42. A lényszerűek durvaanyagú műhelyében

EDDIG a kis lényszerűek működését a földi emberekből kiinduló hatások szemszögéből vizsgáltuk, tehát érzésük, gondolkodásuk és cselekedetük szemszögéből.

Noha most is a földi ember közelében maradunk, de közben azoknak a lényszerűeknek a tevékenységét figyeljük meg, melyek működési köre a földi ember felé haladó irányban terül el. Melyek tehát nem a nehéz, földi durvaanyagúságból kifelé vezetve építik a lélek útjait, hanem ellenkező irányban, a földi durvaanyagúság felé haladva.

Minden mozgásban van, semmi sincs forma nélkül. Úgy tűnik, mintha az ember körül egy óriási műhely lenne, ahol a munkák részben feléje vezető, részben tőle távolodó irányban folynak: egymást kölcsönösen átfonva, kötve és oldozva, építve és lebontva, örökös változás, állandó növekedés, virágzás, érlelődés és felbomlás közepette, hogy ezáltal új mag kapjon alkalmat a fejlődésre az anyagiságban található valamennyi forma teremtés törvényszerű kialakulásának, fejlődésének és pusztulásának a feltétlen körforgása teljesítése által. Így kívánja Istennek, az egyedüli élő kisugárzásának a nyomására az állandó mozgás törvénye.

Minden forrong és hullámzik, olvad és hűl, lüktet és pulzál megállás nélkül. Erős öklök taszítják és rángatják, szeretetteljes kezek vezetik és oltalmazzák, kapcsolják és oldozzák a vándorló szellemeket e nyüzsgés közepette.

Ám mindez iránt érzéketlenül, vakon és süketen botladozik tova durvaanyagú köntösében a Föld embere. Esze az élvezetek és az ismeretek után sóvárogva cél gyanánt csak egyetlen dolgot mutat neki: a földi örömöket és a földi hatalmat, mint munkája jutalmát és a létezés koronáját. A resteket és a lustákat az ész a csöndes biztonságérzetről alkotott képekkel próbálja megtéveszteni, melyek mint kábítószer, a szellem ellenségeként megbénítják a tetterőt a Teremtésben.

A Föld ezen embere nem akar alkalmazkodni, mert még megválaszthatja, mit akar! És ezért élő szellemét a mulandó formához láncolja, melynek keletkezését még csak nem is ismeri.

Idegen marad e Teremtés számára, ahelyett hogy képességeit építőn használná fel a maga számára. Csak a helyes ismeret ad lehetőséget a tudatos felhasználásra! Az embernek ezért ki kell most lépnie tudatlanságából. Csak a tudás birtokában működhet a jövőben az új csillag sugárzása alatt, mely az egész Teremtésben el fogja választani a használhatót a használhatatlantól.

A használhatót nem az emberi gondolkodás szerint megítélve, hanem csak Isten Szent Törvénye szerint! Ennek megfelelően a hasznavehetetlen dolgok közé elsősorban az olyan emberek tartoznak, akik nem képesek alázattal fogadni Isten áldásait és kegyelmeit, amit egyedül a Teremtésben zajló összes működés ismeretével tudnak elérni.

Csak az Igéből képes az ember mindazt a tudást elnyerni, melyre ehhez szüksége van. Meg fogja benne találni, ha komolyan keres. Pontosan azt találja meg, amire szüksége van! Krisztus szavai: „Keressetek, és találtok!” ma azonban még inkább érvényesek, mint valaha!

Aki nem szellemének minden erejét latba vetve keres, az semmit sem kaphat és nem is fog semmit sem kapni. És ezért aki alszik vagy szellemileg rest, az Igében sem fog semmit találni, ami eleven. Semmit sem ad neki.

Ehhez előbb minden léleknek magának kell megnyílnia és megszólaltatnia a forrást, mely az Igében rejlik. Ebben egy rendíthetetlen és szétválasztó törvény rejlik, mely most minden szigorával beteljesül.

