19. A láng őrzőnője

HÁLÁTLANUL és értetlenül, sőt szemrehányóan viszonyulnak gyakran az emberek a Fényből érkező legnagyobb segítségekhez.

Elszomorító látni, amikor még a jóakaró emberek is siralmasan viselkednek az ilyen dolgokban, vagy a téves földi kívánságok nem teljesült reménye miatt kétkedve fordulnak el a Fénytől, mely gyakran éppen kívánságaik nem teljesítésével biztosítja nekik a megmenekülést és győzelmet.

Ám dacosan, akár a legönfejűbb gyerekek zárkóznak el az emberek a végtelen bölcs szeretettől, és ezzel olyan mérvű kárt okoznak maguknak, hogy gyakran már soha többé nem tudnak felemelkedni és elvesznek, mint a hasznavehetetlen mag a Teremtésben.

Minden rossz legkisebbike, amit vándorlásuk során így magukra vesznek, az a kölcsönhatásból adódó sokszori földi inkarnáció, mely évszázadokat, talán évezredeket igényel, és egyre újra halogatja a szellem felemelkedésének a lehetőségét, új szenvedést okoz, a felesleges kötődések folytonosan új láncolatait eredményezi, melyeket mind, elengedhetetlenül egészen a legutolsó, legfinomabb porszemecskéig fel kell oldozni, mielőtt még a szellem fel tudna emelkedni az önfejűség okozta zűrzavarból.

Ha a Fény olyan lenne, mint az emberi természet, kimerülve lemondana a Teremtésről; hiszen igazán hihetetlen türelem kell ahhoz, hogy kiélni hagyjon ily undorító, ostoba makacsságot, nehogy a még felfelé törekvő, jóakaró emberek elveszítsék a lehetőséget a szabadulásra, és el kelljen süllyedniük az olyanok alkotta pusztulás örvényében, akik már nem akarnak megváltozni.

Ám a jóakaróknak is csak egy kis része jut el a valódi megváltáshoz, mivel addig még sokan elgyengülve elcsüggednek, és gyakran azt is gondolják, hogy rossz útra tértek, mert oly sok minden fordul velük szembe, és hoz magával haragot, bosszúságot, szenvedést attól a pillanattól fogva, hogy jót akarnak, míg korábban sok mindent nem vettek belőle észre.

Azzal, hogy valaki a felemelkedés mellett döntött, vagyis szilárdan akarja a jót, többek számára előbb egy olyan idő veszi kezdetét, mely úgy fogja őket lecsiszolni, igazivá átalakítani, hogy átéleti velük eddigi téves gondolkodásukat és magatartásukat! Minél feltűnőbben mutatkozik ez meg, annál nagyobb kegyelemben részesül az ilyen ember, és annál erősebb a segítség a Fényből.

Ez a Sötétségtől való megmenekülés, megszabadulás kezdete, mely látszólag még erősebben tartja őt átkulcsolva. De csak azért tűnik, hogy erősebben és szorosabban tartja átkulcsolva, mert a szellem már ébredezik és erősödik, s így igyekszik megszabadulni a Sötétségtől, mely fogva tartja.

Csak a szellem törekvése a magasba érezteti fájdalmasabban a Sötétség szorítását, mert azt addig, amíg a szellem önszántából illeszkedett, vagy simult az ölelésbe, nem lehetett annyira érezni. A szellem addig nem tanúsított ellennyomást, hanem ellenkezés nélkül, mindig megadta magát.

A Sötétség általi akadályoztatás csak akkor fog érezhetővé válni és belehasítani a felfelé törekvő szellembe, amikor az fel akar emelkedni, s egészen addig, amíg végül erőszakkal el nem szakad, s megszabadul a visszatartó kötelékektől. Hogy az elszakadás nem járhat fájdalom nélkül, azt mutatja maga a szó is; hiszen az elszakadást nem lehet gyengéden véghezvinni. De a nyugodt leoldozódáshoz már nem maradt idő. Ahhoz e Föld már túlságosan mélyre süllyedt, és a Világítélet teljes végkifejletébe jutott.

