19. A láng őrzőnője
19. A láng őrzőnője
Hálátlanul és értetlenül, sőt gyakran szemrehányóan viszonyulnak az emberek a Fényből érkező legnagyobb segítségekhez.
Elszomorító látni, amikor még a jóakaratú emberek is siralmasan viselkednek az ilyen dolgokban, vagy a téves földi kívánságok teljesületlen reménye miatt kétkedve fordulnak el a Fénytől, mely nagyon gyakran éppen kívánságaik nem teljesítésével nyújtja nekik a megmenekülést és hasznukra van. Ám az emberek konokok, mint a legmakacsabb gyerekek, elzárkóznak a végtelen bölcs szeretet megismerésétől, és ezzel oly mértékben okoznak kárt maguknak, hogy gyakran már soha többé nem emelkedhetnek fel és haszontalan magként vesznek el eben a teremtésben.
Az összes rossz közül a legkisebb, amit vándorlásuk során így magukra vesznek, azok az egymást követő későbbi földi inkarnációk, mely évszázadokat, talán évezredeket igényelnek, és mindig újra meg újra késleltetik a szellem felemelkedésének lehetőségét, új szenvedéseket okozva, és felesleges összefonódások új láncolatait eredményezve, melyeket mind feltétlenül egészen a legutolsó, legfinomabb porszemecskéig fel kell oldozni, mielőtt még a szellem felemelkedhetne az önfejűség okozta zűrzavarból.
Ha a Fény olyan jellegű lenne, mint amilyenek az emberek, akkor elfáradva hagyná elbukni a teremtést; mert valóban hihetetlen türelem kell ahhoz, hogy hagyjon kiélni ilyen undorító, ostoba makacsságot, nehogy a még felfelé törekvő, jószándékú emberek elveszítsék a szabadulás lehetőséget, és ne kelljen elsüllyedniük az olyanok által önkényesen alkotott pusztulás örvényében, akik már nem akarnak megváltozni.
Ám a jóakaróknak is csak egy kis része jut el a valódi megváltáshoz, mivel addig még sokan elgyengülnek és elcsüggednek, és gyakran azt is gondolják, hogy rossz útra tértek, mert oly sok minden fordul velük szembe, és hoz magával bosszúságot, kellemetlenséget és szenvedést attól a pillanattól fogva, hogy jót akarnak, míg korábban ebből sok mindent nem vettek észre.
Azzal, hogy valaki a felemelkedés mellett döntött, vagyis szilárdan akarja a jót, sokak számára előbb egy olyan időszak veszi kezdetét, mely téves gondolkodásuk és magatartásuk átélésével akarja őket lecsiszolni és átalakítani igazivá! Ez minél feltűnőbben mutatkozik meg, annál nagyobb kegyelemben van része az ilyen embernek, és annál erősebb a segítség is a Fényből.
Ez már a sötétségtől való megmenekülés, elszakadás kezdete, mely látszólag még erősebben tartja őt szorításában. De a szorítás csak azért tűnik erősebbnek és szorosabbnak, mert a szellem már ébredezik, erősödik, és igyekszik elszakadni a sötétségtől, mely fogva tartja.
Csak a szellem magasba való törekvése okozza, hogy a sötétség szorítása fájdalmasabbnak tűnik, mert azt addig nem lehetett annyira érezni, amíg a szellem önszántából átengedte, vagy alávetette magát ennek a szorításnak. Hiszen előzőleg nem fejtett ki semmi ellennyomást, hanem állandóan hátrált anélkül, hogy ellenszegült volna.
A sötétség béklyói csak akkor fognak érezhetővé válni és belevágni a felfelé törekvő szellembe, amikor az fel akar emelkedni, s egészen addig, amíg végül erőszakkal kiszakítja magát, hogy megszabaduljon az őt visszatartó kötelékektől. Hogy az elszakítódás nem járhat fájdalom nélkül, azt mutatja maga a szó is; hiszen az elszakítást nem lehet gyengéden végbevinni. De a nyugodt leoldozódásra már nem marad idő. Ahhoz ez a föld már túlságosan mélyre süllyedt, és a világítélet eljutott a teljes végkifejlethez.
