44. Nő és férfi

A tudás egy kis szeletét nyújtottam át a Teremtésben zajló folytonos működésről a „Lényszerűség”, „A kis lényszerűek”, „A lényszerűek durvaanyagú műhelyében” és „Egy lélek vándorol” című előadásaimmal. Közeli környezeteteknek egy kis részét mutattam be, és csupán csak azt, ami nagyon szorosan kapcsolódik hozzátok. Ezt azonban nem csak azért tettem, hogy tudatossá váljon számotokra, hanem azért is, hogy életeteknek a Földön, most, durvaanyagú testetekben, haszna származzon belőle. És ugyanakkor áldására legyen mindazoknak, akik veletek és körülöttetek vannak.

Semmi előnnyel sem jár tudni erről; hiszen minden emberi szellemnek szent kötelessége, hogy támogatólag, mindazok haladása érdekében és örömére használjon fel minden tudást a Teremtésben, akik kapcsolatban állnak, vagy akár csak érintkezésbe kerülnek vele. Csupán akkor származik belőle szellemének nagy nyeresége, különben soha.

Szabaddá válik mindattól, ami akadályozza, és a kölcsönhatás törvénye révén visszatarthatatlanul olyan magasságba emelkedik, ahol szüntelenül olyan erőkből meríthet, melyeket átitat a Fény, és áldást kell hozniuk ott, ahol helyes talajra találnak itt a Földön. Így válnak a tudás birtokában lévő emberek a magasztos isteni erő erős közvetítőivé.

Ezért meg akarom nektek mutatni, hogy az utolsó előadásokból földi utatokra mit tudtok befogadni, és mi az, amit be is kell fogadnotok; hiszen az Ige nem maradhat felhasználatlanul.

Nagy vonalakban már ráirányítottam a figyelmeteket egy bizonyos jelleget hordozó lényszerűek egy kis részének szövésére és működésére a Teremtésben, arra is rámutattam, hogy az emberi szellem eddig teljesen tudatlanul járt-kelt a Teremtésben.

A lényszerűség hűségesen tevékenykedik és sző a hatalmas Teremtés háztartásában, míg a szellemiségnek, melyet benne vándorló vendégnek kell tekinteni, az a kötelessége, hogy harmonikusan beilleszkedjék a hatalmas háztartás rendjébe, és legjobb képességeivel elősegítve támogassa a lényszerűség tevékenykedését. Tehát közre kell működnie a nagy mű fönntartásában, mely számára lakhelyet, a létezés lehetőségét és otthont kínál.

Helyesen szemlélve így kell ezt elképzelnetek: A felsőbb lényszerűség a szellemet önmagából bocsátotta ki vagy szülte meg, és a Teremtés óriási háztartásában az örömteli létezés lehetőségét kínálja neki!

Feltéve természetesen, hogy e szellem nem zavarja a háztartás harmóniáját; hiszen különben nem szívesen látott vendéggé válik, és ennek megfelelően fognak vele bánni is. Azután sosem fogja tudni elnyerni és élvezni a valóban örömteli létezést.

A vendégnek természetesen kötelessége is, hogy ne zavarja a háztartást, hanem illeszkedjék be a benne fönnálló rendbe, és ezen felül azt ellenszolgáltatásként a vendégszeretetért támogassa és védelmezze.

Végül a jobb megértés kedvéért ezt másként is ki lehet fejezni anélkül, hogy közben megváltozna a tényleges értelme: A nagy, mindent átfogó isteni-lényszerűség két részre hasadt, egy aktív és egy passzív részre, vagy másként egy pozitív és egy negatív részre.

A passzív vagy negatív a finomabb, az érzékenyebb, lágyabb természetű rész, az aktív vagy pozitív a durvább, kevésbé érzékeny rész!

