21. Finomanyagú tüskés bozót
A Fényhez és az Igazsághoz vezető út már régóta úgy ismert, mint tüskés és köves, fárasztó és nehéz.
Az ember ezt egyszerűen tényként elfogadja. Senki sem gondolkozik el, hogy miért van ez így, mi lehet a tényleges oka. És ha valaki egyszer mégis csak foglalkozik ezzel, minden bizonnyal hamis képet alkot.
Csak a kevéssé járt, elhanyagolt út van tele tövissel és kövekkel, az fáradságos és nehéz!
Ez az oka, hogy annak a néhánynak, akik sok tévedés után járásra ezt választják, nehéznek tűnik. Itt is mindig figyelembe kell venni a természetes történést, és nem a hamis képzeteket és kitalációkat, melyekbe az emberi agy ilyen gondolkodás közben szívesen belemerül.
A Fényhez vezető út is kezdettől fogva csak fényes és szépséges volt. És még ma sem más az olyan emberi szellem számára, aki szabad szellemmel megy végig rajta, nincs téves nézetekkel feltartva, melyekkel sokan túl szívesen ültették be és hagyták benőni szellemi útjukat!
Ez teljesen az embertől függ! Az ember, aki még hagyja szellemét szabadon felnézni a Fényre, aki soha nem mulasztja el megérzése által mérlegelni azt, amire tanítja, vagy amit magyaráz neki az embertársa, az így a Fényhez vezető utat ápolja, és a maga számára tisztán tartja! Amikor rajta lépked nem fog sem töviseket, sem köveket találni, csak fénytől ragyogó, puha virágszőnyegeket, melyek elbűvölik látását, és lábainak szárnyakat adnak!
Az útjáról minden embernek magának kell gondoskodnia, ápolnia kell, foglalkoznia kell vele. Aki ezt nem teszi, annak hanyagsága miatt megtelik tövissel és kövekkel, alig lesz járható és nagyon gyakran teljesen be is temetődik, úgyhogy végül soha többé nem lesz képes rátalálni, még akkor sem, ha keresni fogja!
Az embernek saját megérzése által kell mérlegelnie azt, amit hall és olvas! Ez elengedhetetlen, ha az útját meg akarja tartani szabadnak és gyönyörűnek. Valaminek az olvasása vagy hallgatása közben azonnal megérzi, hogy ez nyomasztja, esetleg zavarja, vagy melegséggel árasztja el, mint egy otthonos hang.
Csak azt kell mindig szem előtt tartania, hogy az igazi nagyság és a természetesség mindig az egyszerűségben gyökerezik! Ahol ez hiányzik, ahol mindenféle magyarázatokhoz kell nyúlni, ott valami nincs rendben. Az ilyen utak soha nem lesznek világosak, és nem lehetnek naposak sem.
Így például minden belsőleg tiszta személy, amikor elolvas vagy meghallgat valami misztikust vagy okkultat, azonnal erősen ráérez arra, ami homályos; mint ahogy az egyházi dogmáknál is. A homályosságnak vagy a hangzatos szavaknak az a céljuk, hogy eltitkolják a mindenütt túlságosan is nyilvánvaló tudatlanságot. Emellett nagyon szívesen hízelegnek az emberi lelkeknek, édes dalt zengve fő gyengeségeiknek, mindenekelőtt az önhittségüknek, hogy így könnyebben és szívesebben túllépjenek minden rothadó helyen, és hanyagságukban ne ismerjék fel a nagy hézagokat és képtelenségeket, melyek figyelmeztetően újra meg újra megmutatkoznak.
De aki közben hallja borulatlan szellemének csendes figyelmeztetését, az szabadon tartja a Fényhez és az Igazsághoz vezető utat.
Aki azonban hagyja magát elcsábítani ezzel a homállyal és fülledtséggel, mert ez a saját fantasztikus gondolatainak korlátlan teret nyújt, az hagyja magában benőni az igaz utat olyan kúszónövényekkel, melyek szabad haladását fékezik és nehezítik, gyakran teljesen lehetetlenné is teszik!
