21. Élő szó (1935, Pünkösd)
21. Élő szó (1935, Pünkösd)
Pünkösd! Csak néhány nappal ezelőtt ünnepeltük ezt a valódi pünkösdnek számító ünnepet, a Szent Galamb ünnepét, Isten szent erejének kiáradását ebbe a teremtésbe! Ez megújulást, fenntartást és gyógyítást jelent!
Azt, hogy ez az ünnep a jövőben továbbra is megmaradhat számotokra a földön, hogy ennek a földnek annyi más égitesttel nem kell elpusztulnia az ítéletben, csak Isten nagy szeretetének köszönjétek, mely az utolsó pillanatban még segített rajtatok, amikor a ti hamis akaratotok révén már minden a vég felé űzetett.
Még csak el fog jönni az az idő, amikor ti, emberek, megértitek, milyen áldozatokra volt szükség ahhoz, hogy kitépjen titeket a biztos pusztulásból. Ma még erre nem vagytok képesek. Azt sem érthetitek meg, hogy mi lett értetek valójában a Fényből végrehajtva. Ez messze felülmúl minden emberi megértést.
Köszönhetitek azonban Istennek, az Úrnak az Ő hihetetlen jóságát, amely nap mint nap, minden órában felismerhető a ti egész létezésetekben, ha csak őszintén akarjátok! És ezért kell egész életeteknek hálává lennie!
Egész életeteknek hálává! Ha ezeket a szavakat a szokásos értelemben veszitek, ahogy az emberek gondolják, a folyamatos hála kimerüléshez vezetne; mert az ember közben sok hálaima hosszú sorozatát képzeli el.
De ez nem így van. A legszebb hála a tiszta öröm! Az emberek, ha Isten akarata szerint élnének, az anyagiságokon keresztül való vándorlásuk során nem találhattak volna tulajdonképpen semmi mást, csak örömet! Az, hogy közben létezik bánat is, egyedül az emberek vétke; mert a bánat idegen a Fénytől.
Az emberek megalkották a sötétséget és így a gondokat is, és konok önfejűségükkel ebbe annyira belegabalyodtak, hogy számukra végül már lehetetlen volt megtalálni azokat az utakat, amelyek kivezethetnék őket.
Az emberi akarat hamis hatása alatt az anyagiság nem vált paradicsommá, hanem ehelyett csak labirintussá lett, amelyből egyetlen emberi lélek sem tudott kijutni. Ugyanakkor megsokszorozódtak a hibák, amelyek a rossz akarat hallatlan növekedését eredményeztek, és a jóakarat minden jele szilárdan be lett szorítva az elferdült fogalmak sűrűjébe, és fejlődésében le lett fékezve, úgyhogy gyorsan újból el kellett enyésznie.
Így nézett ki ez, amikor Isten akarata leszállt az anyagiságokba, hogy tartós segítséget nyújtson azoknak, akik erre vágyat hordoznak magukban.
De most mindezt túl felszínesen képzelitek el; mert az emberek ebben nagyon furcsák. Vagy azonnal készek arra, hogy mindent jobban tudó beképzelt akarásukban elutasítsák mindazt, amit Isten küldött, vagy éppen az ellenkezőjébe vetik magukat, és vak hívőként nagyon gyakran fantasztikus lehetetlenségekre várnak, amelyek a teremtés Isteni törvényein kívül esnek.
Ezért nagyon csalódottak, sőt könnyen ismét elveszítik a hitüket, amikor annyi minden másképp történik, mint ahogy ők képzelték. Ahogy vak hitükben nem ismerték korábban a mértéket, ezt úgy nem ismerik csalódásukban sem, amelyet maguk okoztak, és ezért a legrosszabb ellenségeivé válnak mindennek, ami saját véleményük szerint csalódást okozott számukra. Ugyanakkor képesek egészen érthetetlen dolgokat elkövetni, bár cselekedeteik teljesen indokolatlanok és gyerekesek, emberhez teljesen méltatlanok.
A teremtésben Isten rendíthetetlen akarata szerint pontosan elrendezett és szilárdan összeállított működését nem akarják megérteni, de úgy gondolják, hogy Isten bármilyen módon minden pillanatban megszegheti és megváltoztathatja saját törvényeit. Nem gondolják, hogy ezzel egyértelműen beismerik kétségeiket Isten örök tökéletességével kapcsolatban vagy saját hihetetlen korlátozottságukat, amelyet nevezhetnénk a szellem istenkáromló lustaságának vagy a lustaságból fakadó ostobaságnak.