De az érzékenyebb rész, tehát a passzív rész, az erősebb és a meghatározó rész, mely a tulajdonképpeni vezető szerepet tölti be. Érzékenysége révén befogadóképesebb és nyomásérzékelőbb, és ezért tud biztosabban állni és cselekedni Isten szent akaratában, amely a legnagyobb nyomást jelenti. Nyomáson itt a felsőbb jelleg törvényszerű hatását kell érteni a jellegében alacsonyabbra, nem pedig az erőszak valamilyen önkényes tettét, és nem is az uralkodni vágyás erőszakos változékony nyomását. –

Így most már látjátok magatok előtt a hatalmas képet, fentről lefelé haladva, és már nem nehéz megérteni, hogy a további, ebből következő dolgok a Teremtésben mindig teljesen természetszerűleg azonos módon ismétlődnek, és végül érvényesek az Utóteremtés emberi szellemeinek hasadásaira is, egy egységes törvény kihatásaként, mely áthatja az egész Teremtést. Csak másképpen nevezik a különböző szinteken és a lehűlés egyes fokain.

Így a tagozódásban az Utóteremtés emberi nője, mint negatívabb, passzívabb rész, az érzékenyebb lényszerűséget testesíti meg, a férfi pedig, mint pozitívabb, aktívabb rész a durvább szellemiséget; hiszen az egyszer bekövetkezett hasadás a már lehasadt részekben is tovább ismétlődik egyre újra és újra, úgyhogy azt lehet mondani, az egész Teremtés voltaképpen csak hasadásokból áll! A valóban erősebb, tehát a ténylegesen uralkodó rész azonban mindig a finomabb rezgéseket jobban felvevő rész, tehát az emberek között a nőiség!Neki, jellegének megfelelően, sokkal könnyebb az isteni akarat nyomását érzékelve engedelmeskedni. Ezért neki van a legjobb kapcsolata, és ő is közvetíti a legjobb kapcsolatot az egyetlen valóban élő erővel!

A Teremtés e törvénye megkívánja, hogy a kutatók és a feltalálók ezt figyelembe vegyék. A valóban hatalmasabb és erősebb rész mindig a finomabb rezgéseket jobban felvevő, tehát a negatív vagy passzív rész. A finomabb rezgéseket jobban felvevő rész a ténylegesen meghatározó rész, az aktív rész pedig csak a végrehajtó!

Ezért is gyakorol normális fejlődés esetén minden, ami a nőiségből fakad – az öntudatlan kezdetekben mindig tisztán rezdülve –, erős, csak felemelő hatást a férfira, mihelyt az eléri a testi érettséget. A testi érettséggel ugyanakkor felébred az erős nemi érzés, mely kapcsolatot hoz létre vagy hidat alkot a földi emberszellemi magja számára, hogy a durva anyagiság szintjén, tehát itt a Földön tevékenykedhessék.

Ezt már tudjátok Üzenetemből. Mindez egyidejűleg történik. Az egyik azonnal maga után vonja a másikat. Ebben ismeritek fel a mérhetetlen segítségeket, melyeket az emberi szellem a Teremtés törvényei által nyer a Földön! Látjátok a csaknem leírhatatlan védelmet, és a kegyelemmel teli segítséget a felemelkedéshez, mely számotokra szinte felfoghatatlan. A benne pontosan lefektetett, biztos utakat is, melyeken senki sem tud akaratlanul eltévedni. Ha valaki mindezt könnyelműen félre akarja tolni, és figyelmen kívül akarja hagyni, akkor ehhez nagyon rossz akarat, sőt, ellenszegülő erőfeszítés szükséges. Igen, az embernek ráadásul erőszakkal kell védekeznie mindezek ellen az önműködő segítségek ellen, hogy ne használja azokat!

Ám ennek ellenére ezt teszi. Ezért szándékosan mondtam, hogy az érettség „öntudatlan” kezdeteiben a női nem befolyása a férfi nemre mindig tiszta lendületet vált ki a magasságok felé, mivel a romlott ész befolyása nélkül csak Isten törvényei szerint hat ki a Teremtésben! Majd csak amikor az ész minden mesterkedésével együtt ebben is fölébred és működésbe lép, akkor rángatja le a sárba és értékteleníti el a helytelen gondolkodásmód e tisztaságot és vele együtt az összes segítséget.

A rossz gondolkodást a nőiség tisztátalansága, csábítások, hamis barátok rábeszélése, rossz példák és nem utolsósorban a művészet és az irodalom helytelen irányultsága okozzák.