A csábítás, hogy saját fantasztikus elképzeléseinek határtalan teret adhasson, nagyon nagy. Végtelennek tűnik azok száma, akik ebben örömmel kiélik magukat, mivel mindenki hangot adhat véleményének, és fontosnak érezheti magát a zavaros gondolatok világának bizonytalanságokkal teli homályában!
Az egyházak híveinek távolról sem lesz olyan nehéz átküzdeni magukat az Igazsághoz, mint az okkult szekták és egyesületek követőinek. Erre csak kissé komolyabban kell törekedniük, ez egyszer belsőjükben nyugodtan mérlegelni a dolgokat, hogy azonnal felismerjék a hézagokat, amiket az észbeli tudálékosság szőtt belé, és amik az igaz utat elsötétítik és összekuszálják!
A komoly emberi szellem számára nem kerül nagy erőfeszítésbe gyorsan megkülönböztetni az Igazságot a tévedésektől az összes egyházban. Ezért a valóban vizsgálódó ember egyházi kötődése sohasem olyan nagy, mint amilyennek látszik! Már az egyszerű őszinte akarás elegendő ahhoz, hogy ezeket a kötelékeket azonnal megszakítsa a gyorsan ébredő saját meggyőződés.
Az egyház csak a szellemileg lusta emberi szellemeket tartja szilárdan. De ezekért nem is kár, mert így Uruk lusta szolgáinak bizonyulnak.
Higgadt megfigyeléssel mindenki nagyon hamar rájön, hogy az egyház ma nem jelent semmi mást, mint egy világi hatalomra és önfenntartásra törekvő szervezetet, ahogy ezt alkalmazottainak hozzáállása és cselekedetei óránként újra és újra bizonyítják, uszítással és ellenségeskedéssel azokkal szemben, akik nem hajlandók szolgálni őket! Mindezt nem nehéz felismerni. Mint ahogy minden ürességet és képtelenséget, melyek beleszövődtek a tettekbe, állításokba és tanításokba. Ehhez nincs szükség különösebben éles szellemre.
Ezért az egyház nem okozhat a gondolkodó embereknek olyan nagy kárt, ahogy azt gyakran feltételezik. Azokat, akik szellemükben elevenek, nem képes megkötözni!
Másrészt azonban felmérhetetlen, szinte helyrehozhatatlan károkat okoznak az emberi szellemnek az okkult szekták és a mindenféle egyesületek! Bár megpróbálják saját hamis tudásukat láttatni, ami minden más, csak nem igaz tudás! Az észembereknek éppúgy hízeleg, mint az összes keresőnek. És ők ebben sikeresek; mert még a keresők között is nagy azoknak a száma, akik annak ellenére, hogy keresik a Fényt, még magukkal hurcolják lelkük minden hiábavalóságát, aminek természetesen hamar áldozatul esnek.
Mivel ezeknek a hiábavalóságoknak éppen az okkultizmus és a miszticizmus kínál korlátlan fejlődési lehetőségeket, oda is vonja őket az azonos fajtájúak vonzásának törvénye szerint! Ennek a törvénynek a legkülső, a legkisebb hatását az okkultisták gyakran megfigyelték, és próbálják kihasználni is. Saját gyönge tevékenységüket ebben a természetes történésben most hivalkodva „mágiának” nevezik! Ez jól hangzik, és egyúttal rejtelmességet kínál!
De a törvényt mint olyat, a maga egyszerűségében, ám a valóságban az egész világot átizzító és kényszerítő horderejében, teljes nagyságában, ők még egyáltalán nem ismerik! Nem fogják fel, hogy e teremtéstörvény keze szánalmas és tehetetlen bábokként tologatja őket ide-oda minden hamis tudásukkal együtt!
Az ilyen emberek működése a követőket és a híveket az alacsonyabb síkokhoz köti, melyeket még csak figyelembe se kellene venniük, ha nyugodtan mennének a maguk útján az emberi szellemet megillető teljes egyszerűségben és méltóságban. Így azonban visszatartatnak, és emiatt nagyrészt el is veszítetnek; mert az emberi szellemtől óriási erőfeszítést igényel, hogy kiszabaduljon minden okkultista, szellem-kötő játszadozásból. Az ilyen tevékenység eltereli a szellemi erőket az egyenes, felfelé vezető úttól! Csak kevesen bírnak elég erőt összeszedni, hogy kiszabadítsák magukat, mivel az erős szellemek úgy sem maradnak az okkultisták között, hacsak azért nem, hogy ott kiéljék hiúságukat.
