28. Egy új törvény

AHOGY MÁR korábban mondtam: „Kérésetekre átvándorolhatjátok a Teremtéseket, és öntudatossá válhattok, ám közben nem szabad másnak fájdalmat okoznotok, hogy így teljesítsétek saját kívánságaitokat.”

Semmi sincs a Teremtésben, amit ne lenne szabad úgy élveznetek, ahogyan azt a Teremtés adja nektek, azaz ugyanarra a célra, amire kifejlődött. De oly sok dolog voltaképpeni célját nem ismeritek, és sokszor a mértéktelenség hibájába estek, aminek haszon helyett károkat kell okoznia. Ezáltal a kóstolni, megismerni akarásból, az élvezésből, ahogy növekszik, gyakran válik függőség, mely végül rabszíjra fűz benneteket, gyorsan rabigába hajtja a szabad akarást, s ezért önmagatok által urak helyett szolgákká váltok!

Sose hagyjátok magatokat az élvezés jármába hajtani, csak azt vegyétek, ami a rátok bízott javak fönntartásához és azok fejlődéséhez földi életetekben szükséges. A túlzással akadályozzátok a fejlődést, mindegy hogy a testről vagy a lélekről van szó. A túlzással éppen úgy akadályozzátok, mint az elhanyagolással vagy a hiányossággal. Zavarjátok az Isten által megkívánt hatalmas fejlődési folyamatot! Minden, amit legjobb akarásotokkal szembe akartok állítani e hibákkal, hogy kiegyenlítsétek, újra jóvátegyétek azokat, csak toldozott-foldozott munka marad, melyen látni a javítás nyomait; melyek nem szépek, és sosem nézhetnek ki úgy, mint egy teljes, foltozatlan mű.

Az ígéret teljesítése, hogy „mindennek újjá kell születnie”, nem azt jelenti, hogy mindennek át kell alakulnia, hanem hogy újonnan kell kialakulniuk mindannak az összeomlása után, amit az emberi szellem elferdített és megmérgezett. És mert semmi sincs, amiben az ember önteltségében ne tett volna már kárt, amit ne mérgezett volna meg, mindennek össze kell omlania, hogy azután ismét újjászülethessen, de nem az emberi akarás szerint, mint eddig, hanem Isten akarata szerint, amit az ellustult emberi lelkek önfejű akarásukban még sosem értettek meg.

Az emberiség kárt tett mindenben, amit Isten akarata teremtett, mégsem ismert fel semmit, ahogyan az minden emberi szellemnek feladata lett volna. Öntelten mesternek képzelve magát mindenhez hozzányúlt, és ennek következtében csak elértéktelenített és bemocskolt minden tisztaságot.

Mit tud egyáltalán az ember a Tisztaság fogalmáról! Mit csinált galádul, kicsinyességtől indíttatva az igaz Tisztaság határtalan magasztosságából! Zavarossá tette, meghamisította, leráncigálta saját mocskos vágyainak alacsony szintjére, ahol szelleme érzését már nem ismeri, és csupán érzelmeinek szűk határait követi, melyet saját gondolatainak visszahatásában esze hoz létre. Ám az érzelemnek a jövőben újra tisztának kell lennie!

Az érzelem az érzéshez viszonyítva az, aminek az észnek kell lennie a szellemhez viszonyítva; egy eszköznek a működéshez a durvaanyagú létezés folyamán! Manapság azonban az érzelmet az ész eszközének a szintjére alacsonyítják és húzzák le, és ezzel meggyalázzák. Úgy, ahogyan már az ész uralmának az eredendő bűne a szellemet lenyomta és megbilincselte, mely működése kifejezéseként az érzést hordozza, úgy a durvább, az ész által keltett érzelemnek is ugyanakkor önműködően győzedelmeskednie kellett az érzés szellemi tisztasága felett, el kellett azt nyomnia, vágnia az egészséges működés lehetőségétől a Teremtésben.

