68. A röntgenszem.

Kérdés:

Sokszor olvastam az újságokban a röntgenszemű emberekről. Magát a folyamatot soha nem tudtam megmagyarázni, és nem volt lehetőségem erről valami pontosabbat hallani. De azt el tudom képzelni, hogy aki tényleg ilyen képességgel rendelkezik, az minden bizonnyal sokkal érzékenyebb, mint valami készített műszer. Kaphatnék erről részletes magyarázatot?

Válasz:

Az a tény, hogy ilyen képesség létezik, már jól ismert az újságokból, és már nem is vitatják, mert nemigen lehet megcáfolni. Már orvosok is foglalkoztak vele, hogy ezt a titokzatosnak látszó folyamatot megfejtsék, és aztán felhasználják az emberiség javára.

A kutatás még nem jutott elég szilárd talajra ahhoz, hogy ezt szilárd ismeretnek lehessen tekinteni és alkalmazni. És az ilyen tudományos értelemben vett szilárd talaj soha nem lesz elérhető; mivel ez a már nagyon ritka képesség az egyes embereknél annyira különböző, hogy az egységes megfigyelés és kiértékelés szóba sem jöhet.

Ha csoportosít öt embert, aki ilyen képességgel rendelkezik, akkor rájön, hogy mindegyikük egyedülálló módon működik, többé vagy kevésbé világosan, de egyáltalán nem mindig „látják“ ugyanazt, amit a többiek. Itt nagyon megnyilvánul a tehetséggel bíró ember testreszabott sajátossága, éppúgy mint végzettségi foka, ami formát ad kifejezési módjának, és erősen befolyásolja a „látást“.

Minél kevesebb az a bizonyos ismeret, amit az ilyen ember tanulással szerez, annál befolyásolatlanabbul, vagyis biztosabban és világosabban hasznosíthatja ezt az ajándékot. Különben teljesen akaratlanul is szerzett nézetformák csúsznak be ezek közé, melyeknek hatására a kór tényleges képe másmilyennek tűnik.

Másrészt viszont előfordulhat, hogy bár a tanultakkal nem befolyásolt ember helyesen és deformálatlanul látja a kórképet, de nem képes úgy kifejezni magát, hogy ezt helyesen át is adja.

Vagyis mindkettőnek megvannak a hátrányai, ami gyakran megakadályozza a pontos leírást, és ezért veszélyessé is válhat, ha valaki feltétlenül bízik az ilyen dolgokban.

Az a legjobb, ha közben együttműködik a képesség és a tudomány, persze, nem egy személyben. Vagyis ha orvos áll az ilyen tehetséggel rendelkező ember mellett, aki idővel pontosan megtanulja pontosan értelmezni az ő általa leírt kórképet, majd hozzáteszi saját tudását és saját tapasztalatát, hogy segítsen.

Így ebből nagyon áldásos működés jöhet létre. De az ilyen „látott“ kórkép alapos vizsgálata nélkül nem tanácsos feltétlenül és minden további nélkül csak ebben bízni.

Mint mindenhol, itt is vannak kivételek; bár nagyon ritkák! Ezeket a különösen erős képességű kivételes embereket nem is annyira tehetségeseknek, mint inkább kegyelemben részesülteknek nevezhetnénk. Az ilyenek soha nem feledkeznek meg az orvos közbenjárását tanácsolni, aki a látott kórképet működése közben figyelembe veszi.

Az orvos részéről természetesen helytelen lenne, ha valami előítélet miatt elutasítaná az ilyen rendkívüli segítséget. De az olyan orvos, aki „belsőleg“ is az, és elsősorban segíteni akar az embereknek, ilyet soha nem tesz.

Ehhez jön még egy dolog: Az ilyen képességek vagy ajándékok az embereknél megjelenhetnek, és egy idő után egyszerűen el is tűnhetnek! Ez szorosan összefügg -mint annyi más- a vér összetételének változásával; mert csak a vér egy egészen bizonyos kisugárzása okozhatja a “szellemi szemmel való látást“, ahogy a hirtelen kialakuló röntgenszemű látás képessége nevezhető.

Az úgynevezett röntgenszem nem a földi test szeme, hanem képletesen szólva a lélek szeme, aminek először módosítani kell az útját, hogy ilyen dolgokat megláthasson. És erre szolgál egy egészen meghatározott fajtájú vérösszetétel kisugárzása, ami kialakulhat, majd ismét megváltozhat. Így jön létre és egyúttal el is tűnik ez az oly gyakran csodált képesség. Ebben rejlik a tulajdonképpeni magyarázat is.

Hiszen eléggé ismert, hogy még az igen jelentős médiumok is hirtelen elveszítik rendkívüli képességeiket, illetve hogy ezek meggyengülnek, de ennek ez idáig nem találták meg az okát.

Ahol erre sor kerül, ott valamilyen módon megváltozott a vér összetétele, és így a kisugárzása is. És minden mediális képesség egyedül a vér sajátos kisugárzásából adódik, melynek sokfélesége megint különböző hidakon történik, melyek kialakítják a megfelelő vérkisugárzást.