Ha azonban a számos okkult ágazatban egyszer valóban talál némi tudást, az csak a finom durvaanyagúság vagy a durva finomanyagúság legalacsonyabb környezetére vonatkozik, és soha semmi másra, vagyis a legközelebbi átmeneti síkokra, melyeknek hangzatos neveket adnak a nagyobb hatás kedvéért, hogy ez minden tévelygő beképzeltségének megfeleljen.
A valóságban ez a semmivel egyenlő. Vagy mégis! Csakhogy ez nem a felemelkedést szolgálja, hanem minden emberi szellem megbéklyózását, akinek eredeti állapotában ezen csak büszkén és szabadon át kell mennie anélkül, hogy ezzel még fenntartaná magát. Így azonban értéket tulajdonítanak a hiábavalóságoknak, melyek így kúszónövényekké válnak, amiket Lucifer csatlósai az okkultisták működésén keresztül most százezrek csapdájaként használnak! És ők benne is maradnak, megfogva, mint a legyek a pókhálóban.
Nézzétek csak meg a könyveiket! Mennyi önámítás, nagy és kis tudálékosság van bennük felhalmozva!
Nevetségesen felnagyítják az egyszerű és nyilvánvaló eseteket fontos dolgokká, olyan kitartással és állhatatossággal, amit hasznosabb dolgokra is fel lehetne használni. Olyan eseteket, melyeket a dédnagymama sokkal világosabban ítélt meg, mint ezek a sarjadékok, akik nagy kiabálással igyekeznek magukra és fennkölt ismereteikre terelni a figyelmet. Minél képtelenebb események, minél érthetetlenebb kifejezési mód affektált stílusban, annál szebbnek vélhetők. Gyakran a szenzáció bármi áron a fő céljuk, mint oly sok újságírónál, akik most tömegesen bukkannak fel, akiknek többé már semmi sem szent, az Igazság legkevésbé.
Hihetetlen, mi minden lett e téren rászabadítva az emberiségre! És ezt sokan nagyon szívesen igénybe is veszik. Hiszen ez „érdekes”, és néha még hátborzongást is kiválthat. Az olvasó vagy a hallgató, tovább szőve gondolatait, saját magát is ingerelheti enyhe borzongás közepette, sőt szerepet is játszhat benne; mert a legrejtélyesebb dolgokkal érzi magát körülvéve, melyek azelőtt soha nem nyugtalanították. Most hirtelen olyan valakivé lett, aki körül sok dolog történik miatta!
Amit az ember nem egészen ért, de amit gazdag képzelőerővel feldíszíthet, éppen az csábítja „lehetőségeivel”! Az emberek aztán számos múltbeli tapasztalatot saját elképzeléseik szerint értelmeznek, és ami eddig figyelemre sem volt méltó, hirtelen nagy jelentőséggel bír.
Az eddig oly üres élet tartalmat kap! És így az ember saját véleménye szerint sokat nyert, felébredt és magát szellemileg tudónak nevezi!
Furcsa emberek! Már eszükbe sem jut fontolóra venni, hogy a valóságban ez másként is lehet. Csak saját gondolatvilágukban dagonyáznak, ami számukra azért olyan kényelmes, mert saját elképzeléseikből jött létre.
De ez a világ nem tartós! Az ítélet órájában szét kell esnie! De aztán az összes ilyen lélek támasz nélkül fog állni, reszketve kimondhatatlan kétségbeesésében, és be lesz rántva a fergetegbe, aminek a Fény nyomására hirtelen tájfun szerűvé kell fejlődnie.
Így mindenki csak azt kapja, amit maga hozott létre! Mérhetetlen a hiúságuk által okozott kár. Ők ferdítették el és zavarták össze a szent fogalmakat, melyek ténylegesen segítik az emberiséget a felemelkedésben. Mindebből már csak a legmocskosabb pótképek maradtak, melyek magukon viselik a legdurvább emberi beképzeltség bélyegét. Már egyedül ez is szörnyű ítélettel fenyeget!