A tudás birtokosaivá kell most válnotok, máskülönben elvesztitek minden támaszotokat és megbotlotok, elestek, ha most a zajló világtörténés folyamán erőszakkal rá lesztek kényszerítve arra az útra, melyen Isten szent akarata szerint járnotok kell, akinek a kegyelméből keletkezett művekben eddig úgy bóklásztatok, mint tudatlan állatok a legszebb virágoskertben: pusztítottatok, ahelyett hogy támogatólag építettetek és segítettetek volna, gőgös arcátlansággal élveztetek anélkül, hogy iparkodtatok volna megérteni, hogy miért szabad tudatosan időznötök és mindent élveznetek a szépséges Teremtésben.

Sosem gondoltatok a szükséges ellenszolgáltatásra, nem ügyeltetek Isten ama hatalmas törvényére, miszerint csakis az adásban rejlik a vételre való jog, hanem meggondolatlanul vettetek, kéréssel vagy kérés nélkül követeltetek, anélkül hogy közben bármikor is kötelességetekre gondoltatok volna a Teremtés iránt, ahol ti, vendégek, gátlástalan urakká akartátok magatokat tenni!

A Teremtőnek adnia, mindig adnia kellett. Egyetlen egyszer sem kérdeztétek meg komoly szándékkal, hogy ezt vajon mivel is érdemeltétek ki, hanem a magatok által előidézett szenvedésben csak siránkoztatok, s ha nem teljesült, amiben reménykedtetek, zúgolódtatok. És reménykedésetek, vágyakozásotok mindig csak a földi örömökre irányult. Minden mással, ami valóságosabb, még sosem törődtetek igazi vágyakozással. Amikor pedig mégiscsak foglalkoztatok vele, ott az a földi tudás utáni vágy indíttatása volt, semmi egyéb.

Azért akartatok találni, hogy tündökölhessetek vele. És ha megtörtént, hogy ínségetekben kutatni próbáltatok, akkor ez csak azért volt, hogy ebből az ínségből kijussatok, legyen az akár lelki, akár földi. Isten tiszteletére sosem történt!

De most ismerjétek meg végre a Teremtés felépítését, melyben laktok, és melyet részben át kell vándorolnotok, hogy többé ne maradjatok idegenek benne. Az egyre erősödő felismeréssel eljuttok majd ahhoz az alázathoz, melyre szükségetek van, hogy még be tudjátok fogadni az utolsó, hatalmas ajándékot: az öröklétet!

Az ismerettel, melynek a felismeréshez kell vezetnie, a Teremtésen át vezető vándorlásotokat is évezredekkel teszitek rövidebbé és sokkal gyorsabban, sokkal biztosabban juttok el ahhoz a fényes magassághoz, mely azoknak az emberi szellemeknek a vágya és célja, akik nem akarnak használhatatlanokként elveszni.

Kövessetek hát ma tovább a földi létezésetek közelebbi környezetén át vezető utakon.

Képzeljétek el, hogy a Föld felé igyekeztek, ahogy minden inkarnálódásnál, mindegy, hogy az első vagy már az ötvenedik.

Lehetetlen, hogy az inkarnálódásra várakozó lélek csak úgy, minden további nélkül be tudjon egy földi testbe csusszanni. Maga a lélek, mely jellegéből adódóan sosem egyesül a durvaanyagú testtel, hanem csak kapcsolódni képes egy földi testhez, feltéve hogy teljesültek az ehhez szükséges előfeltételek, képtelen arra, hogy egy külön híd nélkül mozgassa, még kevésbé, hogy átizzítsa a földi testet. Az azonos jellegűek vonzásában összefűződő fonalak nem elegendőek erre a célra.

Hogy teljesen világos képet adjak, még egyszer visszatérek és röviden vázolom az inkarnációhoz vezető néhány, már ismert szükségszerűséget.