Az ember mindezt nem akarja fontolóra venni. Számos ember azt gondolja, hogy döntése nem lehet helyes, mivel korábban ilyen akadályokat egyáltalán nem tapasztalt, sőt még talán gondtalannak is érezhette magát. Ilyen téves gondolkodással ismét visszaesik a sötétség szorító markába. Így többé már nem szegül vele szembe, és ezért a szorítást már nem érzi ellenségesnek. A sötétség lehúzza anélkül, hogy ezt még fájdalmasnak érezné, majd csak az ítélet hangja riasztja fel, mely elől nem tud elzárkózni, de azután... számára már túl késő lesz.
Csak azért lesz fölriasztva, hogy iszonyattal ismerje fel saját zuhanását a végső bomlás feneketlen mélységébe, a kárhozatba. És ezzel kezdetét veszik a kínok is, melyek soha többé nem enyhülnek, hanem fokozódniuk kell egészen az öntudatosodás lehetőségének szörnyű végezetéig, tehát annak a lehetőségnek, hogy emberré legyen, ami számára az örökké tartó boldogságot hozhatta volna el.
Gondoljatok bele, ti emberek, hogy mindnyájan mélyen bele vagytok merülve a sötétségbe, hogy ti magatok merültetek bele! Ha meg akartok menekülni, akkor harc árán kell magatokat megszabadítani tőle, és ehhez az én Igém mutatja nektek az utat, erőt és lehetőséget adva, hogy e tudással eljussatok a megszabadulásig és a megváltásig!
Mihelyt elhatároztátok, hogy elmenekültök a sötétség mélységeibe való bukás elől, ahová ez titeket szorításában tartva le akar rántani, már ezzel a döntéssel eljön a Fény sugara és ereje villámgyorsan segítségetekre van.
Sorsfonalaitokra számtalan csomót kötöttetek eddigi téves gondolkodásotok által, a titeket annyira lealacsonyító viselkedésetekkel. De erre a sötétség markában eddig még egyáltalán nem gondoltatok, nem is láthattátok, nem is érezhettétek őket, mert még felettetek voltak. Elzárták utatokat és kapcsolatotokat a fényes magasságok felé.
Ám amikor felfelé igyekeztek, utatokon magától értetődően újra rátaláltok mindegyik csomóra, és meg kell őket oldanotok, egyiket a másik után, és ezzel utatok szabaddá válik a felemelkedéshez.
Ha hiúságotok csomóiról és sok más egyébről van szó, akkor ez olyannak tűnik, mint a balsors és szenvedés, mint a lelki fájdalom. A valóságban azonban ez az egyetlen lehetséges szabadulás és menekülés, mely azonban nem is lehet másmilyen, mivel ti magatok előre így készítettétek elő az utatokat és most ezen vissza kell mennetek, ha ismét fel akartok jutni a magasságokba.
Ilyen az út a ti szabadulásotokhoz és megváltásotokhoz, ilyen az út a felemelkedéshez a fényes magasságokba! Másmilyen egyáltalán nem lehet. És mivel most a sötétségben vagytok, magától értetődő, hogy abban a pillanatban akadályként minden szembeszáll veletek, amikor úgy döntötök, hogy felfelé, a Fényhez akartok jutni!
Elég, ha csak egy kicsit gondolkodtok, hogy megértsétek a folyamat helyességét, és magatok is rájöjjetek erre!
Nagyon sokan azonban azt képzelik, hogy a felemelkedés akarásának pillanatában mindent napfénynek és örömnek kell elöntenie, hogy mindennek harc nélkül sikerülnie kell; hogy útjuk rögtön el lesz egyengetve, sőt jutalom gyanánt már az elején fáradság nélkül édes gyümölcsök fognak az ölükbe hullani.
És ha aztán minden egészen másmilyen, akkor akarásukban gyorsan ellanyhulnak, feladják, és lustán visszazökkennek a régi kerékvágásba, ha ráadásul még ellenségesen szembe nem fordulnak azzal, aki megmutatta nekik a szabaduláshoz vezető utat, és nekik ezzel, véleményük szerint, csak nyugtalanságot okozott.