Emiatt borzasztó zavar keletkezett. A teremtésben valójában lejátszódó történések legtávolabbi elágazásainak felületes megfigyelése olyan tudásnak lett kiadva, mely az okok és folyamatok tisztázását kívánja szolgálni anélkül, hogy az így beszélők birtokolnák az igazi tudást e teremtés törvényeiről. Halvány fogalmuk sincs róluk, és csak a saját felkorbácsolt fantáziájukból merítenek!
És így ferdítik el Isten bölcsességét, ami a teremtésben rejlik, beszennyezik a szent törvényeket, melyeket nem értenek, sőt nem is ismerik őket, és így emberek ezreit akadályozzák meg abban, hogy az egyszerű és világos úton haladjanak, ami minden emberi szellemnek pontosan elő van írva és hasznos is, és ami megvédi őket a veszélyektől! Ők maguk azonban számtalan, azelőtt soha nem létező veszélyt idéznek elő, melyek csak e meggondolatlan cselekedetek következtében alakultak ki!
De közeleg a nap, amikor meddő áltudásuknak a Fény elé kell állnia, ahol meg kell nyilvánulnia, és össze kell omlania! Ők a legrosszabb ellenségei minden Fény felé igyekvő földi embernek; nincs bennük egyetlen tulajdonság se, ami mentségként szolgálhatna a megmérettetés idején! Tudtukon kívül ők a legbuzgóbbak azok között, akik a sötétség számára emberi lelkekre vadásznak. Tudtukon kívül, mert a hiúság elhomályosítja saját éleslátásukat. Ők maguk már sohasem lesznek képesek erőt szerezni önmaguk megmentésére; mert túlságosan belegabalyodtak a földi tudálékosság hálóiba és a tévedésekbe, melyekbe beletemették magukat!
Határtalan arcátlanságukban nem csak hogy kisebbítik Isten nagy szeretetét, hanem némelyikük még önmagát akarja isten-emberré fejleszteni!
Nemsokára az egész emberiségnek fel kell ismernie, hogy milyen határtalan ostobaságot rejt éppen ez a gondolat. Ez már önmagában mutatja, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a valódi Isteni törvényekről a teremtésben, sem magáról a teremtésről!
Magának az emberi szellemnek, melynek a teremtésben csak a Fényt kell szolgálnia, építenek trónt! Igyekeznek őt középponttá, sőt kiindulóponttá felmagasztalni.
Ha ma valaki, aki testileg vagy lelkileg szenved, buzgó imádságban Istenéhez fordul és meghallgatásra talál oly módon, hogy visszanyerheti egészségét, akkor ezek a mindent jobban tudni vélők egyoldalú magyarázatokkal jönnek, melyekkel az Istent próbálják kisebbíteni. Önszuggeszcióról beszélnek, hogy az hozta meg a gyógyulást, egy erőről, mely az emberi testben, az emberi szellemben rejlik, amely lehetővé teszi számára, hogy mindent létrehozzon, amit csak helyes módon kíván!
Ezzel egyszerre dicshimnuszt akarnak énekelni az emberi képességekről, de így a hit szentsége és az Isten hatalmába vetett meggyőződés beszennyeződik! Beszennyeződik! Ez a jó szó! Hiszen sokan még azt szeretnék állítani, hogy egykor az Isten Fia maga szuggesztióval dolgozott és önszuggeszcióra épített!
Ilyen messzire merészkedett néhány okkultista emberi önteltsége! Isten tagadókká lettek, és az emberi szellemet dicsőítik!
Ezt nem mindenki ismeri be, mert nem látják, hogy tanításaik végül csak ehhez a ponthoz vezethetnek! Isten sérthetetlen hatalmának tagadása kétségtelenül az utolsó gyümölcs, amit ezek a tanítások hoznak, ha ennek a végére látunk!