Nagy szavakkal arra akarnak támaszkodni, hogy hiszen a teremtésben minden állandó változásnak van kitéve. Ez így helyesen, de a változások tükröződnek a már létező következetes fejlődésében és virágzásában mutatkoznak, mégis a rendíthetetlen tartós törvények alapján, amelyek ösztönzően működnek, de soha nem változnak. Ezek a nagy szavak tehát csak üres fecsegések, teljesen meggondolatlanul használva könnyelmű felületességgel.
Az emberek, mint a játszadozó gyerekek, a szavakban óriási értékeket szórnak szét anélkül, hogy ők maguk tudatában lennének ezeknek az értékeknek. Ezért is használnak oly hamis szavakat, és adnak nekik téves jelentést.
Nem látják a bennük rejlő igazságot, mert csak azt olvassák és hallják, amit ők akarnak. Lusta önelégültségükben egyáltalán nem állnak készen a mélyreható vizsgálatra és nem törekszenek arra, hogy megértsék azt, amit a szavak mondani akarnak, és amit egészen világosan mondanak is.
Közületek is soknak hiányzik még ehhez a helyes megértést, mert hiszen még nem hatoltatok be elég mélyen az Üzenetembe, hogy képszerűen elképzeljétek a mindenható Teremtő tökéletességét annak teljes sérthetetlenségében és rendíthetetlenségében az alapoktól, amiben felfoghatatlan nagyság rejlik egyértelmű egyszerűségében, amivel az emberi szellem nem akar számolni.
Bármiféle történés vizsgálata és magyarázata során azonban mindengondolkodásotokban állandóan szigorúan e teremtés isteni önműködő törvényeinek rendíthetetlen tökéletességét kell alapul vennetek. Különben soha nem juthattok tovább, és el kell tévednetek!
Ezért teljesen helyénvaló, hogy éppen ma kissé fellebbentsem a fátylat, amely még eltakarja az áldozat nagyságát, amelyet Parszifál hozott a ti megváltásotokért és szabadulásotokért. Valószínűleg azt hiszitek, hogy a legnehezebb talán a Luciferrel folytatott harc volt, amely Lucifer megkötésével zárult. De ez nem így van, hanem utat törni számotokra az útvesztőkből, amelyeket saját hibáitokkal hoztatok létre, az volt a legnehezebb!
Ez ugyan csak egy része megváltó munkájának, de ha ezt megpróbáljátok legalább egy kicsit megérteni, ahogyan valójában történt, akkor nem tehettek mást, mint hogy szüntelenül hálát adtok Istennek azért, hogy lehettek.
Csak képzeljétek el egyszer: A Fényből kijőve, még egyszer felvállalva a sűrű anyagiságokba vezető út minden nehézségét, amelyet egykor az emberiségért már megjárt, Parszifál leereszkedett erre az emberi bűnök miatt olyan mélyre süllyedt földre.
A Fényből jövet nem tudta, mi a gond és mi a bánat, bár már egyszer megismerhette az emberek gyűlöletét; mert a Fény nem ismeri sem a gondot, sem a bánatot. Erről nem tudva állt először az emberek és az ő teljesen elferdített hamis fogalmaik között. Körülötte Lucifer uralma alatt minden hamis, a Fénytől elfordult volt, így az ő számára minden idegen és hideg, sőt ellenséges és visszataszító.
Most talán ismét azt gondoljátok, hogy neki csak a fényes magasságokba vezető utat kellett megmutatnia, hogy ezzel adja az embereknek azt, amire szükségük van a megváltáshoz. Azt képzelitek, hogy egyszerűen hirdette volna Isten Igéjét úgy, ahogy van!
Az emberek egyáltalán nem lettek volna képesek megbirkózni vele; mert hiszen teljesen belegabalyodtak hibáikba, és már nem tekinthettek felfelé, amíg ehhez előbb nem lett áttörve az út számukra, amely szabaddá tette a kijáratot, amelyen keresztül újra láthatták az ígéretekkel teli Fényt.
