5. 1935, Újév
Egy új év! Minden év fordultával az ember felteszi magában a kérdést, hogy mit hoz számára az új év? Az egyik komolyan és csendben a szilveszteri harangszó mellett önmagát kérdi, a másik ezt szorongó szívvel teszi, és sokan gondtalan vigadozás közepette buja társaságban vidáman nevetve, vagy akár részeg mámorban kihívják a sorsot, hogy könnyelműen fellebbentsék a fátylat, konokul ellenállva annak, ami számukra fenn van tartva.
Manapság azonban a többségnek harag, irigység és gyűlölet van a szívében embertársaival szemben, akiknek semmi jót nem kívánnak. Titokban a gonoszságon és a pusztításon jár az eszük, és az új évben végrehajtandó bosszúálló terveket szőnek.
Csak kevesen, csak nagyon kevés ember kulcsolja csendesen össze a kezét alázatos imában, hogy szellemében közelebb kerüljön Istenhez hálaérzettel a kegyes vezetésért az öreg év során! Megköszönve azt, hogy még megtapasztalhatták a szenvedést és az örömöt, mely felébresztette vagy hagyta még tovább érni szellemüket a felismerésben.
Így hullámzanak egymáson keresztül a gondolatformák az új év kezdetén. Ez a harag és a könnyelműség, a felületesség és mindenféle vágy keveréke, az uralomra való törekvés hazugság és csalás által ... de egy dolog hiányzik: az igazi béke tiszta vágya, mely az Isten iránti alázatból és tiszteletből fakad! A béke vágya a béke kedvéért. Ezt a földi ember többé már nem hordozza; mert önző gondolatok nélkül már nem képes meglenni.
Isten utolsó, az emberekhez intézett felhívása ismét észrevétlenül hangzott el, és ők még mindig abban a tévhitben élnek, hogy a földön mindennek az ő akaratuk szerint kell igazodnia, még az Úrnak, az ő Istenüknek is, ha még egyáltalán elismerik Őt.
Most eljött az új év, olyan év, amely számukra meglepetéseket és annak a megtapasztalását fogja hozni, hogy akaratuk nem jelent semmit Isten mindenható akaratával szemben, ami térdre kényszeríti őket és minden ellenállást megtör. Az emberek többé nem visznek önkényesen szenvedést a világba; mert kétségbeesetten védekezniük kell saját vétkeik gyümölcseinek csődületes visszaáramlásával szemben.
A ma kezdődő év durvaanyagú megoldásokat hoz, amelyek a földi emberek számára láthatóak, kézzelfoghatóak és tapinthatóak, melyeket többé már nem hagyhatják figyelmen kívül, mint eddig minden szellemi eseményt!
Nagyon sok siránkozás lesz minden országban, mindenhol, és azok a szavak, amelyeket az utóbbi években figyelmeztetően hangoztattam, valóra válnak!
Beteljesülnek! Minden szó!
Milyen gyakran kigúnyolt és megmosolygott engem az emberiség, amikor olyan sok dologról szóltam figyelmeztetően, ami látszólag nem teljesült azonnal. A követők ennél fogva langyossá és kételkedővé lettek, és néhányan jóindulatúan azt tanácsolták, hogy inkább ne is beszéljek ezekről a dolgokról, mert az csak csökkenti, vagy akár teljesen tönkreteszi a tanítás értékét.
Ezeknek az okos embereknek fogalma sem volt arról, hogy így kellett beszélnem, hogy ez részemről teljesítés volt, és közben nem vehettem figyelembe az emberek véleményét, függetlenül attól, hogy gondolkodásuk e tekintetben ellenséges vagy barátságos-e.
Nem törődhettem sem a gúnyolódással sem az ellenségeskedéssel; mindent el kellett tűrnöm, és nyugodtan el kellett néznem, ahogy sok követő, aki nagy reményeket hordozott a Grál szolgálatára, elfordult tőlem; mert továbbra is így kellett beszélnem, mert ezzel teljesítettem, és e teljesítés végett jöttem a földre!
Az emberek nem tudták vagy nem hitték, hogy én magam vagyok az élő törvény és az élő Ige, az Isten Igéje, amely nem prófétál, hanem ami teremtő, ősteremtő: Tett!
Ha engem az egész világ szakadatlanul kigúnyolna és nevetség tárgyává is tenne, és ha mindenki kételkedve el is fordult volna tőlem, akkor is beszéltem volna egyetlen szó kihagyása nélkül, ahogy tettem is; mert ezekben a szavakban szent beteljesülés rejlik!
Akkor mi számomra az emberiség gúnya, ha az Isten mindenható akaratában működöm, mely én vagyok! Miért törődnék a kételkedő földi apróságokkal, az elnéző mosolyokkal vagy akár a földi emberek gyűlöletével!
Csak Atyám parancsolatát ismerem, és semmi mást! És azt teljesítem, ha elismerik az emberek, ha nem.