Az ember mindezt nem fontolja meg. Nem egy ember gondolja azt, hogy döntése nem lehet helyes, mivel eddig ilyen akadályokat egyáltalán nem tapasztalt, sőt még talán kellemesen is érezte magát. Ilyen téves gondolkodással hagyja, hogy ismét visszasüllyedjen a Sötétség markába. Nem feszül többé neki, és ezért az ölelést már nem érzi ellenségesnek. A Sötétség lehúzza anélkül, hogy azt fájdalmasnak érezné, amíg föl nem rázza az Ítélet hangja, mely elől nem tud elzárkózni, de azután majd … túl késő lesz.

Csak azért lesz fölrázva, hogy iszonyattal ismerje fel: zuhan a végérvényes bomlás, a kárhozat feneketlen mélységébe. És ezzel kezdetét veszik a kínok is, melyek soha többé nem szűnnek meg, hanem fokozódniuk kell egészen az öntudatossá válás lehetőségének az irtóztató végéig, tehát a lehetőségig, hogy ember lehessen, mely magával hozhatta volna a boldogságot az örök életre.

Fontoljátok meg emberek, hogy mélyen bele vagytok ágyazva a Sötétségbe, hogy ti magatok ágyaztátok bele magatokat! Ha meg akartok menekülni, akkor ki kell magatokat belőle verekednetek, és ehhez Igém mutatja nektek az utat, a tudással adja a lehetőséget és az erőt, hogy véghezvihessétek megszabadulásotokat és megváltásotokat!

Mihelyt eldöntöttétek, hogy elmenekültök a Sötétség bukása elől, mely szorosan körülfogva benneteket magával ránt a mélységekbe, e döntéssel villámgyorsan máris segítségül érkezik a Fény sugara és ereje.

Számtalan csomót kötöttetek sorsotok fonalaira eddigi téves gondolkodásotok által, a benneteket lealacsonyító magatartásotokkal. De a Sötétség markában eddig még egyáltalán nem gondoltatok rájuk, nem láthattátok, sem nem érezhettétek őket, mivel még felettetek találhatóak, elzárják utatokat és kapcsolatotokat a fényes magasságok felé.

Ám amikor felfelé igyekeztek, utatokon magától értetődően újra rátaláltok mindegyikre, és a csomókat oldanotok kell, egyiket a másik után, hogy utatok szabaddá váljék a felemelkedéshez.

Ha hiúságotok csomóiról és még sok egyébről van szó, akkor majd úgy tűnik, mint balsors és szenvedés, mint a lélek fájdalma. A valóságban azonban ez az egyetlen lehetséges szabadulás és menekülés, mely bizony nem is lehet másmilyen, mivel ti magatok előre így készítettétek elő az utat és most vissza kell rajta mennetek, ha ismét a magasba akartok jutni.

Ilyen az út szabadulásotokhoz és megváltásotokhoz, ilyen az út a felemelkedéshez a fényes magasságokba! Másmilyen egyáltalán nem lehet. És mivel most a Sötétségben vagytok, magától értetődő, hogy abban a pillanatban akadályozva szembeszáll veletek minden, amikor úgy döntötök, hogy felfelé, a Fénybe akartok jutni!

Elég, ha csak egy kicsit gondolkodtok, hogy megértsétek a folyamat helyességét, és magatok is rájöjjetek erre!

Nagyon sokan azonban azt gondolják, hogy a felemelkedés akarásának a pillanatában mindennek napfényben és örömben kell előttük megmutatkoznia, mindennek harc nélkül kell sikerülnie; hogy útjuk rögtön el lesz egyengetve, sőt jutalom gyanánt már az elején édes gyümölcsök fognak fáradság nélkül az ölükbe hullani.

