36. A durvaanyagúság határán

A FÖLDI EMBEREK milliói nevezik magukat keresőknek, de nem azok! Az alázatos keresés és az öntetszelgő és hiú kutatás között nagy különbség van!

De ennek ellenére az Igazság keresőinek nevezik magukat, sőt azt képzelik, hogy az Igazság utáni kutatás során máris tudás birtokába jutottak.

Az ilyen önteltséget egyszerűen nevetségesnek, groteszknek lehetne nevezni, ha nem hordozna magában oly gyakran veszélyeket, és ha nem lett volna mindig is veszélyes. Hiszen a kutatás, búvárkodás csak az ész munkája. De mit tud az ész, melyet a durvaanyagú agy hoz létre, és ezért alá van vetve a Teremtés durvaanyagú őstörvényeinek, a szellemiségről kikutatni, melyből semmi jellegében hasonló nincs meg benne. Ez az egészen természetes tény elég ahhoz, hogy minden ilyen igyekezet kudarcba fulladjon!

Az ember nem juthat kutatni-akarásával a finom durvaanyagúság legkülsőbb határán túlra.

A finomanyagúság az emberi észnek idegen jelleg, és az is marad, mellyel nem tud kapcsolatot teremteni. Kapcsolat nélkül azonban soha nem is értheti meg, nem is láthatja vagy hallhatja, még kevésbé kutathatja, vizsgálhatja vagy sorolhatja be a durvaanyagú fogalmakba, melyeket az ész nem tud nélkülözni, ami azt bizonyítja, hogy alá van vetve a durvaanyagú törvényeknek, melyekhez szilárdan kötve marad.

Ezért minden eddigi „kereső” vagy a „szellemiség kutatója” mindig szorosan kötve maradt a durvaanyagúsághoz, sosem tudta átlépni annak legfinomabb határait, még ha valóban nagy teljesítményt nyújtott is. A Teremtés őstörvényei ettől sziklaszilárdan visszatartják. Semmi lehetősége, hogy tovább menjen.

Ezért kellett gyakran oly siralmasan csődöt mondania a sok, úgynevezett vizsgálóbizottságnak is, melyek rászánták magukat vagy elhivatottnak érezték magukat, hogy megvizsgáljanak mediális tulajdonságokat és azok eredményeinek a hitelességét, hogy az emberiség számára irányadó véleményt mondjanak róla.

E vizsgáztatók mindig siralmasan megbuktak, még ha ezt fordítva akarták is feltüntetni, és maguk is bizonyára hittek ítéletükben. De a hajlíthatatlan teremtéstörvények következménye mást bizonyít, és ellenük beszél. És minden más érvelés az isteni törvények megdönthetetlenségével áll ellentétben, tehát hamis és tévedésen alapuló emberi mű, melynek mozgatórugója az alantas hiúság és öntetszelgés legszűkebb korlátoltsága.

Ugyanezen okból a földi bíróságok is ellenségesen viszonyulnak az összes finomanyagú történéshez, mert egyszerűen egyáltalán nincsenek abban a helyzetben, hogy akár csak belegondoljanak azokba a dolgokba, melyek annyira távol esnek felfogásuktól.

Ez azonban, mint korlátoltságuk következménye, saját hibájuk, amit szellemük restségével, melyet nyugodtan hagynak aludni, saját maguk teremtettek, míg a földi észt, mely a durvaanyagúságból származik, szellemüknek tekintik, és ennek megfelelően tulajdonítanak neki értéket. Egyáltalán nem mindig azok a hibásak, akiket maguk elé idéztek. Ennek ellenére azonban sosem riadtak vissza attól, hogy az Isten törvényeivel ellentétes módon ítéljenek meg olyan dolgokat, melyeket nem értenek meg! Sőt mi több, a megértés hiánya miatt próbálták nagyon gyakran a tényleges finomanyagú és a szellemi folyamatokra is ráfogni a tudatos szemfényvesztés, vagy akár a csalás szándékát!

Ez ugyanaz az eljárás, amelyet egykor az egyházak és világi ítélőszékek használtak a boszorkányok elleni perekben. Nem kevésbé visszataszító és korlátolt, és éppúgy vét a Teremtés összes őstörvénye ellen, mint egykor.