Ilyen a földi emberek többsége! Ostobák és lusták, nagyképűek, igényesek és még jutalmat és a köszönetet is követelnek, ha megengedik, hogy felkínáljáknekik az utat, mely kivezeti őket a mocsárból, melyben tunyán hemperegnek, hogy végül belefulladjanak.
De ti, akik tisztességesen akartok harcolni magatokért, sose feledjétek, hogy a sötétségben vagytok, ahol a jó akarást azonnal támadás éri.
Környezetetek is nagyon gyorsan megpróbálja majd érvényesíteni jogait, ha el mertek válni tőlük, hogy meg ne fulladjatok.
Még ha korábban soha senki nem törődött azzal, hogy mit akart a ti lelketek, senki sem figyelt arra, hogy közel áll-e a kiéhezéshez vagy a szomjhalálhoz, amikor senki nem mutatott hajlandóságot felüdíteni titeket, abban a pillanatban, amikor rá merészeltek lépni az egyetlen igaz útra, mely a ti megváltásotokhoz vezet, akkor hirtelen gyorsan jelentkeznek, hogy ne menjetek el tőlük.
Látszólag lelki üdvötökért aggódnak, noha már nem egy bizonyítékát adták annak, hogy a ti lelketek és földi létetek a valóságban teljesen közömbös volt számukra!
Ez annyira feltűnő, hogy szinte nevetségesnek tűnik, és gyakori megfigyelésnél, és világosan megmutatja, hogy mindezek a kedves földi hozzátartozók illetve a többi ismerősök nem egyebek, mint a sötétség vak eszközei, az ő késztetésének engedelmeskednek anélkül, hogy ezt tudatosítanák. Ha azután nem hallgattok rájuk, magatartásukból látni fogjátok, hogy nem az értetek való aggodalom vezette őket; mert a valódi aggodalomnak felebaráti szeretetet kellene magában hordoznia. A szeretet azonban nem abban mutatkozik meg, hogy rosszindulatú megjegyzésekkel bosszantanak, vagy kárörvendőn beszélnek rólatok, vagy akár bármi módon megpróbálnak ártani nektek.
Észrevehetően és gyorsan fellángol a gyűlölet is, melyet a Fény felé igyekvők iránt táplál az egész sötétség! Figyeljetek és tanuljátok meg most erről felismerni a sötétséget. Éppen ezen fogjátok látni, hogy a helyes utat választottátok; mivel a sötétségnek oly módon kell megnyilvánulnia, mely csupán neki, és csak neki a sajátja!
Könnyen megtanultok különbséget tenni! És végül majd rajtatok keresztül az ellen irányul a sötétség és rabszolgáinak gyűlölete, aki mnaga az Ige, és aki ezt az embereknek kínálja a megváltáshoz!
Erre ügyeljetek! Hiszen így azonnal felismeritek Lucifer valamennyi, az ítéletben már elveszejtett csatlósát.
Forduljatok el tőlük, és többé ne próbálkozzatok nekik segíteni az Igével; mivel azt többé már nem szabad felajánlani nekik! Ebből mostantól ki kell őket zárni, ha meggondolatlan készségességetek következtében nem akartok ti magatok kárt szenvedni.
A ti szeretetetek a Fényt illeti és azokat, akik tiszta, alázatos akarással igyekeznek a Fény felé, nem pedig azokat, akiket e teremtésből ki kell vetni, mert ártalmasak.
A hívás elsősorban ismét a nőiségnek szól! A nőiségnek finomabb átérzésével megvan az a képessége, hogy csalhatatlan biztonsággal megkülönböztesse azt, ami a Fényhez tartozik és ahol még van erre remény, és ami már menthetetlenül a sötétség rabja lett, és vele együtt kell elpusztulnia Isten szent akarata szerint!
Ehhez azonban a nőiségnek előbb magának kell megtisztulnia és felemelkednie a mocsárból, melybe az egész emberiséget könnyelműen belevezette! És majd csak akkor lesz képes ismét helyesen érezni, ha lepereg róla a hiúság.
Ismét vádolom az összes kifejlődött nőiségét, mely túl készségesen hagyta magát elcsábítani, rávenni arra, hogy lelépjen arról a lépcsőfokról, melyet a Teremtő kegyesen kijelölt számára, és Isten áldása helyett csak a pusztítást terjessze, hogy mindent ami nemes, amit ferdítetlenül és tisztán kellett volna megtartania elferdítsen.
