52. Az Ige vizsgálata.

Kérdés:

Abdrushin megköveteli, hogy minden ember vizsgálja az Igét. Csakhogy képes-e mindenki kritikát gyakorolni?

Válasz:

Ez ugyan furcsán hangzik, de sajnos tény, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem tudja, mit jelent, amikor azt mondom, hogy az Igét mindenkinek élesen kell vizsgálnia, hogy aztán belső meggyőződésből e szerint élhessen.

Vizsgálni nem azt jelenti, hogy kritizálni, hanem ez valami olyan, ami az embernek sokkal inkább nehezére esik: ez a belső átérzés! És ebben rejlik az első buktató.

Az előítéletek nélküli átérzést az ember már nem ismeri, mivel minden dologhoz a maga csipetnyi bölcsességével közelít, hogy minden mást e szerint mérjen. Ezt a hibát szinte minden egyén elköveti. Ebben azonban leginkább a társaságok vétkeznek, és főleg a folyóiratok szerkesztőségei, abban a hitben, hogy valamit mégis mondaniuk kell, ha a tag vagy az olvasó valamit kérdez, annak ellenére, hogy gyakran egyáltalán nincs idejük komolyan foglalkozni a kérdéssel.

Ha tehát most az a kevés saját tudás erre nem elég, ami az élő Igével szemben csak természetes, akkor egyszerűen viccelni és gúnyolódni kezdenek, hogy többé-kevésbé „szellemesnek“ tűnjenek, de korlátozottságukban egyrészt meg vannak győződve igazukról, másrészt ezzel leplezik alkalmatlanságukat. Aki annyira kényelmes, hogy az ilyen világi bölcsességet értékesnek és irányadónak tartja, vagy hagyja magát általa megtéveszteni, az saját destruktív kényelmességének áldozatává válik. Elmulasztja azt a pillanatot, amikor megérintette őt a megváltás, és megy a pusztulás felé.

Azokra azonban, akik az ilyen valótlanságokat saját „szellemi sziporkáikkal“, melyekkel szeretnek okítani és kápráztatni, könnyelműen terjesztik, az ilyen áldozatok a túlvilágon teherként fognak nehezedni, úgyhogy csak akkor kezdhetik meg a felemelkedést, amikor már az összes áldozat utat talált a magasságokba, korábban nem! Hogy ez mit jelent, azt minden kereső könnyen tisztázhatja.

Ezen a buktatón, hogy kényelmességből másokra hallgatnak, és előre kikérik mások véleményét, sokan ismét éppúgy elbuknak, mint az igazi vizsgálódásra való saját képtelenségükön.

Az igazi vizsgálódás, amit oly gyakran megkövetelek, kezdettől fogva csak a saját képességek, a saját erő használatát feltételezi. És a visszahatásban ehhez szorosan kapcsolódik ... minden egyén önmagára ébredése. Vagyis a fáradozás azonnal áldásban részesül. Ez azonban soha nem történhet meg, ha valaki mások véleményét veszi magának alapul.

A vizsgálódást, vagyis a valódi átérzést minden ember önmagáért maga kell hogy megtegye, egész halkan saját belsejében. Magára kell figyelnie. Arra kell figyelnie, hogy ott nem hangzanak-e fel -az eddigi nézeteivel ellenkező- rokon hangok!

Isten hívása közvetlenül minden egyes emberi szellemnek van szánva! Mivel mindenki egyedül csak maga felelős mindenért, amit gondol, és amit tesz! Ezért képtelenség társaságok kialakítása ott, ahol az Igazság Igéjéről van szó, mert mindenkinek azon kell igyekeznie, hogy saját magával legyen kész! Nem hagyatkozhat másokra, vagy nem kívánhatja, hogy tanácsokkal lássák el.

Aki ilyen önállótlanságról tesz tanúságot, az a saját lét számára már eleve elveszett. Szükségtelen erőlködnie, mert a végső célt soha nem éri el. Hogy most azonnal lesz elveszetté, vagy csak később, az nem játszik számára semmi jelentős szerepet! Helytelen lenne az ilyen szellemi lustáknak felesleges reményt adni, ami úgy sem teljesül be soha.

Aki nem tudja a Grál-üzenetet szellemileg követni, annak jobb, ha megy tovább a maga útján, minthogy saját bölcsességének sziporkáit fitogtatná, mert eljön az óra, amikor szívesen gondolna valami jobbat, de már túl késő lesz, mivel a mostani gyerekes hetvenkedés malomkövet képez, ami lent tartja.

A Grál-üzenet mindenkit a legérzékenyebb pontján talál el: a beképzeltségében, amit évezredeken át táplált! Ezért van annyi sértődöttség, annyi gúny, annyi képzelt emelkedettség, ami nagyon is világosan a legnagyobb rosszindulatról árulkodik, ami végső soron csak azt bizonyítja, amit a Grál-üzenet mond az emberekről.

Mindez a mesterkedés, kertelés, kibúvás, gúnyolódás, buzgóság, gyűlölet és eszesnek látszani akarás az elmélkedő megfigyelőnek -mint a legfényesebb tükörben- valóságként mutatja azt, amit ők nem akarnak elismerni, és ami ellen harcolni akarnak! A harc azonban teljesen hiábavaló! Kár a ráfordított időért! Mert ez az Igazság hajthatatlanul szilárd és győzni fog. Az ellenszegülés és a taktikázás most nem segít az embereknek.

Közben csak magukat bénítják le, és ebbe a kimerültségbe összeroskadnak, vagy akarva-akaratlan rá kell állniuk a helyes útra. Ez sok lélekben már most szilárdan meggyökerezett, és elvezeti őket a megváltáshoz, bár előzetesen csak mint nyugtalanság nyilvánul meg; míg egy napon a szent megismerés fényes lángja áttör a ma még rajta lévő salakon. Lényegével ellentétben a salak betölti feladatát azzal, hogy nagy ellenállásával teljesen kifejleszti az alatta parázsló szikra erejét. Vagyis most a rossznak is a jót kell szolgálnia.

Mindazok, akik már nem képesek magukban kiérezni Isten hívását, el lesznek zavarva az égi birodalom ajtajától, mihelyt később oda szívesen belépnének. Vissza kell térniük az éjszakába és a rettegésbe! Azután már nem adhatnak tanácsot és nem is segíthetnek nekik azok, kiknek szavaiban vakon bíztak, csak ne kelljen szellemileg erőlködniük, és a bármiféle felelősségtől való félelmükben is. Már nem lehet rajtuk segíteni, mert bennük így nincs „szellemi élet“. A halottakhoz tartoznak, akik már soha nem ébrednek fel!

Hogy mehetnének be az Isten birodalmába, ha elzárkóztak a hívó hang elől, és kényelemből inkább a vallási dogmákhoz tartották magukat, melyek nem igényelnek saját szellemi mozgékonyságot, erőfeszítést, és az Isten által megkövetelt felébredést! Ilyen önleküzdésre nem mindenki képes; mert minden erőt igénybe vesz, amit az ember képes kifejteni, de mindenekelőtt szerényebb önmegismerést követel! -