Kivételek, amikor valódi csalók akarnak valamit a maguk számára felhasználni, a földi ember bármely tevékenységi területén fellelhetők, ez azonban nem jogosít fel arra, hogy már eleve bizalmatlansággal kezeljék az egész területet. Minden iparos mesterségben, ahogy minden tudományban, és az összes többi foglalkozásban is. Ezeket azonban végül minden esetben gond nélkül fel lehet ismerni, mivel a rossz akarás nem tud állandóan elrejtőzni.

Ezért annál feltűnőbb kell hogy legyen a nyugodt megfigyelőnek a földi ítélőszékek, ahogy az összes észember különös ellenséges viszonyulása.

Az alaposabb megfigyeléskor könnyen rájöhet az ember, hogy az abszolút ellenséges érzületnek és az akaratnak, hogy elfojtsák ezeket a dolgokat, csak a tehetetlenségük nyomása a mozgatórugója.

Ma tényleg egyetlen embernek sincs sejtelme a Teremtés alaptörvényeinek nagyságáról és tisztaságáról, lenyűgöző egyszerűségéről, a törvényekről, melyeket valóban nagyon könnyű megérteni, melyek szerint a földi törvényeknek és az egyházaknak irányulniuk kell, ha helyesek és igazságosak és egyben Istennek tetszőek akarnak lenni! Nem tehetnek mást, sőt egyáltalán nem is szabad mást tenniük, ha nem akarnak saját maguknak és embertársaiknak kárt okozni.

Hiszen az összes teremtmény számára egyáltalán nincs is más, mint Istennek e megdönthetetlen törvényei a Teremtésben, amelyekből keletkeztek, és melyekbe be is kell illeszkedniük, ha nem akarnak a Teremtés kártevői lenni. Az embernek is, mint teremtménynek, kegyeskednie kell végre igazodni a törvényekhez, ha nem akar könnyelműsége, felfuvalkodottsága és az ezzel oly szorosan együtt járó észbeli okoskodása által elpusztulni. Hiszen az ész a hatalmas Teremtésben csupán kis szerepet játszik, és pusztán a legdurvább anyagiságban történő mozgásra szolgál. Ami ennek határain túl van, azt sosem tudja felfogni, és ezért nem is tud benne soha működni, még kevésbé ítélkezni felette.

Az egész tudás, mellyel manapság a földi emberiség rendelkezik, melyre annyira büszke, csak a durvaanyagúság birodalmán belül mozog, és nem lépi át annak határát! Ez mutatja, mennyire korlátolt az ilyen tudás; hiszen a durvaanyagúság a Teremtés legalsóbb köre, a legsűrűbb és a legnehezebb, és így a fogalmak terén is a legkorlátoltabb az Utó-Teremtésben!

Gondolataitok is, mint az agy termékei, csupán durvaanyagúak! A finom durvaanyagúsághoz tartoznak, amely az összes gondolatformát is magába foglalja, melyet a médiumok oly gyakran láthatnak. A médiumok azonban azt gondolják, hogy ez a finomanyagú birodalomban, vagy akár a szellemiségben van. Korábban egy előadásban egyszer már érintettem a gondolatformák témáját, beszéltem azokról a központokról, melyek belőlük keletkeznek, de nem szóltam még a régiókról vagy a jellegekről, ahová tartoznak. A gondolatok, ahogy a gondolatformák jellege is, még durvaanyagú, még ha a finom durvaanyagúsághoz sorolhatók is. Nem finomanyagúak. A finomanyagúságnak semmi köze sincs a finom durvaanyagúsághoz.

Ez egy teljesen más jelleg, és a kettő nem keveredhet össze, hanem mindig egymás mellett kell maradniuk, mivel a másféle jelleg a törvények más formáinak van alávetve. Isten törvényei ugyan a Teremtés minden jellegében egységesek, áthatják az egész Teremtést, de a törvények egységességük ellenére a Teremtés minden jellegében e mindenkori jellegnek megfelelő más formában mutatkoznak meg. Ezért az ember durvaanyagú eszközeivel, melyekhez az agy az ésszel együtt tartozik, soha sem képes valami olyat megvizsgálni vagy megítélni, ami a finomanyagúsághoz tartozik, éppoly kevéssé olyan dolgokat, melyek a szellemiségben történnek, ameddig hiányzik hozzá a kapcsolat, mely csupán a sugárzás által érhető el.

