik a jövendölés órája, amely jövendölésben maga az Úr hirdeti meg, hogy a Földre küldte az Ember Fiát! Gondoljatok arra, hogy Krisztus ezzel az egész szellemileg rest emberiséget fenyegette! – –

Még ha Jézus a gazdag ifjúnak egykor azt is mondta, hogy ajándékozza el a teljes vagyonát és javait, akkor erre csak személyesen ennek az ifjúnak volt szüksége; hiszen ő maga kérdezte így: „Nekem mit kell tennem…?” És Krisztus őneki adta meg e kérdésre a választ, s válasza ebben az értelemben nem az egész emberiségnek szólt!

A tanács teljesen személyesen a gazdag ifjúnak használhatott. Ő bensőleg túl gyenge volt ahhoz, hogy a gazdagsága kínálta kényelemben bensőleg felemelkedjék. Ezért volt számára a gazdagság akadály szelleme felemelkedéséhez! A legjobb tanács, melyet Krisztus adhatott neki, természetesen az volt, ami eltávolított minden akadályt, tehát ebben az esetben a gazdagságot, mely rávitte az ifjút a kényelemre.

De csakis ezért! Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem lehet gazdag!

Az az ember, aki nem értelmetlenül, csak azért halmozza gazdagságát, hogy saját magának szerezzen örömöt, hanem helyesen használja, a megfelelő módon alkalmazza, és sokak áldására új értéket teremt, az sokkal értékesebb és sokkal magasabb szinten áll, mint az olyan valaki, aki mindenét elajándékozza! Sokkal nemesebb ember a Teremtésben, mert segíti fejlődését!

Az ilyen ember gazdagsága következtében ezreknek tud egy egész életre munkát biztosítani, s ezért megadni a személyesen kiérdemelt megélhetés tudatát, mely erősítőn, támogatón hat a szellemre és a testre! Ám magától értetődően meg kell lennie a helyes viszonynak a munka és a pihenés között, miként a minden elvégzett munkáért juttatott megfelelő ellenértéknek, meg kell lennie a szigorúan igazságos kiegyenlítésnek!

Ez tartja fenn a mozgást a Teremtésben, mely elengedhetetlen az egészséges állapot helyreállásához és a harmóniához. Ám az egyoldalú adományozás, anélkül hogy cserébe ellenértéket kérnének, a Teremtés törvényei szerint csupán fennakadást, zavarokat okoz, ahogy az mindenben, még a Földi testben is megmutatkozik, ahol a mozgás hiánya miatt a vér besűrűsödik, elakad a vér keringése, mivel csupán a mozgás áramoltatja azt szabadon és tisztán az erekben.

A szükséges mozgás e törvényét az ember mindenhol, ezer formában megtalálja, de lényegében mindig azonos módon. Ott van minden egyedi történésben, és mégis kölcsönhatva egymásba kapcsolódik az egész Teremtésben, valamennyi szinten keresztül, és magának a szellemnek is szakadatlanul szüksége van e törvénynek a gyakorlására, ha tovább akar létezni, ereje teljében akar maradni, felfelé akar haladni.

Semmi sincs nélküle! Mozgás van mindenhol az adás és a vétel feltétlen kiegyenlítésében.

Nem egy általános alaptételt állított fel az Isten Fia, amikor a gazdag ifjúnak tanácsot adott, hanem a tanács kizárólag, egyes egyedül az ifjúnak szólt, esetleg még azoknak, akik hozzá hasonlóak, akik szintén túl gyengék ahhoz, hogy uralkodni tudjanak gazdagságukon. Aki hagyja, hogy gazdagsága uralja, annak nem is kell annak lennie; hiszen őt a gazdagság nem szolgálja. A gazdagság csak annak a kezében tud hasznot hajtani, aki uralja azt, és az ilyen embernek gazdagnak kell lennie, mert azzal segíteni tud saját magának és sok másnak, mert gazdagsága révén fenntartja és támogatja a mozgást a Teremtésben.

