61. Hogyan kell az üzenetet befogadni

A földi ember egy nagy hibát követ el, amikor szellemi ismereteket keres: Ugrásszerűen akar előrelépni, ahelyett hogy nyugodtan és biztos bizonyossággal lépésről lépésre haladna. Alighogy észrevett valami impulzust, ami rá akarja őt vezetni a szellemi értékek keresésére, máris a végső dolgok felől is kérdezősködik, melyek messze túlmutatnak az emberi szellem felfogóképességén.

Ezzel már eleve képtelenné teszi magát, hogy bármit befogadjon. Zavarodottan, elbátortalanodva hamarosan felhagy a kereséssel. Nem ritkán ráadásul még harag is támad lelkében, és kinevet, kigúnyol meg kicsúfol más keresőket, akikkel szemben ellenségesen lép fel. Ám ennek az ellenségeskedésnek a tényleges oka a nyomasztó felismerés érzetében található, miszerint ő maga képtelen volt a szellemiekben értékeket találni. Saját tehetetlenségének tudata teszi őt ellenséggé, amihez irigység és rosszakarat társul.

Aki gúnyolódik, az nincs fölényben, hanem csak elkeseredett. A gúnyolódásban és a nevetségessé tételben a saját alkalmatlanság, a saját gyengeség, és a tehetetlenség nyílt beismerése rejlik olyan dologgal szemben, melynek felismeréséhez a gúnyolódónak hiányzik a megértés képessége. Vagy az irigység az, ami beszél belőle. Azt irigyli, hogy valaki más megérthet valamit, ami az ő számára felfoghatatlan marad.

Az is az emberi szellem sajátossága, hogy ott, ahol tudónak képzeli magát, nincs benne gúny és csúfolódás. Ha azonban valóban meg van győződve tudásáról, akkor semmi sem ösztönzi gyűlölködésre és ellenségeskedésre. –

Ám az emberi szellemet a félelem is ráviheti arra, hogy tele legyen gyűlölettel. Mindenekelőtt az a félelem, hogy a közvélemény majd leminősíti, félelem attól, hogy nyilvánosságra kerül, hogy az eddig oly büszkén közszemlére állított saját tudását olyasvalami rendíti meg, amit ő maga nem képes követni, vagy amit nem tud anélkül követni, hogy az eddigi vélt tudását ne nevezze hiányosnak, sőt tévesnek.

Kétségtelenül azonban ez a legrosszabb indíték a földi ember szelleme számára a támadásokhoz, a gúnyolódáshoz és a csúfolódáshoz, sőt hogy a legvisszataszítóbb harcmodorhoz folyamodjék, amely nem riad vissza a hazugságtól és a rágalmazástól, és végül még tettlegességhez is folyamodik, ha a siker másképp nem elérhető.

Olyan ez kicsiben, mint a legnagyobban. Minél nagyobb befolyással van az ember vélt tudásával embertársaira, minél többet tudtak meg mások e látszattudásról, annál erőteljesebben fog az ilyen mindig elzárkózni az új felismerések elől, s ha ezek még idegen forrásból is származnak, annál kétségbeesettebben fog ellenük dolgozni.

Oly sok földi ember nyílna meg szívesen egy új tudás előtt, még ha ez ellent is mond eddigi vélt és téves látszattudásának, amire beképzelt, amennyiben régi nézeteit nem ismerné senki.

De ha embertársai erről tudnak, akkor hiúsága nem engedi meg, hogy egy olyan új tudáshoz csatlakozzon, ami a sajátját megváltoztatja, mert hiszen ezzel bizonyítaná, hogy eddig tévesen haladt. Akkor ezt elutasítja, néha még saját, legbensőbb meggyőződése ellenére is, ami gyakran nehéz órákat szerez neki!

Gyávaságában aztán jó hangzású szavakat keres, melyek hiúságát hivatottak leplezni, és ebben segítségére van az okoskodó ész. Hagyja őt méltósággal magyarázni, hogy felelősnek érzi magát azok iránt, akik eddig őt követték az útjai során. Mások iránt érzett „szeretetből” veti el az új tudást, hogy ne terjedjen el a nyugtalanság abban a békében, amelyre az ő híveinek lelke eddigi gondolkodásában rátalált.