A női méltóságot a porba tiporta! A legalacsonyabb számításnak vetette alá teljes gondolkodását és törekvését, és lénye minden báját, melyet ajándékul kapott a Teremtőtől, hogy megőrizze a lelkekben a fényes magasságok szépsége iránti vágyat, és késztesse minden tiszta dolog védelmezésének szükségét, ezt a fenséges bájt a földi nőiség gúnyolódva a mély sárba taposta, hogy bűnös módon csak földi célokra legyen kihasználva!
Vádolom! A teremtés egyetlen teremtménye sem süllyedt még soha olyan mélyre, mint ahogy azt a földi nő tette!
A kölcsönhatás a Fény szent erejében most féktelen erővel ér el minden olyan nőt, aki nem akar a tiszta, fennkölt magatartás tudatára ébredni, melyet a Teremtő kegyelmében egykor a kezébe adott, és ehhez minden szükségessel el is látta!
A nőiség, a nő az, akit a Teremtő egykor valamennyi teremtésében a Fény utáni szent vágyakozás lángjának őrzőjévé választott, és ehhez a legfinomabb érzés képességével látta el! Azért jött létre, hogy korlátlanul befogadhassa a Fény sugarait, és azokat a legtisztább módon adhassa tovább a férfinak, és saját környezetének.
Ennél fogva bárhová is megy, befolyást gyakorol. Ezzel saját jellege ruházta fel. És ezt a kegyelmi ajándékot épp az ellenkezőjére használta fel.
A befolyást, melyet Isten ajándékozott neki, önző és gyakran elítélendő célok elérésére használja fel, ahelyett, hogy felemelné környezetét, hogy a lelkekben fenntartaná a Fény utáni eleven vágyat az anyagi szinteken való vándorlásaik során, melyek a fejlődésüket és érlelődésüket a szellemi magasságok felé hivatottak szolgálni!
Őneki ezzel a vándorok támaszává és segítőjévé kellett volna lennie, létével felemelkedést és erősítést kellett volna nyújtania, és állandóan fenntartani a kapcsolatot a Fénnyel, minden élet ősforrásával!
Már régen paradicsommá formálhatta volna ezt a földet a durvaanyagúságban, örömmel rezegve a Mindenható, az Ősörök legtisztább akaratában!
A Fény utáni szent vágyakozás lángjának az őrzőnője azonban kudarcot vallott, ahogy eddig még soha egyetlen teremtmény sem, mert olyan ajándékokkal volt felvértezve, melyek sohasem hagyhatták volna lezuhanni! És ő egy egész világrészt rántott magával a sötétség mocsarába!
Ezért a kimondhatatlanul istenkáromló viselkedésért azonban teljesmegtorlást kell kapnia, mivel ő maga szennyezte be a legtisztábbat, melynek az őrzője kellett volna hogy maradjon!
Hosszú az út és nagy az erőfeszítés, mely még az előtta nő előtt áll, aki a jövőben együttműködésre vágyik. Ám a megnövekedett erő ajándékában csak akkor részesül ismét, ha ezt őszintén akarni fogja! De ne képzelje ezt túl könnyűnek.
Azt a magas kitüntetést, hogy most ismét a Fény utáni vágyakozás lángjának őrzőnőjévé válhasson, és ezt az anyagiságban női méltóságának tisztasága által elevenen tartsa, azt folytonos éberséggel és rendíthetetlen hűséggel kell kivívnia!
Ébredj, nője e Földnek! Légy gondolkodásodban, cselekvésedben újra tiszta és hűséges, és tartsd teljes akarásodat szilárdan lerögzítve Isten akaratának szentségében! Ébredj, vagy vessz el az Úr megváltoztathatatlan igazságosságában! Nem kapsz semmi esélyt arra, hogy még egyszer ilyen nagyon árthass az eljövendő generációnak a földön. Aki nőiségből az ezeréves birodalomban akar tovább élni itt a földön, legyen a lelkek Fény utáni legszentebb vágyakozásának legtisztább őrzőnőjévé! Isten legszentebb hatalmában!
ÁMEN.