Tehát csak arról volt szó, hogy Parszifál hogyan hozta közelebb az Igét az emberekhez! Olyan formát kellett adnia a szent Igének, amely alkalmas a bajba jutott emberek számára; mert hiszen magát az Igét Jézus által, legalább részben, már megkapták, de ezt már nem tudták többé magukban életre kelteni; mert erre nem találtak módot, és az egyházak értelmezései túl gyengék voltak, és csak saját földi hatalmuk végett lettek megalkotva, nem pedig valódi segítségképpen.
Az Ige! Ti sem vagytok még képesek helyesen gondolkodni róla; mert ennek során, mint mindenki más, elfelejtitek, mi is valójában az az Ige, amelyről mindig beszélek. Ti ugyan tudjátok, hogy ez az élő Ige, de még nem képzelitek el teljesen helyesen.
Ahogy Jézus egykor mondta az Igéről: Én vagyok az Ige! Úgy mondom ma nektek ismét: Én önmagamat adom nektek az én Igémben! Mert én is maga az Ige vagyok az Igazságban! Hiszen egykor már meg lett mondva nektek: Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige!
Hiszen ennek eleget kell mondania nektek, amikor aztán Jézus így szólt a tanítványaihoz: Én vagyok az Ige, és az Igében magamat adom nektek! És ma én ismétlem: Én magam vagyok az Ige, amelyet nektek adok!
Csak teljes csendben és teljes következetességgel gondolkodjatok el ezen, és meg kell találnotok, mi rejlik benne.
Ha oda akarnám adni az embereknek az Igét anélkül, hogy számukra ezt megformálnám, akkor engem nem értenének meg! Ezt véssétek bele magatokba; mert az Ige eleven, ez maga az Élet, és a maga őseredeti állapotában számotokra megfigyelhető vagy megismerhető forma nélküli. Ez van!
Amint ezt hozzáférhetővé akarom tenni az emberek számára, vagyis érthetőmódon meg akarom formálni számukra, ezt át kell alakítanom a maga neméből úgy, hogy az emberek megértsék. Olyan formát kell neki adni, ami számukrahasznos. És senki más nem formálhatná meg a szent Igét, amely az Isten, csak Ő maga!
És senki más nem tudja ezt kinyitni a maga egész erejében! Ez azt jelenti, hogy nem viselhetnétek el az egész erőt. Ezért kapjátok az Igét olyan formában, amely csak számotokra, ti emberek, készült, és éppen annyi erőt tartalmaz, amennyire nektek szükségetek van, és ami számotokra elviselhető, ha ehhez nyíltak vagytok; mert anélkül, hogy erre megnyílnátok, nem fogadhattok az erőből, mert az elfogadáshoz szükség van a ti akaratotokra, ami egyenlő azzal, hogy ezt kéritek.
De milyen gyakran játszadoztok a Szent Igével a gondolataitokban anélkül, hogy valóban tudnátok, mit tesztek ezzel.
Milyen gyakran volt már ennek az emberiségnek odakiáltva, hogy keresztre szegezte az Igét azzal, hogy Jézust megfeszítette, de az Igét állandóan, újra és újra megfeszíti minden nap, amikor ezt el meri ferdíteni vagy csak saját akarata szerint értelmezi, hogy ezt átformálva számos saját kívánságának szolgálatába állítsa, az emberekre gyakorolt befolyásának szolgálatába!
De ki gondol arra, hogy ez a vétség keservesen megbosszulja magát az istenkáromlókon, akik olyan gonoszságot mertek elkövetni, amire nincs megbocsátás! És amikor írva van: „Enyém a bosszú! Én majd megfizetek!” Akkor ez gőzerővel erre vonatkozik; mert a földi emberek által már ezerféleképpen kiszipolyozott Ige eleven, az maga az Isten!
Ne felejtsétek soha, hogy mi ez az Ige, amelyet olyan formában adok nektek, amilyenre szükségetek van, és fogadjátok szellemetek frissítéseként; mert ez az étel, amire szüksége van, az ital, amelyre szomjazik, amely nélkül nem lehet meg! Ezt ne próbáljátok meg földi eszetek által még egyszer elértékteleníteni! Akkor már soha többé nem kaphatnátok meg. Őrizzétek ezt meg, hogy számotokra ne veszhessen el!
Üzenetem élő Igéje nem azokat az emberi kifejezéseket és mondatokat jelenti, amelyeket ehhez használok, hanem számotokra valami önmagában megfoghatatlant, amit beléjük helyezek, és amely képes ezeken a formákonkeresztül belétek lépni, ha ennek megnyíltok.