A sugárzások durvaanyagúságból kivezető útja azonban mindazok előtt még zárva van, akik feltétel nélkül elkötelezték magukat az ész uralmának, mely szorosan kötődik a durvaanyagúsághoz és annak fogalmaihoz. Az ész e nyilvánvaló rabszolgái teljesen képtelenek arra, hogy más régiókba küldjenek sugárzásokat, mert a határokat saját maguk zárták le, és hagytak magukban mindent elcsökevényesedni, ami a kiküldéshez szükséges.

Az emberek már csak a földön másznak, és az erőt, mely a magasba lendíthetné őket, már réges-rég elvesztették, mert mióta az észt, ami a földhöz kötötte őket, a legértékesebb képességüknek tartják, nem használták, nem alkalmazták ezt az erőt.

Így az alkalmazkodás törvénye alá kellett esnetek, mely az anyagiságban önműködően hat. Az történik veletek, ami az állatokkal, melyek szárnyai előbb elcsökevényesednek, majd teljesen eltűnnek, ha sosem használják azokat, vagy mint a halakkal, melyek úszóhólyagja a fölemelkedéshez és helyzetük megtartásához a vízben idővel elvész, ha állandóan csak a víz fenékén tartózkodnak a víz túl erős áramlatainak következtében.

Ez a kihatás természetesen nem nyilvánul meg máról holnapra, hanem évszázadok, sőt évezredek múlva. De megnyilvánul. És az emberi szellemnél máris megnyilvánult!

Mindennek, amit nem használtok szorgalmasan a megfelelő módon, idővel el kell csökevényesednie, és el kell vesznie. Az önműködő alkalmazkodás csupán a mozgás teremtéstörvényének a következménye! Ez csupán sokoldalú kihatásainak egyike. Ami nem mozog a megfelelő módon, természetesen az is, ami nincs állandóan a szükséges mozgásban tartva, annak el kell csökevényesednie, és azt végül minden durvaanyagú formának is teljesen ki kell löknie; hiszen minden forma csakis a mozgás jellege szerint épül fel.

Ne hozzátok fel kifogásként, hogy ennek ellentmond az a tudás, miszerint a szellem teremti meg a testet. Ez csupán igazolja azt, bizonyítja a törvény rendíthetetlenségét; hiszen a szellem minden akarása mozgás, mely tovább hatva ismét mozgást idéz elő!

Menjetek ki a természetbe és keressetek. Figyeljétek magát a Teremtést. Találtok majd olyan halakat, melyek nem tudnak úszni, mert a sebes sodrású vizekben nehezen tudták magukat megtartani, és ezért inkább a meder fenekén maradtak. Úszóhólyagjuk elcsökevényesedett és idővel teljesen el is tűnt. Vannak olyan madarak is, melyek nem tudnak repülni. Gondoljatok a pingvinre, a struccra és még sok másfajta állatra. Mindig csak az a rész, az a képesség alakul ki és marad fönn, melyet használnak, mely tehát a szükséges mozgás törvényében működik.

De évezredeket használtatok fel arra, hogy a durvaanyagúság legalsóbb és szűkre behatárolt birodalmába szó szerint görcsösen belekapaszkodjatok, mivel számotokra ez volt a minden, belefúrtátok magatokat, és most már nem tudtok felfelé tekinteni! Elvesztettétek a képességet, magatokat szoktattátok le róla szellemetek restsége által, mely nem akar többé felfelé mozogni, és ma már sok emberben nem is tud mozogni!

Ezért is lesz most nehéz megértenetek a legmagasabb magasságból érkező Igét, és sokak számára teljesen lehetetlen. Aki egyedül az ésszel akarja mérni, az sosem fogja felismerni voltaképpeni értékét; hiszen akkor Isten Igéjét le kell ráncigálnia az alacsony, durvaanyagú fogalmakba. Az, aki kis távlatokban tud már csak gondolkodni, az Igét is kicsinek fogja látni saját felfogásában, tehát nem ismeri majd fel, és könnyen félre is teszi, mivel azt, amit valóban tartalmaz, nem látja!