Ha azonban a fényes, tiszta magasságokba vezető számtalan hidat mindezekkel egyszer szétrombolták és lebontották, akkor már nagyon nehéz visszavezető utat találni! A végtelen bölcs Teremtő jósága azonban még ekkor is ezerféle lehetőséget és önműködő segítséget ad a Teremtés törvényei révén, ha egy eltévelyedett emberi szellem egyszer is megpróbálja összeszedni magát, és valóban komolyan törekszik a tisztaságra.

Az Üzenetben mindezen dolgokról már eleget beszéltem, s ezért újabb utalásokra nincs szükségetek.

Emberek, ti egyáltalán nem is tudjátok, hogy mily kegyelmek azok, melyeket nap mint nap, egyre újra és újra majdnem hogy lábbal tapostok, s ezért azt sem tudjátok, milyen nagy, és óráról órára egyre nagyobb adósságszámlátok, melyet mindenképpen ki kell fizetnetek; hiszen Isten törvényeinek mindegyike, mely a Teremtésben rejlik és segít benneteket, ellenetek is van, ha nem akarjátok figyelembe venni azokat!

Nem tudjátok elkerülni a felismerés szükségességét. Senki sem, az összes teremtmény közül. A törvények pedig Isten szeretete, mely számotokra felfoghatatlan maradt, mert valami teljesen mást próbáltatok belőle csinálni, mint ami a valóságban.

Tanuljatok és jussatok felismerésre! Ha te, nő, nem ébredsz saját valódi értéked tudatára a Teremtésben, és nem cselekedsz szerinte, roppant vétked visszahatása szétzúz, korábban, mint sejtenéd! És te, férfi, lásd végre a nőben azt a nagy segítséget, melyre szükséged van, és melyet sosem nélkülözhetsz, ha Isten törvényeiben akarsz lüktetni. És tiszteld a nőben azt, amire Isten rendelte! Érzésed jellege a nő iránt lesz számodra a kapu a Fény felé. Ezt sose feledd. –

Csak merüljetek el mindezekben a magyarázatokban. Átélésetekben mindenhol bizonyítva találjátok majd őket. Megfigyeléseitek alapját mindig e szavak képezzék. Akkor majd sok mindent teljesen másképp fogtok látni, jobban fel is fogjátok ismerni, mint eddig. Még a legkisebb dolgokban is egészen egyértelműen ki fog hatni. Nem csak a Földön, hanem az egész Teremtésben.

Most talán felteszitek a kérdést, hogy miért az emberi nő a finomabb rezgéseket jobban felvevő rész. Ezért erre azonnal meg is adom a választ:

A kiválások vagy hasadások során a nő alkotja a hidat a lényszerűség és a szellemiség között! Ezért kellett az ősanyának is elsőként létrejönnie, mielőtt további hasadások következhettek volna be.

És a híd a legközelebbi felsőbb lényszerűség és a belőle származó szellemiség között mindig a mindenkor lehasadt szint nője. Ez az oka annak, hogy még megtartotta magában a saját szintjéhez legközelebb álló lényszerűség egy különleges részét, mely a férfiból hiányzik.

A népnyelv itt is ismét helyesen mondja, amikor megállapítja, hogy a nő közelebb áll a természethez, mint a férfi! A nő valóban közelebb áll a természethez minden tekintetben. Ti azonban, akik ismeritek az Üzenetet, tudjátok, hogy a „jobban kötődik a természethez” kifejezés nem jelent mást, mint a lényszerűséggel való szorosabb összekapcsolódást!

Így van ez a Teremtés hatalmas háztartásában! Ebből saját magatoknak kell levonni a tanulságot, és azt bölcsen földi életetekre alkalmazni. Most elmondom nektek, hogyan tudjátok ezt megtenni. Ha ezt elmulasztjátok, akkor nem illeszkedtek be a háztartás lüktető harmóniájába, ahol vendégek vagytok. És ha másképpen akartok cselekedni és más utakon jártok, mint amit maga a Teremtés világosan mutat nektek, akkor sosem érhettek el sikert, sosem lehet igaz örömötök, sem békét nem találtok, melyre annyira vágytok.