Luciferi ügyességgel olyan képpé hajlítják a valóságot, ami az ész számára nagyon meggyőzően hat, de a tudónak éles határvonalat mutat, ahová az ilyen okkultisták megértése már nem érhet el. Ez csak észbeli akarásra mutat, ám nyoma sincs a tiszta szellemi tudásnak! Ez a legdurvább önbecsapás, ami az okkultistáknak lehetővé teszi, hogy a tiszta szellemi tudományok tanítványainak tekintsék magukat! Ebben szinte finom irónia rejlik!
Mindennel, amit csinálnak és mondanak, újra és újra csak azt bizonyítják, hogy a legnyilvánvalóbb észbeli akarattal bírnak, egész különleges hangsúlyt fektetve annak minden gyengeségére, és hogy nagyon távol maradtak a szellemi tudástól, amivel szemben teljesen tehetetlenül állnak. Fogalmuk sincs az összes törvényszerű hatás valódi természetéről a teremtésben, még kevésbé értenek magához a csodás teremtéshez.
Még Krisztus csodálatos gyógyításai és a csodák sem érvénytelenítették ezt a törvényszerűséget a teremtésben. Az nem történhet meg, mert Isten törvényei a teremtésben már a kezdetektől fogva tökéletesek, és így nem lehet sem megváltoztatni, sem hatályon kívül helyezni őket.
Az Isteni erő felgyorsítja a törvények összes hatását, és ily módon csodákat okozhat. Maga a folyamat mindig megfelel a teremtés törvényeinek; hiszen másképp semmi történés nem lehetséges a teremtésben, még a legegyszerűbb mozgás sem. De a magas, Isteni eredetű erő képes felgyorsítani a hatást, és bizonyos esetekben ezt azonnal ki is váltja! Az emberi szellem számára ebben rejlik és így jön létre a csoda!
Maga az Isten soha nem cselekszik önkényesen, mert hiszen Ő a legtisztább formában magában hordozza a törvényeket, és Ő egyben a törvény maga. Ezért Isten minden cselekedete minden esetben megfelel a törvénynek. Isten akaratának minden aktusa ezért mindig csak e törvények azonosnemű fajtájában nyilvánul meg.
Vegyük például egy beteg esetét, aki buzgón imádkozva kéri a gyógyulást. Imádság közben szellemileg teljesen megnyílik kérése teljesítésére; a legtisztább fajta alázatban. A kérés ezért felemelkedik, és ennek az alázatos kérésnek a sugarán aztán leszállhat hozzá a megadatás. Ez a megadatás a Fényből való akarás! Az akarás magában a Fényben rejlik, soha nem változik, mindig kész segíteni ott, ahol ehhez megfelelő talajra talál. Az alázatos kérés a megfelelő talaj, ahol a Fény tiszta ereje működhet. Hiszen ez aztán az emberi szellem érdeme is, mert megnyílt a segítségnek erre a lehetőségére, mint ahogy ez az emberi szellem bizonyos tevékenységének vagy akarásának a következménye is, de ez soha nem maga az oka a felépülésének. Nem is az ő ereje az, ami segíthetett, és segített is neki!
Az ember csak arra képes, hogy megnyissa magát, de arra soha nem, hogy önszuggeszcióval meggyógyítsa magát! Itt az okkultista rövidlátásában felcseréli a megnyílni a segítségnek fogalmat magával a segítséggel! Így óriási bűnnel terheli meg magát, amit nehéz lesz levezekelni, mert ez által az emberiségnek mérhetetlen szenvedés lett okozva!
Mivel a Fényben a segítség mindig készen áll azok számára, akik valóban megnyitják magukat, és kis dolgokban még állandóan körül is veszi őket, mert ennek egy része, a megfelelő módon legyengítve, a teremtés sugárzásában rejlik, az „eszes” emberek észrevételeikben végül beképzelten arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi szellem az, aki maga képes megteremteni ezt a segítséget.
Ő ezt beszerezheti, azt igen, de csak az által, ha szellemileg valóban megnyílik a befogadásra! Semmi többet. Magát a segítséget, az erőt és a sugárzást nem ő hozza létre! Az egyedül a Fényben rejlik, az Istenben, aki ezt elküldi nektek!
