93. A „Szűz“ Mária meghirdetése.
Kérdés:
A harmadik füzetben el van magyarázva a szeplőtelen fogantatás. A magyarázat azonban ellenkezik azzal az ígérettel, amelyik kimondottan rámutat arra, hogy a Megváltónak egy szűztől kell születnie.
Válasz:
A 3. füzet cikke és az ígéret között nincs semmi ellentmondás. Csak az ígéretbeli „szűz“ kifejezés helytelen értelmezése vezet ellentmondáshoz. Amennyiben az szüzet említ, akkor ez nem szűkebb értelemben értendő, még kevésbé az állam véleménye szerint, hanem csak a szélesebb emberi fogalom szerint.
A szűkebb értelmezés megállapítaná azt a tényt, hogy maga a terhesség és a szülés, a nemzésre itt nem is gondolva, kizárják a megszokott értelemben vett szüzességet. Ám az ígéret nem ilyen dolgokról beszél. Azt mondja, hogy Krisztus feltétlenül első gyerekként fog születni egy szűztől, vagyis egy olyan nőtől, aki még soha nem volt anya. Az ilyennél minden szerv, ami az emberi test fejlődéséhez tartozik, szűz, ami azt jelenti, hogy még soha nem volt ilyen módon működésbe hozva, és hogy ebből a testből még soha semmilyen gyermek nem jött világra. Hiszen minden első gyermek esetében az anya ölének szervei még szűziek. Egy ilyen nagy horderejű próféciánál csak ez jöhetett számításba, mert minden ígéret csak a feltétlen következetességgel dolgozó teremtéstörvények által teljesül be, és ezzel a megalapozott előrelátással is adatott.
Vagyis az ígéret az „első gyerekre“ utal, és ezért lett különbség téve a szűz és az anya fogalmak között. Másféle különbség ki van zárva, mert a szűz és az asszony fogalma csak a házasság intézményének tisztán állami illetve társadalmi értelmezésében jött létre, és így egy ilyen meghirdetésnél egyáltalán nem jöhet számításba.
A teremtés tökéletessége, mint Isten műve, okvetlenül feltételezi a nemzés szükségességét; mert a Teremtő mindentudása a teremtésben mindent úgy rendezett el, hogy semmi sem mellőzhető, vagy semmi sem felesleges. Aki ilyen gondolatokat táplál, az egyúttal azt is állítja, hogy a Teremtő műve nem tökéletes. Ugyanez érvényes azokra, akik azt állítják, hogy Krisztus születése a Teremtő által az emberek számára előírt normális nemzés nélkül ment végbe. Ezt hús-vér ember általi normális nemzésnek kellett megelőznie! Ebben az esetben is. És ez így is van!
Mindenki, aki ezt helyesen értelmezi, jobban dicséri a Teremtőt, az Urat, mint azok, akik szeretnének más eshetőségeket is lehetségesnek tartani. Az elsők oly rendíthetetlenül bíznak Istenük tökéletességében, hogy meggyőződésük szerint az általa megszabott törvények egyáltalán nem ismernek kivételt, vagy a változtatás lehetőségét. És ez a nagyobb hit! Hiszen ezen kívül a többi összes történés is feltétlenül erről szól. Krisztus földi emberré lett. Ezzel a döntéssel alá kellett vetnie magát azoknak a törvényeknek is, melyeket az ő Atyja a durvaanyagúságbeli szaporodás szempontjából megszabott, mivel ezt az Isteni tökéletesség feltételezi.
Ha erre azt mondanák, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen”, akkor az ilyen homályos magyarázat nem kielégítő; mert ez a kijelentés megint teljesen más jelentéssel bír, mint ahogy ezt sokan tunyaságukban képzelik. Elég lenne csak annyit mondani, hogy az Istennél a tökéletlenség, a logikátlanság, az igazságtalanság, az önkényesség és sok más lehetetlen, hogy ennek a mondatnak a megszokott szó szerinti értelmezése meg legyen cáfolva. Azzal is lehetne indokolni, hogy ha ebben az értelemben Istennél semmilyen dolog sem lehetetlen, akkor pedig akaratának egyetlen aktusával minden földi embert hívővé tehetne! Akkor nem lenne szükség arra, hogy a megtestesüléssel kitegye Fiát a földi nehézségeknek és a kereszthalálnak. Ettől a mérhetetlen áldozattól meg lett volna kímélve. De hogy így történt, ez az Isteni törvények rendíthetetlenségéről tanúskodik, melyek kezdettől fogva működnek a teremtésben, s melyekben tökéletességük miatt nem lehet semmilyen erőszakos behatással valami változást elérni.
Erre az elvakult és szívós perlekedő fél újra konokul felvethetné, hogy ami történt az Isten akarata volt. Ez egész helyesen lett mondva, de ez egyáltalán nem bizonyíték az ellenkezőjére, hanem a valóságban a korábbi érvelés elismerése, amennyiben felhagy a naiv értelmezéssel, amit mélyebb magyarázat követ, ahogy ezt az összes szellemi jellegű kijelentés feltétlenül megköveteli.
Ez Isten akarata volt! Ennek azonban semmi köze az önkényességhez, ellenkezőleg, nem jelent semmi más, mint az Isten által a teremtésbe beépített, és az ő akaratát hordozó törvények megerősítését, és az ezekhez való feltétlen alkalmazkodást, mivel ezek nem ismernek semmi kivételt, és nem teszik lehetővé a megkerülést sem. Hiszen Isten akarata éppen a beteljesülés szükségességében mutatkozik meg és érvényesül.
Ezért kellett Krisztusnak is feladata teljesítése érdekében feltétlenül alávetnie magát az összes természeti törvénynek, vagyis Atyja akaratának. Krisztus egész élete bizonyság arra, hogy ezt meg is tette. A normális születés, fejlődés, az őnála is fellépő éhség és fáradtság, a szenvedés és végül a kereszthalál. Ő is mindennek alá volt vetve, aminek a földi test ki van téve. Miért éppen csak a nemzésnek kellett volna másnak lennie, amikor erre nem volt semmi szükség? Ez a természetesség még inkább növeli a Megváltó szerepét, nemhogy kisebbítené! Mária éppúgy nem volt magasztos küldetésében kevésbé áldott.