Mindennek csődöt kell mondania és össze kell omlania, ami nem lüktet a Teremtés értelmében és annak törvényeiben; hiszen akkor nem csak elvész minden támasz, hanem olyan ellenáramlatok jönnek létre, melyek erősebbek minden emberi szellemnél, és végül mindig legyőzik őt és művét is.

Tehát álljatok végre a Teremtés harmóniájának tökéletességébe, s akkor majd megtaláljátok a békét és a sikert.

Ebben mindenekelőtt elsőként a nő hibázott; ám a fő vétkes a férfi. De magától értetődően ezért még egy hajszállal sem kevésbé vétkes a nő, akinek egyáltalán nem kellett volna a férfi szerint irányulnia. Mindkettő egyedül önmagáért felelős. A legnagyobb bajt itt is az okozta, hogy szabad akaratukból alárendelték magukat az észnek.

Az Utóteremtés nőjének hidat kellene képeznie a lényszerűségtől a szellemiség felé. Hidat attól a lényszerűségtől, melyből utóbb levált az Utóteremtés szellemisége! Nem attól a lényszerűségtől, mely a szellemiség utolsó maradékának a leválása után még tovább süllyedt, hogy létrehozza a hidat az anyagisághoz, és eredetül szolgáljon az összes állati lélek számára.

A Teremtés értékeit tekintve tehát a lefelé haladó tagozódásban elsőként jön a nő és utána a férfi. De az Utóteremtés nője ebben teljesen kudarcot vallott. Nem áll azon a helyen, melyet a Teremtés kijelölt és elrendelt számára.

A lényszerűség nagy részét, nem az alacsonyabbat, hanem a magasabb rendűt, a nő hídként őrizte meg magában, ezért hozzáférhető maradhatott volna, kellett volna maradnia az isteni akarat számára, ahogy a lényszerűség számára is, mely mindig csak az isteni akaratban lüktet. Magától értetődően ennek az volt a feltétele, hogy a lényszerű részét tisztán tartsa, tisztán, hogy kiérezze az isteni akaratot, a törvényeket a Teremtésben!

Ehelyett nagyon is könnyen és gyorsan nyitotta meg ezt az érzést Lucifer minden csábítgató mesterkedése előtt. És mivel a nő természete által, összekapcsolódva a lényszerűséggel, erősebb a Teremtésben, mint a férfi durvább szellemi jellege, és ezzel meghatározóbb, vagy mondjuk inkább, a szó szoros értelmében hangot adó, így játszva magával rántotta a férfit a mélybe.

Ezért is szólítottam már fel Üzenetemben az egész nőiséget, hogy a fölemelkedésben a férfi előtt kell járnia; hiszen ez a kötelessége, mivel ez benne rejlik képességében! Nem csak azért, mert így feloldja a vétket, melyet kezdettől fogva magára vett. Ez a kegyelemnek egy önmagában álló megnyilvánulása, mely kölcsönhatva a felemelkedés akarásában magától működésbe lép.

Az Utóteremtés nője a megtartott lényszerű rész ellenére azért bukhatott el így, mert mint jellegének legalsóbb szinten lévő képviselője Isten közelségétől a legtávolabb van! Viszont bensőjében a magasabb rendű lényszerűség részében egy erős támasza volt, melynek segítségével megkapaszkodhatott volna, és ténylegesen is meg kellett volna kapaszkodnia, ha a nő ezt komolyan akarta volna. De a benne lévő durvább szellemi ezt másként akarta, és az Isten közelségétől való eltávolodással győzedelmeskedhetett.

A nő elbukhatott, de nem kellett elbuknia! Hiszen elég segítség állt az oldalán. De a segítségeket, azáltal hogy nem használta azokat, egyáltalán nem fogadta el.