A ti szóformáitokat és mondataitokat csak egyfajta csatornaként használom, amelyen keresztül az élő Igét eljuttatom szellemetekhez, amely egyedül képes ezt befogadni, hogy ily módon megerősítve széttörhesse a lopakodó sötétség minden bilincsét.
És ez a számotokra megfoghatatlan élet, amelyet szellemeteknek ezekkel a szóformákkal és mondatokkal kell innia, önmagamnak az a része, amelyet így adok nektek, hogy tovább élhessetek Isten kegyelmében!
Talán így érthetőbbé válik a szükségszerűség is, amely alapvetően megkövetelt Parszifáltól egy hosszú földi létezést, teljesen ismeretlenül az emberek között, ha az emberiségnek egyáltalán még egyszer segítséget kellett kapnia az Ige révén. És csak az Ige nyújthatott segítséget, mert a megváltás egyedül az emberi szellem felébresztésében rejlik, amelyet felismerésnek kell követnie. Isten törvénye nem határozott meg más utat, mint az érinthetetlen igazságosság ezen módját!
Emiatt mondta már Jézus: Senki sem jön az Atyához, csak rajtam keresztül! Vagyis az Igén keresztül, mert ő Istentől származott, és ezért neki is az Igénekkellett lennie. És ezért ismét eljött a megváltáshoz az Ige a földre Isten akaratában, ami éppúgy Ige, mint Isten szeretete!
Ha Parszifál, aki része Isten akaratának, most helyes formát akart találni az Ige számára, amely segíthetett a földi embereknek, akkor először neki magának kellett megismernie az emberi fajt, minden hibájával, elferdült fogalmaival, előbb az emberekben kellett keresnie minden gonosz gyökerét, hogy megtalálja és áttörje az utat a formán keresztül, amit az Igének adott, és amelynek valóban segítenie kellett, ha az emberek ezen az úton akartak volna menni.
Ezt azonban csak akkor tehette meg, amikor minden hibájukat és minden gyengeségükben megismerte!
Az ilyen Fénykövet tudása azonban a soha nem megfigyelésből vagy kérdésekből származik, hanem csak saját tapasztalatból, mert a hibák, a gyengeségek, a gonoszság és az elferdültségek önmagukban idegenek a Fénytől, és idegenek is maradnak. A Fénykövetnek soha nem lehet megértése az ilyen dolgok iránt.
Tehát Parszifál vándorlása során ez az útszakasz volt a legnehezebb rész. Ha segíteni akart, csak egyetlen dolog maradt számára: Egy ideig emberként kellett élnie az emberek között, anélkül, hogy tudott volna származásáról vagy küldetéséről; mert különben soha nem jutott volna el a megtapasztalásig! De nem csak ez, hanem közvetlen kapcsolatba kellett kerülnie ezen emberiség minden hibájával, ezeket saját magán kellett elszenvednie, hogy ezzel a közös átszenvedéssel legalább tudást szerezzen mivel megértésre soha nem kerülhetett sor, mert az ő fajtája és eredete számára az elferdült emberi nézetek és az emberi jog mindig idegen és hamis maradt. Ezért nem gondolkodhatott és nem cselekedhetett a téves emberi jogok szerint, hanem a földi élet ellenére mindig csak Isten törvényeit hajthatta végre, melyekkel e mélyen lesüllyedt és korlátozott emberiség számos jogi fogalma gyakran ellenségesen szembeszegül.
A Fényből való idegen számára, aki küldetéséről mit sem tudva, a minden sötétség színterén történő szükséges tanulás idején, ez természetesen állandó nehéz küzdelmeket, gondokat és szenvedéseket hozott magával a földi ügyletekben.
Ezért kíméletlenül bele lett rántva a forgatagba, amely végigvezette mindenen, ami az emberek között helytelen volt, nem csak közelébe kerülni mindennek, az nem lenne elég, hanem mindenbe személyesen kellett belegabalyodnia, hogy e szörnyű összefonódás közepette külön-külön ismerjen meg minden rosszat, és saját szenvedése által találjon utat, amely lehetőséget adott az embereknek arra, hogy újra kijussanak a boldogtalan bilincsekből. Először neki magának kellett megjárnia a megváltás útját, és ezzel kell utat törnie az emberek számára, minden egyénnek, hogy aztán az Igében megmutassa az embereknek, miként szabadulhatnak meg mindettől a gonosztól.