Ám az ember e jelentéktelenségében szívesen fog róla beszélni, és szívesen fogja kritizálni, még talán megvetés tárgyává is akarja tenni; hiszen az ilyen emberek pontosan azt teszik, ami bizonyítja látszattudásuk szűk korlátoltságát, ami világosan beszél arról, hogy képtelenek mélyebben kutatni. Mindenhol naponta megtapasztalhatjátok, hogy éppen a valóban buta emberek tartják magukat különlegesen okosnak, és arról próbálnak véleményt nyilvánítani, amiről az okos hallgat. A butaság mindig tolakodó.

Figyeljétek csak meg egyszer mindazokat, akik szívesen mesélnek a finomanyagú, vagy akár a szellemi folyamatokról, és úgy, hogy feltűnjenek vele. Hamarosan felismeritek, hogy egyáltalán nem tudnak róluk semmit. Különösen azok, akik gyakran beszélnek a karmáról! Csak magyaráztassátok el egyszer az ilyen emberekkel, hogy mi is a karma. Iszonyodni fogtok a hallottak zűrzavaros összevisszaságától.

És aki maga nem mesél, hanem szerényen kérdez róla, azt előbb nézzétek meg jól, mielőtt választ adtok. A kérdezők zömmel csupán mentséget akarnak felfedezni maguk és gyengeségeik számára a karmában. Arra vágynak, hogy a karmába vetett hitükben továbbra is nyugodtan meg tudják tartani gyengeségeiket, olykor ráadásul neveletlenségüket, azzal mentve fel magukat, hogy az az ő karmájuk, ha kellemetlenségeik adódnak belőlük. Oly szívesen sóhajtozgatnak arcukon képmutató kifejezéssel: „Ez az én karmám, amit ki kell egyenlítenem!” Maradnak a sóhajtozgatásnál, még ha egy kis figyelmességgel embertársaik iránt, és egy kis önneveléssel sok mindent megváltoztathatnának és elkerülhetnének, aminek révén környezetük zsarnokává válnak, és zavarják a harmóniát!

Nem gondolnak és nem is akarnak arra gondolni, hogy így épp akkor terhelik meg magukat olyan karmával, mely évszázadokkal visszaveti őket!

Fecsegés, nem egyéb, mint fecsegés, mely az igazi friss akarás hiányából és a hiúságból fakad! Kár minden egyes percért, melyet az ember ilyen szellemi restekre áldoz. Hagyjátok, hadd mondják a magukét, és jól jegyezzétek meg: Az az ember, aki valamit valóban tud, sosem fog fecsegni!

Az ilyen ember nem szórakozásnak veszi tudását, nem is engedi, hogy azzá váljék! Csak komoly kérdésre fog válaszolni, és akkor is csak vonakodva, amíg nem tudja, hogy a kérdezőt valódi komoly akarás vezeti.

Amit az emberek erről beszélnek, az legnagyobbrészt haszontalan dolog; hiszen egyetlen földi ember felfogása sem léphette át a durvaanyagúság határát azon hibák miatt, melyeket a Teremtésben elkövettek, s e hibák alacsonyan tartották őket szellemük restsége által, melyet felcseréltek a földi ésszel, így alkotva meg saját maguk számára az alacsony határt.

Ti, a jelenkor földi emberei, tehát ne ítélkezzetek a jövőben olyan dolgok felett, melyeket nem érthettek meg! Túl súlyos a vétek, mellyel így megterhelitek magatokat. Nem kevésbé súlyos, mint amit egykor azok az emberek vettek magukra, akik érzéketlen elvakultságukban ezreket és ezreket löktek a szenvedésbe és nyomorba, sokakat napokig tartó kínzások után a máglyahalállal még földi életüktől is megfosztottak. Az Úr törvényének értelmében ugyanazt teszitek, még ha ma ilyen embereket csalással vagy csak közönséges szemfényvesztéssel vádoltok is!

Igyekezzetek végre teljesíteni saját kötelességeteket Istenetekkel szemben, és felismerni Isten törvényeit, mielőtt ítélkezni akartok! Nincs jogotok elvárni a bocsánatot. Erre való jogotokat már eljátszottátok saját törvényetekkel, miszerint a tudatlanság sosem védhet meg a büntetéstől! Szemet szemért, fogat fogért, ez történik majd azokkal az emberekkel, akik nem akarnak mást, és nem tartják be az Úr törvényét!

2011.
By: Fresh Joomla templates