Az ember azonban csak a hatást észleli, és ebből vonja le következtetéseit, amelyek eddig sok esetben tévesnek bizonyultak; az őbenne rejlő beképzeltségből fakadtak! Ez megfelelő hozzáállással, vagyis szellemének helyes, széles kitárásával egészen más lehetett volna! Ezt azonban számos okkultista tanításai révén, akik szeretnék magukat isten-emberré felmagasztalni, lehetetlenné vált! Mivel számukra a teremtés őstörvényei teljesen idegen dolgok.
Ezerszeresen elágazó és szálakra bomló, de mindig az alaptörvény késztetését követő módon van beleszőve az erősítő és így gyógyító Fény sugárzása az Utóteremtésbe, várva, hogy a teremtmény ezt felhasználja! De ez nem az emberi szellemben található, annál kevésbé magában az emberi testben, hanem azon kívül. Az emberi szellemnek kell keresnie a kapcsolatot, és helyesen meg kell nyílnia annak a befogadására, ami legjobban mély és buzgó imával érhető el.
Mivel a Fényből jövő segítség az emberi szellem számára mindig készen áll, ha ennek meg akar nyílni, így megesik, hogy sokan kis segítségre lelnek a megnyílás által, amit megtanultak. Ahol ez a segítsék megadatott, ott volt egy pillanat, amit áthatott az emberi szellem megérzése, ami valóban megfelelt a teremtésben lévő törvényeknek, s ez által rákapcsolódott a segítségre. Ezt az intuitív megérzést nem kellett hogy földileg is tudatosítsa, mert ez tisztán szellemi történés, ami nagyon gyakran észrevétlen a földi ész számára. Ehhez elegendő egy pillanatnyi mozzanat. És így aztán megjön a segítség a Fényből, mert az erre a célra létező törvényeket soha nem lehet hatályon kívül helyezni! Ezek beteljesülnek akkor is, ha az emberrel ez öntudatlanul történik.
Ebből az okkultista azonban nem lát semmit, és így szilárdan hiszi, hogy ezt valóban csak szuggesztív erejével és az önszuggesztióval érte el! Itt becsapja magát; mert segítségre soha nem kerül sor ott, ahol még nagyobb erőre van szükség, mint az, amelyik mindig készen áll a teremtésen belül.
Mert ilyen esetben először a Fény akaratának egy különleges aktusa kell hogy leereszkedjen, hogy az erőáramlat megduzzadjon! És ez csak egy valóban buzgó imádság, kérelem következménye lehet, ami Isten mindenhatóságába és szeretetébe vetett meggyőződésből fakad!
Néha az igazi közbenjárás is meghozhatja a segítő hatást! Amikor valaki súlyosan megbetegszik, olyankor elgyengült, apatikus. Így nincs benne semmi ellenállás, bár ő egyébként nem lett volna ilyen jámbor. Szellemének ez az állapota lehetővé teszi a Fény erejének behatolását, ami igaz közbenjárásra lehetett odavezetve! És így aztán megesik, hogy valaki olykor közbenjárás által is kap segítséget.
De ha a felépülés után újra feltámad benne az ellenállás az igaz hittel szemben, akkor ezzel megnövekszik a bűne is. Úgy természetesen jobb lett volna neki, ha mégis csak meghal, mert a később bekövetkező halála után mélyebbre kell ereszkednie, mint korábban kellett volna! Ennél fogva nem minden közbenjárás indokolt vagy jó. Az ember szerencséje, hogy gyakran a beteg javára történő igaz közbenjárás sem hallgattatik meg!
Ezen egyszerű teremtéstörvények hatását nem ismerve a becsvágyó okkultisták hiányos képet alkottak, és ezáltal emberek ezreit vezették olyan útvesztőkbe, ahonnan nehéz lesz kimenekülni.
Így megmérgezték a „tiszta hit” és „tiszta meggyőződés” szavak magasztosságát, és az embereknek hitvány utánzatként csak az ész alsóbbrendű alkotásait, a szuggesztiót és az önszuggesztiót kínálták.
Az emberi szellem tökéletesedése felé vezető út az okkultisták számára, önmaguk által, le van zárva!
De közeleg az óra, amikor ez a gonosz ténykedés meg lesz állítva, amikor számos emberi szellem felemelése és megmentése végett végre ismét elérhetővé válik a Fény erejéről szóló magasabb tudás!