Az egyik hiba természetes következményként magától értetődően magával hozta a másikat. Így történik az meg, hogy az emberek – anélkül, hogy ezt tudnák – ma ebben a tekintetben is csupán ólmot tartanak arany helyett a kezükben, és az ólmot aranynak tartják, míg a tiszta érzést már egyáltalán nem ismerik.

De ahogy a szellemnek az ésszel a megfelelő viszonyban kellene összekapcsolódnia, tehát úgy, hogy a szellem uralkodjék, vezessen, és az észnek, mint eszköznek, a szellemet szolgálva az utat kellene előkészítenie, lehetőségeket teremtve a szellem akarásának a végrehajtására a durvaanyagúságban, úgy kell ugyanakkor az érzésnek is vezetve és éltetve működnie, míg az érzelem, a vezetést követve, a működést közvetíti a durvaanyagúságba. Akkor majd végre az érzelem is nagyon hamar és gyorsan nemesebb formát fog ölteni, és a fogalmak nyomorúságos, erkölcsi összeomlását, mely csak az érzelmek jelenkori uralma által keletkezhetett, gyorsan eltünteti a felfelé szárnyalás!

Ha az érzelem működését az érzés vezeti, akkor minden gondolkodásban és cselekvésben csak szépség, kiegyensúlyozottság, megnemesedés van. Sosem követelés, hanem csak megszentelt adni akarás: Ezt kell megszívlelni mindenben, a szeretetben és a házasságban is.

Ti rövidlátó, szűklátókörű emberek, gyakran olyanokat tartotok tisztának, akik a valóságban a törvények szerint a Teremtésben a legelvetemültebbek közé tartoznak. Nem egy olyan cselekedet van, melyet kicsinyességből minden további nélkül tisztátalannak gondoltok, és melyek mégis tisztán ragyognak, míg nem egy általatok tisztának tartott dolog tisztátalan.

Az érzés tisztasága általatok nem is sejtett magasságokba emel nem egy olyan cselekedetet, melyet ti itt még gúnyolódással és csúfolással be akartok mocskolni. Ezért végre tegyétek előbb érzéseteket szabaddá, hogy helyesen tudja megítélni és mérlegelni a jót és a rosszat; különben el kell tévednetek!

Ne gondoljátok azt sem, hogy ezt vagy azt „legyőztetek” magatokban, míg nem voltatok veszélyben, és nem volt meg a lehetőségetek arra, hogy engedjetek a gyengeségeknek annak tudatában, hogy senki sem tudja meg! A magányba való menekülés sem hoz senkinek valódi hasznot, ez pusztán azt bizonyítja, hogy az ilyen ember túl gyengének érzi magát a harcra, vagy túl fáradt, talán saját magától is tart, nehogy egy kínálkozó alkalommal elbukjék.

Erősnek lenni más, másként mutatkozik meg. Az erős ember minden veszély közepette rendíthetetlenül és magabiztosan járja útját. Nem lehet megingatni, ő maga sem tér róla le, hanem ismeri és látja magasztos célját, melynek az elérése értékesebb számára, mint minden más, ami kínálkozni akar neki.

Újjá válik most az ember mindenben, újjá és bensőjében erőssé!

Ehhez az új alkotó tevékenységhez adok nektek egy tanácsot:

„Ne okozzatok több fájdalmat embertársaitoknak, hogy így teljesítsétek saját kívánságotokat!”

Hogy ebben mi minden rejlik, még nem értettétek meg. Ez a legjobb vándorbot az ember vándorlásához a Teremtés egyes részein át egészen a Paradicsomig!

Ehhez adok nektek még egy második tanácsot:

„Ápoljátok helyesen a Földön rátok bízott javakat, melyekhez hozzátartozik a földi test is. Sose engedjétek meg az élvezetnek, hogy függőséggé váljon, s akkor majd szabadok maradtok a láncoktól, melyek alacsonyan tartanak benneteket.”

Minden komolyan törekvő ember számára feltételnek kellene lennie a Földön, hogy a „te” megszólítás kölcsönösen szigorúan megszentelt maradjon! Csak különleges esetekben szabad használni és felajánlani. A finomanyagú világban, az úgynevezett „túlvilágon”, ez másmilyen. Ott a szellemi érettség határai élesen ki vannak jelölve, és nem lehet őket minden további nélkül átlépni. Ott a valóban azonos jellegűek élnek a Teremtés törvénye szerint együtt, és egyes egyedül az azonos jelleg jogosít fel a „tegezésre”.

