41. Az Ember Fia.

Kérdés:

Ember Fia már a Földön van, vagy még csak ezután fog megszületni? Abdrushin miért pont erről hallgat kitartóan? Abdrushin nem akar sok olyannak, aki meggyőződéssel fogadta az ő Igéjét, ebben a tekintetben is helyes utat mutatni?

 

Válasz:

A közeljövő maga hozza meg a választ; mert csak egy világtanító létezik. Az Ember Fia pedig nem fog még csak ezután megszületni, hanem már régóta az emberek között van, ahogy azt már annyi vallási hírnök helyesen kiérezte.

Nehéz időszak következik, amikor a szellemi és földi szükségben az Ember Fia lesz az egyetlen, aki tényleg segíthet az összes hamis próféta és vezető közül; ez sokkal közelebb van, mint ahogy azt ma még azok is képzelik, akiket a legpessszimistább fantasztának tartanak. Vagyis már nem lehet gyerek, annál kevésbé fog még csak ezután megszületni. Az túl késő lenne a kellő időben való segítséghez.

Ő csak nyugodtan vár feladata beteljesedésének idejére, mivel ma csak kigúnyolnák, és sok körben nem lenne kevésbé gyűlölve, mint egykor az Isten Fia.

Miért hagyná magát idő előtt felismerni, amikor maga az Isten akarata egyengeti az útját? Számára szükségtelen részt venni egy olyan versenyen, melynek célja egyedül csak az Ő céljával azonos! Ezt rajta kívül senki sem éri el. Az igazán komolyan keresők közül ki tudná elképzelni, hogy ez az Ember Fia most egy sorba áll azokkal, vagy csak beáll azok közé, akik vezetőnek mondják magukat! Hát ez nem megmosolyogni való? Az Ember Fia nem keresi az emberek kegyét, és nem is kel harcra az egyházakkal; mert erre egyáltalán nincs szüksége. Mert Isten akarata ezúttal, mintha korbáccsal fenyítené, az Ő karjaiba hajtja az emberiséget!

Az Ő nyugodt várakozása a legszörnyűbb dolog, ami az emberiséggel történhet!

Az emberiség azonban nem érdemel mást. Azt kapja, amit önmaga készített magának. Ezért várjatok ti is türelemmel, míg az idő beteljesedik.

2011. .
Joomla 1.7 templates free by Joomla Template Maker