Kárhozatra méltó képmutatók, akik így beszélnek; hiszen a híres-nevezetes békéjük csak alvás, mely az ember szellemét fogságban tartja és akadályozza, hogy a mozgás isteni törvénye szerint mozogjon, kibontakoztathassa szellemét, hogy szárnyat növesszen a repüléshez a fényes magasságokba, melytől a békés alvóknak távol kell maradniuk!

De sokan szívesen futnak az isteni törvények ilyes kártevői után, mivel a kényelmesség, melyet tanítanak, oly csábító a rest emberi szellemek számára! Ez a mindenféle kényelmesség széles útja, mely a kárhozatba, a bomlás régióiba vezet. Nem ok nélkül utalt Jézus, az Isten Fia, oly gyakran a magasba vezető nehéz, sziklás, keskeny útra, és óvott a kényelmesség széles útjától! Ő csak túl jól ismerte az emberi szellemek tétlen restségét, és a luciferi csatlósok csábítgatásait, akik kihasználják ezeket a gyengeségeket!

Az embernek mozdulnia kell, ha el akar jutni a fényes magasságokhoz. A Paradicsom várja őt, de nem jön le hozzá, ha ő nem törekszik feléje. Törekedni azonban nem csak azt jelenti, hogy gondolni rá, kérni, koldulni, vagyis amit ti ma tesztek; törekedni azt jelenti cselekedni, mozogni, hogy eljussatok oda!

De az emberek csak koldulnak, és azt gondolják, hogy őket majd azok a kezek fogják a magasba emelni, melyeket egykor gyűlölettel telve szögekkel vertek át! Csak az út van megmutatva és lesz is megmutatva mindannyiótoknak, ti restek, de menni rajta ti magatoknak kell! Ezen már nektek kell fáradoznotok.

Milyen gyakran mondta ezt Krisztus, és mégis azt hiszitek, hogy a bűneiteket minden további nélkül, azon nyomban meg lehet bocsátani, csak kérnetek kell. Saját kívánságaitok és vágyaitok szerint éltek, és még azért koldultok, hogy ehhez isteni segítséget kapjatok. De ti ezt a segítséget ismét csak abban a formában várjátok el, ahogyan azt ti akarjátok, tehát ebben még feltételeket is szabtok.

Restség és önteltség, bárhová néztek. Semmi más. Az is szellemi lustaság, ha már a szellemi ébredés kezdeti szakaszában ugrásszerűen a végső dolgokra kérdeztek. Ezzel kezdettől fogva csak azt akarjátok látni, hogy nektek megéri-e olyan úton járni, ami fáradságot kíván. Hisz nem tudjátok, milyen nevetségesen áll az ember az ilyen jellegű kérdésekkel az előtt, aki megadhatja neki a választ. Mert az ilyen kérdések csak olyasvalaki által magyarázhatók meg, aki tudatosan fentről érkezik, aki a számotokra végső dolgokban volt, ámde valójában ezek az első dolgok, és nem nevezhetők végsőknek.

És aki fentről érkezik, az azt is tudja, hogy az emberi szellemek közül e dolgokat senki még csak nem is sejtheti, annál kevésbé képes azokat tudatosan magába fogadni.

Elhoztam nektek az Üzenetet, melyre a földi embereknek szükségük van, ha szellemileg fel akarnak jutni! Csak nézzetek bele helyesen! Ti azonban ezt a legjobb esetben szépnek találjátok… és azonnal olyan dolgokra kérdeztek rá, melyeket viszont soha nem fogtok megérteni. Ezért nem is válnak hasznotokra.

De ha egyszer az egész Üzenetet helyesen magatokba fogadtátok, és bensőtökben minden szavát megtapasztaltátok, átéltétek, hogy majd utána tettekre váltsátok, mint olyasvalamit, ami földi létezésetekben magától értetődő, akkor tulajdonotokká válik mint a testetek és a véretek, amire a Földön szükségetek van földi vándorlásotok teljesítéséhez.

Ha így cselekedtek, abból az következik, hogy többé már nem teszitek fel ezeket a kérdéseket; mert akkor tudókká váltatok, oly mértékben tudókká, amennyire csak az emberi szellem tudóvá képes válni. És ezzel egy időben abbamaradnak az értelmetlen kívánságok is; mert a tudás révén igazán alázatossá váltatok, félretettétek emberi hiúságotok, önteltségetek gyengeségeit, a mindent jobban tudás beképzeltségét és az összes többi hibát, amit az emberi szellem magáévá tett.