Az inkarnálódásra nem minden esetben az azonos jellegűek vonzásának a törvénye a döntő, hanem vannak még más lehetőségek és kényszerítő okok is.

A kölcsönhatás törvénye itt is közrejátszik és néha oly erővel, mely túlsugároz minden mást. A földi testen kívül álló lelket, mely a kölcsönhatás fonalai által erősen össze van kapcsolva egy olyan másik lélekkel, mely a Földön tartózkodik egy női földi testben, e fonalak feltétlenül e nőhöz fogják a Földön vezetni, mihelyt alkalom kínálkozik nála az inkarnálódásra.

Az ilyen feltételek mellett, melyek elkerülhetetlenek, működik még az azonos jellegűek vonzásának a törvénye. De e két történésen kívül vannak még más jellegek és lehetőségek, melyekhez csak idővel jutunk el, hogy beszéljünk róluk, mert ma minden fölösleges kitérés csak zavarossá tenné a szükséges kép tisztaságát.

Mondjunk tehát ezért átmenetileg csak annyit, hogy az összes fonál, mindegy hogy milyen jellegű, nem lehet elegendő arra, hogy lehetővé tegye a léleknek a durvaanyagú test mozgatását és átizzítását.

Még ha adott is a feltétel, hogy a lélek valamilyen fonál révén a kialakuló test közelében időzzék, és a test kisugárzása is eléri azt a fokot, mely meg tudja tartani a lelket, ahogy azt már egy korábbi előadásomban megemlítettem, akkor így a lélek ugyan a testhez lenne kapcsolva, de ezért még nem volna képes a vele összekapcsolt földi testet mozgatni vagy átizzítani.

Hiányzik hozzá még egy híd. Híd helyett mondhatunk eszközt is, melyre a léleknek kiváltképp szüksége van. És e hidat ismét a kis lényszerűeknek kell megépíteniük!

Ez is, mint minden, az egészen pontosan meghatározott kisugárzások egybeesésének törvényén belül történik. Részt vesznek benne: a földi férfiúság és a földi nőiség, továbbá a különböző, mindkét ember számára és a tekintetbe jövő lélek számára is működésben lévő sorsfonalak. Később e folyamatot is szükség lesz külön megmagyarázni. Ma legyen elég az az utalás, hogy mindezek alkotják a döntő jelentőségű kiinduló pontot azon kis lényszerűek munkájához, melyek az inkarnálódáshoz építik a hidakat a lelkek számára.

És e hidak azok, melyeket ma már sokan „asztráltestnek” neveznek.

Az asztráltest közepes durvaanyagúságból áll. A kis lényszerűeknek a súlyos durvaanyagú földi testet közvetlenül megelőzve kell azt kialakítaniuk, úgyhogy majdnem úgy tűnik, mintha ugyanakkor lett volna kialakítva. De ez nem így van; hiszen az asztráltestnek – az egyszerűség kedvéért még az eddig ismert elnevezésnél maradok – mindent meg kell előznie, aminek a nehéz durvaanyagúságban formát kell öltenie!

Vannak sokan, akik eljutottak az úgynevezett asztrális dolgok létezéséről való tudáshoz. De nem ismerik sem azok tényleges célját, sem létrejöttük valódi folyamatát.

Az asztrális dolgokról eddig tudó emberek mindent ismét csak saját szemszögükből nézve vizsgáltak, és ezért úgy, mintha minden a nehéz durvaanyagúságból kiindulva keletkezne. A legtöbb esetben a nehéz durvaanyagúság másait látják bennük, mivel minden növény, minden kő, tulajdonképpen minden nehéz durvaanyagúnak megvan a saját látszólagos mása az asztrál-világban.

De ezek nem másolatok, hanem a nehéz durvaanyagúságban található dolgok előképei, melyek nélkül a nehéz durvaanyagúságban egyáltalán semmi sem öltene és ölthetne formát! Ebben rejlik a különbség.

