62. Abdrushin álláspontja a meglévő társaságokkal kapcsolatban.
Kérdés:
Abdrushin miért nem hajlandó csatlakozni a meglévő társaságokhoz és egyesületekhez? Hiszen sok esetben könnyű lenne az egyesítés. A felfelé igyekvés közben az embereknek kéz a kézben, együtt kellene működniük, így jóval korábban érnék el a magasztos célt.
Válasz:
Nem azért vagyok itt, hogy magyarázatokkal, érvekkel és vitákkal vezessem ki az embereket tévedéseikből, melyeket maguk hoztak létre, én azonban az Üzenetet hozom el, amihez az emberek tarthatják magukat, hogy kiláboljanak téveszméikből. Közben nem létezik semmiféle „egyesítés“, hanem egyedül a „vagy-vagy!“ Nincs semmi együttműködés, legfeljebb csak követés. Aki ezt nem tudja tisztázni, az nyugodtan tegye félre a Grál-üzenetet, mert neki nem hoz semmi hasznot. Aki nem tekinti Isten ajándékának, az soha nem fogja megérteni. Annak nem is való. Egyetlen embert se akarok „rábeszélni“. Továbbá nem áll szándékomban „társaságot“ vagy egyházat alapítani, és ezek éves hozzájárulásából élni.
Ezért független maradok, és nem szándékozom tanulmányozni az emberek által felvetett összes -részben értelmetlen- állítást, hogy aztán ezeket újra meg újra érvekkel cáfoljam meg. Véleményem szerint ezzel néhány ember nevetséges arroganciája túl sok tiszteletben részesülne.
Isten a teremtésében mutatja meg az Igazságot, olyannak amilyen. Ez az emberiség okozta kritikus és veszélyes káosz közepette áll. Megismerni és elfogadni az Igazságot, mint olyat, csak az emberek dolga, akiknek minden erejüket meg kell feszíteniük, hogy megszerezzék maguknak ezt a legértékesebb tulajdont, ami nélkül menthetetlenül elvesznek. Az embernek ennek érdekében mindent meg kell tennie! Mert az Isten nem fog utána szaladni, és soha nem alacsonyodik az ember szolgájává! De ez az, amit az ember az ő furcsa hozzáállásában ez idáig elvár. Ő mindig bizonyítékot követel! De hiszen neki kell erőlködnie, hogy megismerje az Igazságot. Hisz ez tisztán az ő érdeke. És aki valóban őszintén keres, vagyis aki lelkiismeretesen igyekszik, az el is jut a megismerésig.
Ehhez kezdettől fogva feltétlenül hozzátartozik az olyan alázat, amit első látásra fel lehet ismerni. És a mai kor emberének talán ez a legkeserűbb. Már ezen megfeneklik; mert erre ő nem képes, ezt ő nem akarja! És ezért előhívja az ítéletet. Vessünk csak egy pillantást az emberre, milyen büszkén lépdel földi léte során, teleaggatva a földi hiábavalóság mindenféle kacatjával! Hol legyen itt helye az alázatnak?
Végül még azt képzeli, hogy a Fény minden sötétség ellen most beindult harca csak az ő kedvéért történik! Ám ez a nagy harc személyesen nem őérte folyik. A felemelkedés, ami számára közben lehetségessé válik, csak e harc következménye. Ha elszalasztja, és minden erejével nem használja ki ezt az utolsó lehetőséget, ha nem akarja hallani a hívást, akkor bennreked a mocsárban, amit saját maga hozott létre, és belefullad. Senki sem fogja őt gyászolni!
Megterhelve azzal, amit az emberi ész hozott létre, soha nem ismerné meg a helyes utat.
Én azonban feladatom teljesítése közben a magam útját járom. Szükségtelen, hogy engem olyasvalaki kövessen, aki erre nem önként szánja rá magát. Úgy gondolom, hogy az én beszédem mindig eléggé világos. Számomra a kompromisszum, legyen az bármilyen könnyű és egyszerű, minden tekintetben teljesen kizárt. A társaságokkal, szektákkal és egyházakkal való kapcsolat soha nem jöhet szóba, az Isten ezeket nem ismeri. Mert Isten szentegyházaként, templomaként és dómjaként valami más, sokkal nagyobb értendő, mint holmi földi szervezet!