Ám az Ezeréves Birodalomban ennek másképpen kell lennie. A nő meg fog változni, és csak Isten akarata szerint fog élni! Megtisztul vagy elpusztul az Ítéletben; mert most közvetlenül kapja az isteni erőt a Földön! Ezért most már semmilyen mentsége sincs egyetlen nőnek sem! És minden nőnek, aki vétket vétekre halmozva a lényszerű részt még nem temette be magában teljesen, éreznie kell Isten közelségét, meg kell benne erősödnie, hogy megnövekedett hatalom és rendkívüli erő birtokában legyen! Az eleven törvények szerint a Teremtésben! De csak azok kapják meg ezt az önműködő segítséget, akik még képesek arra, hogy a tiszta isteni erő nyomását, mint olyat, hálásan felismerjék.

Aki azonban ezt már se nem tudja, se nem akarja érezni, az el fog száradni, és már nem sokáig lesz lehetősége arra, hogy nőnek nevezze magát.

Most bizonyára felteszitek magatoknak a kérdést: hogyan lehetséges, hogy több emberi lélek a Földön váltakozva egyszer nőként és másszor férfiként inkarnálódhat. A megoldás nem olyan nehéz, mint azt gondoljátok; mert egy minden tekintetben igazi nő sosem fog olyan helyzetbe kerülni, hogy durvaanyagúlag férfiként kelljen inkarnálódnia.

Az ilyen folyamat, bármilyen furcsán hangozhat is, ismét csak az ész uralma rossz következményeinek egyike.

Az a földi nő, aki aláveti magát az ész uralmának, éppen valódi nőiségét nyomja el. Nőisége azért van elnyomva, mert ez alkotja érzőképességét, melyet a száraz ész befalaz, és ennek következtében úgy kapcsolódnak össze a sorsfonalak, hogy az ilyen nőnek legközelebb férfiként kell inkarnálódnia, mert hiszen az elnyomás és befalazás után csak a durvább szellemiség uralkodik, és a fonalakat a teremtéstörvények szerint nem lehet másképp összekapcsolni. Az ilyen változások szükségesek az inkarnálódásban, mert mindennek, ami gyökeret ver az ember szellemi magjában, ki kell fejlődnie. Különösen a nők mostani természetellenes, tehát a Teremtés törvényeivel szemben álló férfi-utánzásának, valamint a kifejezetten észbeli munkáknak kell súlyos következményeket maguk után vonniuk, mert zavarják a Teremtés harmóniáját!

Az ilyen nők mind elnyomják saját igaz nőiségüket, és ennek következtében legközelebb férfi testben kellene inkarnálódiuk. Ez önmagában véve még egyáltalán nem lenne oly rossz. Viszont itt közrejátszik az a körülmény, hogy a női lélek, feladata ilyen elferdítése esetén, ugyan okosan tud működni a férfi testben, de csak testileg lesz férfi, szellemileg és lelkileg azonban sosem lesz belőle valóságos, igazi férfi! Ez tévelygés, és az is marad.

Ilyen folyamatok zajlottak eddig a Teremtés elferdülésében. Az Ezeréves Birodalomban azonban ez már nem lehetséges; hiszen akkor majd az ilyen női lelkek, akik nőiségüket befalazták, egyáltalán nem tudnak eljutni az inkarnálódásig a Földön, hanem mint felhasználhatatlanok, az Ítéletkor azon tömegek közé esnek, melyek a felbomlásba ragadtatnak. Ők mind elvesztek, ha nem ébrednek rá idejében nőiségükben rejlő feladatukra, és nem tevékenykednek ennek megfelelően.

Éppígy van ez fordítva is. Egy olyan férfi lélek, aki elpuhulása révén gondolkodásában és cselekvésében túlságosan nőies jellegűvé vált, ezáltal saját magát kényszeríti az így keletkezett fonalak révén egy későbbi inkarnációkor egy női testbe. De az ilyen esetekben éppoly kevéssé lehetséges az, hogy az ilyen lelkek azután igazi nőkké tudjanak válni, mert hiányzik belőlük a nőiséghez tartozó magasabb rendű lényszerű rész.