Aki tehát ilyen és hasonló kérdéseket tesz fel, az még szelleme restségében alszik, és csak bebeszéli magának, hogy ezzel szelleme éberségét és a keresés utáni erős vágyát hangsúlyozza. Nem különbözik egy olyan gyerektől, aki versenyt akar futni, pedig még járni sem tanult meg!

Az Üzenetből nem választhattok ki egyes részleteket sem, amelyek éppen megfelelnek nektek, ami érdekel benneteket; mivel a szellemi tanuláshoz az érdeklődés nem elegendő, az csak az ész számára elégséges, a többet igénylő szellem számára nem.

El kell fogadnotok mindent vagy semmit.

Az érdeklődésből is válhat ugyan valódi keresés, de nem egykönnyen és csak nagyon ritkán. A buzgóság is csak árt; mert ugrásokra késztet, melyek megbénítják az erőt. Nyugodtan előre haladni, szóról szóra és mondatról mondatra, nem olvasni és nem tanulni, hanem képileg, akárcsak az életben, igyekezni mindent befogadni, amit ezzel adtam nektek. Ássátok bele magatokat a szavaim teljes mélységébe, akkor majd, igen, egyedül akkor megsejthetitek, hogy az élet Igéjét tartjátok kezetekben, magát az élő Igét, mely nem a tanultakból vagy a kigondolt dolgokból lett összeállítva az emberi szellem által.

Csak ha rákényszerítitek magatokat arra, hogy a harmonikus mozgás Isten-törvényében éljetek, akkor kelhet bennetek életre az Ige, hogy lehetővé tegye számotokra a magasba emelkedést, fel a fényes magasságokba, amelyek a ti valódi hazátok. De előbb romboljátok le az összes falat, amit szellemetek restsége az évezredek folyamán körülöttetek oly szilárddá merevített, és ami leköti szellemetek szárnyait, és oly alacsonyan tartja, hogy nektek elégséges, sőt nagynak tűnő a merev, halott dogma, mellyel ma csak üres formában próbáltok szolgálni annak az Istennek, aki maga az Élet! –

Ennek ellenére végül a leírásokban még elmagyaráztam azt, amit ti végső dolgoknak neveztek, melyek azonban a valóságban az elsők, úgyhogy most már nem marad az egész létezésben egyetlen kérdés sem megválaszolatlan. Ezt jutalomként adtam nektek; hiszen azért, hogy a leírások megértéssé váljanak először erőfeszítést kellett tennetek, hogy az egész Üzenetet szóról szóra elevenen magatokba fogadjátok! Aki ezt a munkát elhanyagolja, az engem sohasem érthet meg, még ha ő maga azt is hiszi.

Ezért kerüljetek mindenféle átugrálást, ellenben már kezdettől fogva hatoljatok minden egyes szavam mélyére mondatról mondatra. Egyetlen ember sem képes itt a Földön az Üzenet értékét kimeríteni; mivel valamennyi világrész számára adatott. Ne vegyetek ki az Üzenetből találomra egyes részleteket. Az Üzenet egyetlen egész, oszthatatlan, mint Isten törvényei a Teremtésben. Az emberi szellem nem ingathatja meg, semmit sem ferdíthet el benne anélkül, hogy emiatt saját maga ne szenvedne kárt. Kívülről sem tudtok semmit belevinni, nem tehettek egyes pontjaiba valami idegent, ami számotokra kellemesebb, függetlenül attól, hogy ez egy általatok ismert tanból vagy titőletek származik.

Az Üzenetemet az első szótól az utolsóig változatlanul kell hagynotok, ha azt akarjátok, hogy számotokra hasznot hozzon. Előbb bensőtökben  kell  átélnetek, hogy azután bentről kifelé eszerint rendezhessétek el az életeteket! Ha így cselekedtek, akkor jól jártok, és a fényes magasságok megnyílnak szellemetek előtt, hogy bebocsássanak titeket az üdvözült emberi szellemek örömteli alkotásának legmagasabb birodalmába, amit ti Paradicsomnak neveztek. Ott aztán majd megsejtitek a tiszta szellemiséget, és megérzitek az Isteniség erejét, amit jutalomként adtam nektek a leírásokban. De akkor már nem akartok több kérdést feltenni, mivel boldogságotokban minden kívánságtól mentesek lesztek! Akkor az ész már nem fog gyötörni benneteket, mert mindent át fogtok élni.