A közepes durvaanyagúság területét a földi fogalmak szerint leginkább modellező műhelynek lehetne nevezni. Ahogy a művész előbb megmintázza a modellt, úgy jön létre a nehéz földi test előtt az úgynevezett asztráltest. A Teremtésben nincs semmi, ami, mint a földi embernél, csak egyetlen célt szolgálna, majd később félre lenne állítva, hanem mindennek, még a látszólag legparányibb dolgoknak is, megvan a Teremtésben a sokoldalú szükségszerűsége és értéke.

A lényszerűek működésében minden egyes részlet az egészhez tartozik, mint annak szükséges darabja. Egységet alkot az egésszel, és együtt hat és pulzál az egésszel.

Így tehát mindennek a Földön, sőt még a Földnek magának is, megvan a folyamatban résztvevő modellje. Többen, akiknek megengedtetett, hogy lássanak, „árnyéknak” nevezik, míg mások, amint már föntebb említettük, „asztráltestnek”. Léteznek még más, kevésbé ismert elnevezések is, de mind ugyanarra vonatkoznak. Mindazonáltal egyikük sem találta el a megfelelőt, mivel a dolgot ismét a téves oldalról vizsgálta, holott keletkezéséről egyáltalán semmilyen tudás sem létezik.

Semmi sincs a Földön, amit a közepes durvaanyagúságban a kis lényszerűek már előre ki nem alakítottak volna és ráadásul még szebben, tökéletesebben!

Minden, ami a nehéz durvaanyagúságban történik, még a kézműves készsége is, a művész alkotó munkája, stb., csak a kis lényszerűek már megelőző tevékenységéből van átvéve, akik azt és még jóval több mindent, már elkészítettek a közepes és finom durvaanyagúságban. Ott mindennek még jóval tökéletesebb a formája, mivel a lényszerűek közvetlenül Isten akaratának a törvényeiben működnek, aki tökéletes, és ezért formailag is csak tökéleteset juttathat kifejezésre.

Minden találmány, még a legmeglepőbb is, csak a lényszerűek által más szinteken már létrehozott dolgok átvétele, amelyekből még nagyon sok áll készen, hogy az emberek merítsenek belőlük, s át tudják őket hozni ide, a Földre, a nehéz durvaanyagúságba.

És mégis, ennek ellenére a komoly, de csak alázatos keresők számára oly könnyen elérhető előképeket itt a Földön az ész ismét nagyon elferdítette, mivel a legtöbb esetben az ehhez tehetséggel megáldott emberekből hiányzott a tiszta merítéshez nélkülözhetetlen tiszta alázat és a Föld lakói minden gátló beképzeltségükkel eddig nem tartották be a Teremtésben Isten törvényeit. Csak magával a pontos ismerettel válik majd a feltalálás vagy helyesebben kifejezve, a más szinteken történő találás, és ezért a helyes átvitel is a Föld nehéz durvaanyagúságába, sokkal könnyebbé és pontosabbá, sokkalta messzebb menővé is, mint eddig.

Az asztrális szint tehát nem a durvaanyagúság tükörképe! Egyrészt maga is még durvaanyagúságból van, csak valamivel finomabb jellegűből, mint a Föld, másrészt fordított a dolog: a nehéz, földi durvaanyagúság a közepes durvaanyagúságnak, az úgynevezett asztrális szintnek a másolata.

De az asztrális szint esetén két út létezik, és ezért két nagy alapvető része van. Az egyik a nehéz durvaanyagúság felé vezet, a másik pedig ellenkező irányba halad! A feléje irányuló rész a szükséges híd a földiségben való építkezéshez, míg a vele ellenkező irányba haladó rész a Földön, földi köntösben található emberi szellemek gondolkodásának és cselekvésének a formát öltött kifejeződése.