Ezért lehet gyakran olyan férfiakat találni a Földön, akiknek túlnyomórészt női tulajdonságaik, és olyan nőket, akiknek túlnyomóan férfi tulajdonságaik vannak! De lelkük jellege egyiküknél sem valódi, hanem el van ferdülve, és a Teremtésben másra, mint a durvaanyagú szaporodás lehetőségeire, felhasználhatatlanok.

Az ember teljes létére nézve itt is a szellemi csíra első elhatározásának van döntő jelentősége, ami egyébként nem tudatosan történik, hanem csak benső, ébredező vágyában nyugszik! Ha a vágy finomabb tevékenységhez vezet, akkor eldőlt, hogy a szellemi csíra létezése női jellegű lesz; mert így megőrzi vagy megtartja a magasabb lényszerűség egy részét, melyből leválik vagy lehasad. Ha viszont a durvább, aktív vagy pozitív tevékenység felé hajlik, akkor a magasabb lényszerűség érzékenyebb, törékenyebb, finomabb része lassanként teljesen leoldódik róla és visszamarad; sőt, önműködően elveti azt, úgy hogy az ilyen szellemi csíra számára alapvetően a férfi jelleg a meghatározó.

Itt is, mindjárt a kezdeteknél a szellemiség számára biztosított soha vissza nem térő szabad döntés teljesedik be, melyet szabad akarásnak is neveznek.

Nő! Mi mindent juttat kifejezésre már pusztán a szó, mint a tisztaság, a báj, a fényes magasságok utáni vágyakozás gyűjtő- vagy kiinduló fogalma!

Mivé kellett volna válnod, te földi nő, milyen naggyá, magasztossá, nemessé, és mit csináltál magadból!

Már arra sem vagy képes, hogy érezd, olyannyira kedvelt játszadozásod a társaságokban, hogy számíts valaminek és kívánatosnak tűnj, és a férfiak részéről itt elhangzott minden egyes szó, sőt minden pillantás a valóságban női méltóságod gyalázása! Isten által óhajtott tisztaságod beszennyezése.

Ha nem lennének közöttetek a Földön még néhányan, akiknek lelkében Isten akarata rögzülni tud, valóban jobb lenne, ha Isten egy kézmozdulattal elseperné a nőiség e karikatúráit a gyönyörűséges Teremtés ragyogó földjéről.

Ám azon kevesek miatt, akik hűségesek, Isten közelsége által megengedtetett a földi nőnek, hogy fölemelkedjék abba a magasságba, mely már kezdettől fogva rendeltetett számára!

Áldottak vagytok emberek, hogy ebben a kegyben részesültök, bár nem érdemlitek meg.

Ám a jövőben szigorúan tartsátok be Isten törvényeit!

A földi nő tisztasága hűségében rejlik! Hiszen a hűség maga a tisztaság! A nő hűség nélkül nem méltó arra, hogy nőnek neveztessen! És hűtlen minden nő, aki játszadozva szavakkal vagy gondolataiban a férfiakkal enyeleg! Hűtlen saját magához és magasztos feladatához a Teremtésben, tehát a Földön is!

Egyes egyedül a hűség kelt minden erényt életre a nőben. Egyetlen egy sem fog hiányozni közülük!

Ahogy az emberek a szűziességről egyoldalú, merev, és ezért teljesen téves, kisszerű fogalmat alkottak, úgy nyirbálták meg és tették alacsony szintű gondolkodásukban esetlen és nevetséges valamivé a tisztaság magasztos fogalmát is! Torzképet, természetellenes béklyót csináltak belőle, mely szemben áll a Teremtés törvényeivel, teljesen téves, és csak a kicsinyes észbeli gondolkodás korlátoltságát bizonyítja.

Az emberi nő tisztasága egyedül hűségében rejlik! Sőt, az emberek számára a hűség a tisztaság!

Egészen egyértelműen kifejezve: A tisztaság az ember esetén a hűségben ölt testet! Aki ezt helyesen megérti, az mindig képes lesz megtalálni benne a helyes utat, járni is tudni fog rajta, és nem fogja lelki vívódások közepette félretolni a Teremtés törvényeit. Ezért meg kell próbálnotok megtanulni őket helyesen érteni.

