9. Az Utóteremtés nője
E SZAVAK az Utó-Teremtés legfájóbb pontját érintik. Azt a pontot, amely a legnagyobb változtatásra szorul, a legalaposabb tisztításra.
Ha az Utó-Teremtés férfija saját eszének rabszolgájává tette magát, akkor a nő sokkal nagyobbat vétkezett.
A legkifinomultabb érzésekkel felruházva, játszva fel kellett volna lendítenie magát a fényes magasságok tisztaságához, és hidat alkotnia az egész emberiség számára a Paradicsomhoz. A nő! A Fény áradatának kellene átjárnia. Minden testi, durvaanyagú adottsága erre van ráhangolva. A nőnek csak őszintén kell akarnia, és méhének minden utódát már a születés előtt erős védelemmel kell a Fény erejének körülvennie! Másként ez egyáltalán nem is lenne lehetséges, mivel érzéseinek gazdagságában az összes nő szinte teljesen egyedül meg tudja határozni a magzat szellemi minőségét!
Ezért elsősorban ő a felelős minden utódáért!
A nő különben is gazdagon megajándékoztatott az egész népre, sőt az egész Utó-Teremtésre gyakorolható korlátlan befolyás lehetőségével. Legnagyobb erejének kiindulópontja az otthon és a családi tűzhely! Csupán ott rejlik az erőssége, korlátlan hatalma, nem pedig a nyilvános életben! Otthonában és családjában képességei királynővé teszik. A szónoki emelvényen azonban egy karikatúra. A csendes, meghitt otthonból kiinduló, döntő befolyással bíró hatóereje elér a jelenkor és a jövő minden emberéig, mindenbe behatol.
Nincs semmi, ahol befolyása ne tudna feltétlenül érvényre jutni, ha ott áll, ahol a benne rejlő női képességek teljesen kivirágoznak. De csak, ha a nő valóban nőies, akkor tölti be azt a rendeltetést, melyet a Teremtő kijelölt számára. Ekkor teljesen az, ami lehet, és aminek lennie kell. És csak az igazi nőiség neveli szavak nélkül a férfit, aki az eget ostromolná ez által a csendes munkálkodás által támogatva, amely nem sejtett hatalommal bír. A férfi ezután benső természetességből fakadóan majd oltalmazni próbálja a valódi nőiséget, szívesen és örömmel, amint az igaznak mutatkozik.
A mai nők azonban lábbal tiporják voltaképpeni hatalmukat és magasztos feladatukat, vakon elmennek mellette, bűnös módon lerombolnak minden szentséget, amit magukban hordoznak, és ahelyett, hogy építőn hatnának, bomlasztanak, mint az Utó-Teremtés legrosszabb mérge. Magával rántja a mélybe a férfit és a gyerekeket is.
Nézzétek meg a mai nőt! Hagyjátok, hogy egyszer ráhulljon a Fény sugara a maga teljes kérlelhetetlenségével és tárgyilagosságával, melyek a tisztaságnak mindig kísérő feltételei.
Már csak nehezen fogjátok a valódi nőiség magasztos értékeit felismerni, melyekben azt a tiszta hatalmat lehet kibontakoztatni, amely egyedül a nőiség kifinomultabb érzékenységének adatott meg, hogy csupán áldást hozva használja fel.
Egy férfi sohasem tudja ezt az átható jelleget kibontakoztatni. Annak a láthatatlan erőnek a csendes munkálkodását, melyet a Teremtő áramoltat át a világmindenségen, finomabb érzéseivel elsősorban és teljes mértékben a nő veszi fel. A férfi csak részben fogadja be, és tettekké alakítja.
S ahogyan a Teremtő élő ereje minden ember számára láthatatlan marad, miközben mégis fenntartja, táplálja, mozgatja és működteti az egész világmindenséget, ilyennek kellene lennie a valódi nőiség munkálkodásának is; ezért lett teremtve, ez az ő magasztos, tiszta, csodálatos célja!
Az Ősteremtettek királynője a tiszta-szellemiben egy nő! Ősanyának is nevezik. Ő az igazi nőiesség magasztos ideálja.
Nevetséges a „gyenge nő” kifejezést használni; a nő ugyanis lelkileg erősebb, mint a férfi. Nem önmagában, hanem a teremtő erővel való szorosabb kapcsolata által, amely a finomabb érzés képességét biztosítja számára.