Az embereknek eddig erről csak töredékes tudása volt, és ezek a töredékek is a tudatlanság folytán kusza összevisszaságban vannak összedobálva, anélkül hogy valódi összefüggés volna közöttük. Így csak egy fantáziadúsan összeállított, légből kapott képet vázoltak fel, mely olyan hatást kelt, mint a délibáb, és ezért bizony különleges varázzsal bír oly sok ingatag emberre. S közben oly szépen lehet úszkálni a felelőtlenségben. Az ember itt megengedheti magának, hogy merész feltevéseket állítson fel, melyeket szeretné, ha tudásnak és bizonyosságnak tartanának, abban a tudatban, hogy közben senki sem vonhatja felelősségre, ha téved. Véleménye szerint alkalom adatott neki arra, hogy valamit jelentsen anélkül, hogy bárki előtt bármi felelőssége lenne.

Igen, az emberek előtt! De nem Isten törvényei előtt! Előttük minden egyes ember teljes mértékben felelős mindenért, amit mond! Minden egyes szaváért! És mindazok, akik követik téves nézeteit, sőt azok is, akiket téves tanaival új, saját fantáziálásra csupán ösztönöz, mind erősen hozzá lesznek láncolva és majd segítenie kell mindegyiküknek, hogy leoldozzák róla magukat, még mielőtt magára és saját felemelkedésére gondolhatna!

Miután így ismét egy rövid kitekintést tettünk, vissza kell térnünk a részletekhez.

Tehát a kis lényszerűek előbb az asztráltestet alakítják ki, mint szükséges hidat a lélek számára, hogy az a fejlődő testet uralni, irányítani és mozgatni tudja.

A lélek összekapcsolódik az asztráltesttel, és ennek segítségével hat a nehéz földi testre. És a földi test is az ehhez szükséges kisugárzásával csak az asztráltest, mint közvetítő, segítségével tudja a lelket magához kötni. A lényszerűek által áthatott nehéz durvaanyagúság sugárzásainak előbb át kell hatolniuk az asztráltest közepes durvaanyagúságán, mert különben nem tudnak kölcsönösen egymáshoz csatlakozni a lélek sugárzásával, melynek legkülsőbb burka a legfinomabb durvaanyagúságból van.

Előbb különböztessük meg a durvaanyagúság három alapjellegét. Ezen kívül azonban vannak még különböző közbenső és mellék jellegek. Vegyük ideiglenesen csak a finom, közepes és a legnehezebb durvaanyagúságot. Ennek értelmében a földi test a földileg legnehezebb jelleghez tartozik, az asztráltest pedig a közepes durvaanyagúság átmeneti jellegéhez, tehát ahhoz a jelleghez, mely a legnehezebb közvetlen közelében található.

Ha inkarnálódás következik, a lényszerűek előbb ezt az asztráltestet alakítják ki, majd közvetlenül utána létrejön a földi test, s ezért úgy tűnik, mintha mindkettő egy időben keletkezne. De az asztráltest létrehozása a valóságban megelőzi, s annak meg is kell előznie a folyamatot a nehéz durvaanyagúságban, különben a másik nem lehetne befejezve, és a lélek nem tudna másként mit kezdeni a földi testtel.

Itt csak a folyamat képét adom meg, hogy kialakulhasson belőle a fogalom. Később talán, ha képileg az egész előttetek áll, lépésről lépésre követjük majd a keletkezést, alakulást, érést és pusztulást az összes hozzátartozó mellékággal és fonállal együtt.

Az asztráltest össze van kapcsolva a földi testtel, de nem függ tőle, ahogy azt az ember eddig vélte. A tudás hiánya a fejlődés voltaképpeni menetéről a Teremtésben sok tévedést vont maga után következményként, mégpedig azért, mert az ember a kevéske tudást, melyet megszerzett, alapvetően mindig saját szemszögéből nézve ábrázolta.

Amíg önmagát képzeli a legfontosabb pontnak a Teremtésben, melyben a valóságban semmilyen különleges főszerepet nem játszik, hanem pusztán teremtmény benne, mint számtalan más, mindig el fog tévedni, a kutatásaiban is.