Gyakran mondtam: Az én Szavam tett! De erről soha senki nem alkotott megfelelő elképzelést. Ez az emberek saját vétke volt. Amikor az ítéletről beszéltem azt hitték, hogy ez csak prófécia, és várták a gyors beteljesülést, ha bizalommal hallgatták Szavaimat. A többiek azonban csak arra vártak, hogy rám támadhassanak, ha semmi sem teljesült abban az időszakban, amit közben ők gondoltak.
Ezek közül egy ember sem tudta, hogy az én Szavammal azonnal beindult a történés is, és ezzel a világ hajtóművében születettként életre kel! Hiszen ez nem csak emberi szó volt, hanem az Isten Igéje, mely kreatívan működik abban a pillanatban, amikor ki lett mondva, és amely működésében soha nem áll meg, amíg teljes mértékben be nem teljesül!
Míg sok ember csak próféciának tekintette szavaimat, ezek a szavak már Isten ítélő kardjának első csapásai voltak az egész emberiség ellen, aki okosabbnak és bölcsebbnek képzelte magát, mint maga az Isten, és aki ráadásul gúnyolni merészelte és meggyilkolta az összes segítőt, aki Isten legszentebb szeretetéből lett elküldve!
És amíg engem és az én Igémet tudatlanságukban gúnyolták, ugyanaz a szó már élénken működve szaladt a maga útjain az egész teremtésen keresztül, hogy végül a kört bezárva visszatérjen a földre, ahonnan elindult, miközben zúzzon és pusztítson vagy felébresszen és felemeljen!
És most itt a visszatérés ideje! Az Ige már minden világrészben ítélkezett, és most eléri e föld durvaanyagúságát, valamint a durva földi testben vándorló összes lelket. Erőszakkal ledönti az összes falat, melyet a lelkek építettek fel, hogy elrejtsék és megvédjék magukat.
Az új év meghozza szavaim visszatérését és ezzel az ítéletet! Jól fontoljátok meg: Egyetlen szavam sem veszett el! Minden él és most ráhat az emberekre, teljesítve azt, ami ezekben a szavakban rejlik.
A törvény által megkövetelt időbe telt, hogy áthaladjon az összes világon, mielőtt a kör bezártával most visszatér a kiindulási pontjára, a földre, hozva magával a végső beteljesülést.
A végső hatás most egyfolytában az emberiségen fog csattani, amíg be nem teljesül az utolsó szavam is!
A visszahatások egyre gyorsabban jönnek, és végül a folyamatos működés révén egyetlen utolsó nagy csapássá összegződnek, mert az Isteni erő most szabaddá vált a földön, hogy mindent vonzzon és eloldjon, ami vibrálva még körforgását végzi.
Az Isteni nagyságban minden egyszerű, ha csak az ember meg akarja érteni! Erről még egyszer összefoglaló képet adok nektek:
Az évek során bizonyos időpontokban beszélnem kellett az összes eljövendő eseményről, hogy beteljesüljön. Ez nem figyelmeztetésnek volt szánva az emberek számára, ahogyan ők gondolták, hanem amit ezzel hoztam az tett, teljesítés volt!
Minden szóval egyúttal szellemileg idevágó történések jöttek létre. Az Ige ereje átvivődött a világba, hogy bejárja a Teremtés minden őstörvényének útját, és végül egy egészen bizonyos időpontban visszatérjen a földre. Bármit is mondtam, annak egész pontosan be kellett teljesülnie az Ige szerint, értelembeli változás nélkül! Nem történhetnek változások vagy eltolódások; mert az Istentől való Ige az élet és törvény! Önműködően teremtő az Úr erejében.
Ezért kellett már évekkel ezelőtt a fejlődéssel haladva mindig újat mondanom, és az Ige révén ezt szilárdan rögzíteni ebben a durvaanyagúságban. Az összes beszédemben csak el kell választanotok azt, amit kreatívan mondtam, és amit oktatólag; mert az általam használt két beszédmódot könnyen megtaláljátok, ezek egész pontosan felismerhetők, ha erre törekszetek.
Az én Igém így lett tetté, és elhozta az ítéletet minden világban, ahogy most elhozza nektek is az ítéletet ezen a földön!
Mindezekről a dolgokról ti emberek nem tudtok semmit.
Csak sok év múlva fogjátok még jobban megérteni és megsejteni azt a nagyságot, amely mindenben rejlik, ami már most történik, és ami az új évben még lejátszódik!
Aztán hálásan, sőt ujjongva fogjátok dicsőíteni Isten szeretetét; mert mindez értetek történt, ti emberek, hogy megmentsen titeket a mocsárból, amit ti magatok választottatok!
Ezért üdvözöljétek örömteli komolysággal az új évet, és adjatok hálát Istennek az Ő felfoghatatlan kegyelméért, felszabadulásotokért és megváltásotokért!