Ez az ajándékozás során sohasem, vagy csak rendkívül ritkán következik be! Sok embert csak a szükség visz rá az ébredésre, a mozgásra. Ám amint valaki kívülről túl hamar segít, lankad aktivitásuk, e segítségre hagyatkoznak, és közben szellemileg elindulnak lefelé, mert ösztönző erő nélkül nem tudják mozgásban tartani magukat. Cél nélkül éldegélnek, és idejüket gyakran már csak azzal töltik, hogy másoknál észrevegyék mindazt, amiben kivetni valót lehet találni, ahelyett hogy magukra néznének, ám maguknak azt kívánják, ami a másé. Az egyoldalú ajándékozás naplopó nemzedéket nevel, akik alkalmatlanok a friss, boldog életre, és így kárt okoznak a Teremtés egészére nézve!

Nem ez volt a célja a gazdag ifjúnak adott tanácsnak.

Az Isten Fia soha nem maga a gazdagság ellen beszélt, hanem mindig csupán az olyan gazdag emberek ellen, akik hagyták, hogy a gazdagság úgy megkeményítse őket, hogy ne legyen bennük együttérzés mások ínsége iránt, az olyan emberek ellen, akik szellemüket a gazdagságnak áldozták, s más, mint a gazdagság, nem érdekelte őket, tehát hagyták, hogy a gazdagság teljesen uralja őket.

Azt, hogy Krisztus nem nézte le, vagy nem vetette meg a gazdagságot, az bizonyítja, hogy gyakran látogatott meg gazdag házakat, ahová vendégként, barátságban tért be.

Ő maga sem volt szegény, ahogyan azt furcsa módon gyakran feltételezik. A már majdnem közmondássá vált feltevésnek, hogy ő szegény volt, nincs semmi alapja.

Krisztus sohasem ismerte a megélhetési gondokat. Olyan körülmények közé született, melyeket ma jó polgári viszonyoknak lehet nevezni, mert éppen egyedül ezek a körülmények maradtak meg még a legegészségesebbnek. Mentes volt mind a gazdagok és nemesi körök túlkapásaitól, mind a munkásosztályok megkeseredettségétől. Gondosan lett kiválasztva. Józsefet, az ácsot, módosnak lehetett nevezni, egyáltalán nem szegénynek.

Az, hogy Krisztus egykor a betlehemi istállóban született, pusztán annak volt a következménye, hogy a szállások a népszámlálás miatt, amiért József is oda ment, megteltek. József egyszerűen már nem talált szállást, ahogyan az még ma is, egészen különleges intézkedések alkalmával, egy egy helyen többekkel könnyen megeshet. Mindennek semmi köze sem volt a szegénységhez. József házában, a jómódú polgárok szokásaihoz híven, hálószobák voltak.

És Krisztusnak sem kellett szegénységben élnie! Ezen elképzelés csak azért keletkezett, mert az Istentől Érkezettnek semmi érzéke sem volt mindaz iránt, ami – a földi gazdagságot tekintve – túlhaladt az élet földi szükségletein. A feladat, melyet teljesíteni jött, nem a földi dolgokra vonatkozott, hanem kizárólag a szellemiekre!

A krisztusi utalást is, hogy az emberek „testvérek”, tévesen használják manapság. Földileg mennyire egészségtelen a kommunista eszmék esetén, milyen utálatosan negédes a vallás tekintetében. Egyenesen a Sötétség kezére játszik; hiszen ez a mai felfogásban feltétlenül lefékezi az emberi szellem, mint egyén, szabad, Isten által megkívánt felemelkedését. Ebből sohasem következhet megnemesedés. Mindez megint csupán egészségtelen torzképe annak, amit Krisztus akart.

Amikor arról beszélt, hogy az emberek mindannyian testvérek, akkor távol állt tőle, hogy olyan túlzásokra gondoljon, melyek e tekintetben jelenleg gyakoriak. Magyarázata az akkori időre vonatkozott, amikor az egész rabszolgatartás erkölcstelensége leginkább virágzott, amikor embereket ajándékoztak és adtak el, s ezáltal mint akarat nélküli teremtményeket kezelték őket!