És ha aztán minden egészen másmilyen, akkor akarásukban gyorsan kifáradnak, feladják, és lustán visszasüppednek a régi kerékvágásba, ha ellenségesen ráadásul még szembe is nem fordulnak azzal, aki megmutatta nekik az utat, mely a szabaduláshoz vezet, és nekik így, véleményük szerint, csak nyugtalanságot okozott.

Ilyen a földi emberek többsége! Ostobák és lusták, nagyképűek, követelőek és megkívánják még a jutalmat és a köszönetet is, ha megengedik, hogy felkínálják nekik az utat, mely kivezeti őket a mocsárból, ahol tunyán hemperegnek, hogy végül elmerüljenek benne.

De ti, akik tisztességesen akartok harcolni magatokért, sose feledjétek, hogy a Sötétségben vagytok, ahol a jó akarást azonnal megtámadják. Környezetetek is nagyon gyorsan megpróbálja majd érvényesíteni jogait, ha mertek elválni tőlük. Még ha korábban soha senki sem törődött azzal, hogy mit akart lelketek, ha senki sem figyelt arra, hogy vajon éhezett-e és szomjúhozott, ha senki sem bizonyult késznek azt felüdíteni … akkor abban a pillanatban gyorsan jelentkeznek, hogy ne menjetek el tőlük, amikor merészeltek rálépni az egyedüli igaz útra, mely megváltásotok felé vezet.

Állítólag lelki üdvötökért aggódnak, noha már nem egy bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy lelketek és földi létezésetek is valóban teljesen közömbös számukra!

Annyira feltűnő, hogy szinte nevetséges, hiszen gyakran megfigyeli az ember, és világosan rámutat arra, hogy mindezek a kedves földi hozzátartozók vagy más ismerősök nem egyebek, mint a Sötétség vak eszközei, az ő késztetésének engedelmeskednek anélkül, hogy tudatosítanák azt. Ha azután nem hallgattok rájuk, magatartásukból látni fogjátok, hogy voltaképpen nem az aggodalom mozgatta őket; hiszen a valódi aggodalomnak felebaráti szeretetet kellene rejtenie. A szeretet azonban nem abban mutatkozik meg, hogy rosszindulatú megjegyzésekkel bosszantanak, vagy kárörvendőn beszélnek rólatok, vagy akár valamilyen módon megpróbálnak nektek ártani.

Világosan és gyorsan magasba lövell a gyűlölet, melyet a Fény felé igyekvők iránt táplál minden, ami sötét! Figyeljétek meg és tanuljátok meg most már erről felismerni a Sötétséget. Éppen ezen fogjátok látni, hogy a helyes utat választottátok; hiszen a Sötétségnek úgy kell megnyilvánulnia, mely neki, csak neki a sajátja!

Könnyen megtanultok különbséget tenni! És végül majd rajtatok keresztül a felé irányul a Sötétség és rabszolgái tényleges gyűlölete, aki az embereknek az Igét kínálja a megváltásra!

Ügyeljetek erre! Hiszen így azonnal felismeritek Lucifernek az Ítéletben már elvetett valamennyi csatlósát.

Forduljatok el tőlük, és többé ne próbálkozzatok nekik is segíteni az Igével; hiszen azt többé nem szabad felajánlani nekik! El kell őket választani az Igétől, ha meggondolatlan előzékenységetekkel magatok nem akartok kárt szenvedni.

Szeretetetek a Fényt illeti és azokat, akik tiszta, alázatos akarással igyekeznek a Fény felé, de azokat nem, akiket ki kell e Teremtésből vetni, mert kártevők.

A hívás ismét a nőiségnek szól! A nőiségnek finomabb érzésével megvan a képessége, hogy csalhatatlan biztonsággal megkülönböztesse azt, ami a Fényhez tartozik és ahol még erre remény van, és azt, ami már menthetetlenül a Sötétség rabja lett, és vele együtt kell elpusztulnia.

