66. Kisebbrendűségi érzések.

Kérdés:

Lenne egy meglehetősen furcsa kérdésem, de remélem, hogy kapok rá választ, mert oly sok ember beszél róla. És ahogy megfigyelhettem, ettől nagyon szenvednek és nyomottá teszi őket. Mik is valójában a kisebbrendűségi érzések?

 

Válasz:

Mivel ez egy közérdeket érintő kérdés, legyen ezen a helyen megválaszolva. Kisebbrendűségi komplexusok -milyen szép megnevezés- ott találhatók, ahol a szellem nem fejlődhet szabadon. Ez sok esetben még azt is bizonyítja, hogy az ilyen ember szellemileg erősebb, mint ahogy megnyilvánulhat. Ezért egy számára ismeretlen akadály nyomásától szenved. Olvassa el „A vér titka“ című írásomat. Ebből sok mindent megtudhat, ami pontosan erre a kérdésre vonatkozik.

A kisebbrendűségi komplexusoknak azonban van még egy másik oka, ahol aligha lehet segíteni: ez a szellemi lustaság! Az ember már magától is összeszedhetné magát, hogy lerázza ezt a nyomást, csak akarnia kell. Ehhez azonban túl kényelmes, és örömmel venné, ha ezt mások tennék meg. Azon kívül egy idő után egész jól érzi magát kisebbrendűsége mutogatása közben, és valami hiányozna neki, ha ez a nyomás engedne. Azt szeretné, hogy sajnálják, sok helyen tanácsért és segítségért folyamodik, de aligha lenne hálás annak, aki valóban meg akarná szabadítani a megszokott nyomástól.

Az első típusnak feltétlenül segíteni kell, de a másiknak nem, mivel ezt ő maga a valóságban nem akarja.

2011.
By: Fresh Joomla templates