És mégis éppen ez az, amit a nő manapság elrejteni igyekszik; azon fáradozik, hogy ezt a képességet eldurvítsa vagy egészen elnyomja. Határtalan hiúságában és ostobaságában a legszebbet és legértékesebbet veti el, ami megadatott neki. Ezáltal számkivetetté teszi magát a Fényből, aki előtt zárva marad a visszafelé vezető út.
Mivé lettek így a királyi nőiség e képmásai! Iszonyattal kell az embernek elfordulnia tőlük. Hol lehet még a mai nőnél valódi szemérmességet látni, mint a nemes nőiség legfinomabb érzését. Oly durván eltorzult, hogy a nevetség tárgyává kell válnia.
Jóllehet a mai nő szégyell hosszú ruhát hordani, ha a divat rövidet ír elő, ünnepek alkalmával azonban nem szégyelli testének majd háromnegyed részét lemezteleníteni, mindenki tekintetének felkínálni. S közben magától értetődően nem csupán a tekinteteknek, hanem tánc közben elmaradhatatlanul a kezeknek is! Gondolkodás nélkül még tovább is vetkőzne, ha a divat úgy kívánja, a jelenlegi tapasztalatok alapján valószínűleg akár teljesen is!
Ez nem túlzás. Hiszen ez idáig eleget tapasztaltunk ebből a gyalázatból. Nem tévedés volt, hanem sajnos túlságosan is igaz, amikor azt mondták: „A nő azért kezd felöltözni, hogy aludni mehessen!”
A finom érzések ezen kívül feltételezik a szépérzéket is! Kétségtelenül. Ha azonban az ember most még ez alapján akarja megítélni a női érzések finomságát, akkor a dolog rosszul áll. A ruhák jellege bizony gyakran és elég hangosan az ellenkezőjéről árulkodik, s egy nő vagy akár egy anya vékony harisnyába bújtatott lába nagyon nehezen egyeztethető össze a női méltósággal. A rövid haj, a modern női sportok nem kevésbé csúfítják a valódi nőiséget! A kacérkodás lesz azután a hiú divathóbortok elmaradhatatlan velejárója, ami a testre és a lélekre gyakorolt veszélyeit tekintve valóban nem hagy semmi kívánnivalót maga után, s nem kevésbé veszélyezteti a természetes családi boldogságot. Megannyi nő gyakran többre tartja egy akármilyen semmittevő meglehetősen durva és tulajdonképpen sértő hízelgését saját férje hűséges munkálkodásánál.
Ugyanígy még sok, nagyon sok dolgot fel lehetne hozni annak szemmel látható bizonyítékául, hogy a mai nő ezen Utó-Teremtésbeli saját feladatát tekintve elveszett! S ezzel azok a magasztos értékek is elvesztek, melyeket rábíztak, s amelyekről immár számot kell adnia. Átok száll ezen üres emberekre! Ők nem a körülmények áldozatai, hanem a körülmények kikényszerítői.
A haladásról szóló hangzatos beszédek mit sem változtatnak azon, hogy a haladás e buzgó képviselői hű követőikkel csak mélyebbre, egyre mélyebbre süllyednek. Ők mindannyian betemették már valódi értékeiket. A nők legnagyobb része nem érdemli meg többé, hogy e kitüntető nevet viselje: nő! És sohasem játszhatják el, hogy férfiak, és nem válhatnak azzá, így végül csak semmittevők maradnak az Utó-Teremtésben, akiknek a természet hajlíthatatlan törvényei értelmében ki kell irtatniuk.
Az Utó-Teremtésben minden teremtmény közül a nő áll a legkevésbé azon a helyen, ahol állnia kellene! A maga mivoltában ő lett a legszomorúbb alak az összes teremtmény között! El kellett rothadnia lelkében, hiszen legnemesebb érzéseit, legtisztább erejét, könnyelműen a felszínes, nevetséges hiúságnak áldozza fel, s ezáltal nevetve kigúnyolja Teremtője elrendelését. Ilyen felületesség mellett kizárt a menekülés; a nők ugyanis elvetnék a szavakat, vagy egyáltalán nem tudnák többé megérteni és felfogni azokat.
Így a borzalmakból előbb az új, igaz nőnek kell életre kelnie, aki majd a közvetítő lesz, s ez által az alapot is meg kell teremtenie az új, Isten akarata szerint való élethez és emberi munkálkodáshoz az Utó-Teremtésben, amely azután megszabadul a méregtől és a rothadástól!