1. Jó cselekedetek becsvágyból.
Kérdés:
„A sors“ című előadás olyan kérdésre ad okot, hogy a visszahatásban miként nyilvánul meg az igazságosság azoknál, akik nagy adományokat adnak, de nem együttérzésből, hanem csak azért mert a jótékonyság „divat“, vagy azért, hogy ezzel presztízsre tegyenek szert.
Válasz:
A történést könnyen meg lehet figyelni. Pontosan a törvények szerint megy végbe. Minden ember környezete átitatódik az ő valódi érzéseivel. Tehát azonos nemű finomanyagú réteget képez körülötte. Ezeknél a folyamatoknál az önámítások automatikusan ki vannak zárva, mivel életképtelenek. Ha az ember becsülettel kifejlesztette magában a jó akaratot, akkor az őt körülvevő réteg is ilyen jellegű lesz. A múltból visszatérő kedvezőtlen visszahatásokat ez a velük szembenálló réteg felfogja és elvezeti, vagy elnyeli és szétoszlatja, még mielőtt magát az embert érhetnék. Ezzel a visszahatások teljesen el lettek távolítva, vagy legalábbis jelentősen meg lettek gyengítve, így az embernek -komoly jó akaratának köszönhetően- meg lett bocsátva a régebben elkövetett rossz.
De ez fordítva van azoknál, akik adományaikkal ugyan igazi jót tettek, ám azzal a szándékkal, hogy közben maguknak valamit szerezzenek, ha csak annyit is, hogy beszéljenek róluk -vagyis hiúságból-, vagy ezt azért tették, hogy tiszteletet és nevet szerezzenek -vagyis becsvágyból-.
E közben a visszahatás törvénye minden tekintetben feltétlenül beteljesül. Ahol az ajándék áldást hozott, onnan minden esetre azonos nemű jó áramlik vissza az ajándékozóra, méghozzá olyan típusú, amilyen jót ő okozott. De belül az adományozó, és így a környezete is, egoizmussal van átitatva, a haszonlesés hajtja, vagy valami más rossz. A visszaáramló jó először ennek a rétegnek ütközik, itt megakad, eltérül, felszívódik és eloszlik, így az ember maga ebből a jó visszahatásból nem kap semmit, vagy csak egy egészen meggyengített részt.
Csak az illető belső érzésének erősségén múlik, hogy a visszaáramló jó teljesen el lesz-e térítve, vagy milyen mértékben lesz meggyengítve mielőtt eléri az ember belsőjét, és így kifejti hatását. Ha ezt az érzést erősen áthatotta a rossz, akkor maga az ember a vétkes abban, hogy a neki szánt jó a visszahatásban nem juthat el hozzá. Ha a rossz kevésbé erős, akkor mégiscsak eljut hozzá a jó egy része. Így saját belső értéke szerint kap belőle. Se többet se kevesebbet. Ez egészen közel jön hozzá, és így elég jól megnyilvánulhat az ő környezetében, a külső földi dolgokban, melyek mulandóak. De őt magát ez nem érintheti úgy meg, hogy ezzel örök értékeket szerezzen, ami egyedül érdemleges.
Már itt is különbség van: ha az illető önzetlen érzésből ad, csak hogy segítsen, akkor tőle azonnal egy szál kötődik addig a pontig, ahol az ő segítsége áldást hozott. Ez a szál a visszahatás hozzá vezető egyenes útját képezi. Így a hatás sokkal közvetlenebb és koncentráltabb. De ha az ő érzése az adakozásban nem vesz részt ugyanolyan módon, akkor ez a szál, ami őbelőle indul ki, hogy összekösse azzal a hellyel, ahol az ajándéka hatott, mivel azonos nemű érzéshez vezetett. Ezért a jó visszahatás nem is juthat el hozzá olyan koncentráltan.
Közben itt is sok más mellékkörülmény játszik közre. Bővebben szólni róluk csak megzavarná a képet, annak ellenére, hogy valamennyi hozzájárul ahhoz, hogy a visszahatásban végbemenő igazságosság a legfinomabb árnyalatokig érvényre jusson. Arra gondolni sem lehet, hogy bármilyen történésben az igazságtalanság egyetlen atomja is megmutatkozzon. Ez a lehetőség a Teremtő bölcs törvényeinek csodálatos összjátéka folytán teljesen ki van zárva, úgyhogy a legapróbb részletekig mindenki azt kapja, amire rászolgált. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a rövid földi élet során mindebből csak ritkán játszódik le sok. Csak töredékekről van szó. Az egész folyamat az egész létezésre osztódik el.