De a durvaanyagúságban előbb meg kell vonni e határokat. Itt a durvaanyagú földi test lehetővé teszi, hogy az összes érettségi fokon lévő szellem olyan szorosan létezhessen egymás mellett, ahogy az más szinteken sehol sem fordul elő.

Ezért vonjatok itt határt a jövőben, melynek szükségszerűségét, roppant értékét bizonyára fel sem foghatjátok egészen.

Üzenetemben egyszer már utaltam erre a „Baráti csók” című előadásban. Ehhez hozzátartozik a „tegeződés” mérget hintő szokása, és vele együtt a durvaanyagúság egyik legfontosabb határának a széttörése és átlépése. Egy határnak, mely olyan támaszt nyújt nektek, melynek értékét nem vagytok képesek felbecsülni.

Így hát minden ember számára, aki a Fény felé törekszik, parancsolattá kell válnia, hogy takarékosan éljen a bizalmas „te” megszólítás felajánlásával embertársainak. A legjobb, ha teljesen mellőzi!

Utasítsátok vissza, ha majd felajánlják, olyan esetek kivételével, amikor földi életetekben komoly szövetségről van szó, tehát a házasságban! Majd évek múltán ismeritek fel, micsoda érték található a parancsolatban. Mindig elfog az iszonyat, ha hallok róla, hiszen ismerem a vészt, mely használatában rejlik. De az embernek sejtelme sincs róla.

A német „Du”-val,¹ mely egy egészen különleges fogalmat testesít meg, minden lélek egy olyan kapcsolatot létesít, mely képes átnyúlni egészen a földi síron túlra!

E „te” megszólítással azonnal szálak fonódnak az egyik embertől a másikhoz, melyek egyáltalán nem ártalmatlanok. Olyan szálak, melyek alacsonyan tarthatják a szellemeket, az olyanokat is, akik képesek lennének felemelkedni. Hiszen csak ritkán fordul elő, hogy két olyan szellem köti magát a másikhoz, akik minden dologban ugyanazt az érettséget hordozzák magukban, tehát szellemileg valóban ugyanazon a szinten állnak.

És ahol nem két azonos érettségű szellem van, akik egymást kötik, ott a törvénynek megfelelően a magasabban álló lesz lehúzva, és sosem az alacsony szinten álló emelkedik felfelé! Hiszen a Teremtésben csakis a magasabban álló jöhet le az alacsonyabb szintekre, de soha egyetlen lépéssel sem juthat feljebb a szellem arról a helyről, ahol áll!

A szabad akarattal vállalt szoros kapcsolatnál, tehát két eltérően érett szellem esetében, a magasabban állónak le kell jönnie, vagy visszatartja őt a másik, kevésbé érett, és a kötelék által úgy függ rajta, mint egy súly. Nem mindenkinek van meg hozzá az ereje, hogy úgy vezesse a kevésbé érettet, hogy az felfelé, hozzá jöjjön. Ezek kivételek, melyekkel nem szabad számolni. És a maradéktalan oldozás a szabad akarattal vállalt kötelék után nem könnyű.

Ebben olyan tény rejlik, melynek iszonyatosságával a földi ember még sosem számolt! Földi léte során könnyelműen átsiklik ezeken a feneketlen mélységeken, és kivétel nélkül minden esetben akadályozva lesz, ha a törvényt megszegi! Gyakran fogva lesz tartva, ahogy a láthatatlan kúszónövények is visszatartják az úszót, ha olyan helyeken merül alá, melyeket nem ismer.