Az igaz, hogy miután a lélek leoldódott a földi testéről, az asztráltest is felbomlik a földi testtel együtt. De ezt nem szabad bizonyítéknak tekinteni arra, hogy ezért kell tőle függenie. Még csak jogos alapot sem ad az ilyen jellegű feltevésre.

A valóságban a folyamat másmilyen: a lélek a leoldódáskor, mint mozgó rész, elhúzza magával az asztráltestet a földi testtől. Képi nyelven szólva: amikor a lélek kilép a földi testből és távozik, kihúzza belőle magával együtt az asztráltestet is. Így tűnik. A valóságban azonban csak elhúzza tőle, mert sosem olvadtak föl egymásban, hanem csak egymásba tolódtak, mint egy kihúzható távcső.

A lélek az asztráltestet közben nem húzza nagyon messzire magával, mert az nem csak hozzá, hanem a földi testhez is rögzül, és ezen kívül a lélek, melyből a voltaképpeni mozgás kiindul, meg akar szabadulni az asztráltesttől és ezért tőle is igyekszik eltávolodni.

Így az asztráltest a lélek földi távozása után mindig a földi test közelében marad. Majd minél messzebbre távolodik a lélek, annál gyengébb lesz az asztráltest, és a lélek egyre előrehaladottabb eloldódása végül magával vonja az asztráltest elpusztulását és felbomlását, ami pedig közvetlenül maga után vonja a földi test elpusztulását, ahogy befolyásolta annak kialakulását is. Ilyen a normális teremtés törvényszerű folyamat. Különleges beavatkozások természetesen különleges körülményeket vonnak maguk után és változásokat, jóllehet anélkül, hogy közben a törvényszerűséget ki lehetne iktatni.

Az asztráltest elsősorban a lélektől függő közvetítő a földi test felé. Attól, ami az asztráltesttel történik, a földi test is feltétlenül szenved. A földi test szenvedései azonban sokkal gyengébben érintik az asztráltestet, annak ellenére, hogy szorosan össze van vele kötve.

Ha például a földi test valamelyik részét leválasztják, például valamelyik ujjat, akkor ezzel együtt az asztráltest ujját még nem távolították el; az ennek ellenére zavartalanul létezik tovább, úgy, mint korábban. Ezért van az, hogy a földi ember időnként még valóban fájdalmat vagy nyomást érezhet azon a helyen, ahol már hiányzik földi testének valamelyik része.

Bár az ilyen esetek elég ismertek, az ember mégsem találta meg rá a helyes magyarázatot, mivel hiányzott hozzá az átfogó tudása.

Így fűzik hozzá a lényszerűek az összes lelket azok asztráltestéhez, amit a közepes durvaanyagúság testének fogunk nevezni, míg a nehéz földi test már keletkezésével közvetlenül összefügg a közepes durvaanyagúság testével, és szerinte alakulva fejlődik.

Arról, hogy a nehéz földi testen hogyan nyilvánul meg e burkon keresztül a lélek működésének a jellege, esetleges későbbi előadásoknak kell szólniuk, mert előbb még egy bizonyos pontig sok mindent tisztázni kell, hogy fel lehessen tételezni a helyes megértést.

Ám itt is mindent egyetlen törvény hat át, melyet a kis lényszerűek szorgosan és híven teljesítenek, anélkül hogy eltérnének tőle. Ebben az emberi szellemek példaképei, akik csak tanulhatnak tőlük, és kell is, hogy tanuljanak, míg végre kéz a kézben és nagyképűség nélkül együtt nem dolgoznak e kis építőmesterekkel a Teremtésben, hogy az ilyen tettek által, melyek a teljes harmóniához vezetnek, ujjongva és hálával telve dicsérjék Teremtőjük bölcsességét és szeretetét!

2011.
By: Fresh Joomla templates