12. A kiadó márkajele.
Kérdés:
A könyveken és a munkafüzeteken lévő kiadói jel sok olvasó számára talány, és vágyat kelt, hogy megtudják a jelentését. A tudatlan illetve a rosszindulatú emberek igazán furcsa magyarázatot véltek találni benne. A kígyó állítólag annak a bizonyítéka, hogy Abdrushin előadásaiban akaratlanul a sötétségnek, vagyis a gonosznak és a galádnak dolgozik. A kígyót közben minden gonosz szimbólumának tartják.
Válasz:
Nos, ilyesvalamit talán csak az egészen tudatlanoktól, a nem gondolkodóktól lehet elvárni. Akinek valami végzettséggel rendelkezik, az tudja, hogy a farkába harapó kígyó szimbolizálhat valami egészen mást, ellentmondót is, például a végtelen fogalmát. Vagyis az a belső „A” és a gyűrűt alkotó kígyó jelentheti azt, hogy tanulmányaim igyekeznek feltárni a végtelent, vagy hogy az én előadásaim a végtelenben lejátszódó történésekkel foglalkoznak. De éppúgy mondhatnánk azt, hogy a kígyó nem a végtelen fogalmát jelöli, hanem az „O”-t, tehát a a kiadó jele azt jelenti: A kiadó mindazt kívánja közvetíteni, ami a szellemi történések alfája és omegája lehet, vagyis azt, ami a kezdet és a vég között található. És ez is a jel kívánt értelme.