De az emberek szellemileg, eredetüket tekintve testvérek. Emberi szellemek, akiket nem szabad saját akarat nélküli árunak tekinteni, mert minden emberi szellem magában hordozza a képességet, hogy tudatosan használja saját akaratát.

Csupán így értette, soha sem azt az egyenjogúságot kellett jelentenie, melyet ma keresnek benne. Bizony egyetlen emberi szellem sem jut a Paradicsomba csupán azért, mert emberi szellemnek szabad magát neveznie! Ott nincs általános értelemben vett egyenjogúság. Meghatározó szerepet az érettség játszik. Először az emberi szellemnek teljesítenie kell mindent, meg kell tennie minden tőle telhetőt a jó akarása során. Csupán így jut el arra az érettségre, amely bebocsátást enged neki a Paradicsomba.

A Teremtésben vastörvények működnek, melyeket a szellemi eredet miatt használt testvér megnevezéssel sohasem lehet megdönteni vagy elmozdítani! Még itt a Földön sem! Hogy az Isten Fia mennyire szigorúan megkövetelte, hogy a földi dolgokat elválasszák a szellemiektől és ezt be is tartsák, az világosan és pontosan benne van kijelentésében: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” –

És így van ez sok mondattal és beszámolóval a Bibliában, melyek tolmácsolásakor saját elképzeléseiket vették alapul az emberek.

Ám egyik szerző sem akarta annak idején, hogy az egész emberiségnek szóló törvény jöjjön létre, csupán beszámolni az eseményekről.

Meg kell nekik bocsátani azt is, hogy az egykori földi emberek és Krisztus tanítványai sem értettek meg sok mindent, amit az Isten Fia nekik mondott, ami őt gyakran nagyon elszomorította. És az, hogy később mindent saját félreértéseik alapján adtak tovább, a legjobb akarással történt, úgy, ahogyan az emlékeikben megragadt, melyeket a már említett okok miatt nem szabad megkérdőjelezhetetlennek tekinteni.

Az azonban megbocsáthatatlan, hogy később az emberek egyszerűen vakmerően, mint bizonyosságot állították: „Krisztus mondta!” és ezzel a téves emberi nézeteket, a hiányos emberi emlékezőtehetség termékeit határozottan, minden további nélkül közvetlenül az Isten Fiának tulajdonították, csak azért, hogy haszonleső igyekezetükkel megalapítsanak és fenntartsanak egy rendszert, mely hiányosságainak minden erős megérzés előtt az egészet már kezdettől fogva roskadozó, omlatag építménynek kellett láttatniuk, s így csak a vak hit megkövetelésében volt még lehetőség arra, hogy az építményben lévő számtalan hézagot ne lehessen rögtön észrevenni!

E rendszereket csak a vak hit szigorú megkövetelése tartotta és tartja még ma is fenn, és a mindent eldöntő szavak: „Krisztus mondta!”

És e mondás, e számító állítás válik majd az ő iszonyatos ítéletükké! Hiszen ez ugyanolyan helytelen, mint az az arcátlan kijelentés, hogy Krisztus keresztre feszítését Isten akarta, hogy ez az áldozat mossa le a földi emberek valamennyi bűnét! Hogy mi minden rejlik abban, hogy az emberiség oly hihetetlen dölyfében az Isten Fia meggyilkolásának tényét így eltorzította, hogy ehhez micsoda vakmerő gonoszság szükséges, azt majd a jövő fogja megtanítani felismerni, az emberiség önmagán fogja megtapasztalni.

Jaj azoknak az embereknek, akik az Isten Fiát egykor a kereszten meggyilkolták! De százszor jaj nektek, kik őt az ő Igéjében azóta ezerszer feszítettétek a keresztre! És akit még ma is, naponta, minden órában, újra és újra így gyilkoltok meg! Súlyos ítélet alá fogtok esni!