A Tisztaság kizárólag isteni! Ezért az ember nem nevezheti sajátjának a Tisztaságot annak eredeti formájában; hiszen a Teremtésben ő csak egy parányi részecske, és mint ilyen, egészen pontosan meghatározott törvényeknek van alárendelve. A Tisztaság azonban csak az isteni tökéletességben lehet jelen, e tökéletességhez tartozik!

Az ember tehát a Tisztasággal, annak valódi értelmében, egyáltalán nem rendelkezhet, hanem csak képszerűen, saját jellegének megfelelően képes azt megtestesíteni, tehát megváltozott formában, a hűségben visszaadni! A hűség az emberek számára tehát a Tisztaság egy fokozata. Az ember az isteni Tisztaság helyére a hűséget állítja. És elsősorban, és a legnemesebb értelemben a nő! Bármit is tesz, az tiszta, ha hűséggel teszi azt! Nincs ez másképpen a férfival sem. A hűség minden ember számára a Tisztaság!

A hűségnek természetesen valódinak kell lennie; nem szabad csak a képzeletben gyökereznie. A valódi hűség csak igaz szeretetben élhet, sosem szenvedélyekben vagy fantáziában. Ebben ismét védelem és mérce van, mely önvizsgálatra szolgál.

Az ember nem tud isteni lenni, és saját jellegének megfelelő törvények szerint kell irányulnia. Minden más torzulássá válik, természetellenes, egészségtelen, és csak a téves nézetek gőgös, túlzott mértékű vágyakozás következménye, mely arra készteti az embert, hogy mindenáron ki akarjon tűnni, vagy különbözni akarjon embertársaitól, hogy megcsodálják, esetleg talán még Isten előtt is valami különlegeset teljesítsen. De ebben sosincs semmi valódi és természetes, hanem ez ostoba, erőszakos lelki elnyomorodás, mely testi hátrányokat is hoz. Semmiképpen sincs benne valami hatalmas vagy magasztos, hanem csak groteszk erőlködés, mely nevetségesen hat a Teremtésben.

Az ember a Teremtésben csak akkor tud hasznot hozón érvényesülni, ha az marad, akinek lennie kell, és jellegét a nemesedés által próbálja tökéletesíteni. Ezt azonban csak akkor érheti el, ha a törvényben lüktet, s nem akkor, ha azon kívül áll.

Ezért a hűség minden nő legnemesebb erénye; lehetővé teszi, hogy teljes mértékben teljesítse magasztos feladatát ebben a Teremtésben!

Most pedig figyeljetek erre emberek:

A magasabb rendű, finom lényszerűség, tehát az, ami a legérzékenyebb, finomabb, vezeti a háztartást a nagy Teremtésben! Így kijelöltetett a nőnek is a megbízatása, melyet teljes mértékben képes elvégezni: vezetni a háztartást a földi létezés folyamán, otthont kínálni a helyes értelemben! A jövőben a nő feladata lesz, hogy otthonossá és harmonikussá alakítsa a Földet, amit egészen művészetté fejleszthet! Ebben benne rejlik minden, és mindent erre kell építeni, hogy fejlődés és kibontakozás legyen!

Az otthonnak a nő révén szentéllyé kell válnia! Templommá Isten akarata számára! Abban nyugszik Isten tisztelete, ha meglátjátok szent akarását a Teremtésben, és szerinte irányítjátok életeteket, működéseteket a Földön.

És a férfi is, akinek foglalkozása eddig kizárólag csak az ész rabszolgaságáról tanúskodott, meg fog változni a nő jellegének hatására, ha rá lesz kényszerítve, hogy felismerje a nőben az útmutatót a nemesebb felé.

Mindig a Teremtés háztartását figyeljétek, és tudni fogjátok, hogyan kell beosztanotok életeteket a Földön!

A férfinak nem szabad tapintatlanul és figyelmetlenül felborítania a háztartás rendjét, legyen ez akár hanyag nemtörődömségből vagy az uralkodás vágyából; hiszen a nő tevékenysége a háztartásban éppoly fontos, mint amilyen munkahelyén az övé. Csak más jellegű, mégis nélkülözhetetlen. A nő otthonhoz kapcsolódó feladata az isteni törvényben lüktet, amire a földi test nyomatékosan figyelmeztet, mely az otthonban felüdülést, nyugalmat, táplálékot keres és nem utolsó sorban… a lélek harmóniáját, mely felfrissít és új ösztönzést, új erőt ad a férfi valamennyi tevékenységéhez!