De ehhez azonban a nőiségnek előbb magának kell megtisztulnia és felemelkednie a mocsárból, melybe az egész emberiséget könnyelműen bevezette! És majd csak akkor lesz képes ismét helyesen érezni, amikor lehullik róla a hiúság.

A kifejlődöttek nőisége túlságosan készségesen hagyta magát elcsábítani, rávenni arra, hogy lelépjen arról a lépcsőfokról, melyet a Teremtő kegyelmében kijelölt neki, és hogy Isten áldása helyett a pusztulást terjessze, minden nemeset elferdítsen, amit meg kellett volna torzítatlanul és tisztán tartania.

A női méltóságot a porba tiporta! A legalacsonyabb számításnak vetette alá teljes gondolkodását és törekvését, és lénye báját, melyet ajándékul kapott a Teremtőtől, hogy így tartsa ébren a lelkekben a vágyat a fényes magasságok szépsége iránt, és fellobbantsa a késztetést a tiszta dolgok védelmezésére, ezt a fenséges bájt a földi nőiség gúnyosan a mély sárba taposta, hogy bűnösen csak földi célokra legyen kihasználva!

A Teremtés egyetlen teremtménye sem süllyedt még soha olyan mélyre, mint azt a Föld nője tette!

A kölcsönhatás a Fény erejében most akadálytalan erővel ér el minden olyan nőt, aki nem akar a tiszta, fennkölt magatartás tudatára ébredni, melyet a Teremtő kegyelmében egykor rábízott, és amihez minden szükségeset meg is adott neki!

A nőiség, a nő az, melyet a Teremtő egykor valamennyi Teremtésében a Fény utáni szent vágyakozás lángjának őrzőjévé választott, és ezzel a legfinomabb érzés képességével látott el! Azért jött létre, hogy akadálytalanul fogadhassa a Fény sugárzásait, és azokat a legtisztábban vezesse tovább a férfihoz, ahogy az őt mindenkor körülvevő környezethez.

Ezért bárhol is van, befolyást gyakorol. Ehhez jellegében rejlik a rendkívüli képesség. És ezt a rendkívüli ajándékot az ellenkezőjére használta.

A befolyást, melyet Isten ajándékozott neki, arra használja, hogy önös és gyakran kárhozatra méltó célokat érjen el vele ahelyett, hogy környezetét nemesítené, elevenen tartaná a Fény utáni vágyat a lelkekben a sűrű szinteken át vezető vándorlásaik során, melyek a fejlődést és a szellemi magasságok felé érlelődést hivatottak szolgálni!

A vándorok támaszává és segítőjévé kellett volna válnia, létezése által megnemesülést, erősödést kínálnia, és fenntartania a kapcsolatot a Fénnyel, minden élet ősforrásával!

Már Paradicsommá alakíthatta volna ezt a Földet a durvaanyagúságban örömmel lüktetve a Mindenható legtisztább akaratában!

A Fény utáni szent vágyakozás lángjának az őrzőnője azonban kudarcot vallott, ahogy eddig még soha egyetlen teremtmény sem, mert olyan adottságokkal rendelkezett, melyek birtoklása sosem engedhette volna lezuhanni! És egy egész világrészt rántott magával a Sötétség mocsarába!

Hosszú az út és nagy az erőfeszítés, mely még az előtt a nő előtt áll, aki a jövőben közreműködni vágyik. Ám ismét a megnövelt erő ajándékában részesül, ha őszintén akarja! De ne gondolja, hogy ez olyan könnyű. A magasztos kitüntetést, hogy most ismét a Fény utáni vágyakozás lángjának őrzőnőjévé szabad válnia, azt a durvaanyagúságban női méltóságának tisztasága által elevenen tartsa, folytonos éberséggel és rendíthetetlen hűséggel ki kell vívnia!

Ébredj, nője e Földnek! Légy gondolkodásodban, cselekvésedben újra tiszta és hűséges, és tartsd teljes akarásodat erősen rögzítve Isten akaratának szentségében!

2011.
By: Fresh Joomla templates