Elérkezik az idő, amikor majd megszabadultok a vésztől, mely naponta, minden órában áldozatokat követel a Földön. A tudás tesz majd szabaddá benneteket! De akkor majd másmilyenek lesznek a házasságok, a barátságok és egyéb szövetségek is, melyek bizony mind világosan magukban hordozzák a nevet „kötelék”. Így majd elülnek az összes viszályok a barátok között, eltűnnek a gyűlölködések és a félreértések, mindent a legteljesebb harmónia fog áthatni, mert az emberek be fogják tartani a máig meg nem értett törvényt.

Addig azonban csak ezzel a tanáccsal lehet nektek segíteni: Legyetek óvatosak a bizalmas „te” használatával! A tanács megfogadása nagyon sok fájdalomtól véd meg benneteket! Évezredekkel megrövidítheti szellemi felemelkedéseteket! Ezt ne feledjétek, még akkor sem, ha ma még semmit sem értetek belőle. A legjobb fegyvert adom nektek ahhoz, hogy kikerüljétek a finomanyagú kúszónövényeket!

A durvaanyagúságban több parancsolatra van szükségetek, mint a finomanyagú világokban, ahol egyetlen emberi szellem sem tehet mást, mint hogy magával azonos jellegű szellemekkel érintkezik, még ha ez az azonos jelleg sok fokozatot foglal is magában, és így nagyon változatos formákat mutat.

Ha megfogadjátok e tanácsot, meg fogtok szabadulni egy nehéz, felesleges tehertől, mellyel az emberiség egyre újra megterheli magát.

Ne vegyetek példát a túlvilágról, mely egyszerűbb törvényeknek van alávetve. Az új korszakban, mely ezerévesnek ígértetett, előbb maguknak a túlvilágiaknak is tanulniuk kell. Nem okosabbak, mint ti magatok, és ők is csak azt tudják, amit szintjükhöz mérten tudniuk szükséges. Ezért a spiritiszták kötelékét még szét kell majd szakítani ott, ahol félreértések és a buta önhittség által csak bajt okoznak, mely annyi értékes dolog oly sok téves értelmezését eredményezte, és így megtévesztette vagy visszatartotta a tömegeket attól, hogy most felismerjék az Igazságot.

De ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, hanem fogadjátok meg tanácsomat. Ez nektek nyújt segítséget, és ha figyelmesen körülnéztek, már most könnyen felismerhetitek az értékét! Egyáltalán nem kell a már meglévőt most minden ok nélkül megszüntetnetek. Ezzel nem oldotok meg semmit. Ez egy téves, egészségtelen kísérlet lenne az átalakításra! De nektek most másképpen kell cselekednetek, már nem meggondolatlanul és könnyelműen. Teljes egészében újat kell építenetek. A régi magától fog összedőlni.

És ha még azt mondom nektek:

„Az embernek soha nem kell együtt élnie olyan valakivel, akit nem tud tisztelni!”, akkor majd rendelkezni fogtok azzal földi létezésetek ideje alatt, amire szükségetek van, hogy mentesek lehessetek a karmától. Legyenek veletek ezek az alapelvek utatok során.

Ám ahhoz, hogy felfelé emelkedhessetek, ezen felül meg kell bennetek lennie a vágynak Isten tiszta, fényes birodalma után! Az Isten fényes birodalma utáni vágyakozás viszi a szellemet felfelé! Ezért gondoljatok mindig Istenre és az Ő akaratára! De ne csináljatok róla képet magatoknak! Az ilyennek tévesnek kellene lennie, mivel az emberi szellem nem foghatja fel Isten fogalmát. Ezért adatott meg neki a lehetőség arra, hogy felfogja Isten akaratát, melyet őszintén és alázattal kell keresnie. Ha megtalálja az akaratot, benne azután felismeri Istent! Ez az egyedüli út hozzá!

De az ember eddig még nem igyekezett, hogy helyesen megértse az isteni akaratot, hogy megtalálja Istent, hanem mindig csak az emberi akarást állította előtérbe! Ez belőle magából keletkezett, mint az emberi kívánságok és önfenntartási ösztön megtestesülése, ami nincs összhangban a teremtés őstörvényeinek önműködő, felfelé irányuló lüktetésével!

Találjátok hát meg az utat Isten igaz akaratához a Teremtésben, s benne majd felismeritek Istent!