De a kiegyenlítésnek ebben teljesen harmonikusnak kell lennie. Ezért a nőnek is figyelembe kell vennie a férfi munkáját, és nem szabad azt gondolnia, hogy csakis egyedül az ő tevékenységének szabad mérvadónak lennie. Mindkét rész tevékenységének egyenletes lüktetésben kell egymáshoz kapcsolódnia. Az egyiknek nem szabad zavarnia a másikat.

A férfinak tehát nem szabad önkényességével szétrombolnia vagy összezavarnia a háztartás rendjét, hanem pontosságával és növekvő megértésével inkább segítségére lennie, hogy minden megtarthassa harmonikus folyását.

Ez az, amit a Teremtésből megtanulhattok és meg kell tanulnotok. Az Ezeréves Birodalomban erre rá lesztek kényszerítve; különben sosem tudnátok benne létezni. És aki aztán nem képes helytállni benne, azt a teremtés törvénye kitörli, mert többé már nem méltó a teremtés áldásaira.

Ti tudjátok, hogy az Ezeréves birodalom ezen Utóteremtés minden embere számára kitagadás! A benne eddig meghatározó szabad akarat kitagadása. A maga gyermekien fura viselkedésében és gondolkodásában kudarcot vallott, és ezért most meg kell tanulnia engedelmeskedni vagy el kell pusztulnia. Abban a pillanatban, amikor Isten akarata erre a földre lépett, az emberi akarat, amely rajta eddig uralkodhatott, alá van vetve az Ő akaratának a teremtés törvénye szerint! Ezen semmi sem változtatható. Már egyedül emiatt az emberi akarat többé már nem meghatározó. Ez most gyorsan megmutatkozik a természetben, az emberek között és magukban az emberekben, valamint minden teremtményben.

Az embernek már csak önmaga számára van szabad akarata a döntéshez úgy, ahogy eddig is volt. Abban, hogy maga dönthet önmagáról rejlett és még rejlik is a szabad emberi akarat alkalmazása. Egyedül és csakis a döntés lehetőségében! Mindezeknek az általa hozott döntéseknek a következményei mindig visszaszállnak rá, ha akarja, ha nem; azon ő soha semmit nem változtathat. Csak most már őt gyorsabban eltalálják mint korábban.

Számára a valódi különbség aközött, ami volt és ami most van a kitagadás következtében, abban rejlik, hogy a tettei és akarata korábban befolyásolták az Utóteremtés menetét is, elsősorban e föld fejlődését. Ez megszűnt! Most az emberi akarás mindig egyedül csak önmagát érinti, kétszeres, háromszoros élességgel, mint korábban, és teljesen váratlan, eddig ismeretlen gyorsasággal.

Önmagát és azokat, akik vele hasonszőrűek eltekintve most már nem okozhat semmilyen kárt; mert minden más, ami vele nem azonos jellegű, ez által érintetlen marad, és már csak maga az Isten akarata alatt áll, ami erősebb, mint az összes emberi akarat a teremtésben!

És mindazok, akik most nem akarnak engedelmeskedni e Teremtés törvényeinek, lázadók az otthonuk ellen, a Teremtőjük, Istenük ellen! Könyörtelenül kivettetnek és megsemmisíttetnek maguk a törvények által, melyek most az erőteljesebben ható isteni erőben gyorsan és legyőzhetetlenül mindaz ellen fordulnak, ami zavarja az Isten által megkívánt harmóniát.

Ezért hát vigyázzatok otthonotokra, emberek, tanuljátok meg érteni ezt az Utóteremtést! Meg kell ismernetek és végre ennek rendjéhez kell tartani magatokat itt a Földön is, máskülönben elvesztek és meg kell semmisülnötök.

2011.
By: Fresh Joomla templates