Vagyis minden ilyen dologhoz a vér a kulcs! Nem csak egy egészen bizonyos vérösszetételről van szó, amiről azt mondhatjuk, hogy mediális képességekkel jár, hanem csak egy bizonyos alaptípus létezik számos ágazattal, melyek nagyon finom, sokszor alig észrevehető különbségeket mutatnak.

Ez egyszer majd egészen különleges, az embereket segítő jelentős tudás lesz, a vérkisugárzás hatásának ismerete, e kisugárzás kívánt megváltoztatásának lehetőségéről szóló tudás. Az ember számára minden földi ebben rejlik! Testi egészsége és szellemének teljes kifejlesztése a Földön. Ez a neki nyújtható és mindent magában foglaló legfontosabb földi segítség, ami boldogságot és a békét rejt magában.

Ma joggal beszélhetünk egy gyakran használt kifejezésről: „megmérgezett vér“; mert ez valóban így van, csak másképp, mint ahogy az emberek gondolják.

Vagyis mindenhez, tehát a kiváló tulajdonságokhoz is, a vér kisugárzása a híd! Még sok utat kell megmutatnom, hogy kialakuljon a teljes kép e hatalmas jelentőséggel bíró, eddig ismeretlen tevékenységi területről. Ez most megnyílik azok számára, akik a teremtés titkainak vizsgálatán fáradoznak, hogy segíthessenek, és aztán az új ismereteket a valódi szolgálat keretében alkalmazhassák. Ezt azonban nem azért teszik majd, hogy ezzel „nevet“ szerezzenek.

Emellett szeretnék még egy dologra rámutatni: Az úgynevezett lelki szemmel többnyire a betegség finomabb kisugárzása észlelhető, nemcsak az, ami  fizikailag látható. Ez az utóbbi, ami az orvosoknak -vagyis fizikai szemmel- látható, csak mellékszerepet játszik, ha egyáltalán látható. De éppen ez a finomabb típusú látás az értékesebb és a fontosabb; mert ezzel lehet felismerni a betegség fészkét, a tulajdonképpeni kiindulópontot, ami minden máshoz hasonlóan a finom kisugárzásban található, és ami csak azután váltja ki a földi szemmel látható hatást.

Ez az előnye az ilyen „látás“ alkalmazásának, és ebben rejlik a nagyobb jelentősége is. És ha az ilyen kegyelmet nyertnek az is megadatott, hogy saját vérének kisugárzásával egyúttal keresheti és „kiérezheti“ az összefüggéseket is, ami esetről esetre gyógyulást vagy legalább enyhülést eredményezhet, akkor ez egy olyan kegyelem, amit aligha lehet felbecsülni, és valóban csodákra lehet képes.

A mai emberek azonban többnyire csak a saját javukat keresik, és eszerint ítélnek meg mindent másoknál is. Sokan mindig a legrosszabbat feltételezik embertársukról, ami különben csak az ő saját belsőjüknek a visszhangja, és ez teszi őket képtelenné, hogy higgyenek az ideálisan gondolkodó emberben. Ezért az ilyen tehetséggel bíró emberek félénken visszahúzódnak, mert nekik maguknak e segítő képesség ajándéka túl szent, szándékuk túl tiszta ahhoz, hogy ezt szennyezésnek tegyék ki.

De ennek ellenére nem szabad azt hinni, hogy az ilyen típusú működés teljesen ingyen nyújtandó; mivel nincs mindenki, aki ilyen tehetséggel bír, egyúttal annyi vagyonnal is megáldva, hogy tartósan, ellenérték nélkül ilyen segítséget nyújthasson. Az ellenkező nézet beteges, igazságtalan és beképzelt.

Bár vannak emberek, akik kihasználják az ilyen sokat ígérő területet, és tisztességtelen üzletekkel próbálkoznak, vagyis a fizetség fejében nem nyújtanak megfelelő ellenértéket, vagy nem nyújtanak semmit. Őmiattuk nem szabad lebecsülni az igazit. Létezik valahol olyan területe az emberi tevékenységnek, ahol nincsenek hasonló túlkapások? Ilyet bizony hiába keresnénk.

Mindezen indítékokból érthető, hogy sok valóban kegyelmet nyert, aki valóban nagy áldást hozhatna, képességével visszahúzódik, és nem segít az embereken.

Ebből a kérdésből azonban még kihallatszik egy rejtett kívánság, bár közvetlenül nincs kimondva, hogy helyénvaló-e az ilyen képességek használata, ha erre alkalom adódik.

Ha ez oly módon történik, ahogy már elmagyaráztam, akkor feltétlenül tanácsos; mert minden embert nagyon megnyugtat, ha egyszer ilyen oldalról tudja meg, hogy milyen állapotban van a teste. Ily módon már annyi mindent találtak, amit szükséges volt tudni, és annyi rossz, ami később talán nagyon káros lehetett volna, már csírájában egész könnyen el lehetett távolítva.

Itt is olyan a helyzet, mint az emberi élet sok más dolgában. Az ember gyakran elmegy a lehetőségek mellett anélkül, hogy saját javára hasznosítaná őket, és később, amikor már nincsenek, sóvárog utánuk. Homályos nyomásként nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy valamit elszalasztott.