Ezért semmitől sem lehet megkímélve, mert semmi sem lehet idegen tőle, ami elnyomja és gyötri az embereket, és ami eltávolítja őket a Fénytől!
Így minden földi gonoszság az útjába lett rakva, hogy a saját szenvedése által először legyőzze azt, ezzel a győzelemmel ugyanakkor kitépje és széttapossa a megfelelő gyökeret, és felfelé, a Fény felé vezető utat törjön az emberek számára.
Míg ő ezektől az emberektől és közöttük szenvedett, ugyanazt az emberiséget harcban kellett megszabadítania mindezektől az ellene használt dolgoktól azáltal, hogy közben felismerte a hamisat és elsőként lépett a felszabadulás útjára. Azzal, hogy Parszifál felismert minden gonoszt, ennek a gonosznak a hatalma már meg is volt törve, és meg volt alapozva a segítség a gonoszságban álló és süllyedő emberiség számára.
Ez volt a legnagyobb és legnehezebb áldozat a földi emberekért, és iróniaként éppen ez az a földi időszak, amelyből a sötétség emberei megpróbálnak vádakat emelni ellene! Feladatának ezt a legnehezebb részét, amelyet az emberekért a saját szenvedésével teljesített, akarják felhasználni arra, hogy őt megalázzák és a legundorítóbb módon beszennyezzék.
Éppen mindaz, amit értük elszenvedett, hogy az adott órában saját tapasztalatából tanácsaival, amelyeknek az átélésből kellett születniük, valóban segíthessen, a sötétség készséges eszközei megpróbálják újra és újra a legalacsonyabb fajta szemrehányásokat tenni, hogy másokat késleltessenek vagy eltereljék őket a mentőútról azzal, hogy meg akarja ingatni a megmentőbe és küldetésébe vetett bizalmat és hitet. Hiszen ezt részben ti is megtapasztaltátok.
De most ez az a legnagyobb bűn, amelyet az emberek magukra vettek, és amelyet nem lehet megbocsátani!
Próbáljátok elképzelni, mit jelent ez, mi ez, néhány évtized alatt kell a sajáttapasztalataitok alapján megismerni az összes emberi hibát és gyengeséget, ami a földön előfordul! Próbáljátok magatokat beleélni minden olyan helyzetbe, amely létrejön, amikor az embereknek meg kell élniük a hamis és az elferdített fogalmak minden következményét, hogy megtalálják annak a módját, hogy küzdelem útján megszabaduljanak tőle, és ez aztán az Ige megfelelő formájában adassék az embereknek, mert ezt ők maguk még egyszer nem érhették volna el.
És az milyen érzéseket ébreszt, éppen ezért sértéseknek lenni kitéve a rosszindulatúak részéről. Nem más érzés ez, mint amit egykor Jézus, az Isten Fia érzett, amikor istenkáromlóként vádolták és keresztre feszítették, éppen őt, aki ő maga Istenben volt, és Isten meg őbenne! És aki már eleget szenvedett az emberiségért, aki csak őértük jött, hogy még időben segítséget hozzon neki az Igében!
Ha Parszifál nem vállalta volna ezt a szenvedést, hogy megtalálja a szent Ige megmentő formáját, hogy segítse a hanyatló, eltévelyedett emberiséget, amelyre a szorult helyzetben lévő embereknek szükségük volt ahhoz, hogy ismét vándorolhassanak a fényes magaslatokba vezető úton, soha nem ünnepelhetnék újra hálásan az igazi pünkösdöt a szent ítélet után, amely most beáll ezen a földön, hogy az összes régi dolgot az Úr igazságosságában elrendezze!
Ezért köszönjétek a Teremtőnek, a ti Isteneteknek, hogy kegyelemben még egyszer a kezét nyújtotta nektek, hogy ne kelljen örökre elkárhoznotok! Az Ő erejében örvendezzetek, amelyben ismét részesített titeket, és éljetek hálásan az Ige szerint az Ő tiszteletére! Mert az Igében nektek adom az utat, az ételt és az erőt, és így mindenetek megvan, amire a léthez és a felemelkedéshez szükségetek van! Az Ige azonban én magam vagyok, és ti ezzel belőlem fogadtok be egy részt a szellemetekbe!
ÁMEN.